Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-23 / 19. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE Megújul a Családi kor.Kedden este Kelemen Endre, a Családi kör műsorvezetője bejelentette, hogy a népszerű magazin az idén új elképzelésekkel lép a közönség elé. %Nem mondhatjuk, hogy feltétlen szükség volt erre: a háromesztendős pedagógiaicsaládi műsor eddigi keretei között sem hatott fáradtnak. A Változást mégis örömmel fogadhatjuk. Mindenekelőtt azért, mert ezzel — úgytetszik legalább — aktuálisabbá válik cgy-egy szám anyaga. Az eddigi adásokban ugyanis volt valami elvontság, bizonyos függetlenség az éppen időszerűtől. A tanácsok, amelyek a maga- ^ zinban elhangzottak, a modern tudomány általános Igazságait fejezték ki. Az idén közelebb lép hozzánk a műsor: a családi életre nevelés problémáit elemzik, taglalják majd, ahhoz az új itantárgyhoz-tananyaghoz kapcsolódóan, amelyet ezzel a névvel az idén már az iskolák ötven százalékában bevezettek. Ez nagyon fontos ügy. Tudjuk, hogy a szülők egy része — bár az új anyag tanítását nagyarányú magyarázó, felvilágosító munka előzte meg — egy félreértés miatt nem fogadta kirobbanó lelkesedéssel a családi életre nevelést. A televízió 'Vállalkozása azért is jelentős, mert bizonyára segít majd eloszlatni ezt a' sajnálatos félreértést. Kitűnik, hogy jóval többről van itt szó, mint a szexuális élet részletezéséről. Az egész családi életről, anyagi, erkölcsi szempontból egyaránt. De tévedés lenne azt hinni, hogy arra a magatartásformáló ismeretanyagra, amely ennek az új tantárgynak a lényege, csak a kamaszkorú iskolásoknak van szüksége. A sok elrontott házasság azt bizonyítja, hogy a felnőttek, az idősebbek sincsenek mindennel — főként az erkölcsi kérdésekkel — tisztában. A családi magazin új adássorozatától tehát még talán az is elvárható, hogy a megromlott, rossz légkörű családokon segítsen. Ha mással nem, legalább azzal, hogy elgondolkodtatja a marakodó házasfeleket. S ez sem kevés. Más dolog viszont', hogy ezeket a szép és nemes vállalásokat hogyan lehet a képernyőn tanulságos és szórakoztató, érdekes programmá formálni. Pontosan úgy-e, ahogyan kedden láttuk, kissé komplikáltan és ugyanakkor semmitmondóan. Az anyós— meny ellentétekről például mindenki tud. A puszta tény- közlésnél a keddi műsor sem mondott többet. Zsúfoltság helyeit nyilván jobb lenne egy-egy alkalommal keveTV-FIGYFLŐ sebbet, de jobban, alaposabban foglalkozni, nemcsak éppen szóba hozni, megemlíteni a dolgokat. Megint egy rossz film. Mosta. nában kijut a nézőknek a rossz filmekből. Nemrég láttuk a Törvény, kegyelem nélkül ci- mű NSZK—olasz—francia filmet, amely minden látszólagos „izgalmassága” ellenére is vitathatatlanul a fossz filmek kategóriájába tartozott. Szerda este újabb megpróbáltatás várt ránk, egy újabb rossz mű a második műsorban, a Túlparton az Éden. Persze ez az újabb film egészen más okok miatt volt rossz, mint a Törvény, kegyelem nélkül. Az NSZK— olasz—francia produkció hazug, hamis képet festett a második világháború egyik mozzanatáról. Ez a film viszont olyan vadromantikus eszközökkel készült, hogy egy Jókai előtti és alatti világba röpítette visszá nézőit. Ilyen végletesre formált jellemekkel régen találkoztunk. Az egyetlen munkásfiút, a főszerelőt kivéve csupa ördögien gonosz ember népesítette be a film színhelyeit. Ki hitte ezt el? A film több szeretett volna lenni egyszerű kriminél. A bűnügy mögött társadalmi súlyú kérdéseket boncolgatott, de romantikus eszközei, apparátusa követekezetében sikertelenül: végletessége miatt a film minden meggyőző erejét elvesztette. Csontos Magda TELEVÍZIÓ Hétköznapok politikája Napjaink társadalmának egyik legizgalmasabb, legösszetettebb kérdése a tulajdonviszonyok fejlődése. Ezt támasztja alá az a széles körű társadalmi visszhang is, amely a XI. kongresszus állásfoglalását kisérte. A műsor az állami és szövetkezeti tulajdon azonosságéira, különbségeire és fejlődésének útjára mutat rá. Adás: péntek, január 3Q., 1. műsor: 18.40. TELEVÍZIÓ Mi is a dal i' Jó néhány neves, ill. akkor még névtelen fiatal magyar énekes hallgatta végig 1974 nyarának legforróbb napjaiban a Zeneakadémia operatanszakának tantermében Herz Ottó kurzusát. A háromnapos sorozatot a magyar televízió szervezte. (A tervek szerint ez is a Mesteriskola című program részeként került volna filmszalagra.) A kétrészes film végül is ncra Mesteriskola lett, hanem több annál. Dokumentuma annak, hogy az azóta (néhány napja) sajnos elhunyt Herz Ottó nem egyszerűen tanított, hanem együtt munkálkodva beavatta hallgatóit a dalkultúra titkaiba, ismeretlen rejtelmeket tárt fel és hozott emberlftzelbe — remélhetőleg nemcsak az ott ülő művészhallgatóság számára. Csütörtök és péntek, 2. műsor, 20.01. Szovjet szerzők derűs írásaiból (színes). 21.43: Cole Porter Párizsban. Zenés film (színes). 22.35: Tv- kíradó, 2. 22.45: Görgey Gábor: Rokokó háború. Tragikus bohózat (színes). POZSONYI TV 10.20: A Mézga család. — 13.50: Sport. — 17.00: őfelsége szárnysegédje. Szovjet filmsorozat. 1. rész. — 19.00: Híradó. — 20.00: Vidám műsor. — 21.40: Viva Zapata. Film. — 23.30: Varázshegedü. 2. műsor 17.55: Dona Juanita hét esete. — 20.00: Szórakoztató műsor. —21.00: A világ cirkuszai. KOSSUTH RÁDIÓ 8.21: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 8.34: Johann Strauss műveiből. 9.00: „Ki minek tudója, mestere az annak.” 9.25: Gianni Raimondi énekel. 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.03: a varázsló ajándéka. Cse- tényi Anikó mesejátéka. 10.45: Magyar zongoraművészek Liszt- felvételeiből. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.50: Rádiólexikon. 14.20: Híres hegedűsök lemezeiből. 14.49: Matkó István aktuális gazdasági Jegyzete. 15.08: Glenn Gould két zongoraversenyt játszik. 16.08: Juduska. Szaltikov- Scsedrin: A Galavjov család c. regénye rádióra alkalmazva — I. rész. 17.05: Daloló, muzsikáló tájak. — Sárköz. 17.26: Külföldi tudósítónk levele. 17.36: Német- osztrák operaest. 18.45:. Kritikusok díja 1975. Megbékélés. — Emlékek egy falu életéből. Maráz László dokumentumjátéka. 19.55: Üj lemezeinkből. 21.14: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 22.15: XX. századi kórusnnizsika. 22.40: Schiller-drámarészletek. 23.08: Ravel: Pásztoróra. Egyfelvonásos vígopera. 0.10: Zsoldos Imre trom-— bitál. PETŐFI RADIO 7.30: Reger: d-moll szonáta. 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.33: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: A hét műsorából. 10.33: Iránytű. Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonülőknek. 11.30: Krimikedvelőknek. A halott nem azonos. Eduard Fiker krimije rádióra alkalmazva. 12.33: A magyar rádió népi zenekara játszik. 