Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-10 / 289. szám
1975. DECEMBER 10., SZERDA %Matm Autóspihenő A növekvő közúti forgalom, az autósturizmus térhódítása megköveteli a közlekedési kultúra fejlesztését. Ehhez hozzátartozik az is, hogy főútvonalaink mentén korszerű autóspihenőket is kialakítsanak. Ennek jegyében készül az 51-es úton, a dunavarsányi üdülőtelep előtt az aszfaltozott autóparkoló. A KPM Közúti Igazgatósága ráckevei útmesterségének dolgozói tavasszal asztalokat, padokat és zöldségclárusitó pavilont is építenek a parkolóhelyen. Cár dós Katalin felvétele ÜZEMZAVAR CSAK MÍNUSZ HÚSZ FOK ALATT Felkészült a télre a DKV Idejében gondoskodtak a dolgozók ellátásáról A hirtelen jött novemberi hideg nem érte váratlanul a százhalombattaiakat. A DKV- ban idejében felkészültek a télre. Azt mondják: az üzemmenetben nem lehet fennakadás. A folyamatos termelést biztosítani kell. A legnagyobb veszély a fagy. Ezért már októberben és november elején elrendelték a gőzfűtés berendezéseinek fokozott ellenőrzését. Ennek kettős eredménye van. Egyrészt á fagykárok megelőzése, másrészt a takarékosság. Tudvalevő ugyanis, hogy költséges energia a gőz, ezért a legcsekélyebb gőzveszteségre törekednek. A kondenzátor- rendszerek is zavartalanul működnek, a forróvízellátás egyenletes. Az úgynevezett té- liesítési jegyzék fontos előírásokat tartalmaz a tartálypark, a szivattyúrendszerek és a hűtőrendszerek víztelenítésére. A téliesítés a sokéves gyakorlat során szerzett tapasztalatok alapján történik. Ma már ott tartanak, hogy csak mínusz 20 fok C alatti hőmérséklet okozhat kisebb üzemzavart. Mindez természetesen fokozott felelősséget jelent a berendezések kezelőinek, mert a finomító üzemeinek javarésze szabadba telepített. A munkásellátás szakemberei időben gondoskodtak a munkásszállások, a gyermekintézmények és az irodaház ajtajainak, ablakainak felülvizsgálatáról, a rossz fűtőtestek cseréjéről. Gondoskodnak arról is, hogy ne legyen fennakadás az üzemi konyhák munkájában sem, jóllehet ezeket nem a DKV üzemelteti. Fontos a védőétel- és a védőital-ellátás zavartalanságának a biztosítása is. Egy-egy hideg napon a DKV-sok és a, kivitelezők 1500 liter teát fogyasztanak. A nagy területet figyelembe véve idén megszervezték a központi szállítást, az üzemek dolgozói így szervezettebben, rendszeresen hozzájutnak a védőételhez, -italhoz. A vállalat munkásai időben megkapták a téli alsóneműket. vattakabátokat, bőrcsizmákat és szőrmével bélelt bőrzekéket is. A jelek szerint tehát az idei télen sem lesz fennakadás a DKV-ben. K. L KNEB-vizsgúlat a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetéről A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a közeli hetekben a fővárosban és 11 megyében megvizsgálja a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetét. A vizsgálatot elsősorban az indokolja, hogy — bár az új családjogi törvény növekvő mértékben nyújt segítséget a családok számára a gyermekek felneveléséhez —, még most is sok az olyan család, ahol nincs biztosítva a kiskorú gyermek gondozása, nevelése; testi, értelmi és erkölcsi fejlődése. Államunk gyermekvédelmi intézményei hathatósan segítik a családpolitikai feladatok megoldását. A nevelőotthonoknak, a nevelőszülő-hálózatnak, a szociális és jogi apparátusnak a fenntartása országosan évenként 463 millió forintot igényel. A nevelőszülőknél és az otthonokban elhelyezett 36 ezer állami gondozott gyermek mellett a gyámhatóságok 74 ezer veszélyeztető körülmények között élő kiskorút tartanak számon. A gyermekvédelem jelenlegi szervezetét elsősorban a különböző adminisztratív természetű jogi intézkedés, s az állami gondozásba vétel után az intézményes elhelyezés jellemzi. Kevésbé érvényesül a családvédelem követelményeit kifejezésre juttató pedagógiai és szociálpolitikai munka. A nevelőotthonbeli tartózkodási idő alatt lényeges feladat lenne az önálló életvitelre, a társadalmi beilleszkedésre való felkészítés. A népi ellenőrzés vizsgálatának célja annak megállapítása, hogy a gyermekek fejlődésének elősegítésében, a nevelésüket akadályozó tényezők elhárításában milyen feladatok hárulnak a tanácsi, és más állami szervekre; a gyermek- és ifjúságvédelmi munka irányítása és végrehajtása egységes elvek alapján történik-e. A népi ellenőrök emellett elemezni fogják azt is, hogy az intézetekben élő gyermekek fejlődését az otthonok tárgyi és személyi feltételei miként befolyásolják. Ötezer tonna almát tárolnak márciusig Teljes üzem a budaörsi Imtőházban A HUNGAROFRUCT budaörsi hűtőházában befejezték a szabályozott légterű kamrákba az almák betárolását. A hatalmas hűtőtermekben plusz 1 Celsius-fokon, 92 százalékos relatív páratartalmú, 2 százalék széndioxidot és csökkentett, 3—4 százalék oxigént tartalmazó levegőben tárolják márciusig, a feldolgozás megkezdéséig az 5000 tonna Starking almát. . Az automaták folyamatosan szabályozzák a hűtők légterét, melyből naponta két alkalommal mintát is vesznek ellenőrzés céljából. A szigorú műszaki fegyelem igen fontos, hiszen csak ilyen módon lehet megakadályozni az utóérést. A gondos tárolás eredményeként pedig abban a jó minőségben kerülhet földolgozásra az alma, amilyenben betárolták. Pest megyéből a kiskunlac- házi Petőfi, a dánszentmiklósi Micsurin Tsz, a monori, a felsőbabád^ az alapi állami gazdaság, a Kertészeti Egyetem, Soroksár és a Kertészeti Kutató Intézet, Érd Elvira-máj őrből szállított almát az idén. A hűtőház kapacitásának körülbelül egy ötödét kötötte le a Pest megyéből származó alma, a többit a Bács megyei és a dunántúli gazdaságok adták. A jó minőség a gazdaságok számára is kifizetődik. Hiszen a tárolás a hűtőben gazdaságonként csoportosítva történik, és a kirakodás, elszállítás után a HUNGAROFRUCT a minőségtől függően felárat fizet, a termelőknek. A nagy kereslet is bizonyítja a kiváló minőséget. A normái tárolású alma 65 százalékát már el is juttatták a világ szinte minden pontjáról jelentkező vevőkhöz. A 88—163 darab, egyenként csomagolt, dobozonként egységesen 20 kiló pirosló Starking almát örömmel fogyasztják Brazília, Panama, Venezuela, Anglia, NSZK, Finnország, Írország, Izland, Olaszország, Libanon és Kuwait lakói is. November közepéig már 300 tonna utazott ezekbe az országokba. Az év végéig további 2500 tonna kel útra. A feldolgozás teljes ütemmel folyik. Naponta mintegy 80 tonna almát csomagolnak átlagosan 4000, egységsúlyú kartondobozba. Kisebb mennyiségű almát szocialista országokba, a Szovjetunióba, az NDK-ba és Csehszlovákiába is szállítanak a budaörsi hűtőházból. L. T. Szerencsekerékben a dicsérő lapok Udvarias gépkocsivezetők Sorsolást rendezett kedder Tatán a Volán Tröszt. A szerencsekerékben azoknak a gépkocsivezetőknek a nevét helyezték el, akik előzékeny, udvarias magatartásukkal kiválóra vizsgáztak a közutakon. A Volán Tröszt országos mozgalmat kezdeményezett a közlekedési morál javításáért, s dicsérő lapokat adtak át az utazóközönséggel különösen Foría-boltok Érden, Dobáson Újabb MÉK-üzlet nyílt Tápiószelén A Pest megyei MÉK egyre többet tesz a lakosság színvonalasabb zöldség- és gyümölcs- ellátásáért. Az ellátás javítása igen összetett feladat, hiszen megkívánja a termelői, a kereskedelmi és a lakossági érdekek összehangolását. Nem kis gondot okoz, hogy viszonylag szűkös és korszerűtlen ma még az üzlethálózat jelentős része. Az ÁFÉSZ-ek, az állami kereskedelem és a termelőszövetkezetek mellett egyre nagyobb mértékben járul hozzá az üzlethálózat építéséhez a MÉK. A napokban Dunakeszin, majd pedig Tápiószelén nyitottak meg új, 95 négyzet- méter alapterületű zöldséggyümölcs boltot. A Forfa-ele- mekből, két hónap alatt felépített zöldség-gyümölcs üzletek 60—70 ezer forintos árukészlettel várják a vevőket, 11 éves forgalmukat 3—4 millió forintra tervezik. A községek lakói bizonyára