Pest Megyi Hírlap, 1976. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-18 / 15. szám
I 1976. JANUÁR 18., VASÁRNAP Dßdan . TÓTH-MÁTíIÉ MIKLÓS: Egy nap őszinteség Az eset egy nyári reggel, hét óra előtt tíz perccel történt. Bolhái belépett a gyárkapun, blokkolt, aztán sietve elindult az irodaépület felé. Néhány méterre a portásfülkétől érte be a magas, testes, céklaszín arcú ember. — Uram! — kiáltotta és megfogta Bolhái karját. — Ne siessen már úgy, várjon egy percet. Bolhái meglepetten nézett a másikra. Ügy tetszett, látásból már ismerte, vele egyívású lehetett, olyan ötven év körüli, de hiába erőltette az agyát, nem emlékezett rá, hogy akár csak egyszer is szót váltottak volna. Mit akarhat ez most? — Kicsit kifulladtam — lihegett az idegen, zsebkendőjével törülgetve az arcát, fel egészen a kopasz fejtetőig. — Már a busztól loholtam, hogy befogjam magát... Valami nagyon fontosat szeretnék mondani önnek! — Nekem? — Bolhái türelmetlenül az órájára nézett. — Mindjárt hét óra ... — Két perc az egész... — legyintett a másik, majd a kezét nyújtotta: — Egyébként..., Kerék Menyhért..., a Menyus! Csak így hív mindenki, hogy a Menyus . . .! — Bolhái — motyogta Bolhái és most már végképp nem értette, mit akar ez a pasas? Ez a Menyus! Mi az, amit két perc alatt el, akar mondani, és miért éppen neki! — Ugye, maga a könyvelésen dolgozik? — kérdezte Kerék, aztán Bolhái bólintá- sára vidáman folytatta: — En meg egy emelettel lejjebb, a tervezésen... A büfében már többször találkoztunk, megfigyeltem, hogy ön is Parádit iszik, ebből arra következtettem, szántén gyomros, bár ez most nem lényeges... Ennél sokkal fontosabb, amit közölni szeretnék önnel, dé mi tagadás, azért örülök, hogy éppen egy gyomrosnak mondhatom el először... — Megtisztel... — morog- _ ta fanyarul Bolhái, és kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát. Kerék Menyus hangja egy hangszórónál is erősebben recsegett, és máris többen arrafelé figyeltek a munkába igyekvők közül. Sőt, már akadt olyan is aki kicsit' távolabb megállt és onnan bámulta őket. — Barátom — harsogta Kerék —, ma van a születésnapom, kerek szám, nem érdekes, hányadik, de ezt most úgy akarom megünnepelni, ahogy még sohsem! Elhatároztam, hogy ezen a szent napon leküzdöm gyávaságomat, és őszintén kitálalok mindent, ami már régóta a begyemben van! Ne haragudjon, hogy éppen magának, de ugye, mi, gyomrosok...! Te jó isten! Bolháinál működésbe léptek a verejtékmirigyek és idegesen rángatta a nyakát. Mit akar ez most kitálalni? Megőrült? El innen, minél gyorsabban! Hirtelen arrébb somfordáit, de Kerék ismét elkapta a karját, mintha csak felkészült volna egy ilyen szökési kísért letre. — Nem tudom, mi tartott vissza eddig — kiabálta. — Talán valóban a zsigereimben is megbújó gyávaság, polgárkóros nyavalya, és itt az ideje, hogy kimondjam ... Egyre többen állták körül őket. Bolhái lehunyta a szemét, a gyomra apró galacsinná szűkül, érezte, a szíve százon felül kalimpál, és ha ez a Menyus nem fogná olyan erősen, talán össze is rogyna. A recsegő hangszóró egyre távolabbról szólt. — ...hogy kimondjam: nagyon jó itt, ebben a gyárban! Érti, barátom?! Jól érzem magam, kellemes, demokratikus légkör vesz körül, elégedett vagyok 5 munkámmal, a fizetésemmel, szóval tulajdonképpen boldog embernek mondhatom magam. Bolhái szinte a tudatalattiból tért vissza. Kinyitotta a szemét, s újjászületésének első másodpercében a körülöttük karéjbagyűlt emberekre esett a pillantása. Ügy tüzelt a sok kíváncsi szempár, hogy ettől egész testében átforrósodott és újra szökni vágyott, de Kerék résen volt, erősen fogta. Bolhái kétségbeesetten hunyorgott az emberekre, hogy hát senki sem akadt közöttük, aki megmentené? Nem akadt. És a hangszóró könyörtelenül tovább recsegett. — Ami pedig a vezérigazgatót illeti... — Bolhái újra az összeesés határára került, és amit már nagyon réget tett, belefogott egy gyerekkori imába. — Szóval, ami a nagyfőnököt illeti, ki kell jelentenem, hogy nagyszerű ember! örülhetünk, hogy ő a vezér és nem valami pander, hozzá nem értő senkiházi. Olyan valaki ő, aki érti a dolgát. Otthonának tekinti az üzemet és mindent megtesz annak érdekében, hogy mi is annak érezzük! Bolhái behúzta a nyakát, és nyúlmódra, riadtan lesett ki a behemót mellől. Vajon hányán hallották mindezt? És hogy éppen neki mondta? Bömbölve, akár egy oroszlán! Legalább suttogott volna, minden feltűnést mellőzve. De így ... ? Igaz, hogy dicsért, csupa szépet meg jót mondott, csak miért? Mit akart ezzel elérni? És miért éppen őt választotta a színjáték másik szereplőjének? Öt, aki csak egy apró, alig észrevehető pötty ennél a vállalatnál. Nem talált nála alkalmasabbat ? — Ne haragudjon — hallotta ismét Kerék hangját, amitől akaratlanul is összerezzent —, de ezt most úgy ki kellett beszélnem magamból.. . Már olyan régen kikívánkozott belőlem, aztán mindig csak visz- szafojtottam. Lehet, hogy ez ment rá a gyomromra is ... Ma végre sikerült! Lehet, hogy furcsának tűnik, de máris sokkal könnyebben érzem magam ...! Köszönöm, drága kartársam! ... Elengedte Bolháit, majd vidáman fütyörészve elindult az irocüépület felé. A csoport is szétoszlott. Bolhái várt még egy kicsit. Odasétált egy közelben tárolt, öreg, kiselejtezett kábeldobozhoz, figyelmesen körüljárta, noteszába még jegyezgetett is. Olyan látszatot igyekezett kelteni, mint akit egész idő alatt ez a művelet kötött le, és csak gyanútlan ^szemlélőként vett részt az iménti jelenetben. Kapóra jött egyik késve érkező kollégája is, akit hangosan üdvözölt: alkalomadtán még tanúra is hivatkozhat. Másnap reggel alapos körültekintéssel szállt le a buszról, nehogy a sors egy ravasz fordulattal újra összehozza Kerékkel. Vigyázva, sűrű hát- rapillogással surrant be a gyárkapun, gyorsan blokkolt, és már éppen tovább akart iramodni, amikor a portás hangja megtorpantotta. — Elvtársam — kezdte, és lassan kijött a fülkéjéből —, hallotta, mi történt itt tegnap? Bolhái nyaka idegesen megrándult. A portás felismerte! Biztos, hogy felismerte, és most puhatolózni szeretne, mi a véleménye a dolgokról. De téved, mert tőle aztán nem fog megtudni semmit. Sok mindenen keresztülment ő már, nem lehet csak úgy köny- nyen sarokba szorítani! — Nem tudom, mire gondol — rázta a fejét. — Semmiről sem hallottam. A portás óvatosan körülnézett, aztán Bolhái füléhez hajolt. — Egy pasas — suttogta —, olyan kis keszegformájú, sá- padtképű teli torokból szidta itt a gyárat, meg a vezér- igazgatót. Valóságos csődület vette körül. És tudja, miket mondott? Még elismételni is undorító... Megcsóválta a fejét, mint aki előre helyteleníti, amit