Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-24 / 224. szám

480 helyett nyolcszázan Gondok, lehetőségek az új általános iskelálan * * A körzetmódosítás segítene Fél évvel már amúgy is megkésett ünnepélyes átadás után vehették birtokukba a tanulók a Haraszti Ernő utcai általános iskolát. A 16 tanter­mes oktatási intézmény már az első napon zsúfolt volt/ a tervezett 480 gyermek helyett csaknem 800-an tanulnak az ú,i iskolában. A tanároknak nem könnyű a feladata. Az elődben, a Gábor József általános iskolában 30 —40 első osztályos tanuló ült be évente a padokba, most' 160 apróság kezdte el az évet — A 14 leadott tanterem he­lyett 16-ot kaptunk — mond­ta Vásárhelyi József igazgató —, de a tanulólétszám csak­nem kétszeresére növekedett. Várhatóan év közben is ka­punk még gyerekeket, mert a Földvári téren újabb lakásokat adnak át. Változatlan összetételben Elismerés a tanári gárdá­nak, a technikai személyzet­nek, akik szinte változatlan számban igyekeznek megolda­ni a többletfeladatot. A Gábor József iskolában például 160 gyermeket étkeztettek, most 440 részére kell biztosítani a meleg ételt. És mindezt hasz­nálatbavételi és működési en­gedély nélkül. A tervezők el­felejtkeztek a napközisekről. Nem terveztek napközis helyi­ségeket, ezért a 320 napközis és a 80 tanulószobás tanter­mekben készül a következő napi feladatokra. * Gondot okoz az élelmiszer­beszerzés is. Az iskolához nem készült bekötő út és a rossz földúton nem hajlandók a szállító vállalatok bejönni. A lisztet, cukrot, zsírt 100 méter­ről kell a konyhába behorda­ni. Pedig csak egy 60 méteres szakaszt kellene aszfaltozni. Kabinefrendszerű oktatás Mindezek ellenére az okta­tás szinte zavartalan. A 34 ne­velő mindent megtesz, hogy a jól felszerelt tantermekben, a modem technika minden vív­mányát kihasználva tanulhas­sanak a diákok. A felső tago­zatban bevezették a kabinet­rendszerű oktatást, és a kivá­lóan felszerelt fizikai, kémiai, matematikai előadótermekben gépi katedrák, magnetofon, le­mezjátszó, televízió és varia­fal segíti a tanulást, az anyag jobb elsajátítását. Tagozatos osztályok Már idén megnyitották a testnevelő tagozatos első osz­tályokat, ahol a sportiskola részére nevelik a versenyző­ket, napi egy tornaóra kereté­ten. A tizenkétszer huszon- ilégy méteres, korszerű, jól felszerelt tornaterem, a sport­udvar maradéktalanul kielégí­ti az ilyen irányú igényeket. Tervezik kémiatagozatos osz­tály indítását is, mellyel a pat­ronáló Forténak kívánnak se­gíteni és amelyre a Sztáron Sándor Gimnázium kémia- tagozatos képzése épülne. Fel­vették a kapcsolatot Budapes­ten a Szovjet Tudomány és Kultúra Házával és ígéretet kaptak, hogy az orosz tagoza­tos osztály indításához nyelvi laboratóriummal segítik őket. A gondok ellenére az iskola vezetői, tanárai mindent meg­tesznek azért, hogy a csaknem 800 tanuló zavartalanul s a lehetőségekhez képest a leg­ideálisabb körülmények között tanulhasson, de problémáik nem csökkennek. Sikk lett a Haraszti Ernő utcai iskolába járni. A Hámán Kató általá­nos iskolából is áthozták gyer­mekeiket a szülők. Talán az általános iskolai körzetek fe­lülvizsgálásával, módosításá­val a városi tanács is jobban tudná segíteni a Haraszti Er­nő utcai iskola gondjain. r. 1. A 7. osztályosok ismerkednek a fizikai előadóterem korszerű fel­szerelésével. Már együtt az általános iskola kosárlabdacsapata. Rózsavölgyi felvételei Az első osztályosok is írásvetítővel, gyorsított for­mában tanulnak olvasni. Közös munka az udvaron A brigád és a fiatalok Véget ért a délelőttös mű­szak a szobi szörpüzem műhe­lyeiben, hazafelé indulnak a dolgozók. Az udvaron azon­ban fiatalok és idősebbek dolgoznak még; vágják a gazt a sóderos, köves földről, kapálják, lapátolják, alakítják a talajt, az összegyűlt hulla­dékot pedig egy pótkocsis vontatóra dobálják. Üzemük környezetét csinosítják társa­dalmi munkában a KISZ-esek és a szocialista brigádtagok. Minthogy egy közösség éle­te munka közben ismerhető meg a legjobban, akaratlanul is a legmegfelelőbb időt vá­lasztottam a látogatásra. Hi­szen a KlSZ-életnek, munká­nak éppen a szemem előtt bontakozott ki egy jelentős epizódja. Kezdetben hatan, heten A késő nyári melegben dol­gozó, verejtékező fiatalok kö­zött találom Sallai Lászlót, az üzem KISZ-szervezetének tit­kárát is. — Úgyszólván a semmiből alakult nálunk a KlSZ-szer- vezet, alig két éve, 1973 no­vemberében. Sok problémát, gondot okozott kezdetben a fiatalok szervezése. Amikor a nagyközségi KíSZ-bizottsás- tól engedélyt kaptunk az alapszervezet létrehozására, nem voltunk többen hatnál, hétnél. Most már huszonhaton vagyunk, s amint a példa is igazolja: lelkesek a fiatalok. Ha látnak valamilyen célt maguk előtt, szívesen dolgoz­nak, eljönnek társadalmi munkaakcióinkra — mondja, majd kisvártatva még hozzá­teszi : KISZ-esek, brigádtagok — Sok érdekes rendezvé­nyünk volt a közelmúltban. Tartottunk szellemi vetélke­dőt, sportversenyeket. Kultu­rális rendezvényben is bővel­kedett az elmúlt év. KISZ- patronálással működik nálunk néhány szocialista brigád. Ki­derül ez ^ most, a társadalmi munka idején is. Itt dolgoznak közöttünk, velünk vállvetve. És valóban. Félmeztelenre vetkőzve, ingujjukat feltűrve ott szorgoskodnak a fiatalok között az idősebb korosztály képviselői, a József Attila szo­cialista brigád tagjai is. A ti­zenkilenc tagú kollektíva ve­zetője, Véber Sándor is ka­pálja a száraz talajt, tépi az üzem udvarát elcsúfító növé­nyeket. — Brigádunk KlSZ-patro- nálással alakult és működik. A KISZ-esek segítették a kö­zösség kialakítását, most pedig a fejlődését, formálódását tá­mogatják. Meghívják dolgo­zóinkat rendezvényeikre. Má­jus elsején együtt készítettük a dekorációkat, s előkészítet­tük a terepet a felvonuláshoz. Szép és emlékezetes marad brigádunk életében, hogy fel­ajánlották nekünk a KISZ- esek a vasgyűjtési akciójuk­ból származó pénzt, mondván: fdrdítsuk azt a brigádtevé­kenység fejlesztésére — mond­ja. Közben kiválik a serényen dolgozó fiatalok és idősebbek közül egy középmagas, atléta- trikós férfi, Prétyi József, az üzem pártszervezetének titká­ra. — Nem Tehet semmi pana­szunk a KISZ-esekre, minde­nütt segítenek, ahol szükség van rá. A már említett példá­kon kívül számos társadalmi munka dicséri önzetlenségü­ket. Részt vesznek a brigád- versenyeken, az üzemi felada­tok megvalósításában. Nyáron nagy segítséget nyújtottak a „pincei brigádnak”. Az alap­anyagot aprító, daráló kollek­tívát hívjuk így. Ott voltak fiataljaink a községi gimná­zium konyhájának az építke­zésénél, a szobi ifjúsági klub­nak a kialakításánál. — Ná­lunk hallgatnak a fiatalok vé­leményére. Nem is csoda, hi­szen nyolc KISZ-es pártta­gunk méltán képviseli az ifjú­ságot az üzem életében. AVpES T MEGY EI HÍR L A P K ÜLŐNK IA DA S A iA VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZ ERE XIX. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM 1975. SZEPTEMBER 24., SZERDA Sokféle ötlettel Dupla hasznot hozott a takarékosság Eredmények a szokolyai Béke Termelőszövetkezetben Ha az erős, gazdaságilag sta- ] bil üzemeknek, termelőszövet­kezeteknek szükségük van ar- ! ra, hogy takarékosan bánjanak j az anyaggal, energiával és te- ^ gyük mindjárt hozzá, az em­beri munkával — sokkal in­kább így van ez a nehéz kö­rülmények között; gazdálko­dóknál. A szokolyai Béke Ter­melőszövetkezet megalakulása óta a gyengébbek közé tarto­zik. Aránylag kis területen gazdálkodik, s ez is a szemre szép, de gazdasági szempont­ból hátrányos Börzsöny lan­káin terül el. Ha valakinek, hát nekik ki kell használniuk a takarékosság kínálta lehető­ségeket. Jobb módszer Éppen ezért volt kíváncsi a verőcemaros—szokolyai párt­végrehajtóbizottság, hogy a szövetkezetben hogyan hajtják végre a Központi Bizottság ta­valy december 6-i határozatát. Ügy vélték bőségesen van erre lehetőség a szövetkezetben, hi­szen az alaptevékenységen kí­vül melléküzemeikben lakatos és faipari munka is folyik. Ahogyan a szövetkezetiek a beszámolójukban elmondták, a növényvédő szerek és a műtrá­gyák mennyiségét úgy csök­kentették az idén 10 százalék­kal, hogy ez nem rontotta az eredményeket. A titok nyitja egyszerű. Sok helyen ma is úgy használják a műtrágyát, a növényvédő szereket, ahogy a szokás, a tapasztalat diktálja. Pedig van erre jobb módszer is. Ha laboratóriumi vizsgálat­nak vetik alá a talajt, megtud­hatják mennyi erőt vett ki belőle az előző évi kultúra, pontosan mennyi vegyszer, műtrágya szükséges. Ilyen mó­don 80 ezer forint értékű mű­trágyát és 10 ezer forintnyi nö­vényvédő szert takarították meg. Az ócskavas, a hulladékok gyűjtése fontos a népgazdaság számára. De üzletnek sem Van mit feleleveníteniük a KISZ-tagoknak az elmúlt év eseményeiből, emlékeiből. A lassan körémgyűlő fiatalok — Zentai László, Dóczi Károly, Nagy Károly és a többiek — mesélnek a kóspallagi kirán­dulásról, a horgászverseny­ről és egyebekről, — politikai akciókról, szórakozást, kikap­csolódást segítő megmozdulá­sokról. Mindez azt bizonyítja: összekovácsolódott, megbízha­tó, egymást ismerő közösséget alkotnak. A jövő Az elkövetkező időszak fel­adatairól, terveiről kérdezem Sallai László KISZ-titkárt. — Legidőszerűbb és egyben legfontosabb célunk az üzem fiataljainak további szervezé­se. Nálunk mintegy nyolcvan KISZ-korú van. Hatvan, het­ven százalékos szervezettséget szeretnénk elérni. Támogatja munkánkat a párt-alapszerve- zet is. Másik fontos feladatunk a szobi általános iskola úttö­rőszervezetének patronálása. Már felvettük a kapcsolatot az úttörővezetővel. Kirándulni akarjuk vinni-a mozgalmi élet legfiatalabbjait, szellemi és sportvetélkedőket rendezünk majd nekik. Vagyis munkánk akad elég. Ég a fiatalok, a szocialista ■brigádtágok munkakedvét az alakuló, formálódó gyárudvar is bizonyítja. Lassan eltűnnek a sárgán-zölden ágaskodó gyomnövények, kisimul a kö­ves, porladó talaj. A traktoros vontató is egyre kevesebb te­herrel fordul. Virág Ferenc rossz, ezt bizonyítja, hogy a váci MÉH-telep már eddig is több mint 10 ezer forintot fi­zetett ki érte a szövetkezetnek. További megtakarítást ered­ményez, hogy a melléküzem­ben néhány új gépet állítottak, illetve megoldást vezettek be a termelésbe. Ezzel több mint 50 ezer forintot nyertek. Fel­újítottak néhány eddig hasz­nálhatatlannak hitt gépet, el­adták az évek óta helyet fog­laló fölösleges alkatrészeket. Ez 30 ezer forintot hozott. Üzletnek sem rossz Fűrészüzemükben áttértek a több tarifás áram mérésére, ami azt jelenti, hogy csúcsidő­ben drágábban, de ezen túl sokkal olcsóbban kapják a gé­pek hajtásához szükséges ener­giát. Egy év alatt 80 ezer fo­rintos megtakarítást érnek el így. Gyorsabban megy a szál­lítás, ha a vontatók két pót­kocsival járnak. Szintén egy­szerű ötlet, hogy a faüzem fű­részporát fűtésre, almozásra is felhasználják, hasonló célokra el is adnák belőle. Maguk késsitik A szokolyai Béke Tsz most építi modern szarvasmarhate­lepét. Az istállók ablakait, aj­A váci járási hivatal, a Ha­zafias Népfront és a KISZ vá­ci járási bizottságai által szer­vezett idei hetedik olvasótá­borban Gödön ifjúmunkások — a KISZ-alapszervezetek propagandistái, kultúrfelelő- sei vettek részt. A fiatalok a táborban eltöltött 10 nap alatt olyan témákkal ismerkedtek, amelyeket az októberben kez­dődő politikai képzésben, az alapszervezetek kulturális munkájában az ifjúsági klu­bok keretein belül tudnak hasznosítani. Nagy érdeklődés kísérte Schél Gyula hírlapíró külpolitikai tájékoztatóját, Uray Györgynek, a dunakeszi Radnóti Miklós irodalmi szín­pad vezetőjének előadásait. Az KÉZILABDA Kiütéses Nyíregyháza—Váci Híradás 25:11 (12:6). Nyíregyháza, 500 néző. Váci Híradás: Virág, Kis (2), Boczkó (3), Székely (2), Hor- nyák (2), Berczelly (1), Nyári (1), Illés, Nemes, Nyolcas, Sári. Megsemmisítő vereséget szenvedett a Híradás Nyíregy­házán. Rájár a rúd a váciakra, tóit saját szakembereik készí­tik, így 200 ezer forinttal ol­csóbb, mintha megvásárolnák. A termelőszövetkezet párt­titkára szerint úgy értékelhető igazán a mintegy 400 ezer fo­rintnyi megtakarítás, ha tud­juk, hogy ezzel sikerült fedez­ni a rossz gabonatermés miatti hiányt. Cs. A. Ingyenes jogi tanácsadás A szakmaközi bizottság szervezésében — a nyári szü­net után — szeptember 25-én délután 5 órától ingyenes jogi tanácsadás lesz Vácott a párt­ós tömegszervezeti székház el­ső emeletén. A Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség ügye­letes tagja ad tanácsot a jogi vonatkozású kérdésekre. ★ Tegnapi lapunkban tévesen írtuk meg a dunakeszi ingye­nes jogi tanácsadás időpontját. Dr. Kovách Georgina ma dél­után 3 és 4 óra között várja az érdeklődőket a nagyköz­ségi tanács épületében. olvasótábor résztvevői a gödi Il-es számú könyvtárban is­merkedtek a kölcsönzés for­télyaival, a könyvtár haszná­latával. A fiatalok játékos ve­télkedő keretében adták szá­mot tudásukról. Díjnyertesek szürete Megkezdődött a szüret az Alagi Állami Tangazdaság szőlőskertjében. A termést az elmúlt hetekben megviselte az időjárás, de így is látni gyö­nyörű fürtöket. Közülük né­hány fajta díjnyertes lett az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon is. sajnos, a hullámvölgyből nem sikerült kilábolniuk. A csapat rossz formában, erőtlenül ját­szott, senki nem nyújtott még közepes teljesítményt sem. Szombaton délután 4 órakor hazai mérkőzésen kárpótolhat­ja magát a Híradás, persze, ehhez rengeteget kell javulni, a Pamuttextil elleni mérkő­zésre. Olvasótábor — ifjúmunkásoknak Búcsú a stábtól Kedden utoljára hangzott el Ro­ckenbauer Pál rendező búcsú­mondata a televí­zió stábjának tag­jaihoz: — Mára befe­jeztük. Mindenki­nek köszönöm a közreműködését. Szeptember 13- tól 23-ig forgatták városunkban a Vác 900 éves című tv-filmet. Jártak üzemekben, isko­lákban, intézmé­nyekben. Az utol­só napokban a Forte-gyárban, a múzeumban és a Szőnyi Tibor Kór­házban. készítettek felvételeket. Szinte az egész város tanúja volt annak, hogy mi­lyen gondos, apró­lékos munka, mennyi szakem­ber percnyi pon­tossággal egybe­hangolt tevékeny­sége szükséges ahhoz, hogy film­re kerüljön a ju­biláló város sok­színű, érdekes ar­ca. Október hato- dikán még pótfor­gatási nap lesz! Várják a faleve­lek lehullását, hogy jobban lát- szódjék a képen a város főtere és a Konstantin tér. Utána vágószobá­ba kerülnek a filmtekercsek s december elején majd a képernyőn látjuk viszont a most felvett fil­met. (P.) vereseg

Next

/
Thumbnails
Contents