Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-07 / 287. szám

1 Szántás a fóliasátrakban Tervek, elképzelések a konzervgyárban Termelésbővítés, raktárépítés Készülődés a következő esztendőkre Szatmári Gyulával, a kon­zervgyár fejlesztési osztályá­nak vezetőjével a következő ötéves terv feladatairól beszél­gettünk. — Elképzeléseink jobb meg­értéséhez hadd beszéljek az előzményekről is. A konzerv­ipar a III. ötéves tervben fej­lődött a legdinamikusabban: az 1965. évi 42 ezer vagonos termelést 1970-re 70 ezer va­gonra kellett növelni. Erre két megoldás kínálkozott: új gyárak építése, illetve a meg­levő vállalatok rekonstrukció­ja. Az iparági vezetés gyá­runkban az utóbbit tartotta megfelelőnek, s az 1965. évi 6 ezer vago­nos kapacitásunkat a terv­időszak végére 11 ezerrel kellett növelniük, 355 millió forintos fejlesztés­sel. E munka a gyár egészét érintette, az energiatermelést, a gyártási folyamatok korszerű­sítését, a csomagolást és a raktárfej lesztést. — A fejlesztést részben át­váltották állami hitellé, így az ipart érintő hitelvisszafizetési terhek miatt előrelátható volt, hogy a IV. ötéves terv idősza­kában a fejlesztés korábbi di­namikája nem tartható. Ezért irányító hatóságunk 63 milliós fejlesztést engedélyezett a IV. ötéves tervben. Beruházá­saink közül elsősorban az I- es telepi sűrítők üzembe állí­tása és az energiahordozók át­váltása említhető.-r- Milyen változásokat hoz a vállalat életében a követke­ző tervidőszak? — Már több alkalommal készítettünk fejlesztési tervet az V. ötéves tervre. Általában kétféle elképzelést vetettünk papírra. Az egyik szerint a minimális forrásle­hetőségek miatt a termelésnek csak igen kis mértékű, 8—10, a másik szerint a lehető leg­jobb feltételekkel a termelés 32 százalékos növelését irá­nyoztuk elő. Az ipar termelé­sének növekedésével kapcso­latos népgazdasági igények szükségessé teszik, hogy né­hány. jó adottságú gyár az iparág átlaga fölötti növeke­dést tervezzen. E tekintetben üzemünk helyzetét jobbnak ítéljük néhány más konzerv­gyáréhoz képest. Nálunk a termelés ilyen mértékű felfut­tatása természetesen csak ka­pacitásbővítéséé!, a termelés dinamikus szinttartásával ér­hető el. Ilyen elvek alapján technológiai vonalaink jelenle­gi termelésének megtartására mindkét elképzelés szerint 80 millió forintot fordítanánk. így például a sűrítmények, ívóle- vek, hús-készétel és dzsem­gyártás. A sterilizálás, a pasz­tőrözés folyamatossága érde­kében mintegy 35 millió forintot kívánunk fordítani a ha­gyományos berendezések lecserélésére. — A legmegfelelőbb tervben egy 800 vagonnyi árut befoga­dó raktár építését is tervezzük. Legtöbb gondot azonban a gé­pek beszerzése okozza. Az élel­miszeripari berendezések gyár­tása a MEZŐGÉP Tröszt irá­nyítása alá került, és sajnos, még nem mondható el, hogy a profilok rendeződtek az egyes vállalatok között. A ha­gyományos gépek gyártásával egy időben azonban a fejlesz­tési munkák is folynak. Ezen vállalatunk úgy kíván segíte­ni, hogy saját műszaki gárdá­jával is részt vesz e munká­ban. — Egyéb tervezett fejlesz­téseink közül kiemelhetjük a munkáslakás-építéshez nyújtandó támogatásunkat. Ez legalább olyan mérvű