örülnek annak is, hogy zöldség- és gyümölcsféléken kívül alapvető élelmiszereket, kenyeret, tejet, füstölt húsárukat, cukrot, kávét, szörpöket és egyéb cikkeket is vásárolhatnak az új boltokban. Már ebből is következik, hogy a MÉK korszerű hűtőpultokkal, hűtővitrinekkel látta el üzleteit. Horváth Mihály igazgató az esemény alkalmával más jó hírrel is szolgált: Érden még az idén, Dabason két hónapon belül újabb üzleteket nyitnak. A gyors ütemű hálózatfejlesztést nemcsak a Forfa-panelek alkalmazása tette lehetővé, hanem az a tény is, hogy a beruházási költségek 50 százaléka erejéig állami támogatást élveznek, a helyi tanácsok pedig rendszerint ingyenes telek juttatásával segítik a szövetkezeti vállalatot. K. Gy. A. udvarias gépkocsivezetőknek. Ezek a dicsérő lapok évenként sorsoláson vesznek részt, s ily módon értékes nyereményekkel jutalmazzák a gépkocsivezetőket. Tatán immár a . negyedik országos sorsolásra került sor, amelyen részt vett a Volán Tröszt minden vállalatának képviselői és a legjobb , gép7 kocsivezetők. A szerencsekerék 15 000 dicsérőlapot tartalmazott, s ezek között 115 nyereményt sorsoltak ki. A főnyereményt — egy Skoda S— 100 L típusú személygépkocsit — Pölöske József pécsi gépkocsivezető, a 12. számú Volán Vállalat dolgozója nyerte. Ezenkívül magnetofonokat, televíziót, hűtőgépeket, motor- kerékpárt és sok más értékes tárgyat sorsoltak ki a Volán legudvariasabb gépkocsivezetői között.. ALKOTÓ IFJÚSÁG !\!agydíj a Csepel Autógyár fiataljainak Jól tudott, és feladataink tervezésénél mindig számba- vett erőtartalékunknak, fiataljaink tennivágyásának és tehetségének újabb bizonyítékait szolgáltatta a Technika Házában a napokban zárult KGM ágazati Alkotó ifjúság kiállítás. Az iparágban dolgozó fiatalok 73 vállalattól 362 pályamunkát küldtek be, s ezek közül 285 került kiállításra. A pályaműveket tematikus csoportosításban mutatták be. Számítástechnika, közúti jár-r mű-, műszer-, híradás, automatika, gépgyártás, szerszám- gyártás, kohászat és képzőművészet voltak a főbb csoportok. Az Alkotó ifjúság kiállítás és pályázat keretében az ifjúság valamennyi rétegének, munkás és műszaki fiataloknak egyaránt lehetősége nyílik alkotó tevékenységének, tencSe- gének, képességeinek kibontakoztatására, a népgazdaság előtt álló és a helyi feladatok magolásának segítésére. S hogy a fiatalok élnek ezzel a lehetőséggel, ezt számos dolgozatával, makettjével, mintadarabjával és más tárgyaival dokumentálta ez az ágazati kiállítás is. A legjobb pályamunkákat a vasasszakszervezet és a KGM nagydíjaival, a KGM és a vállalatok által felajánlott díjakkal jutalmazták. A Pest megyei vállalatok közül a Csepel Autógyár igazgatóságának I. KISZ-alapszervezete nyerte el a vasasszakszervezet egyik nagydíját, s az ezzel járó 5000 forint pénzjutalmat. Az alkotó közösség a 22 ezer négyzetméteres szerelőcsarnok számító- gépes termelésirányításának folyamatát dolgozta ki. A bíráló bizottság a napokban döntött arról, hogy melyik pályamunkákat javasolja az országos és a nemzetközi kiállításra. A döntést csak később hozzák nyilvánosságra. L. T. RÁGCSÁLÓ- ES ROVARIRTÁST, TERMÉNY- ÉS MAGTÁR-FERTŐTLENÍTÉST VÁLLALUNK Városföldi Petőfi Tsz Növényvédő és Kártevőirtó Szolgálata Kecskemét, Széchenyi krt. 32. Telefon: 11—225. Elítélték a hsztűgsstókat Zsigulik, gázpalackok minden mennyiségben Január 4-én délután, a pestlőrinci Fórum mozi előtt három fiatalember, a 20 éves Nacsaszta István, Jőzefák János s a 16 éves H. Kálmán beszélgetett. — Gázpalackokat kéne lopni. Az kelendő cikk manapság — javasolta egyikük. — Tudok valakit Gyálon, Gombos Ferencet, ő megveszi és eladja a palackokat. — Ismerem a járást a Tá- piószentmárton és Vidéke ÁFÉSZ 35. számú gázcseretelepén, Pándon ... — így H. Kálmán. — Csak autó kell. Két lopott autó Még aznap esté került egy zöld Zsiguli. A budapesti Vágóhíd utca 29. számú ház előtt állt. A három férfi