Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-14 / 216. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÓNK IA DA S A A VÁCI JÁRÁS ______»■1 -____________ VÁ ROS R Hogyan nőit TÁRSADALMI MUNKÁBAN Az NB II-ben játszó felnőtt csapat halasztás miatt sűrítve játssza mérkőzéseit, mivel Pa- zsitka az ifjúsági válogatottal Bulgáriában szerepelt, Strasz- szer pedig a serdülőválogatott tatai edzőtáborozásán vett részt. Sajnos a kezdet a vártnál a termelékenység? Ötletek két szövetkezetben Pénzbírság- súlyos testi sértésért Szabó Mihály 24 éves fóti lakos élettársát és annak gyermekét úgy bántalmazta, hogy azok nyolc napon belül, illetve túl gyógyuló sérülést szenvedtek. A váci járásbíróság biln- !ef"fanácsa folytatólagosan el- k" tett súlyos testi sértés miatt 3 ezer 500 forint pénz- büntetésre ítélte. Bővítették a Kötöttárugyár óvodáját A Váci Kötöttárugyár termelésének, termékeinek jellegéből következik, hogy — mint a textilüzemekben általában — munkásainak, alkalmazottainak többsége nő. Érthető, hogy szinte a munkahelyi légkört meghatározó tényező a gyár gyermekintézményeinek állapota. Hiszen minden anya akkor nyugodt, ha tudja, hogy amíg ő a varró vagy a körhurkoló gíp mellett dolgozik, kislánya, kisfia kényelmes körülmények között, világos, tágas bölcsödében, óvodában tölti napjait. Ezért örült mindenki annak, hogy huszonöt gyermek elhelyezését biztosító új szárnyat építenek a gyár napközi otthonához. Az eddigi hetven helyett ezentúl csaknem száz kisgyermek második otthona lesz az épület, melynek bővítéséhez mintegy ezer óra társadalmi munkával járultak hozzá a gyár szocialista brigádjai. Különösen sokat dolgoztak a villanyszerelők, akik a foglalkoztató terem és elkülönítőt magában foglaló új épületrész teljes villamosítását társadalmi 'munkában végezték. Az óvoda-bölcsőde bővítése a társadalmi munka értékét is beleszámítva 400 ezer forintba került. A munkák irányításáért és a társadalmi munka megszervezéséért Kovács Fér énen é versenyfelelős és Fehér László gondnok elnyerte a „Társadalmi munkával Vácért” kitüntetést, és kiváló teljesítményéért több szocialista brigád kapott jutalmat a gyár vezetőségétől. VÁCOTT ES SZOBON Úttörővezetők konferenciája A Magyar Úttörők Szövetsége Vác városi úttörővezetői konferenciáját szeptember 15- én, hétfőn délelőtt kilenc órai kezdettel tartja a Váci Járási Hivatal dísztermében. A városi úttörővezetői tanács beszámolóját Berkó Márta városi úttörőelnök ismerteti; majd a hozzászólások után megválasztják az úttörővezetők városi tanácsát. Ugyancsak hétfőn tartják Szobon, a művelődési központban a járási úttörővezetők konferenciáját, hasonló napirenddel. Ott Elek Ilona járási úttörőelnök tartja a beszámolót. Előkészületek a cukorrépaszedésre A házaspárnak két héttel ezelőtt vendégei érkeztek. A háziasszony — váltott műszakban dolgozó nő — hogy megkímélje magát a vendéglátással együtt járó mosogatástól, takarítástól, elhatározta, hogy a Pokol csárdába viszijc őket vacsorázni. A tavasszal házassági évfordulójukat ünnepelték ott kellemes zene mellett. A szép estre emlékezve, joggal bíztak benne, hogy vendégeik is elégedettek lesznek. A csárdához érve kellemetlen meglepetés érte a társaságot. A megterített étterem zárva volt. A pincér közölte: foglaljanak helyet a teraszon. Este hét órakor az étlapon A vártnál gyengébben kezdtek kicsit gyengébben sikerült, de ebben a játékosok mellett a játékvezetők nem kis szerepet játszottak. Az első négy forduló eredményei: Forte—Szentes 7:8, Forte—Kiskunhalas 17:8, Dunaújváros—Forte 7:6, Kecskemét—Forte 10:13. A négy mérkőzésein a következő játékosok szerepeltek: Rúzsai, Gál, Pazsitka (18), Szűcs (8), Strasszer (2), Poda- csek, Kalla, Barna (2), Ujfa- lusi (5), Balogh (2), Molnár (5), Czenczik (1). A megyei bajnokságban játszó Forte II. eredményei: Budakalász—Forte II. 14:7, Forte II—D. Kőolaj 16:8, SZTK— Forte II. 12:10, Forte II.