lesz, mint a IV. ötéves tervben, amikor is 3,2 millió forintot fordítottunk a részesedési alapból e célra, és 70 család gondjaira sikerült megoldást találnunk <—y) A Dózsa Termelőszövetkezet kertészetében 11 fóliasátor területét szántják fel. Ide tavasszal salátát, paprikát és paradicsomot vetnek. Bálint Lajos felvétele November végére befejezték Segítettek a brigádok Igénybe vettek minden árubeszerzési lehetőséget November 29-ig teljesítette IV. ötéves tervét a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat. A terv­időszakban mintegy 2 mil­liárd 670 millió forint értékű árut forgalmazott, megvaló­sította üzletpolitikai céljait, boltjai a fővároséihoz hasonló árukészlettel álltak a lakos­ság rendelkezésére. Mint Fekete Lajos igazgató elmondta, több helyről sze­rezték be áruikat, igénybe véve minden lehetőséget, gördülékeny volt a boltok el­látása. Az eredmények elérésében sokat segítettek a törzsgárda- tagok, a fiatalok és a szo­cialista brigádok: ők is ré­szesei annak, hogy a vásárlók szívesen és rendszeresen ke­resik fel az üzleteket. A tervteljesítéshez hozzájá­rult a kongresszusi és a fel- szabadulási munkaverseny, amelyben tevékenyen és ered­ményesen vettek részt a vál­lalat dolgozói. Uj t&rményboit nyílt Mivel a város felszegi ré­szén eddig nem volt termény­bolt, az ottaniak egy ilyen üz­let megnyitását szorgalmaz­ták. A MÉK eleget tett a kí­vánságnak: a Kossuth Lajos utca 57. szám alatt termény­boltot nyitott, ahol a szemes terményeken kívül táptakar­mányokat is árusítanak. Tanácskozott a népfront nőbizottsága Népszerű az asszonyklub Törődés az öregekkel, gyerekekkel A Hazafias Népfront városi nőbizottsága vezetőségének legutóbbi ülésén — amelyen részt vett Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei bizottságának titkára, Hege­dűs László, a városi pártbizott­ság titkára és Horváth Lehel, a népfront városi bizottságának elnöke is — elsőként Patay Dezsővé, a nőbizottság titkára számolt be az eddigi munkáról. Elmondotta egyebek között, hogy a nők akadémiája és az asszonyklub összejöveteleit most is nagy érdeklődés kísér­te minden alkalommal. Az elő­adások — köztük a politikaiak — változatos témája méltán vonzotta a közönséget; sikere volt az irodalmi esteknek, ba­ráti találkozóknak is. A nőbizottság tagjai rend­szeresen elvégezték a kü­lönböző vállalt társadalmi megbízatásokat. Máté Kálmánné például a be­teg, idős, magukramaradt asz- szonyok különböző ügyeit in­tézte. Többször meglátogatták a szociális otthon lakóit, figye­lemmel kísérték a városban élő állami gondozott gyerme­kek szellemi és testi fejlődését. Horváth Lehel, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke hozzászólásában el­mondta, hogy a nőbizottság, bár szervezeti felépítése idő­közben változott, betöltötte feladatát, s kö­szönetét fejezte ki, ezjrt az áldozatkész szorgoskodá­sért. Ezt követően Kovács Antal­né kért szót. Elmondta, hogy a nőkérdést az egész társadalom ügyévé kell tenni. Az új cé­lok megvalósításához jó lehe­tőséget kínálnak a nőbizottsá­gok. Az üzemi szakszervezeti nőbizottságok, a munkahelyi nőbizottságok kellően képvi­selték a nődolgozók érdekeit. A Hazafias Népfront helyi nő­bizottságának feladata is ki- szélesedett: hivatott felelőse lett a városban élő nők kü­lönféle problémáinak. Kovács Antalné beszéde végén köszö­netét fejezte ki Pátay Dezsőné- nek, 15 éve végzett áldozatkész munkájáért. Hegedűs László hozzászólá­sában értékelte az évek során végzett munkát, amellyel oda- adóan támogatják a nőpoliti­kái határozatok megvalósítá­sát. Patay Dezsőné megköszönte az eddigi bizalmat, és kérte, hogy > , a megnövekedett feladatok ellátására fiatalabb nőbi- zottsági titkárt válassza­nak. A Hazafias Népfront városi'bí- zottsága és a nőbizottság veze­tősége a kérésnek helyt adott, s Marton Gézánét, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskola tanárát bízta meg a jiőbizottság titkári teendői­vel, az elnöki feladatokat to­vábbra is Klein Dezsőné vál­lalta. Útépítők YALASZ CIKKÜNKRE Új autóbuszjárat Ne amber elején szóvá tet­tük a 20. Volán Vállalat nagykőrösi és ceglédi állomá­sának szennyezettségét, a já­ratok zsúfoltságát, némely al­kalmazott kifogásolható ma­gatartását. A cikk megjele­nése után, hivatkozva a ha­tályos jogszabályra, választ kértünk Tari Lászlótól, a 20. Volán Vállalat igazgatójától, s azt, hogy orvosolják az em­lített panaszokat. A válasz meg is érkezett, s benne a vállalat igazgatója egyebek között a következőket írja: „Nagykőrös—Cegléd között, a cikkben megjelölt időszak­ban valóban nagy volt a zsúfoltság, ezért a 13,37 óra­kor Nagykőrösről Ceglédre induló járatot október hó­napban 11 alkalommal pót- , kocsival tehermentesítettük. November 24-től új járatot állítottunk be Nagykőrös és Cegléd között, 11,55 órás nagykőrösi indulással. A ceglédi és a nagykőrösi váró­termek, illetve a pályaud­varhoz tartozó járdák folya­matos takarításáról gondos­kodunk”. Nos, az új járat valóban megindult, s úgy látjuk, a buszállomások takarítására is nagyobb gondot fordítanak, mint eddig. Reméljük, ez az igyekezet nem lesz rövid éle­tű..., Választ kaptunk hát mindenre, egyet kivéve: fi­gyelmeztették-e azokat a dol­gozóikat, akik udvariatlan ma­gatartásukkal nem egy utast megbántottak? Bízunk abban, hogy igen, s hasonló ügyek miatt már nem fordulnak szerkesztőségünkhöz panasszal az utasok... A szolnoki Aszfaltútépítő Vállalat dolgozói egy hé^cn be­lül befejezik a Ceglédi út javítását. Képünkön Fickó Ferenc és Gigor István az útpadkát hozzák rendbe. Bálint Lajos felvétele SPORT Kör épiskolás serdülő labdarúgás Kiskunlacházán került sor az utolsó 197a. évi nagykőrösi vonatkozású labdarugó-díj- mérközésre, a megyei középis­kolás serdüiőbajnokság kereté­ben. Kiskunlacházi Szakmunkás- képző—Nk. Élelmiszeripari Szakközépiskola 5:1 (3:1). Lac- házán a toldisok a 4. percben megszerezték a vezetést, 10 percig jobbak is voltak ellen­felüknél. A nagy hidegben nem bírtak a kinti hőmérsék­lethez hozzászokott helyiekkel, s ez döntött. Góllövő: Antalicz. E vetélkedő tavasszal, a má­sodik forduló küzdelmeivel folytatódik. Varga jól birkózott Szombathelyen kétnapos, or­szágos felnőtt II—IV. osztályú szabadfogású birkózóversenyt rendeztek, 86 indulóval-. Az 52 kilogrammos súlycsoportban heten vetélkedtek. Varga Gyu­la (Nagykőrösi Kinizsi) jó bir­kózással a második helyen végzett. Női KISZ-es asztalitenisz A városi KISZ-es női aszta­litenisz-csapatbajnokság mégis az eredeti terv szerinti, egy­fordulós maradt. A végered­mény: 1. Konzervgyár (Papp Teréz, Szomolányi Ilona, ese­te Mária) 4 pont (8:0-ás egyé­ni győzelmi arány), 2. TRAKIS 2 (3:5), 3. Irodagéptechnika 0 (1:7). Gimnáziumi sportgyűlés Az Nk. Gimnáziumi DSK sportköri gyűlésén a diák­sportkör vezetői, az iskola testnevelő tanárai, valamint az osztályok küldöttei vettek részt. A vezetőség mind a ki­lenc, eddig működött tagja to­vábbi bizalmat kapott. Bárdi Sándor, a sportkör diák-elnöke összegezte az elmúlt évi sze­replést. A serdülő fiú kosár- labdások az ország legjobb 12 középiskolás csapata közé ju­tottak. a serdülő lányok pedig a középiskolások között me­gyei második he'vezést értek rí. Atlétikában Hannv Judit országos középiskolás elő- -tö-tőhon ion és 200 méteren ríső lett. s ifiús^g' válogató*' kerettag is volt. A fiú tornás'- zsgnat az országos középiskp- Isi döntő második helvén vég­zett, Király Sándor és Harsá­ny! Gábor az ifjúsági váloga­tott keretbe bejutott. A tö­megsportversenyeken aktív részvétéi folyt. Kézi-, kosár­labda, labdarúgó- és futóver­senyek mellett az osztályok között asztalitenisz-mérkőzé­seket is rendeznek ebben a tanévben. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Asztalitenisz Sportotthon, 9.30: Nk. Kini­zsi II.—Dunai Kőolaj (Száz­halombatta), megyei íérfi csa­patbajnoki mérkőzés. Kosárlabda Balassagyarmat: Bgy. SE— Nk. Pedagógus NB III-as férfi bajnoki mérkőzés. Torna Toldi-sportcsarnok, 10 óra: a megyei középiskolás férfi C-kategóriás csapatbajnokság 1. fordulója. Budapest: férfi felnőtt II. osztályú vidéki egyéni bajnokság. HÉTFŐI SPORTMŰSOR Asztalitenisz Abony: a XI. téli úttörő­olimpia megyei döntője. S. Z. MOZIMŰSOR Nem adom a lányom. Szink­ronizált szovjet film. Kísérő­műsor: Egy nap a Bükkben. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. MATINÉ Az Abwehr ügynöke. Elő­adás kezdete: 10 órakor. HÉTFŐI MŰSOR Ne sírj tele szájjal. Színes francia filmvígjáték. Előadá­sok kezdete: 4 és 6 órakor. Filmklub: 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI, A HANGÁCSI ÜTI ISKOLÁBAN Vörös kányafa. Szovjet film. Előadás kezdete: fél 7-kor. Fájdalommal tudatjuk. hogy Gál Dezső az egykori nagyköröst. takarékpénztár Igazgatója 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása december 11-én, délelőtt fél 11 órakor Btlaapesten, a Farkasréti temetőben lesz. A gyászoló család. T rnsom A PCSTME CrV E I HIRLA XIX. ÉVFOLYAM, 287. SZÁM 1975. DECEMBER 7„ VASÁRNAP á L 1 NÉGY VÁLASZTÓKÖRZETBEN Hétfőn: tanácstagi beszámolók Négy választókörzetben tar­tanak hétfőn, december 8-án tanácstagi beszámolót. Kapta Gyula, a 35. választókörzet tanácstagja délután 6 órakor a Helmeczi utcai iskolában, Pej János, a 36. választókör­zet tanácstagja délután 6 óra­kor ugyancsak a Helmeczi utcai iskolában találkozik vá­lasztóival. Both Istvánná, a 4-es választókörzet tanácstag­ja délütán 5 órakor a városi gőzfürdő épületében, Kovács Sándor, a 65. választókörzet tanácstagja délután 4 órakor az állami gazdaság központjá­ban tart tanácstagi beszámo­lót.

Next

/
Thumbnails
Contents