Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-18 / 219. szám

Árok a Széchenyi téren A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat munkásai 2 méter mély árkot ásnak a Széchenyi téren, majd vízvezetéket fektetnek le az út mentén. Varga Irén felvétele Szénhegyek a TÜZÉP-telepen Elegendő a tűzrefaló télire Több ajtó, ablak érkezik A TÜZÉP helyi telepén már messziről látni, hogy valósá­gos szónhegyek magasodnak. Faragó Ferenc telepvezető­helyettestől az iránt érdeklőd­tünk, hogy lesz-e a télen elég tüzelő? — Gondosan felkészültünk a télre — mondotta. A magyar brikettből ezer, a németből tízezer, berentei szénből tizen­ötezer, kockaszénből ezer, tű­zifából pedig kétezer mázsa van telepünkön, és folyamato­san érkeznek újabb szállítmá­nyok. Bár már több százan gázzal vagy olajjal tüzelnek, mégis sok szenet és fát vásá­rolnak. "7 Az építőanyagok idei forgal­máról szólva Faragó Ferenc a következőket mondta: — Ezekből körülbelül any- I nyit adtunk el, mint tavaly. Téglából és betonanyagokból nem tudtuk a szükségletet tel­jesen kielégíteni, cserép azon­ban már több volt. A hiányzó termékeket gyakran távoli vi­dékekről hozták. Faanyaggal kellően elláttuk az építkező­ket. Sok olyan cikk is van, amelyik az egyik héten nincs, a következő héten azonban már megérkezik. Kész ajtók, ablakok mosta­nában nagyobb számban ér­keznek, Burkolólapokból is igyekezünk nagyobb választé­kot beszerezni. Havi forgal­munk 2—2,5 millió forint. —a —ó Több újdonság már kapható Kiskertek a n kiállításon Nem vagyok képes holmi statisztikai „felmérést” készí­teni, de tán ha a Központi Sta­tisztikai Hivatal egész appará­tusa kiköltözött volna a mező- gazdasági vásárra, az sem tud­na pontos mérleget vonni. Pusztán tapasztalataimra ha­gyatkozván meggyőződésem, hogy a legtöbb látogató abban a gyümölcsfákkal tarkított házikertben forgolódott, amelyben a kerti masinák, kis­állatok, faházikók egyaránt fellelhetők voltak. A dr. Mőcsényi Mihálynak, a Kertészeti Egyetem professzo­rának tervei alapján megépí­tett bemutató méltán hívta föl magára a tsz-ekben háztájinák mondott, a fővárosban, s más városok környékén hétvégi­nek, avagy hobbykertnek ne­vezett parcellák tulajdonosai­nak figyelmét, akik köztudo­másúan gyarapodóban van­nak. Kertészek, barkácsgépek Nos, mi mindent tekinthetett meg itt az érdeklődő? Felsoro­lásra nem, legfeljebb némi tal­lózásra vállalkozom. Teljesít­ménydíjat kapott a háztáji üzemág példás megszervezé­séért a zagyvarékasi Béke Ter­melőszövetkezet. A kert hátsó fertályában háztáji libahizlalá- si bemutatót rendezett a gaz­daság, mindjárt emögött dr. Holdas Sándor, a gödöllői Kis­állattenyésztési Kutató Intézet főmunkatársa, a jeles nyűlte- nyésztő szakember magyará­zott a nyulak természetrajzá­ról, természetesen szintén élő állatok voltak a kezeügyében. Beljebb haladván a magyar és csehszlovák faházak között, a székesfehérvári Konzum ÁFÉSZ kert- és géphasznosí­tási szakcsoportjának kerti barkácsgépeit láthatták a láto­gatók. Ha jól értelmezem a szóösszetételt, barkácsgép, ak­kor ez annyit tesz, hogy az ügyes masinákat azok tervez­ték és készítették, akiknek a neve a gépen meglelhető. Kü- löndíjat kapott például az a kerti traktor, amelyről a szé­kesfehérvári V ágvölgyi Imre nevét jegyeztem le. Valóban nem mindennapi teljesítmény egy — igaz, kis méretű, de a célnak megfelelő — traktort egy embernek elkészítenie. Külföldi és hazai kismasinák Kiegészítette a szabadtéri bemutatót az A-pavilonban rendezett háztáji és kiskerti szemle. Tőle különválasztva ugyan, de nem függetlenül ál­lította ki részben importált portékáit a