Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-20 / 221. szám
A Fóti ősz mai programja A hétfői ünnepélyes megnyitó után ma két érdekes irodalmi műsorral folytatódik a Fóti Ősz rendezvényeinek sora. Délelőtt 10 órakor kezdődik a már hónapokkal ezelőtt meghirdetett versmondó verseny úttörők és KISZ-fiatalok számára. A zsűri tagjai: Tóth Dezső, az MSZMP KB kulturális osztályának helyettes vezetője és Fodor András az írószövetség költői szakosztályának titkára. Közreműködik a fóti vegyeskar és Szkubán Jutka. Este 6 órakor a Vörösmarty művelődési házban Simon Ist- ván-emlékestet tartanak. Fellép Béres Ferenc, Bige József, Bodza Klári, Fodor Tamás, Merényi Judit, Pribojszky Mátyás és Sellei Zoltán. Ugyancsak ma helytörténeti kiállítás nyílik a Garay János általános iskolában, az Arany János utca 20. szám alatt. Földgáz Deákvárott 1977-ben A Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat értesítette a Vácott, a vasúton túl lakókat, hogy a deákvári lakótelepet 1977-ben szeretnék a gázhálózatba bekötni. Ehhez szükséges, hogy körülbelül háromezer fogyasztó vállalja a beszerzést. A városi tanács és a DCM, s a már eddig felépült OTP-lakótelep a fogyasztók belépésének kétharmadát garantálja; a hiányzó egyharmadot nyilatkozatok kitöltésével toborozzák. Az OTP korszerűsítési hitellel segíti a bekötést vállaló lakókat. \ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA : „ '■, -■ 0 .■■■' ■ V ■ ?,>v; -■ A VÁCI JÁRÁS ES VÁC VAROS RESZERE XIX. ÉVFOLYAM, 221. SZÄM 1975. SZEPTEMBER 20., SZOMBAT Kedvezőtlen szabályozók Tervek a zöldségellátás javítására Szerződés a szövetkezetek és iskolák között Üj termelési rendszerek Az ötvenes évek elejétől kezdve a váci járás lakói maguk is tapasztalták azt a hatalmas népvándorlást, ami Budapest felé indult meg a közelebbi és távolabbi vidékekről, s közben csökkent a kiszolgáló, elsőorban gyümölccsel és zöldséggel ellátó, mezőgazdasági területek lakossága. S éppen e sok kézimunkát igénylő zöldségfélékből, gyümölcsökből és cukorrépából lett kevesebb. Tegyük hozzá, hogy a szabályozók miatt nem is volt mindig érdemes 1 ezekkel a növényfélékkel bajlódni. A gondokon jó néhány miniszteri rendelet, minisztertanácsi határozat igyekezett változtatni. A cukorrépa vetésterülete Piaci jelentés Vácott a pénteki piacon a burgonyát 3,50—5 forintra mondták. A szárazbab kilójáért 24, a fehérért 18 forintot kértek. Akadt még Juliskabab 10, kifejtőbab 14 forintért. Zöldborsót egy helyen láttunk, kilójáért 25 forintot kértek. Paprikából a lecsónak valót 4—5, az étkezésit 7—8, a piros, tisztított paprikát 8, a gyufa- és cseresznyepaprikát 14 forintért adták kilónként. A paradicsom ára 5—G forintra emelkedett. A tököt 2,50-re, a salátauborkát 4 forintra mondták. A sóska és spenót kilója 10, csomóját 1,50-ért adták. A fejeskáposztát 3, a piros- és kelkáposztát 5, a savanyítottat 8—10 forintért mérték. A karfiol kilója 9 forintra csökkent, kedvez az időjárás a gombáknak. A királygomba 40, a tinó- rú 30, az őzláb és erdei sampinyon 25 forint volt. Ismét láttunk padlizsánt, kilójáért 16 forintot kértek. Két forintért láttunk néhány helyen csemegekukoricát is. Az alma ára minőségtől és fajtától függően 7—12 forint között változott. Körtét 7—14 forintért lehetett venni. A borszőlő kilójáért 10—12, a csemegéért 14—16 forintot kértek. Pillanatok alatt elfogyott a magvaváló szilva 8—10 forintos áron. Megjelent a csipkebogyó, kilóját 8 forintra mondták. A termelőszövetkezeti árusok az élő csirkét 30 forintért mérték kilónként. A tojást 1,80-ra tartották. 1970-től egyre nagyobb, temesztése jövedelmezőbb. A vele foglalkozó szövetkezetek beszerezték — vagy folyamatosan. veszik az emberi erőt kiküszöbölő gépet. Az idei őszön 417 hektáron takarítják be a cukorrépát a járásban. Korántsem ilyen kedvező a helyzet a zöldségfronton. Ezeknek a növényeknek a többségét ma sem lehet kizárólagosan géppel művelni. A zöldségfélék termőterülete öt év alatt a felére csökkent. Az idén már nem folytatódott a csökkenés, de mivel a körülmények alig változtak, a szövetkezetek csak rábeszélésre hajlandók foglalkozni velük. Hoszú távon így nem lehet megoldani a zöldségellátást. Meg kell teremteni a gazdaságos nagyüzemi zöldségtermesztés feltételeit. További területeket kell bevonni az öntözésbe, az Ipoly és a Duna mentén. Űj termelési rendszereket kell bevezetni. A járási párt-végrehajtóbizottság legutóbbi ülésén a i zöldségtermesztési gondok- kai foglalkoztak. Véleményük szerint a jelenlegi közgazdasá- ! gi szabályozó rendszer szerint I meglehetősen kis nyereséget érnek el a termelők, ennél lényegesen nagyobbat a forgalmazók. Kevés a nagyüzemi termelésre alkalmas, speciális gép. Intenzívebben kell műtrágyázni, öntözni, jobban kell megszervezni a munkákat a zöldségtermesztési ágazatban. A gyümölcstermesztést gondokkal, elsősorban a bogyósok kapcsán lapunk hasábjain is többször foglalkoztunk a közelmúltban. Ahogy a zöldségféléknél, úgy a gyümölcsösöknél is csökkent a terület, s így a nagyobb termésátlagok pótolják a kiesést. Járási kezdeményezésre együttműködés született a bogyós gyümölcsök' kel foglalkozó termelőszövet kezetek és a kutatóintézetek között. A bernecebaráti szó-) vetkezetben pedig már az új gépsorok kipróbálásával és az ezekhez tartozó termelési rendszerek kifejlesztésével is foglalkoznak. A váci járás és Vác város gyümölcs- és zöldségigényét részben ma is az őstermelők elégítik ki. Az ellátás — különösen a gyümölcsfélékből gyenge. Éppen ezért nagy szükség van az ÁFÉSZ-ek támogatta kistermelők árucikkeire. A váci ÁFÉSZ segítségével például fóliás szakcsoport alakult. A következő években a jelenlegi 12 ezer négyzetméteren felállított fóliaházak számát szeretnék több mint háromszorosára növelni. A kistermelők munkáját nehezíti, hogy kevés az ügyes kisgép, s nem elég rugalmas a felvásárlás. A végrehajtó bizottság tagjai úgy döntöttek, hogy a zöldség-, gyümölcs- és cukorrépa-termelés fejlesztése érdekében a következő hetekben átfogó intézkedési tervet készítenek. Ez foglalkozik majd a községek helyi zöldség- és gyiimölcsellá- tásával is. Javasolja például a termelőszövetkezetnek, hogy minden községben létesítsenek legalább ideiglenes jelleggel zöldségüzletet. A Vác környéki Vízrendezési és Talajvédelmi Vállalkozás valóban az öntözési és talajvédelmi feladatokkal foglalkozzon — a jelenleginél nagyobb szakértelemmel. Szó esett arról, hogy több termelő- szövetkezet kezdje el a következő évben a nagy hozamú termelési rendszerek bevezetését. Javasolja a végrehajtó bizottság, hogy a termelőszövetkezetek és az Alagi Állami Gazdaság lépjenek szerződéses kapcsolatba, a helyi, a váci és a budapesti iskolákkal, hogy szüret idején ne menjen a termés veszendőbe. Az állami gazdaságban lehetőség nyílhat nyári KISZ-tábor szervezésére is. Cs. A. A zefeegényi Szönyi Múzeum ;-rajza Szönyi István: Bartók Béla. (Tanulmány) 1945. szeptember 26-án, mielőtt 65. életévét betöltötte volna, a New York-i West Side Hospitálban elhunyt Bartók Béla, a modern muzsika egyik legnagyobb alakja. Máig legizgalmasabb portréját az egykori harcostárs, aki maga is muzsikált — egyik Berlinben előadott quartettjéről maga Bartók is elismeréssel nyilatkozott — Berényi Róbert festette meg még 1913-ban. Az első érmet viszont Fémes Beck Vilmos mintázta róla még az első világháború idején. Ez a munka külföldre került, akárcsak a Berény-portré, s idehaza még csak fénykép sem maradt utána. Egy műkedvelő rajz után Pérely Imre már jó technikai tudással s művészi érzékkel rajzolta meg finom vonásait, s mielőtt Ferenczy Béni két érmén is megmintázta volna arcmását, került sor Bartók és Szőnyi István találkozására, azzal az elgondolással, hogy a jeles művész megfesti arcképét. Magára a festésre azonban nem