Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-05 / 285. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE Országos ügy. Diósdon, az új I telepen lakom, így magam is szenvedő részese voltam annak a hosszadalmas és kínos kéményügynek, amelyről valamelyest már lapunkból is tájékozódhattak olvasóink. Ha valaki azonban mégsem emlé-i kezne rá, elmondom, a telep házai olyan kéményekkel épültek, amelyek nem vezetik, hanem eresztik a füstöt. Nem föl, az épületből kifelé, hanem be a lakásokba, a legképtelenebb helyekre. A diósdi telepen szivárgott már — néha ömlött — füst a villanykapcsolókból, az ajtókeretekből, a beépített szekrényekből, sőt még a padlókból is. Aztán — nem kis huzavona utón — végül kijavították a kéményeket, és most már jól működnek. Ahogyan jól működnek végre az egri lakótelep hasonlóan épült kéményei is —, mint a Nyitott boríték kedd esti adásából megtudhattuk. A tévé utánajárt az ügynek, és beszámolt arról, miképpen hárították el a hibát Egerben. Ez azonban csak az ügy egyik fele. — Ilyen — úgynevezett termofor-kéményeket ugyanis nemcsak Diósdon és Egerben építettek, hanem az országban másutt is. Sőt az is lehet, hogy valahol még ma is vígan rakják össze a kéményként nem használható elemeket. Országos ügy ez tehát. Éppen azért a Nyitott borítéknak vissza kellene térni a témára, és utána kellene járnia —, s ez az ügy másik fele —, már nem annak, miképpen javították ki másutt is a hibát, hanem hogy egyáltalán miért kerülhettek ilyen kémények a házakra. Végtére is biztosan nem színészek és zongoraművészek döntöttek az ügyben, hanem szakemberek. De hogyan? Vizsgálat és próba nélkül, csak úgy hasraütéssel? E kínos kéményügy mögött nyilvánvalóan olyan mulasztás rejlik, amelyet tanulságai miatt feltétlenül érdemes lenne a televízió nagy nyilvánossága elé tárni. A tenger mélye. izgalmas filmsorozat kezdődött szerda este: Cousteau új munkája a tenger titkairól. Mintha egy tudományos-fantasztikus film világába kerültünk volna, olyan hihetetlenül izgalmas és rendkívüli képeket láttunk ötven percen át. Pedig a film csak riport volt, hiteles és minden kockájában igaz beszámoló a világhíres kapitány és könnyűbúvár munkatársainak vállalkozásáról. Igaz, nem akármilyen feladat volt ez. A könnyűbúvárok a tenger mélyének üregeit, barlangrendszereit kutatták, valósággal életük kockáztatásával tárták fel a víz alatti félelmetes labirintusok titkait. A néző tépelődhetett, hogy a résztvevők vakmerőségét vagy tudását csodálja inkább. Bár nyilvánvalóan mindkettőnek szerepe volt abban, hogy a báTV-FIGYELŐ tor kutatók egyszer sem tévedtek el az áttekinthetetlennek tűnő tenger alatti folyosókon. A tanulságokról természetesen egyelőre korai lenne beszélni. Várjuk a sorozat újabb filmjeit. Az egyszerűség dicsérete. A televíziósok szeretik hangsúlyozni technikai apparátusuk nagy lehetőségeit. Ha mértékkel élnek ezekkel a tényleg különleges hatásokra alkalmat adó eszközökkel, - munkájuk, érdekes lehet, de ha mértéktelenül, akkor unalmas és fárasztó. Mint például a Cigányzene című sorozatban. Ott úgy váltják egymást a hátterek, olyan erőltetetten és mesterkélten, s főképp olyan nagy mennyiségben, hogy az már szinte elviselhetetlen. A néző valósággal hideglelést kap a sok nem természetes megoldástól. Hogy ez mennyire igaz, hogy vétorna (isin.). 9.55:- Színházi Album (ism.). 11.05: Látókör. Gazdaság — társadalom — egyén. A tv politikai vitaestje — 5. (ism.). 11.50: Az állatvilág titkai. Amerikai filmsorozat. XI. rész: A kicsinyek gondozása (ism.) (színes). 12.15: Reklámműsor. 12.25: A tenger titkai. Francia filmsorozat. II. rész: A lazacok tragédiája (ism.). 13.28: Rendezte: Pauló Lajos. Mátyás király Debrecenben. Tévéjáték (ism.). 15.00: Hírek. 15.05: Női kézilabda VB. Döntő. Közvetítés Kijevből. 16.10: Reklámműsor. KOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.23: Testvérlátogató. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa reneszánsz műveket énekel. 8.32: Népdalok. 9.00: Az olvasás gyönyörűsége. 9.25: Mirella Freni énekek 10.03: Húzd, ki tudja, meddig húzhatod ... Irodalmi vetélkedő Vörösmarty Mihály munkásságáról. 11.27: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.10: Édesanyanyelvünk. 12.59: Tisztelet az embernek. 13.09: Jó ebédhez szól a nóta. 14.00: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. 14.40: Metronóm. 15.08: Lemezmúzeum. 15.40: Pillantás a nagyvilágba. 16.00: Népdalkörök országszerte. 16.20: Szimfonikus zene. 17.05: Hollós Korvin Lajos versei (ism.). 18.00: Dzsessz- felvételekből. 18.45: Remekírók — remekművek. Anyegin. Puskin elbeszélő költeményének rádióváltozata. n. rész. 19.37: Színes népi muzsika. 20.30j Világhírű hegedű- művészek felvételeiből. 21.05: Flo- tow: Márta. Négyfelvonásos opera. 0.10: Magyar zene rézfúvókra. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Romantikus orgonamuzsika. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Szívesen hallgattuk. 10.33: A hét műsorából. 12.11: Láttuk, hallottuk a kiállítótermekben. 12.33: Patachicli Iván: Miniatűrök. 12.43: Rendezte: Pós Sándor. Tamás úrfi kalandjai. Rádiójáték gyermekeknek. Mark Twain regényéből írta Zala Zsuzsa. I. rész. 14.00: Táskarádió. 15.05: Történelmi arcképek. Bem apó. 15.33: Részletek Lehár Fras- quita és A kék mazúr című opeehelyett milyen fontos és mennyire hatásos az egyszerűség, jól bizonyítja a szerda esti Maurice Ravel emlékműsor. Nem láttunk ebben az adósban semmiféle különleges megoldást, technikai trükköt. Tallián Tibor, a műsor vezetője a nézők elé állt, s egyszerű, de kifejező háttér előtt elmondta a legfontosabb tudnivalókat a száz esztendeje született zeneszerző munkásságáról. S közben fölcsendültek Ravel érdekes dallamai, legjellegzetesebb műveinek részletei. Egyszóval nem történt semmi különös. De mégis vagy éppen ezért, mint valami friss, tavaszt hozó szél, úgy hatott ez az adás a mesterkélt műsorok után. S ami a legfontosabb: az adás végére mindany- nyian világos, szemléletes és eleven képet kaptunk a nagy francia muzsikus művészetéről. Csontos Magda 16.15: A nyelv világa. 16.55: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. 17.45: Tanácskozik a szak- szervezetek XXIH. kongresszusa, összefoglaló a tanácskozás főbb eseményeiről. 18.20: Rcklámműsor. 18.30: Mező Imre. Portréíilm (ism.). 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szombat este ... 20.00: Hogyan viseljük el szerelmi bánatunkat? Királyhegyi Pál estje (színes). 21.00: Disneyland. Lukács Lóránt útifilmje. 21.20: Kertész leszek ... Koncz Zsuzsa dalműsora (színes). 21.40: Tennessee Williams: Lord Byron levél. 21.55: Szovjet táncművészek az MTV IV-es stúrettjéből. 16.05: A vasárnap sportja. 16.40: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.55: ötórai tea. 18.00: Hogyan éltek elődeink a századokban? IX. rész: A vidéki Magyarország. 18.40: Harminc perc rock. 19.10: Monteverdi: Két szép szem. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Zenekari muzsika. 20.25: A Rádió Dalszínháza. Hét pofon. Zenés játék hét részben. — VII. (befejező) rész. 21.00: Fiatal művészek. 21.20: Magángyűjtemény. 22.33: Könnyűzene éjfélig. 3. MŰSOR 8.08: Évfordulók nyomában... 8.37: A baden-badeni rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a colmari nemzeti színházban. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: Kamarazene. 12.10: Csak fiataloknak! 13.10: Birgit Nilsson énekel. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: Zenekari muzsika. 15.08: Találkoztam Margaret Tynesszal. 15.33: Kurtág György: Játékok. 15.48: Üj lemezeinkből. 16.14: Nagykanizsai dzscsszhétvége. 16.54: Otto Klemperer operafelvétcleiböl. 17.45: Hárommillió bontásból. 18.03: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Németh Alice dalestje. Közben: 18.43: Világlíra. 18.58: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.36: A tengerszemű hölgy. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva, n. (befejező) rész. 20.41: Művészlemezek. 21.36: Romantikus zene. TELEVÍZIÓ 8.58: Sprechen Sic Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Kirándulunk. 9.25: People You Meet. Angol nyelvtan folyam. Borzasztóan sajnálom. 