Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-24 / 250. szám

1975. OKTÓBER 24., PÉNTEK 5 %Műm> Új gépek — gazdaságosabb termelés Felemelkedett a község Ünnepi tanácsülés Nagykátán Több lakás épült a tervezettnél Csütörtökön délután Nagy­kátán, az MSZMP járási bi­zottságának dísztermében ün­nepi tanácsülést rendeztek. Ezen emlékezett meg a Nagy- kátai Nagyközségi Tanács o tanácsok fennállásának 25. év­fordulójáról. Az elnökségben helyet foglalt Árokszállási István, az MSZMP Nagykátai Járási Bizottságának titkára, Keszi József, a járási hivatal elnöke, Pocsai István, a nagy­községi pártbizottság titkára és Dinnyés József, az 1950-ben megalakult első nagykátai ta- 1 Száguldók, verekedők, feledékenyek Céljuk:a Egy nap a szabálysértési hatóságnál nácsnak jelenleg 76 éves volt elnöke. A Himnusz elhangzása után, dr. Bozó István nagykátai vb- titkár megnyitóját követően, Scaitlik Júlia, a KISZ járási végrehajtó bizottságának tag­ja Váci Mihály: Nem elég cí­mű versét szavalta, majd Nyitrai Ferenc tanácselnök mondott ünnepi beszédet. Utalt a tanácsok megalaku­lásától megtett útra, nyoma­tékkai aláhúzva, hogy milyen jelentős volt társa­dalmunk fejlődésében a dolgozók bevonása-be- vonulása az államigazga­tásba. Az 1956-os ellenforradalom leverése után — mondotta — jött az az időszak, amely Nagykátát végleg felemelte az évszázados elmaradottságból. Bizonyítja ezt a gyer­mekintézmények állandó fejlesztése, az orvosi ellá­tás színvonalának folya­matos emelése, a villanyhálózat kiépítése — még a külső településeken is —, a község oelterületének szépítése, a 49 kilométer víz­hálózat, a négy és fél kilomé­ter szennyvízcsatorna, a 15 kilométer út és 23 kilométer szilárd burkolatú járda épí­tés , és nem utolsósorban a negyedik ötéves terv túlteljesített lakásépítési programja. Nyitrai Ferenc szavait kö­vetően Keszi József, a járási hivatal elnöke méltatta a i nagyközségi tanács eddigi munkáját, majd köszöntötte ; Dinnyés Józsefet, a 76 éves ! volt tanácselnököt. ! Befejezésül a 2758-as számú 1 Földvári Károly úttörőcsapat I virágokkal és irodalmi műsor- ■ ral kedveskedett az ünnepi tanácsülés résztvevőinek. K. I. REKONSTHUKCIÓ A HÉV NÉL Ráckeve közelebb kerül a főváros Időben érett a kukorica A gabonatröszt vállalatai fo­lyamatosan fogadják a földek­ről szervezetten, menetrend szerint érkező kukoricaszállít­mányokat. Az átvett kukorica túlnyomó többségére már ko­rábban szerződéses megálla­podás jött létre az ipar és a termelők között, de ezekben a napokban is újabb, további szerződéskötésekre kerül sor. A megállapodások létrejötte­kor az átvételi időpontban is megállapodnak a partnerek, s így az előirányzott mennyisé­gen túl érkező szállítmányok­nak biztos helyük van a rak­tárakban, illetve az ideiglenes tárolóhelyeken. A tapasztalatok szerint az átvételnél idén lényegesen ke­vesebb a minőségi reklamáció, ami részben azzal magyaráz­ható, hogy a termés minden­hol időben és egészségesen érett be, és a nedvességtarta­lom is kedvezően alakult. Táncház Érden Az érdi művelődési központ egyik legnépszerűbb program­ja a táncház, amely szomba­ton este 6 órai kezdettel tartja következő összejövetelét. A programban közreműködik a budapesti Marx Károly Köz- gazdasági Egyetem tánckara, a Favirág-együttes és Fábián Éva énekes. A programban látott táncokat Kneifel Imre, aranysarkantyúval kitüntetett táncos tanítja majd az ér­deklődőknek. Az érdi táncház háziasszonya változatlanul Káka Rozália, a népművé­szet ifjú mestere. Újdonság, hogy vasárnap délután 3 órai kezdettel első ízben rendezik meg az aprók táncházát, amelynek kereté­ben az iskolai tánccsoportok tagjai ismerkedhetnek majd meg új táncokkal. Az aprók táncházának életrehívását az tette szükségessé, hogy a fel­nőtt-táncház sikere nyomán öt általános iskolai tánccsopojt, alakult az elmúlt hónapok­ban a nagyközség iskoláiban. Bauxitlencse Iharkútón, a Bakonyi Bauxitbányák területén, újabb külszíni fejtésre alkalmas bauocitlencsét találtak a Bauxitkutató Vállalat szak­emberei. Ezt megelőzően az el­múlt esztendőben a kutatók már átadtak a termelésnek egy százezer tonnás készletű kül­színi lencsét, ennek kitermelé­se még ebben az évben befeje­ződik. Hétköznap reggel. A Budai Járási Rendőrkapitányság fo­lyosóján ügyfelek gyülekeznek. Az igazgatásrendészeti osz­tály helyiségeiben írógéphez ül a két rendőrtiszt, aki aznap a szabálysértésben beidézettek ügyét tárgyalja: Vajas Fe- rencné rendőr őrnagy, osztály- vezető — ezúttal az egyik sza­bálysértési előadót helyettesít­ve — Kállai Gyuláné alhad­nagy, szabálysértési előadó. — Sokan vannak, zsúfolt nap lesz — vélem. — Nem erősebb, mint a töb­bi — válaszolja Vajasné őr­nagy. Jön egy férfi, mutatja az idézését. — Tessék kérem helyet fog­lalni ... Még sokszor hallom a nap «folyamán ezt a mondatot. Mindent mérlegelve Közlekedési szabálysértők. Egyik-másik ügyben bizony nehéz dönteni. Vagy tanú nincs, vagy a helyzet tisztá­zatlan, utána kell lapozni a KRESZ-ben, áttekinteni a helyszínt, telefonálni, közleke­dési szakembereket megkér­dezni. — Minden ügyet mérlege­lünk — mondja egy kis léleg­zethez jutva az osztályvezető. — Célunk a nevelés, a bünte­tés ennek legföljebb az esz­köze. Egy fényképet nézünk. Traffipax-fotó. F. I. 25 éves csőszerelő, budaörsi lakost áb­rázolja, amint július 21-én es­te Martonvásár lakott, terüle­tén 92 kilométeres tempóval robog személygépkocsiján. — Elismeri a szabálysértést? — Ott még nincsenek há­zal? ... — De a helységjelző táblán már túlhaladt! S önnel? már egyszer 500 forintot kellett fi­zetnie szintén gyorshajtásért. Igaz? — Igaz. A férfit 2500 forintra bün­tetik. Ki a vétkes? Közben Kállai Gyuláné al­hadnagy szobájában két vere­kedő ügyének tárgyalása fo­lyik. B. M. 53 éves nyugdíjas és T. P. 37 éves italmérő, bu­daörsi lakos — Budapesten, a Rudas László utcában berúgott és — összeverekedett. B. le­ütötte T.-t, úgyhogy a Szobi utcai mentőkórházba kellett szállítani. Szó szót követ, s kiderül, hogy a sértett sem ártatlan, ő is megcibálta B. M. fülét. S hogy dönt a szabálysértési előadó? Ki a vétkes? Ténylegesen mindkettő. Meg is kapják a pénzbüntetést. — Sz. A.! — szólítja Kál- lainé a következő idézettet. — Feljelentés érkezett ön el­len, hogy július 20-án Érden, a Lenin úton megverte a fele­ségét. — Az nem úgy volt... — Sz. A.-né, jöjjön! — Már egymás mellett ül a két külön­élő házastárs. — Hogy történt, Sz.-né? — Engem ne kérdezzenek. Én nem akarom a kárát — és oldalvást a férjére pillant. — Megverte önt, vagy sem? Nagy csend. — Sz. A.! Már nem ez az első ilyen ügye! Kétezer fo­rintra büntetem. Vajasné őrnagy is hasonló ügyet tárgyal a szomszédban. Július 26-án történt Budake­szin: egy ingerlékeny férj, aki egy másik férfi társaságá­ban pillantotta meg feleségét, előbb a keze ügyébe eső két korsó sört csapta földhöz, az­tán az asszonyt vágta pofon. A két korsót és a sört ott helyben kifizette. A verekedés szabálysértéséért viszont még 1500 forintot kell lerónia. Hamis elmen Sch. M. 33 éves művezető, pilisvörösvári lakos május 31- én az újpesti rendőrkapitány­ságon, — ahová azért állítot­ták elő, mert személyi igazol­vány híján nem tudta magát igazolni —, hamis adatot dik­tált be: egy azonos nevű falu­beli ember címét. Az akta megjárta Budapest több kerü­letét, míg végül sok bonyoda­lom után kiderült, arról a Sch.-ról van szó, aki Pilisvö- rösváron a Rózsa Ferenc ut­cában lakik. Most, igazolás megtagadásának szabálysér­téséért 800 forintra büntetik. • Feltűnően gyakoriak külön­ben a személyi igazolvánnyal kapcsolatos szabálysértések. Július 23-án este Zs. I. 20 éves törökbálinti lakos sem tudta magát igazolni. Nála sem volt kéznél a személyi igazolvány. — Óvom a rongálódástól — védekezett az igazoltató rend­őr előtt. — Ezt az igazolványt féltet­te?! — mutatja fel Vajasné őrnagy a kopott okmányt. Em­lékeztetem, hogy aki a szemé­lyi igazolványt nem tartja magánál, ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, önt különbem csak 200 forintra büntetem. Légpuska Szinte különös, hogy olykor a legfontosabb kötelezettsé­gekre kell felhívni az embe­rek figyelmét. Közöny volna? V. I. 18 éves nagykovácsi la­kos, autószerelő, légpuskával lövöldözött a községbeli Marx közben. Nem tudta, hogy la­kott területem tilos és veszé­lyes verébre, gerlére célozgat­ni? Tudta. Csak talán .azt nem, hogy mi jár ezért: háromezer forintig terjedő pénzbírság. Az ifjú szabálysértő ennek egyéb­ként csak egy hányadát, 600 forintot köteles megfizetni; ez az első panasz ellene. A sza­bálysértési hatóság azonban a légpuska elkobzását is elren­deli. Ez a fájdalmasabb bün­tetés. Pless Zsuzsa „A BKV értesíti az utazó- közönséget, hogy felsővezeték­építési munkák miatt a HÉV ráckevei vonalán október 23-án, 24-én, 28-án, 29-én, 30-án és 31-én Szigetcsép-Sziget- szentmárton állomások között 8—13 óráig a vonatfogalom szünetel.” A napilapokban gyakran felbukkanó, szűkszavú közle­mény nyomán kopogtattunk be a BKV vállalatfejlesztési osztályának csoportvezetője, JanCsó Gábor irodája ajtaján a kérdéssel, hogy vajon mit jelent a hír: szokásos állag- megóvást, viharkárok utáni helyreállítási munkákat, rretán korszerűsítést? — Korszerűsítés bizony, át­állást a Dieselekről a villa­mos vontatásra — mondja a ráckevei HÉV-vonal rekonst­rukciós munkálatainak, fele­lőse. — Arról az egyvágányú, 16 kilométeres szakaszról vám szó Tököl és Ráckeve között, amely a 40 kilométeres Buda­pest—Ráckeve távnak körül­belül egyharmadát teszi ki, s afféle elmaradott, szegény ro­kon volt ezen a vonalon. A többit ugyanis már a korábbi években villamo­sítottuk. — Hogyan került sorra ilyen hirtelen? Ügy tudtuk, az idei fejlesztési tervekben nem szerepel. — Tavaly októberben kéz-, dődött: gazdasági vizsgálatot végeztünk a ráckevei vonalon, s megállapítottuk, hogy ennek a hiányzó, 16 kilométeres sza­kasznak a villamosítása ked­vező eredményekkel járna. A BKV vezetése ezért úgy döntött, hogy a munkát még az idén, a IV. ötéves terv befejező esz­tendejében el kell végezni. Versenytárgyalást hirdettünk, amelyet a MÁV nyert meg, és 1975 januárjában megkezdő­dött az előkészítő munka. — Hihetetlen gyorsaság, vajha mások is követnék a MÁV példáját! — Tulajdonképpen kooperá­ciós beruházásról van szó, mert a MÁV a felsővezeték és a távkábel építését végzi, a többit mi, saját szakszolgála­tainkkal. — Mi ez a többi feladat? — Az energiaellátás, a köz­művek keresztezése, a zárlat- és villámvédelem, a sínvissza­vezető hálózat kiépítése, az állomási szakaszkapcsoló há­lózat felszerelése és így to­vább. — És meddig kell még vá­gányzárról szóló értesítéseket olvasniuk a ráckevei HÉV- utasoknak az újságokban? — Már csak néhány hóna­pig. A MÁV-val kötött szerző­dés szerint a felsővezeték- és távká­belépítcst december 31-ig be kell fejezni. — Mi az előnye a villamos vontatásnak a Diesellel szem­ben? — Sok! A két üzemelési mód költségei között akkora a különbség, hogy ez a mintegy 60—70 millió forintos beruhá­zás négy-négy és fél év alatt megtérül: a villamos üzem évente körülbelül 10 millióval olcsóbb a Dieselnél! — Nem ismerem a moz­donyárakat, mégis hihetetlen­nek tűnik, hogy az említett 70 millióból még villanymoz- donyparkra is fussa... — Abból nem is futná, ha­nem másképp oldjuk meg: a vállalatunknál épp most fo­lyik a villamos vontatás re­konstrukciója, új, NDK gyárt­mányú motorkocsis gyorsvas­úti szerelvényeket vásárolunk. Ezáltal lehetővé válik, hogy a szentendrei vonalról a rácke­veire irányíthassuk át a ré­gebbi típusú, de még mindig korszerű szerelvényeket. — Most már tudom, milyen előnye származik: a korszerű­sítésből a vállalatnak és a népgazdaságnak. Megtudhat­nom azt is, hogy mi hasznuk lesz ebből az utasoknak? Vég­tére is, nekik okoznak — át­. menetileg — kényelmetlensé­get a vágányzárak?! — Ezen a 16 kilométeres szakaszon Diesel-mozdonyról nem lehetett biztosítani télen a kocsik fűtését, világítani is csak akkumulátorról tudtunk. Így enyhébb napokon a sze­relvények Tököltől Ráckevéig és vissza, kétszer 27 percen át, meg a ráckevei végállo­máson töltött várakozási idő­ben fűtetlenek voltak, s ala­posan lehűlt bennük a hőmér­séklet. Volt ugyan olyan lehe­tőségünk, hogy fűtés céljaira külön, speciális Diesel-moz­donyt kapcsoljunk a szerel­vényhez, de csak nagyon hideg napokon. Most a villamosítással a fűtés-világítás gondja automatikusan megoldó­dik. Aztán: másfél év múlva, ha elkészül Szigetszentmártonban az új áramátalakító gépház, addig a meglevő, szigetszent- miklós-gyártelepi gépházaink látja el tápenergiával Az újonnan villamosított 16 kilo­méteres vonalszakaszt — lehe­tőség nyílik a vonatok menet- sebességének növelésére, a menetidő csökkentésére, s — ha szükség lesz rá — tí jára­tok sűrítésére. Ezzel Ráoneve is közelebb kerül a főváros­hoz. Végül, de nem utolsósor­ban, a villamos gyorsvasút — ellentétben a Diesel-vontatá- súval — nem csinál zajt és füstöt! Üdülőövezetben pedig ez sem mellékes szempont... Ny. £. AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMEZÉSIPARI KIÁLLÍTÁSON aranyérmet nyertek a hazai alapanyagból készült szénsavas üdítő italok I k időben rendelkezésére áll minden adat a berendezé­sek helyének előkészíté­séről. Szovjet gyártmányú gépek kerülnek a hőkezelő műhely­be, amelyet védőgázzal üze­meltetnek. Szállítanak a gyű­rűhöz és görgőhöz edző és megeresztő kemencéket, transzformátorokat. Az automata esztergáktól föld alatti szállítószalag hordja majd ki a forgácsot az őrlőberendezésbe, s ezzel meg­szűnik a korábban nehéz és balesetveszélyes munka. Eze­ket a berendezéseket is a Szovjetunióból kapják a diós- diak. Farkas János A közelmúltban szovjet [ csapágyipari szakemberek jár- : tak az MGM diosdi gyárában. ! Az ő munkájuk eredménye­ként tudnak majd több jobb minőségű és olcsóbb termé­ket előállítani az üzemben: az új géppark beszerzésé­ben nyújtanak nagy segít­séget a diósdiaknak. Érdekesség: a belsőgyűrűk furatának köszörüléséhez ^ a Német Demokratikus Köztár­saságból érkeznek berendezé­sek, s emellett olasz és svéd céggel is folynak tárgyalások a köszörűgépek vételéről. A szovjet szakemberek doku­mentációt is hoztak magukkal diósdi kollégáiknak az általuk ■ szállított gépekről, így a ter- I vezőknek 1

Next

/
Thumbnails
Contents