Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-30 / 281. szám
1975. NOVEMBER 30., VASÁRNAP sMin» SZÁZHETVENÖT ÉVE SZÜLETETT VÖRÖSMARTY Szólni a korhoz Tollvonások a költő arcképéhez Az igazi nagy költők örök élete és örökélete: a mai nap. Ami nem múlik el a huszonnegyedik órával, hanem mindig újrakezdődik az éjek fordulóin. Az élő, eleven élet: mindig jelenidő. A költők és műveik életében: ez a halhatatlanság. Vörösmarty Mihály százhetvenöt évvel ezelőtt, 1800. december 1-én született. Mégis, úgy érezzük, legszebb alkotásai a mai naphoz szólnak, a mai napon szólalnak meg. Ez a költészet legnagyobb titka. Mi a titka Vörösmarty halhatatlanságának? Az ifjú Vörösmarty — Börzsönyben és Bonyhádon — szívesen vette vállára a vadászpuskáját, örömmel bolyongott a természet lágy ölén. Barangolásai közben rácsodálkozott a táj szépségeire. Akkor már, néhány irodalomkedvelő szomszéd és barát unszolásának engedve, verselgetett is. A természet közvetlenül, s őszintén átélt szépsége jelent meg verssoraiban. Ez az őszinteség, ami az átélt élményben az ösztönző kíváncsisággal párosult, repíthette őt — tovább! Egyre többet akart látni. Többet, mint amennyit a 6zem a látóhatár végletei közé befogni képes. Nem a szemével vizsgálódott hát tovább, hanem töprengve, gondolatokban, filozófiát tanult, hogy minél messzebbre s minél mélyebbre láthasson. Ez a tekintet már a természet legnagyobb csodáját, áz embert kereste. Az ember gondjait kutatta. A méltó emberi élet feltételeit, lehetőségeit, akadályait bogozta. Jó iskola volt ehhez a jog is, amit tanult. S amit szembe állíthatott a tapasztalt jogtalansággal. A férfivá serdülő Vörösmarty nem véletlenül kezdett nagy hősi eposzba: a honfoglalásról. A Zalán futása: a régi dicsőség valóra váltásának sürgetése, víziószerű, múltba vetített, zaklatott álomkép egy új, s végső honfoglalásról. így válaszolt a maga korának nemzeti és társadalmi kérdéseire. A jelent a történelemhez, a történelmet a jelenhez közelítette, hogy a „mai nap” történelmi méretűvé és értékűvé válhassék. Ez az, amit manapság, egyetlen s oly szép szóval, elkötelezettségnek nevezünk. Innen útja egyenesen vezetett a reformmozgalomhoz, ami kettős céljával, a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás szolgálatával, irodalmunk legigazibb képviselőit is mélyen áthatotta. Vörösmarty a magyar irodalom vezéralakjává lépett elő. Politizált és írt írásaiban, írásaival politizált. Ez az, amit manapság, egyetlen s oly szép szóval, közéleti- ségnek nevezünk. Az elkötelezett, közéleti költő — Vörösmaty — eközben: egyre inkább kitárulkozott Míg a Szózatban (1836) >egy nemzet nevében mondott imát egy egész nemzetnek, addig a Guttenberg-albumba című tizennégy soros, másik remekművében (1840) már emberiség-szintű harci programot hirdetett. A nemzettől így jutott el a nagyvilághoz, s a nagyvilágban így találta meg helyét, feladatát nemzetének. De nemcsak a nagy tömegek sorsát kutatta, látta s vállalta, hanem belebolyongott az egyén lelkének rejtelmeibe, az „általános emberi” problémák szövevényeibe is. Egyetlen, bár nagyon nagy szerelem, ami T 843. tavaszán házassághoz vezetett — szülte a Me- rengőhöz„ című, máig. utolér-: heteden irodalmi, gyöngyszemet; ennek filozofikus mélységei a költői kifejezés szépségeivel vetekszenek. Melyik a töLb s a nagyobb benne? Ezen el lehet gondolkozni. Mint ahogyan azon is: benne a gondolatok attól szépek és nagyok, hogy érvényesek a „mai napra” is. íme a nagy titok: a költői nagyság, a költészet hatalma. És még nem is szóltunk a legszebb magyar elégéiről, a Kis gyermek halálára című remeklésről. Sem á Pétiké című költői tréfálkozásról, ami már-már a népdalok mélységéig hatol. Sem a Gondolatok a könyvtárban című filozófiai költeményről, ami a kultúrával való visszaélés ellen a több kultúra zászlaja alatt kívánja megvívni csatáját: „küzdeni Erőnk szerint a legnemesbe- kért”. Nem is szólva A vén cigányról, ami az 1848-as magyar polgári forradalom és nemzeti szabadságharc vérbe- fojtása után, a krími háború kitörésekor, az újra-reményke- dést zengte, vészesen-viharo- san, nemcsak európai, hanem világméretű hangerővel és érvénnyel is. És nem szóltunk még Vörösmarty drámáiról sem. Pedig nem véletlenül éli életét ma is a Csongor és Tünde, amiben a szépséges történet e gyönyörű feldolgozása szintén átvezet a nemzeti problémákra keresett választól az emberi boldogság keresés magasztosan feltárulkozó régióiba. Látjuk; látnunk is kell: Vörösmarty akkor sem hozakodott magánügyeivel olvasói elé, amikor magáról írt. Mindig magáról írt. De mindig a maga korának, a maga korához szólt; átélve azt teljesen, együttérzőn és előrelendítőn. Ezért érezheti őt magáénak mindenik kor. Ez az igazi korszerűség. S ez: a korszerűség halhatatlansága. Vörösmartyt — méltón — megsüvegelte kora. Vörösmarty előtt — méltón — fejet hajt az utókor; megrendültén, ámulattal és tisztelegve most is, születésnapján. Simon Gy. Ferenc „A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz” — idézgetem magamban Vörösmarty sorát. Vörösmarty valahogy úgy él a köztudatban, mint aki mindig szózatot írt. Ügy nézünk fel rá, mintha nem is testünk szerinti ember, de „csak” szellemóriás lett volna. Ebben látom Vörösmarty meg nem értésének okát, az iskolások kényszeredett magolását, a nagy nemzeti költészet megismerésének hiányát. Jogot tanult, de ügyvédként soha nem dolgozott. Az irodalomból akart megélni Pesten, a nemesi származású, de vagyontalan nevelő. Ez abban a korban alig kecsegtetett reménnyel, hisz költészetünket akkor szinte kizár- - lg csak a vidéki nemesség művelte, kiket kiterjedt levelezésük lánca kötött csak egybe. Berzsenyi, Kazinczy a birokából élt. Élt? Tengődött. Úgyszintén a „szent öreg”, a tyúkjaival háló Virág Benedek is, aki elhagyottan, szegényen halt meg vjdéki házában. Vörösmarty az első költőnk, ki irodalomból tartotta fenn magát. De hogy ez hosszú ideig bizonytalan létfenntartás volt, arra jellemző Vas Gereben visszaemlékezése: ,.A Nemzeti Kalendáriumnak régebbi füzeteiben igen sokáig lehetett látni Vörösmarty Mihálynak nevét a jegyzékben, hol a pesti ügvvédek lakása megírva volt. Ebből is látszik, hogy Vörösmarty több író társával nagy óvatosságból mindig a jegyzékbe tette nevét; mert az ügyvédi oklevél végtére is kenyérkereseti alap, s a Helikonnak forrása bármily üdítő itallal szolgál is, de végtére is csak — ital.” Vörösmarty töröltette nevét a Nemzeti Kalendárium ügyvéd-címtárából, s ha nehezen és szűkös körülmények közjjtt is, de a magyar fővárosi irodalom biztosítani tudta legelső költőjének megélhetését. Vörösmarty nem is csinált titkot abból, hogy minden honoráriumra szüksége van, sőt harcosa lett az írói és tudományos munka anyagi elismertetésének. Gyakran érték őt ezért támadások, kivált mikor egyik drámájának bemutatását hirdető plakátra ki is nyomtatta: „ a bevétel egy része a szerzőé”. A színházi drámajutalomról című értekezésében keserű szókimondással válaszol a „koldulás” vádjára. „Kereset vagy haszon borzasztó szók, melyekre nálunk a világ fiai csodálatos undorodással fordulnak el... de itt egyszer és mindenkorra ki kell mondanom, hogy mindaddig valódi irodalmunk nem lesz, míg az irodalom el nem tartja embereit.” Nem véletlen, hogy olyan megértéssel egyengette a pályakezdő Petőfi útjait, amiről a fiatal költő Üti leveleiben így ír: „Egy heti kínos vándorlás után Pestre értem. Nem tudtam, kihez forduljak; nem törődött velem senki a világon; kinek is akadt volna meg szeme egy szegény, rongyos kis vándorszínészen?... A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint amely kártyás utolsó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál. A nagy férfi átolvasta verseimet, lelkes ajánlására kiadta a Kör, s lett pénzem és nevem. — E férfi, kinek én életemet köszönhetem, s kinek köszönheti a haza, ha neki valamit használtam, vagy használni fogok, e férfi: Vörösmarty.” Sok apró emberi, vagy inkább nagyemberi vonását idézhetnénk pályatársak, barátok naplójából, leveleiből. Sok versére kellene még felhívni a figyelmet, hogy jobban kössük őt a jelenhez, hogy megismerjük és megérezzük Vörösmarty költészetét. De talán ezekben a megemlékező napokban különben is kezünkbe vesszük ismét a Vörös- marty-köteteket, hiszen minden amit teszünk: adósságtörlesztés. Erőss Ágota Vörösmarty Mihály: A Guttenberg-albumba Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt; Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből S a szent béke korát nem cudarítja gyilok; Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús S a nyomom pómép emberiségre javul; Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról És álmodozni tudó szív nemesíti az észt; Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával És eget ostromló hangokon összekiált, S a zajból egy szó válik ki dörögje: „Igazság!” S e rég várt követét végre leküldi az ég: Az lesz csak .méltó diadal számodra, nevedhez Méltó emlékjelt akkoron ád a világ. Erdetes eredményekre jutunk, jja a pest megyei vonatkozásokat vizsgáljuk Vörösmarty írásaiban. A Dunántúl Vörösmarty ja romantikus, a múltba téved. A Pest vidékének életét ábrázoló költő alkotásait viszont a reformkor lendülete, hazafias embersége jellemzi. Már ifjúságának többször átdolgozott alkotására, Salamon című drámájára is ez jellemző. Cselekménye I. István király halála után játszódik, hazánk egyik legválságosabb korszakában. A válságos négy évtized egyik legjelentősebb eseménye a mogyoródi csata (1074. március 14.) Endre és Béla hercegek ebben az ütközetben győzelmet arattak, meghiúsították a velük szemben álló Salamon király áruló tervét, hazánk német hűbérországgá tételét. Vörösmarty drámájának csúcspontja a mogyoródi. csata. De László herceg, a későbbi I. László király szavai, buzdítása a nemzeti egységre, nem csupán az Árpádok korára, hanem a reformkorra is jellemzőek. öh, annyi karral, ami itt lehullt, Világokat dönthettünk volna meg. Most mi magunlcat törtük meg vele! De fel vitézek, akik elhullának, Testvéreinknek adjunk véghelyet, Aztán tanácsra gyűljünk híveinkkel, S hazánk egére hozzunk jó napot! A Mogyoród közelében levő Fóíra vezet el Vörösmarty egyik legismertebb költői remeke, a Fóti dal. Ezt a költeményt maga Vörösmarty szavalta el egy szüreti mulatságon, 1842. október 5-én Fáy András egyholdas szőlőbirtokán. A bordal ennek a kornak irodalmi divatja volt, de Vörösmarty költeménye nem csupán bordal, hanem egyúttal a hazaszeretet éneke is. Legjellemzőbbek talán e sorai Egy pohár bor a hazáért Meg nem árt! Érje áldás és szerencse *Mindenütt, Ahol eddig véremésztö Seb feküdt Arca, mely az ősi bútól Halovány, Felderüljön, mint a napfény Vész után. A vendéglátó Fáy András sokirányú tevékenységet fejtett ki. Alapítója az első hazai pénzintézetnek, előmozdítója az Iskolaügynék, s bár regényeit, szépirodalmi műveit ma már Pest megyei helyszíneken csupán irodalomtudásaink ismerik, tevékenységének jelentőségét el kell ismernünk. Nemes egyéniségét találóan jellemezte Mikszáth: Ha Széchenyi nincs, öt illeti a legnagyobb magyar titulusa. Ha Deák nincs, ő nevezhető a haza bölcsének. Így azonban maradt a haza inindenese. Vörösmarty és Fáy jóbarátok voltaik: a költő 13 esztendeig — 1830-tól házasságáig — egy utcában, a Kalap utcában — a mai Irányi utcában — lakott Fáy Andrással. Fáy szőlőbirtoka Főt templomától északra, a Somlyó-he- gyen, a Szilvás dűlőben terült el. A harmincas, negyvenes években Fáy barátait, ismerőseit, a reformkor csaknem minden számottevő íróját, költőjét szüreteken látta vendégül. Ha a filmet vagy a tévét már 140 esztendővel ezelőtt feltalálták volna, meg lehetett volna örökíteni az egykorú vendéglátást. Látnánk, hallanánk ma Kossuthot és nőrokonait, figyelemmel kísérhetnénk Barabás Miklós festőművész, Feren- czy István szobrász és Szontágh Gusztáv egykorú kritikus esztétikai fejtegetéseit, Pólya József és Bugát Pál tudós orvosok beszélgetését, vidulhatnánk Deák Ferenc adomáin, és a ma már elfeledett Szemere Pál kedves szójátékán, amelyre a Fóti dal is utalt. 1840-ben Fáy felesége remek halat tálalt vendégeinek. Egy évvel később viszont a hal elmaradt. Ezt reklamálta Szemere Pál kedves szójátéka: „Fáy András a haladás oly buzgó bajnoka, ezúttal hűtlen lett a hal-adás elvéhez.” Erre emlékeztetnek Vörösmarty sorai: „Hol van a hal, mely dicső volt és remek?” Film helyett azonban be kell érnünk Fáy András életének hűséges krónikása, Badics Ferenc hangulatos leírásával: „Amint egy kocsi feltűnik a faluvégi térségen, kendőlo- bogtatással, mozsárdurrogásstal üdvözlik az új vendégeket. Délre kelve jóformán mind ott van már, aki jöhetett, a tágás ebédlő nem is győzi befogadni őket. Nem maradt ott senki étlen-szomjan, olyan nagy a bőség, akárcsak otthon névnapot ülnének. A jókedv nem kisebb. Víg zene, és lelkes áldomás mellett ürítik a hegy levét.” Két ódon épület őrzi a szüretek emlékét: a Barátság háza és közelében egy présház. A fótiak az épületet Vörösmarty- kunyhónak nevezik. A Fáy társaság Barátság házának hívta. 1837-ben Fáy András építette maga és felesége számára pihenőhelyül. A szüreti vendégeknek kedves ötletük támadt: az építkezést sajátkezűleg is elősegítették egy-egy kő falakba illesztésével. A kedves kezdeményezést Ferenczy István szobrász emléktáblán örökítette meg! A barátság ezen falai közé, amidőn épülének, vidám enyh órái között követ rakának Barabás Miklós, Bajza József, Bugát Pál, Czuczor Gergely, Fáy András hitvesével, Fáy Ferencné leányával, Ferenczy István, Lucsenbach?r János, Pólya József hitvesével, Szontágh Gusztáv, Vörösmarty Mihály, május 30. 1837. I A romos épületet 1959-ben újították fel. Belső szobái is hangulatosak. Korhű a szoba berendezése is. Az ódon gerendás mennyezet alatt szőlőprés, népi díszítésű tányérok, gyertyatartók. S a Barátság háza közelében nádfedelű présház, falán emléktábla: „Fáy András 1786—1864. A reformkor legnagyobb, legszerényebb kulturális és gazdasági szervezőmunkása.” A szőlőből látni Rákos mezejét is. E helyről Vörösmarty nem írt költeményt, de a mezőn gyakran vadászott kedves ismerőseivel, a Nemzeti Kör tagjaival. ItSÍ vármegye kezdeményCZCSC, irányítása, alispánjának. Földváry Gábornak lelkes tettereje révén jött létre a pesti Nemzeti Színház. Vörösmarty Árpád ébredése címmel előjátékot írt a színház megnyitására. 1837. augusztus 22-én adták elő az alkalmi, mégis maradandó .értékű színművet. A darabban Árpád ezer esztendő után feléled sírjából, s a költő mintegy kalauzolja az épülő, múlt század eleji Magyar- országon, a Duna-part legszebb részén és a Nemzeti Színház táján. A dráma soraiban kifejezésre jut a nemzet alkotó ereje, a múlt tesipedésének elítélése. A költő műveltségünk elmaradottságát is ostorozza. A színműben életre kel a napszámos, aki mai szóval élve rohammunkával építi a színházat. Büszkén vallia: ... én amilyen cifrátlan vagyok Két álló hétig hordtam a követ, S magam fizettem érte örömet, S nézzétek, a ház szép magasra nőtt. Bennünket ma is lelkesítenek a költő Árpádhoz intézett szavai: ... Mi újra éledünk, Buzogva küzdünk egy jobb életért! Rubinyi György
