Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-05 / 285. szám
1975. DECEMBER 5., PÉNTEK xMdap 5 Új biztosítási formák Tájékoztató az ÁS Pest megyei Igazgatóságán A magyar sajtó napja alkalmából, immár hagyományos módon, bensőséges ünnepség keretében köszöntötték tegnap az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatóságán a megyei sajtó képviselőit. Bajai Ferenc megbízott igazgató egyben tájékoztatta az újságírókat arról, hogy Pest megyében a lakosság 58 százaléka veszi igénybe az Állami Biztosító szolgáltatásait. A személygépkocsi-tulajdonosok 42 százalé- íka kötött CASCO-biztosítást, az aktív keresőknek pedig 80 százaléka tagja a CSÉB-nek. Érdekes adat, hogy minden öt dolgozó közül négy CSÉB- biztosított. Az Állami Biztosító által megtérített kárérték évről évre növekszik. Tavaly 163 milliós, ez idén már 194 millió forint kárt térített meg az állami, illetve szövetkezeti termelő üzemeknek. A lakosságnak megtérített érték pedig 51 millióról 56 millió forintra növekedett egy esztendő alatt. Az Állami Biztosító a megye területén felkészült az ötödik ötéves tervvel kapcsolatos feladatokra. Így például korszerűsítették azokat a biztosítási módozatokat, amelyek az állami vállalatok, illetve mezőgazdasági nagyüzemek termelési és vagyonbiztosítási fedezetét jelentik. Ennek megfelelően január 1-től új vagyonbiztosításra nyílik lehetőség. Lényegesen szélesítik az ÁB által vállalt kockázatok körét és módosítják a kártérítési rendszert. Tűz- és robbanáskár esetén az elpusztult értéket teljes egészében térítik a vállalatnak. A tsz-eknek és állami gazdaságoknak szintén módjukban lesz szélesebb körű biztosításokat kötni. Így az új rendszer alapján fedezetet nyújtanak az ár- és belvízkárokra, továbbá egészen újszerűén, a szőlők és gyümölcsösök tavaszi fagykáraira. Az egyik legújabb biztosítási móddal, a baromfibiztosítással országos szinten első ízben most kísérleteznek a hernádi Március 15. Tsz-ben. Megyei vonatkozásban még külön is újnak tekinthető az 1976-ban kezdődő, és az egyéni állattenyésztőknek nyújtandó gazdaságos szarvasmarha-, sertés-, juh- és kecskebiztosítás. amely azt jelenti majd, hogy pusztulás esetén a biztosító olyan" összeget térít, mely megközelíti az elhullott jószág teljes forgalmi értékét. P. Zs. Ráckevei járás 15 százalék helyett növelték termelésüket a Milyen most a tervidőszak vége táján a IV. ötéves terv teljesítésének várható alakulása a ráckevei járásban? — tettük fel a kérdést Baghy Lászlónak, a járási hivatal élelmiszergazdasági osztálya vezetőjének. 700 millió gépesítésre — Egy szóval is válaszolhatnék: jó. Igaz, még nincs vége a tervidőszaknak, de már csaknem pontosan látható az utolsó öt esztendő fejlődése gazdaságainkban. Rendkívül jelentős, hogy bár terjedelmileg ismét csökkent a termőföld, a terméseredmények mégis megjavultak, a terméshozam nem csökken. Ebben kétségkívül része van annak is, hogy meliorizációval korábban jóformán alig művelhető 1146 hektár termelőképességét növelték. Természetesen nem kis részben a gépesítés további fejlesztésének is szerepe van a jó terméseredményben. Az öt esztendő alatt 700 millió 700 ezer forintot fordítottak gépvásárlásra a járás termelőszövetkezetei. 1971-ben a tsz-ek mezőgazda- sági alaptevékenységéből 454 millió 740 ezer forint netto árbevétel származott. Idén viszont, a mostani ötéves terv utolsó évében 702 millió 772 ezer forint bevétel várható. — A munkaerőgondok nem csökkentek, s a lesmunkaigé- nyesebb zöldségtermesztésben még távolról sem valósult meg a gépesítés. Ennek ellenére a járás'beli tsz-ek jövőre 1303 hektárra tervezik növelni a 956 hektár zöldségtermő területet. öt szövetkezetben kialakultak egyes növények termelési rendszerei, mégpedig nagyon jó eredménnyel. A tervidőszak alatt épült meg a dömsödi Dunaié j Tsz szőlőfeldolgozója, a halásztelki Alkotmány és a csepeli Duna