13.01: Me- legbozók. Tarbay Ede mesejátéka. 14.00: Táskarádió. 15.00: „Én láttam, neked hogy tetszett?” Vitaműsor. 15.33: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 16.35: A vasárnap sportja. Közvetítés a Lazio— Como olasz totómérkőzésről. 17.10: Ötórai tea. 18.00: Mit üzen a rádió? 18.33: Nótakedvelőknek. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Pódiumon Paul Simon. 20.41: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 20.51: Dzsesszfelvételekből. 21.14: Komlóssy Erzsébet és Kováts Kolos énekel. 22.00: Sanzonok. 22.33: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 23.00: Operettrészletek. 3. MŰSOR 8.08: Bemutatjuk új Melódia-lemezünket. 8.53: Brahms műveiből. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Dzsesszfelvéieleinkből. 10.53: Mozart: Titus Kétfelvonásos opera. 13.20: Kis magyar néprajz. 13.25: Szimfonikus zene. 15.08: Csak fiataloknak! 16.08: Olaj a munkalapon. Riport. 16.23: Montserrat Caballé Verdi-áriákat énekel. 17.08: Kíváncsiak klubja. 18.03: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Lux Erika zongoraestje. Közben: 18.48: Világlíra. Csü Jüan és Cao Csé versel. 19.03: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.46: Olasz madrigálok. 20.07: Igor herceg. Részletek Borodin operájából. 20.38: A rendező munkában. Molnár Mihály. 21.38: Mahler: Dal a Tőidről — szimfónia. 22.45: Székely Endre: IV. vonósnégyes. TELEVÍZIÓ 8.38: Tévétorna (ism.). 8.45: Könnyűzene a csehszlovák televízió műsorából. Intervíziós átvétel. 9.10: Mikrobi. Rajzfilmsorozat gyerekeknek. V. rész: Kristály nagyapó (színes). 9.20: Játsszunk bábszínházát ! n. rész: Megmozdul a láb (színes). 10.00: A Tenkes kapitánya. Ifjúsági tévéfilmsorozat. 5. rész: A fürdőmester (ism.). 10.25: Hírek. 10.30: Sprechen Sió Deutsch? Német nyelvtanfolyam. A meglepetés. 10.55: En Francais. Francia nyelvtanfolyam. Kiadó vidéki ház. 11.10: Csapatjáték és taktika a labdarúgásban. Angol filmsorozat. 4. rész: Területnyerés (ism.). 11.30: Mozdulj! Játékos sportvetélkedő. 12.30: A festészet kalandjai. A látás iskolája. Képzőművészeti filmsorozat. V. rész: Technika és forma. I. (ism., színes). 14.23: A'magányos hegymászó. Amerikai rövidfilm (ism.). 14.40: Balthazar professzor. Jugoszláv rajzfilmsorozat. IX. rész: A csodálatos torta (színes). 14.50: A császár kémje. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. V. rész: A cár kémje. 15.45: Kodály követei az inkák földjén. II. rész. 16.05: Kalliopi Spirit énekel. Ciprusi görög dalok. 16.25: Törvényteremtő mesterek. Zelk Zoltán műsora. 17.00: Szomszédolás. A sínek együtt futnak. 17.40: Delta. Tudományos híradó. 18.05: Műsorainkat ajánljuk! 18.30: Rcklámműsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.10: Co- lumbo. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. Fekete etűd (színes). 21.20: Sporthírek. 21.30: Színér>z- műzeum. Törzs Jenő. 22.30: Hírek. POZSONYI TV 10.10: Rákóczi. Kalandfilm. — 11.45: Zongoraverseny. — 14.25: BC Porievidza—Dukla Olomouc labdarúgó-mérk. — 17.20: Filmmúzeum. — 19.00: Híradó. — 20.00: Zeman őrnagy harminc esete. 7. rész. 2. műsor 20.00: Kis tragédiák. Szovjet film. pest i MEGYÉT TlEiÜEiViliZli© melléklet e Szovjet és japán filmek a képernyőn A TELEVÍZIÓ FILMTERVEIBŐL Továbbra is jó néhány érdekes filmbemutatót tartogat a sok milliós nézőtábor számára a televízió. A következő hetekben, hónapokban láthatjuk a tervek szerint a „Fedőneve Jégmadár” című szovjet 1976. ján. 26- fék. 1. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.25: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 8.55: India nemzeti ünnepén. Irodalmi műsor. 9.10: A hét zenemüve. Debussy: Frelüdök. — I. kötet. 9.40: Kilenc öles köles- kazal. Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Nobel-díj 1975. Szécsi Éva interjúja Lev Kantoro- vics szovjet közgazdásszal (ism.). 10.45: Berlioz: Rómeó és Júlia — részletek. 11.32: Tizenkét szék. Ilf és Petrov regénye rádióra alkalmazva. X. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik, Pécsi Kiss Agnes nótákat énekel. 14.00: Ezer- egy délután. 14.30: Feldolgozások a magyar munkásdalhagyományból. 14.40: Klara Kagyinszkaja énekel. 15.15: Édes anyanyelvűnk. 15.15: A Magyar ^vonósnégyes Ilaydn-felvé- tcleiből. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Rádióiskola. 16.39: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játékából. 17.05: Lemezmúzeum. n.^S: Van új a Nap alatt. 17.40r Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 18.2.£: Üj könyvek (ism.). 19.15: Gondolkodási idő nincs! Hofi Gézával a KISZ Bimbó utcai iskolájában (ism.). 20.01: Verdiciklus — XVI. rész. Simone Boc- canegra. Háromfelvonásos opera — előjátékkal. Közben: 21.30: Mi, férfiak. 22.20: Fél évtized. I. rész: A Szovjetunió a 70-es években. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.28: Dzsesszfelvételekből. 0.10: Brahms: Részletek az Üj szerelmi dalkeringők'c. ciklusból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Magyar fúvószene. 8.33: Ba- lettzenc. y.uu: Isontovics Kati, Victor Máté és a Corvina együttes műsorából. 9.33: Népszerű ope- reUKcttosok. íü.oo: A zene hullámhosszán. 11.00: Kis magyar néprajz. 12.00: Népdalok. 12.33: A longjumeau-i postakocsis. Részletek Adam operájából. 13.20: Ausztráliai népzene. 13.33: A bolgár rádió gyermekkórusa énekel. 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: A tudat világa. A szocialista tudat — II. rész. 18.33: Kodály: Háry János — szvit. 19.10: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.10: Tizmilliárd a rozsda martaléka. 20.33: Senki többet? Harmadszor! Szellemi árverés az 1-es stúdióban. 21.50: Nóták. 22.33: Derűre is derű. Aziz Neszin: Csak egy kis formaság. 23.00: Klasszikus operettekből. 3. MŰSOR 14.05: Szimfonikus zene. 16.03: Üj operalemezeinkből. A grófnő. Részletek Moniuszko operájából. 16.59: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 17.14: Schu- mann-lemezeinkből. 18.03: A Zsebrádiószínház bemutatója. Hajnali beszélgetés. Kosztolányi Dezső jelenete. 18.16: Régi kórusmuzsika. 18.35: Huszonöt perc beat. 19.00: Magyar zeneszerzők. A Budapesti Kamaraegyüttes játszik. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Budapestig Filharmóniai Társaság Zenekarának hangversenye. Közben: kb. 20.35: A bronzlovas. Puskin költeménye. Kb. 20.55: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.45: Operakettősök. 22.30: A hét zeneműve. Debussy: Prelűdök. — I. kötet. POZSONYI TV 18.10: Zenekari muzsika. — 19.00: Híradó. — 20.10: Kutyák. Tv-játék. 2. műsor 20.00: A csapda. Lengyel film. RÁDIÓFIGYELŐ 'A SZÓNOK. Ireneusz Ire- dynski elbeszélésének rádióváltozata a mindennapi élet nagy kérdésével szembesített. A célszerű, az adottságokkal, lehetőségekkel mindig megalkuvó cselekvés, vagy az igazság minden körülmények közötti vállalása, kimondása-e a helyes? Ezt a kérdést újra és újra fel kell vetni, hisz a szónok is bizonyság rá, hogy nemcsak a művészi hitelű válasz, az elképzelhető alternatívák is állandóan változnak. Lelkiismeretünk hajlamos a belátásra, belenyugvásra. A darab nyugtalanít, figyelmeztet, de kikerüli a szenvelgő moralizálást. -Hús és vér figurákká formált szereplőivel a valósághoz, a szükségszerűség kérlelhetetlen világához kötődik. A barátja temetésére beszédet tanuló férfi s felesége családias közönnyel beszélgetnek, de ez a közöny emberi arculatú, nemegyszer megértés, együttérzés és mérsékelt gyűlölet fűszerezi. Ez a két ember egyszerűen elfogadta a lehetőségeket, a játékszabályokat, amelyek a számukra az életben adódtak. A férfi igyekezett megtartani a munkahelyén elért vezető pozíciót, a hatalmat, s ha volt rá mód, segített is az embereken. Az asszony elfogadta férjét olyannak, amilyen, s élete elszürkítéséért szeretőinél keresett kárpótlást. Egyedül a férj barátja és kollégája, aki az asszony egyik szeretője is volt, szállt szembe a körülményekkel. Akkor is beszélt a hibádról, amikor azokat nem lehetett orvosolni. Kilátástalan küzdelmekbe bocsátkozott. Végül megsértődött, Inni kezdett, és öngyilkos lett. A férfi minden tettére, minden elhamarkodottnak tűnő cselekedetére tudott egy tulajdonképpen igaz szentenciát mondani. A darab a közhellyé koptatott erkölcsi elvek hamissá válásának pillanatát örökítette meg. A felsorolt érvek végül mégsem tudták eloszlatni a férfi lelkiismeretfur- dalását, hogy ő is felelős a barátja haláláért, s az asz- szony új szeretője nem tudta feledtetni a régit. A mindenáron való megnyugvásra hajlamos ember megérezte, hogy dakoző, túl érzékeny, de mindig igazmondó harmadik emlékével még sokáig fognak viaskodni. A csöppet sem eszményi figurák élő konfliktusa megrázóan figyelmeztetett: szükséges alkalmazkodásunk mértékét esetenként, összeütközésenként, vitánként újra és újra felülvizsgálnunk. Ha ez nem is mindig könnyű, az okkal nyugodt lelkiismeret jó érzése csak ezen az áron váltható meg. Tábori Nóra és Öze Lajos kitűnően valósította meg a rendező, Dániel Ferenc elképzeléseit. A NEGYEDIK NEGYED címmel Faragó Vilmos írása azpkat az érzéseket, gondolatokat vizsgálta, melyekkel a huszadik század utolsó negyede elé nézünk, nézhetünk. Az írás világméretekben közös dolgainkat feszegető mondandóját szerencsésen közelítette a hallgatóhoz a keretként szolgáló, finom ön- iróniájú eszmefuttatás. Nemcsak a jövő változik, hanem a róla gondolkodó is, főleg ami az élet végső határát illeti. Az elmúlt negyedszázad céljainak a mai valósággal történt szembesítéséből Faragó Vilmos három, a jövőről való helyes elképzeléshez nélkülözhetetlen tanulságot vont le. A politikai helyzet alakulása a hidegháborútól a helsinki kon- (Folytatás a 2. oldalon) ifjúsági filmet, amelynek cselekménye a Nagy Honvédő Háború időszakában játszódik, főhőse, a Jégmadár nevű fiatal partizán azt a feladatot kapja, hogy a németek háta mögött robbantson fel egy fontos vasúti hidat. A feladat teljesítése után azonban már nem tér vissza csapatához. Sok-sok év elteltével egykori baj társa, aki repülőgépén annak idején a helyszínre szállította, visszatér erre a vidékre, hogy megtudja, mi történt bajtársával. Ugyancsak a szovjet filmstúdiókban készült a Lányok, anyák című színes szovjet film is, amelynek főszerepét Innokentyij Szmok- tunovszkij alakítja. A Szergej Bondarcsuk ált ^ 1 rendezett produkció témája a főváros és a vidék, a távoli Szibériában felnőtt lány és egy moszkvai értelmiségi család összeütközésének, konfliktusokkal teli találkozásának drámája. A fekete gyertya fénye című háromrészes NDK tévéfilmsorozat főhőse a spanyol polgárháborúban a Condor légióban teljesít szolgálatot a Német Kommunista Párt megbízásából. így kerül birtokába a fekete gyertya kísérlet eredménye — egy ideggáz képlete. Annak megakadályozására, hogy a fasiszták ezt a félelmetes fegyvert bevethessék, a formulát a Szovjetunióba akarja juttatni. Megszökik különítményétől, hogy megkísérelje a lehetetlent. A Kitaszított című svéd film egy zárkózott ember tragédiáját idézi elénk. Egy világváros nyomornegyedében játszódik az Ok ketten című japán film. A Marie című NSZK tévéfilm egy 17 éves leány történetét meséli el, aki a közöny és feszültség között váltakozó lelkiállapotban éli át legfontosabb éveit. Az események egyre inkább rádöbbentenek, hogy anyjának valamiképpen köze van apja hirtelen halálához... A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: «.»5: Rákőczl-indulö. (.30: UireU. Időjárásé- lent rá. 1.(3: Szót kérek! 3.00: Reggeli krónika. 3.30: Müsorajánlalunk. 5.30: Hírek. Időjárásjelentrá. 3.10: Falurádió. 5.59: Pontos Időjelzés. 6.00: Reggeli krónika n. 6.30: Reklám. 6.30: Hírek, Időjárásjelentrá. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 6.59: Pontos időjelzés. J.00: Reggeli krónika in. Utána: Körzeti IdOJárásJelentés. 1,30: Reklám. 7.33: M0sorajánlatunk. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentrá. 6.03: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentrá. 11.59: Pontos Időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 14.59: Pontos Időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentrá. 15.50: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időlárásjelentrá. 18.59: Pontos Időjelzés. 19.00: Esti krónika. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hirek. Időiá- rásjelcntrá. 24.00: Hírek. Időjárásjelentrá. 0.23: Himnusz. 0.30: Vízjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO: 4.23: Rákőezl-tndulö. 4.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 5.00: Hirek. Időjárásjelentrá. 3.30: Hitelt. Időjárásjelentrá. 6.00: Hírek. Időjárásjelentrá. 6.17: Reklám. 8.20: Torna. 6.30: Hírek. Időjárásjelentrá. 6.45: Cj könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.30: Hírek. Utána: Körzeti Időjárásjelentés. 7.50: Múzeumi híradó. 7.59: Pontos Időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 9.00: Hirek. 9.39: Pontos Időjelzés. 10.00: Hírek. Időlárásjelentrá. 12.00: Hírek. 13.00: Hitek. Időlárásjelentrá. 13.15: Idöl&rás- rá vízállásjelentés. 14.30: Hírek. 15.30: Hírek. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 17.30» Hírek. 18.00: Hírek. Időjárásjelentrá. 19.54 Jó estét, gyerekek! 13.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadáa. 23.00: Hírek, Időjárásjelentrá. 24.00: Hírek. Időjárásjelentrá. 3. MŰSOR: 18.00: Hirek. Időjárásjelentrá. 23.00: Hírek, Időjárás- Jelentés. Szómba t-vasárnap: 16.00: Hirek. Időjárás jelentés.