fővárosi Hermes ÁFÉSZ. ,S ha már gépekről esett szó, folytassuk is e köz­érdekű témakörrel! Mi kap­ható, mi nem? Mint informá­torom elmondta, „hellyel-köz- zel” kapható például az az író­gép súlyú, hordozható, japán permetező, amely az SPS—10 jelet kapta a távoli keresztség- ben, ára 6 ezer 300 forint. Tizennégy külföldi 'cég két­száz áruját vonultatta föl a Hermes, angolok, ausztrálok, nyugatnémetek, szinte a világ minden tájáról hoztak ide va­lamilyen terméket, egyelőre azonban csak piackutatás cél­jából: mi kell, mi nem a nagy­érdemű közönségnek. Minden­fajta kutatás nélkül megkoc­káztatom: minden kellene né­ki, ami itt látható ... Kapható viszont a Terra és az MF—70 nevű-jelű kapa, il­mm A PESTrtE G-V E. I HÍRLAP KtlLÖMKIADASA XIX. ÉVFOLYAM, 219. SZÄM 1975. SZEPTEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Naponta száz mázsa faasdicsompsprikíi - exportra A paradicsompaprika ter­mesztésével már a korábbi Petőfi Tsz is jelentős hasznot ért el. A három termelőszö­vetkezet egyesülése után, a megnövekedett Arany János Tsz-ben is tovább foglalkoz­nak e növény termesztésével. Tavasszal a gazdaság kerté­szetében 48 tapasztalt, hozzá­értő tsz-tag vállalt paradi­csompaprika-termesztést, 35 hektárnyi területen. A jó ta- lajelckészítés, a szakértelem ás a gondos munka, a nehéz időjárás ellenére az előző esztendőnél jobb eredményt hozott. A tsz kertészetében az eddigi­nél több és szebb paradicsom- paprika termett, melynek be­takarításához a múlt héten láttak hozzá. A tsz hosszúháti kertészeti telepe körül nagy a forgalom. Mindennap csaknem száz má­zsa paprikát szednek le és visznek a telepre, ahol gon­dosan megtisztítják, majd ex­portládákba csomagolják. A paradicsompaprika minő­ségét Szabó Dénes növényvé­delmi felügyelő ellenőrzi, aki elégedetten szólt az Arany Já­nos Tsz paprikájának minő­ségéről. Egyelőre ládában, egészben szállítják a szép paprikákat, később pedig kimagozva, felszeletelve, hűtővagonokban küldik a külföldi konzervgyárak­nak. Ilyen kimagozott, felszeletelt paradicsompaprikát már szál­lítanak a Nagykőrösi Kon­zervgyárnak is, mely azt 6,50 forintos áron veszi át. A sok száz láda paradicsom- paprika szedésének, válogatá­sának, csomagolásának nagy munkáját Erdei György ága- zatvezető irányítja, Farkas István telepvezető segítségé­vel. Beszélgettünk termelőkkel is. Kalocsa Balázsék például egy holdon, Holló Lászlóék 1200 négyszögölön termesztet­ték paprikát. Mindnyájan régi tsz-tagok. Az idős Medgyesi Jó­zsef csak 400 négyszögölet vál­lalt, de 65—70 mázsa termés­re számít. A terméssel vala­mennyien elégedettek: a vál­lalók a paprika árából 30 százalékot kapnak. A telepen dicsérettel beszél­nek Cservenyi Benő erőgép­vezetőről, aki ha kell, este is vállalja a szállítást. Erdei György ágazatvezető azzal búcsúzott, hogy még sok szép őszi napos időt várnak, és remélik, hogy beérik mind a paprika. Szeretnék, ha a fagyok be­álltáig befejeznék a sze­dését. A paradicsompaprikából szár­mazó tervezett bevétel 2 mil­lió 800 ezer forint. Az eddigi eredmények biztatóak, s re­mélhető, hogy a gazdaság megtalálja számítását. Kopa László Vendégségben az irodalmi Színpad Mint korábban hírül ad­tuk, szeptember 21-én 19 órakor kerül sor az idei szín­házi évad harmadik bérleti előadására. Az Irodalmi Szín­pad művészei Léner Péter rendezésében Örkény István igen népszerű Egyperces no­velláit szólaltatják meg. S hogy nemcsak olvashatjuk, hanem láthatjuk és hallhat­juk is a groteszk egyperces írásokat, a kiváló közremű­ködőknek köszönhető. A mű­sorban fellép Major Tamás, kétszeres Kossuth-díjas, ki­váló művész, Keres Emil, Kossuth-díjas, érdemes mű­vész, Bálint András, Baracsi Ferenc, Dőry Virág, Gor­don Zsuzsa, Mikes Lilla, Som­hegyi György, Szentpál Mó­nika, Verdes Tamás. Az elő­adásra jegyek is válthatók az Arany János Művelődési Köz­pont irodájában. Mi! látunk ma a moziban? A szórakozott. Színes fran­cia filmvígjáték. Kísérőműsor: Péteri-tó. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Kiskörzeti mozi a Csongrádi úti iskolában A fej nélküli lovas. Színes szovjet film. Előadás kezdete: 7 órakor. Vetélkedő tsz-tagok • • Öröm a virág Nagykörös a vi­rágok városa. Sokszor elmond­ták ezt már az idelátogató ven­dégek, akik va­sárnap, vagy he­tipiac napokon szétnéztek a kö­rösi piacon. Sehol sem árulnak eny- nyi virágot, és se­hol sem adják olyan olcsón mint nálunk. Va­lahogy úgy van­nak vele, mint az egykori körösi asszony, a piacon két krajcárért árulta a mákos és diós bukta darab­ját, azt, ami neki három krajcárjá­ba került. — A fő az, hogy di­csérjék a vevők — mondta. Mindig ez a tör­ténet jut eszem­be, ha vasárnap délután meglátom a Szabadság téren azt az idős asz- szonyt, aki egy kis kocsiból kü­lönféle szép virá­gokat árul. Nincs nyitva a virág­bolt, többen meg­állnak a kocsijá­nál. Mégis nehéz lenne eldönteni, hogy ki ilyenkor a boldogabb, a virágokat kínáló, vagy az, aki nála vásárol. K. L. A Dél-Pest megyei Terme­lőszövetkezetek Területi Szö­vetsége ebben az évben má­sodszor hirdette meg a Szö­vetség Kupa sportversenyeit, amelyeken 19 tsz 600 tagja és alkalmazottja vett részt. Sport­áganként' az első három he­lyezett, sportfelszerelés vásár­lására, a sportolási körülmé­nyek megjavítására, pénzju­talmat kapott. A legjobb sak­kozók tárgyjutalomban része­sültek. A szövetség székházában nemrégiben adták át a kupát. Jelen volt Magyar László, a sportfelügyelőség vezetője is. A Szövetség Kupa ez évi ver­senysorozatát dr. Szabó La­jos, a területi szövetség tit­kárhelyettese értékelte. — A szövetséghez tartozó tsz-ek fele . részt vett verse­nyünkön, melynek rendezésé­ben jelentős szerepet vállaltak a sportfelügyelőségek is. A sport megkedveltetése mellett a jobb munkalégkör kialakí­tása volt a célunk, és az em­berek baráti ismerkedése. — Az elmúlt évben is ha­sonló számban indultak el a négy sportág küzdelmeiben, mint most. A legtöbben Ceg­lédről és a járásból, a legke­vesebben Nagykőrösről jelent­keztek. Jó lenne, ha a részvé­tel aránya a továbbiakban ja­vulna. — A legnagyobb versengés labdarúgásban és . asztalite­niszben volt. örvendetes, hogy a mérkőzések általában sport­szerű légkörben folytak. Sike­rült hasznosítanunk az elmúlt évi bajnokság tapasztalatait, a reklamációk lényegesen csök­kentek. A tavalyinál nagyobb fölénnyel, a kupát újra a ceg­lédi Lenin Tsz sportolói nyer­ték el, így egy évig ismét bir­tokukban marad, A kupát dr. Szabó Lajos nyújtotta át a ceglédi tsz kép­viselőjének, Gábor Jánosnak. Ezután különdíjakat adott át. Páifi országos hatodik helyezése tetve fűkasza; mindkettő cseh­szlovák—magyar kooperáció­ban készül, NSZK-licenc alap­ján. (A csehszlovák Motokov- cég külön is kiállította őket pavilonja előtt.) Az előbbi ma­sinából már ötszázat eladtak az idén, most 1976 első negye­dére veszik föl a rendeléseket. Az igény 150 százalékkal meg­ugrott, jóllehet a Terra ára 19 ezer forint. Előjegyzésben el­kelt már a csak ezután beér­kező Dalko dán kapa (ára 8 ezer 300 forint). Megjelent a magyar kapa prototípusa is, a szegedi Vas- és Fémipari Isz gyártja. Jövőre várható, hogy az üzletekbe is eljut ez a hoz­závetőleg 9 ezer forintba ke­rülő, 3 lóerős forgókapa. Az angol elektromos fűnyíróhoz hasonlatost a Gázkészülékek Gyára készít már az őszre, s egyéb próbálkozások vannak az import „kiváltására”. A Hermes pavilonjától tán 50 méternyire lelhettünk rá a Hazafias Népfront, a Mezö- gzadasági és élelmezésügyi Minisztérium, valamint a SZÖ- VOSZ közös bemutatójára, im­már a kertbarátok termékei­re. Egy tablóról megtudhattam, hogy 1 millió 881 ezren tevé­kenykednek kiskertben és kis­gazdaságban, s ők adják a ser­tések 54,5, a baromfiállomány 63,8, a tojás 69, a szőlő 53 szá­zalékát. Kertbarátok termékei — Oly nagy volt a vásár iránt a kertbarát-mozgalom tagságának érdeklődése, hogy a tervezett terület kétszerese kellett — mondotta S. Hege­dűs László, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának tit­kára. Azt is megtudtam, hogy a különféle zöldség- és gyü­mölcsnövényeket, az egyéb friss portékákat háromszor ki­cserélték a kiállítás idején, s mindig mások és mások kap­tak teret, lehetőséget saját szorgalmuk szemléltetésére. Ami az ország 119 kertbarát­klubját illeti, közülük a po- mázi szerepelt a legjobban, ám a debreceni, a balassagyarma­ti és más klubok és körök is kitettek magukért. Bejárván a párhuzamos, egymást kiegészí­tő, egymásra épülő vásárrész­leteket — aránylag apró szín­foltjait a nagy kiállításnak —, mit mondhat a krónikás? Len­dület, pezsgés, tengernyi ötlet jellemzi a háztáji gazdaságok és kiskertek tulajdonosait, ami csak fokozódnék, ha a kiállí­tott, de alig, vagy egyáltalán nem kapható kismasinák végre a boltokban is megjelennének. K. N, A serdülő A-korcsoportos atlétáik országos bajnoki dön­tőjét két nap a fővárosban, a Népstadionban és annak ed­zőpályáján rendezték. Páifi Anikó (Nk. Pedagógus SE) 80 méteres gátfutásban, a 15 éves lányok korcsoportjában beju­tott a 8-as döntőbe, ahol 12.2 másodperces megyei női ser­dülő csúccsal — a 4. helye­zettel azonos idővel — a hatodik helyen végzett. Páifi eredményéért bajnoki pont jár az országos pontverseny­ben sportegyesületének. HÁROM VERESÉG TEKÉBEN Az autóbuszos csapatok Ko- cséron, a tsz-beliek Cegléden szerepeltek a teke csapatbaj­noki pontokért. Érdekesség, hogy mindkét megyei talál­kozóra az eredeti tervtől el­térően, 3 nappal később ke­rült sor. Az NB Ill-ban: Bp. Hungária—Volánbusz (Nk.) 7:1 (2343—2231). Nk.: Váradi 380, Tóth S. 358, Balogh 364, Bálint E. 360, Li­geti 400 (1), Bajkai 369. A fővárosiak biztosan győztek, a betegségek miatt tartalé­kos körösiek ellen. A megyei bajnokságban: Ceglédi KÖZGÉP Üzem- Volánbusz (Nk.) B 7:1 (2242— 2150). A tavaszi 1. helyezett ellen a faeredmény szorosabb az egyéni győzelmek különbsé­génél. Pontszerző: Rapi (400). Bem SE (Cegléd) B-r-Nk. Szabadság Tsz 6:2 (2131— 2046). Szoros a faeredmény, a kö­rösiek hatodik embere gyen­gélkedett. Pontszerzők: Ko­vács (392) és Benyik (375). CSÜTÖRTÖKI MŰSOR Kézilabda Göd: G. TK—Nk. Toldi DSK felnőtt és ifjúsági női megyei/ bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 14 óra: Nk. Toldi—Ceglédi Gimná­zium középiskolás kupa; 15: Nk. Kinizsi serdülők—Vác- szentlászlói TSZ SK serdü­lők megyei bajnoki; 15.30: Nk. 224-es Szakmunkáskép­ző—Örkényi Mezőgazdasági Szakmunkásképző középisko­lás kupamérkőzés. Cegléd: C. Szakmunkásképző—Nk Gimnázium középiskolás ku­pamérkőzés. S. Z. Megújuló szikvíztizem Felújítják a Pest megyei Pincegazdaság helyi szíkvízüze- mét. Az új töltőberendezéseket már üzembe helyezték, ezek­ben a hetekben pedig festik, csempczik a csarnokokat. A fel­újítás ideje alatt Ceglédről hoznak szódát az üzletekbe és a cserehelyekre. Képünkön: a Ceglédi Építőipari Vállalat vil­lanyszerelői belső munkák közben. Apáti-Tóth Sándor felvétele i t

Next

/
Thumbnails
Contents