Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-12 / 291. szám

2 A PEST MEG VEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról.) tek. Ha a madarak életéről, fészekrakásáról szóló részben a szereplő madarak hangját eredetiben is hallhatják a gye­rekek, ha a Szarka és a vad­galamb meséje párbeszéd for­májában került előadásra, ha játék közben a szereplő óvodá­soknak nem elsősorban a tisz­ta, hibátlan éneklésre kell ügyelni — ugyanannyit, vagy többet adhatna a műsor a ma­ga sajátos eszközeivel, mint egy jól sikerült óvodai foglal­kozás. Meg kellene oldani, hogy a stúdióban levő óvónéni és óvodások ne mindent ma­guk csináljanak, hanem ve­gyék igénybe a rádió biztosí­totta gazdag lehetőségeket, de az összeállítás a hallgató óvo­dások számára követhető, vé­gigjátszható maradjon. A pár évvel idősebbeknek szóló Nyitnikék Te kinek tudsz segíteni? című adása mutatta, milyen jól megvalósítható ez az igény. A szerkesztő-műsor­vezető Szabó Éva és a rende­ző Kővári Katalin kitűnően kapcsolták össze a munkát, te­vékenységet a gyengébben a rászorulón segítés szükséges­ségével. Mondandójukhoz igé­nyes irodalmi, zenei anyagot kerestek. Ezek segítségével di­daktika- nélkül a témakörön belül tudott utalni a műsor a vonuló évszakokra, a nemrég elmúlt őszi szüretre, a közele­dő karácsonyra. A kisiskolások csörgőbottal, csengettyűvel kí­sért jókedvű éneklése és Bar­tók Béla Komatál című zon­goradarabja — a szerző elő­adásában — jól illet egymás mellé. A műsor befejező ré­szében mesekönyvismertetés hangzott el, ügyesen váloga­tott részletekkel illusztrálva. A HAZIML’ZSIKA a 900 éves jubileumát ünneplő Vóc- ról jelentkezett, két helyszín­ről. Az első, az 1971-ben ava­tott váci zeneiskola hangver­senyterme, a második a Fehé­rek temploma volt. A hang- versenyteremben beszélgetett a házigazda Czigány György a műsor művészvendégeivel, többek között Makiári József­fel, az 1938 óta működő Vox Humana kórus vezető karna­gyával és a város orgonamű­vész szülöttjével és lakójával, I.ehotka Gáborral, ö a Fehé­rek temploma orgonáján ta­nult meg játszani, ezért vá­lasztotta most is ezt a hang­szert. A jó hangulatú házimu­zsika közben Rákos Sándor verseit hallhattuk és értesül­tünk a váci zenei élet újdon­ságairól, a Bartók zenei mű­veltségi versenyről és a hama­rosan induló zenei szakközép- iskoláról. MEZŐ FERENC KEDD KOSSUTH RADIO 8.27: Hreuyikov: II. szimfónia. 9.0ü: Miért hagyta ott Király Jó­zsef a Szék- és Kárpitosipari Vál­lalatot? Kiport. 9.30: Marenzio- kórusok. 9.45: Dr. Kipi-Kopp be­tegei. Bakó Agnes mesejelenete, I. rész. 10.05: Iskolarádió. 10.20: Me- notti: A médium. Kétfelvonásos opera. 11.20: Maros Rudolf: Ecseri lakodalmas. 11.39: Kemény Zsig- mond, II. rész. 12.35: Melódiakok­tél. Közben 13.10: Törvénykönyv. 13.59: Az élő népdal. 14.09: Ezer­egy délután ... (isin.). 14.50: Ének­lő Ifjúság. 15.10: Látogatás a fúr­ta! népi együttesnél. Riport. 15.30: Sebestyén András: Szvit fúvós- zenekarra. 15.44: Magyarán szól­va ... (ism.). 16.00: A világgazda­ság hírei. 16.05: Harsan a kürt­szó! 16.35: Fiatal művészek az 1974. évi Pozsonyi Interstúdión. 17.05: Hol járt, mit csinált? 17.20: Beethoven: V. szimfónia. 18.00: A Szabó család. 19.15: Népzenei Ma­gazin. 19.55: A tudomány felleg­várában. 20.21: Schubert: Esz-dúr trió. 21.05: Kilátó. 22.20: Fcrencslk János Kodály-műveket vezényel. 22.50: Meditáció — az orvosi eti­káról, III. rész. 23.00: Hangszer­szólók. 23.30: Népdalok, néptán­cok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Verdi: Falstaff — Falstaff és Ford kettőse a II. felvonásból. 8.20: Közel-Kelet közelről, I. rész (ism.). 8.33: Verbunkosok, nóták. Közben 8.50: Kultúra és civilizá­ció. 9.33: Derűre is derű ... (ism.). 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert operettf elvételeiből. 12.33: Megmagyarázunk néhány dolgot. 12.50: Népszerű előadóművészek Haydn-f elvételeiből. 13.33: Vezé­nyel: Farkas Antal. 14.00: Kcttő- től-hatig... 18.00: Zenekari mu­zsika. 18.33: Anneliese Rothenber­ger és Hermann Prey énekel. 19.15: Hogyan lehet a sötétben célbalőni? 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Szolgálat egyenruhában. Ri­port. 21.05: A Rádió Dalszínháza: Mágnás Miska. Szirmai Albert operettjének rádióváltozata. 22.13: Az operettközvetítés folytatása. 23.12: Stark Tibor szerzeményei­ből. 23.40: Operaintermezzók. 3. MŰSOR: 14.05: Századunk zenéjéből. 14.33: „Az adott világ varázsainak mér­nöke.” József Attila versteremtő elvei, I. rész (ism.). 14.53: Üj Bach-kantáta lemezeinkből. 16.03: Sosztakovics-művek. 16.35: Ido- meneo. Részletek Mozart operájá­ból. 17.20: Kétezer felé... 18.03: Üj dzsesszfelvételeinkből. 18.30: Zenekari muzsika. 19.33: Pó­diumon: A Thália Színház (ism.). 21.01: Schönberg: Mózes és Áron. Kétfelvonásos opera. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskolatévé: Matematika (ált. isk. 5. oszt.). Feladatok meg­oldása következtetéssel. 9.00: Éne­keljünk együtt! A vonat. 9.05: Környezetismeret (ált. isk. I—II— III—IV. oszt.). Hogyan közleked­jünk helyesen? 9.20: Ki játszik ilyet? Kecskerímek (ism.). 11.05: Történelem (ált. isk. 6. oszt.). Az arany forint. 12.10: Filmesztétika (középisk. I—II. oszt.). A film művészi sajátosságai, II. 13.05: Matematika (ism.). 14.00: Énekel­jünk együtt! (ism.). 14.05: Kör­nyezetismeret (ism.). 15.55: Törté­nelem (ism.). 16.28: Hírek. 16.35: A Kanadai Televízió (CBC) estje. 16.35: Bevezető. 16.40: Claude Du­bois (színes) Énekes, zenés film. 16.50: Inon, a tűz legendája (szí­nes) Rajzfilm. 17.00: Kanada nem­zeti jelképe: a juhar (színes). 17.25: Hangulatképek a hazáról (színes). Rövidfilm. 17.50: Az Északi-sark élővilága (színes). Rövidfilm. 18.45: Ez itt Kanada. Rövidfilm. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is el­kezdhetik... Tévétorna. 20.05: Quebeck, 1759. Dokumentumfilm (színes). 21.05: Éjszakai fények. Énekes, zenés film (színes). 22.00: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: A in. Nemzetközi Kis­plasztika! Bicnnálé. 20.30: Flúgos futam. Amerikai rajzfilmsorozat, n. rész: A Dilis Dakota Derby (ism.). 20.50: Tv-híradó, 2. 21.10: Rendező: Franz Petek Wirth. A lobositzi csata. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm (színes). POZSONYI TV 9.40: Talált tárgyak, n. (ism.). 17.15: A csodák színháza. 19.00 és 21.35: Híradó. 20.30: Költözködés. Ausztrál film. SZERDA KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Vásárhelyi Zoltán Schu- mann-kórusokat vezényel. 8.45: Gondolatok filmekről. 9.00: Zene­vár. 9.15: Hunyadi László. Részle­tek Erkel operájából. 10.05: Dr. Kipi-Kopp betegei. Bakó Agnes incscjelencte, II. 10.18: Éneklő If­júság Miskolcon. 10.37: Zenekari muzsika. Közben 11.15: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 12.35: Tánc­zenei koktél. 13.20: Brigádnapló. 13.40: Kersics Anka és Bódy Jó­zsef népdalokat énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. 14.00: Ezeregy dél­után. 14.30: Barokk muzsikh. 15.10: Történelmi arcképcsarnok. 15.50: Fúvószene táncritmusban. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.10: Hi­das Frigyes—Gál Zsuzsa: Az em­beriségért — kantáta. 16.21: Re­mekírók — remekművek. 16.41: Teddy Windholz zenekara játszik. 17.05: Tanuljunk tanulni. 17.30: A zongoraművészet első aranykora. 18.15: Bodnár György könyvszem­léje. 19.15: Emberi színjáték. Bal­zac regényfolyamatának rádió­változata. A Nucingen-ház. 20.03: Egy éj Velencében. Részletek Jo­hann Strauss operettjéből. 20.55: Kis magyar néprajz. 21.05: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 21.35: Otto Klemperer két nyi­tányt vezényel. 22.20: Közel-Kelet közelről, II. rész. 22.30: Dzsessz - felvételeinkből. 22.45: Gondolatunk útvesztői. 23.00: Titkos házasság. operájából. Részletek Cimarosa 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 8.05: Ifj. Sánta Ferenc népi ze­nekapa játszik, Kárpáti István nótákat énekel. 8.33: Örökzöld dallamok. 9.33: A 04, 05, 07 je­lenti... 10.00: A zene hullámhosz- szán. 11.33: A Szabó család (ism.). 12.00: Az élő népdal (ism.). 12.10: Könnyűzene Szófiából. 12.33: Szimfonikus zene. 13.10: Beszél­getés egy versről. 13.33: „A gyer­mekeknek írta Bartók Béla” (ism.). 14.00: Kettőtől-ötig ... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Vízcsinálók. 18.10: Koncz Zsuzsa új felvételeiből. 18.33: Énekszóval, muzsikával. 18.55: Ze­nekari muzsika. 19.30: Mikrofon- közeiben — Ray Charles. 20.00: Iránytű. Szórakoztató magazin vi­lágjáróknak és otthonülőknek. 21.10: Jurij Mazurok énekel. 2L35: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságai. 21.55: Nótacsokor. 22.33: Walter Gieseking zongorázik. 22.55: Slágerexpressz. 3. MŰSOR: 14.05: Zenekari muzsika. 16.03: Romantikus kamarazene. 17.30: Szanált ház. Riport (ism.). 18.03: Hanglemezújdonság. 19.00: Tip­top parádé. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben kb. 20.05: 20 perc hungarisztika a brnói egye­temen. Kb. 21.35: Külföldi tudó­soké a szó. Kb. 21.50: Dzsessz- f elvételekből. 22.10: Massanet­áriák. 22.37: Zenei panoráma. TELEVÍZIÓ 8.05: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). A Zsiráf és a Zsiguli. 9.20: Kémia (középisk. I. oszt.). A víz. 9.55: Német nyelv (középisk. I—H —III.—IV. oszt.). Kirándulunk. 10.20: Tévétorna (ism.). 10.25: Del­ta. Tudományos híradó (ism.). 10.50: Villámcsapás. Magyarul be­szélő NSZK—francia film (ism.) (színes). 13.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ism.). 16.38: Hírek. 16.45: őtletvásár. őrsvezetők Debrecen­ben (ism.). 17.50: Játék a betűk­kel. 18.15: Az Országházból jelent­jük .. . 19.05: Reklámműsor. 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Cigányzene, XI. rész: Pa­rasztok és cigányzenészek, I. (szí­nes). 20.25: A tenger titkai. Fran­cia filmsorozat, III. rész: Ve­szélyben a tengeri vidrák (színes). 21.15: Az új iskola. Kubai doku­mentumfilm (színes). 22.15: Z. Gács György. Portréfilm (színes). 22.45: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Rendezte: Pauló Lajos. Ki mit tudott? összeállítás (ism.). 20.40: „Az egyetlen járható út.” Angol tévéfilm. 21.05: Tv-híradó, 2. 21.25: Reklámműsor. 21.30: Maszk nélkül. Theo Adam énekel (ism.), (színes). POZSONYI TV 15.50: Tudományos film. 18.10: Autó-motor revü. 19.00 és 21.45: Híradó. 20.10: Ember a túloldalról. Filmdráma. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Mesterségünk címere. 9.17: Zenekari muzsika. 10.05: A Gyer­mekrádió műsora. 10.30: Versét elmondja Benjámin László (ism.). 10.35: Osváth Júlia énekel, Jeney Zoltán fuvolázik. 11.00: Két ott­hon között... 11.15: Operakórusok. 11.39: Kemény Zsigmond, III. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben 13.15: Népművelők fóruma. 13.59: Ma­gyar Remekírók« Kemény Zsig­mond: Zord idők. 14.29: Magyar szerzők műveiből. 15.10: Händel: e-moll concerto grosso. 15.28: Ezeregy délután. 16.00: A világ- gazdaság hírei. 10.10: A magyar munkásmozgalom dalaiból. 16.21: Ormánsági népdalok. 16.45: Helena Vondracková énekel. 17.05: Kör­mikrofon. 17.30: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.52: Melis György operettdalokat énekel. 18.15: Kri­tikusok fóruma. 19.15: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Boldog­ság, ó! Mezei András hangjátéka. 19.56: László Annie és Kiss Ká­roly nótákat énekel, Bicskei Géza cimbalmozik. 20.28: Verdi-ciklus, XI. rész: Aida. Négyfelvonásos opera. 23.31: Népdalok. 0.10: Régi kórusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nemzetiségeink zenéjéből. 8.20: Közel-Kelet közelről, n. rész (ism.). 8.33: Gül Baba. Részletek Huszka Jenő—Martos Ferenc dal­játékából. 9.32: Megjelenés előtt... 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Balogh Albert népi zenekara ját­| szik, S. Bíró Antal nótákat éne­kel. 12.33: Miskolci stúdiónk je­lentkezik. 12.55: Bolgár művészek operafelvételeiből. 13.33: Fúvós­zene. 14.00: Válogatott perceink. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Az év legjobb tánczenei fel­vételeiből, VII. rész. 18.33: Színes népi muzsika. 19.30: Offenbach operettjeiből. 20.06: Változatok a Follia-témára. 20.33: A 04, 05, 07 jelenti... (ism.). 21.00: Slágermú- zeum (ism.). 21.33: Irószobám. Látogatás Benjámin Lászlónál (ism.). 22.33: A Nagykanizsai Dzsesszhétvége felvételeiből. 23.38: Két Vivaldi-concerto. 3. MŰSOR: 14.00: Ernest Ansermct Debussy- műveket vezényel a Suisse Ro- mando zenekar élén. 14.52: Rózsa­völgyi Márk: Első magyar társas­A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE S CSÜTÖRTÖK tánc. 15.01: A szép szó: „Testet öltött érv”, József Attila verste­remtő elvei, II. rész (ism.). 15.21: Orfeusz. Részletek Gluck operá­jából. 16.03: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót: Hangverseny Mozart mű­veiből. 17.03: ötórai tea. 18.03: Hangverseny. 18.23: A kegyencnő. Részletek Donizetti operájából. 18.50: A hangverseuyélet megin­dulása 1945-ben. 19.30: Magyar zeneszerzők. 20.00: Rendezte: Pós Sándor. A Rádiószínház bemuta­tója: Az indián a Bronxba vágy. Israel Horowitz rádiójáteka. 20.49: Mahler: ,VH. szimfónia. 22.31: Beethoven-iemezeinkből. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskolatévé: Énekeljünk együtt! Fütyül a rigó. 9.05: Kör­nyezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). A vas. Hogyan készül a kerék­pár? 14.00: iskolatévé: Énekeljüuk együtt! (ism.). 14.05: Környezet- ismeret (ism.). 17.28: Hírek. 17.40: Postafiók 250. Takács Mária mű­sora. 17.55: Telesport. 18.20: Az Országházból jelentjük... 19.05: Reklámmüsor. 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vivát, Benyovszky! Tévéfilmsoro­zat, X. rész: Afanázia (színes). 20.55: Téli Könyvvásár, 1975. 22.05: Tv-híradó, 3. 22.15: Csehszlovákia —Svédország. Izvesztyija Kupa jégkorongmérkőzés. Közvetítés Moszkvából, felvételről (színes). 2. MŰSOR: 20.00: Gay—Hacks—Asriel: Polly Amerikában. Zenés komédia két részben. A Vidám Színpad elő­adása, felvételről (18 éven felüliek­nek). Közben 21.20: Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 9.50: Ember a túloldalról (ism.). 17.25: Csehszlovákia—Svédország Izvesztyija Kupa jégkorongmérkő­zés. 19.50 és 21.50: Híradó. 20.20: A gunyhósok. Tv-komédia. 22.00: Poszté retanta. Szovjet film, II. r. PÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Zenekari muzsika. Közben 8.55: Változó világtérkép. 9.34: Csipi-csóka. 9.53: Takács Jenő: Tarka-barka zongoramuzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.20: Dr. Kipi- Kopp betegei, IV. rész. 10.37: Csaj- kovszkij-áriák. 11.00: Gondolat... 11.45: A Fővárosi Tanács Kodály Zoltán női kara Kodály-kórusokat énekel. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Verbunkosok, népdalok. 14.00: Antal István Liszt-műveket zongorázik. 14.20: Életutam. Ka­rola néni. Fekete Gyula riportja. 15.10: A spanyol polgárháború dalaiból. 15.28: Orosz Júlia és Réti Józsefe énekel. 16.00: A világ- gazdaság hírei. 17.05: Farkas Fe­renc népzenei feldolgozásaiból. 17.30: Mozart: g-moll szimfónia. 17.56: Láttuk, hallottuk. 18.11: Könnyűzene, hangszerszólók. 19.15: Vörösmarty-műsor Varsóból. 20.12: Hallgassuk együtt. 21.02: Katedra. Riport, m. rész. 21.22: Máthé Rácz László népi zenekara ját­szik, Varga László nótákat éne­kel. 22.15: Sporthírek. 22.30: Kö­zel-Kelet közelről, ni. rész. 22.40: XX. századi kórusmuzsika. 22.45: Metronóm (ism.). 23.05: Barokk muzsika. 0.10: A cirkuszhercegnő. Részletek Kálmán Imre operett­jéből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Monyók Ildikó és Aradszky László énekel. 8.33: Népzenei ma­gazin (ism.). 9.13: Léggömbök Ko­lumbusz előtt? 9.33: Fúvósátiratok. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Operettkettősök. 12.33: Zenekari muzsika. 13.33: Lóránd István kó­rusműveiből. 13.45: Kettőtől-ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Zenekari muzsika. 18.33: Edith Piaf. Vallomások prózában és dalban (ism.). 19.33: Domahidi László és az MRT énekkara nép­dalokat énekel, vezényel Sapszon Ferenc, Bige József furulyán és dudán játszik. 20.00: Harminc perc rock. 20.33: Rádiószínház: Futball- fantázia. írta és rendezte: Török Tamás. 21.17: Schubert: Esz-dúr trió. 22.33: Operettmuzsika. 23.30: Járóka Sándor népi zenekara ját­szik. 3. MŰSOR: 14.29: Századunk kamarazenéjé­ből. 15.20: A magyar pedagógia évszázadai, XI. rész. 16.03: Zene­kari muzsika. 17.28: Dzsesszfelvé- telekből. 18.03: Hanglemezgyűjtők­nek. 19.00: Kocsár Miklós művei­ből. 19.20: Zenekritikusok hang­lemezekről. 19.53: Mayr: Medea Corinthusban. Kétfelvonásos ope­ra. Közben 21.21: Irodalomtudó- saink fóruma. TELEVÍZIÓ 9.05: Iskolatévé: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.). Észak-Európa tájain. 10.00: Lottósorsolás — 51. hét. Helyszíni közvetítés. 12.10: Iskola­tévé: Francia nyelv (középisk. II. oszt.). Borzasztóan sajnálom. 14.05: Iskolatévé: Földrajz (ism.). 16.05: Irány az egyetem. Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Tri­gonometria, II. 16.48: Hírek. 16.55: A kőoroszlánok országa. Lengyel rövidfilin. 17.15: A magyar tudo­mány nagy öregjei. Dr. Benedikt Ottó (ism.). 18.05: öt perc me­teorológia. 18.10: Melyiket az öt­ezerből? VI. rész: A repülőgép­szerelő. 18.25: Az Országházból je­lentjük ... 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik... Tévétorna. 20.05: Illés Endre: Ha­zugok. Tévéjáték. 21.35: Művészeli Magazin 75/12. Közvetítés a budai Várból. 22.25: Tv-híradó, 3. 22.35: Svédország—Csehszlovákia. Davis Kupa teniszmérkőzés. Közvetítés Stockholmból, felvételről (színes). 2. MŰSOR: 20.00: Fiatal üzemi újságírók műsora (5). Filmdokumentum. 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: Claude Debussy: A játékdoboz. A Svájci Televízió Gyermekbalettfilmje (is­métlés, (színes). 21.55: Karthágót el kell pusztítani. Dán dokumen- tumfilm. POZSONYI TV 14.00: Svédország—Csehszlovákia Davis Kupa mérk. 18.10: Népdalok. 19.00: Híradó. 22.20: A közbizton­sági szervek műsora. 22.35: Zenés szórakoztató műsor. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara Bartók-kórusokat énekel. 8.35: Lá­nyok, asszonyok. 9.00: Híres tör­ténetek — nagy egyéniségek. 10.05: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart. 11.17: Rendezte: Pós Sándor. Rá­diószínház: Szívdobogás a cseresz­nyefa alatt. Gyárfás Miklós hang­játéka rádióra alkalmazva. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Ma­gyarán szólva... 12.45: Melódia­koktél. Közben 13.30: Tizenkette­dik hónap. 14.05: Weincr-művek. 14.25: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 14.55: Üj Zenei Üj- ság. 15.30: Korda György énekel, Dobsa Sándor zongorázik. 16.00: 168 óra... 17.30: Kocsis Zoltán zongorázik. 18.45: Nők éve — 1975. Prelüd. Dallos Szilvia rádió­kompozíciója (ism.). 19.00: önök­nél ez hogy van? 20.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 21.05: Boccaccio. Részletek Suppé ope­rettjéből. 22.20: A beat kedvelői­nek (ism.). 23.05: Szimfonikus zene. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.20: Közel-Kelet közelről, m. rész (ism.). 8.33: Millöcker ope­rettjeiből. 9.15: Válaszolunk hall­gatóinknak. 9.33: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Ko­vács Lajos nótákat énekel. 10.00: Szombat délelőtt... 12.00: Dzsessz - felvételekből. 12.33: Balettzene operákból. 13.05: A gazdaságpoli­tikai rovat műsora. 13.33: Zoltán Aladár: Köröndi táncok. 14.00: Napraforgó... 14.5«: Éneklő Ifjú­ság. 15.00: Verbunkosok, katona­dalok. 15.25: Orvosi tanácsok (ism.). 15.53: Versek világa. 15.50: Indulók. 16.00: Könnyűzene orgo­nára. 16.33: Magyar operaéneke­sek. 17.23: Tavaszba fordult az idő. 17.38: Közkívánatra! 19.30: Az év legjobb tánczenei felvételeiből, VIII. (bef.) rész. 20.00: Régi híres énekesek műsorából. 20.38: „Vén Európa” Hotel. Remenyik Zsig­mond regénye rádióra alkalmaz­va (ism.). 21.32: Zenekari muzsika. 22.00: Cigánydalok, csárdások. 22.33: Franck: A-dúr szonáta. 23.05: Tánczene éjfélig. 3. MŰSOR: 8.08: Ormándy Jenő vezényel. 10.05: Thomas Stewart Wagner operáiból énekel. 11.07: Szerb György versei. 11.12: Schubert: Esz-dúr trió. 12.20: Reneszánsz és barokk szerzők műveiből. 13.14: Az alsó-ausztriai szimfonikus ze­nekar hangversenye a Bécsi ün­nepi Heteken. 14.41: Lully operái­ból. 15.15: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót: Délutáni hangvesenv. 16.48: Theodor Wiesengrud Adorno, a magyar zene kritikusa. 17.20: Slá­gerről slágerre. 18.03: Rádiószín­ház: VII. Gergely. Németh László drámája. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar Mozart-hangversenye. Közben kb. 20.25: Bemutatjuk... Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.30: Dzesszf elvételekből. 21.51: Maros Rudolf: Jegyzetek. TELEVÍZIÓ 8.18: Iskolatévé: Filmesztétika (középisk. I—n. oszt.). A film mű­vészi sajátosságai, U. 8.55: Tévé­torna (ism.). 9.60: Egy év házas­ság. Magyarul beszélő amerikai film (ism.). 10.30: Fiatal üzemi új­ságírók műsora. Filmdokumentum (ism.). 11.30: A tenger titkai. Francia filmsorozat, III. rész: Ve­szélyben a tengeri vidrák (ism.), (színes). 12.20: Játék a betűkkel (ism.). 12.45: Művészeti magazin (ism.). 14.43: Veszélykeresők. Amerikai rövidfilm. 14.55: Pano­ráma. Jelenségek a világpolitiká­ban. 15.20: Reklámmüsor. 15.25: Pergő képek. Amatőrfilmesek mű­sora. 16.00: Svédország—Szovjet­unió. Izvesztyija Kupa jégkorong- mérkőzés. Közvetítés Moszkvából (színes). Svédország—Csehszlo­vákia. Davis Kupa teniszmérkő­zés. Közvetítés Stockholmból, fel­vételről. 18.15: Reklámműsor. 18.20: Hírek. 18.25: Csodakorong. Szov­jet rövidfilm (színes). 18.35: Gon­dolatok a vezetésről... Riportso­rozat, IV. rész: Beszélgetés Me­zei Barnával, a Chinoin Gyógy­szergyár vezérigazgatójával. 18.55: A Dél-Vietnami Nemzeti Felsza- badftási Front évfordulóján. 19.15: Cicavízió (színes). 19.30: Tv-hír­adó. 20.00: Harcok a magányos Cédrus országában. Riportfilm (ism.). 20.20: Bűnügyi múzeum. Magyarul beszélő NSZK filmsoro­zat: „A bélyeg.” 21.40: Operett­pódium. 22.10: Tv-híradó, 2. 22.20: Nápoly négy napja. Magyarul be­szélő olasz film. POZSONYI TV 10.00: Népdalok. 1L00: Finnor­szág—Csehszlovákia Izvesztyija Kupa jégkorongmérkőzés. 13.20: A tenger titkai. 13.45: Dalok. 14.00: Svédország—Csehszlovákia Davis Kupa mérkőzés. 18.10: Dalok. 19.00 és 21.35: Híradó. 20.05: Tv-játék. 21.45: A ptipos. Francia film. 23.25: Sporteredmények. TELEVÍZIÓ Mänudli majd megoldja NSZK—svájci tévéfilmsorozat. A nagy lehetőség. Männdlinek nem fűlik a foga a legújabb esetéhez. Igaz, szereti a futballt, de csak nyáron, mint néző és nem hó­ban mint nyomozó. Márpedig a kis névtelen klubtól elpályázó futballistát most mérgezték meg. Igaz, csak éppen annyira, hogy ne tudjon játszani a jelenlevő „vá­sárlók” előtt... Adás: Vasárnap, december 21, 15.00. RÁDIÓ Kettesben Kazimir Károly és Szilágyi János. Kevés olyan ismert nevű színházigazgató van, mint Kazimir Károly. A Thá­lia Színház vezetőjének sze­mélyéről, rendezéseiről egy­aránt szó esik elemző kriti­kákban és kabarétréfákban. Vajon miként látja magát, a helyzetét, hogyan ítél meg má­sokat és bizonyos jelensége­ket? Adás: Hétfő, december 15, Petőfi. 20.30. TELEVÍZIÓ Bűnügyi Múzeum NSZK bűnügyi filmsorozat. A bélyeg. A sorozat epizódjai — bűnügyi múzeumok anyagából vá­logatva — megtörtént bűncselek­ményeket dolgoznak fel. Ez a film egy gazdag és sikeres üzletember eltűnéséről szól, akinek titokza­tos útjait lánya és a rendőr bég együtt igyekszik felderíteni... Adás: Szombat, december 20, 20.20. ' Szereplési vágy ,.WL. ZsoMm eth*

Next

/
Thumbnails
Contents