Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-04 / 284. szám

4­1975. DECEMBER 4., CSÜTÖRTÖK Táguló suga Új vonások Pest megye könyvtáraiban RÁDIÓ, TV Magyar-szovjet együttműködési muáaterv A magyar—szovjet rádiós, televíziós kapcsolatok bővülé­sét, gazdagodását a kölcsönös információk számának növelé­sét. gyorsítását irányozza elő az a két évre szóló együttmű­ködési munkaterv, amelyet szerdán a Magyar Rádió szék­házában írtak alá. Az 1976— 77-re szóló dokumentumokat Nagy Richárd, a Magyar Tele­vízió elnöke és dr. Hárs Ist­ván a Magyar Rádió elnöke, illetve a Jurij Orlov, a Szov­jetunió Minisztertanácsa mel­lett működő Állami Televíziós és Rádióbizottság elnökhelyet­tese látta el kézjegyével. / Az ünnepélyes aktust köve­tően Nagy Richárd és dr. Hárs István - hangsúlyozta: a mun­katerv jó lehetőséget teremt arra, hogy aktuálisan, hitele­sen, széles körűen számolhas­sanak be a két intézmény munkatársai a Szovjetunió életéről, hétköznapjairól, gaz­dasági ■ eredményeiről. Jurij Orlov kiemelte, hogy a most megkötött együttműködési egyezmény is hű kifejezője pártjaink eszmei azonosságá­nak. ★ A két évre szóló munkaterv — mind a rádiós, mind a tele­víziós program — nagy figyel­met fordít az SZKP XXIV. kongresszusa és az MSZMP XI. kongresszusa határozatai­nak végrehajtására. Rendsze­resen beszámolnak a rádió és a tv munkatársai az SZKP XXV. kongresszusának előké­születedről, majd a határozatok gyakorlatba ültetéséről, vala­mint a IX. ötéves terv telje­sítéséről. A Magyar Rádió pél­dául a XXV. kongresszussal kapcsolatban dokumentum- műsort készít a Szovjetunió külpolitikájáról, egy háromré­szes sorozat pedig a szovjet társadalom eredményes gazda­sági fejlődéséről informálja a hallgatókat. Szerepdarabok _ gyakran íg y nevezzük azokat a drá­mákat, amelyek egy nagy szerepre épülnek, egyetlen színészi alakítás köré kris- tályosulnak ki. Kétségtelen: Shaw Szent Johannája is ilyen szerepdarab, hiszen abszolút főalakja a kis parasztlány, Johanna, vagy ahogyan a ka­tonák és papok nevezik, a Szűz. Mi vonzotta a huszadik szá­zadi angol drámaírás legna­gyobb alakját Johannához, a szentté avatott parasztlány törékeny figurájához? Talán éppen a szenttéavatás ténye. Mint ismeretes, Johannát (azaz Jeanne d’Arc-ot) 1431- ben máglyán elégették, mi­után az egyházi bíróság eret­neknek nyilvánította. Johan­na ekkor tizenkilenc eszten­dős volt. Két évvel korábban tűnt fel.-Égi hangokat hallott, melyek arra utasították, hogy álljon a francia hadak élé­re, szabadítsa fel az angol uralom alól a francia földet, s koronázza meg a félszeg és félénk Károlyt Franciaország királyává. A lobogó hitű pa­rasztlány győzelmei azonban hamarosan kiváltják az egyházi körök ellenkezését éppúgy, mint az angolok dühét. Vé­gül is elfogják, átadják a francia egyházi hatóságok­nak, s így kerül sor az íté­letre és a máglyahalálra. Ám pontosan huszonöt évvel ké­sőbb, 1456-ban, az egyház kijelenti, hogy Johannát ár­tatlanul ítélték el. mert nem volt boszorkány és eretnek. Aztán pedig, jó négyszázötven évvel utóbb, 1908-ban, bol­doggá avatják, 1920-ban pe­dig szentté. A történet furcsaságai Svaié­nál kevésbé éles szellemet is gúnyos fintorra késztettek volna. Nem csoda, ha őt is megragadja a téma, s 1923- ban megírja sok szempontból legjobb művét, a Szent Jo­— Valami olyan meséset adjon, kedveském, olyan könyvet, amiből felolvasha­tok az onokámnak ... — kér­te a fekete kendős néni a len­szőke hajú könyvtároslányt, aki egyáltalán nem volt meg­lepődve azon, hogy ma, 1975- ben is ilyen kéréssel for­dulnak hozzá az emberek. Igaz, hogy a főiskolán — dip­lomáján még alig száradt meg a tinta —, nem egészen erre készítették fel. Ott a