mondani fog. Aztán még közelebb hajolt a megdermedt Bolháihoz, és szinte gyönyörrel köpte ki a szavakat. — Azt hajtogatta, hogy ez egy láger, nem gyár, és itt csak életfogytiglanra ítélt bűnözőknek szabadna dolgozni, nem tisztességes embereknek. A nagyfőnököt meg lehordta mindenféle pancsernek, senki- házinak, sőt nem átallotta kijelenteni, hogy(f csak örülhetnénk, ha a minisztérium végre észbekapna és elzavarná valahová zabot hegyezni!... Hát ilyen emberek vannak, szaki- kám. Ahelyett, hogy megbecsülnék, ami jó, örökké csak destruálnak! — És ezt maga ... Bolhái —, maga hallotta? — Hát már hogyne! Itt álltam tíz lépésre az esettől. De még ha csak én hallottam volna, az hagyján, hiszen ki ad egy vén ember szavára. De hallották még vagy százan. Közülük már sokan felháborodva újságolják azoknak, akik nem voltak ott. Bezzeg akkor egyiknek se jutott eszébe, hogy móresre tanítsa azt a hőbör- gőt!... Igaz, azóta már elkapták a grabancát, megindult ellene a fegyelmi eljárás, sőt talán még rendőrségi ügy is lesz a dologból... Persze — fogta még halkabbra hangját a portás —, vegye úgy, hogy nem tőlem tudja. Én csak figyelmeztetni akartam magát, hogy jó lesz vigyázni, mert bizonyos elemek ... Érti, ugye?! Nahát, csak azért... Sapkájához emelte a kezét, beidegzett, tisztelgő mozdulattal, mint egy katona jelentés- tétel után. Aztán megfordult és visszaballagott a fülkéjébe. Piszok — gondolta Bolhái, ahogy loholt az irodaépület felé —, le kellett volna köpnöm és a szemébe ordítanom, hogy ez hazugság! És mi az, hogy fegyelmi? Csak nem őrültek meg, hogy fegyelmit akasz- szanak a nyakúba? Képtelenség!' Vagy talán mégis? Meg fogom kérdezni a kollégákat! De nem, ez nem jó, ezzel elárulnám magam, és ha valóban fegyelmit kapott.. . Mindenesetre én semmire sem emlékszem, semmire ... Orvosi igazolással tudom bizonyítani, hogy egy kicsit nagyothalló vagyok, és minél hangosabban beszél hozzám valaki, annál nehezebben értem... Pszichés alapon, vezérigazgató úr, pszichés alapon!... Másokat tessék kérdezni, hiszen annyian hallották ... Megtorpant. Az aktatáskáját görcsösen szorította az oldalához. Érezte, hogy megnyomódik benne és a szalvétában nehezen kiszedhető foltot okoz a tízóraihoz pedánsul megmosott, gondosan elhelyezett paradicsom. De most nem törődött ezzel. Az ember maradjon veszteg — rándult a nyaka —, és soha ne dicsérjen feleslegesen. Csak ha arra mód és alkalom kínálkozik. És csak az arra illetékeseknek^ Mire volt jó annak a szerencsétlennek ez a cirkusz? Semmire. Most aztán jól benne lehet a pácban. Tisztázhatja majd magát! ALVÓK Mészáros Géza tollrajza Parimsziky Géza elhatározta, hogy állást változtat. Nem a divatos vándorlási hullám ragadta magával, az egészsége kényszerítette, hogy új, kényelmesebb munkahelyet keressen. Világéletében a kötetlen munkakör híve volt, úgy tartotta, minél kevesebb a főnök, annál szabadabban mozoghat. Soha nem akarta ezt a szabadságot meg nem engedett manipulációkra felhasználni, egyszerűen szerette, ha a maga ura. Ennek a megkötésnek a posta nagyszerűen megfelelt. Az utóbbi hat évet ott húzta le. Hordta az újságot, megvolt a körzete, elszámolt odabenn a központiban, de ezen felül senki nem háborgatta. A szabad levegőn mozgott, tolta a biciklit a nehéz vándorszatyorral, rengeteg emberrel beszélt — mi