Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-19 / 246. szám
a váci járás népviseletéről A múzeumi hónap keretében megnyílt Népviseletek a váci járásban című kiállításon, a főtéri kiállítóteremben, október 22-én, szerdán délután 4 órakor Igaz Mária néprajz-muzeológus tart előadást a váci járás népviseleteiről. Nők klubfa A Madách Imre Művelődési Központban tevékenykedő Nők klubja következő összejövetelén, október 21-én, kedden délután hat órától dr. Upor Gyula tart ismertetőt az új nyugdíjtörvényről. Rendhagyó irodalomóra A Géza király téri Gimnáziumban, október 22-én, szerdán délután 2 órai kezdettel rendhagyó irodalomóra keretében Sellei Zoltán, előadóművész tolmácsolásában Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című hőskölteményét dolgozzák fel. Magnósok találkozója A városi ifjúsági klubban, október 21-én, kedden délután hat órai kezdettel tartja összejövetelét a magnósklub. Orvosi ügyelet Hétfőn: dr. Afra Tamás, kedden: dr. Gergely József, szerdán: dr. Bénik Gyula, csütörtökön: dr. Kovács Pál, pénteken: dr. Bea János, szombaton és vasárnap: dr. Pap Miklós tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott, a Köztársaság útja 30. szám alatti központi orvosi rendelőben. A 11—199-es telefonszámon is felhívhatók. ' VAC I NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE xix. évfolyam, 246. szám 1975. OKTOBER 19., VASÁRNAP A párt városi végrehajtó bizottsága tárgyalta Az ÁFÉSZ szerepe a lakosság ellátásában ABC-áruház, gyorstisztító épül Deákváron Az MSZMP Vác városi végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén a Vác és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet munkáját értékelte, különös tekintettel a város lakosságát ellátó tevékenységére. Beszámolójában Kovács László, az ÁFÉ^Z igazgatóságának elnöke elmondta, hogy szövetkezetünk tevékenysége Vác városon kívül a váci járás 19 községére is kiterjed. Ellátási területük lakóinak száma eléri a 110 ezret. A váci ÁFÉSZ dinamikusan fejlődik, az elmúlt öt évben megduplázták kereskedelmi,1 szolgáltató és egyéb tevékenységüket. Az ÁFÉSZ elnöke szólt arról, hogy a jövőben a kis alap- területű, egy-két személyes boltok helyett fejlett technikai eszközökkel, nagyobb áruválasztékkal rendelkező üzletházakat kívánnak létrehozni. A szövetkezet kiskereskedelmi forgalma csaknem 200 AZ ORSZÁGBAN ELŐSZÖR Androgológiai továbbképzés Idén alakult meg városunkban először andrológiai (a pe- mely a második ilyen jellegű intézmény az országban. Az intézmény összefogja a város és a járás dolgozók általános iskoláit, a felnőtt szakmunkás- képzést és továbbképzést és a marxista—leninista középiskolákat A megyei továbbképző kabinet és a felnőttoktatási központ szervezésében az országban először androgógiai (a pedagógiától elkülönülő, a felnőttoktatás módszertanával foglalkozó tudomány) továbbképzést szerveznek a felnőtt- oktatásban részt vevő pedagógusok számára. A vitaszerű előadássorozat első rendezvényére október 21-én, kedden délután 3 órai kezdettel a Madách Imre Művelődési Központban kerül sor, amelyen dr. Lénárd Ferenc, az Országos Pedagógiai Intézet Pszichológiai Intézetének vezetője tart előadást a Képességfejlesztés igényei a szocialista társadalomban címmel. Üzem- és munkaszervezésről a szobi gyümölcsfeldolgozóban A vb tagjai ismerkednek az üzemmel. Kép és szöveg: Grósz Az MSZMP Szob nagyközségi végrehajtó bizottsága a községben levő gyümölcs Eeldolgozó üzemben tartotta legutóbbi ülését. Az értekezlet előtt a testület tagjainak Hemela Mihály igazgató bemutatta az üzemet, majd megismerkedtek a fejlesztési elképzelésekkel. A végrehajtó bizottsági ülésen Prétyi József, a termelőszövetkezeti közös vállalkozás párttitkára számolt be az MSZMP KB 1971. december elsejei — az üzem- és munka- szervezésről szóló — határozata helyi megvalósításáról. Az eredményeket ismertetve elmondotta, hogy^a vállalkozás 1971. és 1974. között négyszeresére növelte termelését, fejlesztésének költségeit saját nyereségéből fedezte. Termékeik korszerűek, az igényeknek megfelelően, amit bizonyít az idei Mézőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon nagy díj at nyert Golden szörp is. A végrehajtó bizottság a látottak és hallottak alapján elismerését fejezte ki a végzett munkáért. Megállapította, hogy az üzemben kellő gondot fordítanak a gépek optimális kihasználására és a párthatározat szellemében tevékenykedik az üzemi pártszervezet és a gazdasági vezetés is. millió forintot tett ki ez év első félévében, s a múlt év hasonló időszakához képest 17 százalékkal növekedett. Ezen belül legdinamikusabban a ruházati forgalom fejlődött. A város területén üzemelő 13 kiskereskedelmi egység közül legjelentősebb a Naszály Áruház forgalma volt, mely 26 százalékkal volt több az előző évinél. Az egységek válasz- tétkps árukészlettel rendelkeznek és beszerzési forrásaik az ország egész területére kiterjednek. A nagy lakótelepek ellátásában is részt vállal a szövetkezet. Az alsóvárosi lakótelep ellátása jónak mondható, míg a deákvári lakótelepen még nagyon sok a javítani való. Nemrégen adott át a szövetkezet Deákváron egy 200 négyzetméter alapterületű élelmiszerboltot, mely ugyan enyhít a gondokon, de r.em szünteti meg a hiányosságokat. Ezért az ÁFÉSZ az ötödik ötéves tervben a város fejlődésével arányban tervezi üzlet- és szolgáltató- hálózatának bővítését és erejéhez mérten igyekszik enyhíteni a deákváriak gondjain, ahol ABC élelmiszeráruház, gyorstisztitó és sütőüzem létesítését tervezik. A vendéglátóipar első félévi forgalma több mint 33 millió forint volt. Sajnos, az italforgalom növekedett, több mint 20 százalékkal, az ételforgalom viszont csaknem 10 százalékkal csökkent. Ezért az ÁFÉSZ a jövőben még jobban elő kívánja segíteni a kulturált tömegétkeztetés elterjesztését, örvendetes volt az üdítőitalforgalom nagymértékű növekedése. A szövetkezet felvásárló tevékenysége gyorsan fejlődik. Négy év alatt a forgalom nyolcszorosára növekedett és jó eredményeket értek el az ÁFÉSZ keretén belül működő szakcsoportok. A végrehajtó bizottság az ÁFÉSZ munkáját értékelve megállapította, hogy szerepe a város lakosságának ellátásában egyre nagyobb, kereskedelmi és szolgáltató tevékenységét megfelelő ütemben fejleszti. Ezért elismerésüket fejezték ki a Vác és Vidéke ÁFÉSZ dolgozóinak és vezetőinek. A végrehajtó bizottság tagjai az élelmiszer-ellátás területén meglevő gondokról szólva elmondták, hogy különösen a zöldség- és gyümölcsellátás területén jelentkező hiányosságokat kell megszüntetni. Nem megengedhető az, hogy az egységek vezetői gyakran nem a környező termelőszövetkezetektől, szerzik be az árut, hanem a piacon vásárolják. Ezzel nem bővül a választék és nem tudják gyakorolni az egészséges árpolitikát meghatározó szerepüket. Szóvá tették azt is, hogy a befőzési idényben egyes helyeken megrohad a gyümölcs, olyan sok van belőle, a piacon és 'a zöldségboltokban a háziasszonyok mégsem találnak megfelelő választékot és elegendő mennyiséget. így. volt ez idén például a málnánál is. Ezért az ÁFÉSZ értékesítéssel foglalkozó szakembereinek, már a nagy vállalatoknál fel kell mérni a dolgozók ilyen irányú igényeit és esetleg odaszállítással kielégíteni. Hasonló a helyzet a húsféleségek, a töltelékáruk területén. Itt is bővíteni kell a választékot. Gondolni kell arra is, hogy a vásárló nemcsak komplett szerelvényeket, például egész fürdőszobát, hanem annak egyes felszereléseit külön is szeretné megvenni. Rajki László A városi tanács 25. évfordulóján Az elmúlt negyedszázad alatt városunk fejlődése nemcsak a helyi érdeklődés középpontjában állt, hanem országos vonatkozásban is sokat foglalkoztak vele. A legutóbbi hetekben a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben, , a Nők Lapjában és az Élet és Tudományban írtak városunkról. A rohamos fejlődésről, nagy eredményeinkről a sajtó, a rádió és a televízió útján szerez tudomást az ország népe. Hol van már az az időszak, amikor a hajdani városi közgyűlésen ilyen kijelentés hangzott el: „Nem szabad, hogy Vácra üzemek kerüljenek, mert a gyár megfertőzi a várost, idegen eszméket terjeszt, nem kívánatos formában világosítja fel a lakosságot”. Nem is került ide a Járműjavító akkoriban. A fürdőről azt tartották a város vezetői a harmincas években, hogy erkölcstelenséget terjeszt, nem szabad tehát megépíteni. 1943-ban a polgármester közgyűlésen jelentette ki: Vác sohasem számíthat arra, hogy iskolaváros legyen, mert a főváros közelsége mindig éreztetni fogja káros befolyását. Az akkori gyárigazgatók, földesurak s egyéb virilisták képviselőtestülete nem is sejtette, hogy álláspontjukat megcáfolja az idő: a Dunakanyar bal partjának városa ipari centrum lett, kulturális központ, gyárak, iskolák, kórusok városa. A felszabadulás döntő fordulatot hozott az állam- igazgatásban is. A kezdeti időben még a koalíciós pártok képviselői ádáz vitákat folytattak a városháza közgyűlési termében, de a fordulat éve után új erőkkel cserélődött ki a városigazgatás gépezete, s elkövet- f kezett 1950. október 22, napja, amikor a választók százai először szavaztak tanácstagjelöltekre. A Vác Városi Tanács első elnöke Farkas Mihály volt, aki két évig töltötte be ezt a tisztséget. Követte Kiszel János, aki tíz évig volt elnöke a tanácsnak. Dr. Lukács Ferenc megválasztásakor az ország legfiatalabb tanácselnöke volt, s ma is betölti ezt a funkciót. Munkásokkal, termelőszövetkezeti parasztokkal, értelmiségiekkel telt meg az emeleti díszterem. E negyedszázad alatt másfélszáz tanácsülést tartottak. Döntöttek a lakásépítési program váci szakaszáról, a kereskedelmi hálózat bővítéséről, az utak korszerűsítéséről, új napközik, óvodák, iskolák építéséről, tanácsvállalatok alapítású- i ról. A tanácsválasztások ünnepet jelentettek, egy-egy ciklus értékelését, célok és feladatok számbavételét, programokat, amelyekért a tanács valamennyi tagjának, a város lakosainak dolgozni, küzdeni kell. Huszonöt év alatt tovább épült, szépült városunk. A fejlődés üteme meggyorsult. A lakosság élete gazdagabbá, tartalmasabbá vált . ★ A tanács fennállásának 25. évfordulója alkalmával a Vác Városi Tanács október 20-án kilenc órakor a tanácsháza dísztermében ünnepi ülést tart. Dr. Lukács Ferenc tanácselnök mond ünnepi köszöntőt. Kitüntetést kap hat tanácsi dolgozó és négy olyan tanácstag, aki megalakulása óta tagja a város „parlamentjének”. Papp Rezső SPORT Hétfőn Vácott játszanak az «regfiúk Az öregfiúk lábdárúgó-baj- nokságának 10. fordulójában a váciak a fővárosiban szerepeltek és értékes győzelmet arattak. PENOMAH—K. Lombik 1:0 (0:0). Kőér utca. Vezette: Füzesi. A tartalékos csapat a következő összeállításban szerepelt: Janák — Pindes, Czu- ezor, Seben, Garaba — Kon- rád, Liebhardt — Kiss, Pintér, Bábi, Hanczik. A második félidőben csere történt, Susán és Jákus is szerepelt. A váciak kezdettől fogva nagy iramot diktáltak. Az első félidőben Kiss járt az élen. A győzelmet jelentő gólt a második félidő 20. percében Garaba lőtte. E győzelemmel a csapat — a Ferencváros, a Vasas és a Telefongyár után — a negyedik helyen áll. Október 20-án, hétfőn 15 órakor a váci stadionban rangadó mérkőzést láthatnak a szurkolók: a Vasas szerepel városunkban. A PENOMAH nehéz feladat előtt áll. Bábi Mihály edző döntetlenre számít. Nyitrai József Ajándék az idős embereknek Átadták az ötegek napközi otthonát Verőcemaroson Már a bővítésen gondolkodnak Társadalmunk mindent megtesz, hogy megfelelően gondoskodjon az idős emberekről. Különösen így van ez a váci járásban, ahol a járási pártbizottság és tanács, az üzemek dolgozói mozgalmat indítottak el, hogy minden nagyobb községben öregek napközi otthona létesüljön és az arra rászoruló idős emberek megtalálják közösségüket, megfelelő ellátásban Részesüljenek. A héten — mely egyben az öregek hete — Verőcemaros nagyközség idős lakói kaptak gyönyörű ajándékot, az új 25 személyes öregek napközi otthonát. Azt gondolnánk, hogy minden kezdet nehéz, de Verőcemaroson nem így van. A külsejében is szép épületben — amelyet 450 ezer forint értékben- készíttetett el a nagyközségi tanács, melyből ötvenezer forintot a község üzemeinek dolgozói kommunista műszakból fizettek be — igazán pezsgő az élet. Krebsz József tanácselnöktől megtudtuk, hogy a községben annyi volt a napközi ott- horiba jelentkező, hogy már az átadás pillanatában a bővítésen, nagyobb otthon létrehozásán gondolkoznak. A napközi otthon társalgójában mindenki megtalálja a beszélgető, vagy játszópartnert, izgalmas sakkcsatáknak lehettünk tanúi. Televízió, rádió és sok olvasnivaló áll az idős emberek rendelkezésére. i— Nem unatkozunk — mondta Kánai Zsigmondné 88 éves nyugdíjas — reggel hét órától délután négy óráig mindenki megtalálja a neki való elfoglaltságot. Megvan a pihenés lehetősége is és azok is használhatják már a fürdőszobát, akiknek erre eddig nem volt módjuk. Jól főznek az általános iskola napközijében és. az onnan hozott reggeli, ebéd, uzsonna elegendő is. Makiári Albinnétöl, az otthon vezetőjétől megtudtuk, hogy az idős emberek rendszeres orvosi felügyelete is megoldott és az otthon dolgozói mindent megtesznek kényelmükért. A kényelmes társalgóban mindenki megtalálja szórakozási lehetőségét. Bózsavölgyi felvétele 4 k