tudta, hogyan- kell ezt az autótípust illegálisan birtokba venni. Félórával később szereztek egy másik Zsigulit is. így mentek azután hárman két Zsigulival Pándra. Ott berúgták a gázcseretelep kapuját, egy vasfűrésszel lefűrészelték a raktárajtó lakatját. Kilenc palackot raktak a gépkocsikba. Kettőt a közelükben lakó 20 éves Békefi László kertjében rejtettek el a XVIII. kerületi Állami Telepen, a többit a lakótelep parkjában, a bokrok sűrűjébe tették. Másnap a két palackon sikerült túladniok. Gombor Ferenc 900 forintért vette meg. Az eldugott hét palackot azonban a parkban sétálók megtalálták és beszolgáltatták a rendőrsésnek. De a fiatalok nem csüggedtek: a két Zsigulival immár öten, Bákefivel és K. Ottó nevű társukkal indultak az úiabb palackokért. Ezúttal 10 darabot pakoltak be az autókba, s egvenesen Gomboshoz hajtottak Gyálra. A férfi azonban ennyi palackot nem mert átvenni. Ezért abban á1 laoodtsk meg, hogy későb’- részletekben viszik el hozzá. így folyt ez tovább. Amikor a zöld Zsiguliból kifogyott az üzemanyag, szereztek egy fehéret, azután ismét egy maa színűt. Lopkodták, szállították, rejtegették, s eladták a palackokat. A rejtésben, sőt esetenként az értékesítésben is segítségükre volt a 21 éves és ugyancsak velük együtt egy telepen lakó Márton Ferenc is. így kezdődött E fiatalok bűnözése nem most kezdődött. Amennyire utób'b vissza lehetett pergetni az eseményeket, 1973 decemberétől Jozefák János, Na- csaszta István és még egy fiú egymás után négy Zsigulit lopott. Egyikkel, másikkal még ütköztek is.' A kocsi csak addig kellett, míg a tank ki nem ürült. S ha csak tehették, kiürítették az utasteret is. Magukkal vittek minden elemelhető apróságot, táskát, autóápolási cikket, mágneses hőmérőt, kesztyűt, mentődobozt ..'. Mindent ami a kezük ügyébe akadt. Később aztán rájöttek, hogy néhány száz forintnyi értékért túl sokat kockáztatnak. K. Ottó, aki a XVIII. kerületi Ingatlankezelő Vállalatnál együtt dolgozott Sz. Kálmánnal, egy-egy kiszállás közben kiszemelt néhány olyan lakást, amelynek lakói gázpalackkal működtették a főzőt. Jól megnézték maguknak a zárakat is. Azután alkalomadtán visszatértek, feltörték a zárakat, s honnan egy. máshonnan több gázpalackot zsákmányoltak. Templomiba, de nem esküvőre Akadtak aztán még hasonló apróságok a fiatalemberek életében. Nacsaszta és ismeretlen társai betörtek a XVIII. kerület Kossuth téri evangélikus templomba, ahonnan egy 1000 forintot érő ezüst serleget vittek magukkal. Persze — ha ez csupán töredék érték is — a bort sem hagyták ott savanyodni. H. Kálmán egy orgazdaságnak is részese volt. Sőt, 15 evés korában, amikor udvarolni kezdett egy lánynak, visszaélve a bizalmával, pecsétgyűrűt, arany nyakláncot, fülbevalót, karórát, esernyőt, bundát kért szerelmük zálogául cserébe. Tán fölösleges is hozzátenni, hogy . mindent eladott, s a pénzt egymaga tette el. A két fiatalkorú tag, H. Kálmán és Sz. Kálmán zilált családi környezetből csapódott a társasághoz. K. Ottó viszont, aki az Ingatlankezelő Vállalatnál ismerte meg későbbi bűntársait, hatásukra kezdett el hazudozni, inni. Rossz néven vette, ha szülei kései hazatérései miatt kérdőre vonták. Példás büntetés A Pestvidéki Járásbíróság dr. Kányádi Gabriella tanácsa a közelmúltban tárgyalta a bűncselekmény-sorozat részleteit. Visszaesőként, bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt Jozefák Jánost 3 évi 3 hónapi: szigorított börtönbüntetésre, H. Kálmánt 2 évi 8 hónapi — a fiatalkorúak börtönében letöltendő — szabadság- vesztésre, K. Ottót 1 évi fogházbüntetésre, Békefi Lászlót 1 évi börtönbüntetésre, Márton Ferencet — bűnpártolás miatt — 3 hónapi fogházra, Gombos Ferencet — orgazdaság szabálysértésért — 3000 forint pénzbírságra ítélte. Sz. Kálmánt pedig próbára bocsátotta. A védők és a vádlottak egy része enyhítésért fellebbezett. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette. Pless Zsuzsa :\