tsz zöldségtartósító üzeme. Nagyobb állatállomány — Megépült a IV. ötéves terv során hét tehenészeti és egy hízómarha szakosított telep. A tervidőszakban 7310 darabról 11 480-ra növekedett téeszeink szarvasmarha-állománya. Ebből jelenleg megközelítően 4000 a tehén és ez alatta marad a tervben előirányzott számnak. A tejho- zam sem kielégítő egyelőre. Négy szövetkezetben az állományt fiatal egyedekkel tölAZ IDÉNY KEZDETEN Nyúlvadászat hálóval A nagykátai járásban is tizennégy társaság tagjai űzik a vadat. Pánd határában például az Egyetértés vadásztársaság negyvenhárom tagja. Néhány nappal ezelőtt nemcsak puskával, hanem hálóval is vadásztak, mégpedig nyulat — exportra. A járás vadászai idén 1600 élő nyulat- szándékoznak befogni. Elsőnek a panellak feszítették ki a hálót és három nap alatt háromszáz nyulat ejtettek fogságba. Jóval többet, mint tavaly: akikor csak 209 akadt a lyukacsos csapdába. Egy-egy élő nyűiért 360 forintot fizet a MA VAD. Szükséges is a jó bevétel a társaságnak, hiszen a területért bért kell fizetni, vadőrt alkalmazni, s más költségek is vannak. Persze a vadász nyúlra inkább szeret puskával menni. November vegéig Pándon 180 tapsifüles került puskavégre és ezzel a zsákrriányeredménnyel elégedettek. Tavaly hatszázat ejtettek el, biztosra veszik, annál kevesebb most sem lesz év végére. Nagyvadból csak őz van a határban. Az Egyetértés idei őzkilövési terve 25 bak és 90 suta, valamennyi selejtezésre Kezdődik a téíi nagyjavítás A ráckevei Aranykalász Termelőszövetkezetben is befejeződött a téli betakarítás. V szántás egy része maradt csak hátra, de a munkagépek nagy része már megérkezett a műhelyekbe. A Páskom-tanyai központi gépjavító telepen "0 traktor, nyolc silőzókombájn és 10 gabonabetakarító, illetve kukoricakombájn vár a téli nagyjavításra. 118 szerelő, köztük 25 ipari tanuló feladata az erő- és munkagépek felkészítése a tavaszi nyitányra. Elsőként a talajelőkészítő gépek és a vetőgépek startolnak, azokat a silózókombájnok követik. Képünkön egy nagy teljesítményű Kába- Steiger traktoron és a hozzá tartozó eke karbantartásán dolgoznak. tötték fel, velejár ezzel a tejhozam csökkenése. Az ötödik ötéves terv idejére húzódik át a tököli Vörös Csillag 300 férőhelyes szabadtartásos tehenészeti telepének építkezése. — Megépült két sertéstelep. A sertést tartó tsz-ek állománya öt év alatt megháromszorozódott, ez év végére meghaladja a tízezer darabot. A kocák száma is 330-ról 887-re nőtt öt év alatt. A sziget- szentmiklósi Szigetfő Szak- szövetkezet évi 15 000 darab sertés feldolgozására alkalmas húsüzemének építése is megkezdődött. Tárolási gondok — Voltak azonban jelentős elemi károk Is. Jég, árvíz, vihar, homokverés, összesen 27 millió forint kárt okozott a növénytermesztésben. A gondokhoz tartozik járásunkban is, hogy a terményraktárak befogadóképessége nem elegendő. A felvásárló vállalatok raktáraié szintén, és ez, tudjuk az idén a termény átvételében sok nehézséget okozott. Ezáltal a gépek, elsősorban a szállítóeszközök kapacitása nem volt kihasználható megfelelő mértékben. — A gondok és nehézségek felsorolása helyett beszéljünk inkább arrój, hogy mindezek ellenére, a tehénállomány számától és a tejtermelés hozamától eltekintve, járásunk termelőszövetkezeteiben a IV. ötéves terv céljai megvalósultak. Ehhez még egy nagyon lényeges adatot szeretnék hozzáfűzni: a mostani terv időszakára a mezőgazdasági termelés országosan tervezett 15 százalékos növekedésével szemben a ráckevei járás téeszei 54,5 százalékot értek el L. E. érett. Őzre május elsejétől február 28-ig szabad menni. Mostanáig terítékre került a tervbe vett valamennyi bak ess 52 suta. A többi sutát majd elejtik a tilalmi idő kezdetéig. Vaddisznó kevés mutatkozik errefele, az idén sem lőttek nyolcnál többet. Rókát is ugyanannyit. A fogoly költése idején tavasszal háromnapos dúvadirtást rendeztek. Elpusztítottak sok kóbor kutyát, meg macskát és háromszáz szarkát is. Ennél nagyobb eredmény az, hogy most jóval több fogoly röpdös, mint az előző esztendőkben bármikor. Eddig 350 darabot ért a vadászok sörétje. Fácán is sóik mutatkozik. A társaság évente 1000—1500 tojást vásárol darabonként 10 forintért a MAVAD bugyi törzstenyészetéből és aztán géppel kikölteti. Idén a tojások nyolcvan százalékából éledt fácáncsibe. Ezzel első lett az Egyetértés a megyében, valamennyi vadász- társaság között. A kilövési terv 700 fácánkakas, a fele máris terítékre került. Sz. E. Százhalombatta Komplex Jó ütemben halad Százhalombattán a Dunai Kőolajipari Vállalat'építése. Nemrégen fejeződött be az olajváros 20. egységében, a gázfrakcionáló- ban, a komplex üzemi próba. Az eddig kis részben kárba- veszett „hulladék”-gázokból évente 2 OOö 000 tonnát; dolgoznak fel. Jelentős munkasikerekről adhatnak számot a tárolótér építői. A gyorsított beruházási programban december 31-ig három, egyenként 40 000 köbméteres tároló építése szerepel. A kivitelezők, köztük a Mélyépítő Vállalat, a Budapesti Vegyipari Gépgyár dolgozóinak jó munkája eredményeként két tartály már elkészült, a harmadikat pedig december közepén adják át rendeltetésének. Az építkezés érdekessége, hogy hazánkban elsőként készültek ilyen nagy méretű tartályok. A lakásszövetkezetek és a Hazafias Népfront kapcsolatáról A Hazafias Népfront Országos Tanácsánál működő falu- és szövetkezetpolitikai munkaközösség csütörtökön a lakásszövetkezetek és a népfrontmozgalom kapcsolatáról tárgyalt. A lakásfenntartó szövetkezetek a legfrissebb adatok szerint 1975-ben mintegy 110 ezer lakás kezelését látták el. AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI KIÁLLÍTÁSON aranyérmet nyertek a hazai alapanyagból készült szénsavas üdítő italok A FOR BFNZIN-0LAJ AZ „ÁFM” ÉRTESÍTÉSE Értesítjük tisztelt közületi fogyasztóinkat, hogy 1976. január 1-től új utalványokra szolgáljuk ki az üzemanyagot Az új utalványok árusítása az 1976. évre érvényes vásárlási engedélyek alapján 1975. december 8-án kezdődik azokon az árusítóhelyeken, ahol ezeket eddig is vásárolták. Az 1975. évre érvényes, de fel nem használt üzemanyagutalványokat 1976. január 15-től március 31-ig kezelési költség felszámítása nélkül, ezután pedig kezelési költség felszámításával váltjuk vissza. Kérjük t. fogyasztóinkat, hogy az év végi torlódások elkerülése céljából december 8-tól folyamatosan vásárolják az utalványokat. Ugyanakkor több mint 380 lakásépítő szövetkezet körülbelül 25 ezer lakás felépítését szervezte, ebből több ' mint 7 ezret átadtak, 8 ezer 600 lakás építése pedig folyamatban van. Amíg a szövetkezeti lakások száma az 1960-as években esztendőnként négy-öt ezer lakásra gyarapodott, 1974- ben az évi növekedés már 17 ezer lakás volt. Az V. ötéves terv végén, 1980-ban előreláthatólag mintegy 200 ezer lakást gondoznak majd lakásfenntartó szövetkezetek keretében, s ennek jelentős részét, mintegy harmincezer lakást már a lakásépítő szövetkezetek valósítják meg. Garázs- éj üdülőszövetkezetekről is szóltak a tanácskozáson. Jelenleg 151 garázsszövetkezet működik, ezek több mint tízezer garázs felépítésére vállalkoztak, ebből 8 ezer 500 már elkészült. Az üdülőszövetkezetek száma még csekély, összesen nyolc működik: mintegy 500 üdülőlakrész felépítését tűzték ki célul, ezek közül 330 már elkészült. A mostani munkaközösségi ülésen elhatározták, hogy felhívják a helyi népfrontbizottságok figyelmét: lépjenek kapcsolatba az ottani lakás- szövetkezetekkel és a szövetkezeti házbizottságokkal. A lakótelep és az egyes lakóházak kérdéseit, sajátos gondjait e szervezetekkel szoros együttműködésben, rendszeresen tűzzék napirendre. A FORTE FOTOKÉMIAI IPAR felvételre - keres liftkarbantartó szakmunkást és villanyszerelőket. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán Vác, Vám u. 3.