—Gödöllő 17:8. Legeredményesebb játékosok: Kovács (9), Sulyánszki (9). Az ificsapat eredményei: Budakalász ifi—Forte ifi 1:27, Forte ifi—Kőolaj ifi 17:2, SZTK ifi—Forte ifi 16:9, Forte ifi—Gödöllő ifi 13:8. Kiemelkedően játszott Farkas Erika 20 góljával. Az NB Il-es csapat a 6., a Forte II. a 9., a Forte ifi a 4. helyen áll a bajnokságban. Ma, vasárnap az őszi 5. fordulóban a Szolnok csapatát fogadják délelőtt fél tízkor. — ny f — XIX. ÉVFOLYAM, 216. SZÄM 1975. SZEPTEMBER 14., VASÁRNAP A Vas- és Műszeripari Szövetkezetben Nagymaroson ma már jó eredményeket vehetnek számba. Ritkán van anyaghiány, ezért jelentősen csökkent az állásidő. A korszerűbb termékek gyártásához új gépeket is vásároltak. A fejlesztéshez elengedhetetlen, hogy több legyen a korszerűbb technikához értő szakember, ezért két tagjukat elküldték az ORlSZ felsőfokú gyártásszervezési tanfolyamára. A szövetkezetben az elmúlt két évben 30 százalékkal nőtt a termelésben dolgozók száma, ugyanakkor a termelést irányítóké nem változott. Ez önmagában is emelte a termelékenységet. Néhány gyártmányuk ma már szalagon készül, például a villamos mérőműszerek szalagszerű gyártásának megszervezése a termelékenységet 32 százalékkal növelte. A Fóti Műanyag és Faipari Szövetkezetben kevés a munkáskéz, ezért minden hónapban műszaki értekezleten döntik el, hogy az egyes munka- területekre mennyi ember kell. Az új gépek beállítása révén a gombüzem, a bútorrészleg és a plexiüzem kisebb létszámmal is teljesíti a tervet. A szövetkezet vezetői az észszerű ötleteket gyorsan megvalósítják, sőt külön prémiummal is ösztönzik a javaslattevőket, bevezették a DH, Dolgozz Hibátlanul rendszert. Előkészítették az új betakarító gépeket is. A hatsoros magyar gyártmányú répakiemelő, -felszedő és -fejező gépsor — amennyiben az időjárás közbe nem szól — meg tudja oldani kézi munka nélkül e fontos növény betakarítását. r. Pálya bitumenből Űj sportlétesítménnyel gazdagodott az acsai körzeti általános iskola. A 20-szor 40 méteres pálya kézilabdázásra, kispályás labdarúgásra, kosárlabdázásra is alkalmas. Az új pályát iskolások és felnőtt fiatalok egyaránt használhatják. szereplő ételek közül néhányat már nem lehetett kapni. A főár igy magyarázta: „Délben minden volt, máskor akkor tessék jönni.” Arra ugyan nem adott magyarázatot, hogy az étterem miért nincs nyitva, de azt, hogy a magyaros ruhába felöltözött énekesnő miért nem énekel, készségesen megmagyarázta: „Egy német turistacsoportot várunk, majd ha megérkeznek, ő is előadja műsorát.” Végül is a sok szúnyog és a hűvös idő ellenére sem érezték olyan nagyon rosszul magukat. De ez már nem a Pokol-béli vendéglátók érdeme. b. h. Készül az út tükre, munkában a földgyalu. Grósz felvétele A KISZ Központi Bizottsága felhívására megmozdultak a város és járás üzemeinek, intézményeinek KISZ-esei, hogy az üzmü kben, lakóhelyükön található hulladék összegyűjtésével segítsék a népgazdaságot. A városban eddig 160 tonna fém- és papírhulladékot gyűjtöttek össze a fiatalok. Kiemelkedő a HAGY KlSZ-esei- nek munkája, 70 jonna fémhulladékot adtak fet a MÉH- nek. A DCM fiataljai 30, az izzások 15 tonnát szedtek ed- <jig össze. A fortésok 10, az erdészet KISZ-esei 8 tonna gyűjtésével vették ki részüket a mozgalomból. A járásban dolgozó fiatalok csaknem 200 tonna hulladékot adtak már át a MÉH-nek. A Dunakeszi Járműjavító KISZ-esei 70 tonnával, a Iet- kési fiatalok 35-tel, a szobi kőbánya ifjú kommunistái 22- vel, a DBVI fiatal dolgozói és a kemenceiek 15 tonna hulladék összegyűjtésével járultak hozzá a mozgalom sikeréhez. Az akció folytatódik, a középiskolák fiataljai most kezdik el a gyűjtést. Orvosi ügyelet Hétfőn: dr. Kreiner Lenke, kedden és szerdán: dr. Pap Miklós, csütörtökön: dr. Tömöri Pál, pénteken: dr. Gulyás Zoltán, szombaton és vasárnap: dr. Bénik Gyula tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott a Köztársaság útja 30. szám alatti központi orvosi rendelőben. A 11—199-es telefonszámon is felihívhatók. A beosztás hétközben megváltozhat. Még homok- és építőanyag hegyek tornyosulnak a szobi ifjúsági lakásépítő szövetkezet háromszintes lakóháza előtt, a tulajdonosok mégis bíznak benne, hogy a karácsonyt már az új lakásokban töltik. Szobon már harmadik szövetkezeti akció közeledik a befejezéshez, ez alkalommal 12 család kap új otthont. Az eddigi példákon felbuzdulva, egyre többen keresik fel Pócs Imrét, a nagyközségi KISZ-bizottság titkárát, hogy ők is építkezni szeretnének. Sajnos nincs mód több szövetkezeti lakás építésére, mert a község nincs csatornázva. Néhány év múlva Harminc perc Vácról Kondor Katalin rádióriportja Mit rejt a térkép? című sorozatában Vácról sugárzott 30 perces adást a Petőfi rádió. Először Ágh Bíró Béla tanulmányát hallottuk a most 900 éves Vác alapításáról, a városkrónika kezdetéről. Ezután a mai Vácot mutatta be Kondor Katalin, az adás riportere. A Váci Kötöttáru- gyárban Kiss Ernő igazgató- helyettes beszélt a 90 éves üzemről, gondjaikról, a beruházási és a rekonstrukciós tervről. Megismertük a telephelyek létesítésének történetét. Miért telepített Vácra üzemet az Egyesült Izzó? — erre a kérdésre válaszolt Kerényi László, a Sebes Imre utcai üzem igazgatója. Megtudtuk, hogy egy vidéki gyár telepítése költségesebb, mint az anyaüzem bővítése, mégis vállalták ezt a különbözetet, s Vác tekintélyes gyárral gazdagodott. Néhány pillanat múlva már Koltai Imrét, a DCM igazgatóját faggatta a riporter arról: hány méterrel lesz alacsonyabb a Naszály, dolgoznak-e még Szendehelyen a régi mészégetők, majd hallottuk Józsi bácsi hangját (nevét nem árulták el), aki dolgozott a gyár építésén, s azóta is ez a munkahelye. Az utolsó öt percben dr. Le- nyó László, a Forte Fotokémiai Ipar Vám utcai üzemének igazgatója beszélt a régi Kodakról, az utóbbi évek dinamikus fejlődéséről, az 54 országba szállított termékekről, s arról, hogy az üzem hogyan gondoskodik a munkásokról. Színes, tartalmas rádióriport volt. Ismét hallott az ország a jubiláló városról, és nekünk is sok újat mondott a bemutatott négy üzemről. (Papp) Pokoli vacsora azonban rájuk is sor kerül, mert építik a községi szennyvízelvezető rendszert. (grósz) A kosdi Lenin Termelőszövetkezetben Sápi Imre elnök- helyettessel tartottunk szemlét a közös gazdaság cukorrépatábláin. A fontos ipari növény betakarítása elé nem a legbiztatóbb előjelekkel néznek a termelőszövetkezetben. A kedvezőtlen időjárás, a többszöri jégverés megviselte a fiatal növényeket, amelyek már nem tudták behozni elmaradásukat, így az előzetes termésbecslés alapján a tervezettnél 100 mázsával kevesebb, mintegy 300 mázsa cukorrépa várható hektáronként. Az összesen 92 hektáron a hónap végén kezdik el a szedést a kosdi gazdaságban. A hatvani cukorgyárral kötött szerződés alapján október elsejétől szállítják a répát a váci vasútállomásra. Vagonba rakása és további szállítása már a cukorgyárat terheli. Önkéntes útépítők Ipolydamásdon a József Attila utca lakói megunták, hogy eső után térdig érő sár van az utcájukban, s a vendégmarasztaló latyak miatt nem tudnak behajtani az autók és a lovas kocsi^. Szereztek gépet, anyagot és öntevékenyen hozzáláttak az útépítéshez. A szakértelem is megvan hozzá, hiszen nem is olyan régen társadalmi munkában építették a járdát. FÉMGYŰJTÉS 360 tonna a 40 ezerből Tizenkét új otthon Az út két oldalára árkot is ásnak a társadalmi munkások, hogy ezután ne álljon meg a víz. NYÍLT LEVÉL Köszönet a segítségért Általános iskolánkat az Egy üzem, egy iskola mozgalom keretében évek óta patronálja a váci 6-os számú Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat. Kapcsolatunk sokoldalú és eredményes. Gyakran látogatjuk egymás rendezvényeit, közös ünnepségeget, kirándulásokat rendezünk. A vállalat segítsége szinte nélkülözhetetlen iskolánk számára. Legutóbhi munkájuknak köszönhető, hogy a régi épületekben is szép, kulturált körülmények között kezdhettük meg szeptemberben a tanítást. A nyári tatarozás! munkákat több mint 50 ezer forint értékben társadalmi munkában végezték el a patronáló üzem dolgozói. Tiszta és újrafestett falak, ablakok várták a tanulókat. Az egyik tantermet műanyag padlóval látták el. Mindent megjavítottak, a zárakat, a tetőt, az ereszcsatornát. Az óvoda három tantermét is rendbehozták. Mindezt határidőre és lelkiismeretesen. A szemléltetőeszközökön, az iskolának nyújtott egyéb segítségen kívül 10 ezer forinttal támogatja a vállalat a községi művelődési házat is. A tanári kar és a tanulók nevében köszönet az önzetlen segítségért, az eredményes együttműködésért Zechner Ernőné, a kosdi általános iskola igazgatója