Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-18 / 296. szám

1975. DECEMBER 18., CSÜTÖRTÖK “k^ÚíSÍ(íD __ _______________________7 sz ámú önkiszolgáló bolt Béke szocialista brigádjának veze­tője kollektívájuk és a Gaga­rin szocialista brigád nevében felhívást intézett az ország valamennyi ÁFÉSZ szocialista brigádjához, hogy a SZÖVOSZ VIII. kongresszusa tiszteletére folytassák tovább a szocialis­ta munkaversenyt, s ismertet­te a küldöttekkel, a két brigád vállalását. Ezt követően a három ága­zat küldöttei szekcióüléseken vitatták meg legfontosabb tennivalóikat, majd a titkárok jelentették a küldöttközgyű­lésnek tárgyalásaik tapasztala­tait. A közgyűlés elfogadta a MÉSZÖV 1976. évi költségve­tési javaslatát és a választott testületek jövő évi munkater­vét. A megye fogyasztási szö­vetkezeteinek küldöttközgyű­lése dr. Tuza Sándomé elnök zárszavával fejeződött be. B. L. Diszpécserközpontok, eredményjelzők Jó évet zár a budaörsi Texelektro A budaörsi Texelektro ipari szövetkezet az idén 158 millió forint értékű árut termelt. Ez a tavalyihoz viszonyítva 27 százalékos emelkedést jelent. Az ipari szövetkezet könnyű­ipari ágazatában az idén 400 ezer TEXI bébinadrág ké­szült, ami az országos igény 60 szá­zalékát elégíti ki. Tovább folytatják a univerzá­lis komplex gyártósor készí­tését. Már eddig hármat ad­tak át az Orion részére. 1976- ban a tatabányai Mikrolin játékkészítő szövetkezet is hasonlót kap majd. , Új gyártmányuk a MÁV ré­szére, és a metrónak ké­szült diszpécser telefonrend­szer, amely a vasútközleke- dés-biztonság szempontjából rendkívül fontos. A külföldi vasutak is ér­deklődnek a berendezés iránt. Jövő ta­vasszal adják át a pozsonyi negyvenöt állomásos és a pil- seni harmincállomásos köz­pontot. A csehszlovák vasút részére két változatban készí­tik el a berendezést: centrali­zált és decentralizált kivi­telben. Az Orion tervei alapján az idén kezdték meg a sztereo-hangerősítők gyár. tását. Ebben az évben hatezer fia­rabot, míg jövőre már húsz­ezret rendelt a kereskedelem. Az ipari szövetkezet teljes kapacitása le van kötve a jö­vő esztendőre. Eredményjelző berendezé­seik már az országhatáron túl is jó hírnévnek örvende­nek. December 10-én kezdő­dött meg Várnában a Gagarin Stadionban a háromszáz be­tűmezős eredményjelző be­rendezés műszaki átadása és a budapesti MTK-pálya ré­szére is készítenek eredmény- jelzőt a jövő év tavaszára. K. Gy. A Pest megyei fogyasztási szövetkezetek küldöttközgyű­lést tartottak tegnap Buda­pesten, az MSZMP Pest me­gyei Oktatási Igazgatóságá­nak nagy tanácstermében. A 120 küldött és a meghívott vendégek együtt vitatták meg a fogyasztási szövetkezetek 1975. évi tevékenységéről ké­szült beszámolót és a szövet­ség javaslatát a jövő év leg­fontosabb feladatainak végre­hajtására. A , küldöttközgyűlés elnöksé­gében foglalt helyet Balogh László, az MSZMP Pest me­Dlnamikus fejlődés A fogyasztási szövetkezetek a negyedik ötéves terv idősza­kában alapvető feladatuknak tekintették a lakosság ellátá­sának javítását, a gazdálkodás hatékonyságúnak növelését. Különösen sokat segítettek e feladatok végrehajtásában a szocialista brigádok. A megye fogyasztási szövetkezeteinek idei társadalmi