Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-12 / 36. szám

1976. FEBRÜÄR 12., CSÜTÖRTÖK Teljesítették takarékossági tervüket a szentendrei járás szövetkezetei Az elmúlt év elején a szent­endrei járás termelőszövetke­zetei is elkészítették takaré­kossági intézkedési tervüket. Hogy sikerült ennek végre­hajtása — erről kérdeztük Maholányi Józsefet, a járási hivatal mezőgazdasági főelő­adóját. — Ha a terveket összevet­jük az elért eredménnyel, megállapíthatjuk, hogy a szö­vetkezetek tavaly igyekeztek takarékosan gazdálkodni, és ez már eddig is meghozta gyü­mölcsét. Az éves takarékossá­gi terv összesen 8 millió 662 ezer forint volt, és ez év vé­gére 14 millió 558 ezer forint­tal valósult meg. — Hogy érintette a takaré­kosság az energiafelhaszná­lást? — Itt is túlteljesítették a tervet 336 százalékra. A szö­vetkezetek vezetői megszigo­rították 'az üzemanyagok fel- használását, és ez szükségessé tette a gépkocsik fogyasztá­sának helyes beállítását, az üresjáratok kiküszöbölését. Megszűnt a jelentősége az igatartásnak, a fogatos szállí­tásnak. — Melyik volt az a terület, ahol nem sikerült a tervet megvalósítani? — A műtrágya felhasználá­sában. Itt a tervnek mind­össze az 5—10 százalékát si­került realizálni. Ennek ma­gyarázata a műtrágya gondat­lan kezelése, tárolása. — Befolyásolta-e a takaré­kossági terv végrehajtása a termelést? — A megtakarítást na­gyobbrészt a munkafegyelem fokozásával, a jobb munka- szervezéssel, az anyagok gon­dosabb kezelésével és a rend­szeresebb ellenőrzéssel érték el, D. DG Megalapozott tanácsi határozatok A nagykátai járás tizenöt községében Az íróasztalán fekvő, főleg számokkal teli iratot tanulmá­nyozza Békési György, a nagy­kátai járási hivatal igazgatási osztályvezetője. — Az év első heteiben min­dig összeszámláljuk az előző esztendők ügyiratforgalmát — magyarázza. — Tavaly a járás tizenöt községi tanácsán ötezer irattal többet iktattak, mint egy évvel korábban. Vagyis a tanácsok munkája megszapo­rodott tavaly. A tizenöt tanács­hoz 43 557 beadvány, írásos ké­relem, panasz érkezett be egy esztendő alatt a 68 ezer lakost számláló járás területéről. Ter­mészetesen a tanácsi munka minden mozzanata nem szere­pel az iktatókönyvben. Például az élőszóval kért anyakönyvi kivonatot akár nyomban ki is állítják. Igényjogosultak voltak Sok irat, határozathozatal nélkül elintézhető, de az ösz- szes ügyből 7639-et határozat­tal kellett befejezni. Ha a ta­nács döntésével elégedetlen, meg is fellebbezheti azokat az ügyfél. Tavaly azonban jófor­mán valamennyien megnyu­godtak a tanácsi határozatban még akkor is, ha az számukra elutasító vagy éppen elmarasz­taló volt. Azért 71 fellebbezés, hogy másodfokon döntsön fe­lette, beérkezett a járási hiva­talhoz. Ez azonban . még egy százalékát sem érte el a meg­hozott határozatoknak. A járási hivatal pedig a be­nyújtott fellebbezések alap­ján gondosan megvizsgált min­den egyes ügyet és végül jófor­mán valamennyi elsőfokú ha­tározatot helyben hagyott. Mindössze nyolcat változ­tatott meg, illetve új eljárásra utasította az ille­tékes községi tanácsot. Ebből is megállapítható, hogy a tanácsok az esetek túlnyomó többségében határozataik meg- I gyelmeztetéssel zártak le, 13 hozatalánál mennyire helyesen | ügyben pedig munkahelyi fe­gyelmi eljárást kezdeményez­tek. Az ügyek mintegy tíz százalékában viszont megszün­tető határozatot hoztak. Törvényesen döntenek Tizenhét megbírságolt sza­bálysértő a járáshoz folyamo­dott. Nyolcán hiába, három esetben azonban enyhítették a kiszabott bírságot. Hat határo­zatot pedig hatályon kívül he­lyezett és új eljárásra utasí­tották az első fokú hatóságot, miután az a tényállás kellő tisztázása nélkül döntött. Megállapítható mindebből, hogy a nagykátai járás tizenöt községében az ügyintézés során jól érvényesült a törvényesség akkor is, ha egy-egy esetben helyt kell adni másodfokon a jogorvoslatnak. Sz. E. A Középületépítő Vállalat csömöri, korszerűen felszerelt építőgép- és járműjavító üzemébe FELVESZ 0 autóvillamossági műszerészt • villanyszerelőket 0 építőgép-szerelőket 0 autó-motorszerelőket, O kompresszorkezelőket 0 kovácsot (tűzi) 0 autódaru-kezelőket 0 hegesztő géplakatosokat 0 továbbá akkumulátor­villamos kéziszerszám- és hidrauliltajavitó szerelőket 0 targoncaszerelőket és 0 segédmunkásokat Jelentkezés: Budapest V., Molnár u. 19. Munkaerőgazdáikodás. Az általános iskola 8 osztályát elvégzett ipari tanulókat az 1976/77-es tanévre felveszünk festőszakmába A tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjat fizetünk. Jelentkezni lehet: a „Prosperitás” Építőipari Szövetkezet munkaügyi osztályán: Budapest IX., Viola u. 45. alkalmazzák a jogszabályokat. Milyen természetű határoza­tokkal szemben fordultak má­sodfokú döntésért a járási hi­vatalhoz? Lakásügyben mind­össze ketten, mégpedig Nagy- kátán, ahol 54 új otthon kiuta­lásáról döntött a nagyközségi tanács lakásügyi bizottsága. Mindkét esetben helyben hagy­ta a járási hivatal az első fokú határozatot. Akik a két lakást megkapták, azoknak igényjo­gosultsága megelőzte a pana­szosokét. Fellebbezésnek helyt adva Gyámügyi iratot 2056 dara­bot iktattak a múlt évben, összesen 349 esetben hozott a gyámhatóság határozatot és azokkal szemben hét fellebbe­zést adtak be. Ezekből egy ha­tározatot a megyei tanács meg­változtatott. Az ügy: Budapesti kórházban egy a járásban lakó nőnek kislánya született, akit, miután anyja lemondott róla és állami gon- dozásbavételét kérte, a főváro­si gyámhatóság intézetben he­lyezett el. Az anya két évig nem érdeklődött gyermeke után, akkor azonban vissza­vonta lemondó nyilatkozatát és visszakövetelte gyermekét. Kívánságának megfelelő dön­tés született, amit viszont az intézeti gyám megfellebbezett és annak a megyei tanács helyt is adott. Szabálysértési eljárás 1975- ben 686 indult a 15 község­ben. Tanulságos megjegyezni, hogy ebből tulajdon ellen irá­nyuló szabálysértés 188 volt. Kilencet követtek el személyi, a többit társadalmi tulajdon kárára. Az elkövetőkkel szemben évről évre szigorúbb eljárást alkalmaznak a szabálysértési hatóságok. Tavaly összesen 407 esetben 206 ezer forint bírságot róttak ki. Nyolcvan ügyet fi­Iskola — befejezés előtt Biatorbágyon, a Karinthy Frigyes úton 8 tantermes általános is­kola épül. Kivitelező: a Budai Járási Építőipari Szövetkezet. A mun­kálatokat 1974-ben kezdték meg és előreláthatólag az idén május 1-re befejezik. A 22 milliós épületben a tantermeken kívül helyet kap a napközi otthon, a tornaterem, a könyvtár és az orvosi rendelő is. Nagy Iván felvétele Ezerszáz kilométer a Dunáié Úttörők, pedagógusok Varsányban Fiatalon a legfogékonyabb az ember a környezet, a társa­dalmi várakozások szabta nor­mák iránit Felszabadulásunk óta a jövőre tudatosan készü­lődve és felkészítve serdült fel békében egy generáció, s szin­te nap mint nap útjára indul egy-egy apró ember, hogy egy­kor majd a munkában megfá­radtak helyébe lépjen. A tár­sadalom céljaival azonosuló, a szocializmus építésének fel­adatait megértő és azok meg­valósításáért tenni < akarók formálása azonban hosszú fo­lyamat eredménye. Ám látva az úttörők, a kisdobosok, a kis és nagy iskolások lelkesedését, tenniakarását, bebizonyoso­dik: a szülök, a pedagógusok, Könyv a szabályozókról A Kossuth Könyvkiadó köz- gazdasági ismeretek sorozatá­ban most jelentette meg Gadó Ottó: Közgazdasági szabályo­zórendszerünk 1976-ban című könyvecskéjét A szerző egye­bek között olyan fontos és közérdekű kérdésekkel foglal­kozik, mint az ötödik ötéves terv időszakára kialakult fel­adatok, feltételek; a termelői árrendezés — a jövedelmek át­rendezése. Hasznos tájékoztatást nyújt a termékforgalmazás rendjéről, a mezőgazdaság és élelmiszer- ipar szabályozórendszerérői, a belkereskedelem, a közlekedés, továbbá a lakossági fogyasz­tási szolgáltatások alakulásá­ról. A könyvesboltokban van Szabó Kálmán: A termelőerők és termelési viszonyok fejlesz­tésének kérdései című előadá­sának brosúrája, amely az MSZMP KB Politikai Akadé­miáján hangzott el. 30-4Ol ÁRENGEDMÉNY MÉG 3 NAPIG! a gyermekeket hivatásból és szeretetböl