könyv­tári munka sok-sok új mód­szerével ismerkedett, de mert ő is falun nevelkedett, az alig kétezer kötetes falusi könyvtárat látogatta, ott gya­korta hangzott el hasonló kí­vánság. Azt már néhány hónap alatt is megtanulta, hogy a könyv­tárlátogatók többsége ma még nem olyan meghatározott szándékkal érkezik, hogy en­nek vagy annak az írónak ezt; vagy azt a művét sze­retné kölcsönvenni. Az ol­vasó vagy a maga szeren­cséjére bízza, hogy mit talál a polcokon, vagy hozzá for­dul, ajánljon neki valamit. A jó könyvtáros, ismerve ol­vasóit, a legtöbb esetben el­találja, mit kíván, mi érdekli azt, aki könyvet kér, Nemcsak kölcsönző Sokan még ma is úgy tart­ják: a. könyvtáros elsődleges feladata a kölcsönzés, a köny­vek ajánlása, az olvasás meg­szerettetése az emberekkel. A könyvtáros azoban ennél sok­kal többet is tehet az emberek művelődése érdekében. A könyvtár ma már nem csupán könyvkölcsönző, ha­nem a legtöbb helyen olvasó is. Olvasó, ahol a legfrissebb újságok, folyóiratok között válogathatnak az érdeklődők yagy lexikonokból, kéziköny­vekből jegyzetelhetik ki az őket leginkább érdeklő és hannát, ezt a szokatlanul ko­moly, (legalábbis Shaw más műveihez viszonyítottan az) drámát, melyben újra elme­séli az orleans-i szűz törté­netét, de már úgy, hogy nemcsak azt tárja fel, miért kellett ennek a tiszta hitű, lobogó szenvedélyű lánynak elbuknia egyházi és világi ha­talmak érdekköreinek ütkö­zőpontjában, hanem azt is kimondja egy maró gúny­tól átitatott, szellemes utó­játékban, hogy ha Johan­na ma élne, újra máglyára küldenék, és hogy a szentté avatott Szűz sem kell ma sem senkinek. A messiásokat ma is megkövezik, a fana­tikus igazságpártiakra ma sincs szükség, ma is kényel­metlenek. A hitnek, a becsü­letnek ma sincs keletje — mondja Shaw 1923-ban. Hogy remekművet írt, azt viszont éppen az igazolja, hogy a dráma igazságai nem kötőd­nek évszámokhoz, gondolatai, következtetései ma is éppen olyan megrázóak és megszív- lelendőek a polgári társada­lomban, mint ötvenegyné- hány évvel ezelőtt voltak. A dráma érdekes kettőssé­get mutat, egyszerre van je­len benne a nagy tragédia szenvedélyessége, s a drá- mázást, a színfalhasoga- tást elutasító mértékletes­ség. Egy mai rendezés­nek, azon túl, hogy ezt a sok színt mind fel kell villan­tania. arra is törekednie kell, hogy megkeresse: mit is mond igazából a dráma a mai né­zőnek. Pontosabban: mitakar vele mondani a színház, a rendező. Szinetár Miklós, aki ven­dégrendezőként állította szín­padra a drámát a Vígszínház­ban, ,a darab egészével nem sok újat fejez ki. Pontosan eljátszatja a művet, sehol nem bicsaklik meg a hangja, min­den nagyjából a helyén van. Inkább egyes alakok értel­foglalkoztató ismereteket. A Nagykőrösi Konzervgyár könyvtárában például ma már több, mint száz újság, illetve szaklap áll az érdeklődők rendelkezésére. A Csepel Au­tógyár vagy a dunakeszi mű­velődési központ könyvtárá­ban hasonló a helyzet. Vagy vegyünk egy másik példát. Dabason, Erdőkerte­sen, Albertirsán és másutt, aki akar, zenét is hallgathat a könyvtárban. Vagy szép verseket, meséket. Csak a fejére kell tenni a hallgatót, kiválasztani a neki tetsző hanglemezt, s anélkül, hogy a többi könyvkölcsönzőt za­varná, ismerkedhet a zenével, az élő szóban tolmácsolt irodalmi alkotásokkal. Ma már egyre több könyvtár­ban van állandóan gazda­godó lemezgyűjtemény vagy magnótekercsre vett irodal­mi, zenei anyag. Találkozók írókkal, költőkkel A sokrétűség jellemzi ma már a könyvtárak munká­ját. Így például mind gya­koribb, hogy irodalmi órá­kat rendeznek a könyvtárak­ban a helyi iskolák diákjai­nak. Pilisvörösvárott, Szent­endrén, Nagykátán és mind több helyen rendszeresek az ilyen rendhagyó irodalmi foglalkozások. Az albertirsai kiváló könyvtár gyermek- részlegének a helyi általá­nos iskolák minden osztályá­val van valamiféle kpacsola- ta, amelynek keretében nem csupán az irodalommal is­merkedhetnek meg szemlél- tetőbb módon a tanulók — s válnak közben a könyvtár rendszeres látogatójává! —, hanem a zenével és a képzőművészettel is. A né­hány hete ' nyílt dabasi gyermekkönyvtárban heten­ként egy alkalommal mese­mezesében próbál újat hoz­ni. Így az inkvizítort szinte humánus alaknak állítja be, aki viszont mégis vérszomjas és következetesen tör Johanna elpusztítására; a mai diplo­máciai alkudozások persziflá- zsa lesz Warwick gróf és Couchon püspök tárgyalása; a veszedelmes, vak és szűk- látókörű nacionalizmus kari­katúrája Stogumber káplán, s maga Johanna is kevésbé lesz csak drámai hős, csak tragika, mint a korábbi ma­gyar előadásokban láthattuk. Az CjŐSdáS egésze azonban — talán ez a legjobb megha­tározás — nem eléggé érde­kes. Azok a felhangok hiá­nyoznak belőle, amelyeket Shaw a mára utalva írt bele a drámába, s amelyeknek megvan a mai visszacsengé- sük is. Valahogyan túl sima, túl lekerekített itt minden, s még az utójáték is inkább tréfálkozó, mint kegyetlenül csípős. A címszerepet egy valóban johannai alkatú fia­tal színésznő, Kútvölgyi Er­zsébet játssza, törékeny fizi­kumát meghazudtoló drámai erővel és belső tűzzel, óriási energiával, sok színnel — s azt a benyomást keltve, hogy képes lenne egy sokkal ke­vésbé illemtudó előadás Jo­hannáját is megformálni. Mel­lette sok kitűnő alakítást láthatunk — Darvas Iván Warwick ja, Tordy Géza káp­lánja, Koncz Gábor várka­pitánya, Kern András dau- phinja, Lukács Sándor ink- vizítora, s még sokan mások — de ez a sok jó alakítás, sem áll össze egyetlen, igazán izgalmas összprodukcióvá. Ta­lán, ha a dráma egészével is tudott volna újat, nem meg­szokottat, kevésbé — mondjuk így — megnyugtatót mondani Szinetár, ezek az önmagukban figyelemre méltó színészi tel­jesítmények is felerősítették volna egymást. Takács István filmeket vetítenek, nagy em­berek életéről rendeznek elő­adásokat. Ma már általános jellem­zője a könyvtárak tevékeny­ségének: írókat, költőket hív­nak meg, s nyújtanak lehe­tőséget az olvasóknak, hogy személyesen is megismerked­hessenek az alkotókkal. Szin­te nincs»is olyan könyvtára a megyének, ahová legalább két-három író—költő el ne látogatott volna az elmúlt néhány esztendő alatt. Eze­ken a találkozásokon az író- vendégek — ha jól vezeti a könyvtáros a beszélgetést — szívesen vallanak nemcsak saját munkásságukról, hanem az irodalomról általában is. Klasszikusokról és kortár­sakról, irodalmi stílusokról és irányzatokról. Elsősorban ezek a találko­zások teremtették meg az alapját annak, hogy mind több könyvtárban könyvklu­bokat alakítsanak. Ez újabb előbbrelépést jelent: lehető­séget kínál az olvasmányél­mények közös megvitatására, ennek következtében az el­olvasott művek mondaniva­lójának jobb megértésére. A klubtagság többsége, például Erdőkertesen, már nem spon­tán olvasócélok, -szándékok vezetik az elolvasandó mű­vek kiválasztásánál. A több munkásolvasóért A könyvklubokban, de ott is, ahol még nincs ilyen, gyakran rendeznek irodalmi vetélkedőket, amelyek a kont­rollját jelentik nemcsak az'ol­vasmányélményeknek, hanem az egyre szélesedő irodalmi — nemegyszer zenei, képző- művészeti — látókörnek is. Mindez népszerű, játékos for­mában zajlik, Dabason csak­úgy, mint Cegléden, Veres­egyházon vagy Dunabogdány- ban, s nem valamiféle komoly­kodó vizsgáztatás kereté­ben. Pedig egy-egy ilyen ve­télkedő nemegyszer felér egy sikeres vizsgával, hiszen a versenyzőknek sok-sok isme­retről kell számot adniok. A megye tanácsi könyvtá­raiban az olvasóknak nem egészen a harminc százaléka munkás. Ez azért nagyon ke­vés, mert ma már a megye keresőképes lakosságának a fele az iparban dolgozik. Eb­ből következik a könyvtárak egyik alapvető feladata: a munkásolvasók számának nö­velése, a munkásemberek ol­vasóvá nevelése. Hogyan le­hetséges ez? A könyvtáraknak eleven kapcsolatot kell teremteniök a szocialista brigádokkal. Da­bason például úgy kezdtek hozzá ehhez a munkához, hogy felmérték, hány szocia­lista brigád dolgozik a nagy­községben. A felmérést a kap­csolatteremtés időszaka kö­vette s követi jelenleg is. Eddig tizenhárom brigáddal kötöttek szocialista szerző­dést. Eredményeként több mint száz munkásolvasóval bővült eddig a könyvtár ol­vasóinak tábora. Hogy mi a szocialista szer­ződés lényege? A könyvtár ajánl s vállalja a brigádok által kért könyvek beszerzé­sét, hogy teljesíthessék kul­turális felajánlásaikat. S ezen­felül irodalmi vetélkedőket, író—olvasó találkozókat, iro­dalmi ankétokat is szervez­nek a szocialista brigádok számára. A Csépel Autógyár könyv­tára már lényegesen előbbre tart a kezdeti lépéseknél. A gyár háromszáz szocialista brigádja közül eddig több mint kétszázzal kötöttek ilyen szerződést. A váci Egyesült Izzó könyvtára száz brigáddal lépett kapcsolatba. Az elmondott példák meg­győzően bizonyítják: a könyv­tár egyre inkább szerves ré­szévé válik egész közműve­lődési tevékenységünknek. Ez természetesen a korábbinál lényegesen több munkát, sok­rétűbb feladatot jelent a könyvtárosok számára. Sze­rencsére többségük szívesen vállalja ezt a megnöveke­dett feladatkört az olvasóvá, műveltebb emberré nevelés érdekében. Prukner Pál ^<7 4 ti SZENT JOHANNA HETI FILMJEGYZET Az idők kezdetén Cserhalmi György és Bodnár Erika Az idők kezdetén egyik je­lenetében. Van még mit mondani a felszabadulás körüli időszak magyar történelméről. Irodal­munk, film- és drámai művé­szetünk távolról sem aknázta ki a harminc évvel ezelőtti nagy társadalmi, politikai, em­beri sorsfordulókban rejlő té­mákat. Ha valaki innen veszi alkotása tárgyát, ráadásul még megkülönböztetett figyelemre is számíthat, hiszen, részint ja­vában élnek még a három év­tizeddel ezelőtti események tanúi, sőt résztvevői, alakítói, akiknek ez az időszak életük alighanem legemlékezetesebb szakasza voit és marad, ré­szint pedig, az azóta felnőtt nemzedékek érdeklődését is felkeltheti egy ilyen mű. Rényi Tamás rendező új filmje. Az idők kezdetén, jó témaérzékenységről tesz bi­zonyságot. A Hollós Ervin no­vellája alapján. Köllő Miklós társaságában írt forgatókönyv­ben a felszabadulás utáni első esztendőnek, 1946 tavaszának idejét idézi: azt az időszakot, amikor még javában tartott a pártok harca a hatalomért, s amikor még csak az volt vilá­gos, hogy egyedül a kommu­nistáknak van igazi prszágépí- tő programjuk, s hogy csak a megvalósult proletárdiktatúra lehet az ország jövője. Ha völt izgalmas, konfliktusokban gaz­dag periódus legeslegújabb- kori történelmünkben, akkor ez a pár hónap az volt. Szinte minden kérdés életbevágó volt, egyének és osztályok naponta kerültek a döntéskényszer ál­lapotába, elekor dőlt él, hogy tudunk-e élni a felszabadító Vörös Hadsereg által elhozott szabadsággal, hogy megvaló­sul-e a dolgozó osztályok álla­ma? Hogy a filmet megnézni fel­fokozott várakozással ül be az ember, az ezek után érthető. S mivel Az idők kezdetén ezt a várakozást nem tudja kielé­gíteni, érthető a csalódottság is. A hiányérzetet több dolog okozza. így mindjárt az a nem szerencsés módszer, amely va­lamiféle riportázs vagy doku- mentarizmus eszközeivel akar elmondani egy lényegében já­tékfilmes elemekből összera­kott mesét. Nem mintha a filmművészetben kötelező len­ne a tiszta műfajú alkotás — de ha egy ilyen jellegű témá­nál keveredést tapasztalunk, akkor emögött mindig a gon­dolati tisztázatlanságra kell gyanakodnunk. A film már forgatókönyvi formájában sem tartalmazza azokat az eleme­ket, amelyekből a korszak iga­zán hiteles képe kibontakoz­va. Túlságosan leegyszerűsít, túlságosan jelzésszerűen mutat be eseményeket, s lényegében oly sok részletet ismerünk meg, hogy semmiben sem tu­dunk elmélyedni. Ugyanakkor ezek a részletek egyszerre fe­lületesek és a jelképesség igé­nyével íellépőek. Csakhogy ép­pen az hiányzik belőlük, ami az aprólékos tárgyi-környezeti valóságot túlemeíné a földhöz- tapadt realitáson. Maga a tör­ténet — egy fiatal kommunis­ta, Deák Zoltán, a Vas- és Gépgyár üzemi bizottságának titkára három nagyon sűrített napban jóformán mindent vé­gigél, ami erre az időszakra jellemző volt, az infláció és élelmiszerhiány miatti sztrájk­tól a gyárosokkal való alku­dozásig, az „ifik” akcióitól a vidéki balos „magándiktatúra” túlzó álforradalmi tetteiig, az állandó cselekvéstől az idő­hiány miatt kibontakozni nem tudó szerelemig — annyira szerteágazó, zsúfolt, kapkodó; hogy alig tudjuk pontosan kö­vetni a fordulatokat. S mivel az eseményekről csak értesü­lünk, és a közáő forma mögött sem emberi, sem politikai elemzésre, elmélyítésre nem jut idő és mód, végül is éppen azá nem tudjuk meg, ami pe­dig egyedül érdekelne bennün­ket a filmben: hogy mi miért volt úgy, ahogyan volt, mi miért történt úgy és nem más­ként, s hogy ez a valóban hal­latlanul sűrű időszak mitől volt olyan nagy és nagyszerű? A kor lényegét, a konfliktu­sok, társadalmi mozgások alapvető vonásait nem sike­rült megragadni a filmben, s. így az történik, hogy azoknak, akiknek a korszak múltjuk egy része volt, még csak nem is élég hiteles, s nem mond semmi újdonságot, azoknak pedig, akik személyes élmé­nyek alapján még nem élhet­ték át, nem tudja megmagya­rázni, mi is volt ebben a kor­szakban az a nagyon fontos valami, ami tulajdonképpen máig ható érvénnyel kibonta­kozott, elindult. Mivel a film figurái csak el­vont sémák, magatartásfor­mák hordozói, a színészeknek nem sok lehetőségük van az alakításra. Inkább csak fizi­kai jelenlétük rokonszenves vagy kevésbé rokonszenves voltával teszik körvonalazot­tá az alakokat. így emléke­zünk Cserhalmi György moz­gékony Deák Zoltánjára, Bor­dán Irén rokonszenves ifive­zetőjére, Horváth Sándor ba­los falusi „népbiztosára”, s még számtalan felvillanó szí­nészarcra. Zsombolyai János zöldes-szürkés tónusban tar­tott fényképezése jól érzékel­teti 1946 tavaszának még nyo­masztó, felhős, naptalan légkö­rét. Mussolini végnapjai Amolyan szuperprodukció- | nak szánt politikai krimi, sok ] művi izgalommal és sok vul­garizáló, a történelmi tényeket túlságosan szabadon kezelő, il­letve valamiféle háborús wes- ternné átformáló megoldással. Carlo Lizzani rendező abból indul ki, hogy a végső napjait élő, egy kicsiny területre visz- szaszorított olasz fasizmus és vezére, Benito Mussolini, a Duce, ezekben a napokban szinte sűrítetten mutatták fel mindazt, ami a fasizmusra jel­lemző volt. Ugyanakkor körü­löttük ott voltak már a parti- 1 zánok, az észak-olasz vidéken kifejlődött kommunista veze­tésű erők, de a római ideigle­nes kormány is működött, s ott voltak még a németek, és már az amerikaiak. Ebben az irtóztatóan zűrzavaros idő­szakban, 1945 áprilisában ját­szódik a film, amely helyen­ként majdnem megsajnáltatja a mindenkitől elhagyott Dúcét, s szeretőjét, Clara Petaccit. E balfogáson a két főszereplő, Rod Steiger és Lisa Gastoni jó játéka sem sokat segít. T. L

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents