Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-05 / 260. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KIIs.7 ÄJK3APASA A CEGLÉDI JÁRÁS ES CE6LÉD VÁROS RE XXX. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM 1975. NOVEMBER 5., SZERDA Növekvő érdeklődés Kapcsolatban a szocialista A Kossuth Művelődési Központ színházi előadásai Az őszi évad kezdetén hírül adtuk, hogy háromféle bérletet bocsát ki a ceglédi Kossuth Művelődési Központ: kü- lön-külön gondolt a felnőtt és a 'gyermek színházlátogatókra, továbbá az irodalmi műsorok kedvelőire. Néhány éve még jórészt ■üres széksorok tátongtak a nézőtéren, hacsak nem operettet játszott a tájoló társulat, az utóbbi időszakban azonban kedvezőbben alakul a helyzet: ez derült ki a művelődési központ igazgatójával, Lüt Istvánnal folytatott beszélgetésből. Az intézmény vezetője elmondotta, hogy fiatal munkatársaiban jó segítőkre talált. 1971-ig az igazgató egy előadóval dolgozott, most sokkal kedvezőbb a helyzet, s ez a minőségben bekövetkezett változáson is lemérhető. Amióta bővült á létszám, kialakultak a reszortok. Minden fontosabb területnek van gazdája. Farkasházi István művészeti előadó, Tölgyessy Attila a munkásművelődéssel és az ismeretterjesztés szervezésével foglalkozik, Orvos Veronika az iskolákkal fűzi szorosabbra a kapcsolatokat, és a járásbeli művelődési otthonokat látogatja. Pár éve még az’ Állarrii Bábszínház évente egy előadást tartott Cegléden, s arra sem gyűlt össze kétszáznál több gyerek. Most ugyanazt a műsort egymást követő két előadáson kell bemutatni, hiszen 1000—1400 kis néző vált jegyet. Ez adta az ötletet a gyermeki: ínházi bérletek bevezetéséhez. Tavaly két előadás volt, a Katona József Színház jött el Kecskemétről és a Déryné Színház tájolt a városban. Harcoltak a jegyekért, s bizony nehéz szívvel utasították el a kívül rekedt, köny- nyes szemű gyerekeket. Az 1975/76-os évadra 372 gyermekbérlet kelt el. A Táncsics iskolába járók közül 137-en* a Mészáros diákjaiból 38-an, a Földváryból 82-en, a Várko- nyiból 46-an, a külterületi iskolákból hatan, az óvodákból tizenhármán váltottak bérletet. Az öt előadás Iránt élénk az érdeklődés. A gyerekek sűrűn felkeresik az irodát, érdeklődnek, mikor láthatnak színházat legközelebb. Az irodalmi előadásokat 1972-ben és 1973-ban, összesen 60—80 ember látogatta. Csekély volt a részvétel egy-egy estén. 1973 decemberében ingyenes Básti-estet hirdetett a művelődési központ. Háromszázan mentek el, zsúfolásig megtelt az emeleti terem. Ez az est adta az ötletet a bérletsorozat meghirdetéséire. Élvonalbeli művészeket kértek fel szereplésre. Jól sikerült a múlt évi szervezés, elkelt mind a háromszáz bérlet, napok alatt talált gazdára valamennyi az idén is, még többet is eladhattak volna. Jelenleg az előadások előtt harminc-negyven érdeklődő varja, maraa-e üres hely, aüová — néhány bérletes ta- volléte esetén — leülhet. Az irodalmi bérletek közül kétszázat a felnőtteknek, százat a fiataloknak adtak. Kilencven munkások, százhat értelmiségiek és adminisztrációs munkakörben dolgozók, négy nyugdíjasok tulaj dohába került. A tavasszal Ruttkai Éva és Darvas Iván közreműködésével szeretnék folytatni a sorozatot. Az alábbi számok a korábbi évek Színházi előadásaira eladott bérletek számai: 1972/ 73: 233, 1973/74: 314, 1974/75: 332, 1975/76: 521. Néhány év alatt több mint duplájára emelkedett .a felnőtt bérletesek száma. Ennek a jelentős változásnak előzményei vannak. A művelődési központ ez év januárjában felvette a kapcsolatot a vállalatok, üzemek, termelőszövetkezetek szocialista brigádjaival. Jó alkalom volt ez az igények felmérésére, s arra, hogy a művelődési központ előadója a munkapad mellett is bármikor félkeresheti a szocialista brigádok vezetőit. Négyszáz példányban sokszo- rosuottáx a színházi előadásokat ismertető tájékoztatót, s időoen eljuttatták a munkahelyekre. Néhány nap múlva Tü.gyessy Attila sorra látogatta áz, üzemeket, kezeiben a színházterem térképével, amelyen a számozott ülőhelyek sorakoznak. Gyorsan eldöntötték, hová, hány bérletet vesznek. Egytnjjeg százhuszonhár- man vettek bérletet. A testületileg vásárlók között élen járt a honvédség, amely 170 darabra tartott igényt. Az ÉVIG 12-t, a KÖZGÉP 16-ot, a MEZŐGÉP , 15-öt, a cipő- | ipari vállalat 12-t vásárolt. I Különösen nagy a változás az EVIG-ben és a KÖZGÉP-nél: az előbbi korábban csak kettőt, az utóbbi egyet sem vett. Az eddig megtartott előadások azt bizonyítják, hogy az érdeklődés őszinte, hiszen a bérlettulajdonosok el is mennek minden alkalommal. A művelődési központ — a kecskeméti színházzal karöltve — azt tervezi, hogy főként a munkásnézők ismereteinek gyarapítására* olyan előadásokat állít össze* amelyekben különböző műfajú művekből mutat be részleteket, közben szót kap a rendező és a dramaturg is és az operetttői a drámáig,' megismerheti a közönség a különböző műfajokat: ezeknek az ismereteknek a birtokában jobban értheti és élvezheti a színre kerülő darabokat. T. T. Napjaink lörlénelnw Vitakör az iskolában Minden tudás hasznukra válik A ceglédi Bem József Szak- munliásképzőben nemcsak az alapszervezetekben, Tlanem iskolai szinten is működik politikai vitakör. Jelentőségéről Zalán Dénes szakkörvezető, történelem szakos tanár adott tájékoztatást. A szakkör működésének, mint elmondta, számos célja van. — Több mint húsz diók jár a klub jellegű szakköri foglalkozásokra, hetente két alkalommal. Tantervszerűen csak azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, amelyek a szakmunkásvizsgán szereplő társadalmi Ismeretekhez kötődnek, egyébként aktuális politikai és gazdasági események, valamint érdekesebb újságcikkek megvitatása a foglalkozások alapja. A Magyarország című heti folyóirat és több napilap állandó közkézen forog. Szakkönyvek, lexikonok és vagy háromszáz diakép is segíti a politikai vitaköri foglalkozásokat. Szeretnénk elérni, hogy a jövő szakmunkásainak politikai, történelmi ismeretei valóban megalapozottakká váljanak, a vitákhoz meglegyen a politikai ismeretük és készségük, s egyben a szakmunkásvizsgára is alaposan felkészüljenek, hiszen minden tudás a, hasznukra válik. Az iskolai KlSZ-élet szerves része a politikai munka. A foglalkozások tájékozottabbá tesznek, a tanulók ezért szívesen vesznek részt azokon. Programjukat még szélesebb körűvé szeretnék tenni, és a klub jellegű vitaköri foglalkozásokon minél több diáktársukat ott akarják látni. d. j. Több táp az állattartóknak A háztáji állattartók rendszeresen és nagy mennyiségben vásárolják a különféle takarmánytápokat, melyekből azonban . nem volt zökkenő- mentes az ellátás. A városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya^ tárgyalást folytatott a gaboriafelvásárló vállalattal és a forgalmazókkal a tápok jobb elosztásáról. Az intézkedés kedvező hatása már érezhető az ellátásban. A szovjet könyv ünnepi hetén Nyolcszáz kötet kiállítása Holnap, csütörtökön, november 6-án, délután negyed hatkor kiállítás nyílik a ceglédi Kossuth Művelődési Központban, a szovjet könyv ünnepi hete alkalmából. A kiállítást a Hazafias Népfront Pest megyei bizottsága és a városi tanács rendezi, a Mezsdunarod- naja Knyiga és a Müveit Nép Könyvterjesztő Vállalat közreműködésével. A kiállításon mintegy 800, szebbnél szebb kötet reprezentálja a szovjet könyvkiadást: klasszikusok, kortárs írók művei, képzőművészeti alkotások színes és fekete-fehér albumai, a gyermekirodalom kiadványai kerülnék a közönség elé. A könyvesbolt kirakatában a szovjet könyv ünnepi hetén szovjet szerzők legfrissebb hazai kiadású köteteit mutatják be, orosz nyelvű kiadványokkal együtt. Ma este Abonyban Kiiipcütikai férni Ma, november 5-én, szerdán, este hat órai kezdettel Abonyban, a Petőfi Művelődési Ház klubtermében külpolitikai fórumot tart a Pest megyei Könyvtár, a nagyközség könyvtára és a szakmaközi bizottság. A külpolitikai fórum vendége: Kulcsár István külpolitikus; újságíró. Takarékos szövetkezet Olcsó fűtő- és üzemanyagot használná Az ésszerű takarékosság közügy. Az év folyamán gyárakban/ vállalatoknál, intézményekben vállalások és intézkedések, .egész sora -látott, napvilágot, s eredményeik: tanúskodnak arról, hogy a rendelkezéseket végrehajtják. A jászkarajenői ÁFÉSZ-nál több tízezer forint energiamegtakarítást hozott az, hogy a helybeli áruház-olajfűtéséről szénfűtésre álltak át. A takarékosságra tehergépkocsi-vásárláskor is gondoltak: olcsóbb üzemelésű, olajjal működtethető járművet vettek. Kicserélik a régit Űj főnyomóvezeték kerül a földbe a Gerje—Perje csatornától a víztoronyig Cegléden. Képünkön: a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozói a Szolnoki út és a Széchenyi út találkozásánál helyezik el a védőcsővel ellátott, 400 milliméteres acélvezetéket. Apáti-Tóth Sándor felvétele Az ÓIK megyei döntőjén Hosszabbítás után — vereség A négy. csapatból álló selejtező csoportból a KÖZGÉP sikerrel jutott tovább, s ott lehetett az országos ifjúsági kézilabdakupa megyei döntőjén. Pest megye négy legjobb ifjúsági együttese mérte össze erejét, s bár a ceglédi fiúk végeredményben a második helyen végeztek, nem keltettek csalódást. Az első helyet eldöntő összecsapáson a nagy rivális Fóttal kerültek szembe, s igazán csak a balszerencsén múlt, hogy nem ők győztek. A KÖZGÉP SE egygólos vezetésekor az erősen rohamozó Főt a rendes játékidő utolsó másodpercében talált be a kapuba, ezért hosszabbításra került sor, s a már győztesnek látszó Cegléd akkor már nem bírt ellenfelével: a színvonalas, nagy küzdelmű mérkőzésen vereséget szenvedett. LÖVÉSZET Új pálya, remek eredmények Mint minden évben, most is megrendezik a sportlövők hatfordulós versenyét, a Téli Kupát. T üzolí ágyakor lat Vízsugarak — hat cső torkából Gyorsan segítettek a szomszéd városok A nagyobb tömegeket befogadó intézmények tűzvédelmére fokozottabb gondot fordítanak, s hathatós szabályok szolgálják a tűzesetek megelőzését. A mentési módokat, ha mégis baj történne, kiterjedt szakirodalom tárgyalja: e módok elsajátítása kötelező a tűzoltóknak, akiknek az elméleti ismereteken és a gyakorlati tudáson kívül szükségük van arra is, hogy a lakossággal adott esetben együttműködhessenek. A városi tűzoltóság ezért gyakorlatot tartott a ceglédi Kossuth Gimnáziumban. Az öreg épület „régi, jó" gerendáaata, száraz tetőanyaga a tűznek kedvező fészke lenne. A födémet, mivel elavult, ezután fogják kicserélni, megerősíteni. Részletes terv Mivel számolhatnak a . tűzoltók, ha láng csapna ki az ilyen épületből? A gyakorlat szervezői alapos, részletes tanulmányt készítettek, tűztámadási tervet, minden eshetőséget latba vetve. A képletes tűzjelzést reggel 8 óra 33 perckor kapta a tűzoltóság. A 05-ös telefonszámot a középiskola pedellusa hívta. — Ég az épület tetőzete, a tűz az emeleten terjed, a diákok a tantermekbe szorultak, a helyzet életveszélyes! — hangzott a pedellus gyors tájékoztatása, s szavaival egy időben már sivított a riasztócsengő a tűzoltóság épületében, a szolgálatos őrség parancsnoka utasítást adott. Menetkészen mordult a járművek motorja, de most az egy- szér nem vijjogott fel a hangjelzés. Az utasítás úgy szólt, gyakorlathoz kell ‘ vonulni, a közlekedési szabályokat szigorúan meg kell tartani, maradjanak némák a szirénák és a forgalmi elsőbbséget jelző, kéken villogó lámpák se gyúl- janak ki. A gépjárműfecskendő héttagú személyzete- is megkapta a szükséges utasítást. A járókelők is Pillanatok alatt a helyszínen termettek. Oxigénes légzőberendezés fedte az épületbe behatoló tűzoltók arcát, akik a „bennrekedtek” segítségére siettek. (Nézőközönségben nem volt hiány, s bár tüzet senki nem látott, a járókelők közül többen készek voltak segíteni.) „Nagy tűzesetről” lévén szó, az URH-láncbn, Szolnok és Kecskemét hívójele Is felhangzott közben. A konzervgyári ügyelet a nagykőrösi önkéntes tűzoltókat fogta össze menetkészre, pillanatok alatt. Szervezett volt a munka: a mentők, a rendőrség, a villamos és közművek mind értesítést kaptak, hogy ki-ki segítsen a maga módján, ahogyan valóságos tűzesetkor szükséges. A gépesített tolólétra a magasba kúszott, az épület ablaksorához. A tűzoltók „szakszerűen „mentették” — szinte akrobata ügyességgel — a bennrekedteket. A nagykőrösiek alig húsz perc alatt érkeztek, automatikusan kapcsolódtak a munkába, mintegy igazolva, t hogy a bajban a szomszéd város segítségére biztosan számítani lehet. A kecskemétiek, szolnokiak is sebesen érkeztek meg. Megnyugtató volt a helyzet a vízellátás szempontjából: Cegléd közművesítésekor a tűzcsaphálózat bővítéséről sem feledkeztek meg. Jó volt a szervezés: a messziről érkezett segítőket azonnal feladattal,, s hellyel látták el. Hat cső torkán ömölhetett volna a víz, ha valóban szükség lett volna rá: a valódi tűz annyit’kívánna. De ha poroltókra lett volna szükség, azokból is volt készenlétben elegendő. Megfeleltek A gyakorlat teljes sikerrel ért véget. Részvevői megfeleltek a rájuk hárult feladatok- nok, jó alkalom volt a fiatal tűzoltók tudásának gyarapítására, a technikai erő felmérésére. Dicséretes magatartást tanúsított a ceglédi Kossuth Gimnázium diákserege és tanári kara is. Érezhették a mentőalakulatok, hogy ők is szívügyüknek tartják az intézmény tűzvédelmét. Jakab Zoltán 1 Az I. fordulóra a Földvári Károly általános iskola és a Volán Honvédelmi Klub által közösen létrehozott, most felújított pincelőtéren került sor, ahol a nyolc lőállásbán célmozgató berendezéseket is felszereltek: 18 csapat, összesen 59 résztvevővel képviseltette magát. Országos viszonylatban is figyelemre méltó eredmények születtek, viszont feltűnt, hogy az első fordulóban csupán két klub indította el versenyzőit. Győztesek Serdülő, leány, légpuskában: Kender Andrea 83 kör, légpisztolyban : Sebők Magdolna 134 kör. Ifjúsági, leány, légpuskában: Szabó Anna 10 lövésből 84, 20 lövésből 165 kör, légpisztölyban: Tauber Márta 80 és 141 kör. Ifjúsági, fiú, légpuskában: Ambrus Zoltán 89 és 174 körrel győzött. Az egyéni teljesítmények közül Ambrus eredménye kívánkozik az élre, különösen, ha figyelembe vesz- szük, hogy a HKL országos döntőjén már 86, illetve 171 kör elegendő volt a győzelemhez. Az említettek valamennyien a Volán Honvédelmi Klub versenyzők U. U BIRKÓZÁS Két versenyen — három helyezés A Ceglédi VSE birkózói közül Dunaújvárosban, az országos „B”-kategóriájú, junior minősítő viadalon, kötöttfogásban, 100 kg-ban Pálinkás Miklós ezüstérmet nyert. Cegléden, a Vasutas-sport- csarnokban, szintén országos vetélkedőn, az úttörők mérték össze erejüket: közülük 49 kg- ban Sípos Árpád és 67 kg-ban Török Lajos az első helyen végzett. /