Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-04 / 207. szám
í ervszerű vállalások SZOCIALISTA KÖZÖSSÉGEK A 21-ES VOLÁNNÁL A 2. számú műszaki üzemegységben évente mintegy negyven föld- munkagépet újítanak fel. Felvételünkön Mészáros Ambrus és Andocs Ambrus neliézg ép szerelők egy lánctalpas dózeren dolgoznak. Nagy Iván felvétele Hálás téma követni egy üzem fejlődését, különösen, ha olyan mint a 21-es Volán helyi üzemegysége. Amikor a telepen megindult a munka, már sok üzemben túljutottak a szocialista brigádmozgalom kezdetén, így a volánosok elég követendő példát találtak. Hét évvel ezelőtt az üzem legserényebb dolgozói meg is alakították az első négy brigádot. Ezek azonban még csak formájukban voltak közösségek, vállalásaikon érződött a bizonytalanság. A cél akkor is a gazdasági feladatok teljesítése, megfelelő szociális feltételek, s a jobb munkakörülmények megteremtése volt, valamint az, hogy a szabad időt, a pihenést úgy szervezzék meg hogy abban mind nagyobb szerepet' vállaljon a munkahelyi közösség. Tagnak lenni megiiszieltetés A brigádmozgalom első szakasza a 21-es Volán helyi telepén tavaly zárult. Ekkor már 15 szocialista brigád tevékenykedett a telepen. Vállalásaik már tervszernek voltak, minthogy a közösségek alaposan megismerkedtek a vállalat céljaival, a vezetőség javaslataival. Jó és helyes döntéseket hoztak a munkaszervezés új és eredményesebb formájáról, s százezreket érő újítások születtek. A bizalom, amellyel a a vállalat vezetői fogadták a dolgozók kezdeményezését, nem maradt viszonzatlanul. A tavalyi gazdasági terv túlteljesítése, a kongresszusi munkaversenyben elnyert dicsérő oklevél már a megerősödött brigádmozgalom eredménye. Ma már senkit sem kell kérni, hogy lépjen be valamelyik brigádba. Szocialista brigád- tagnak lenni megtiszteltetést jelent, s a jelentkezőknek gondosan összeállított követelményeknek kell megfelelniük. S ha előfordul, hogy a brigád valamelyik tagja vét a közösség ellen, akkor bizony következetesen számonkérik mulasztását. A brigádtagok munkájukkal, példájukkal nevelnek. Egymást is, és azokat is, akik nemrégen kerültek az üzembe. A közösségi életre való nevelés valamennyi brigádtag feladata. Kommunista műszakok Az üzem dolgozóinak 70 százaléka tagja valamelyik szocialista brigádnak, s ebben az évben is nagy feladatok megvalósítását vállalták. A gazdasági tervek teljesítésén kívül segítenek a vállalat munkájából eredő sajátos gondok megszüntetésében is. A vállalat dolgozói sokfelé, az ország különböző vidékein tevékenykednek, s az ideiglenes felvonulási épületekben meglehetősen alacsony fokú a szociális ellátottság. Munkakörülményeik javítását egyebek között kommunista műszakok szervezésével kívánják elősegíteni. Társadalmi munkájukkal pedig a városi gondokon könnyítenek. Augusztus 30-án például egy emberként vállalta az üzemegység a szabad szombaton a kommunista műszakot, s az így végzett munka ellenértékét, 25 ezer forintot átutalták a városi tanácsnak. a hriffád<-»t egyéni vállalásaikban 800 óra társadalmi munkát ajánlottak fel, bölcsődék, óvodák, iskolák támogatására, s ennek időarányos részét már teljesítették. A jól végzett munka után egyre többen kapnak kedvet a tanuláshoz, gimnáziumban, szakközépiskolában, és nemcsak a vezetők, de a fizikai dolgozók közül is többen végezték, illetve végzik a marxista esti egyetemet. A szakmai továbbképzés is jelentős: két csoportban mintegy félszáz dolgozó bővíti szaktudását. Azt szeretnék, hogy a továbbképzés megszervezésében még több támogatást kapnának a 223-as Ipari Szakmunkásképző Iskolától. Tartalmas programok Hasznos és kedvező időtöltésük az itt dolgozóknak a színházlátogatás és a képzőművészeti kiállítások megtekintése. Méltán büszkék azokra az eredményekre is, • melyeket sportolóik értek el. Nemcsak néhányan sportolnak, hanem arra törekednek, hogy a sport a dolgozók minél nagyobb tömegét mozgassa meg. Az igényekhez fokozatosan teremtik meg a feltételeket. .A díjak önmagukért beszélnek: országosasztalitenisz kupagyőzelem, s az első hely a kispályás labdarúgó-bajnokságon. A közös kirándulások költségeit a brigádpénztárból fedezik. Az újítási díjakat ugyanis összegyűjtik, s így hasznosabban költik el. mintha szétosztanák egymás között. Jól érzik magukat a családtagok is ezeken a közös programokon, akár Tőserdő, vagy akár a Pállá ja az úticél. Sok mindent lehetne még elmondani a 21-es Volán szocialista brigádjainak életéről, de ennyi is elég talán, hogy bizonyságot szerezzünk arról: tartalommal töltötték meg a mozgalom jelszavait. Szabó Mária T XMKŐBÓ: A PESTME&YEI HÍRLAP KÜLÖN K.I A DA SA XIX. ÉVFOLYAM, 207. SZÁM 1975. SZEPTEMBER 4., CSÜTÖRTÖK Vendégek Monorról Fejlődik a tsz-ek erdőgazdasága A napokban tapasztalatcsere-látogatásra jött Nagykőrösre a monori járás termelőszövetkezeteinek 12 elnöke és főagronómusa, az itteni termelőszövetkezetek erdőgazdaságába. A látogatást a monori járási hivatal szervezte azzal a céllal, hogy az ottani tsz-vezetők megismerkedjenek a körösi erdőgazdálkodás tapasztalataival. A monori járási termelőszövetkezetek az erdők kezelésére és hasznosítására ugyanis szintén ’közös gazdaságot kívánnak alakítani. A látogatók csoportját Tu- nyogi György, a monori járási hivatal mezőgazdasági osztályának vezetője vezette. A vendégeket elkísérte Hau Károly, a városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztályának vezetője, valamint Jánosi Gyuláné főelőadó, s eljött Szolnokról Orosz Gusztáv erdészeti főfelügyelő is. A szakembereket az erdő- gazdaság nagyerdei központjában Susán János igazgató és Telegdy Pál erdőmémök fogadta, majd a gazdaság tanácstermében megbeszélést metenevelési, erdőfelújítási és feldolgozó ágazatokat alakítottak ki. Űj gépeket vásároltak: jelenleg 6 szalagfűrésze és 3 traktora van a gazdaságnak, s évente csaknem száz hektár erdőt telepítenek és ötmillió szál facsemetét nevelnek. tartottak, melyet Hau Károly nyitott meg. A tanácskozáson a tsz-ek erdőgazdaságának igazgatója elmondta, hogy a nagykőrösi Nagyerdő közbirtok volt, s a termelőszövetkezetek alakulásakor a tagok erdőrészeiket is bevitték a tsz-ek- be. Ezekből az erdőrészekből az akkori hat tsz, 1968ban 1480 hektár területű A következő ötéves tervben a gazdasagot alakított 1». teZHik szórványerdőivel és az Egy pár lóval, fogattal, ke- | új telepítésekkel együtt 4 vés felszereléssel láttak mun- j ezer pektárra nő majd a gazkához. Eladták a felvágott ; daság' által kezelt erdőterü- fát, s abból vásárolták az el- j let. ső gépeket. Később állami tá- a továbbiakban Tunyogi mogafássál évről évre gyara- | György monori mezőgazdasá- podott a gazdasag, s már több j gi osztályvezető, Orosz Gusz- mint 70-en dolgoztak itt. Ta- j táv szolnoki erdészeti főfel- valy csaknem 7 millió forint J ügyelő s több tsz-vezető szóforgalmat és 900 ezer forint . iáit fel. Az erdőgazdálkodás nyereséget értek el az itt fontosságáról beszéltek, mél- gyártott parkettaanyag és az | tatták a nagykőrösiek rnun- ipari fa értékesítésével. Idő- j káját. közben a volt erdőrész-tulaj- donosoknak fizették a megváltási árakat, a tsz-eknek a részesedést, s az előírt tervek szerint telepítik újra az erdőt. Ezt követően Telegdy Pál erdőmérnök elmondta, hogy a gazdaságban úgynevezett cseKopa László Értékelő brigádgyűlés A kocséri Üj Élet Termelő- szövetkezet tagjai az idei időjárásban rendkívül nehéz aratást eredményesen fejezték be. A búza hektáronként 29 mázsát, a rozs 24 mázsát fizetett. Az aratásban részt vett dolgozók derekas helytállásának elismerésére, a napokban ünnepi brigádgyűlést tartottak, melyen értékelték a kombáj- nosok és munkatársaik teljesítményét. A termelőszövetkezetben az aratás után a paradicsombetakarítás következett, s megkezdődött az őszi szántásvetés, készülődnek a kukorica- törésre és a szőlőszüretre. A tsz szőlőtelepén tizennégyszer permeteztek, jól meg- védték a termést: jó közepesre számítanak. A korai szőlők szüretelését szeptember 8-án kezdik meg. Mit látunk ma a moziban? Az utolsó vérbosszú. Szovjet film. Kísérőműsor: Erikson, az amerikai katona. Előadás kezdete: 4 órakor. 141 perc a befejezetlen mondatból I—II. (16 éven felülieknek. Magyar film. Kísérőműsor: Kisztihand, Budapest! Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A CSONGRÁDI ÜTI ISKOLÁBAN Tűzgömbök. Magyar film. Előadás kezdete: fél 8-kor. Méltón a hagyom Kiállításra készülnek a kisiparosok Mint már hírül adtuk, a KIOSZ nagykőrösi szervezete az idén is kiállításon mutatja be a helyi kisiparosok készítményeit és szolgáltató tevékenységét. ' A kiállítást szeptember végén nyitják meg a KIOSZ székházában. A bemutatóra már nagyban készülődnek a kisiparosok, eddig negyvenen jelentették be, hogy részt kívánnak venni. A KIOSZ helyi elnöke, Fodor János lakatos és kovácsmester jó példával jár elöl. A napokban ellátogattunk Csillag utcai műhelyébe, ahol már készíti a kiállításra szánt tárgyakat. A múlt évben remek vasbútor-garnitúrát állított ki, az idén csavart és font vasanyagból készülő lakberendezési tárgyakat mutat majd be. Ott jártunkkor éppen egy pazar díszítésű esemyőtartót állított össze. Bemutatók a gyárban Nagykőrösi filmesek sikere A Magyar Amatőrfilm Szövetség minden esztendőben meghirdeti az amatőrfilmklubok versenyét azzal a céllal, hogy szervezetten segítse a mozgalom fejlődését. Minden elkészült, bemutatott film újabb sikert jelent, s a fesztiválokon díjazott alkotásokat külön is értékelik. E nemes időtöltés terjesztése, népszerűsítése érdekében bemutatókat tartanak, amelyeknek résztvevőit, valamint a filmszemlék megszervezésében és megtartásában és a szaktanfolyamok megszervezésében tevékeny részt vállaló amatőröket megjutalmazzák. A mozgalom örvendetes fejlődését nem csupán a külföldön díjat nyert filmek, és a Nemzetközi Amatőrfilm Szövetség (UNICA) keretében végzett munka fémjelzi, hanem az is, hogy hazánkban csaknem száz nyilvántartott amatőrfilmklub működik. ‘ A Nagykőrösi Konzervgyár amatőrfilmklubja is szép sikereket könyvelhet el: 1972 óta a versenyek első tíz helyezettje között van. A tavalyi szemlén például az ötödik helyet szerezte meg. A MÉTE üzemi csoportjának keretében működő filmklubnak 21 tagja van. A szorgos kis közösség tevékenysége igen széles körű: 16 és 8 milliméteres filmeken örökíti meg a gyár életéi, eredményeit. Tagjai segítenek az oktatásban is, s a gyári rendezvényeken ők kezelik az audiovizuális berendezéseket. Mindemellett megvalósítják egyéni elképzeléseiket is — kitűnő technikai felszerelés áll rendelkezésükre. Igen érdekesek és népszerűek a gyár dolgozói körében a színes diaképek és diasorozatok bemutatói. Hosszú lenne felsorolni az elkészült filmeket, ezért csak néhány adat jelezze az amatőrfilmesek munkáját: tavaly két 16 milliméteres és tizennégy 8 milliméteres filmet, továbbá tíz diasorozatot készítettek. A klub tagjai filmjeiket gyáron belül a városban is többször bemutatják az érdeklődőknek. Két filmalkotásuk az 1974-es országos filmszemlén egyszerre három díjat nyert. Az eddigi sikerek, elért eredmények további szorgos munkára sarkallják a filmeseket, akik arra törekednek, hogy újabb színvonalas alkotásokkal lépjenek közönség elé. Fruttus István Levente Közben megtudtuk azt is, hogyan alakult a fiatal lakatos eredményekben gazdag pályája. Deák József mesternél töltötte tanulóéveit, megszerezte a lakatos-, kovács- és hegesztőipari szakképesítést, majd mestervizsgákat tett. Közben a konzervgyárban, a ládagyártón és az irodagéptechnikai vállalatnál dolgozott, amíg pár éve önálló kisiparos lett. Varga Péter villanyszerelővel közösen elkészítette például a nagykőrösi református templom tornyában levő, harangokat megszólaltató elektromos berendezést. Végül a KIOSZ helyi elnökétől azt kérdeztük, hogy milyen a körzethez tartozó nagykőrösi és kocséri kisiparosok helyzete. — Sok nehézséget okoznak például az anyagbeszerzési gondok, de ennek ellenére igyekszünk teljesíteni a lakosság igényeit. Ezt bizonyítja a kiállításra való készülődésünk is. K. L. SPORT Vereség a nemzetközi kosárlabda-mérkőzésen A BEAC meghívására turistaként hazánkban tartózkodó NSZK-beli csapattal barátságos női kosárlabda-mérkőzés vezette be a sportág őszi nagykőrösi eseményeit, a Toldi- sportcsarnokban. VFR BÜTTGEN— NK. PEDAGÓGUS VEGYES 69:45 (39:17) Nk.: Gárdián, Kiss (8), Pécsi (2), Kollár (19), Molnár (8), Zubány (4), Boros, Takács (2), Bencsik (2). A felnőtt korúakból álló II. osztályú NSZK-beliek ellen az őszi edzéseik elején tartó körösiek főleg serdülő játékosokkal tudtak kiállni. Lényeges tudásbeli különbség volt a két csapat között, de a vendégek pontosabban is dobtak kosárra. Szünet után feljöttek a hazaiak és bátrabb játékkal, már jobban helytálltak. Varga György igen jól vezette a mérkőzést. KISZ-ESEK KISPÁLYÁN Az egyszer félbeszakadt és újra kiírt 1-es Volán—TRA- KIS A, városi kispályás labŰtban a füstölőbe Keresettek a Szabadság Termelőszövetkezet és az ÁFÉSZ közös húsüzemének termékei. Különféle kolbászokból például 60—65 mázsát készítenek havonta. Képünkön: füstölőbe viszik a friss töltelékárut. Apáti-Tótli Sándor felvétele darúgó bajnoki mérkőzésre a volánosok nem álltak ki, s így a 2 pontot, 3:0-ás gólkülönbséggel a TRAKIS kapta. A sorrend egy mérkőzéssel a befejezés előtt: 1. Konzervgyár 13 (49:14 gól); 2. TRAKIS A 13 (30:6); 3. Városgazdálkodás 13 (17:6); 4. Gépjavító Szövetkezet 10; 5. Ifjú Gárda 6; 6. Arany János Tsz 6; 7. Szabadság Tsz 3; 8. 1-es Volán 2 ponttal; 9. Városi tanács pont nélkül. (A TRAKIS B-csapata versenyen kívül szerepel.) AZ AUTÓKLUBOSOK külföldi tűraja A Magyar Autóklub nagy. körösi csoportjának tíz tagja egyhetes Csehszlovákia— lengyelországi autós túrán vett részt, Pallai József vezetésével. Kassa, Eperjes, Poprád szépségei után a tátralomnici nemzetközi Eurocamp elnevezésű kem- pingtáborban vertek sátrat. A továbbiakban a Csorbatónál jártak és eljutottak a „fehér asszonykáról nevezetes Lőcsére, majd Liptószent- miklósra. Zakopanéban is voltak, s megtekintették a két fekete tengerszemet. Visz- szafelé a zuhogó eső miatt kihagyták a 2 napra tervezett Tokaj környéki túrát, de így is nagyon kellemes emlékekkel tértek haza, s már a jövő évi útvonalat tervezgetik. ŐSZI NYITÁNY ASZTALITENISZBEN Mezőtúri Mezőgazdasági Főiskola—Nk. Kinizsi 11:5. A mezőtúriak jobbak és szerencsésebbek is voltak otthonukban: Sok mérkőzés igen szoros volt. A körösi férfi csapat ebben az ösz- szeállításban szerepelt: Erdei (3), Kőházi (2), Szabó T., Pörge. BARÁTSÁGOS TALÁLKOZÓ A TRAKIS-osok a nagy eső miatt kevesen érkeztek a Kinizsi-sporttelepi kispályás barátságos labdarúgó- mérkőzésre, s így a konzervgyáriak a dobozüzemmel játszottak, az ÉDOSZ országos döntőjére készülve. CSÜTÖRTÖKI MŰSOR Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 16 órától: városi kispályás kupa- mérkőzések, 1. forduló.- S. Z.