kell még? Jó egészség, hogy a teleket átvészelje. De egyre többször érezte, hogy a dere. ka, a lába lázadozik az ősza- badlevegő-kívánása ellen. Ügy gondolta, ezt a telet még lehúzza, átdolgozza ott a nyarat is, aztán ősszel keres valami olyan helyet, ahol melegen van a nyugdíjig. A pénz nem számít, vagy legalábbis nem elsődleges. Közbeszólt azonban a hirdetés. Nagyvállalat keres egy fő portást — olvasta. Két álló napig gondolkodott, mit csináljon. Aztán bement a hirdetőbe. Amikor megkapta az üzem válaszlevelét, kiderült, hogy közel is van a lakhelyéhez. Másnap, amikor végzett a kézbesítéssel, egyenesen az üzembe ment. A munkaügyön felvilágosították, hogy nem egy fő portásról, hanem egy főportásról van szó. Már majdnem visszarettent, de a tisztviselő marasztalta, legalább a feltételeket hallgassa meg. Ruhát kaphat, sapkát, igazi portáskülsőfoetn kelléne végeznie a munkát. Fő tennivalója az adminisztráció lenne. Egy műszakban, 6-tól 4-ig, minden második szombat szabad. Ekkor kicsit megint szívta a fogát, hozzá volt szokva, hogy legkésőbb délben otthon lehetett. Ezerötszázötvenet mondott a tisztviselő, plusz textilutalványt. Ez már szeget ütött a fejébe. Megegyeztek, hogy hétfőn bemegy és végleges választ ad. Megtárgyalta a feleségével. Alaposan, minden körülményt HÓDI T JÓZSEF: ‘ Félelem mérlegelt. Hétfőn bement és azt mondta: rendben van. A tisztviselő megmondta, mit kell tenni: mondjon fel ésgé- peltetett egy igazolást, miszerint erkölcsi bizonyítvány szükséges munkaköre betöltéséhez. Azt mondták, 60 napon belül közvetlenül a vállalatnak megküldik a bizonyítványt. Éjjel arra ébredt, hogy valami miatt fél. Először nem is volt vele tisztában, ébren van-e teljesen. Aztán rádöbbent. mi okozza a félelmét: eszéibe jutott a falopás. 1946 februárja volt. Akkor született az első gyerek, a Géza. Nem volt tűzifa, pénzért se. A sógorával Lajossal elhatározták, hogy szereznek a föld alól" 'is. Nem fázhat agyon az asszony meg a gyerek. Vették a fűrészt, menték az ártérre. Mire kivágták a fűzet, ott volt a gátőr: megvárta, míg kidől a fa. Kérte a fűrészt, „tárgyi bizonyítéknak”. Príma. vadonatúj fűrész volt: „Nem tudják, hogy ez árvízveszélyt okoz?” Hiába mondták, mi van, a fűrészt oda kellett adni, a fát otthagyni. Mire idézést kaptak, eltelt majd egy év. Nemcsak ők, aznapra vagy harmincán voltak kirendelve, akik akkoriban ilyen csip-csup ügybe keveredtek. Három hónapot kapott ő is, meg a Lajos is, felfüggesztve. Se előtte, se utána nem volt vele semmi hiba. De most! Erkölcsi bizonyítvány! Biztosan nyoma van a felfüggesztésnek. Puccs a főportásságnafc! Nem bírt elaludni. Mocor- gására felébredt az asszony is. Mi van veled? Végül elmondta. Rengeteg éve történt, de akkor is. A fene egye meg! Emiatt vége az egésznek. És még csak ez! De el kell viselnie a szégyent, amikor a munkaügy megkapja a bizonyítványt. „Három hónap? Mit csinált? És bizalmi állást akar betölteni?” Leég a bóra képéről. Be kell menni és megmondaná, hogy az egész egy kényszerhelyzet volt, nem hagyhatta a feleségét, meg a gyereket! De ha nincs nyoma? Ha pont ő hívja fel a figyelmet? Ha nem szól és a papíron ott lesz a büntetés, akikor meg azért lesz baj, hogy elhallgatta. Még tán most is a nyakába sóznak valamit, hatóság félrevezetéséért. Kiverte a veríték. Három napig