Pest Megyi Hírlap, 1975. október (19. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-11 / 239. szám

4 1975. OKTOBER 11., SZOMBAT %Míiav • • Összefogás a közművelődésért Nagymaroson találkoztak a váci járás népművelői Az MSZMP váci járási bi­zottsága tegnap Nagymaroson rendezte meg ez évi közmű­velődési tanácskozását. A ta­lálkozó középpontjában azok a gondolatok álltak, amelyeket az MSZMP XI. kongresszusá­nak határozata — a művelő­déspolitikáról szólva — így foglalt össze: „A fő feladat, hogy az elért eredményekre építve tovább erősítsük a köz- művelődés világnézeti hatását, növeljük a társadalom tagjai­nak politikai műveltségét. Fordítsunk különös gondot a munkásosztály tudatának gaz­dagítására, kulturálódására. Érjük el, hogy mind többen folyamatosan művelődje­nek. ..” Öt előadás A tanácskozáson a résztve­vők — mindazok, akiknek a járás közművelődésében fel­adataik vannak, valamint a megye városaiból, járásaiból ér­kezett szakemberek — Bánfal­vi Jenönének, a járási pártbi­zottság titkárának tájékoztató­ja után további négy előadást hallgattak végig. Pálos Éva, a Népművelési Intézet munka­társa a felnőttoktatás és a köz- művelődés kapcsolatáról, Bi­hari József, a szentendrei me­gyei művelődési központ igaz­gatója a művelődési intézmé­nyek hálózatában és a köz­pontban végzendő módszerta­ni munkáról szólt. Tóth Al­bert, a váci járási hivatal mű­velődésügyi osztályának veze­tője a közművelődés és köz­oktatás kapcsolatáról, Varga Zoltán, a nagymarosi művelő­dési otthon igazgatója a nagy­marosi tapasztalatokról be­szélt. Bánfalvi Jenőné előadói be­szédében a Központi Bizott­ság közművelődési határozata nyomán jóváhagyott járási in­tézkedési terv végrehajtásá­nak tapasztalatairól szólva egyebek közt megállapította: a járás .pártszervezetei kezde­ményezéseikkel, tervező- és meggyőző munkájukkal hat­hatósan hozzájárultak a helyi művelődéspolitika kialakításá­hoz. Ez természetesen nem ment máról holnapra. A közműve­lődés megnövekedett felada­tainak csak úgy tudott eleget tenni, hogy — az anyagi és szellemi erőket összpontosít­va — a járási pártbizottság a községek gazdálkodó szerveze­tei és valamennyi társadalmi, tömegszervezet közötti össze­fogást szorgalmazta. Azt akar­ták elérni — és ez sike­rült is —, hogy a közmű­velődési intézmények közös fenntartása természetessé vál­jék, s mindenki vegye ki ré­szét a helyi feladatok megvaló­sításából. Ennek eredménye, hogy ma már a váci járás va­lamennyi művelődési háza a községi tanácsok és a közsé­gekben működő vállalatok, ipari, és mezőgazdasági szö­vetkezetek közös fenntartásá­ban működik. Az intézmények csaknem egymillió forinttal' támogatták a közművelődést. A munkásművelődés feladatai A jövő feladatairól szólva egyebek közt elmondotta az előadó: a járás idegenforgalmi és üdülőjellege is megköveteli, hogy olyan kulturális progra­mot kínáljon, amely a turis­ták, az üdülővendégek és a községek igényeit is kielégíti, az érdeklődést helyes irány, ban befolyásolja. N^gy felada­tok várnak az agglomerációt alkotó községek állami és tár­sadalmi vezetőire, népműve­lőire is. Az ingázók művelődé­sének, továbbképzésének fel­adata a munkaadó üzemek se­gítése nélkül nehezen oldható meg. Mindezek a feladatok azon­ban csak jól képzett szakem­berek munkájával valósulhat­nak meg. Mi a helyzet jelen­leg? A megyében dolgozó fő­foglalkozású népművelők egy­negyede a váci járásban él, de közülük csak 11 szakképzett További 11 most tanul. Ez a helyzet bizonyára javulna, ha megvalósulna az a javaslat, hogy a népművelők is kapják meg a pedagógusoknak járó kedvezményeket. Pálos Éva a felnőttoktatás és a közművelődés kapcsolatá­ról szólva többek között a mű­velődési házak és központok iskolapótló feladatairól beszélt. Bihari József a módszertani munkával kapcsolatos elképze. léseket ismertette. Ezek szerint a szentendrei intézmény alko­tó műhelye lesz a közművelő­dési kísérleteknek, a legcélra­vezetőbb módszerek kidolgo­zásának. Tóth Albert előadá­sából kitűnt, hogy a közokta­tás és közművelődés kapcsola­tában az iskola feladatának azt tekinti, hogy felkeltse az igényt növendékeiben az iskolán kí­vüli művelődéshez. Varga Zoltán a nagyközségi művelő­dési ház munkájának tapasz­talatairól számolt be. Hozzászólások A hozzászólók közül Bélte- ki Ilona, a KISZ járási bizott­ságának munkatársa a fiatalok körében végzett munkáról, Kiss Károly, a nagybörzsönyi művelődési ház igazgatója a képesítés nélküli népművelők képzésének szükségességéről. Fehér Lászlóné, a dunakeszi Mechanikai Laboratórium dol­gozója a felnőttek tanulását segítő intézkedésekről (szólt. Nagy Béla, az acsai pártbizott­ság titkára bejelentette, hogy november 6-tól közművelődési hónapot rendeznek a társköz­ségekben. Aranyosi László, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese az el­múlt három évtizedben elért eredményekre visszatekintve, a közművelődés megyei fel­adatait ismertette. Üdvözölte a tanácskozást Balassi István, a váci városi pártbizottság osztályvezetője. Felszólalt a tanácskozáson Barát Endre, a járási pártbi­zottság első titkára is. A me­gyében dolgozó képesítés nél­küli népművelők intézményes képzését szorgalmazta, és szólt a járás közművelődésének so­ron levő feladatairól: a műve­lődés fehér foltjainak felszá­molásáról, a kispolgári maga­tartás leküzdéséről. Javasolta, hogy a megyei művelődési központ vegye fontolóra Duna­keszi, Vác, Szob szakmai bá­zisként való kiemelését. B. II. A Ráckevei Duna-ág festői A járási füzetsorozat új számáról Több eves szünet után a napokban jelent meg a Rác­kevei Járási Füzetek 6. szá­maként Losonci Miklós: A Ráckevei Duna-ág festői című munkája, önmagában már a tényt is örömmel kell üdvözöl­jük, hogy a ráckevei járási hi­vatal módot és anyagi lehető­séget talált az évekkel ezelőtt indult sorozat továbbvitelére. Mert valójában nem egyszerű folytatásról van szó, hiszen Losonci Miklós e sorozatban megjelent, immáron második füzetével a sorozat tematikai bővülését is adja. A korábban, főleg helytörténeti dolgozato­kat tartalmazó sorozat újabb kötete a múltból a jelenbe, de még inkább a megye déli pó­lusának képzőművészeti po­tenciális lehetőségeit kutatva — a jövőbe tekint. Az ismert szerző ugyanis ne­héz feladatra vállalkozott, amikor minden előzmény nél­kül elindult feltérképezni a szűkebb pátria festői eredmé­nyeit, hiszen lépten-nyomon a lehetőségeik határaiba ütkö­zött. A munka egyik legfőbb po­zitívuma, hagy egyazon ke­retekbe tudta ötvözni a már meglevő eredményeket a jövő ígéretével, hogy széles ecset- vonásokhoz hasonló' ábrázo­lásmódjával Amrita Ser-Gil indiai festőnőtől Tahsin török festőn keresztül Heideggert, Séllyei István gályarab prédi­kátort és Zdcnka Zivkovics jugoszláv festőnőt érintve Gaál Imre, Patay László, Bodnár Ede és Vass Sándor önértékei­nek skáláján végigszáguldva európai és lokális csapongással szinte egy helyre sűríti a fes­tői értékek valós állományát és lojális mércével mért nagy sereg ígéretét. A szerző is tud­ja, hogy még nem alakult ki festői műhely, hogy a számba­vétel gyakorta a lehetőségekre vonatkozik, hogy a táj keresi a festőket, a „rendszeres festői feldolgozást”. A festői műhely, a tudatos képzőművészeti hagyomány hiányában nem is festészeti vonulatokat vázol, hanem to­pográfiai csoportosításban ve­szi leltárba, szinte válogatás nélkül mindazokat a hivatásos és amatőr alkotókat, akik va­lamilyen formában és szinten vállalkoztak a táj és az itt élő emberi sorsok képzőművészeti lejegyzésére. Közel száz alko­tót érint a szerző, gyakorta megelégedve a puszta említés­sel. Nagy érdeme e munká­nak a szinte már szépirodalmi mértékkel mérhető, gazdagon áradó, a kézzel fogható test­közelbe hozott táj plasztikus ábrázolása. Tanulmányát leg­inkább a tájszeretettől fűtött parttalansággal jellemezhet­jük. A festészethez kapcsoló­dóan számba veszi napjaink irodalmi kötődéseit —, s e vo­natkozásban új ismereteket is ad, felvillant zenei lehetősé­geket. Vizuális fűtöttség­gel idézi fel a vászorjra kíván­kozó táj, hol érdes mozgal­masságba vesző, hol intim sze­mérmességgel hallgató csend- magányát. A topográfikus tagolás igazo­dik a táj karakterének válto- zásáhaz. A főváros közelsége, a növekvő idegenforgalom egyre ismertebbé teszi a Du­na mentét, s a tanulmány alapján örömmel állapíthatjuk meg, hogy egyre többen kö­tődnek festőileg is a ráckevei dunai tájhoz. Az iparosodott északi rész festőit a csepeli és a soroksári alkotótábor képviseli szilárd kötődéssel, leginkább kijege- cesedett célkitűzéssel. A középső szakasz, a sziget- szentmiklósi, taksonyi tájváltó vonulat festői belülről kötőd­nek a tájhoz, mert festői lé­tük nem a pillanatnyi rácso- dálkozás múló- impressziójá­ból, hanem a tudatos jelenlét megújító erejéből táplálkozik. Gazdag lehetőscggeWa ke­vés előzménnyel rendelkezik a ráckevei “es a déli Duna-sza- kasz. Losonci Miklós szinte sürgetően sugallja a táj festői megjelenítését, számbavéve az eddigi eredményeket, újabb lehetőségekre irányítva a fi­gyelmet. A dunai karaktert leginkább ez a szakasz hor­dozza, s itt vár a legtöbb té­ma ecsetre, örvendetes, hogy festőileg ez a terüjet sem gaz­dátlan, hiszen az alkalmi fes­tői találkozás után egyre több alkotó kötődik a vidék művé­szileg még kellően fel nem térképezett valóságvilágához. Nemcsak sürget azonban a szerző, hanem maga is tevőle­gesen igyekszik a hagyomány- teremtéshez hozzájárulni. Kü­lönösen érdekes festői ver­senyről számol be a tanulmány egyik fejezetében. A szerző meghívására hét festő látoga­tott el egyidejűleg Ráckevére, vállalkozva Ráckeve artiszti- kumanak képi megfogalmazá­sára. A festői versenynek — mint arról a szerző is beszá­mol — nem voltak helyezett­jei, mert az igazi nyertes ma­Elhunyt Fehér Imre filmrendező Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Fehér Imre filmren­dező, a Pannónia Filmstúdió alkotócsoport-vezetője október 10-én 49 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metéséről később intézkednek. A Magyar Film- és Tévéművészek Szövetsége, A Magyar Filmgyártó Vállalat, Pannónia Filmstúdió Két váza Pilisvörösvárról Az országos szintű kísérlet eredménnyel járt Jócskán terjeszkedik Pilis- vörösváron a 206-os számú szakmunkásképző intézet. Az utóbbi években hét szakma egyszeregyét oktató intézet mintegy 340 tanulójának szűk lett a régi vájáriskola épülete. Az iskola nemcsak előadóter­mekben szűkölködött eddig, hanem az ország különféle tá­jairól érkezett szakmunkás­jelöltek bentlakásos kollégiu­mi elhelyezése is nem csekély gondot okozott. Maguk bővítették Segíts magadon! — szól a mondás és a jelek szerint ez a vörösváriak előtt sem ismeret­len. önerőből, társadalmi munkával láttak hozzá máso­dik otthonuk bővítéséhez. Az építőipari szakmával ismerke­dő fiatalok részt vettek né­hány szanálásra ítélt óbudai földszintes ház bontásában, s az onnan származó építőanya­gokkal vágtak neki e dicsére­tes vállalkozásnak. Négy tantermes, tágas, a gya­korlati foglalkozások követel­ményeit kielégítő oktatási köz­pontot építenek. S mi lesz a régi iskolaépület sorsa? Az ugyancsak négy tante­remből álló intézmény ezentúl részben változatlan rendelte­tésű marad, részben növelni fogja a kollégiumi helyek szá­mát. Ily módon a kollégium- bővítéssel nyolcvan tanulóval többet tudnak majd elhelyez­ni. Fontos ez azért, mert sok állami gondozott tanul az is­irkKUA*, ív.*' jií&Jaiíu>.\c 'Jl/iVs kolab^. ; , Tizenöt bizonyítvány Figyelmet érdemel, íiogy nemrég kísérletképpen kisegí tő iskolát végzetteket vett föl az intézet, szakmát tanulni Az országosan is ritka kezde­ményezést siker koronázta. Az elmúlt tanévben tizenöt ilyen beiskolázási gonddal küszködő fiatal kapott szakmunkás-bi zonyítványt úgy, hogy a mes­terség kitanulása mellett si­keresen elvégezte az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát is. Hiányos lenne a rövid kró­nika, ha említés nélkül hagy­nánk a négytantermes épület mellett az új kultúrtermet. Igazodva az intézmény mére­téhez, nagy befogadóképességű helyiséget rendeznek be az alagsorban. Most még egy megoldandó feladata marad a szakmunkás- képzőnek: egy tornaterem fel­építése. Ugyanis a testnevelé­si órákat jelenleg csak vala­melyik tantereimben lehet megtartani. Jubileumi kiállításon Ottjártunkkor félkészen ta­láltuk az átadásra kerülő épü­leteket, melyeket november hetedike tiszteletére vesznek használatba. Eredetileg a szak­munkásképzés 25. évfordulójá­ra karták befejezni a munkát, s ha el is csúszott a határidő, mégis az évfordulót méltókép­pen ünnepelte a vörösvári szakmunkásképző iskola. Két vázával képviselteti magát azon az országos jubileumi kiállításon, amelyen a legjob­ban sikerűit munkadarabok láthatók. Kamarás Péter Megkezdődtek a KPVDSZ kulturális napok Amatőr képzőművészek kiállítása A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete Pest megyei bizottsága a KPVDSZ műve­lődési otthonában — Budapest VI., Eötvös u. 25/b. — pénte­ken Hirsch Sándorné, a szak- szervezet Pest megyei bizott­ságának tagja, a kulturális bizottság vezetője nyitotta meg a szakszervezeti amatőr képzőművészek kiállítását. A XV. kulturális napok kereté­ben rendezett és október 15- ig nyitva tartó kiállításon 109 szkkszervezeti tag alkotását mutatják be. A látogatóknak legjobban tetsző grafikák, fa­faragások, festmények, kis­plasztikák, kerámiák, ötvös­munkák, zománcképek, intar­ziák, népművészeti hímzések — a leadott közönségszavaza­tok segítségével — zsűri elé kerülnek, s továbbjutnak a KPVDSZ jövő tavasszal rende­zendő országos kiállítására. Mivel a művek alkotói a pártatlan szavazások érdeké­ben szigorúan inkognitóban maradtak, s csupán szám je­löli valamennyit, meglehető­sen nehéz a dolga az újságíró­nak, hogy megnevezze a leg­jobban tetsző kiállított tárgya­kat. Feltétlenül figyelmet kel­tő grafika azonban például a La guerre, az Évek, az lm me­móriám című művek, amelyek név nélkül is önmagukért be­szélnek. Nem lehet nem időz­ni valamelyest hosszabban az 5-ös számmal ellátott lehelet­finom munkásarc-grafika, a 99-es Lányarc és a 18-as szá­mú Pipázó paraszt című öt­vösmunka mellett sem. A fest­mények gazdag színeiben Pest megye, számos valóban festői, ecsetre kínálkozó tája villan fel. Pompásak a mozaikok, a kerámiák, finomak az intar­ziák .és a megyei motívumé kézimunkák és festések is. P. Zs. Színez tinóit Pest megye tájai ga az ügy, a Ráckevei Duna festői feldolgozása volt. őszin­tén sajnáljuk, hogy a verseny kézzel fogható eredményének, a hét darab festménynek som­sáról nem tesz említést a szer­ző, pedig a fentiek ismereté­ben — feltételezem — talált volna lehetőséget a nagyköz­ségi tanács megvásárlásukra. Az alapos lelkiismeretű leltározás után az eredmények mellett európai léptékkel mé­rő kitekintésben összegezi a szerző a további lehetőségeket, felvetve a dunai népek müvé- szetközegben is elmélyülő együttműködésének igényét. A mű vitathatalan erényei mellett is néhány ponton adó­sunk marad. Örömmel olvas­tunk volna a Képzőművészeti Főiskola egy alkalommal már megvalósult szigetszent- mártoni nyári művésztelepé­ről, a járás területén évek óta folyó vizuális hagyományte­remtésről, az Árpád Múzeum országosan is újszerű képző- művészeti kezdeményezései­ről, valamint a járási közgyűj­temények, többek között az Ady Galéria anyagáról, mely­nek gondolatát éppen a szerző indította. Az ismeretlenségbe rejtőzött szerkesztő különben gondos munkáját fokozva talán még iskább hasznos kézikönyvvé válhatott volna a mű, ha a ta­nulmányban érintett alkotók­ról a füzet végén rövid élet­rajzi adatokat is mellékelt volna. Mindent egybevetve: Loson­ci Miklós tanulmányának megjelenésével a Ráckevei Duna-ág festői feldolgozásá­nak ügye óhatatlanul nyert, mert a művészi megjelenítés kezdeti fázisában született meg a festői leltár, mely ere­deti célkitűzésén továbblépve irányt adó, feladatokat rang­soroló inspirációval egészítet­te ki a tennivalók sorát. Fegyó János Pátzay Nem hivalkodó, nagy palota a sós­kúti művelődési ház, mégsem lép­hetünk be elfogó- dás nélkül ebbe a modern és ízléses épületbe, amely meghitt otthont ad a művészet­nek, a kultúrá­nak. A napokban két Pest megyei alkotónak, a fiatal nemzedékhez tar­tozó Domonkos Béla szobrászmű­vésznek és a kö­zépnemzedékhez tartozó Szepes Gyula festőmű­vésznek — akik mindketten Érden élnek és dolgoz­nak, j — rendeztek itt kiállítást. S hogy a kiállítás létrejöhetett, azt Kocsis József sós­kúti párttitkárnak köszönhetjük, aki meleg szavakkal üdvözölte a kiállí­tás vendégeit, el­sősorban Pátzay Pál kétszeres Kossuth-díjast, aki hajlott kora ellenére sem saj* nálta a fáradsá­got, hogy szemé­lyesen tekintse meg a volt tanít­vány, Domonkos Béla kiállított műveit. De nem csupán megtekin­tette, hanem meg- szívlelésre méltó szavakat is mon­dott a két jelen­levő művész alko­tásairól és arról, hogy természet- tudományos ko­runkban a művé­Pál egy sóskúti kiállításon Domonkos Béla Vörösmarty szobra. szék voltaképpen feltalálók is. Tisz­tában vannak a látás törvényei­vel, s azzal, bogy szemünkben for­dítva jelenik meg a kép, s feltaláló készségünknek köszönhető, hogy a különböző lá­tásmódok, az iz­musok keletkezze­nek. Ezek közül az idők folyamán sok elhervad, el­múlik, de megma­radnak az igaz dolgok, azok, amelyeket a mű­vészet tüze járt át és emelt a mara- dandóság színvo­nalára A két alkotó művészetéről Füs­tös Antal érdi ta­nár szólt szakava­tottan, külön-kü- lön méltatva Do­monkos Béla szobrait, dombor­műveit, melyek­nek arcán az élet elevenedik meg és Szepes Gyula festményeit, me­lyeknek színtob­zódása oly ihle- tetten vetíti elénk az érdi tájak éle­tét, s a százha­lombattai erőmű­vet, amely új ko­runk új jelensé­geit építette bele az érdi tájba. Csuka Zoltán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents