Pest Megyi Hírlap, 1975. december (19. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-10 / 289. szám
Költözés előtt A Ceglédi úton épülő 112 lakásos új házból rövidesen átadnak 56 lakást. A jó időt kihasználva, szombaton és vasárnap is dolgoztak az építők, és mint képünkön látható, a liáz előtti járda szegélyét is lerakták. Bozsik József felvétele Valamennyinket visszavárják A PESTME&YEI HÍRLAP KClÖ\KIAD^SA xix. évfolyam, 289. szám 1975. december io„ szerda A most záruló tervidőszakban Dinamikusan fejlődött a város Elsődleges feladat: a lakásépítés Az idei esztendő vége országszerte a számvetés ideje: befejeződik a IV. ötéves terv, amelynek eredményeit, sikereit ezekben a hetekben összegezik, értékelik. így van ez Nagykőrösön is, hiszen városunk az elmúlt öt esztendő során oly sokat fejlődött, mint az előző tervidőszakok egyikében sem. Nem érdemtelen visszatekinteni ezekre az évekre már csak azért sem, mert most zárul a város középtávú fejlesztési terve is. Lássuk hát összegezve, hogyan gyarapodott Nagykőrös. Amint a dinamikusan bővülő lakótelepek is bizonyítják, elsődleges feladat volt a lakásgondok felszámolása, új, korszerű otthonok építése. sű hálózat épült a városban. A vezetékes gázzal mintegy 1300 lakást látnak el. A tervezettnél több: összesen • 10 kilométernyi utat építettek, illetve újítottak fel az előirányzott 6 kilométer helyett. Legjelentősebb kétségkívül a Kossuth Lajos utca rekonstrukciója, a Szolnoki út, valamint a 441-es főútvonal városi átkelő szakaszának felújítása. Elmaradt az Ifjúság út építése. Ennek oka: az épülő úttal együtt csatornát is fektetnek, az ehhez szükséges fedezet viszont csak a következő tervidőszakban áll a városi tanács rendelkezésére. A tervezett 10 helyett 12 kilométernyi hosszúságban sem az egyedüli eredmények. Az elmúlt öt esztendőben sokat fejlődött, szépült városunk arculata, amelyből nem kis részt vállaltak a többi között a helyi üzemek, vállalatok, szövetkezetek kollektívái, Nagykőrös valamennyi lakosa. A fejlődés azonban törvényszerűen újabb igényeket, szükségletekét szül, melynek kielé- | gítése már a következő évek I feladata, részben megszabja I azok tennivalóit. Az eddigi j eredmények alapján azonban 1 joggal remélhetjük: a társadalmi összefogás szélesítésével, a tervszerű gazdálkodás hatékonyságának növelésével az újabb sikerék sem maradnak ei. Khim Antal Új alkotások Bemutatót tartottak a konzervgyári amaiőrfilmesek Üj alkotásaiból bemutatót tartott a konzervgyár amatőr- filmklubja. E kis közösség 1968 óta tevékenykedik gyárunkban. Technikai felszereltségük, anyagi ellátottságuk nagyon jó. Filmjeik egy része a konzervipar tevékenységét mutatja be, más alkotások azonban egyéb témákat dolgoznak fel. A mostani bemutatón két kisfilmet láthatunk. Az első Karsai Istvánnak és Fruttus I. Leventének a felszabadulásunk 30. évfordulójának tiszteletére Nagykőrösön rendezett Honvédelmi Kupa Lövészverseny országos döntőjéről készített szuper 8-as, mágneshangos, színes filmje volt. Készítői hűen adták vissza a verseny jelentőségét, a versenyzők izgalmát, feszültségét. A másik kdsfilm Sáradi György alkotása, Kárpátalja címmel, Munkács környékére kalauzolt bennünket. Sáradi György munkája elismerést érdemel, hiszen teljesen önállóan végezte a filmkészítés minden fázisát. A bemutatót két diafilmsorozat zárta, amelyek az egzotikus szépségű Egyiptomban, és egy lengyelországi túrán, a Tátrában készültek. Sebestyén Gábor „Most mennek a mieink” A búcsú mindig nehéz. Hát még, amikor nem napokra, hetekre szólnak, hanem amikor munkaesztendők végét jelzik a búcsúztató szavak, azaz nyugdíjaztatáskor. Ez is msgiiszieltetés Egy szb-titkár mesélte: az Idős munkásnő sírva fakadt, amikor arra kérte, üljön az elnökségbe a vállalati ünnepségen. Pár nap múlva nyugdíjba megy, legyen ez is megtiszteltetés, elismerés szorgalmának, hűségének. Ilyenkor bizony már azt számolják a távozók: még egyszer olajozom a gépet, még háromszor, még kétszer. Ma még alkalmam van beszélgetni a társakkal. azokkal, akik a szívemhez nőttek. Mélyek a gyökerek, szorosak a szálak. Aki egy helyen töltött el egy életet, annak még sokszor eszébe jár az éber hajnali órákban: most mennek a mieink, most köszöntik az öreg portást. Hói a mostaniak? Mondják, hogy az egykori faárugyári munkás, ha kezébe kerül egy ott készült termék, hosszasan nézegeti, vizsgálja, milyen a színe, a fa erezete, szívóssága. Persze nemcsak ő van ezzel így. Szakavatott szemmel, értő pillantással nézi minden szakma nyugdíjasa, hogyan dolgoznak a mostaniak. Ez jobb, ez rosszabb, mint ahogy mi csináltuk, hümmögik hozzá a di! cséretet, vagy bírálatot. A nyugdíjastalálkozók mindik beszédesek. Nagy élmény a visz- szatérés. Fölmennek hajdani műhelyükbe, üzemrészükbe. Elálldogálnak az új gépek előtt. Hogy is vagyunk vele, mennyivel nagyobb a teljesítménye? A nyugdíjasokkal eleven marad a kapcsolat. A betegekkel is különösen, ott, ahol szocialista brigád vállalja támogatásukat, pártfogásukat. Az üzem is jól jár Sok nagykőrösi üzemben, gyárban munkálkodnak visz- sza-visszatérő nyugdíjasok. örülnek, amikor üzennek értük a gyárból: szükség van rájuk, munkájukra, szaktudásukra. Nyugdíjkiegészítés is ez, meg találkozás a régiekkel. Az üzem is jól jár mindannyiszor, mert sohasem csalódik bennük. M. Mit látunk ma a moziban? Ne sírj tele szájjal. Színes francia filmvígjáték. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÁNOMI ISKOLÁBAN Vörös kányafa. Szovjet film. Előadás kezdete: fél 7-kor. A IV. ötéves terv időszakára összesen 1171 lakás építését tervezték, ezzel szemben ez év december 31-ig 1237 lakás épül, majdnem annyi, mint 1961. és 1970. között, tehát 10 év alatt. Többségük a Vági István lakótelepen van, alapterületük átlagosan 52—62 négyzetméter. Összesen 150 millió forintot költött lakásépítésre a városi tanács, s a tervezettől eltérően, az igényeknek megfelelően 144 tanácsi bér- és 308 tanácsi ér- tékesítésű lakás épül. Számottevő az átadott OTP-lakások száma is, melyekkel különösen a munkáscsaládok lakásgondjait enyhítették. A most befejeződő tervidőszak nagy feladatai közé ' tartozott a vízellátás javítása és a víztorony építése. Némi nehézségek ugyan von- tatottá tették e munkát — a víztorony építése például az alvállalkozók nem kellően összehangolt tevékenysége miatt elhúzódott, s bár azt még az idén felállítják, üzemelését csak a következő esztendőben kezdi meg — mégis kedvező eredményekről szólhatunk: a tervezett 3 ezer méterrel szemben 10 ezer méter hosszúságú vezetéket fektettek le, s ugyancsak megépítették egy kilométer hosszan a tervezett csatornát is. A vezetékes gázt is az idén juttatták el először a fogyasztókhoz: 1975-ben csaknem 10 kilométernyi kisnyomású cs 3,5 kilométernyi középnyomáIskola a tanyán A gógányi külterületi iskolában 13 tanj’ai kisiskolás tanul. Képünkön: Dávid Istvánná nyelvtanórát tart. Várkonyi Pál felvétele épült járda is az elmúlt öt év alatt. Nem kis munkát adott a villanyhálózat bővítése, különösen a várost övező tanyavilág villamosenergiával való ellátása. A kiépített vezeték hossza 16 kilométer, s a vil- lanyenergia-ellátásba bekötött lakások száma megközelítően 9 ezer. Javult a város közvilágítása is: Nagykőrös utcáit és tereit ma már több mint kétezer lámpa világítja meg. Korszerű világítást kapott az elmúlt évek során például a Kossuth Lajos utca, a város- központ, a Kecskeméti út belső szakasza, a Vági István lakótelep s több más kisebb utca. Nagy gondot fordítottak az egészségügyi és a szociális ellátás javítására is. A negyedik ötéves tervben mintegy 12 millió forintot költöttek erre a célra. Feltétlenül említést érdemel az üzemeknek, válla- toknak a fejlesztés érdekében végzett társadalmi munkája, melynek értéke eléri a 4 millió forintot. Felújították például a gyermekkórházat, korszerűsítették a Fáskert utcai kórház fűtését, új szárnnyal bővült a szülészeti osztály, illetve felújították régi épületrészét, új, modern tanácsadót létesítettek, bővítették a szociális otthont, a városi bölcsődét, a fül-, orr- és gégészeti osztályt, tatarozták az SZTK rendelőintézetet. Eredményesnek bizonyult az elmúlt öt esztendő a művelődési munkában is. Egyik legfontosabb feladat volt ezen belül az óvodai helyek számának növelése. Az eredeti tervekben 125 új hely szerepelt, a kialakítottak száma azonban 175, annak ellenére, hogy az új, 75 apróságot fogadó tormási óvoda átadására csak 1976-ban kerül sor. A most befejeződő tervidőszakban rekonstruálták az országos hírű Arany János Gimnáziumot, s felújították a Petőfi Sándor általános iskolát. Korszerű fűtést kapott az Arany János Művelődési Központ. Megnyílt a város bala- tonakali úttörőtábora, rendezték a Pálfája parkerdő aréna körüli részét, az ifjúsági sporttelepet. Előbbre léptünk a lakossági szolgáltatásban is: rádió és televízió, háztartási kisgépszerviz, valamint gépkocsiszerviz épült. Nagy kapacitású mosodát, korszerű gyorstisztító szalont létesített a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat, új üzletházak épültek a városközpontban, több üzletet pedig korszerűsítettek. A fenti példák, bár önmagukban is imponálóak, mégMA ÉS HOLNAP Három tanácstagi beszámoló Galgóczi Lászióné, a 38-as választókerület tanácstagja december 11-én, csütörtökön délután 5 órakor a Kálvin téri iskolában tanácstagi beszámolót tart. Pál Benjámin, a 7-es választókerület tanácstagja ma, december 10-én délután 5 órakor a Hunyadi Tsz klubjában (Kossuth Lajos utca 34. szám) tart tanácstagi beszámolót. Szabó Mihály, a 42-es választó- kerület tanácstagja december 11-én, csütörtökön délután 6 órakor a Kopa iskolában (Szolnoki út 65.) tart tanácstagi beszámolót. SPORT Asztalitenisz-eredmények Vácott szerepeltek kettős | megyei férfi csapatbajnoki mérkőzésen a körösi asztali- | teniszezők. Váci Egészségügyi SE—Nk. Kinizsi II. 13:7. A vártnál szorosabb eredményt értek el a körösi tartalékok a listavezető bajnokesélyesek otthonában. Kőházi 3, Pörge 2 egyéni, Kőházi—Pörge 2 páros játékot nyert. Nk. Kinizsi ifi—Váci Kötött ifi II. 6:4. Jó mérkőzésen, ha nehezen is, de győztek a körösi fiatalok: S. Tóth 2; Szűcs 2 és Ember 2 egyéni győzelmével. ★ Újabb mérkőzésekre került sor a városi KISZ-es férfi asztalitenisz-csapatbajnokságban. Eredmények. Ifjú Gárda—21-es Volán 6:3; Városgazdálkodás—TRAKIS 7:2, 21-es Volán—TRAKIS 5:4, Konzervgyár—Toldis Pedagógusok 6:3, TRAKIS—Ifjú Gárda 5:4; Városgazdálkodás— Toldis Pedagógusok 9:0; Hunyadi Tsz—Ifjú Gárda 8:1; TRAKIS—Konzervgyár 5:4. A tabella ezt mutatja az utolsó négy mérkőzés előtt. 1. Konzervgyár 7 6 •1 50:13 12 2. Városgazdálkodás 6 5 1 38:16 10 3. Hunyadi Tsz 7 5 2 35:28 10 4. Ifjú Gárda 7 3 4 28:33 6 5. TRAKIS 6 2 4 21:33 4 6. Állami Gazd.— Szabadság Tsz 6 2 4 20:34 4 7. 21-es Volán 4 1 3 14:22 2 8. Toldis pedagógusok 55 10:35Bár az első három hely sorsa eldőlt, a további mérkőzések eredményei jelentősen befolyásolhatják a további sorrendet. Megyei tájékozódásifutógyőzelem A Pest megyei ODK-sok részére Leányfalun középiskolás tájékozódási futóversenyt rendeztek. 28 iskola 234 résztvevője négy kategóriában ért el értékelhető eredményt. Nagykőrösről 13 gimnazista serdülő lány, valamint 4 élelmiszeripari iskolás serdülő fiú és 11 serdülő lány indult j a hegyi futóversenyen. A 4 kategória első 10—10 helyezettjéről érkezett eredménylista, amely szerint a körösiek közül a Toldi ODK-s 'Katona Ilona ért el legnagyobb sikert, a 15 éves lányok 3700 méteres távú, 190 méter szintkülönbségű vetélkedőjében, amelyben 5 ellenőrzési pontot is kellett érinteni, 26:05 perces időeredménnyel megszerezte a megyei bajnoki címet. Örvendetes, hogy a városunkban kevésbé ismert, érdekes sportágban, megyei középiskolás siker született, körösi diák jóvoltából. Üj asztalitenisz-elnök A Nk. Kinizsi asztaliteniszszakosztálya a sportotthonban értekezletet tartott, amelyen a szakosztály elnökévé választották Strifler Albertet, a 21-es Volán műszaki tisztviselőjét. Nemzetközi zscbküiiyvtársorozat A Kossuth Kiadó új vállalkozása, a nemzetközi zsebkönyvtár soro2ata Tatár Imre Európa biztonsága című könyvének közreadásával indul. A sorozat darabjai a tervek szerint összefoglalják egy-egy fontos nemzteközi kérdés előtörténetét és alakulását egészen napjainkig, ismertetik a kérdéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Adataik és dokumentumaik alapján értelmezik is az eseményeket, A nemzetközi zsebkönyvtár- sorozat értékes köteteket ígér: a közeljövőben lát napvilágot Várnai Ferenc: A maoisták útja; Ónody György: Palesztina és a palesztinok, valamint a Győri Sándor—Szarvas Péter szerzőpáros: Harcok és győzelmek Indokínában című munkája.