Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-01 / 257. szám

6 1975. NOVEMBER 1., SZOMBAT Hat vidéken, kettő a fővárosban A labdarúgó NB I mai for­dulójában a fővárosban két, vidéken pedig hat mérkőzés­re kerül sor. Különösen a Bé­késcsaba—Bp. Honvéd, vala­mint a Rába ETO—Vasas ösz- szecsapás ígérkezik érdekes­nek. Részletes műsorr Ferencvá­ros—Haladás, Videoton—Tata­bánya, Zalaegerszeg—Csepel, Szeged—Kaposvár, Békéscsaba —Bp. Honvéd, Rába ETO— Vasas. (Mind 13 órakor.) Új­pesti Dózsa—Salgótarján (16). Kapusbúcsú A megyi férfi kézilabda­bajnokság fináléján, a Tö­köl—Gyömrő mérkőzésen a hazai csapat gólzáporos, 36:14 arányú győzelmet ara­tott. A siker ellenére Sztahó István, aki egy hétméterest is kivédett, szomorúan jött le a pályáról. Nem véletlen, hiszen ez volt a búcsúmér­kőzése. Játékostársai kis ünnepségen köszöntötték a távozó kapust. Sztahó István 1963 óta őrizte a tököli kaput. Há- romszázkilenc bajnoki mér­kőzés után hagyta abba a pályafutását, s átadta he­lyét a fiataloknak. Röpös döntő Finálé az atlétáknál Budai rangadó Az eseménydús megyei atlé­tikai verseny záróakkordja va­sárnap lesz. A finálét a váci mezei futóverseny jelenti. A férfiaknál s a nőknél négy­négy korcsoportban vetélked­nek a részvevők. A helyezet­teket nem csupán éremmel, hanem a váci sportfelügyelő­ség által felajánlott tisztelet­díjjal is jutalmazzák. A megyei röplabdabajnokság fináléja vasárnap Szentendrén lesz. Az előcsatározások alap­ján a nőknél az 1—6. hely sor­sát döntik el a következő mér­kőzésekkel. Az 1—2. helyért: Dunáharaszti—Főt, a 3—4. he­lyért: Ráckeve—Márianosztra, az 5—6. helyért: Pilisvörösvár —Váci Sztáron Gimnázium. A férfiaknál a három csoport leg­jobbjai vetélkednek. Mivel a Kossuth KFSE IX. lett a szent­endrei csoportgyőztes, s tar­talékegyüttesnek nincs feljutá­si joga, a csoport második he­lyezettjét, Ráckevét is meghív­ták. Így a következő négy csa­pat vetélkedik: Kossuth KFSE II, Ráckeve, Márianosztra, Vá­ci Sztáron Gimnázium. A ké­zilabdázóknál befejeződött ugyan a szabadtéri bajnokság, de a Dunakeszi teremtorna máris mozgósítja a felnőtt női és ifjúsági csapatokat. A labdarúgó NB II-ben és NB 111-ban a 14. forduló kö­vetkezik. Az NB II-es Kos­suth KFSE nehéz feladat előtt áll Budafokon. Az NB Ill-ban a Váci Híradás és a Perbáli Tsz SK otthonában győzelmi eséllyel fogadta ellenfelét, sok­kal nehezebb a két idegenben játszó csapat helyzete. A Du­nakeszi Vasutas a 3. helyen álló AURAS együtteséhez, míg a 6. helyezett EGSZÖV a mö­götte következő Kecskeméti TE csapatához látogat. A megye­bajnokság műsorából elsősor­ban az Érd—Budaörs budai rangadó emelkedik ki. Ugyan­csak érdekesnek ígérkezik a Bem SE—Nagykőrösi Kinizsi összecsapás. PEMÜ, 16.30: Budaörs—Galgahévíz, 17.15: Budakalász—Gödi TK, 18: Gödi TK—Budaörs. LABDARÚGÁS. NB H. Budafok —Kossuth KFSE (13, Szávó). NB in. Északnyugati csoport: Váci Híradás—Győri Textiles (13, Geiger), AURAS SE—Dunakeszi Vasutas (Cinkota, Somkút utca, 13, Lábodi). Délkeleti csoport: Kecs­keméti TE—EGSZÖV MEDOSZ (13, Tóth L.). Délnyugati csoport: Per­bál—Mázaszászvár (13, Feigl). Megyei bajnokság. A felnőtt-ta­lálkozók 13, a serdülő előmérközé- sek 11.30-kor kezdődnek. Albert- irsa—Vácszentlászló (Varga), Mo- nor—Sülysáp (Halász),' Bem SE— Nagykőrös (Soós), Törökbálint— Pilis (Ivádi), Gödöllő—Isaszeg (Aranyosi), Aszód—Szigethalom (Toldi), Érd—Budaörs (Balia), IM Vasas Iklad—Ceglédi Vasutas (Hűvé). Megyei ifjúsági bajnokság, a mérkőzések 9.30-kor kezdődnek. Törökbálint—Érd, Aszód—Vácszent­lászló, Szigethalom—Isaszeg, IM Vasas—Budaörs, Monor—Nagykő­rös, Sülysáp—Dabas, Ceglédi VSE —Albertirsa, Újszilvás—Vecsés. Országos ifjúsági bajnokság. EGSZÖV—Vasas Izzó (9), Ceglédi VSE—Hódmezővásárhely (13). RÖPLABDA. A megyei bajnok­ság döntői (Szentendre, Kossuth KFSE-tornacsarnok, 9). Jubileumi sakk és asztalitenisz spartakiád Annak idején Pest megye kezdeményezésére iktatták mű­sorba a nyári versenysorozat mellett a falusi dolgozók téli spartakiádját. Jubileumhoz ér­kezett, i immár 25-ödször kerül sorra a hagyományos ver­senysorozat, két sportágban, asztalitenisz­ben és sakkban. Az alapfokú viadalok, a községi, városi ver­senyek ma kezdődnek el. Az újabb állomást az 1976. feb­ruár 8-án sorra kerülő járási, városi döntők jelentik. A me­gyei döntő február 15-én lesz. A Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal tömegsportbi­zottságának versenykiírása külön felhívja a figyelmet ar­ra: a jubileumi spartakiádot minél több részvevő mozgósí­tásával tegyék emlékezetessé. Az idénre a Közal­kalmazottak Szakszervezete immár harmadszor írta ki országos egyéni és csapat- sakkversenyét a Magyar Hír­lap Kupáért. A küzdelmeket a korábbihoz hasonló rendszer­ben bonyolítják le, azzal a különbséggel, hogy most két hónap van az alapfokú viada­lok lebonyolítására, amelyek december 31-ig kerülnek sor­ra. Az eseménnyel kapcsolatban tájékoztatót tartottak a me­gyék képviselői részére. Hivatalok és intézmények dolgozói indulhatnak, azok, akik a sakksportban ne­gyedosztálynál magasabb mi­nősítéssel nem rendelkeznek. A szakszervezeti bizottságok a háziverseny befejeztével a legjobb eredményt elért há­romtagú csapat nevezését kül­dik be, a budapesti, a megyei, illetve a területi bizottságnak. Az erősorrend feltüntetése mellett azt is közölnünk kell, hányán vettek részt az alap­fokú viadalon. A budapesti, a megyei és a területi döntőket 1976. január 2—24, között rendezik. az országos döntő február 7—8-án lesz. Megyénkben már az elmúlt években is sok részvevőt von­zott ez a viadal. Az alapfokú küzdelmek lebonyolítására most 2 hónap áll rendelkezés­re. így tehát a részvevők lét­száma remélhetőleg felülmúlja a korábbi esztendőkét. IDÉNY VÉGI ARENGEDMENYES HORDÓKIÁRUSÍTÁS december 31-ig a Közép-Magyarországi Nyersanyaghasznosífó Vállalat telepein és átvevőhelyein 200 literes olajtároló fémhordó 200 literes cefre- és víztároló Régi ár: 270 Ft 140 Ft Engedményes ár: 230 Ft 110 Ft Ugyanott nagy választékban vásárolhatók: boroshordók, üvegbalonok, vasdobok, műanyag edények. TELEPEK, ÁTVEVŐHELYEK PEST MEGYÉBEN: Alsónémedi, Aszód, Budaörs, Cegléd, Dunaharaszti, Érd, Gödöllő, Monor, Nagykáta, Nagykőrös, Pilisvörösvár, Szentendre, Vác, Kiskunlacháza, Pécel. Göngyöieg-szaktelep: Budapest XIII., Kresz Géza u. 45, Telefon: 495-581 «Szombat RÖPLABDA, NB H férfi. Vegy­szer—Kossuth KFSE (Szántóföld Utca, 15), Gödöllői EAC—MALÉV SC (15). Vasárnap ATLÉTIKA. Idényzáró mezei fu­tóverseny (Vác, Hétkápolna kör­nyéke, 10). BIRKÓZÁS. Országos úttörő sza­badfogású verseny (Cegléd, Vas­utas-sportcsarnok, 11). KÉZILABDA. A teremtorna első fordulója a Dunakeszi Vasutas- sportcsarnokban. Női felnőtt és if­júsági mérkőzések. 9: Pest megyei ifiválogatott—Nagykőrösi DSK. 9.45: Nagykőrös—Szigetszentmiklósi TK, 10.30: Pest megyei ifiváloga­tott—Ceglédi VSE, 11.15: Nagykő­rös—Budakalász, 12: SZTK—Pest megyei ifiválogatott, 12.45: SZTK— Galgahévíz, 13.30: PEMÜ-CVSE, 14.15: Galgahévíz—Budakalász, 15: CVSE—Gödi TK, 15.45: Budaörs— SAKK. A megyei H. osztályú csapatbajnokság befejező forduló­ja. Dunakeszi SE H.—Galgamácsa, Üröm—Érdi MEDOSZ, Szentendre —Márianosztra (a mérkőzések 9.30- kor kezdődnek). Az Egyesült Államok és a Szov­jetunió legjobb nehézsúlyú ökölví­vói rövidesen összemérik erejüket.. A TASZSZ moszkvai jelentése sze­rint Jurij Radonyak főedző már közölte a szűkebb keretet, amely­ből 12-en utaznak az Egyesült Ál­lamokba. A versenyzők között több olyan is található, akik nem nehézsúlyban szerepeltek eddig a nemzetközi porondon. A svéd és a csehszlovák tenisz­szövetség megegyezett az 1975. évi Davis Kupa-döntő időpontjában. Ezek szerint a mérkőzésre decem­ber 19-én, 20-án és 21-én Stock­holmban kerül sor. Ökölvívóink erőpróbája Kedden rendezik meg a mis­kolci Sportcsarnokban a Ma­gyarország—Anglia ökölvívó válogatott mérkőzést. Papp László vezetésével a magyar válogatott keret Miskolcon ké­szül. — Nagy szeretettel vesznek körül benünket a városban, ki­tűnő edzéslehetőséget biztosí­tottak — mondotta Papp László. — A versenyzők las­san túljutnak a bajnokság fá­radalmain, jó mérkőzést vá­rok az angolok ellen. Papp László már kijelölte a kedden szorítóba lépő ma­gyar válogatottat, amelyben a megüresedett középsúlyú he lyet Dudás Mihály (Szekszárd) kapta meg. A válogatott: Ge- dó, Orbán S., Jakab J., Botos, Nagy J., Harmath, Danyi, Du dás, Jakab V., Tóth. Járási labdarúgás Nagykáta Kóka—Tápióság 4:1, Tápiógyör- gye—Tápiószele 2:3, Farmos— Nagykáta 0:0, Tápióbicske—Pánd 3:3, Zrínyi SfE—Szentmártonkáta 0:1, Tápiószentmárton—Újszilvás 1:4. Az élmezőny: l. Üjszilvás 14, 2. Kóka 14, 3. Tápiószecső 13 pont­tal. Tápiószecső eggyel kevesebb mérkőzést játszott. Hárman rúgtak egy tizenegyest Az öregfiúk labdarúgó-baj­nokság 12. fordulójában a PENOMAH Vácott fogadta a sereghajtó Beloiannisz együt­tesét. Meglepetésre a találkozó 2:2 (1:1) arányú döntetlent ho­zott. A váciak összeállítása: Janák — Garaba, Czu- ezor, Seben, Konrád, Neugan II, Kiss, Pintér, Bábi, Lieb- bardt, Ozsvári. Szünet után Jakus és Susán is szóhoz ju­tott. A váciak idei leggyengébb teljesítményüket nyújtották, s a rossz teljesítményt sportsze­rűtlenségekkel tovább rontot­ták. Az 55. percben Pintér a kiállítás sorsára jutott. Ér­dekesség, hogy mindkét ha­zai gól 11-esből esett, Bábi és Garaba révén. Az utolsó percben, amikoris 2:1 volt a vendégek javára, a 11-est Konrád elhibázta. A bíró megismételtette a bünte­tőt, ekkor Bábi hibázott. Ez­után újabb ismétlés követke­zett a kapus elmozdulása miatt, harmadszorra Garaba védhetetlenül lőtt a jobb felső sarokba. A váciak a negyedik helyen állnak, s legközelebb novem­ber 3-án a fővárosban lépnek pályára a 12. helyen álló Chi- noin ellen. A Váci Egészségügy vezet MEGYEI ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG Férfiak 1. V. Egészség­ügy 17 16 1 — 270- 70 33 2. Fér bál U. 18 12 2 4 254-106 26 3. Tápiószele 18 12 — 6 221-139 24 4. D. Kőolaj 17 11 — 6 187-153 22 5. V. Kötött II. 16 10 — 6 177-143 20 6. Dunakeszi 16 8 — 8 196-124 16 7. Nagy­kőrös n. 16 6 4 6 160-160 16 8. Zsámbék 17 8 — 9 153-187 16 9. Göd n. 18 7 1 10 160-200 14 10. Gödöllő n. 17 6 1 10 129-211 13 11. Cegléd n. 17 3 — 14 96-244 12. vecsés 17 1 1 15 84-256 Kemence visszalépett Göd II. csapatától 1 büntetőpont levonva. Férfi ifjúságiak 1. Gödöllő 16 16 ------- 145- 15 32 2. Göd 17 12 2 3 114- 56 26 3. Perbál 17 11 2 4 118- 52 24 4. Budakeszi 14 9 1 4 84- 56 19 5. Tápiószele 17 7 5 5 89- 81 19 6. V. Kötött I. 14 6 3 5 80- 60 15 7. Cegléd 15 7 1 7 64- 86 15 8. Nagykőrös 15 4 3 8 50-100 11 9. Vecsés 15 4 1 10 56- 94 10. V. Kötött II. 15 3 1 11 49-101 11. Zsámbék 16 — 2 14 33-127 Dunai Kőolaj törölve Magyar és jugoszláv sportvezetők tanácskozása Szegeden Dr. Beckl Sándor államtit­kár. az OTSH elnöke, vala­mint Haikija Pozderac, a Ju­goszláv Testnevelési és Sport- szövetség elnöke által vezetett magasszintű sportküldöttség csütörtökön és pénteken Sze­geden tanácskozott. Többek között a két ország sportkap- csolatánák alakulásáról, to­vábbfejlesztésének lehetősé­geiről tárgyaltak, véleményt cseréltek a nemzetközi olim­piai mozgalom időszerű kér­déseiről is. A megbeszélésen részt vett dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese, a NOB vb-tagja és Milan Erce­gan, a Jugoszláv Testnevelési és Sportszövetség elnökhelyet­tese, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnöke is. A Politika pénteki számában ar­ról ad hírt, hogy Jugoszlávia kéri az 1990. évi labdarúgó-világbaj­nokság rendezési jogát. A kérést a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség november 8-án terjeszti be a FIFÁ- hoz. Párizsban a francia nemzetközi Eedettpályás teniszbaj nokságon Ta- róczy Balázs a második forduló­ban az ez évi wimbledoni győztes amerikai Ashe-vel került szembe, és 6:2, 6:3 arányban vereséget szenvedett — kiesett! APRÓHIRDETÉSEK Pályázatot hirdetünk anyagosztályvezetői munkakör betöltésere. Jelentkezés a műsza­ki vezetőnél, fizetéssel és munkakörrel kap­csolatos tájékoztatást a műszaki vezető ad. Gépjav. és Faip. Szöv. 2750 Nagykőrös. Szol­noki u. 94. A Pest-Nógrád megyei Allatiorgalmi és Hús­ipari Vállalat váci ki- rendeltsége felvásárló gyakornokot és felvá­sárlót felvesz. Jelent­kezés: Vác, Hunyadi u. 1. sz. alatt, munka- napon 8—14 óra között. Felveszünk gépkezelőt VÖCSI forgórakodóra különleges jogosít­vánnyal rendelkező gépkezelőt, épületgép­szerelőt, aki Diesel-, hidraulika, autódaru­kompresszorok javítá­sában gyakorlattal rendelkezik. Jelent­kezés : Építőipari Kivitelező Vállalat gépészeti osztá­lyán, Budapest X., Salgótarjáni út 18. sz. Tel.: 640—220. Szövetkezetünk szol­gáltató részlege azon­nali belépéssel alkal­maz büntetlen előéletű női irodatakarítókat. T.: 831—698. 7—15 mráig ..Kőbányai Likőrgyá- Coca-Cola és likőrpa­lackozó üzemeibe, könnyen betanulható, tiszta munkára, egy és két műszakos, vala­mint állandó délutános beosztásba felveszünk: nő- és férfidolgozókat, továbbá egy műszakra tehergépkocsi-veze­tőket és kocsikísérő­ket. Jelentkezés: Kő­bányai Likőrgyár, Bp. X., Bánya u. 35. Kő­bánya-alsó és -felső pályaudvartól 5 perc gyalog. ________________ A Mélyépítő Vállalat felvesz gépjárműveze­tőket, billenős * és da­rus gépkocsira, vil­lanyszerelőket. Jelent­kezés: Mélyépítő Vál­lalat Bp. XIV., Füredi u. 70. Továbbá felvesz vasbetonszerelőket, ácsokat, hegesztők mellé segítőket, se­gédmunkásokat, kubi­kosokat. Tanfolyamon előkészít: ács, vasbeton­készítő szakmunkás- vizsgára, nehézgépke­zelői jogosítvány meg­szerzéséhez. Betanít: érettségizett adminiszt­ratív munkakörbe. Munkásszállás van. Jelentkezés: Mélyépítő Vállalat munkaügyi osztály Budapest V., Arany János u. 34. szám. Levélre válaszo­lunk. Címünk: Mély­építő V. munkaügyi o. 1397 Bp. Pf. 545. _______ A Ceglédi Vasipari Ktsz feltesz esztergá­lyosokat és horizontál- maróst. Jelentkezés: Cegléd, Szabadság tér 5. Műszaki osztály. Azonnali belépéssel felveszünk szakma nélküli dolgozókat ön­tödei munkára alumí­niumöntödénkbe. Fel­veszünk továbbá fiatal szakmunkásokat és be­tanított munkásokat szerelési területekre. Kismotor és Gépgyár 4. sz. Gyáregysége Bu­dapest XIII., Frange- pán u- 30—32. __________ A Korányi Kórház (Budapest VII., Alsó - Erdősor 7.) gazdasági osztálya felvesz textil- raktárába szállítómun­kást. női belső kézbe­sítőt, központi raktár­ba segédmunkásokat (erkölcsi bizonyítvány mindhárom munkakör betöltéséhez szüksé­ges), továbbá takarító­nőket, udvari munká­sokat, ezek lehetnek nyugdíjasok is. Asztalos kisiparos sür­gősen felvesz jól képzett épületasztalost. Lex, Vecsés, Vörös Hadsereg u. 73/a.______ A Pest megyei Tanács VB. Dabasi Járási Hi­vatal- pénzügyi terv­munkaügyi osztálya Dábas, Lenin tér 1/b. felvételt hirdet egy fő gyors- és gépírói mun­kakör betöltésére, to­pábbá egy fő közgaz­dasági egyetemet, vagy számviteli főiskolát végzett közgazdászi állásra. Fizetés a 15/1973. (XII. 27.) MüM. sz. rendelet szerint. Jelentkezni lehet sze­mélyesen vagy írás­ban.__________________ _ A Pest-Komárom-Nóg- rád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat váci fiókja (Derecske dűlő 4. Hajógyár és Hétkápolna között) fel­vesz: kocsikísérőket, raktárosokat, targon­cavezetőket, takarító­nőkét (nyugdíjasokat is), gépírónőket, ügy­viteli dolgozókat, éjje­liőri szolgálatra nyug­díjasokat. Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Jelentkezés fenti cí­men! __________ A BIVIMPEX Külkereskedelmi Vállalat újpesti munkahelyre azonnal felvesz: bérelszámolókat, gépkönyvelőt, gyors- és gépírókat, gépírni tudó adminisztrátort és személygépkocsi­vezetőt. Jelentkezés: BIVIMPEX személyzetin Gyurisnénál, Újpest IV., Táncsics M. u. 1—3. I. em. 7. Telefon: 292—930/219-es mellék. Keresünk felvételre autókarosszéria-laka- tost. Jelentkezés: TESZÖV 2363 Felsőpa- kony. Levél útján vagy személyesen. Felveszünk férfi rakodó- munkásokat. Kedvezmény és juttatás a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a Vetőmag Termeltető és Értékesítő Vállalat ceglédi munkahelyén Cegléd, Posta dűlő 5. sz., volt Fűtőház a vasútállomás mögött. Bogdán József raktárvezetőnél. Női munkaerőket egy • műszakos munkahely­re, könnyű betanított munkára felveszünk! Munkahely: Budapest XV., Nádastó utca 25— 27. Telefon: 128—059. SZÖVBER Fejlesztési és Beruházási Szövet­kezet Bp. V., Rosen­berg hp. u. 9. _________ A Pest megyei R'ém- ipari és Kéziszerszám­gyártó Vállalat azon­nali belépésre felvesz portásokat. Jelentkezés a vállalat * munkaügyi­osztályán Szentendre, j Lenin út 160. szám alatt. A Ceglédi Vasipari Ktsz abonyi telephe­lyére felvesz 2 fő ma­rós szakmunkást, 2 fő betanított esztergá­lyost. Jelentkezni le­het : Abony, Tamási Áron utca 6. szám alatt, Reich László üzemvezetőnél. Eladó 2 és fél szobás, kertes, garázsos örök­lakás. Dunakeszi, Fil­lér utca 39. Szabó. MEGÁRÓL F2 90 1-es olajfűtésű fürdőszoba­kályha eladó. Rácz, Gödöllő, Rónai u. 21. Eladó 2 szoba, össz­komfortos családi ház, 260 négyszögöl szőlő­vel. Érdeklődni: Fót, Fürst S. u. 35. alatt. 1300 négyszögöl szőlő Tokajban eladó. Ér­deklődni lehet: Monor, Balassa u. 4. Telefon: 54. Dr. Sztrizsák. ______ El adó 600 négyszögöl bekerített telek, város­hoz közel. Villany, víz van. Érdeklődni: Ceg­léd, Rákóczi út 66. L em. 3, Tóth Balázs. Vennék megkímélt ál­lapotban levő I. rend­számú Trabantot. Tassi, Tel.: 201—472 este 20—21 óra között. Budapesttől 50 km-re Hernádon, állomástól 1 percre 400 négyszögöl házhely, szőlővel, gyü­mölcsössel eladó. Ér­deklődni lehet: Kalola Istvánnál, Hernád, Visegrádi út 2. szám alatt. __________________ Ke ttőszobás családi ház sürgősen, olcsón eladó. Azonnali beköl­tözéssel. Villany, víz van. Érdeklődni: Szentendre, Bükkös­part 23/a.____________ Sz entmártonkátán, ál­lomás mellett kétszo­bás ház eladó. Végit Károly._______________ Ku vaszkölykök kap­hatók: Vác, Dózsa György út 56._________ Mo nor, Kossuth u. 88/b. I. 5. társasházban kétszobás, összkomfor­tos, központi fűtéses öröklakás eladó. El­költözés miatt, áron alul. Érdeklődni a fen- ti címen Vehofsitsnál. Szétköltözők, figyelem! Adok egy kettőszobás, komfortost lakást Vá­cott és egy szoba kom­fortot Zuglóban. Ké­rek: egy családi házat Vác és Budapest kö­zött. Érdeklődni lehet délután 5 óra után. Tel.: Vác 10—733. Dr. Kovácsné. Szadán kiadó, elsősor­ban szövetkezetnek, most épült 48 négyzet- méter alapterületű, kü­lönálló borozó pincével, mellékhelyiségekkel, de más célra is fel­használható. Érdek­lődni : Szada, Dózsa György u. 35/a. _______ El egáns esküvői ruhák kölcsönzése. Dunake­szi Felsőtabán 3. Nyitva: 11—17-ig, Fiatalok, jelentkezze­tek ! Vállalatunk az 1976/77-es tanévre az alábbi szakmákra isko­láz be ipari tanulókat: ács-állványozó, kő­műves, építőgépszerelő szakmára. A felvett ta­nulóknak térítésmen­tes otthonelhelyezést és napi háromszori ét­kezést biztosítunk. Le­vélbeli érdeklődésre bővebb felvilágosítást adunk. Cím: Mélyépí­tő Vállalat munkaügyi osztálya 1397 Bp. V., Rosenberg hp. u 16. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents