Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-13 / 266. szám
2 'xMltw 1975. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK LEMP Napirendien a VII. kongresszus Szerdán ülést tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága. A PB határozatot hozott, hogy november 20- ra hívják össze a Központi Bizottság plenáris ülését. Ennek napirendjén a párt VII. kongresszusának előkészítése szerepel. FÓKUSZ ENSZ-vifák * AZ ENSZ TAGÁLLAMAINAK túlnyomó többsége a fegyverkezési hajsza korlátozása, a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítása mellett foglal állást. Erről tanúskodik a közgyűlés politikai bizottságában jelenleg folyó vita is, amelynek során a felszólalók támogatásukról biztosítják a fegyverkezési hajsza megfékezését szolgáló újabb szovjet kezdeményezéseket. Zakaria Szibahi, Szíria képviselője a politikai bizottság vitájában hangsúlyozta, országa teljes egészében támogatja a Szovjetuniónak azt a javaslatát, hogy tiltsák be az új típusú tömegpusztító fegyverek kifejlesztését és gyártását. Franciaország képviselője a vita során állást foglalt a leszerelési világkonferencia összehívása mellett. Irán képviselője szintén sürgette a nukleáris fegyverkísérletek teljes beszüntetését és támogatásáról biztosította az erről előterjesztett szovjet javaslatot. A küldöttek nagy többségétől élesen elütő hangnemben szólalt fel Huang Hua, a Kínai Népköztársaság —- delegátusa. Tagadta az enyhülés tényét és élesen bírálta az európai leszerelési és együttműködési konferenciát. Durván rágalmazta a Szovjetuniót és az állítólagos szovjet veszély hangoztatásával próbálta ijesztgetni a nyugati országokat. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK cionista köreiben dühödt visszhangot keltett az ENSZ közgyűlésének az a határozata, amely a cionizmust a fajüldözés, a faji megkülönböztetés- egyik formájaként bélyegezte meg. New Yorkban kedden zajos cionista gyűlést rendeztek és annak résztvevői durván szidalmaztál! az ENSZ-et. A gyűlés szónokai között volt Haim Herzog, Izrael ENSZ-képviselőjé, Lia Rabin, az izraeli miniszterelnök felesége és Jakob Javíts amerikai szenátor is. Felszólalásaikból világosan kitűnt, hogy Tel Aviv nem hajlandó figyelembe venni a cionista ideológia fajüldöző és imperialista jellegét megbélyegző ENSZ-hatá- rozatot, a nemzetközi közvélemény követelése ellenére továbbra is megszállás alatt akarja tartani az elfoglalt arab területeket, és semmibe veszi a palesztinai nép jogait. A cionista gyűlés alaphangját a hírhedt „Zsidó Védelmi Liga” adta meg. Képviselői leszámolással fenyegették meg azokat az amerikaiakat és külföldieket, akik „Izraél- ellenes magatartást foglaltak el”. A szociális, humanitárius és kulturális bizottság kedden este megvitatta a chilei helyzetet. Az erről hozott határozat a bizottság nyugtalanságát juttatja kifejezésre az emberi jogok Chilében történő állandó és súlyos megsértése miatt, beleértve a kínzások alkalmazását, az embertelen leszámolásokat, az önkényes letartóztatásokat és üldöztetéseket. A nagy szótöbbséggel elfogadott határozat felszólítja a chilei hatóságokat, hogy azonnal hozzanak intézkedéseket az alapvető emberi és szabadságjogok helyreállítására. Követeli. hogy a junta szüntesse meg a lakosok állampolgárságának önkényes megvonását, tartsa tiszteletben a gyülekezési jogot és engedélyezze a szakszervezetek tevékenységét. A bizottság arra kérte a közgyűlés 30. ülésszakának elnökét és az ENSZ főtitkárát, tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy Cl ében helyreállítsák az alapvető emberi és szabadságjogokat. mm Díszszemle és harci sikerek Tizenkilenc ország ismerte el már A Szovjetunió támogatja a libanoni kormány stabilizációs erőfeszítéseit VDK-DVK Az ország egyesítéséről - Saigonban az Angolai Népi Köztársaságot Ünnepi fogadást adott kedden este Luandában Agostinho Neto, az Angolai Népi Köztársaság elnöke a függetlenség kikiáltása és a népi köztársaság megalakulása alkalmából. A népi felszabadító fegyveres erők (FAPLA) kedden este díszszemlét tartottak, majd alakulataik végigvonultak a városon. A katonák kifejezésre juttatták, hogy készek megvédeni az Angolai Népi Köztársaságot. • Angola északi részében a FAPLA erői feltartóztatták á zairei és amerikai támogatást élvező FNLA támadását. A FAPLA jelentős mennyiségű hadianyagot zsákmányolt és foglyokat ejtett. Mindazonáltal a Luandától 20 kilométerre északra felevő Quifangondo körzetéből — a luandai vízműveknél — még harcokról adtak hírt. Az FNLA-támadások következtében megsérült vízvezeték javítását katonai fedezet mellett kezdték meg a technikusok. Luanda térségét szilárd ellenőrzésük alatt tartják a FAPLA erői. A korábbi harcok következtében kialakult helyzet miatt azonban a polgári repülőtér nemigen fogad gépeket. Ezért a függetlenségi ünnepségekre meghívott több küldöttség — közöttük a szovjet és a magyar küldöttség — nem érkezett meg Luandába. Úgyszintén a harcok fólyta- tódásáról adtak hírt az úgynevezett déli fronton, a lobitoi kikötő térségében. Teljesen megszűntek a harcok a cabindai enklávéban, ahol a FAPLA erői ismét háborítatlanul gyakorolják az ellenőrzést. Mozambikban Samora Machet elnök felhívást adott ki az Angolai Népi Köztársaság javára rendezendő gyűjtés érdekében. Az elnök arra kérte az ország lakosságát, hogy mindenki ajánlja fel egynapi keresetét Jugoszlávia is elismerte az Angolai Népi Köztársaságot. Eddig 19 ország ismerte el az ANK-t. Az Egyesült Államok egyik angolai mozgalmat sem ismeri el az ország képviselőjeként és mindaddig nem is tesz ilyen lépést, amíg az angolai helyzet nem tisztázódik — jelentette ki Robert Funseth, a külügyminisztérium szóvivője. Az Egyesült Államok — tette hozzá — támogatja az AESZ-nek tűzszünet megteremtésére és koalíciós kormány alakítására irányuló erőfeszítéseit Mint ismeretes, az Egyesült Államok fegyverrel és pénzzel támogatja a szakadár FNLA-t és UNITA-t. Az AFP emlékeztet rá, hogy amerikai kormánytisztviselők a közelmúltban kongresszusi vizsgáló bizottságok előtt elismerték: a CIA hónapok óta jelentős pénzügyi segítséget biztosít az FNLA-nak. Malcolm Fras-er ausztráliai ügyvezető mimtztercljiök szerdán megerősítette, hogy december 13-án általános választásokat tartanak az országban. A Whitlamot felváltó kormányfő kabinetje szerdán letette a hivatali esküt. Az AP canberral jelentése szerint az ultrakonzervatív nézeteiről ismert Fraser elkötelezte inágát, hogy a választásokig nem változtat az ország politikáján. A munkáspárti miniszterelnök elmozdítása miatt országszerte folytatódnak a tiltakozó megmozdulások. Miközben az ügyvezető kabinet első tanácskozását tartotta a parlamentben, az épület körül több ezres tömeg éltette Whitlamot. Maga Whitlam Canberrában kétezer ember előtt elhangzott beszédében a brit főkormányzó A libanoni fővárosban folytatódik a helyzet normalizálódása. A város számos negyedében újra kinyitottak az üzletek. A biztonsági erők lebontják az úttorlaszokat, amelyek mind ez ideig még a főváros központjában, a kereskedelmi centrumban is megvoltak. A legfelsőbb koordinációs bizottság közreműködésének eredményeképpen kiszabadult 23 olyan személy, akiket az előző napokban raboltak el. A libanoni sajtó beszámolt Rasid Karami miniszterelnöknek a helyzet további normalizálása érdekében tartott megbeszéléseiről. A szerdai lapok kiemelt helyen közük, hogy Alekszandr Szoldatov, a Szovjetunió bejrúti nagykövete látogatást tett a miniszterelnöknél. Ezzel kapcsolatban Rasid Karami a következő nyilatkozatot tette: „A szovjet nagykövet tájékoztatást adott a szovjet veegyoldalú — alkotmányjogilag is vitatható — döntését „a demokrácia megcsúfolásának” nevezte. Az ausztráliai szak- szervezetek országos sztrájkra szólították fel a dolgozókat. A fővárosban az autóbuszvezetők máris beszüntették a munkát. Sydneyben, a dokkmunkások tartottak felvonulást és ennek során behatoltak a tőzsde épületébe is. Mebourne-ben több százas tömeg követelte, hogy II. Erzsébet angol királynő mozdítsa el hivatalából Kerr főkormányzót, aki — mint Londonban kedden megerősítették — Whitlam menesztéséről csak utólag tájékoztatta uralkodóját. AUSZTRÁLIA Tiltakozó megmozdulásuk A válság nem átmeneti jelenség A Francia Kommunista Pórt XXII. kongresszusa elé terjesztendő okmány PT^^’?11SlanJté szerdai számában közli a f“n,u. Kommunista párt jövő februárban jelío-nn-™!1 *XXI1- , kongresszusa elé ter- Sl nLif “y szövegét, amelyet a Köz- K“ Bizottság múlt heti ülésén hagyott '“Yf* s ntnetyet a kongresszus előkészítés« vtotnaí Ä SZCrvezetel részletesen megA kongresszusi okmány részletesen elemzi a francia társadalom jelenlegi helyzetét Rá- mutat, hogy a franciák életviszonyai még inkább megromlottak a tőkés rendszer válsága xXeíí.e?ében’ s a telíes és részleges munkanélküliség immár közel kétmillió dolgozót ennt A válság nem átmeneti jelenség, hanem, az egész tőkés rendszer válságáról van szó, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi társadalmi struktúrák immár nem felelnek meg a fejlődés követelményeinek, a dolgozó nép létfontosságfi szükségleteinek. A kongresszusi okmány részletesen kifejti, hogy a kommunisták olyan új társadalmat javasolnak a francia népnek,. amely emberhez méltó életet, a munkahelyek biztonságát, a szociális igazságosság megvalósulását, a tudomány vívmányainak az ember szolgálatába való állítását, s a demokratikus szabadságjogok széles körű kibontakoztatását biztosítja majd minden francia számára. A baloldal közös programjának megvalósítása döntő_ lépést jelentene azon az úton, amely az új társadalom felé vezet. Az FKP éppen ezért központi feladatának tekinti, hogy megnyerje a közös program számára a francia nép hatalmas, többségét, s így megalakulhasson az a demokratikus kormány, amely következetesen valóra váltja majd a közös programot. Az okmány részletesen vázolja, hogy a kommunisták hogyan képzelik el a szocializmus felépítését Franciaországban, figyelembe véve az ország adottságait és sajátosságait. Hangsúlyozza, hogy az FKP demokratikus és forradalmi utat javasol. A társadalom megváltoztatása csak a nép nagy többségének egyetértésével és közreműködésével történhet, s a kommunisták a szocialista építés minden szakaszában tiszteletben fogják tartani a francia nép akaratát. A nagyburzsoázia azonban nem mond le önként hatalmáról, a kizsákmányolásról — mint ezt 'Chile és Portugália példája is mutatja — éppen ezért a népi erőknek lankadatlan, kemény küzdelemmel kell kikényszeríteniök a szocializmus építéséhez szükséges mélyreható változásokat, a tömegek harca útján kell a dolgozók javára módosítaniok a politikai és társadalmi erőviszonyokat. A kommunisták forradalmárok — hangsúlyozza az okmány —, mert a társadalom átalakítását akarják, s tudják, hogy ehhez kemény és bonyolult osztályharcra van szükség. De a forradalom nem jelent egyet az erőszakkal, a polgárháború nem szerepel az FKP céljai között. Az FKP azt javasolja a francia népnek, hogy demokratikus úton, szabadságban és békében haladjon előre a szocializmus felé. A mai kor Franciaországában a forradalom útjai azonosak a demokrácia útjaival. ^Meg fogja könnyíteni a szocializmus építését a nemzetközi helyzet fejlődése is. A szocialista országok gazdasági és társadalmi sikereinek példamutató hatása, s a nemzetközi erőviszonyok alakulása. Az imperializmus immár kénytelen elfogadni a békés egymás mellett élést a szocialista országokkal. A nemzetközi együttműködés új távlatai lehetővé teszik a szabadságukért harcoló népeknek, hogy ellenálljanak az Imperializmus diktatúráinak és a gazdasági megtorlásoknak. A francia társadalom átalakításához feltétlenül szükség van a, francia nép széles körű tömörülésére, ezért törekszik az FKP arra, hogy létrehozzák „a francia nép unióját a demokratikus változás érdekében”. A, francia nép uniója valamennyi demokratának és hazafinak tömörülése, s abban helyük van a francia nép történelmét tükröző különböző eszmeáramlatoknak. Ennek a széles körű tömörülésnek tengelye a baloldali unió. A baloldal egységének megőrzéséért és továbbfejlesztéséért azonban állandóan harcot kell vívni, mert a nagyburzsoázia ennek az egységnek a felrobbantására törekszik és szeretné elérni, hogy a szocialista párt csatlakozzék a kormányhatalomhoz. A reakciós erők arra számítanak, hogy a baloldalon belül az FKP meggyengül, a szocialista párt pedig domináló szerephez jut majd, s ebben az esetben a szocialista párt visszatér az osztályegyüttműködés politikájához, a nagytőke uralmának meghosszabbításához, mint azt a szocialista pártok Európa más országaiban teszik. A kommunisták éppen ezért bírálják a szocialista pártot minden olyan esetben, amikor annak magatartása elősegíti a burzsoázia manővereit. A LiUiimanité közölte Georges Marehais- nak a Központi Bizottság ülésén mondott beszédét Is. Az FKP főtitkára hangsúlyozta: a xxn. kongresszus feladata, hogy megmutassa a franciáknak!, milyen jövöt akarnak teremteni a kommunisták Franciaország számára és hogyan, milyen mód-. szerekkel akarják azt megvalósítani. A kongresszus másik feladata, az, hogy még Jobban megerősítse a párt harckéncsségét, horrv sikerrel szervezhesse a dolgozók küz0 delmeit. zetők álláspontjáról Libanonnal, annak szuverenitása, területi integritása és az ország népének egységes problémáival kapcsolatban. Az eseményeket illetően a szovjet vezetők nagy megértést tanúsí- tottak^Támogatják a libanoni kormányt az ország érdekében megvalósítandó, stabilitásra irányuló komoly erőfeszítéseiben." Szerdán Hanoiból Saigonba érkezett a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttsé ge, élén Truong Chinh-nel. Mint ismeretes, a Vietnan Demokratikus Köztársaság í a Dél-vietnami Köztársasá küldöttsége Saigonban a poli tikai konzultatív értekezle keretében az országegyesítés sei kapcsolatos kérdésekrő tárgyal. Waller Scheel a Szovjetunióban Ismerkedés Moszkvával Gromikó-Genscher találkozó Walter Scheel, az NSZK elnöke, aki hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban, szerdán Moszkvával ismerkedett. A magas rangú vendég felkereste a Kurcsatov nevét viselő atomenergiai intézetet, ahol megismerkedett a szovjet tudósoknak az atomenergia békés felhasználása területén végzett kutatómunkájával, valamint a Tokárnak—10 elnevezésű termonukleáris berendezéssel, amely a maga nemében a legnagyobb a világon. Az NSZK elnöke meglátogatta Igor Kurcsatov akadémikus, valamint Lev Tolsztoj író múzeummá alakított házát. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán Moszkvában találkozott Hans- Dietrich Genscher nyugatné- men alkancellárral és külügyminiszterrel. Walter Scheel szerdán Moszkvában vacsorán látta vendégül a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagjait. A vacsorán Walter Scheel és Nyi- kolaj Podgornij beszédet mondott. Walter Scheel, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke szerdán nyilatkozatot adott a Szovjetunió központi televíziójának. SPANYOLORSZÁG Rendőrakciók A Spanyol Kommunista Párt és a spanyolországi Demokratikus Tanács szervezetének 37’ tagját tartóztatták le Granadában, illegális szervezkedés vádjával. A spanyol rendőrség az elmúlt napokban széles körű országos akciót kezdeményezett a kommunisták, a különböző baloldali, illetve nacionalista szervezetek hálózatának felgöngyölítésére. Bilbao városában a baszk ellenállási szervezet, az ETA több tagját tartóztatták le. A Spanyol Újságíró Szövetség barcelonai szervezetének vezetősége nyilatkozatban, támogatta a madridi szerveze. tiltakozását a hatóságok sajtó- ellenes intézkedései, a lapelkobzások és újságírók letartóztatása ellen. Tovább tart az egyetemi hallgatók között a nyugtalanság: az almeriai egyetemi kollégiumban a hallgatók kivonultak a tanítási órákról, tiltakozásul a különböző rendőri intézkedések ellen. Zaragoza városában — ahol a jobboldali terrorcsoportok tagjai korábban baloldali diákokra támadtak — az egyetemi hallgatók változatlanul tiltakozó gyűléseket rendeznek. PORTUGÁLIA Szélsőjobboldali terrorcselekmények összeült szerdán Lisszabonban a legfelsőbb forradalmi tanács katonai bizottsága, amelyben a fegyvernemek vezérkari főnökei, a biztonsági erők parancsnokai, illetve a középső és a déli katonai körzetek, valamint a lisszaboni légierő parancsnoka vesz részt. Közben Lisszabonban sztráj. kóló építőmunkások ezrei vonultak fel az utcákon, magasabb béreket követelve. A megmozdulás miatt szerdán bezárták a munkaügyi minisztériumot, hogy elkerüljék az esetleges incidenseket. Az ország különböző részein folytatódnak a szélsőjobboldaI li erők terrorcselekményei Szerdán Lisszabonban gyújtóbombát dobtak a Republica cí. I mű lap szerkesztőségének épületére, egy másik pokolgép pedig súlyosan megsebesített egy köztisztasági alkalmazottat Portóban merénylet következtében leégett a kommunista párt egyik aktivistájának boltja. A hatóságok Portóban és Vila Nova de Famalicaoban kénytelenek voltak bezárni két középiskolát, azt követően hogy Angolából hazatért reakciós telepesek gyermekei rátá- madtak az MPLA-t támogatc gimnazistákra. wásomem Hangsúlyváltozás Henry Kissinger a hét végi párizsi csúcsértekezlet előtt ősz szefogásra szólította fel a nyugati országokat a súlyos gazdaság nehézségekkel szemben. Az amerikai külügyminiszter keddet este Pittsburghben elhangzott beszédében egyúttal a közös védelmi erőfeszítésekben és a békés egymás mellett élés ösz- szehangolt politikájában jelölte meg a vézető tőkésországok feladatait. Kissinger beszédében bírálta a Szovjetuniót és annak „bizonyos céljait”. Majd kijelentette, hogy „soha nem adjuk fel alapvető érdekeinket vagy szövetségeseinket — de arra is törekednünk kell, hogy csökkentsük a feszültségeket és megoldjuk a konfliktusokat”. A külügyminiszter újból áll- hátatosságot sürgetett a tőkésországok részéről a kommunista országokkal szemben. „Sokkal bonyolultabb stratégiát kell követnünk, mint a múltban” — mondotta. Washingtoni megfigyelők kiemelik, hogy Kissinger meg. nyilatkozásainak hangneme azóta, hogy 10 napja levél ot ták nemzetbiztonsági főtanácsadói tisztéről, némileg megváltozott. Ford elnökhöz hasonlóan, aki a nyilvánosság előtt . — belpolitikai meggondolá- ) sokból — keményebb hangol üt meg a Szovjetunióval stem- | ben, Kissinger is nagyobb il hangsúlyt ad a katonai erőnek. I illetve az ideológiai külöibsé- j geknek. Ugyanakkor a kit ügy- 1 miniszter változatlanul erőtel- <3 jesen fejti ki a békés egymás i mellett élés általa képviselt el- | veit. ' jj V