és gazdasági tevékenysége a célkitűzések­nek megfelelően fejlődött. Az ÁFÉSZ-ek az előző évhez vi­szonyítva, várhatóan 10 száza­lékkal növelik a kiskereske­delmi, 12,5 százalékkal a ven­déglátó-forgalmat. A tervet megközelítően teljesül az élelmiszer-forgalom is, bár az elmúlt év óta csökkenő ten­denciát mutat, s az idén az országos szint — körülbelül 10 százalék — alatt marad. Az ütemcsökkenés részben indo­kolható Budapest peremkerü­leti hálózatának fejlődésével, az alapvető ok azonban a nem mindig megfelelő áruellátás. A ruházati cikkek forgalmá­nak növekedése, előrelátha­tóan meghaladja a 8 százalé­kot. Jellemző, hogy a forga­lom 40—45 százalékát a szö­vetkezeti áruházak bonyolít­ják le, ezek kínálata és áruvá­lasztéka vonzza a vásárlókat. Vegyi és háztartási cikkekből az ellátás megfelelő volt, fo­lyamatosan új, korszerű áruk kerültek az üzletekbe. A bú­torforgalom különösen az új lakberendezési áruházakban növekedett. Építőanyagokból a hiánycikkek éllenére emel­kedett a forgalom. A szolgál­tatások fejlődése elmaradt a kívánalmaktól, az igényektől. A felvásárlási tevékenységet javította, hogy az idén a bur­gonya, a zöldség és a gyü­mölcs 25 százalékát szerződés- kötéssel biztosították a szövet­kezetek. A felvásárlás egyik, termelői bázisa a 136 szak­csoport, 5700 taggal. Közös ér­tékesítésük 1975-ben eléri a 65 millió forintot. A kormány- program hatására növekedett a fólia alatti zöldségtermelő terület (1974-ben 210 ezer, 1975-ben 324 ezer négyzetmé­ter). A kereskedelmi hálózat- fejlesztés során az első kilenc hónapban megépült 11 kiske-. reskedelmi egység — összesen 1070 négyzetméteres alapterü­lettel —, kilenc háztartási tü­zelőolaj-telep, korszerűsödött három vendéglátóhely. Az év végéig még néhány kisebb be­ruházás befejezése várható, de a többiek befejezése áthúzódik a jövő évre. A takarékszövetkezetek tel­jesítették alapvető célkitűzé­seiket. Monoron és Sziget- szentmiklóson új pénzintézet alakult. Ez utóbbi munkások számára. A betétgyűités össze­ge várhatóan 460 millió forint körül alakul, a betétállomány növekedése körülbelül 130 millió forint. A harmadik ágazatot a la­kásszövetkezetek képviselik. A megye 23 településén 61 lakás- szövetkezet működik, ebből 34 a lakásfenntartó. Az év folya­mán 10 énítőszövetkezetnél várhatóan 300 lakást adnak át. Az idén 1153 új lakás énül. ebből 853 tanácsi értékesítésű. Ilyen nagy arányú növekedés eddig még egy évben sem for­dult elő a lakásszövetkezetek történetében. Erősödött a szocialista jelleg A beszámoló megállapította, hogy 1975-ben tovább erősö­dött a szövetkezetek szocialis­ta jellege, mindhárom .ágazat­ban javultak a tagsági kapcso­latok. Folytatódott az egyesü­A megyei fanács vb megtárgyalta Össztársadalmi ügy Past megyében a népesedéspolitikai határozat végrehajtása Tegnap délelőtt tartotta az idei év utolsó ülését a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága. Ez alkalommal a népesedéspolitikai határozat­ból adódó feladatok végre­hajtásáról tárgyalt. A végre­hajtó bizottság megállapítot­ta, hogy Pest megye évek óta a legdinamikusabban fejlődő, s népességszámban is az or­szág legnagyobb megyéje. A legutóbbi negyedszázad alatt 250 ezer fővel nőtt a lako­sok ■ száma, a. növekedést ki­váltó okok azonban időn­ként változtak. Így például 1949—1960 között a termé­szetes szaporodásból adódott a szaporodás 86 százaléka; 1960—1970 között azonban a más megyékből való beván­dorlás eredményezte a növe­kedést; s újabb változásra az 1973- as népesedéspolitikai ha­tározat után került sor. Az 1960-as évek elején és dere­kán csökkent a születések száma, s mint országosan, így a megyében is kedvezőt­lenül befolyásolta a népes­ség alakulását. A népesedés- politikai határozat hatását mi sem bizonyítja jobban a kö­vetkező számnál: 1967-ben 13 321 gyermek született, 1974- ben 18 224 (csaknem nyolcezerrel több az 1967. évi­nél!) Az 1975-ös adatok to­vábbi fejlődést mutatnak. Ösztönzően hatott a gondoskodás A megemelt gyermekgon­dozási segély, a magasabb családi pótlék, a 2500 forin­tos egyszeri anyasági se­gély, a babakelengye-jutta- tás, a beteg kisgyermekek mellett kiadható anyai be­tegállomány lehetősége, a nagycsaládosok segítése, a szaporodó óvodák, bölcsődék és elsősorban a több lakás építése, a gyermekek számá­nak figyelembevétele a la- káshozzájárulásoknál és még sok minden más —, az össz­társadalmi gondoskodás ösz­tönzőleg hatott a családter­vezésre. A végrehajtó bizottság ugyanakkor azt is megjegyez­te, hogy a más megyékből Pest megyébe bevándorlók jórésze is a fiatalabb kor­osztályból tevődik össze, s így a népesség szaporodásának ez is fontos bázisa. A házasság előtti kötelező tanácsadás, a házasság meg­kötése előtti kötelező har­mincnapos várakozás is hoz­zájárul a felelősebb, átgon­doltabb családalapításhoz. Az új abortuszrendelet is érezteti hatását, kevesebb a terhes­ségmegszakítás, noha a bi­zottság előtt megjelenők 94,8 százalékának engedélyezik a terhesség megszakítását. Egy év alatt hatezerrel csökkent az abortuszok száma. A megyében 61 szülész-nő­gyógyász szakorvos látja el a szülészetet. 195 kórházi szü­lészeti és 80 szülőotthoni ággyal rendelkeznek. Ezen­kívül Budapest és Hatvan városa is besegít kórházi ágyakkal. Mindemellett is — állapította meg a végrehajtó bizottság — országosan itt a legrosszabb az ellátás. Tízezer lakosra Pest megyében az or­szágosnak csak a fele kór­házi ágy jut. Javítják a kereskedelmi ellátást A tanács végrehajtó bizott­sága elemezte az egészség- ügyi, és a gyermekintézmé­nyi helyzet javulását. Jelen­tősen csökkent a halvaszüle­tések száma. Mind a hat vá­rosban megoldották már pél­dául a gyermekkörzeti orvo­si szolgálatot. A községekben 45 gyermekkörzet működik, a megyében összesen 71 gyermekkörzetet alakítottak ki. Sokan élnek a gyermekgon­dozási segéllyel. 1967-ben csupán hét és fél ezer kis­mama maradt otthon gyer­mekével, 1974-ben a kétsze­rese, s idén tovább növeke­dett az otthonmaradottak száma. Ez a tény enyhít a bölcsődei gondokon, de még így is sok nehézséggel küzd a megye. Budapesten 'pél­dául ezer gyermekre 210 böl­csődei hely jut, Pest megyé­ben 62, más megyében 110. Ennél jóval kedvezőbb az óvodai ellátás, ami a nagy társadalmi összefogásnak kö­szönhető: az egy közös célra összpontosított segítségnek. A nagy társadalmi megmozdu­lás — ami szinte példa nél­küli —, sem oldotta meg azonban a súlyos gondokat. Az iskolai helyzet is össze­hangolt, felelős intézkedést kíván, különösen, ha figye­lembe vesszük' az 1974—75. évi gyors népességszaporo­dást, amely már jelzi: né­hány év alatt megsokszorozó­dik a tantermi igény. A tanács vb a népesedés­politikával összefüggésben a kereskedelmi és a szolgálta­tási fejlődést is értékelte. Bírálta a többi között a könnyűipart, mert jelenleg is nagyon gyenge minőségűek a gyermekcipők, a gyermek- ruházati cikkek. Hiába rög­zíti a kormány a gyermek- ruházati cikkek árát, igyek­szik könnyebbé tenni a szü­lők helyzetét, ha a könnyű­ipar a gyenge minőség miatt lerontja ezek hatását. A megyei szervek gondos­kodnak arról, hogy minél több helyen, jobb körülmé­nyek között vásárolhassa­nak az anyák. Ezért alakí­tották át- például a váci ci­pőboltot gyermekcipőbolttá, a ceglédi rövidáruüzletet cse­csemő- és gyermekruházati szaküzletté. Nő a bölcsődék és iskolai napközi otthonok száma össztársadalmi ügy Pest megyében a népességpoliti­kai határozat végrehajtása. Az üzemek segítése a lakások építésében, az óvodai helyek számának a tervezettnél na­gyobb ütemű növelése, a kis­gyermekes édesanyákkal való otthoni foglalkozás, a szol­gáltatás, az egészségügy ja­vulása és mindaz a szpretö, kézzelfogható gondoskodás, ami a társadalom részéről megnyilvánul, segíti a népe­sedéspolitikai határozat vég­rehajtását. Erre 'a társadalmi megér­tésre, jószándékra épített a ta­nács vb, amikor meghozta határozatát a további fej­lesztésre. A többi között tele­pülésenként felméri a nagy- családosok helyzetét: a pénz­ügyi lehetőségeket figyelem­be véve 1640-nel kívánják növelni öt év alatt a bölcső­dei helyek számát. Űj bölcső­dét építenek a többi között Érden, Gyálon, Törökbálin­ton, Kistarcsán, Cegléden, Vecsésen. Vagy bővítik a meglevőket Üllőn. Pécelen, Százhalombattán, Ürömön. Az iskolai napközi otthonokban pedig a következő években összesen 29 ezer gyermek számára biztosítanak helyet. Nincs olyan terület — mon­dotta ki a vb —, ahol ne le­hetne módot találni a népe­sedéspolitikai határozat vég­rehajtásának segítésére. Az eddigi gyakorlat bizonyítja: az egész megye lakossága megkereste és megtalálta a módját ennek a segítésnek és megvan a remény arra, hogy meglelik az újabb le­hetőségeket is. S. A. SZMBT-konferencia Moszkvában, a Barátság Há­zában szerdán megnyílt a Szovjet—Magyar Baráti Társa­ság negyedik ötéves országos konferenciája. A konferencia több mint kétszáz küldötte — az SZMBT-tagozatainak és kollektív tagjainak képviselői — megvitatja a szervezet tevé­kenységének eredményeit az öt évvel ezelőtt megtartott hason­ló értekezlet óta eltelt időszak­ban, értékeli az SZMBT mun­káját és kijelöli a következő évek feladatait. A tanácskozá­son meghívott vendégként részt vesz a Magyar—Szovjet Baráti Társaság delegációja is, élén Nagy Máriával, a társaság fő­titkárával Növekvő feladatok — ágazatban Tanácskozott a megyei fogyasztási szövetkezetek küldöttközgyűlése gyei Bizottságának titkára, Fodor László, a szakszerveze­tek megyei tanácsának titká­ra, Lippai József, a KPVDSZ megyei titkára, Osztás János, a budai járási pártbizottság tökára és Lányi Pál, a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője. Tuza Sándomé dr.-nak — a MÉSZÖV elnökének — meg­nyitó szavai után, Magyaróvá­ri Pál, a MÉSZÖV elnökhe­lyettese szóbeli kiegészítést fűzött az elnökség írásos be­számolójához.- teljesülő tervek lesi folyamat, a pilisi, és üllői, valamint a sülysápi és a mag- lódi ÁFÉSZ-ek egyesültek, fo­lyamatban van a dabasi, az Örkényi és az újhartyáni és az ácsai, alsónémedi ÁFÉSZ-ek egyesülése is. Hasonló tenden­cia tapasztalható a takarék-, illetve a lakásfenntartó szövet­kezeteknél is. Rövidesen meg­valósul az Örkényiek és az inárcsiak, a ceglédi és váci la­kásszövetkezetek összevonása is. Mindehhez a helyi párt- és tanácsi szervek sok segítséget nyújtottak. Az idén lebonyolított vezető­ségválasztásokon erősödött a munkásjelleg, növekedett a nők és fiatalok aránya az ÁFÉSZ-ekben. öt esztendő alatt 16,7 százalékról 37,6-ra nőtt a munkások aránya, a ta­karékszövetkezeteknél ez az arány 20-ról 32,7 százalékra emelkedett. A munkástagoza­tok és iskolaszövetkezetek tag­létszáma az idén megkétszere­ződött. Vácott új munkás fo­gyasztási szövetkezet alakult, Abonyban és Tápiószelén is megkezdődött a szervezés. A szövetkezetek szocialista mun- kaverseny-eredményeit dicséri, hogy a kiskunlacházi ÁFÉSZ „Kiskun” brigádja kongresz- szusi oklevél kitüntetésben ré­szesült, (a SZÖVOSZ-nál mindössze öt ilyen oklevelet kaptak a brigádok). Szelesebb választék - jobb ellátás Jövőre kerül sor a SZÖVOSZ VIII. kongresszusára, s a szö­vetkezet-mozgalmi feladatok között, a legfontosabb a kong­resszusi irányelvek és az ötödik ötéves terv idejére vonatkozó tennivalók széles körű ismer­tetése lesz. A gazdasági munka fő célja, a szolgáltatás javítása, a haté­konyság növelése, a takarékos gazdálkodás, az adminisztratív szervezettség korszerűsítése. Az ÁFÉSZ-ek értékesítés­szervezése nagyobb mértékben épül a kereslet várható ten­Mcgalapozott gazdáik és a műi Az írásos beszámoló és a szóbeli kiegészítés vitájában felszólalt Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának titkára. A pártbizott­ság, valamint a jelenlevő me­gyei és járási párt-, állami és tömegszervezeti vezetők nevé­ben köszöntötte a küldöttköz­gyűlés részvevőit, s néhány gazdaságpolitikai tennivalóra hívta fel a figyelmet. Mindenekelőtt hadd tolmá­csoljam a megye vezetőinek elismerését azért a lelkes, eredményes munkáért, ame­lyet az elmúlt esztendőben a fogyasztási szövetkezetek vé­geztek Pest megyében — mondotta Balogh László. — A beszámoló jól fogalmazta meg mindazokat a követel­ményeket, amelyeket a Köz­ponti Bizottság, a kormány és a szakszervezetek kongresszu­sa is megjelölt az ország előtt álló feladatok végrehajtása ér­dekében. A fogyasztási szö­vetkezetek munkája szinte minden egyes ágazatban ki­emeltté vált. Ilyen a lakásépí­tés, hiszen a megye lakossága tovább nőtt. Hasonlóan fontos a kereskedelmi szolgáltatás javítása, ez az életszínvonal­politika megvalósításának egyik döntő területe. A szö­vetkezetek minden vezetőjé­nek, dolgozójának újra át kell denciáinak vizsgálatára. Na­gyobb gondot fordítanak a kü­lönböző rétegek szociális igé­nyeinek kielégítésére, fejlesztik az ellátást csecsemő- és gyer­mekcikkekből, az olcsó áruk forgalmának folyamatosságával javítják az alacsonyabb és közepes jövedelmű rétegek el­látását. Megfelelő kínálatot alakítanak ki, az idősebb kor­osztály igényeinek kielégítésé­re. Az élelmiszer-forgalom szer­vezésénél a korszerűbb táplál­kozást, a nők háztartási mun­kájának könnyítését tekintik főbb feladatuknak. A vendég­látásban alapvető cél, hogy az ételforgalom növekedésének üteme megközelítse, illetve el­érje az italforgalomét. Ennek érdekében tovább kell fejlesz­teni az üzemi étkeztetést, szor- i galmazni olcsóbb ételek készí­tését, is, figyelembe véve első­sorban a hazai turisták igé­nyeit. A szolgáltatások fejlesz­tésénél intenzívebben foglal­kozzanak majd a kölcsönzési, barkácsoló és házhoz szállítási tevékenységgel. A szövetkeze­tek megkezdik a főútvonalak mellett felvásárlási bázisok ki­alakítását. Biztosítaniuk kell a tárolásra alkalmas burgonya, zöldség és gyümölcs beszerzé­sét. Már a tavalyi munka érté­kelésénél megállapította a be­számoló, hogy a lehetőség sze­rint gyorsítani kell a beruhá­zások megvalósítását. A ter­vek szerint 1976-ban nyolc új ABC-áruház kezdi meg működését a megyében, s megkezdődhet további hét ABC építése. A vendéglátó­iparban elsősorban idegenfor­galmi jellegű üzletek — Vác- rátót, Surány, Kisoroszi — kezdik meg működésüket. Megnyílik a taksonyi mező- gazdasági ABC, megkezdődik a zsámboki és a váci telep fejlesztése, az előkészítés stá­diumába kerül a nagykátai mezőgazdasági felvásárlási kombinát. Tovább növekszik a taka­rékszövetkezetek száma is. Ha a célkitűzések megvalósulnak, a megyében 3 város és 9 köz­ség kivételével minden telepü­lés takarékszövetkezeti érde­keltségi terület lesz. A lakásszövetkezetek az ötödik ötéves tervidőszakban előirányzott 1315 saját építé­sű lakásból 216-ot építenek fel 1976-ban. A MÉSZÖV elnökségének beszámolója feladatul jelöli meg, hogy 1976-ban a szövet­kezeteknek úgy kell dolgoz­niuk, hogy tevékenységükkel eredményesen segítsék elő az ötödik ötéves terv indítását. Ehhez a választott testületek és minden dolgozó összefogá­sa szükséges. odást az anyagokkal íkaeró'vel gondolnia, mit lehet tenni a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében. — Az eddiginél nagyobb fi­gyelmet kell fordítani a ház­táji és kisegítő gazdaságok­ra. Téves az a nézet, hogy ez úgynevezett megtűrt ágazat. Szocialista., fejlődésük hosszú távra szójó termelési formája ez. A háztáji és kisegítő gaz­daságok feltételei romlanak — az urbanizációs folyamat, a szocialista életmód fejlődése és még sok más tényezőnek következtében —, de ebben az ágazatban még sok tartalé­kunk van, amelyeket minél előbb fel kell tárnunk. A beruházásokról Balogh László elmondotta, hogy már a tervezés időszakában figye­lemmel kell kisémi azokat, s ahol a gyors megvalósulás realitása hiányzik, nem sza­bad elindulni sem. Megalapo­zottan kell beruházni, jobban gazdálkodni az anyagi eszkö­zökkel és a munkaerővel is. — A fogyasztási szövetkeze­tek jövő évi munkája elé nagy bizalommal tekintünk és a megye valamennyi párt- szervezete támogatást ad min­den olyan kezdeményezéshez, amely az országos célok meg­valósítását szolgálja — mond- , ta befejezésül. A küldöttközgyűlésen Kató- i na Andomé, az isaszegi 5. 1

Next

/
Thumbnails
Contents