Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-05 / 285. szám
JAXITÁR I-TÖL Felemelik az óvodai, bölcsődei dolgozók bérét Utast tartott a 3linisstGrtanávs A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. •* Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese tájékoztatta a kormányt a Vlagyimir Kirillinnel, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesével, a tudományos és műszaki állami bizottság elnökével november 17—20 között Moszkvában folytatott tárgyalásairól. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A pénzügy-, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter javaslatára a kormány határozatot hozott a lakásépítési program pénzügyi feltételeinek módosításáról. A pénzügy-, az építésügyi és városfejlesztési, valamint a munkaügyi miniszter javaslatára a kormány határozatot hozott a szervezett akcióban épült vagy vásárolt, személyi tulajdonban levő lakások indokolt esetben történő cseréjének és értékesítésének lehetőségéről. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a munkaügyi miniszter jelentését a munkások és a középfokú végzettségű üzemi szakemberek továbbképzéséről. Az egészségügyi, az oktatási és a munkaügyi miniszter, valamint a Fővárosi Tanács elnöke javasolta a bölcsődék, és óvodák dolgozóinak béremelését. A Minisztertanács úgy határozott, hogy 1976. január elsejével a bölcsődei és csecsemőotthoni gondozónők, valamint az óvónők bérét átlagosan havi háromszáz, de legalább kétszáz, a kisegítő dolgozók bérét pedig átlagosan százötven, de legalább száz forinttal felemeli. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést tett a minőségszabályozás rendszerének fejlesztésére hozott 1974. évi kormány- határozat végrehajtásának helyzetéről. A jelentés megállapítja, hogy a határozat nyomán javult a fogyasztók érdekvédelme. A termelő- és kereskedelmi vállalatoknál azonban más intézkedéseket kell tenni a termékek minőségének javítása érdekében. A Minisztertanács az egészségügyi miniszter előterjesztésére úgy határozott, hogy a jövőben az Orvostovábbképző Intézet egészségügyi főiskolai karán végzett hallgatók — függetlenül a képzés szakirányától — főiskolai oklevelet kapnak. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Az izraeli termbmházás a BT előtt ' Egyiptom és Libanon a Biztonsági Tanács összehívását kérte a libanoni palesztin menekülttáborok ellen intézett barbár izraeli légitámadások miatt. Irak képviselője hivatalosan javasolta, hogy a BT ülésére kapjon meghívást a PFSZ is. A csütörtöki nem hivatalos konzultációkat követően az újabb izraeli agresszió nyomán kialakult helyzet vitája csütörtökön — lapunk zárta után — kezdődik. Békét csak az átfogó rendezés teremt MAGYAR FELSZÓLALÁS AZ ENSZ KÖZEL-KELETI VITÁJÁBAN PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XIX. ÉVFOLYAM, 285. SZÄM AW.% 80 FILLER 1975. DECEMBER 5., PÉNTEK Eredményes gazdálkodás — jövedelmező termékek A KGST-szakosodás előnyei a Pestvidéki Gépgyárban Az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén a közel-keleti vitában felszólalt Hollai Imre nagykövet, a New York-i állandó magyar ENSZ-képvise- let vezetője. Megállapította: a közel-keleti helyzetet alapvetően az a tény jellemzi, hogy a terület arab államai negyedszázada szüntelen agresszió áldozatai. Ezért Izrael állam imperialista terjeszkedő politikát folytató kormányai és azok, akik határain kívül ehhez minden politikai, gazdasági, katonai támogatást Moszkvai számvetés Befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka Csütörtökön befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka, amelyen a képviselők elfogadták az ország 1976. évi népgazdaság- fejlesztési tervét és állami költségvetését. Az APN hírügynökség kommentátora, A. Drabkin a terv alapvető vonásának azt tartja, hogy az kimondja: a társadalmi termelés növekedésének legfontosabb forrása a munkatermelékenység további fokozása. Ennek révén kell elérni a nemzeti jövedelem gyarapodásának 86 százalékát, s az ipari termelés növekedésének mintegy 80 százalékát. A szovjet terv nagy figyelmet szentel a KGST-ben tömörült szocialista országokkal való gazdasági együttműködés további bővítésének, az integráció kiterjesztésének. A nemzetközi munkamegosztás teremtette meg a közös tervezés iránti szükségletet. A jövő évi szovjet terv integrációs feladatai lényegében a Szovjetunió és a KGST-orszá- gok közötti 1976—80-as évekre szóló népgazdasági tervegyeztetésben tükröződnek. E tervkoordinációs megállapodások értelmében a Szovjetunió jelentős mennyiségű gépipari terméket, kőolajat, földgázt, vasércet, fát és más árut szállít KGST-beli partnereinek. Ezek az országok viszont saját berendezéseiket, gépeiket és fogyasztási cikkeiket exportálják a Szovjetunióba. Az APN kommentátora felhívja a figyelmet arra, hogy a KGST egyes nyugati bírálói, a szocializmus ellenfelei rágalmaikat terjesztenek a szervezetről. Azt állítják a többi között, hogy a közösségben a gazdaságtervezés „nemzetek feletti”, hogy az előnyök egyoldalúak és azokat csak egy ország élvezi. Ez azonban távolról sincs így. A KGST egyik alapelve az, hogy a tervezésiben nem érvényesülhet semmiféle „nemzetek feletti” szempont, amely csorbítaná vagy sértené bármely tagország érdekét vagy szuverenitását. A szocialista gazdasági integrációnak a KGST-országok által egyhangúlag elfogadott komplex programja kiemeli, hogy a közösség tagjainak együttműködése a jövőben is a szocialista internacionalizmus élveire, a nemzeti érdekekre, a belügyakbe való be nem avatkozásra, a teljes egyenjogúságra és az előnyök kölcsönösségére épül. Ennek szellemében született a Szovjetunió jövő évi terve is, amelyet messzemenően hozzáigazították a KGST-követel- ményekhez. megadtak, egyaránt felelősek. A magyar nép osztja azt a véleményt, hogy ebben a térségben békét csak átfogó rendezéssel és nem rész- megoldásokkal lehet elérni. Ezért üdvözli a Biztonsági Tanács arra vonatkozó november 30-i határozatát, hogy a tanács jövő januárban megvitatja az egész közel- keleti témát. A BT-ben részt vevő országok többsége szükségesnek tartja, hogy ezen részt vegyen a palesztin nép egyetlen törvényes képviselője, a PFSZ. „Meggyőződésünk — han.gsúlyozta Hollai Imre —, a BT határozata és januári vitája elősegítheti az átfogó rendezés ügyét, különösképen akkor, ha egyidejűleg folynak ' az előkészületeit a valamennyi érdekelt fél részvételével megrendezendő genfi konferenciára. Az ENSZ-közgyűlés közel- keleti vitájában felszólalt R. Ovinnyikov, a Szovjetunió képviselője is. Hangsúlyozta: a közgyűlés palesztin vitája ismét igazolta, hogy ez a kérdés a közel-keleti rendezés egyik központi problémája. Megoldása nélkül nem képzelhető el igazságos és tartós béke a térségiben. A részleges, egymástól elkülönített lépések nem vezethetnek az egész probléma rendezéséhez, Ritkaságszámba megy manapság, a nyereségcentrikus szemlélet idején, hogy egy vállalat árengedményt ad partnereinek. Pedig közgazdaságilag nagyon iielyes lépés, ha megteremtik a lehetőségét a termelékenység növelésével, takarékos anyagfelhasználással, a gépek és berendezések optimális kihasználásával. Ugyanis ily módon nagyobb megrendeléshez lehet jutni, növelni lehet a sorozatot, azaz fokozni a gazdaságosságot, s vele együtt a nyereséget. A Pestvidéki Gépgyárban csaknem másfél millió forintot tesz ki az idei árengedmény, amelyet elsősorban a nagy tételben vásárlóknak adnak. Olajégőik egyik-másik típusát ötven százalékkal olcsóbban kínálják, mint amennyiért a hasonló teljesítményű importégő, vagy néhány hazai gyártmányú kapható. Éppen ebben az esztendőben sikerült a vevők számára kedvező árakat kialakítaniuk, amikor emelkedtek az alapanyagárak. A vállalat igazgatója, Csordás Imre azzal magyarázza, hogy az elmúlt évek során profiltisztítást végeztek, s az idei évre elérték, hogy nem gyártanák veszteséges terméket. így aztán megtehették, hogy a számukra legjövedelmezőbb, legnagyobb nyereséget hozó gyártmányaik árát csökkentsék. Különböző intézkedésekkel, műszaki fejlesztéssel, üzem- és munkaszervezésseí elérték, hogy az árkedvezmény ellenére nyereségük nem csökkent. Lelkes Ernő gazdasági igazgatóhelyettes elmondja,, hogy a huzalzománcozóhoz szükséges hüvelyek gyártásakor a korábban felhasznált anyag 40 százalékát megtakarítják oly módon, hogy a négyzetes fémből készített részegységeket kovácsolt rúdból gyártják a jövőben. Korábban a beszerzési lehetőségek arra kényszerítették a vállalatot, illetve anyagbeszerzőiket, hogy a könnyebben és bármikor kapható 80 milliméteres alapanyagot vásárolják. A IV. ötéves tervidőszakban 25 százalékkal nőtt a vállalat termelési értéke. A mennyiségi felfutásban jelentős szerep jut a bevezetett új termékeknek. Tavaly kezdték az orsótartó, a sorozathúzó és a gázmágnes szelepek gyártását. A régebbi, kevésbé keresett, tehát nehezebben értékesíthető termékeiket felújították, illetve helyettük újakat fejlesztettek ki. A KGST keretében megvalósuló mind nagyobb gyártásszakosításban a vállalat is részt vesz. Magyarországot, pontosabban a Pestvidéki Gépgyárat bízták meg a huzalzománcozó berendezések gyártásával. A négy különböző kapacitású berendezésből álló típussor igen jó üzlethez juttatta a gyárat, ta- i valy a Szovjetuniónak 35-öt j adtak el, az idén pedig 44-et 1 szállítanak. Remélik, hamarosan partnerükké válik az NDK is, i ahonnan szintén je-‘ lentkeztek vásárlási szándékkal. Igaz, még csak egyetlen berendezéssel, de tavaly, sikerült betörniük a dollárelszámolású piacra is. Szíriának készítettek egy huzalzomán- cozó-gépet. A berendezés megállta odakint a helyét, ugyanis ez évre 4 közepes és egy nagy teljesítményű gépet rendeltek. A vállalat exportjára jellemző, hogy igen jó áron tudja a TECHNOIMPEX közbejöttével értékesíteni a hu- zalzománcozókat. Mindez azt mutatja, hogy a szakosodás nagyon előnyös számukra, még akkor is, ha hazai igény nincs, vagy csak minimálisa termék iránt. Tavaly kifejlesztettek egy olajégősort, és megszerezték egy olasz forgóserleges olajégő gyártási jogát, tehát jelenleg magas színvonalú olajégőket kínálnak. A választék bővítésére a nehéz tüzelőanyagok elégetésére alkalmas, úgynevezett pakuraégőt gyártanak sorozatban. A hazai igények kielégítésére pedig jövőre megkezdik a gázégők gyártását, saját fejlesztés alapján, Cz. V. Lesi elegendő burgonya, káposzta, alma Téli zöldségtárolás a megyében Állandó öntözési gépbemutató nyílik ma Dunaharasztin Pest megyében 21604 hektár öntözött terület Évről évre növekszik hazánkban az öntözött mező- gazdasági terület. Mind korszerűbb, kevés munkaerőt igénylő mezőgazdasági öntöző berendezések kerülnek forgalomba. Ezek gyártója a MEZŐGÉP szekszárdi gyáregysége. A Pest, Nógrád, Komárom megyei AGROKER Vállalat, valamint a Duna- menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat, valamint a MEZŐGÉP szekszárdi gyáregysége szocialista együttműködési szerződést köt, amelynek köretében a három vállalat foltozza együttműködését és jelentősen hozzájárulnak az öntözésfejlesztési célok megvalósításánosítási szaktanácsadási tevékenységét. 1973-ban az öntözésre berendezett terület 17 603 hektár volt. 1974-ben a DMRV hatóterülete már Pest, Heves, Nógrád megyékre terjedt ki. Az összes öntözött terület 25 322 hektár, amelyből Pest megyére 21 215 hektár jut. Szaktanácsot 5 ezer hektáros területre nyújtanak. Pest megyében a legnagyobb öntözött területtel a dunavarsányi Petőfi Tsz 1283 hektár, s a Kiskunsági Állami Gazdaság 1000 hektár területtel rendelkezik. As állami gazdaságnak már több ilyen önjáró öntözőberendezése van, és 1974-ben cukorrépa- területükről a rendszeres öntözés segítségével rekordtermést takarítottak be. A ma megnyíló kiállítás az első ilyen jellegű hazánkban, s az ott látottak ösztönzésére feltehetően tovább növekszik a korszerű öntözőgépekkel ellátott gazdaság s ez elsősorban a zöldságprogram megvalósításához teremt kedvezőbb feltételeket. hoz. A mezőgazdaság szocialista átszervezésekor elterjedt hordozható esőztetőberende- zések nem elégítik ki a nagyüzemi öntözőgazdaságok termelési, technológiai igényeit. A szekszárdi MEZŐGÉP felkészült a jelentős mennyiségű kézi munkaerőt megtakarító, újfajta öntözőberendezések sorozatgyártására, s ezáltal biztosítja az öntözéses gazdálkodás ipari hátterét. A DMRV Dunaharasizii Üzemfőmárnöksége központi telepén ma délelőtt megnyílik az a bemiutatóterület, ahol a gazdaságok szakemberei működés közben. megtekinthetik a különböző korszerű öntöző- berendezéseket. A DMRV Dunaharaszti Üzemf ©mérnöksége 1973-ban kezdte meg vízhaszSíkvidéki rétek, legelők, 1 méteres magasságot meg nem haladó kapás takarmányok, kertészeti kultúrák öntözésére kiválóan alkalmas a Szekszárdon készült ÖB—A típusú önjáró öntözőgép. Kép és szöv-eg: Koppány György A Pest megye zöldség-gyümölcs ellátásáért felelős vállalatok alaposan felkészültek az idei télre, bőséges mennyiségű termést helyeztek el hűtőházakban, raktárakban, földbe ásott prizmákban. Dr. Ruffi István, a ZÖLDÉRT nagykereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta; ösz- szesen 21 ezer vagon zöldségfélét, főzeléknekvalót és gyümölcsöt tárolnak a téli ellátás céljára. E mennyiség csaknem teljes egészében a főváros igényeinek kielégítésére szolgál, mintegy 1400 vagonnyi az, ami Budapest környékének, Pest megyének az ellátását javítja. Ennek a mennyiségnek, és még további, körülbelül 6100 vagonnyi zöldárunak a tárolásához nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak megyénk termelő- és fogyasztási szövetkezetei. Elsősorban a Budapest határában gazdálkodó termelőszövetkezetek és a gödöllői, váci, péceii, valamint a taksonyi ÁFÉSZ-ek kötöttek a fővárosi kereskedelmi nagyvállalattal szerződést. Szabó József tárolási főosztályvezető arról is beszámolt, hogy az idei jó termés következtében a ZÖLDÉRT árai a megengedett 2 százalékos emelkedés helyett 2 százalékkal csökkentek. A Pest megyei MÉSZÖV tájékoztatása szerint a megyei tanács megbízására a gödöllői és a szobi ÁFÉSZ burgonyát, a ceglédi pedig almát tárol, amelyet saját üzleteikben értékesítenek majd a tél folyamán. Kovács Ferenc, a Pest megyei MÉK tárolásvezetője arról számolt be lapunknak, hogy 1600 vagonnyi zöldségfélét tesznek el az idén, s ezzel ők az ország negyedik legnagyobb tárolói. Megyeszerte 9 tárolótelep fogadja az árut és tárolókapacitását a MÉK rendelkezésére bocsátotta, a monori Üj Élet, a dunaharaszti és a pilisi termelőszövetkezet. Sajnos a biztonságos elhelyezésére még nem épült termes raktári tároló Pest megyében, ezért a 880—900 vagonnyi burgonya nagyobb részét hagyományos módon, prizmákban tárolják. Így viszont számítani kell bizonyos százalék rothadással, fagyassal. Almából 150 vagonnyit tesznek el a téli hónapokra, káposztából, vöröshagymából, karalábéból, céklából, zöldségfélékből pedig mintegy 550—570 vagonnal. Cz. V. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára bemutatkozó látogatáson fogadta Eugene V. Mcau- liffe-t, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán és csütörtökön Békés megyébe látogatott. Békéscsabán a párt megyei bizottságának székházában Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyei bizottságának első titkára fogadta, majd felkereste a békéscsabai Kötöttárugyárat, ahol eszmecserét folytatott az üzem ifjúkommunistáival. Látogatásának második napján részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság kibővített ülésén. Havasi Ferenc, a Miniszter- tanács elnökhelyettese csütörtökön Bukarestbe utazott, ahol tárgyalásokat folytat Ilié Verdet-tel, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjával, a KB titkárával, a bizottság társelnökével, a két ország gazdasági együttműködé. ének burgonyaidőszerű kérdéseiről.