Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-05 / 285. szám

Parkgondozók A Rákóczi úton nyesik a fákat a városi tanács parkgondozói, Szé- csényi Ferenc és Kovács József. Varga Irén felvétele fi zöldségtermesztést szolgálja Villamosítják a zárt kerteket Ariké tót tartottak a napok­ban az Arany János Művelő­dési Központban, melyet a DÉMÁSZ nagykőrösi üzem- igazgatósága és a kertbarátok klubja hívott össze. Ezen a vá­ros környéki zárt- és hétvégi kertek villamosítását beszél­ték meg az érdekeltek. Az ankéton, melyre elsősor­ban a legkevésbé villamosított temetőhegyi zártkertek tulaj­donosait hívták meg, mintegy százan vettek részt. A megjelenteket Csikai Pál, a kertbarát klub elnöke kö­szöntötte. Megnyitó beszédé­ben kiemelte: t * a zárt- és hétvégi kerte­sek nagy részt vállalnak a zöldségtermesztésben, a lakosság kellő ellátásában. A zöldségtermesztésnek fontos feltétele az öntözés, így nagy szükség van a kertek villamo­sítására. Az eddig használt za­jos, levegőt szennyező moto­rok nem megfelelőek öntözés­re. A villamosítás kérdésével, foglalkozott korábban a váro­si tanács is. A DÉMÁSZ üzem- igazgatóság szakemberei pedig társadalmi munkában elkészí­tették a temetőhegyi, az alsó­járási, a Bokros-Hosszúhát, pálfája-bánomi és a tázerdei zártkertek, s a Ceglédi úti hétvégi kertek villamosításá­nak tanulmánytervét. A tervek szerint minden dű- lóúton végigvezetik a villanyt, melyről a zártkert- és hétvégi- kert-tulajdonosok bekápcsol- tatják az áramot. A villamosítási terveket Marton István és Szilágyi Ti­vadar, a DÉMÁSZ műszaki munkatársai készítették el. A temetőhegyi kertek villamosí­tásának tervét Marton István ismertette az ankétoh. Elmon­dotta, hogy a Temetőhegyben összesen 400 zártkert van, s a villamosításhoz 3 transzformátor cs több mint 10 kilométer hosszú vezeték építése szükséges. Az összes költség mintegy két­millió forint körül lesz, s min­den zártkerttulajdonosnak 4—5 ezer forint hozzájárulást kell fizetnie. Bár a villamosítás csak sa­ját erőből lehetséges, de a kis-, kertes zöldség termesztésének növekedését segítő tervhez a konzervgyár, az ÁFÉSZ, a vá­ros és a megye támogatását is kérik. Az ankét végén a Temető­hegy villamosítását megrende­lő íveket többen aláírták. Ezt egyébként a többi temetőhegyi kerttulajdonos is megteheti december 15-ig, a városi ta­nács ügyfélszolgálati irodájá­ban. A kezdeményezést egyéb­ként a többi zárt- és hét­végi kertesek is követni kívánják. Az ankéton azt is elmondot­ták még a szakemberek, hogy ha a villanyvezeték elkészül, az egyes kertek bekapcsolása és a villanyóra körülbelül 300, a szerelés pedig mintegy ezer forintba kerül majd. Kopa László it látunk ma a moziban? Helga és Michael. Német szexuális felvilágosító film. Előadások kezdete: 5 és 7 óraikor. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN Vörös tulipánok völgye. Színes, szinkronizált szovjet kalandfilm. Előadások kez­dete: fél 7-kor. Helyreigazítás A nyomda hibájából tegna­pi számunkban kétszer jelent meg a vezető anyag címe: fő­címként és alcímként is. Ol­vasóink szíves elnézését kér­jük. A P E5TME&YLI NK1ADASA XIX. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM 1975. DECEMBER 5., PÉNTEK Jól dolgozlak az állami gazdaságban Kiváló fajták - modern gépekkel Az állami gazdaság feketei j központjában megkérdeztük j Czira Sándor kerületi igaz­gatót, hogy az idén melyik j teímény adta a legjobb ter­mést? — A kukorica — mondotta. — Ez gazdaságunk egyik fő terménye. Hosszú esztendők óta korszerű technológiai el­járásokkal, modern gépekkel kiváló fajtákat termesztünk, s az idén országosan is fi­gyelemre méltó hozamo­kat értünk el. — összesen 725 hektáron vetettünk tengerit. A BCSK 5/a elnevezésű jugoszláv faj­tával, 270 hektár területen hektáronként, májusi mor- zsoltban számítva, 95 mázsás átlagtermést gyűjthettünk be. — A magyar1 kukoricák kö­zül a martonvásári fajták a Feketén és a Hangácson 70— 85 mázsás termést adtak, míg a ludasi homokban csak 33 mázsával fizettek hektá­ronként. — Szőlőből átlagosan 64 mázsát gyűjtöttünk be hek­táronként. Az ezerjóból egy hektáron átlagban 83 mázsa ter­mett. A szőlőt a nyársapáti pin­cészetnek 6 forintos átlag­áron adtuk el. — Hogy gépkapacitásunkat teljesen kihasználjuk, a Dózsa Termelőszövetkezetnek is megműveltünk és betakarí­tottunk 170 hektárnyi kuko­ricavetést. A szarvasmarha-tenyésztés­ről Jakab József ágazatveze­tőtől érdeklődtünk. — Az idei őszön Istállóink­ban 1400 szarvasmarhát te­leltettünk be — mondotta. — Összesen 700 tehenünk van, amelyek közül 500-at fejünk, a többit húshasznosításra ne­veljük. Mindkét ágazatban nagy a borjúszaporulat. A jó üszőborjúkat felneveljük, a DECEMBER 8-J3. Kedvezményes vásár nyájasoknak A Cegléd és Környéke Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalat az idén is kedvezmé­nyes karácsonyi vásárt tart a nyugdíjasoknak. A Szabadság téri 150-es önkiszolgáló bolt­ban, a Széchenyi téri 35-ös boltban és a Kecskeméti ut­cai 31-es boltban december 3-tól 13-ig 10 százalékos aján­dék-visszatérítést kapnak a nyugdíjas vásárlók. A ked­vezmény 800 forint értékű vásárlásig vehető igénybe, a novemberi nyugdíjszelvény felmutatásával. Laboratórium bikákat pedig meghizlalva eladjuk. — Arra törekszünk, hogy gyarapítsuk az állatok szá­mát). javítsuk az állomány minőségét. Ennek érdekében korszerű tenyésztési eljárá­sokat alkalmazunk, de hasz­nosítjuk az eddigi tapaszta­latokat is. — Minthogy a követelmé­nyek betartásával a húshasz­nosítású szarvasmarha-te­nyésztés jó eredményeket hoz, a keréktanyai gazdaságunk­ban új, 300 férőhelyes szabad- tartásos szarvasmarha-is­tállót építünk. Elmondotta még az ágazat­vezető, hogy megfigyelte: ha a tehenek fejesekor az ott dolgozók nem beszélnek han­gosan, nem zajonganak, a csendben jóval több tejet ad­nak a tehenek. K. L. A népi ülnök Élettapasztalat, emberismeret Godó Istvánnéval, a váro­si bíróságon találkoztam. Hosszú léptekkel rótta a fo­lyosóit, megállt néha egy ab­lak előtt. Kát tárgyalás között pihen. Gondolatai talán még a tár­gyalóteremben vannak, ahol a bírósági tanács tagjaként vett részt az imént egy tárgyalá­son. Helytállni a lehető legjobban Godó Istvánná a konzerv­gyár szakmunkása, népi ül­nök. Amikor öt esztendővel ezelőtt megbízták, hogy dol­gozótársait képviselje a tár­gyalóterembein, azzal a szán­dékkal érkezett, amellyel minden kora reggel munka­helyére indul: helytállni az új feladatok között legjobb tudása szerint. Munkája felelősségteljes az üzemben, s felelősségteljes a tárgyalóteremben is. Életta­pasztalat, emberismeret kell ehhez. S amikor évente egy hónapig részt vesz a polgári peres ügyek vagy büntető­ügyek tárgyalásán, mindezt jól hasznosíthatja. Mint a bí­róságon jártas embertől, so­kan kérnek tőle tanácsot, s ő nem maradhat adós a válasz­szák A tárgyaláson hirdetett íté­letet nemegyszer érvelések sora előz meg. Amikor a bí­róság tanácskozik, nemcsak a tanácsvezető bíró szakértelme érvényesül, döntő szerepe van itt az ülnök tapasztalatainak is. „Mindig sokai tanulok“ — Mindig sokat tanulok a bíróságon. ítéletet hozni' egy bűnügyben vagy igazságot tenni egy polgári jogvitában: felelősségteljes munka. Hasz­nosan részt venni a bíróság munkájában embert próbáló megbízatás... Godó Istvánná megküzdött a nehézségekkel és megállta a próbát. Amint két tárgyalás közti szünetben a folyosón pihen, talán az otthonra gon­dol, ahol gyerekei várják. De nem ér rá sokat tűnődni, siet a következő tárgyalásra. Miklay Jenő Emberi szó zemlátogatásom során,. az irodán megemlítettem néhányat azok közül a munkások közül, akiket meg­ismertem. Jó érzés volt hal­lani, hogy valamennyiükröl tudqtl valami elismerőt mon­dani a műhely vezetője. Jó­barátként szólt róluk, akit ér­dekel beosztottjai sorsa, élete. Jó volt ezt hallani azért is, mert a munkások is hason­lóan vélekedtek vezetőjükről. Elmondták, hogy naponta megáll a gépüknél beszélget­ni. Valamennyien állították, az emberi szó nagyon sokat ér. Bizonyos, a jó munkahe­lyi közérzet enélkül nem ala­kulhat ki. Bár elmondhatnánk ugyan­ezt mindenütt. Sajnos, azon­ban akadnak ellenkező pél­dák. Ahol. a vezetők ritka vendégek, s ha fel is keresik munkásaikat, figyelmük nem terjed ki az emberre, kizáró­lag a teljesítmény érdekli őket. Akadnak vezetők, akik nem hallgatnak a dolgozók szavá­ra. Tudjuk, a vezetőnek ezer­nyi a gondja, nagy a felelős­ség, á napi munka mind ma­gasabb mércét állít eléje. A csapat- vagy műszakvezetÖ- nek jólesik, ha egy-egy ne­héz nap után akad valaki, akár beosztottai, akár felette­sei közül, aki megkérdezi: „bántja valami?" S a mun­kásnak is jólesik az érdeklő­dés. A vezetők magatartása na­gyon is lemérhető a termelés alakulásán, a különféle kö­zösségi ügyekben. Úgy vélem, az igazi emberi viszony hiá­nya káros, kialakulása viszont igen hasznos eredménnyel jár minden munkahelyen. M. J. SPORT Középiskolás leány íomaverseny Korszerű oktatás folyik az ország egyik legna gyobb élelmezési iskolájában, a Toldi Miklós Élel­miszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. Képünk a kémiai laboratóriumban ké­szült, amint a Ill/a osztály diákjai nagy pontosságú műszerekkel végeznek különféle vizsgálatokat. Varga Irén felvétele Ráckevén rendezték a Pest megyei középiskolás női fi­ka tegói-i ás torna egyéni- és csapatbajnokság első forduló­ját. Az e tanévben űj rend­szerű viadalon két forduló összesítése alapján döntik el majd a végső sorrendet. Az első fordulóban városunkból két középfokú intézmény tor­nászlányai vettek részt. Csapatversenyben (5 csa­pat): 1. Ceglédi gimnázium; 2. Ráckevei gimnázium; 3. Nagy­kőrösi Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközépiskola (Fehér Erika, Rideg Gyöngyi, Szattler Erzsébet, Kábái Jo­lán, Bokor Irén, Csányi Ág­nes). A toldisok közepes telje­sítményt nyújtottak, főleg ge­rendán kell javulniok. Céljuk a februári visszavágás és a második hely megszerzése. Egyéni összetettben (13 in­duló közt) a körösiek így sze­repeltek: ... 4. Raj Rita (Arany J. gimnázium); ... 6. Kábái (Toldi); ... 8. Bokor (Toldi); ...12. Fehér (Toldi). A szerenkénti versenyben a körösi gimnazista Raj Rita talajon és ugrásban is máso­dik lett. Barátságos teremkézilabda A Toldi-sportcsarnokban az ÓIK országos elődöntőire ké­szülő szomszéd városbeli el­lenfelekkel barátságos terem- kézilabda-mérkőzeseket vívtak az élelmiszeripari fiatalok. Lányok: Nk. Toldi DSK— Kecskeméti TE ifi 56:54. Él­vezetes, változatos mérkőzés volt, amit a 2x30 perces já­ték alatt elért sok gól is mu­tat. A körösiek a vendégek által kért taktikát alkalmaz­ták. A fiatal toldisok megle­petésre legyőzték az NB II- eseket Is szerepeltető kecske­méti lányokat, akik összesen 14 főt szerepeltettek. A körösi csapatban Horváth és Ácsbog kapusok, Pocker, Nagy E., Szaráka, Sütő, Bató, Csuk, Ulicska, Bukovszki és Gyeb- nár mezőnyjátékosok szerepel­tek. , Fiúk: Nk. Toldi DSK—Ceg­lédi KÖZGÉP ifi 31:30. A Pest megyei, idei OIK-győztes ceglédiek ellen a 2X30 perces játékidő első részében a zöm­mel serdülő korúakat játszató toldisok a remek formában levő Kiss Miklós vezetésével jól játszottak és jelentős ve­zetést szereztek. Szünet után az élelmiszeripari fiúknál már ifikorúak is szerepeltek, akik­nek gyengébb védekezését a vendégek jól kihasználták. Meglepetés, de megérdemelt ez a győzelem is. Kettős túrán A Nk. Kinizsi természet- járói a hagyományos pilis- nyergi emléktúrát összekap­csolták egy Pilis-hegységi, mi­nősítő túrával. így hatan két nap alatt 41 kilométert tették meg a Dunakanyar táján, gya­logosan, a természeti szépsé­gekben gyönyörködve. Tovább is két csapattal A Volánbusz (Nagykőrös) tekeszakosztáiya Kocséron ér­tekezletet tartott. Tervük az, hogy 1976-ban két csapattal szerepelnek a megyei csapat- bajnokságban. Égető gondot okoz viszont a nagykőrösi tekepálya hiánya, ami minél előbbi megoldást igényel. S. Z. NAGYKŐRÖSI APRÓHIRDETÉSEK A Toldi Miklós Élel­miszeripari Szakkö­zépiskola (2750 Nagy­kőrös, Ceglédi u. 40.) pályázatot hirdet munkavédelmi cs tűz­védelmi előadói kap­csolt munkakörre Az állás azonnal betölt­hető. Pályázni «ehet ipari szakközépiskolai vagy technikumi vég­zettséggel és vonatko­zó üzemi gyakorlattal. Szakirányú képesítés­sel rendelkező oályázó előnyben részesül. Bé­rezés a 201/1975 MK. 3 0M-MÜM. sz. együt­tes utasítás alapián. A pályázat benyújtásé­nak határideje (élet­rajzzal és erkölcsi bi- zonvfívánnyal eevütt megküldve a munka­ügyi előadó címére) 2 hét. A Nagykőrösi Terme­lőszövetkezetek *írdő- gazdasága pályázatot hirdet azonnali belé­péssel főerdészi (mű­szaki vezetői) állás betöltésére. Pályáz­hatnak legalább tíz­éves gyakorlattal és erdőmérnöki diplomá­val rendelkező szemé­lyek. Bérezés meg­egyezés szerint. Je­lentkezés írásban Nagykőrös, Csókáser­dő dűlő 1. sz. alatt az erdőgazdaság igazga­tójánál. Eladó Nagykőrös. Bajcsy-Zsilinszky út 12 . sz. alatti ház. be­költözhető, s ugyanitt 140 négyszögöl telek Érdeklődni lehet: Kecskeméti u. 23., 3 órától. 250 köbcentiméteres ÉS típusú MZ motor- kerékpár eladó. X., Zrínyi u. 12. sz. 350 köbcentiméteres Velorex kifogástaian j állapotban eladó, szep­temberben műszaki vizsgázott. Nmototiogo- sítvánnyal vezethető. Nagykőrös. Szabad- szállási u. 4. Suba. Eladó ház, beköltözhe­tően. Nagykőrös. Ba- racsl u. 2. alatt. Ér­deklődni: 3. szám alatt. Eladó Bállá Gergely utca 4. számú ház. Érdeklődni: Nagykő­rös. Arany János ufca 7. Darázs.

Next

/
Thumbnails
Contents