bírta. Aztán bement a munkaügyre. Amikor a tisztviselő hellyel kínálta. nem fogadta el. Arra gondolt: mindjárt úgyis ki kell innen kotródnia. Állva elmondta egyszuszra, mi volt. S hozzátette. — Lesz ami lesz: ugye nem indítanak eljárást? A tisztviselő erőszakkal nyomta a székbe. Vagy tíz percig nyugtatta, kért neki kávét is, csak amikor látta, hogy úgy ahogy megnyugodott, akkor engedte el. Parinszky Géza két hét óta portás. Annak a munkaügyi tisztviselőnek pedig olyan feszesen tiszteleg, mint annak idején Bori századosnak a parancsnokának. SIMON LAJOS: Vers a nosztalgiáról Amikor győztesen leteper, mikor szivemre dobbant páros lábbal, mikor torkomat marja, mint a Isírás, mikor már életveszélyes, mint érben a vérrögöcske, a bennen szorult, tiicsökszökkenésnyi gyermekkorom meséje, az ifjúság nevetségesen törpe nyavalygásainak meséje, a férfilcor élet-halál komoly küzdelmeinek meséje, akkor én bátran megnyitom a beszéd zsilipjeit, a legkényesebb szavak előtt is átharapom a gátakat, mert én ezerkilencszázharmincöt elejétől egyike voltam Magyarország fűszálainak, az vagyok ma is, s az leszek kétezerben is. KISS GYÖRGY MIHÁLY Híres rímek — rímes hírek A Rádió Kabarészinháza első öt évének terméséből válogatott kötet jelent meg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában, az RTV-Minerva kiadványaként. Hazánkban első tzbgn került az olvasóközönség kezébe ilyen jellegű és terjedelmű kabarékönyv. A Rádiókabaré című kötetben számos ismeri humorista művei szerepelnek, amelyek most ez újjászületett formában szerezhetnek ismét derűs perceket. Az alábbiakban a kötetből lapunk munkatársának tréfáját közöljük, amelyet annak idején dr. Pálfy István (hírmondó) és Kállai Ferenc (rímmondó) adott elő a rádióban. váltan élő feleségét egy 30 éves MÁV-váltókezelő. Rímmondó: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” Hírmondó: Ezer beategyüt- tes működik az országban. Rimmondó: „Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pen- getésiliez”... Hírmondó: Mai fiatalok nyilatkoztak a szerelemről, a szexuális életről — egyik napilapunk hasábjain. Rímmondó: „Olyan kevés, mit kívánok, ha osztani restell is, legyen a tisztelt lelke másé, nekem — elég a teste is.” Hírmondó: 38 évi házasság alatt 30 gyermeke született egy brazil házaspárnak. Rímmondó: „Dolgozni csak pontosan, szépen, Ahogy a csillag megy az égen, Ügy érdemes!” Hírmondó: És végül egy rádiós hír: kiosztották a Magyar Rádió és Televízió nívódíjait. Rímmondó: „Hej! ha én is, én is közietek lehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék!” Hírmondó: Továbbra is akadozik a távfűtés egyes budapesti kerületekben. Rímmondó: „Mindig így volt e világi élet, egyszer fázott, másszor lánggal égett” ... Hírmondó: Üj gebines vendéglők nyíltak a Belvárosban. Rímmondó: „Üj rablói vannak a nyárnak, Csattognak az új héjaszárnyak.” Hírmondó: Kevés a szombat-vasárnap is nyitva tartó ügyeletes gyógyszertár. Rímmondó: „De a kocsma bezzeg hangos” ... Hírmondó: Még mindig sok szalámivéget csempésznek a vagdalt szalámi közé. Rímmondó: „Vitézek, mi lehet e széles föld felett, szebb dolog az végeknél?” Hírmondó: Változatos szórakozási lehetőségek várják a szabad szombatos dolgozó nőket. Rímmondó: „Ágnes asszony a patakban fehér lepedőjét mossa”... Hírmondó: Leütötte különt I