került sor, a szép tervből csupán egy kis rajz maradt, melyet Szőnyi életében nem adott ki kezéből, nem is publikált, talán mert nem érezte elég jónak, talán mert túlságosan is fájdalmas volt, hogy a nagy gonddal előkészített találkozó, és felkészülés a munkára végül is nem hozta meg eredményét. A rajz mindenesetre megmaradt, s a művész hagyatékával került a ze- begényi Szőnyi István Emlékmúzeumba. A leghitelesebbnek látszó dokumentum szerint a festő anyósa, Bartóky Józsefné, a finom tollú író felesége fáradozott azon, hogy Szőnyi megfesse Bartók arcképét. Bartók nehezen ment bele a dologba. Egyfelől haszontalannak tartotta a portréfestést, másfelől úgy érezte, mint akinek sok kidolgozni valója van magából, hogy a többszöri utazás, modellülés a saját alkotómunkájától vonja el. Azzal egyezett hát bele, hogy a művész édesanyjának, Bartóknénak konyhájában fesse meg a képet. Szőnyi kívánsága ellenben az volt — minthogy a muzsikus elképzelésében nem látta a méltó megoldás lehetőségét —, hogy Bartók az ő műtermében üljön modellt, hogy Bartókról valóban hozzá méltó arcképet tudjon készíteni. Am Bartók nem engedett. Szőnyi jóbarátja, Vámos Ferenc művészeti író, minden képességével igyekezett rábeszélni a festőt, hogy még Bartók szokatlan előírásai ellenére is ragadja meg az alkalmat, s fesse meg a képet. Magyarázta Szőnyinek: nagy és nemcsak magyar érdek fűződik ahhoz, hogy a zeneköltőt az utókor egy nagy festő tolmácsolásában láthassa. Tanácsára az első találkozó Bartókéknál létre is jött, és ekkor vázolta fel Szőnyi a néhány vonalból álló tanulmányt, melyen — elsőként — az ábrázoltnak a legerősebb vonásai ragadta meg. Folytatása azonban nem lett a munkának. Rossz volt a világítás, a helyiség alkalmatlan a festésre, a szokatlan környezet zavarta a művészt. Szőnyi kérte Bartókot, műtermében folytassák a munkát, a kérés teljesítése elől azonban a muzsikus kitért, a modellülés további erőltetésére pedig a festő nem volt hajlandó. A magyar portréművészet nagy kárára a szép terv így nem valósult meg. Horváth Béla művészettörténész Óvoda a Sirály utcában Kedden fogad "először gyerekeket a deákvári lakótelepen, a Sirály utcában épített 75 személyes óvoda, ahol 5 óvónő és 3 gondozónő foglalkozik a kicsinyekkel. Búzás] Péter felvétele Új telep, új év Műhelyek - technológiai sorrendben AUTÓT MÁR NEM JAVÍTANAK A hét közepén Szabó Sándor igazgató tanácskozásra hívta össze a sződligeti telephelyre költözött Váci Autójavító és Fémipari Vállalat szocialista brigádjainak a vezetőit. Arra kérte őket, hogy az új kollektív szerződésmegkötésének a küszöbén gyűjtsék össze a dolgozók javaslatait. örömmel újságolta, hogy az idei 30 milliós terv arányos részét — a költözködések ellenére — teljesítették. Végül azt kérte, hogy minél többen segítsék társadalmi munkával a telephely környékének szépítését, parkosítását. Űj épületben, Sződligeten A háromszintes új épület megváltoztatta a vállalat képét. Odabent serény munka folyik; készítik a melegpadlót, festik az ajtóikat és az ablakokat. A kivitelező: a 6. számú Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat. Az idő sürget, mert október elejére tervezik az átadást. A földszinten kapnak helyet a műszakiak, a termelés irányítói. A fölöttük levő szinten már kialakult a korszerű konyha és az ebédlő képe. A következő emelet a számvitelé, s ott kapnak helyet az igazgatósági irodák. A központi épületben van a kazánház, a saját erőből felújított berendezésekkel, és itt van áramfogadó állomás is. Az udvari műhelyeket úgy építették, hogy megfeleljenek a gyártástechnológiai sorrendnek. A présműhelyben 3 darab 100 tonnás kapacitású prés dolgozik. 1975_ben épült a vasládagyártó csarnok; a sorrend a szereléssel kezdődik, folytatódik a hegesztéssel, köszörüléssel, ezt követi az utójavítás, mosás és végül a fényezés. Egy épületben találjuk a tmk-műhelyt és a forgácsolóüzemet. Korszerűbbek az anyag- és félkészáru raktárak. Szavatosság Nemrégiben írtunk a szakmaközi bizottság és a városi tanács termelési és ellátásfelügyeleti osztálya mellett dolgozó társadalmi ellenőröknek az elmúlt tizenkét hónapban végzett munkájáról — elismerő sorokat. Néhány napja magánellenőrzést, végeztem, voltam kénytelen végezni, napi bevásárlásom során. S én azt állapítottam meg, hogy a szavatossági határidők megtartásában Vácott úgyszólván minden belvárosi üzletben találnának szabálysértést az ellenőrök. Például a cseh fánk és a burgonyagombóc-por árusítási határideje 9 hónapja lejárt a „10-esben”, nos ezt nem tartom olyan súlyos hibának — gondolom kevesen vásárolják —, mint a négy napja lejárt kefirt, joghurtot, a két napja lejárt vajat, s nemcsak a 10- esben, hanem a Delicatesse- ben a Szabadság téren, s a szomszédos Széchenyi utcai élelmiszer-üzletben is. Rendszeresen találni szavatosságát vesztett dobozos süteményeket, egy alkalommal szemem láttára szedték le a dobozos ecetes torma címkéjét, mert már akkor sem lett volna szabad árusítani, amikor kitették a pultra. ★ A Büntető Törvénykönyv XII. fejezete ezt a címet viseli: A közbiztonság és közrend elleni büntettek. 196. paragrafusa ezt mondja: aki forgalomba hozatal céljából olyan közfogyasztásra rendelt cikket készít, vagy tart, mely egészségre ártalmas, egy évig terjedő szabadságvesztéssel, aki ilyen cikket forgalomba hoz, három évig terjedő szabadságvesztéssel, s aki a forgalomba hozatalt gondatlanul követi el, egy évig terjedő szabadságvesztéssel, vagy javítónevelő munkával büntetendő. ★ Egy év is hosszú idő ... Bányász Hédi j Aki ismerte a vállalat régebbi telephelyét, tudja, hogy milyen szűkös körülmények között dolgoztak. Költözködni, tervszerűen Az átköltözés előre elkészített, gondos terv alapján történt. A távolabbi tervek szerint 1976—77-ben kiegészítik a gépparkot, s 1978-ban felépül — egy hangulatos, fákkal övezett tisztáson az új szociális épület öltözőkkel, mosdókkal. A tároló fémládából 100— 120 ezer darab készül évente. A népszerű útelzáró lámpákból 4—5 ezer darabot adnak át a rendőröknek, a hozzávaló 300 szállítókocsival. Segítik az iskolák korszerűsítését is az évi háromezer tgnulóasz- talváz gyártásával. Márkajel kell A gyártmányaikon a VÄ- FÉM jelzés garantálja a minőséget. A Vácról való végleges költözés névváltoztatással jár; a közeljövőben döntenek az új elnevezésről. Ebben nem esik szó autójavításról, mert az már a múlté. Az olajkályhák garanciális javítását azonban továbbra is vállalják, Vácott és az egész járásban. P. R. Labdarúgóműsor A járási bajnokság hatodik fordulóját vasárnap délután 3 órai kezdettel játsszák a csapatok az alábbi párosítás szerint: Váchartyán—Szödliget (v. Hartai, Galbács), Váci Vasutas —Szob (v. Emődi, Kunstar, de. 10.45), Letkés—Püspökhatvan (v. Jobbágy, Vécsey, 14.30- kor), Szokolya—Vácrátót (v. Matyik, Mohácsi), Fóti SE— Gödi TK (v. Vidra Heincz), Esze Tamás—Dunakeszi SE (v. Oszáczki, Sinkó, 10 órakor), Vácduka—Nagymaros (v. Kozma II, Fodor). Északi csoport Kemence—Kismaros (v. Ku- nya, 14.30-kor), Zebegény— Márianosztra (v. Kőbányai), Perőcsény—Letkés II (v. Huszár K., 14.30-kor), Nagybörzsöny—Vámosmikola (v. Kozma I., 14.30-kor), DCM-Kós- pallag (v. Petró, délelőtt 10 órakor), Verőcemaros—lpoly- damásd (v. Temesvári I.). Déli csoport Püspökszilágy—Rád (v. Lózs, Temesvári II), Orbottyán— Fóti SE II (v. Vígh I.), Kösd —Galgagyörk (v. Sinkó, Zsilinszky, Penc—Szód (v. Pintér). Orvosi ügyelet Hétfőn dr. Áfra Tamás, kedden dr. Bénik Gyula, szerdán dr. Gergely József, csütörtökön dr. Kovács Pál, pénteken dr. Bea János, szombaton és vasárnap dr. Gergely József tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott a Köztársaság útja 30. szám alatti központi orvosi rendelőben. A 11-199-es telefonszámon is felhívhatók. A beosztás hét közben megváltozhatI i