Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-28 / 23. szám

"%n$ßfä<r9n 1976. JANUAR 3S„ SZERDA Újabb erőpróba A magyar férfi teniszválo­gatott szegedi, spanyolok elle­ni győzelme után nem is jött vissza a fővárosba, hanem a következő összecsapás színhe­lyére, a jugoszláviai Nisbe utazott. Jákfalvy Béla vezeté­sével a Taróczy, Baranyi, Bé­nijük, Szőke négyes már a Ju­goszlávia—Magyarország Ki­rály Kupa mérkőzés 4. fordu­lójának színhelyén készülődik. Hétfőn este játszották le Ber- gatnóban a 3. forduló utolsó mérkőzését, amelyen Nagy- Britannia 2:1 arányban győ­zött Olaszország ellen. Ezzel a győzelmével a szigetország válogatottja is megőrizte ve-. Tétlenségét és Magyarország­gal együtt áll a Király Kupa A-csoportjának élén. A chilei Elias Figueroát válasz­tották 1975. legjobb brazil labda­rúgójának. Figueroa neve jól is­mert Európában is, sokáig ját­szott Chile válogatottjában, majd Brazíliába szerződött a Porto Alegrehez. Az együttes bajnoki cí­met nyert, és a sikerek egyik ko­vácsának Figueroát tartják, aki a döntő mérkőzésen fejessel szerez­te meg a győzelmet jelentő gólt. Ehékonyodoit hátország Önelégültség nélkül A súlyemelés reneszánsza Pest megyében Súlyemelésben már a fel- szabadulás előtt is volt né­hány nemzetközi szintű ered­mény elérésére képes magyar versenyző. 1945 után hosszú évejcen át elég szerény ered­mények jellemezték a súly­emelősportot hazánkban. .Az igazi felvirágzás tulajdonkép­pen az 1960-as évek elején kezdődött A római olimpián született a sportág első érme, amelyet azután Veres Győző jóvoltából 1962-ben Budapes­ten, majd 1963-ban Stockholm­ban két világbajnoki cím kö­Innsbrucki főpróba Február 4-én, a XII. téli olimpiai játékok kezdetekor, az ünnepélyes megnyitón az innsbrucki Bergisel tetején két olimpiai kandeláberben csapnak fel a lángok. An­nak jelképeként, hogy a ti- roli főváros másodszor ren­dez téli olimpiát, Innsbruck engedélyt kapott arra: a ver­senyek idején két olimpiai tűz égjen a Bergisel ormán. A két kandelábert egymás­hoz közel emelték, amelyhez lépcső vezet. Az olimpiai fák­lya beérkeztekor az utolsó futó ide megy fel és jelké­pesen meggyújtja a két kan­delábert. Azért csak jelké­pesen, mert a gyújtást elekt­romos vezérléssel alakítot­ták ki. A kandeláberekbe ve­zették az innsbrucki városi gázt, s a versenyek időtarta­ma alatt az „olimpiái lángot” földgáz táplálja majd. A na­pokban megtartották a fő­próbát is. Tíz elektromos gyújtás alkalmával egyetlen, esetben sem történt műszaki hiba, s a rendezők abban re­ménykednek, hogy az ünne­pélyes pillanatban is minden zökkenőmentesen történik. Az olimpiai lángot a görög- országi Olympia városából az Osztrák Légiforgalmi Társa­ság ktilönrepülőgépén viszik Bécsbe, ahol ünnepséget tar­tanak, s a schwechati repülő­tértől a városi tanácsházáig 19 neves osztrák sportoló sta- fétaszerűen viszi majd a fák­lyát. A városháza épületé­ben. Kirchschläger szövetségi elnök ünnepi beszédet tart, majd a láng január 31-én folytatja útját két irányban, Innsbruck felé, ahová feb­ruár 1-én 11.40-kor egyszer­re érkezik. A 12 esztendővel ezelőtti osztrák olimpiai bajnok, Josef feist- mantl (jobboldalt) viszi a fáklyát a XII, téli olimpiai játékok meg­nyitójának innsbrucki főpróbáján. Tavaszi iahdumgópragram Az NB I-es labdarúgó csapa- 1 „zárást” á június tok alapozása a héten befejező- [ baduiási Kupa dik. Ennek egyik értékmérője lesz a csütörtök délelőtti im­már hagyományosnak számító mezei futóverseny, előtte azon­ban a szerdai napon több csa­pat már kétkapus mérkőzést is játszik. A futballélet igazi beindulását jelzi a válogatott csapat január 30-i tengerentú­li vendégszereplésre utazása, de a jövő héttől már Felszaba­dulási Kupa-mérkőzések is pályára szólítják a csapatokat. Február egyébként igen bő programot ad az NB I-eseknek, ekkor zajlik az MNK is, oda­visszavágó alapon, mégpedig egymást követő napokon. Így a legjobb 32 között február 18., 19. a játéknap, a legjobb 16 kö­zött pedig február 21., 22. Feb­ruár vége is a válogatotté, 27-én Kuvaitban játszanak legjobbjaink, és a hónap vé­gén is lesznek Felszabadulási Kupa mérkőzések a két válo­gatottnál többet nem adó csa­patok részére. Az NB I. tavaszi idénye már­cius 6-án kezdődik és június 19-én fejeződik be. A teljes 26-i Felsza- döntő je­lenti. Az első forduló­ban a fővárosi együtte­sek közül hazai pályán kezd a Ferencváros a Tatabánya, az Ü. Dózsa, a Kaposvár, a Vi­deoton pedig a Haladás ellen. Idegenben rajtol a Bp. Honvéd (ZTE), a Vasas (DVTK), a Cse­pel (Békéscsaba), és az MTK- VM (Rába ETO). A Népstadionban háromszor lesz kettős mérkőzés, mégpe­dig április 24-én: Bp. Honvéd —Ü. Dózsa, Vasas—FTC;, má­jus 15-én: Vasas—Bp. Honvéd, FTC—Ü. Dózsa; és június 2-án: Ú. Dózsa—Vasas, Bp. Honvéd—FTC. Igen változatos, és gazdag a hazai nemzetközi program' is, a Népstadionban játszik töb­bek között Anglia 23 éven alu­li válogatottja, Argentína, Franciaország, Ausztria és Brazília válogatott csapata is.. A kosárlabda férfi kupagyőzte­sek Európa. Kupája negyeddöntő mérkőzés visszavágóján az Olym­piakos Perius 77:69 (42:32) arány­ban győzött a francia Aspo Tours ellen. vetett. Tokió idejére már a világ élvonalába küzdötték fel magukat a legjobb magyar súlyemelők. Az 1964-es olim­pia mégis csak félsikert ho­zott: be kellett érni a várt arany- helyett ezüst- és bronz­éremmel, s további helyezé­sekkel. A Tokió utáni öt év a ma­gyar súlyemelés legered­ményesebb időszaka. A vi­lágversenyeken rendre az elsők között végzett Ma­gyarország csapata a nem­zetek nem hivatalos pont­versenyében, amely jelenséget mindenki olyannyira megszokott —. így közöttük a sportág felelős ve­zetői is —, hogy egy idő után el sem tudták képzelni, lehet ez másként is. Pedig lehetett. A legjobbak ismétlődő sikereinek bűvöleté­ben az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás módszerei messze elmaradtak' az ideálistól. így lassanként, de megfellebbezhe­tetlenül megindult a sportág lefelé a lejtőn. Ezen a tényen még a müncheni kiemelke­dően sikeres szereplés — gon­doljunk csak mindenekelőtt Földi aranyérmére — sem vál­toztathatott Odáig jutottunk, hogy nincs egyetlen biztos éremszerző versenyzőnk sem az olimpiai versenyek előtt, legfeljebb némi szerencsével állhat fel egy-két legény az összetett versenyek eredmény- hirdetéseikor a dobogó vala­melyik fokára. Ma már mindenki előtt vi­lágos, hogy a magyar súly­emelés1 azért volt kénytelen átadni helyét az élmezőnyben más nemzetek fiainak, mert egyrészt a legjobbak felkészí­tésénél nem sikerült megtalál­ni a legeredményesebb mód­szereket, másrészt az évek so­rán elvékonyodott a sportág hátországát biztosító tömegbá­zis. Persze a múlt hibáin el­mélkedni, ez csak a dolgok egyik oldala. A következő lé­pés a felismerésekből logiku­san adódik: újra kell kezdeni sok mindent; elsősorban a fiatalok minél nagyobb szám­ban történő bevonását kell szorgalmazni. Jogos a kérdés, hogyan áll az egyik legeredménye­sebb olimpiai sportágunk szénája Pest megyében? Erről beszélgettünk a Pest megyei Sporthivatal módszer­tani csoportvezetőjével, Sze­mes Árpáddal, aki a sportág referense is egy személyben. — Megyénkben hosszú éve­ken át mindössze két súly­emelő szakosztály — Gödöllői EAC, Ceglédi 203. DSK. —mű­ködött. Tavaly végre megala­kult a megyei súlyemelő szö­vetség, amelynek létrejötté­ben oroszlánrésze van Leitner József testnevelő tanárnak, aki a ceglédiek edzői teendőit is ellátja. Az új szövetség elé azt a céit tűztük ki, hogy mindent kövessenek el a súlyemelés­nek Pest megyében történő meghonosításáért. Tudtuk azt, hogy a leghasznosabb propa­ganda a versenyek minél gya­koribb ■ rendezése. Ebben a szellemben bonyolítottunk le a tavalyi évben három viadalt. Elöljáróban csak annyit, hogy megyénkben ezt megelőzően hosszú évekig szóba sem ke­rült súlyemelőverseny rende­zése. 1975-ben viszont elértük azt, hogy a két nagykőrösi éá egy ceglédi versenylehetősé­get közel háromszázan hasz­nálták ki. A kezdet tehát biztató. A versenyek megtették hatásu­kat: egymás után alakultak meg megyeszerte a szakosztá­lyok. , Érdemes felsorolni a kez- deménj’ezésben élenjáró­kat, így a Nagykőrösi Tol­di Szakközépiskolai DSK-t, az Abonyi Kinizsi Gim­náziumi DSK-t, az Aszó­di Fiúnevelő Intézet sport­körét, a Zsámbéki EAC-ot, valamint a Dabasi SE szakosztályait. Természetesen a szakosztá­lyai! számának szaporodásával párhuzamosan megnőtt az iga­zolt versenyzők száma is: a tavaly élőtti ötvennel szemben 1975 végén már 128 igazolt súlyemelőt, tartottak nyilván. — Tisztában vagyunk lehe­tőségeinkkel és korlátáinkkal, a magyar súlyemelősporttal szembeni kötelezettségeinkkel. Az előttünk álló ötéves terv­ben ezért elsősorban a diák sportkörökben akarunk ered­ményes munkát végezni. Ezek továbbfejlesztését minden erőnkkel támogatni kívánjuk. Ha sikerül megfelelő tömeg­bázist kialakítanunk, úgy előbb-utóbb minden bizonnyal felszínre tudunk hozni néhány olyan őstehetséget, akik képe­sek lehetnek igényesebb fel­adatok végrehajtására is. Hogy mennyire nem pusztá­ba kiáltott szavak ezek, azt bizonyítják Szemes Árpád kö­vetkező mondatai is, amelyek­ből egyértelműen kiderül a sportágért érzett felelősség, a sokoldalú tennivágyás igénye a Pest megyei Sporthivatal ré­széről. / — Örülünk, de nem va­, gyünk önelégültek az ed­digi eredmények birtoká­ban. Jó lenne a tavalyi lendületet erre az évre is — átmenteni. Itt elsősorban további szak­osztályok megalakítására gon­dolok, amire több helyen biz­tató kilátások is vannak. Idén olyan, megyei szinten patinás­nak számító egyesületeknél szeretnénk létrehozni súly­emelő szakosztályokat, mint az Abonyi Tsz SK, a Ceglédi VSE, a Nagykőrösi Kinizsi, a Csepel Autó és a Váci Hír­adás, hogy esek a legjobbakat említsem. Az eddigi vélemény­kutatások azt- mutatják, hogy a sportkörök is szívesen fog­lalkoznak a súlyemelők befo­gadásának gondolatával, s ami legalább annyira fontos, a fia­talok részéről is számottevő érdeklődés mutatkozik. Látszólag minden olyan egy­szerű, mint a karikacsapás. Felszerelésproblémák sem je­lenthetnek különösebb gon­dot, hiszen 7—8 ezer forintért már megfelelő súlyzókészletet lehet beszerezni. A több tíz­ezer forintba kerülő dobogókat pedig társadalmi összefogással •is el lehet készíteni. Ami in­kább nehézséget jelenthet, az a szakember-ellátottság kér­dése. — Valóban ezen a téren ál­lunk a leggyengébben — vall­ja be a sportági referens —, hiszen jelenleg mindössze há­rom minősített edző dolgozik a megyében, ami édeskevés. Tudunk viszont olyan szak­képzett sportemberekről, akik régebben edzőként tevékeny­kedtek, de eltávolodtak szere­tett sportáguktól. Reméljük, hogy a beiskolázásokkal, vala­mint a regiek visszatérésével mielőbb kellő számú, jól fel­készült edző irányítja majd a Pest megyei súlyemelő szak­osztályok életét. Jocha Károly Totótippjeink 1. Ascoli—Roma 2. Cagliari—Milan 3. Cesena—Torino 4. Inter—Bologna 5. Lazio—Coino 6. Verona—Fiorenthia 7. Brindisi—Atalanta 8. Catania—Avellino 9. Foggia—Catanzaro 10. Genoa—Brescia 11. Piacenza—Novara 12. Reggiana—Pescára 13. Spal—Lanerossi Pótmérkőzések 14. Varese—Modena 15. Napoli—Sampdoria 16. Juventus—Perugia , v Fs deli pályás allét ihm verseny Ma és csütörtökön az olim­piai csarnokban a Bp. Honvéd és az Ü. Dózsa nagyszabású fedettpályás atlétikai versenyt rendez, amelyen a hazai él­gárda mellett nyolc ország versenyzői vesznek részt. A szovjet küldöttséget nyolc ver­senyző alkotja, asik közül ki­emelkedik a férfi magasugró Kiba (219 cm), a rúdugró Lau- ris (540 cm), a női magasugró Kuzilenkova (186 cm), és a női 400-as Szokolova (52,8 mp). Jugoszláviát ugyancsak 8 ver­senyző képviseli, közülük a legnevesebbek a 800-as válo­gatott Savies (1:46.4 p), a ki­tűnő 400-as Alebics (45,9 mp). A csehszlovákok öt versenyzőt küldenek Budapestre, közülük a legjobbak a válogatott hosz- szútávfutó Petr és a magasug­ró Palkowsky. Ausztriát há­rom, Romániát négy versenyző képviseli. Indulnak az olim­piai csarnokban az NDK és Bulgária versenyzői is, de ők előzetes név szerinti nevezést nem küldtek, így nem lehet tudni, hdgy kik érkeznek meg. A lengyelek közül a legjob­bak a 800-as Gondek és a vág­tázó Linkowski. A verseny ma 17 órakor kezdődik. Az- ausztrál női 4x200 m-es sík­futóváltó 1:32,6 perces idővel új világcsúcsot állított fel, Robertson, Boyle, Wilson és Jo.wett összeállí­tásban. A régi rekordot Anglia vá­logatottja tartotta l!33,8-cal# 19G3 óta. APRÓ HIRDETÉSEK A Nagykőrösi EFAG nagykőrösi építésve­zetőségéhez felvételre keres: kőműves, épü­let-, általános és gépszerelő lakatos szakmunkásokat, va­lamint építőipari se­gédmunkásokat. Fel­vételre jelentkezni le­het nagykőrösi fa­feldolgozó üzemünk építésvezetőségénél Nagykőrös, Örkényi út 74. sz. alatt. Könnyűipari Szerelő és Építő Vállalat felvételre keres kalkulátorokat, őröket, villanyszerelőt, szerkezeti, lemez-, géplakatosokat, minősített hegesztő, ív., lánghegesztő, szobafestő mázoló, üveges és asztalos, hidegburkoló parkettás, myanyagburkoló szakmunkásokat és szakmunkások mellé segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: szombat kivételével mindennap 8 órától 15 óráig. 1475 3p. X.. Jászberényi út 34—36. Munkaerő­gazdálkodáson. Politikailag, erkölcsi­leg megbízható vil­lanyszerelő, rádió- és elektroműszerész szakmunkásokat fel­vesz az MNHTÜ. Gö­döllő, Dózsa György út 63/a. Telefon: 531. A Petőfi Mg. Tsz. csepeli autógyári munkahelyére FELVÉTELRE KERES: kőműveseket, ácsokat, vb.-szerelőket, kubikosokat, segédmunkásokat. Fizetés a szövetkezti bérszabályzat szerint. Jelentkezés személyesen, vagy levélben Petőfi Mg. Tsz. 2316 Tököl. Kolozsvári u. J8. Építési ágazatvezetőnél. Szigetszentmiklós Nagyközségi Tanács V. B. Építőipari Költ­ségvetési Üzeme fel­vételre keres sziget- szentmiklósi munka­helyre kőműves szak- és betanított munká­sokat. segédmunkáso­kat, női és férfi ker­tészeti munkaerőket. Jelentkezés az üzem központi irodájában: 2310 Szigetszentmiklós, Dr. Lengyel Lajos u 3. szám. 2 x A csömöri Haladás 1x2 Mg. Tsz. felvesz nö­1 x vénvvédő szakmér­1 nököt, növényvédő x 2 traktorost. mezőgaz­1 X dasági gépszerelőt. 1 traktorost, autószere­1x2 löt. Munkásszállást 1 x biztosítunk. 2141 Cső­1 mör. Hunyadi J u. 23. X 1 Tef pfon: 635—461. 1x2 Juhászcsalád elhe­Ivezkedne tsz-ben 1 X megegyezéssel. .Ju­x 1 hás? PMH 77 635” jel­1 igére a kiadóba. A Nagykunsági Erdő és Fafeldolgozó Ggzdaság pusziavacsi Fafeldolgozó Üzem© felvesz: faipari gépmunkásokat: keretfürész, szalag-, körfűrész, ingafűrész mellé férfiakat; parkettgyalugép mellé nődolgozókat, férfi és női anyagmozgatókat, középnyomásra vizsgázott kazánfűtőt, tmk-géplakatost. Munkásszállítás térítésmentes, fizetés, természetbeni járandóság kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Fafeldolgozó Üzem, Pusztavacs, Telefon: Pusztavacs 4. Azonnali belépéssel felveszünk női és férfi munkaerőket betanított fizikai munkára, II—III, műszakra. Női munkerőket 5 napos könnyű fizikai munkára. I. műszakra, továbbá portásokat, lakatosokat, villanyszerelőt, bádogost és vízszerelőt. Jelentkezés: •szombat kivételével Budapest XIII., Rozsnyói utca 9-11., a munkaügyi osztályon. Az Orthopaedial Klinika FELVESZ gyakorlattal rendelkező szakképzett műtősnőt és röntgen­asszisztenst. Jelentkezés az igazgatóságon: Budapest XI., Karolina út 27. A Magyar Filmgyártó Vállalat Fóton és Bu­dapesten végzendő építkezéseihez Keres: kőműves, ács szak­munkásokat és segéd­munkásokat. Díszlet­építéshez: budapesti telephelyen asztalos és festőket is alkal­mazunk. Jelentkezni lehet a fóti telep építkezésén (Győrffy út) vagy Juhász József éDítésvezetőnél Bp. XIV.. Lumumba u. 174. Magasépítési osztály. A Ceglédi Vasipari Ktsz. felvesz vasesz­tergályosokat és ho- rizontálmarost. Jelent­kezés: Cegléd, Sza­badság tér 5. Műszaki osztály. (Fizetés koI­lektiv szerint). ________ A Mechanikai Müvek Abonyi Gyáregységé­ben telefongyártáshoz esztergályos. marós, köszörül szerszámké­szítő szakmunkásokat, elektro-, mechanikai és egyéb műszerésze­ket azonnal lelve­szünk. Női munkaerőt betanított munkára (kis és több gyerme­kes anyáknak kedve­ző munkaidő beosztást biztosítunk), férfi se­gédmunkást és fiatal­korú kisegítőket szin­tén alkalmazunk. Je­lentkezni lehet az MM munkaügyi osztályán Abony, Tószegi út 44. Eladó hobbi-telek, 300 négyszögöl telekkel (70 négys?ögöl) szőlő, 230 négyszögöl sima’ terület). Norton kút Mia motorral. Érdek­lődni: £teSléfJ*M.Csen- gettyüs temető, Csősz- fa ázv Kinizsi utca l£ szá­mú ház lebontásra, Dortával együtt eladó. Érdeklődni lehet: Ceg­léd. Kozma Sándor ut­ca 11. 1/5.. vagy 10— 509-es tolefónon._____ 20 0 négyszögöl terület eladó. XI. kér. Örké­nyi út 995. Érdeklőd­ni lehet: Cegléd, Achim András utca 8. sz.__________________ El adó négyszemélyes rekamié és kombinált szekrény. Cegléd. Szél utca 28.______________ El adó kétszobás, kom­fortos családi ház, azonnal beköltözhe­tően. Ceglédbercel, If­júság u. 13._________ Ko nyhabútor 400 Ft előleggel, 12 havi részletre. Népszínház 24. szám. _________ Ró zsadomb keleti ré­szén kétlakásos, pano­rámás, kertes, beköl­tözhető családi ház igényesnek eladó. 160 —379.__________________ Ké t szoba összkom­fortos ház melléképü­letekkel beköltözhe­tően eladó Gyömrő központjában, Szabad­ság tér 2. ____________ Bu ksi kötőgép eladó. Monor, Adv E. u. 118. — Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap. Eladó komplett, vilá­gossárga hálószoba?* b’’tor. márvánv mos­dó, székek. Nagykő­rös, Berzsenyi u. 10. Targoncavezetőnek ki­képezünk hathetes tan­folyamon 18—35 éves korig női és férfi dol­gozókat palackfejtő üzemeink részére. A tanfolyam ideje előtt és alatt előre megha­tározott. ' biztosított bért adunk. Szállást biztosítunk. Vidékiek részére útiköltséget fi­zetünk. Jelentkezni lehet: Kőbányai Sör­gyár munkaerőgazdál­kodási csoportnál Bu­dapest X., Maglód! út 17. sz. Naposcsibe, sárga oő- rű. húshibrid, sötét­vörös Hampshire, ken­dermagos. húsra. to­lásra vérvizsgált állo­mányból szerdánként készlettől függően kapható megrendelhe­tő. Gépkocsi- vasúti szállítás Díjtalan szaktanácsadás. Pál, baromfitenyésztő szakmérnök. 1221 Bu­dafok, Magdolna u. 30. i

Next

/
Thumbnails
Contents