Pest Megyi Hírlap, 1975. november (19. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-18 / 270. szám
Szoknyák, cipők, kötött holmik Közel a százhúszmillióhoz Tíz vagon áru az év végéig — Az ünnepi bevásárlás, amit fokoz a KST-betétek jelenlegi visszafizetése, a múlt hónapban elkezdődött — mondja Kaszás Imre, a Dunakanyar Ruházati Aruház, Pest megye egyetlen ruházati cikkekre szakosított üzletének helyettes vezetője. — Százhúsz millió forint az előirányzatunk, eddig több mint százat értünk el. Mint a koktól — Teljesítjük-e? Reméljük, igen. Persze, nemcsak rajtunk múlik, eredményességünk függ az áruellátástól, no, meg a vásárlóktól is. Bizakodásunk a város látogatottságára alapul, arra, hogy a környék községeiből sok ember jár be Vácra, sőt, sok budapesti is megfordul itt. A kiszolgálásra várók között elvegyülve, azt tapasztaljuk, hogy az önbizalom nem megalapozatlan. — Inkább zötyögök 'egy órát, de kijövök Újpestről. Sokszor, bizony, itt nagyobb a választék, mint a Luxusban — jegyzi meg egy középkorú nő, aki szürke szoknyát vásárol, s hozzá fekete cipőt. Minden kelendő — Tudja, ez a bolt olyan, mint a koktél, van benne minden — magyarázza egy negyvenes férfi, miközben szürke Wartburgba száll be, hóna alatt importcipővel. — Ilyet Pesten nem kap ... Tudja, Dunakeszin lakom, és hetente egyszer-kétszer átruccanok ide, megnézem, mi az újdonság? — Mit keresnek a vásárlók? Magasnyakú férfipulóvert, női importcsizmákat, kötött holmit, bőrdíszművet, kendőt, sálat, cipőt, egyszóval mindent. A cipőosztály például októberben 17—18 ezer pár cipőt adott cl, árukészlete 31 nap alatt kicserélődött. — Újdonság? A darabárus csecsemőkelengye, a cipőosztályon a nyersgumi talpú, féláron, 70 forintért kapható gyermekcipő, de szombat-vasárnap kivételével, mindennap szállítanak árut, választékunk állandóan bővül. — Hiánycikk? A luxusáru közül az irhabunda, öívenet- hatvanat kaptunk, 4—10 ezer forint közötti áron, és körülbelül kát hét alatt elfogyott. De nem is ez a, lényeg, hanem a tömegigények kielégítése. Dobozok közölt Ahogy az irodából kilépünk, a folyosón láda- és dobozhegy állja utunkat, szinte a mennyezetig ér. A raktár tele, az áruháznak a négy éve tervezett, mintegy hatszáz négyzetméteres rakodótér már szűknek bizonyul. — Nagyobb raktár kellene Huszonhárommilliós a jelenlegi árukészletünk, és az év végéig csaknem tíz vagonnyit szállítanak. A kereslettől függően, egy-kettő-három napig várnak a csomagok eladására, s olyankor a közlekedés, bizony, bonyolult. Valóban. Most is alig fér el egy felnőtt a dobozok közötti részen. — Gond? A-z ipari tv-kame rákhoz új monitorokat ren deliünk, októberre igazolták őket vissza, ígéretet és iratokat is kaptunk, de a készülékeket valahogy elfelejtet ték küldeni. Vajon miért? Talán majd karácsonyi ajándékként, a Télapóval küldik. Hargitai György Garamszentbenedek — Tiszaalpár — Vác Meghívások — ünnepségekre A múlt év őszén, 1974 októberében megjelent Ágh Bíró Béla váci iskolaigazgató Fény a barlangban című tanulmánya a Magyarország című hetilapban. A hazai sajtóban ez volt az első híradás arról, hogy 1975- ben több helység (Vác, SzolHAROMSZAZHAT RÉSZTVEVŐVEL Mezei futóverseny A múlt hét végén rendezett mezei futóversenyen 306 Versenyző vett részt. EREDMÉNYEK Fiúk, V. osztályosok: 1. Peiler László (Petőfi isk.), 2. Hu- dák László (Báthori), 3.- Steidli Ákos (Hámán K.). — VI. osztály: 1. Fazekas Gábor, 2. Bognár József, 3. Mikus Tamás (Petőfi iskola). — VII. osztály: 1. Máté Attila (Petőfi), 2. Kiss Ferenc (Petőfi), 3. Dobis Zsolt (Árpád). — Vili. osztály: 1. Kotyina Miklós (Árpád), 2. Kis Szabolcs (Árpád), 3. Sebestyén Ferenc (Hámán). Lányok, V. osztály: 1. Tóth Mária (Gábor), 2. Kretos Tünde (Petőfi), 3. .Janik Erika (Petőfi). — VI. osztály: 1. Ponyist Györgyi (Petőfi), 2. Szirák Éva (Báthori), 3. Szikora Katalin (Hámán). — Víí. osztály: 1. Felcser Éva (Petőfi), 2. Bajer Melinda (Petőfi), 3. Varga Rita (Hámán). — Vili. osztály: 1. Apró Anikó (Árpád), 2. Feith Stefánia (Báthori), 3. Blu- nár Tünde (Báthori). összesített pontverseny: 1. Petőfi 219, 2. Hámán Kató/112, 3. Báthori 85, 4. Árpád 58, 5. Kisegítő 10, 6. Gábor 9 ponttal. Középiskolások, fiúk, 1. évfolyam: 1. Válóczi György (Gépipari), 2. Bossányi László (204. MŰM),1 3. Nemeskéri Ferenc (Sztáron). — 11. évf.: 1. Bóka Elemér (Géza G.), 2. Hódos Imre (204. MŰM), 3. Németh László (Mezőgazdasági) — Ill—IV. évf.: 1. Beszta László (Gépipari), Darányi József (Mezőgazdasági), 3. Ba- razutti László (Géza G.). Leány, 1—II. évf.: 1. Lukács Györgyi (Közgazdasági), 2. Kiss Csilla (Sztáron G.), 3. Grécs Éva (Géza G.). — III— ÍV. évf.: 1. Köndér Éva, 2.'Oro- szi Zsuzsa, 3. Farkas Zsuzsa (Géza Gimnázium). összesített pontverseny: 1. Géza Gimnázium 107, 2. Gépipari Technikum 95, 3. Sztáron Sándor Gimnázium 47, 4. Mezőgazdasági Technikum 44, 5. Közgazdasági Technikum 17, 6. 204. MŰM 14 ponttal. nők, Csongrád, Tiszaalpár, Ludány stb.) ünnepli megalapításának 900. évfordulóját. A lap elfutott az rdekelt csehszlovákiai városokba, községekbe is. Ágh Bíró Béla, a jubileumi rendező bizottság tagja, más újságokban, folyóiratokban is felhívta az érdeklődést városunkra (Természet Világa, Szövetkezeti Híradó, CEMÜ LJjság stb.). Egyben állandóan tartja a kapcsolatot az ünneplő helységekkel, kölcsönösen tájékoztatva egymást a jubileumi rendezvényekről. A Géza király téri gimnázium és szakközépiskola igazgatója a közeljövőben Tisza- alpárra utazik, ahol ünnepélyesen zárul a jubileumi esztendő. Szeretne eleget tenni a garamszentbenedeki meghívásának is, mert az alapító- levél kiállítóhelye szintén gazdag programmal köszönti a 900. évfordulót. (papp) Játékvezetői tanfolyam A Váci Járási Labdarúgószövetség november 20-án, csütörtökön, délután fél ötkor játékvezetői tanfolyamot indít. Az érdeklődők a kezdési időpontig a labdarúgó-szövetségnél (Vác, Városi Tanács VB. Testnevelési és Sportfelügyelőség, 2601, Vác, Pf. 137.) jelentkezzenek. LABDARÚGÁS Nagy küzdelmekben dőltek el a helyezések Elismerés Pászthory Lóránt csaknem másfél évtizede vezeti a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal váci kirendeltségét: eredményes szervezőmunkájáért a napokban Földes János, a megyei hivatal vezetője átnyújtotta neki A belkereskedelem kiváló dolgozója kitüntetést s a pénzjutalmat. VÁCI NAPLÓ XIX. ÉVFOLYAM, 270. SZÁM 1975. NOVEMBER 18., KEDD Újításokkal is Eredményes anyagtakarékosság Más helyre telepítik Mindenekelőtt a gazdaságosabb termelést tartották szem előtt a SZIM Kőbányai Gyára nagymarosi gyáregységének vezetői, amikor az év elején elkészítették az idei intézkedési tervet. Es ismét felvetődött a kérdés, mint a korábbi években, hogy mi a teendő, hiszen jelentősebb beruházásra nem kerülhet sor, mert a Dunai Vízlépcső építése miatt a gyárat más helyre telepítik, a XI. pártkongresszus határozatait és a többi párthatározatot viszont végre kell hajtani. Az üzem kommunistái A szocialista brigádtagság, a dolgozók döntő többsége jelentős erőfeszítései mindenekelőtt az anyagtakarékosságban érte^ el jó eredményeket, részint, a Dolgozz hibátlanul munkamódszer t révén is. a munkások sok hasznos javaslatának felhasználásával. Gelle Imre, a gyáregység termelési vezetője elmondotta, hogy az idén is jelentős segítséget kapott a gazdasági vezetőség a helyi pártszervezettől a termelési feladatok végrehajtásában. A gyár kommunistái nemcsak meggyőző propagandatevékenységgel segftik párthatározatok végrehajtását, hanem azzal is, hogy mindig élen járnak a munkában. Ugyanez mondható el a szocialista brigádokról is. Az idei anyagellátási gondok például súlyosabbak voltak, mint a korábbi évekbe- niek, ezért gyakran kellett más munkákra átcsoportosítani a dolgozókat, és előfordult az is, hogy más szakmában dolgoztak, így időközben több brjgádtag más szakmát is elsajátított, s tudásuk már na- i gyón nagy segítséget jelent, amikor az átcsoportosítás elkerülhetetlen. A szocialista brigádok újításokkal is elősegítik a gazdaságosabb termelést, például a Petőfi nevét viselő, a dolgozók közül pedig Dubniczky István, Wiedermann Imre gyalus ás Trieb Antal marós szakmunkás nyújtott be megvalósítható javaslatokat. Az újítások többsége a technológiai folyamatban észlelt kisebb-nagyobb problémákat oldotta meg. A technológiai változásokkal jelentős norma- óra-megtakarítast értek el. A/.egszigoríiolt ellenőrzés Az üzem főként szerszámgépalkatrészt gyárt a kőbányai gyárnak, továbbá évente 18 millió forint értékben szerszámgépeket is generáljavít, összesen tíz fajtát, de jövőre már csak hatot, következésképp bevezethetik a szériaszerelést, tehát kevesebb lesz az elveszett munkaidő. Sok bosszúságot okozott néhány dolgozó állandó késése. Az idén májusban felmérték a késésekből, valamint az indokolatlan eltávozásokból származó veszteségeket és azonnal intézkedtek: megszigorították az ellenőrzést, kötelezővé tették a munkaidő jobb kihasználását. A gyáregység jövője Előbbre léptek az energiamegtakarításban is. A gazdasági vezetők például állandóan hangsúlyozzák a gyárban, a műhelyekben és az irodákban, hogy mindenki úgy fűtsön, ahogyan odahaza szokott, s jelentős fűtőanyagot takaríthat meg a gyár. A végleges eredmények még, természetesen, nem ismertek, de remény van rá, hogy teljesítik az anyag- és energiamegtakarítási tervet is. A közeljövőben még egy nagy problémát kell megoldani. Mint említettük, a gyárat költöztetni kell a vízlépcső építése miatt. A dolgozók megnyugtató, választ szerettek volna kapni sorsukról. A közelmúltban ezért a gyárban találkozót szerveztek meg, melyen jelen volt Gulyás Miklós, a járási pártbizottság munkatársa, Szalai Árpád, a nagymarosi pártbizottság titkára, Volentér Tibor, a nagyközségi tanács elnöke, Kuti Lajos,, a SZIM vezérigazgatója, Ada- mecz István, a SZIM pártbizottságának titkára. Sümegi József, a’ nagymarosi gyáregység vezetője, Grécs László, a gyári pártszervezet titkára és Gelle Imre termelésvezető. A tanácskozásnak egy napirendi pontja volt: a kőbányai gyáregység jövője. A találkozón Kuti Lajos vezérigazgató hangsúlyozta: a SZIM számít a nagymarosi kollektívára, minden lehetséges anyagi eszközzel hozzájárul új gyár felépítéséhez, egyedül viszont nem tudja vállalni a költségeket, anyagi támogatást kér hozzá és természetesen, megfelelő kártérítést is. Saját erőből, állami támogatással és a kártérítési összegből a réginél sokkal jobb, korszerűbb gyár épül majd Nagymaroson. A konkrét tárgyalások már elkezdődtek, hogy minden feltételt megteremtsenek e terv megvalósításához. Eoxin László Idős emberek köszöntése Ajándékká, virággá, szeretettel Az idős emberék megbecsüléseképpen tartotta meg a Burgundia utcai szociális otthon az öregek napját. Szarvas Vincéné, a szociális otthon vezetője fáradozása és szívből jövő gondoskodása tette maradandóvá ezt a napot az otthon lakóinak emlékezetében. A délelőtti ünnepségen, melyet az otthon vezetősége és a Forte nőbizottsága közösen rendezett, ott volt Bakaja László, a városi tanács szociálpolitikai munkatársa, Martikán Gyula, a Forte szb-titká- ra, a Hazafias Népfront váci A járási-városi sportfelügyelőségen kis ünnepséget tartottak, amelyen Kovencz Antal, a labdarúgó-szövetség elnöke értékelte a városi nagy- és kispályás labdarúgóbajnokságot. Nagypályán 6, kispályán, 2 csop.rtban, 16 csapat szerepelt, s az alábbi tabellák bizonyítják, hogy az egyes csoportokban nagy küzdelmekben dőltek el a helyezések. Nem egy mérkőzés igen hvonalas volt, kirívó sport- erűtlenség nem fordult elő. A helyezetteknek a szakma- zi bizottság sportfelelőse, er Gyula adta át az ér- ket, külön kiemelve és gdicsérve a legsportszerübb csapatokat, a VTK-t, a Nyomdát és az Öntödét. VÉGEREDMÉNY Nagypályás bajnokság: 1. Forte 17 pont, 2. Öntöde 16 pont, 3. Hajógyár (11), 4. Híradás (8), 5. DCM (5), 6. Kórház (3 pont). Kispályás bajnokság, A- csoport: 1. Vízmű 20, 2. Gumigyár 16, 3. Kötöttáru 14, 4. Városgazdálkodás 12, 5. FICE 11, 6. VTK 9, 7. Tanácsi Építő 2 ponttal. Kispályás bajnokság, B-cso- port: 1. Hűtogépjavító 22, 2. Sütőipar 21, 3. Textiles 20, 4. Kommunális 16, 5. Esze Tajnás 16, 6. Hajógyár 15, 7. Izzó 14, 8. Nyomda 12, 9. ÁFÉSZ 8 ponttal. bizottságának két tagja, Ambrus Jánosné és Rostás Mártonná, a szakmaközi bizottságot Szikora Pálné képviselte. Rácz II. Sándomé köszöntötte az otthon lakóit, majd a Forte óvodásai adtak műsort, verssel, tánccal és énekkel. A vendégek felkeresték az otthonhoz tartozó mindkét öregek-napközijét is: a Mártírok útjaiban 34, az Eötvös utcaiban 15 idős ember fogadta örömmel a megemlékezést. A Burgundia utcai szociális otthont délután is sokan keresték fel: a szocialista brigádok tagjai, rokonok és ismerősök látogatták meg az ünnepeiteket. Mindenkihez ment valaki ajándékkal, virággal, szeretettel. Az otthon legidősebb lakói a 95 éves Czuczor Margit és a 92 éves Pitzer Ignác. A Mártírok útjai napköziben a 87 éves Boros Lászióné, az Eötvös utcai napköziben a 83 éves Pohl Irén a legkorosabb. Mind a négyen egészségesek. Móritz Valéria ben volt Pécsett, az egyéves bennlakásos pártiskola hallgatója. Amikor visszakerült üzemébe, jól hasznosította a Baranya megye központjában szerzett ismereteket. Huszonkét évvel ezelőtt lépte át először a Derecske dűlői üzem nagy kapuját, s fokról fokra küzdötte fel magát: a fizikai munkásból csoportvezető lett, később diszpécser, művezető. IVIa a termelési osztály helyettes vezetője. Másfél évtizede — osztályvezető-helyettesi teendőit is ellátva — a pártvezetőség titkára. A hajógyárban magas színvonalú a pártmunka, az irányító, segítő és ellenőrző tevékenység. Cseri Béla emberismerete, közvetlensége is hozzájárul ahhoz, hogy párttá, gok és pártonkívüliek közös igyekezettel segítik egy-egy célfeladat teljesítését. A négy alapszervezet átfogja, politikailag irányítja a gyáregység egészét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulójának előestéjén kapta Cseri Béla a meghívást az Országházba, ahol átvehette munkájának igen jelentős elismerését, a Munka Érdemrend arany fokozatát. Otthon a család izgatottan várta haza a fővárosból. Elsőnek a kisunoka köszöntötte a boldog apát és nagyapát A feleség visszaemlékezett arra, hogy 1973-ban ő kapta meg ugyanennek a kitüntetésnek az ezüst fokozatát Fapp Rezső Az ország összes faiskolájának Bogyós gyümölcsök - törzsültetvényből 1980-ra az yrszág összes faiskoláját ellátja a bogyós gyümölcsök központi törzsültetvényeiből származó törzsanyaggal a Kertészeti Kutató intézet fertődi kutatóáiiomása. A kutatóintézet a bogyós gyümölcsök magas biológiai értékű, vírusmentes szaporítóanyagát állítja elő, amelyet a központi törzsültetvényekből nyert. A központi törzsültetvényből telepítik át az árutermelő faiskolák az üzemi törzsültetvényeket. Tizenöt éve párttitkár * Uí — a parlamenti Közös igyekezettel — Ma sem tudom elfelejteni' az Országházban töltött órákat J — emlékezik vissza életének nevezetes eseményére Cseri Béla, a Magyar Hajó- és Darugyár váci üzemének párttit- kára. — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át a kitüntetést. A Köztársaság úti, meghitt családi otthonban felidézzük a hosszú utat, hogyan jutott el az ONCSA-telepi munkáscsalád gyermeke, az egykori proletárfiú a parlamenti ünnepségig? Édesapjuk megrokkant az első világháborúban, nagy erőfeszítésekkel, sokat nélkülözve nevelte fel tíz gyermekét. Cseri Béla akkor nem is gondolhatott a tanulásra, csak a felszabadulás után vált lehetővé számára, hogy elvégezze a gépipari technikum esti tagozatát, növelje szakmai ismereteit, gyarapítsa politikai tudását. 1964—1965: ebben a tanév-