Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-05 / 234. szám
Országjáró szakmunkástanulók Motorkerékpárral Bem apó nyomán Az idén is gazdag programot kínál a kirándulni vágyó tanulóknak a Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézetben működő országjáró diákok köre, melynek vezető- j - Uutner József tanár. Megkértük, beszéljen a kör megalakulásáról. — 1964 óta működik ez a Szakosztály intézetünkben. Az utóbbi évben vették fel az ifjú természetbarátok az ODK ne-vet. Valamennyi szakközépiskolában kell ilyen szakosztálynak működni. Nálunk nem érezhető a kötelező jelleg, hiszen a diákok nagyon szívesen vesznek részt a túrá- kon. ^ Tagjainkat sportegye- sületi tagkönyvvel látjuk el, amiben benne van a 'természetbaráti érvényesítés. A tag- könyv felmutatásával az ország összes turistaházában és kempingtáborában 50 százalékos kedvezményben részesülnek. — Mennyire tehető a részt- ' vevők száma, és hogyan állítják össze az évi munkatervet? — Jelenleg 150 aktív diákunk tevékenykedik az országjáró diákok körében, a kirándulások a tagság igényeinek figyelembevételével készülnek. Az időtartamuk 3 nap, minden hónap utolsó hetében. A nyáron 2 hetes sátortáborban üdültünk a Balatonnál. A májusban lezajlott lengyelországi kismotoros túra, melyet a győzelem napja alkalmából rendeztünk, nagy visszhangot keltett a fiatalok körében. — Szerveznek-e hasonlót az idén? — Igen. 1976 májusában motorosokkal indulunk Romániába, Erdélybe, iskolánk névadója, „Bem csatái nyomán”. A végállomás Nagyszeben lesz. A téli szünetben egyhetes sítáborba készülünk Zakopanéba. Erre a túrára azok a tanulók jönnek, akik iskolai munkájuk alapján megérdemlik ezt az utazást. Bíró Mária az ODK diákvezetője az iskolában. — Egy éve vagyok a kör tagja, és ez a megtisztelő feladat szeptembertől hárult rám. Mindegyik kirándulás részese vagyak. Nagyon szeretem a természetet, a szép városokat, romantikus tája- kát. — Hány belföldi túra várja a fiatalokat, és milyen tájegységek felé visz az út? — Kilenc, országon belüli utazás szerepel a munkatervünkben. Csak néhányat említve: Esztergom, Eger, budai hegyek, Mátra. Az utakon földrajzi és természetrajzi ismereteink is bővülnek. Népes túrázó csapatunk jó példát mutat arra, hogy kötelező köröket is meg lehet szerettetni, gazdag, színes programok szervezésével. Détári Julianna PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A ceglédi járás .---:-----------------------XI X. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM 1975. OKTÓBER 5., VASÁRNAP Két újabb tanfolyam A városiban és a járásbán az autóklub ceglédi szervezete rendezi az új KRESZ-t megismertető járművezetői tanfolyamokat. Eddig már két csoportot indítottak, azonban a jelentkezők nagy számára való tekintettel máris szervezik a harmadikat, s rövidesen a negyediket. A járásban is folynak már a jelentkezések, s így hamarosan megindul az bkta- tás Ceglédbercelen, Albertir- sán. Törteién, Nagykátán, Abonyban, Nagykörösön. A kisebb helységek hallgatóit egy- egy központi fekvésű helyre hívják össze és ott rendezik meg részükre az oktatás. A nagyobb üzemekben 35-nél több jelentkező esetén indítanak tanfolyamot. Több üzem élt ezzel a .lehetőséggel és összegyűjt ve adták be a jelentkezéseket. Ezeken a helyeken a vállalat gazdasági. vezetése szervezte az oktatásra jelentkezőket, hiszen országos érdek, hogy az új közlekedési szabályok időben való, alapos elsajátításával megelőzhessük a baleseteket. Az autóklub kéri az érdekelteket, hogy. minél előbb jelentkezzenek a tanfolyamokra, mert csak így tudják felmérni az oktatói igényt, és a szükséges helyiségeket. B. L. Közlekedési úttörő rajék Szervezetten oktatják az új KRESZ-t Ülést tartott a ksslsksűéshizknsági tanács Megtartotta harmadik negyedévi munkaé.rtekezletét Cegléden, a rendőrkapitányság épületében a járási és városi közlekedésbiztonsági tanács. A részvevőket — társadalmi munkatársakat — Csillag Károly őrnagy, a kapitányság vezetője, a KBT elnöke tájékoztatta az idei intézkedésekről és eredményekről. Az év elején KRESZ-vetél- kedőket tartottak azoknál a vállalatoknál, amelyek több gépjárművezetőt alkalmaznak. Iskolai vetélkedő a Bem József Ipari Szakmunkásképzőben volt, nem sokkal azután, hogy a tanulók egy csoportja hazatért a májusi, lengyelországi béketúráról. Nyáron az autóklub ceglédi szervezetében zajlott le elméleti és ügyességi vetélkedő. A legjobbak minden esetben tárgyjutalmat kaptak. A tavaszi kerékpáros iskolabajnokságokra alaposan fel kellett készülni. A ceglédi és a járásbeli legjobbak közül a területi megyei döntőn az öt legjobb vehetett részt. Megvalósult a közlekedés- biztonsági tanács egyik elképzelése: a ceglédi járásban, a főútvonal menti községekben, Albertirsán, Ceglédberce- len, Cegléden, Abonyban megalakultak a közlekedési úttörőrajok. A KBT jelentős anyagiakat I fordított arra, hogy az úttörő- egyenruhához illő, egységes ki- I egészítő öltözékkel — sapká- i val, vállszíjjal —, lássa el a gyerekeket. A közlekedési kis járőrök karszalagot is kaptak. A KÖZGÉP ceglédi gyárának szocialista brigádjai társadalmi munkában eddig 100 jelzőtárcsát készítettek az úttörő közlekedési járőröknek, s még többet is ígértek. Abonyban, a Gyulai Gaál Miklós és a Somogyi Imre általános iskolában, a fegyveres erők napján avatták az úttörő közlekedési rajt. A ceglédi közlekedési úttörők egyenruhában, dicséretes fegyelemmel mutatkoztak be a város lakói előtt legutóbb a honvédelmi napon. A közlekedési rajok számára munkaprogram készül, hamarosan eljuttatják az iskolákba. A városi és járási közlekedésbiztonsági tanács elnöksége foglalkozott az új KRESZ oktatásának megszervezésével, a tennivalókkal. Az oktatás a VOLÁN 1. Vállalatnál megkezdődött. Az autóklub ceglédi tanfolyamaira igen sokan jelentkeztek. Az oktatást a ceglédi járás községeiben is megkezdik. Régi terv Cegléden, hogy a közlekedési szabályok oktatására, gyakorlására, játszóparkot készítenek. A játszópark építésének helyzetéről Rétyi Pál rendőrőrnagy, közlekedési alosztályvezető tájékoztatta az értekezlet részvevőit. A játszóparkot kijelölték: a Vörösmarty téren kap helyet. Terve elkészült, a területrendezést, a hely feltöltését szorgalmazzák. Szeretnék rendeltetésének a jövő év első felében átadni. Hasonló játszópark létesítésének gondolatával foglalkozik Albertirsa és Abony nagyközség tanácsa. Az új KRESZ tudatosításával kapcsolatban a közlekedés- rendészeti alosztály vezetője elmondta, hogy a Budapesten Az utolsó kötélgyártó tudja elkészíteni. Régi időkben sokat gyártottak ilyet, a malomkerekek hajtásához kellett. Néhány éve rendelt egyet az ÉVIG, ahol finom műszerek és alkatrészek emeléséhez használják. Szinte fel sem lehet egyszuszra sorolni, mi mindent gyárt a köteles. — Csináltam már vontatókötelet vitorlázórepülőknek és sok-sok kilométernyi műanyag ruhaszárító kötelet is. Nem feledkezem meg a gyerekekről sem, kapható nálam ugrókötél. Simít a gereben — Hogyan készül a kötél? — Szinte minden kézzel! A kendert tiloltan kapjuk, amit vasfésűvel, gerebennel egyengetünk simára. A legjobb anyagból istráng, kötőfék készül, a kócból pedig borjú- kötél. Az ember munkáját se-_ gíti a verőgép, aminek fogakban végződő fogaskereke fonja össze a zsinórt kötéllé, óránként 20—30 méteres sebességgel. A zsinórozó fonókereket ma már villany hajtja. Van, amikor még a nagy műhely is rövidnek bizonyul, olyan hosszú kötelet kérnek. Ilyenkor aztán a környékbeli gyerekek legnagyobb örömére, ideiglenesen, kiköltözünk az utcára, a szerszámokkal együtt. A kötélgyártással járó por miatt-télen mínusz 10 fokig a szabadban levő féltetős épületben dolgozunk. A friss levegő és a sok munka egészséges. Nem ritka a nyolcvan- éves köteles sem. A fiú még kitanulta — Kitől tanulta a szakmát? — A mesterem, Abonyban, a nagyapám volt. De apám és apósom is kötélgyártással keresték meg kenyerüket. Akkor még sok ló járta a határt, kellett a köteles. Most már zárt szakma lett a miénk. Igaz, a fiam még' kitanulta a mesterséget, de ő már gumipertlit és cipőfűzőt készít. Ameddig bírom, folytatom a szakmát, de egyre nehezebb a vásározás, inkább csak a piacokra járok és a környék szövetkezeteinek, lakosainak készítek kötelet. Kőhalmi Dezső Szitavasár Piaci napokon sokan keresik fel a bazársort, ott kínálják áruikat a kötélverők, kefekötők, szitakészítők, faesztergályosok, késesek, ott vásárolhatók konyhai felszerelések. Az árusok valamennyien a város megbecsült iparosai. A szitakészítés a ritka szakmák közé tartozik. Apáti-Tóth Sándor felvételemegtartott tanfolyamon, melyet a Pest megyei Közlekedés- biztonsági Tanács rendezett, Cegléd és a járás képviseletében tizenheten tettek eredményes vizsgát: ők lesznek a helyi tanfolyamok oktatói. A ceglédi KBT elnökségi tagjainak hozzászólásai hangsúlyozták, hogy a közlekedés biztonsága végett szükség van a következetes szervező munkára. Dr. Lakatos József, a városi tanács titkára hozzászólásában elmondta, hogy a tanács vezetői, a gyalogos forgalom biztonságáért, az átkelőhelyek tartósabb felfestéséről tárgyalnak a városgazdálkodási vállalattal. Junó László, a városi pártbizottság munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a következő tervidőszak feladatait is mielőbb össze kell állítani, hiszen a KBT munkájának is összhangban kell lennie az elképzelésekkel. Garab József, gépészmérnök a termelőszövetkezeti gépjárművezetők KRESZ-oktatásá- nak fontosságáról szólt, dr. Rá- tonyi Dénes, a Magyar Autóklub ceglédi csoportjának elnöke, az autóklubosok KRESZ- tanfolyamairól és terveiről beszélt. E. K. Legkésőbb november 30-íg Kötelező a házadö-bevaHás Általános, kötelező házadő- bevallást rendelt el a Pest megyei Tanács VB Pénzügyi Osztálya az 1976. évi házadó kivetése céljából. Adóbevallást kell benyújtani a személyi tulajdoniban levő épületek (lakóház, üdülő, hétvégi ház, garázs, üzlet, műhely stb.) tényleges birtokosainak (tulajdonosainak, haszonélvezőnek). A bevallást a tanácsházán a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály 31-es számú szobájában (félfogadási idő alatt) legkésőbb 1975. november 30-ig kell benyújtani. Nyomtatványt a tanács földszinti információs irodájában és _ az osztály 31-es számú helyiségében lehet beszerezni. Változás esetén az adóbevallás kitöltésére és benyújtására kötelezett személyek a bevallás benyújtásakor kötelesek bemutatni az adásvételi, ajándékozási szerződést, öröklés esetén a közjegyzői végzést, egyéb esetekben a megfelelő igazolásokat, okmányokat (például béribeadás esetén a bérleti szerződést stb.) A gyorsabb ügyintézés érdekében a bevallást benyújtc hozza magával az 1975. év; adóívét is, ha valamilyen adótárgy, vagy adóköteles jövedelem után ebben az évben már adóztatva lett. Kéri az osztály, hogy a bevallásokat az adózók a valóságnak megfelelően töltsék ki és azokat időben adják be. Adóbevallást nem kell adni a lakásszövetkezetekben lövi. lakásokról (épületekről), a társasházak lakásairól, .az OTP-től vásárolt házingatlanokról, a családi lakóházakról, ha azok adómentessége 1977- ben vagy azután következő években jár le, illetve ha tulajdonosváltozás nem állt be az adómentesség kezdete óta. Bővebb felvilágosítást készséggel nyújtanak az adócsoport dolgozói. Újvárosi olvasók Könyvtárban — Nézhetek magamnak egy meséskönyvet? — kérdezi a hat év körüli kislány. ‘— Persze, hogy nézhetsz — feleli a könyvtárosúő. — Már iskolás vagyok, és tudok ám olvasni! — büszkélkedik a kicsi, és határozott léptekkel megindul az állványerdő ama részébe, ahol a mesakönyvek sorakoznak. A városi-járási könyvtár újvárosi fiókkönyvtárának csaknem 5190 kötete között Präger Lászlóné, a könyvtár vezetője segít eligazodni, megmutatja, mi hol található? — Nincs itit valamennyi könyvünk, néhányat a raktár rejt, ugyanis néhány napja fejeződött be a festés. — Hány olvasója van a könyvtárnak? — Több mint háromszáz. Többségében gyermekek és fiatalok járnak ide, hétfőn, szerdán és csütörtökön, délután négy órától. Nagy szükség van erre a fiókkönyvtárra, mert ez a városrész sűrűn lakott és kissé távol esik a város központjától. A napi munka befejeztével, a közelben található könyvtárat szívesebben felkeresik az emberek. Közben újabb olvasók érkeznek, magam maradok a meséskönyvet lapozgató gyerekkel. — Hányadik osztályba jársz? — Elsőbe! Tehát alig másfél hónapja. Az iskolában most ismerkednek a betűvetéssel, olvasással, s ő már a könyvtárban! Azt hiszem, barátok leszünk. — Tudsz már olvasni? No, lássuk csak. — Annyira azért még nem tudok... — Ez milyen betű? Próbáljuk meg! — Ká, a, el, a, pé, vé... ka- lap-vá-sár-lás! (nyírán) JÁRÁSI LABDARUGO-BAJNOKSAG Á forduló nagy meglepetései A járási labdarúgó-bajnokság ötödik fordulója a várakozásnak megfelelően érdekes és izgalmas mérkőzéseket hozott. Az eddig veretlen CVSE II. hazad pályán tizenegyessel szenvedett vereséget a Cegléd- berceli VSC-től, míg a tavalyi bajnok abonyiak biztos vereséggel hagyták el saját pályájukat az addig hullámzóan szereplő Törteli Tsz &K elleni mérkőzés után. Eredmények: Karatetétleni SE—Albertir- sai VSE II. 6:1, Abonyi Tsz SK —Törteli Tsz SK 1:3, CVSE II —Ceglédberceli VSC 0:1, DánEzúton mondunk hálás köszönetét azoknak, akik drága jó férjem, édesapám. nagyapám, Lédeczki Mihály temetésén részt vettek. Külön köszönetét mondunk a KÖZGÉP Béke szocialista brigádja tagjainak és a leszabóműhely dolgozóinak a küldött koszorúért. A gyászoló család. szentmiklósi Tsz SK—Nagykőrösi Kinizsi II 3:2. Ifjúsági mérkőzések: Abony—Törtei 3:1, Dánszentmiklós—Nagykőrös 1:0. A bajnokság élcsoportja: 1. Ceglédi VSE U. 5 4 — 1 22- 7 8 2. Ceglédbercel 4 4 — — 14- 3 8 3. Karatetétien 4 3 — 1 17- 6 6 4. Abony 4 3 — 1 14- 7 6 5. Törtei 5 3 — 2 14-12 fi Ifjúságiak: 1. Abony 3 3 — — 15- 2 6 2. Dánszentmiklós 4 2 1 1 9-14 5 3. Ceglédbercel 2 2 — — 10- 2 4 Ezen a héten a Ceglédberceli VSC csapatának keretét mutatjuk be olvasóinknak: Nagy János, Petró Ferenc, Udvaros Ferenc, Mocsári Mihály, Peszeki Ferenc, Kreisz Mátyás, Bogdán József, Senket József, Senkei János. Szeindl József, Zsíros István, Mezei József, Király István, Királyhidi Zoltán, Szeidl Tamás. Edző: Mezei János. M. L. i l A ceglédi és a Pest megyei | Vásároknak, piacoknak jellegzetes alakja a mindig mosolygós Gaál Ferenc kötélgyártó. Áruival ma már egyedülálló a járásban, és az országban is mind kevesebben űzik ezt a mesterséget. Készül a fejedző . Szolnoki úti lakása udvarán jó ötven méter hosszú, féltetős, nyitott szín áll, a sarakban gép zúg, készül a kötél. A serény ujjak között kócból és kötéldarabkákból összefont háromágú szálból sodródik eggyé a borjúkötél, vagy más néven fejedző. A fejedző kenderből és három, vagy négy szálból áll. s minden szálat három zsinórból fonnak össze. — Ez az egyetlen munkafázis, aminél a villanymotor segíti az iparost. Ezenkívül mindent kézzel kell csinálni, nemegyszer a nagyapámtól örökölt szerszámokkal. Régi mesterség ez, eredetét még ma is őrzik a munkaeszközök német nevei — mondja az idős mester. Négy fakeréken guruló, olajos, időette szerkezet, ez a szálazógép, rajta sodort zsinóron horgok, kampók, mint megannyi álkulcs: a neve: kli- der. Ezekkel fogják kordába a szálazógépen futó kötelet. Gyermekeknek is — Milyen köteleket készítenek? — Most a sláger a borjúkötél, a marhakötél, az istráng, kecskére, borjúra, szamárra I kötőfék. De készül itt halászháló, hálószatyor, labdarúgó- kapuhoz háló és függőágy is. A legvékonyabb kötélféle a lenből való falazózsinór, amiy kőműveseknek készül a függőf zéshez. A speciális végnélküli j | kötelet, a ,strumpfnit” ma már , csak nagyon kevés köteles 1 Nehéz már a vásározás