9.40: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat (ism.). 10.00: Ki játszik ilyet? Kecskerímek. 10.20: Moszkva gyerekeknek. II. Az APN és a magyar televízió filmje. A gyermekkönyvkiadó (szíTELE VlZIÓ Legenda a vonaton Magyar film (1962). A pályaudvaron öt férfi — Doktor, Gugics* Lakatos, Zsiga bácsi és Monostori — szalad az induló vonat után. A zsúfolt kocsikban ülőhelyet már nem találnak. A beszélgetés hamar megindul az öt férfi és az utasok között. A vonaton ülők nagy érdeklődéssel hallgatják a mulatságos és tanulságos történeteket, s lassan-lassan helyet szorítanak a mesélőknek .. • Adás: hétfő, december 8., I. műdiójában (színes). 22.05: Tv-híradó, 2. 22.15: Szovjet nemzetiségi filmművészet. Háromszög. Magyarul beszélő örmény film. POZSONYI TV 11.05: A meg nem alázott város (ism.). 12.50: Táncdalok. 14.25: A kijevi női kézilabdatorna közv. 19.00: Híradó. 20.00: Zsellérek. 5. rész. 21.05: Dalok. 22.20: Edison. Amerikai film. 2. műsor 17.50: Borongós ősz. Tv-sorozat. 20.00: Mindenki zenéje. 21.30: Játék az életért. Lengyel film. nes). 10.30: Az állatvilág titkai. Amerikai filmsorozat. XII. (befejező) rész (ism.). 10.50: Flúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat. Az arkansasi nagy hinta (ism.). 11.10: Leonard Bernstein a muzsikáról. Hangverseny fiataloknak. Hangszerel és (ism.). 14.18: Kérem a következőt ! Magyar rajzfilmsorozat. XH. rész: Nem minden szarka (ism.) (színes). 14.35: Männdll majd megoldja. Magyarul beszélő NSZK—svájci tévéfilmsorozat, n. rész: Méreg a pezsgőben. 15.00: Baltliazár professzor. Jugoszláv rajzfilmsorozat. II. rész: Szeles történet (színes). 15.10: Cukor és mikrobri gádok. Dokumentumf ilm- összeállítás Kubáról. 15.40: Reklámműsor. 15.50: Delta. Tudományos lü r adó. 16.15: Műsorainkat ajánljuk! 16.40: Vallomások a XX. századról. Komját Irén. Dokumentumfilm (ism.). 17.30: Tokaj Expressz nemzetközi párbajtőrverseny döntője. Közvetítés a buda- nestl Sportcsarnokból. 18.30: Reklámműsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese (színes). 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Vivát. Benyovszky! Tévéfilmsorozat. IX. rész: A vésztörvényszék (színes). 21.00: Sporthírek. 21.10: Tenés Tv-S^ínház. Farkas Ferenc: A bűvös szekrény. Az opera tévéváltozata (színes). 22.15: Hírek. POZSONYI TV 10.00: Sportgimnasztikai bajnokság. 12.25: Trák lakodalom. 13.20: Üszóverseny. 16.30: A kragujevácl felkelés. Film. 18.55: Svédország— Csehszlovákia jégkoronémérk. 22.35: Sporthírek. 2. műsor 15.45: Iskra Svit—Sparta Praha kosárlabda-mérk. 20.00: Apa és lánya. Francia film. A PEST i MEGYÉI, A iTIEiPEIVIIIZili© V Iliitip mellékletei A rádió politikai adások főszerkesztősége az év utolsó hónapjában elsősorban az ösz- szegezésre vállalkozik, s az elmúlt év eredményeinek felmutatása mellett a jövő évi feladatokra kívánja felhívni a figyelmet. A jövőbe látm címmel az országgyűlés téli ülésszaka előtt — Huszár Istvánnal, az Országos Tervhivatal elnökével beszélget Lipovecz Iván. A Vendégségben interjúsoro RÁDIÓFIGYELŐ 1975. december 8—14. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: A hét zeneműve. 9.30: Képes Géza versei. 9.40: Mit játsszunk, lányok? 10.05: Iskolarádió. 10.30: Bioritmus. 10.50: Schumann-művek. 11.29: Lehel kürtje. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: A magyar rádió népi zenekara játszik, Kozák Gábor József vezetésével. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: A KISZ Művészegyüttes központi énekkara énekel. 14.37: Wagner: A walkür. — Jelenet a II. felvonásból. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Népdalgyűjtö úton Bartók Béla nyomában (ism.). 15.35: Bach: 202. „Mennyegzői” kantáta. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Munkásakadémia. 16.35: Éva. Részletek Lehár Ferenc—Gábor Andor operettjéből. 17.05: Li- povecz Iván műsora. 17.35: Lemezek közt válogatva. 18.05: Verdi műveltségi verseny. 19.15: BUÉK 1975! A Rádió Kabarészínháza humorfesztiváljának gálaestje a G-os stúdióból. 21.30: Mikrolánc. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Bécsi Filharmonikus Zenekar hangversenye a salzburgi ünnepi játékokon. 0.10: Ihász Gábor táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8.05: A Honvédelmi Minisztérium központi fúvószenekara játszik. 8.33: Csajkovszkij operáiból. 9.00: Nóták. 9.33: Sárosi Katalin énekel, a Stúdió 11 játszik. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Fényes Szabolcs operettjeiből. 12.33: Két város, két regény. 12.50: Hangszerszólók. 13.33: Régi kórusmuzsika. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Bontás vagy engedély? 18.33: Egy rádiós naplójából. 20.00: Én és a társadalom. 20.33: Ifjú Zenebarátok Híradója. 20.53: Labirintus. 21.03: A Rádió Dalszínháza. Hét pofon. Zenés játék — I. rész. 21.37: A Ber- gendy és az Illés együttes koncertje a Fővárosi Művelődési Házban. 22.33: Derűre is derű. 23.00: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR 14.05: Magyar zeneszerzők. 14.44: Schubert műveiből. 15.30: Az Iskolarádió matematika-szakköre középiskolásoknak. 16.05: Alfredo Kraus énekel. 16.25: Kemény Zsig- mond művészete. 16.45: Nagykanizsai dzsesszhétvége. 17.15: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 18.03: Rendezte: Pós Sándor. Rádiószínház. Katonák. Robin White rádiójátéka. 18.50: Huszonöt perc beat. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Kapcsoljuk a miskolci Nemzeti Színházat. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye. Közben: kb. 20.20: Halaván téli rajz. — Versek. Kb. 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.30: Operafinálék. 22.14: Az Amadeus vonósnégyes felvételeiből. TELEVÍZIÓ 17.23: Hírek. 17.30: Vác 900 éves. „Címszavak’» egy város életéből. 18.43: Lengyel tájak. Dokumentumfiira (színes). 19.30: Tv-híradó. ÖTVENÉVES A MAGYAR KÄDIÖ. A jubileum alkalmából egy Jó hangú ötvenes címmel Boros János és Rap- csányi László dokumentum- műsora hangzott el. A rendelkezésre álló idő megszabta az összeállítás formáját. Alig több mint egy perc jutott egy évre, így a dokumentumanyag válogatói felvillantott hangképekkel, rövid interjúkkal vázolták a fél évszázad legfontosabb, vagy éppen apró, személyes vonatkozásai miatt érdekes eseményeit. A magyar rádiózás történelem előtti korszakára Zsombok Zoltán, az MTI akkori munkatársa, Endrődi Benedek rá- diómérnök és Nagy Sándor szerelő emlékezett vissza. Ortutay Gyula elnöksége alatt kezdte új életét a felszabadult rádió. A Magyar Rádió végre magyar hangzott 1945 május elsején. A már ebben az időben riporterként dolgozó Szepesi György visz- szaemlékezése mutatta, ha több idő jut az ötven év történetének felidézésére, több anekdota, több személyes élmény is nyilvánosságot kaphatott volna. Szobodka Tibor és Képes Géza felidézte azt a munkát, amit ebben az időben az irodalmi osztály szerkesztőiként végeztek. Megkezdték a szovjet, a nyugat-európai és amerikai irodalom népszerűsítését, amire eddig nem volt lehetőség. Megalakult a rádió magyar irodalmi folyóirata a Gondolat,, a külföldi irodalmi folyóirat és a Miért szép sorozat is ekkor kezdődött. Megszületett a Falurádió, a Gyermekrádió, s olyan nénszerű műsorok, mint a Csin-Bumm Cirkusz és a Szabó család. A Magvar Rádió legújabb korszakáról, a rádiózás ooliti- kai vonásairól az elnök, dr. Hars István szólt. A jubileumi műsor tárgyilagos hangja kimondatlanul is sugallta: nem önmagában az évforduló a fontos, hanem a naoonta végzett munka, az évforduló csak jő alkalom a múlt eredményeinek számbavételére. AZ ÜNNEPI LEVELEK, Török Sándor visszaemlékezése régi rádióműsorára, szintén a jubileumhoz kapcsolódott. Az 1946-os, 48-as évek, a rádió úíiászületése idején készített s a hidegháborús feszültség miatt félbeszakadt műsorsorozat a kor híres embereit, nagy gondolkodóit körkérdés formájában szólaltatta meg az emberiség legégetőbb kérdéseiről. A kérdések az igazi béke lehetőségét, a technikai fejlődést kísérő morális lemaradást, • az ember és gép viszonyát, s a kor szinte valamennyi aktuális emberi problémáját járták körül. A most elhangzott műsor szerkesztő riportere Borenich Péter helyesen használta a felolvasott leveleket, az ellentétes világnézetek ütköztetésére is. Jó ötlet volt egy hajdani feladó és hallgató, özv. Károlyi Mihályné és Bruck Györgyné megszólaltatása. Az el nem hangzott sorozatból készült emlékműsor tükrözte a vállalkozás nagyvonalú koncepcióját. gazdag eredni é- nveit. Mind az elképzelés, mind a közel két évtizede írt levelek felidézése hasznos volt annál is inkább, mert mindannyian reméljük, hogy a helsinki konferencia után a különböző világnézetek párbeszédéért, az enyhülésért, az általános emberi problémák közös megoldásáért vívott harc új fejezetét írjuk. DUETT AZ ÉJSZAKÁBAN címmel Theodor Weissenborn, mai nyugatnémet író hangjá(Folytatás a 2. oldalon) zat befejező adásában dr. Juhász Adám nehézipari államtitkárt keresi fel a riporter. Az Egy év mérlegen című adásban dr. Korom Mihály igazságügyminiszter nyilatkozik az ez évi törvényelőkészítő munkáról, a jogpropagandáról, az év elején hatályba lépett törvényerejű rendeletek végrehajtásának tapasztalatairól. Az üzemi demokrácia lépcsőin című adásban a riporter, Kelemen Kata, olyan nagyüzembe látogat, ahol már megtartották a munkásküldöttek tanácskozását. A munkahelyi demokrácia meglevő fórumai mellett mit jelent ez az új lehetőség az üzemi munkások számára? — erre keres választ. Az újságokban glosszapárbaj folyt a Feszty körkép pusztaszeri felállítása körül, Lengyel Anna riportjában, amely A körkép körül címmel kerül a hallgatók elé, hozzászólásra kérte Aradi Nóra művészettörténészt és véleményt kér két helybeli restaurátortól is. Év végi különkiadással jelentkezik a Kozmosz, amely az év legfontosabb tudományos felfedezései között tallózik, s körkérdést intéz a tudósokhoz: A kommunisztikus eszmék és eszmények világáról cseréli ki véleményét a mikrofon előtt Ágh Attila, Kéry Elemér, Lukács József filozófus és Zeley László riporter. A dualizmus kori Magyar- ország vidéki életéről, a falvak és kisvárosok mindennapjáról szól A vidéki Magyarország című riportműsor. Baráti Apollónia dokumentum-összeállítást készít Mező Imre születésének 70. évfordulójára. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: 4.25: Rákóczi-indulő. 4.3«: Hírek. Időjárásjelentés. 4.45: Szót kérek! 5.00: Reggeli krónika. 5.30: MOsorajánlatunk. 5.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika II. 6.30: Reklám. 6.30: Hírek. Idöjárásjelentes. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika IH. Utána: KDrzeti idfijárásjelentés. 7.30: Reklám. 7.33: Műsorajánlatunk. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hirek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hirek. Időjárás jelentés. 11.59: Pontos időjelzés. 13.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjclentés. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hirek. Idöjárásjelentés. 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 31.59: Pontos időjelzés. 33.00: Hírek, Idöjá- rásjelentés. 34.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 0.35: Himnusz. 0.30: Vízjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO: 4.35: Ráköczi-indulő. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.17: Reklám. 6.30: Torna, 6.30: Hírek. Időjárásjelen- tés. 6.45: Üj könyvek. 6.58: Hallgatóink ügyeimébe! 7.00: Hirek. Időjárásjelentés. 7.30: Hírek. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.50: Múzeumi híradó. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hirek. Idöjárásjelentés. 9.00: Hírek. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.00: Hírek. 13.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés, 14.30: Hírek. 15.30: Hirek. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 17.30: Hírek. 18.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 19.54 Jó estét, gyerekek! 19.5»: Pontos időjelzés. 30.00: Esti krónika IL kiadás. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 34.00: Hírek. Időjárásjelentés. . - , 3. MŰSOR: 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. Szombat-vasárnap: 16.00: Hírek. Idöjárásjelentés. * % Közéleti személyiségek a mikrofon előtt