Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-13 / 266. szám
f 1975. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Tíz évre szóló közművelődési program Nagykátán a helybeli tanács a pártbizottság elé terjesztette megvitatásra a közművelődéspolitikai feladatokat tartalmazó, tíz évre szóló intézkedési tervét. Ismeretes: kialakult Nagy- káta ipara, s a termelőszövetkezetek is megerősödtek. .ttfivELOOirSt Nfíz-J gondozásban is kiváló eredményeket értek el. A tüdőszűrés például három hétig tartott* s ebben 24 aktíva működött közre eredményesen. Hétezer embert világítottak át. Nagyméretű átrétegeződés van folyamatban, ami törvényszerűen előtérbe helyezi a munkásművelődés eddigi megoldatlan kérdéseit. A jövőben szükséges a természettudományi műveltség fejlesztése, s ezért a pártái apszervezetek is foglalkozzanak a jövőben rendszeresen művelődéspolitikai kérdésekkel. A gazdasági vezetőknek az eddigieknél is több figyelmet kell fordítaniuk a dolgozók ilyen irányú igényeire. Az intézkedési terv harminc pontban határozza meg az 1985-ig szóló tennivalókat. A tervezetet hasznos vita után kisebb módosításokkal a nagyközségi pártbizottság elfogadta. Kaposi István, Nagykáta Új gázcsere telep Kocséron Űj gázcseretelep nyílt Kocséron. Minden remény megvan arra, hogy a jövőben folyamatos lesz az ellátás. Bízunk abban, hogy nem kell napokig várni a tele palackra, mert ez bizony a múltban néhányszor előfordult. A telep Ez az akció még jóformán be sem fejeződött, amikor már megkezdték az önkéntes rákszűrés szervezését. Ügy hiszem, lelkiismeretes munkájukért minden dicséretet megérdemelnek. Bognár Józsefné Pilis Megszűnik a balesetveszély Budaörsön, a 80-as közút vezet keresztül. A KPM Közúti Igazgatóságának dolgozói hat évvel ezelőtt rendbe hozták ezt a forgalmas szakaszt. Mivel az OTP helyi fiókja mellett a Nefelejcs és a Kállai Éva utca keresztezi a közutat, ezen a helyen elég sok súlyos baleset történt. Növelte a veszélyt az a tény, hogy közvetlenül e kereszteződés mellett a közúton egy keskeny híd vezetett, amelyen egyszerre csak egyetlen egyébként a helybeli gyümölcsfelvásárló udvarában kapott helyet, a község központjában. A vezető, Bagi Józsefné lelkiismeretesen végzi munkáját, s készséggel ad kezelési tanácsokat is a hozzáfordulóknak. Borzák Tibor Kocsér Eredményes társadalmi munka A társadalmi munka értékét nem lehet minden esetben csupán forintban kifejezni. így van ez a pilisi vöröskeresztes munkával is. A tisztasági versenyben, a rákszűrésben, a véradásban és nem utolsósorban a házi szociális október 18-án Sajnos, a tévét nem vehettem át, mert ezen a napon is hibás volt — ezt a Gelka képviselője egyébként elismerte, s rögtön vissza is vitték. Október 30-án ismét érdeklődtünk, mi a helyzet, s közölték velünk, hogy másnapra elkészülnek a javítással, Október 31-én ismét jelentkeztünk, de sajnos, hiába: a vezetővel akartam beszélni, de tudomásunkra hozták, hogy nem tud bennünket fogadni. Vajon van-e mód' készülék- cserére? A másik kérdésem a váci Gelka-szerviz feletteseihez szól: mi a véleményük az ilyen munkáról? Ferenc Pálné Vác Készülékcseréd e akkor van mód, ha a vásárlástól számított egy éven belül a tévé öt alkalommal elromlott, s a javítást a garancia- levél is bizonyítja. Ebben az esetben a hatodik meghibásodásnál a javítást már nem kell elvégezni, hanem a szerviz útján a készülék tulajdonosának kell kérnie a cserét. Váci olvasónk esetében tehát még nem lehet szó cseréről. Annál inkább, a javítás minél gyorsabb, fel el őse bo elvégzéséről. Leveléből egyértelműen kiderül: szeptember 3-a óta nem nézhetik a televíziót. Azóta több mint két hónap telt el — eredménytelenül, mert a Gelka megszegte a garanciális javításokkal kapcsolatos szerződést. Ami pedig az öt nap hiábavalóan kivett szabadságot illeti : a Gelka hibájából történt, ezért a cégnek kártérítést kellene fizetni, még akkor is, ha erre nincs jogszabály. Senki, semmilyen indokkal nem pazarolhatja mások idejét. Egy szolgáltató vállalat sem élhet vissza ügyfelei türelmével. Új szakkör Tökölön Tökölön, a művelődési házban megalakult a kézimunkaszakkör. A hírt örömmel újságolta Tóth Imréné, a nagyközségi pártbizottság tagja. A szabad idő helyes kihasználása szempontjából is jelentős a szakkör létrehozása. Minden hétfőn találkoznak az érdekelautóbusz-kirándulásra vitték nyugdíjasaikat: Esztergom és Visegrád nevezetességeivel ismerkedtek. Talán mondanom sem kell, hogy ez a gondoskodás mennyire jólesik az idős embereknek. dóm, hogy ilyentájt a lehullott leveleket, gazt mindenütt elégetik. Az viszont feltétlenül Így hát valamennyiük nevében szeretnék köszönetét mondani az ÁFÉSZ elnökének, Hegyi Jánosnak és munkatárI T «1 \ sainak. /ír • A Németh József Páty Tisztább állomás tek a művelődési házban. Korra való tekintet nélkül a jövőben is szeretettel várják az érdeklődő ásszonyokat, lányokat. Bundies Péter Tököl Kirándultak a nyugdíjasok Feleségem a Biatorbágy és Vidéke ÁFÉSZ egyik pátyi önkiszolgáló vegyesboltjának vezetője volt 1968-ig: ekkor Az albertirsai vasútállomáson az előcsarnokban szép kivitelű hulladékgyűjtő edényt állítottak fel a pénztár előtt. nyugdíjba ment. Örömmel tapasztalom, hogy az ÁFÉSZ vezetősége nem feledkezik meg egykori dolgozóiról, minden évben találkozóra invitálja va- lamennyiüket.' A közelmúltban például S míg korábban a földre szórták az elhasznált jegyeket az utasok, most már valameny- nyien a gyűjtőbe dobják. Remélhetjük, hogy a jövőben tisztább lesz az albertirsai vasútállomás. Virág Mihály Albertirsa A jó levegőért A közelmúltban Sződligeten jártam, ahol rokonaimat látogattam meg. Nem kis bosszúsággal vettem tudomásul, hogy e csodálatos vidéken, a Duna szomszédságában sajnos, nem a legtisztább a levegő. Jól tuhasznos lenne, ha égetés után nem hagynák a parazsat hosz- szú ideig füstölögni, hanem földet szórnának rá. A környezetvédelem napirenden levő feladat. Gondolni kellene erre is. Murányi Tibor Bánréve Buszfordulót várnak Máriabesnyőn a Klapka úton, s annak környékén lakók azt szeretnék, ha megépülne itt is a buszforduló. Azért kérik ezt az illetékesektől, mert esős időben nagyon nehéz ezen az útszakaszon a jármű mehetett át. Néhány hónappal ezelőtt a budaörsiek örömmel tapasztalták, hogy hozzákezdtek a keskeny híd kiszélesítéséhez. A nagyközségben viszont sokan azt is szeretnék, ha ezzel párhuzamosan rendbe hoznák a közelben lévő, a Pest megyei IV. számú Sütőipari Vállalat kenyérboltjának elhanyagolt környékét is. Lénárt József Budaörs Huzavona a tévé körül Ez év szeptember 3-án elromlott a Gold Sztár típusú televíziónk. Az esetet még aznap bejelentette a váci Gel- ka-kirendeltségen. S a kálváriám tulajdonképpen ekkor kezdődött. A Gelka műszerésze szeptember 12-én jött ki, s megállapította, hogy a készülék zárlatos, nem tudja a helyszínen megjavítani. Szeptember 16- án beszállították a szervizbe. Többször személyesen is sürgettem a javítást, s ennek eredményeként több alkalommal közölték velem, hogy tartózkodjak otthon, mert hozzák a tévét. Igaz, öt alkalommal feleslegesen vettem ki szabadságot, s csak a hatodik alkalommal jöttek: pontosan Villamosítás, párhuzamos közlekedéssel Már nem sebes a sebes... Egy szigetszentmártoni kérés nyortfában Válasz cikkünkre Lesz e/ég napilap — ígéri a Budapest-Vidéki Postaigazgatóság Lapunk október 16-i számában, a Postabontás rovatban Kevés a napilap címmel közöltük Filó Gyula olvasónk észrevételét. Azt kifogásolta, hogy a Dunai Kőolajipari Vállalat úgynevezett háromezres konyhájában az ebédidő alatt a későbben érkezők már nem tudnak napilapokat vásárolni. A Budapest-Vidéki Postaigazgatóság kivizsgálta az ügyet, s Ruttkay Mátyás osztályvezető a következőkről tájékoztatta szerkesztőségünket: „A Dunai Kőolajipari Vállalat háromezres konyhájában az ebédidő alatt a százhalombattai posta árusa adja el a hírlapokat. A vállalatnál levő lépcsőzetes munkakezdés és a nagymérvű létszám- hullámzás miatt a helybeli hivatal nem tudja megfelelően felmérni a vásárlók igényeit. Ezért egyes napokon kevés a napilapok példányszáma, máskor pedig bőven marad az el nem adott újságokból. A fentiek figyelembevételével intézkedtünk: a jövőben napilapokat magasabb példányszámban bocsátunk az árus íendel kezes éré. A visszamaradó példányok alakulását azonban az elkövetkezendő időben is figyelemmel kísérjük, s ennek alapján alakítjuk ki az üzemrész lapellátását.” Sokatmondó számadat: a ráckevei HÉV-szerel vény eken naponta csaknem százezer ember utazik, s döntő többségük a fővárosban keresi kenyerét. Ilyen körülmények között teljesen nyilvánvaló: különös figyelmet kell fordítani e vonal- szakaszra. Egyáltalán nem közömbös, hogy a menetidő félórával hosszabb vagy rövi- debb. Megvalósítható ? A minap felkereste szerkesztőségünket Danáé Albert (Szi- getszentmárton, Dunapart 155.) olvasónk. Mint elmondotta, több ezer lakótársa nevében arra kéri az illetékeseket, hogy csökkentsék a Ráckevére közlekedő HÉV-szerel vények — az úgynevezett sebesvonatok — 1 óra 20 perces m^ietidejét. A jelenlegi helyzet ugyanis, olvasónk véleménye szerint, meglehetősen furcsa, mert a sebes ott is megáll, ahová a (Közvá- góhídról merentrend szerinti helyi járat indul. A sziget- szentmártoniak elképzelése: mindenképpen az lenne az észszerű, ha a ráckevei szerelvények csak a nagyobb forgalmi csomópontokon — Pesterzsébeten, Szigetszentmiklós-Gyár- telepen, Tökölön — valamint a Tököl és Ráckeve közötti szakaszon vennék fel az utasokat. A menetidőt így mindenképpen csökkenthetnék, s jó lenne, ha a jövő évi új menetrend összeállítói ezt a kérést figyelembe vennék. Megvalósítható-e szigetszentmártoni olvasónk javaslata? — ezzel a kérdéssel fordultunk Cziráki Jánoshoz, a ráckevei HÉV-vonal üzemegység-vezetőjéhez. — Mindenekelőtt el kell mondanom: november 8-tól már egy újabb helyen, Sziget- halom-alsön — közismert névéit a Marlintelepen — is megáll a ráckevei sebes. Az itt lakóktól ugyanis a közelmúltban nyolcszáz aláírással levelet kaptunk, amelyben arra kértek bennünket: az iskolás gyerekek és a bejáró dolgozók érdekében a ráckevei szerelvény a Marlintelepen is vegye fel az utasokat. Nem tehettünk mást, teljesítettük kérésüket. Így a negyven kilométeres vonalszakaszon most már csak három helyen — a Kén utcánál, a Lámpagyárnál és Duna- haraszti-felsőn — nem áll meg a HÉV. Új kocsik — Hogyan tehetik kényelmesebbé az utazást? — Az utazási körülmények nemcsak úgy javulhatnak, ha a vonatok több helyen nem állnak meg. Jó ütemben halad a ráckevei HÉV villamosítása Folytatódik a pályakorszerűsítés, s fokozatosan rendbe hozzuk azokat a szakaszokat, ahol ma még nemegyszer tizenöt kilométeres sebességkorlátozás szükséges. — Mikorra fejeződik be a vonalszakasz villamosítása? — A tervek szerint 1976 első negyedévének végére. Űj kocsikat állítunk forgalomba, amelyeknek gyorsulása sokkal kedvezőbb lesz, mint a jelenlegi 64 tonnás Dieseleké, s a megállásuk is rövidebb ideig tart: szinte teljesen zökkenőmentes lesz. Ettől az időszaktól kezdve életbe lép az új menetrend: sűrűbben indulnak a szerelvények Ráckevére, így megszűnik a jelenlegi, a sebes körüli vita is. A párhuzamos közlekedés értelmében a vonatok minden állomáson megállnak. — Javul-e a szigetszent- mártoniak közlekedése? — Feltétlenül. A villamosítással végre megoldódik két olyan probléma, amely miatt jogosan bosszankodtak az utasok — különösen télen. Tököl és Ráckeve között nem volt felsövezeték, így a fűtést meglehetősen kezdetleges módon tudtuk csak megoldani: a ráckevei végállomáson áramfejlesztő Diesel-mozdonyok segítségével „előmelegítettük” a szerelvényeket, de sajnos a gyakori ajtónyitogatások, felszállások következtében gyorsan kihűltek. A villamosítás befejezésével ez már nem okoz gondot, csakúgy, mint a vonatok belső világítása: aki akar, utazás közben is nyugodtan' olvashat. Felüljáró a csomópontnál — Hol tartanak a pálya- korszerűsítési munkával? — Jelenleg Soroksáron a Hősök tere és a Szent István út között. Ugyanezen a szakaszon további jelentős változások várhatók az elkövetkezendő években. A MOH-cso- móponton — a Marx Károly út, az Öcsai út és a Haraszti út találkozásánál — a HÉV pályaszintben keresztezi a közutat. Itt megszűnik az Öcsai úti sorompó, s helyébe felüljárót építenek. — Hol készül aluljáró? — A pesterzsébeti MÁV-ál- lomást a Kossuth Lajos utcával összekötő gyalogos aluljáró már az utasok rendelkezésére áll. Soroksáron a Tárcsás utcait minden bizonnyal a jövő esztendőben adják át a forgalomnak. Így a jövőben óban szakaszon kapnak szabad utat szerelvényeink, ahol korábban — elsősorban biztonsági okokból — jelentős mértékben csökkenteni kellett a motorvonat sebességét. A magunk részéről mindehhez hadd tegyük hozzá: örömmel jegyeztük az üzemegység-vezető szavait. A szigetszer) tmártoniakkal együtt bízunk abban, hogy a párhuzamos közlekedés beválik, s az utazás valóban kényelmesebb lesz. Falus Gábor közlekedés: a körforgalmat szinte lehetetlen lebonyolítani. Nehezen tudom elképzelni, hogy például egy mentőkocsi miként tudna itt továbbjutni. Bizonyára nem kis nehézségekbe ütközne. Az útszakasz mielőbbi rendbehozatala szükséges. Kiss Sánclomé Aszód Veszélyes légpuskások A természetvédelem célja egyértelmű. Mégis naponta találkozhatunk olyan felelőtlen légpuskásokkal, akik ezt semmibe véve hódolnak kedvenc szórakozásuknak. Véleményem szerint hasznos lenne, ha természetvédelmi szempontból különösen értékes területeken társadalmi aktívákat állítanának be: talán sikerülne megakadályozniuk B madarak pusztítását. Jó lenne, ha minél előbb intézkedés történne, mivel a pusztuló állatvilág egyes fajainak védelme valamennyiünk közös érdeke! Urban Sándor Tahi Szerkesztői üzenetek A. L., Érd: Aprítógép — a Bu- dapest-környéki TV ZEP illetékeseinek tájékoztatása szerint — csak a pesti telepeken található. Fűrészgép azonban mindenütt rendelkezésükre áll. Ami az alágyújtóst Illeti: szó sincs arról, hogy hiánycikk, bőséges készlet áll rendelkezésekre. A telep vezetőjét megkérték: bocsássa az ön rendelkezésére a szükséges mennyiségéi. özv. H. Gy.-né, Pilis: Felvettük a kapcsolatot az illetékesekkel, s Igyekszünk segíteni önnek. Az eredményről levélben tájékoztatjuk. S. E., Vecsés: Észrevételét továbbítottuk a Budapest-Vidéki Postaigazgatósághoz. Kivizsgálják az ügyet, s az eredményről természetesen önt is tájékoztatjuk. M. B., Dunakeszi: örömmel olvastuk szerkesztőségünkbe küldött sorait. Szívesen vennénk, ha a továbbiakban is tájékoztatna bennünket hasonló témákról.