nevelők munkája nem hiábavaló. Ezek a gondo­latok fordultak meg a fejem­ben, amikor a dunavarsányi úttörők között jártam. Négy nap a zöldségesben A dunavarsányi pajtások hí­re (néhány igazán kiemelkedő akciójuk után) eljutott a köz­ség, a megye határain túlra is. Tevékenységükről, életükről elsőként Szabó Lajosnál, az általános iskola igazgatójánál érdeklődtem. — Iskolánkban 540 úttörő és kisdobos tevékenykedik. Lelkes, ügyes gyerek mind­ahány — mondta —, nem saj­nálják a szabad idejüket, ha társadalmi munkáról van szó, s szórakozni, játszani is őr­seikben szeretnek leginkább. Elevenek nálunk a különböző szakkörök, vannak vízi és tűz­oltó úttörőink. Idén nyáron is (akárcsak tavaly) nagyszabású vízi túrára készülődnek a paj­tások. A beszélgetésbe bekapcsoló­dott Szendrei Éva, az úttörő- rőcsapat vezetője is: — Azt mondják, hogy a tél holt időszak az ifjúsági mun­kában. Nem egészen így van ez. Mi is sokat kirándultunk a pajtásokkal a karácsonyi szünetben, meg hát itt van a téli sportok ideje is. A napok­ban fejeződtek be a szakági vetélkedők. Akadt elég dolguk a pajtásoknak és a teljesítmé­nyeket elbíráló zsűriknek. — Amint már említettük: a munkában is megállják a he­lyüket a gyerekek. Amikor ta­valy nyáron vízi túrára készü­lődtek, négy napig dolgoztak a Petőfi Téeszben, sárgarépát, zöldséget szedtek. E túra szer­vezéséért dicséretet kapott a csapat a Magyar Űttörők Szö­vetségétől ... Huszonhét hajós — Pontosan! — mondja har­sányan Mekler László, a vizi- úttörőraj vezetője, aki szavai igazolására két pajtást is ma­gával hozott. — Kezdődött mindez azzal, hogy meg akar­tuk tenni a nagy kört. Vagyis lecsorogtunk volna a Dunán és visszajöttünk volna a Tiszán. Csak később döntöttünk: 1100 kilométert teszünk meg az Al- Dunán — Bulgáriába. — Kellett is szerveznünk eleget! De összefogtak támoga­tásunkra a község lakói is, amikor értesültek terveinkről. Beszereztünk mindent: térké­peket, ruhákat, konzerveket. S mire minden együtt volt, meg­jött a segítség; a délegyházi Egyesült Törekvés Termelő- szövetkezet disznót vágott, a Petőfitől pedig egy mázsa krumplit kaptunk. Négy őrei motorcsónakkal vágtunk az útnak, de többször az evezőket is kézbe kellett vennünk, s volt, hogy éjszaka hajóztunk. Csodálatos út volt, kérdezze csak meg a gyerekeket! Nem kellett sokáig faggat­nom őket Előkerültek hama­rosan a fényképek, s velük együtt felelevenedtek az emlé­kek, események, epizódok. — Az volt a jó — kezdte Weíb Tibi —, hogy sokszor csak a saját erőnkben bízhat­tunk. Emlékezetes az egyik tá­borozásunk is, a Száva torko­latánál, a Hunyadi-vár alatt Ragyogó nyári idő vodt, csodá­latos hangulat... — Nekem a tenger tetszett a legjobban — vette át társá­tól a szót a hetedikes Matkó Attila —, nem hittem azelőtt, hogy valóban ekkorák a hullá­mai... A tűzoltók raja — Persze, nem csak kirán­dulásból. túrákból áll a paj­tások élete — fűzte tovább a szavakat az úttörőcsapat veze­tője —, bár a tanulás, az is­meretszerzés gyakran jól ősz- szeegyeztethető a szórakozás­sal. Tevékenykednek nálunk tűzoltó úttörők is. Szerencsére mág ritkán akadt dolguk. Leg­utóbb — s ez már elég régen volt — egy avartűz eloltását segítették a gyerekek. Jól sze­repelnek a járási versenye­ken is. — Bekapcsolódtunk mi is az ország úttörői előtt álló fel­adatok megoldásába Mint is­meretes, idén harmincéves az úttörőszövetség. Erőnkhöz mérten akarjuk segíteni a megemlékezések, az ünnepsé­gek sikerét. Találkozókat tar­tunk az egyik katonai alaku­lat kénviselőival, táreadalnr munkákban veszünk részt igyekszünk megismerni ha­zánk szocialista fejlődéséne'- egy-egy kiemelkedő esemé­nyét, építőmunkánk fontos összetevőit. A pajtások pedi" érdeklődőek, kíváncsiak, csak érteni kell a nyelvükön. Úgy gondolom, nálunk megfelelő a pedagógusok szemlélete is. Az úttörők Dunavarsányban érdeklődőek — ez így igaz. Mert a pedagógusok, a szülők, az ifivezetők, a téeszdolgozók megértették, hogy a jövő nem­zedékét formál iák. alakítják. Virág Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents