Pest Megyi Hírlap, 1975. szeptember (19. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-13 / 215. szám

Szolidaritás Chilével Mint ahogy arról lapunk tegnapi számában beszámol­tunk, csütörtökön este a -Ló­tej/ Sándor Gépipari Szakkö­zépiskola udvarán a város középiskolásai, az üzemek dol­gozói tábortűz mellett tettek hitet szolidaritásukról a chi­lei nép mellett, tiltakoztak a fasiszta junta rémtettei ellen. A tábortűz mellett több mint ezer fiatal énekelte, for­ró hangulatban, önfeledten az El Pueblot, a Venceremost. A középiskolák irodalmi szín­Kózsavölgyi felvétele padai, pol-beat énekesei fel­idézték 1973, szeptember 11- ét, Allende elnök emlékét, a Moneda-palota ostromát — Victor Jara-t, a hírhedtté vált stadiont. Messze harsogott a fiatalok hangja, messze lát- szódott a tábortűz fénye. Kemencéi Vegyipari Szövetkezet Bővül u szolgáltatóhálózat Ezer szekrény Zánkámk — Újjáépül a verőcei Express táher Régen hallottunk a Kemen- Ce és Vidéke Vegyesipari Szö­vetkezetről, pedig tevékenysé­gük figyelemre méltó. Jó ered­ményeket érnek el az ipari termelésben és egyre szélesebb igényeket elégít ki szolgálta­tó hálózatuk. Kezdjük talán építőrészle- gükkél. Az idén például Ke­mencén gyógyszertárt és orvo­si rendelőt, orvosi szolgálati lakást építettek. Nagymaroson az ő munkájukat dicséri az új takarékszövetkezet, Leányfa­lun a KISZ-vendógház. Az ősz­utón nagy munkába kezdenek. A verőcemarosi Express- táborban lebontják a ké­nyelmetlen, szűk faháza­kat, helyettük mindenütt kőépületeket emelnek. Jövő júniusig 8 millió forint értékű munkát végeznek el, aztán a nyári szezon után új­ra kezdik. Faipari részlegük az ország­ban már nagyon sok szép Holland könyvek olthonról Tizenkét éve „helyettesít" KISSÉ EFOGÓDVA lépek mindig a váci Lőwy Sándor ut­cai városi-járási könyvtár ter­meibe. A falak mentén, a he­lyiség közepén elhelyezett pol­cokon kötetek ezrei üdvözlik a belépőt, a búvárkodók, kutatók birodalma akaratlanul csend­re int. Jólesik nézni az izga­tottan böngésző fiatalokat, s az időbőség miatt nyugodtan válogató nyugdíjasokat. Ebbe a forgalmasabb utcai zajtól is elzárt birodalomba ké­rették 1963-ban Szidelszky Bé- lánét. Az igazgató közölte ve- vele, hogy egyik munkatársa szülési szabadságra ment — kisegítőként szívesen alkal­mazzák, néhány hónapra. El­fogadta, mert ő maga is szere­ti a könyveket, szépnek tartot­ta a hivatást és úgy érezte, hogy pár hónapig tudja vállal­ni a helyettesítést. TIZENKÉT ESZTENDŐ telt el azóta. Egy évet a gyermek- könyvtárban töltött. Szívesen eligazította a minden iránt ér­deklődő és minden iránt fo­gékony fiatalságot, amikor szépirodalmi munkák, kötele­ző olvasmányok iránt érdeklő­dött. Utána átkerült a felnőt­tek könyvtárába. Teltek a hó­napok, múltak az évek, s azon vette észre magát, hogy a törzsgárdához tartozik. Minden szaván érződik, hogy nagyon szereti, amiit csinál. S hogy a könyvtár vezetősége, s felettesei is elégedettek mun­kájával. Bizonyítja a kulturá­lis miniszter elismerő levele, s a jutalom, amit a közelmúlt­ban vetít át. EZEN A NYAKON nem volt szünet Vácott a könyvkölcsön­zésben. Az olvasók örültek, hogy a vakáció, a nyári sza­badságok ideje alatt is cserél­hették a könyveket, lapozgat­hattak, böngészhettek a napi­lapok és folyóiratok sokaságá­ban. Júliusban, augusztusban is megfordultak naponta nyolc­vanon; most már egy mozgal­masabb napon másfél százat is eléri a rendszeres kölcsön­zők száma. Türelem, tapintat, az ismeretek sokoldalúsága kell a könyvtárosi munkához és Szidelszky Béláné nincsen híján ezeknek a tuladonsá- goknak. Érdekesebb élményei iránt érdeklődöm. Elmondja, hogy egyszer valaki eredeti holland műveket keresett. Kérte az ol­vasót : jöjjön be pár nap múlva. A könyvtáros saját köteteiből válogatva teljesítette a külö­nös kérést, mert gyermekéveit Hollandiában töltötte. P. R. Piaci jelentés Pénteken a váci piacon a burgonya 3,59—6, a fejeská­poszta 3—5, a piros 7—10, a kelkáposzta 5 és a savanyított 7 forintba került kilónként. A karfiol kilójáért 12 forintot kértek. A sárgarépa és zöld­ség kilóját 8, a lila csemege­hagymáét 10 forintra mondták. A lecsópaprikát 6, az étkezé­sit 10, a paradicsomot 4—6 fo­rintért mérték. A piros paradi­csompaprikát 9,60-ért kínálták. Az uborkából a salátást 3, a vizesnek valót 6 és az aprót 7 forintra tartották. A tök kiló­ját 3 forintért mérték. A zöld­bab kilójáért 6—8, a zöldbor­sóért 16—20 forintot kértek. Láttunk tinórugombát, kilóját 43 forintra mondták. A cse­-2 forin­megekükoricáért 150,- tot kértek. Az alma ára 6—12 forint kö­zött változott. Drágult a sző­lő, a borszőlőért 12, a cseme­géért 16—18 forintot kértek. Körtét 8—10 forintért lehetett venni. Magvaváló szilva kiló­ja 6—8 forint volt. Az új diót héjasán 14 forintért kínálták. A termelőszövetkezeti áru- dákban az élő csirke kilóját 30 forintért mérték. A magánosok a kacsa darabjáért 60 forintot, házinyúlért 50 forintot kértek. A tojás — a vasárnapi búcsú­ra való tekintettel — méreg­drága lett, ai. apraját 1,70-ért, a valamire valót 2,20-ért (!) adták. munkával hívta fel a figyel­met magára. Most is bőviben vannak a megrendeléseknek, ök készítik a takarékpénztá­rak fiókjainak bútorzatát, a ré­gieket. felújítják. A Művelőd dósügyi Beruházási Vállalat egymás után küldi a megren­deléseket. Az egyik legutóbbi az Állami Operaház klubjának berendezése. Sok munkát ad az asztalosoknak az építőrészileg, de a legtöbet a zámkai úttörő­tábor. Eddig ezer darab szek­rényt készítettek el a pajtások számára, nemsokára hozzákez­denek 600 négyzetméter belső faburkolat gyártásához. Asztalosrészlegük to­vábbra is vállal a Lakos­ság számára bútorjavítást és -készítést. Kemencéről kevesen járnak el dolgozni, asszonyok meg különösen nem. A szövetkezet ad számukra munkát. Hetve­nen üvegcsöveket darabolnak az Egyesült Izzó számára, húszán különböző kapcsolókat a Ganz-gyár számára. Szolgál­tató részlegeik rádiók, televí­ziók és háztartási gépek javí­tását is vállalják, újabban már Vácon is a RAMOVILL-szer- vizben. Épületgépész-részlegük fűtés-, víz- és villanyszerelés­sel foglalkozik. Legújabb terveik között szerepel, hogy Vámosmi- kolán kozmetikai szalont nyitnak. Kemencén és környékén olyan asszonyok számára teremtenek munkalehetőséget, aikák otthon szeretnének dolgozni. cs. a. VÁCI NAPLÓ Ä PEST MEGYELHÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ■r ' ■ . b-rv• ■ • ■ J.-tv. . - ■' .-'»tó r '• vti-.r A VÁC I JA RAS E SVA C VÁROS RÉSZÉRE XIX ÉVFOLYAM, 215. SZÁM 1975. SZEPTEMBER 13., SZOMBAT 0 0 Üzemek a tanszermozgalomban Oktatáspolitikáról Dunakeszin Az egyre fejlődő, városiaso­dé Dunakeszin az idei tan­évben több mint kétezer ál­talános iskolás kezdte el, il­letve folytatta tanulmányait. A gimnázium nappali tagoza­tán száz diák ült ez évben a padokba. A 201-es számú Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet­ben 685 fiatal igyekszik elsa­játítani a szakma fortélyait. Szeptembertől már közel 700 apróság járhat a nagyközség óvodáiba. A zeneiskolában csaknem négyszáz tanuló sze­rezheti meg a zenei alapmű­veltséget. Újabb óvoda ősszel Mindebben része van a köz­ségi dolgozóit, vezetők és pe­dagógusok közös fáradozá­sának is. Erről a munkáról, az MSZMP oktatáspolitikai határozata végrehajtásának tapasztalatairól tárgyaik leg- , utóbbi ülésén a váci járási pártbizottság. A beszámolót Papp István, a dunakeszi nagyközségi pártbizottság tit­kára tartotta. A Dunakeszin tevékenyke­dő üzemek segítségével vált lehetővé a község oktatási intézményhálózatának nagy­arányú bővítése. A jármű­javító kollektívája — saját ki vitelezéssel — több mint 2 millió forintos társadalmi munkával, az idén januárban adta át az új 150 személyes óvodát, amelyben nemcsak az üzem dolgozóinak gyer­mekeit helyezték el. A 2-es számú óvodába további 65 gyermek járhat, ősszel adják át az újabb 150 személyes óvodát, amelyet 17 üzemi kol­lektíva kommunista szom­batokon és vasárnapokon épít. Ezzel válik lehetővé, hogy a nagyközségben min­den szülő jogos igényét ki­elégítsék. 1972 óta felújítot­ták az 1-es számú általános iskolát, s új 10 tantermes alsó­fokú oktatási intézményt ad­tak át. Még szeptemberben beköltözhetnek a tanulók a 3. syámú iskola modern napkö­zi otthonába. Átadnak egy négytantermes iskolát, mely a község lakosságának társa­dalmi munkájával épül. El­húzódott a szakmunkásképző intézet 200 személyes kollé­giumának építése, elkészül­téig a járműjavító üzem ön­zetlen segítséggel átadta a szakmunkástanulók részére új munkásszállását. 1 A település üzemei részt vettek a járási tanszermoz­galomban is. Rendszeresen készítenek szemléltetőeszkö­zöket az általános iskolák részére, különösen a Mecha­nikai Láboratórium, házgyár és a konzervgyár kollektívái tesznek ki magukért. Bővülő szakmunkásképző A község Oktatási intézmé­nyeiben tanuló diákok több mint háromnegyed része fi­zikai dolgozók gyermeke. To­vábbtanulásra való felkészí­tésük a legfontosabb feladat. A pedagógusok jó munkáját bizonyítja, hogy az általános iskolába járók 94 százaléka, a gimnázium diákjainak 82 százaléka tovább tanul. Az új rendtartás bevezeté­sével tovább fejlődött az is- .' kólái élet demokratizmusa. I Bevezették a hetenkénti 3 t testnevelési órát, de ennek tárgyi feltételei nem egészen megfelelőek: a gyermekeket szükségtomatermekiben ok­tatják. Jó eredményeket értek el a pályaválasztási munkában a tanácsadásokkal, ankétokkal és az Egy üzem, egy iskola mozgalom lehetőségeinek ki­használásával. Nagy összegű az anyagi támogatás is, me­lyet az általános iskolák e mozgalom keretében kapnak. Például a Mechanikai Labora­tórium múlit évben, a 2-es számú általános iskolának több mint 300 ezer forinttal segített. Javultak az oktató-nevelő munka tárgyi feltételei a 201- es számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben is. Két tan­teremmel bővült az iskola. Gondot okoz viszont a peda­gógus hiány. Felnőttek az iskolapadban Ugrásszerűen emelkédett a felnőttoktatásban részt vevők száma. A múlt tanévben már 160-an végezték az általános iskolát és több mint 120-an jártak középiskolába. A to­vábbtanuló dolgozókat az üzemek anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesítik, s több helyen indítottak ki­helyezett osztályokat. A mun­kásoknak az általános iskola elvégzése után lehetőségük van a szakmunkás-bizonyít­vány gyors megszerzésére is. R. L. Szabó Pál emlékestre készülnek A Híradástechnikai Anya­gok Gyárának üzemi könyv­tára ősszel Szabó Pál emlék­estet rendez. Az est és az eh­hez kapcsolódó kiállítás előké­szítésére a könyvtár kollektí­vája az író szülőfalujába, Bi- harugrára utazott, hogy a helyszínen ismerkedjék az író életével, környezetével, mun­kásságával. Képünkön tisztelgés a Tal­palatnyi föld és sok más nagy­sikerű könyv írójának sírjá­nál a biharugrai temetőben. Aranyérmes süldők, keresztezett birkák Nagydijas a szobi Golden szörp A 68. országos mezőgazdasá­gi kiállításon és vásáron min­den látogató megtalálja az ér­deklődési körének, ízlésének megfelelőt. A mezőgazdasági szakemberek a több ezer hek­tárral bővített külső bemutatók helyszínén például a kosdi Le­nin Tsz-ben frissíthetik fel, gyarapíthatják ismereteiket. Az „egyszerű” látogatók érzékel­hetik a mezőgazdaság jelentő­ségét, ipariasodását és láthat­ják a növénytermesztést, állat- tenyésztést, kertészetet jól rep­rezentáló bevált, és kísérleti növényfajtákat, gyönyörű te­nyészállatokat, a gyümölcsös és zöldséges kertek termékeit. Az ember kicsit Pest megyei szemmel nézelődik. Keresi me­gyénk és szűkebb hazája, a váci járás mezőgazdasági, élel­miszeripari üzemeinek termé­keit. Njem kell sokat keresgél­nie. Az élelmiszeripari pavi­lonban a legszembetűnőbb he­lyen találkozhat a látogató a szobi Gyümölcsfeldolgozó Sző. vetkezeti Közös Vállalat egyik legújabb termékével, a Golden szörppel, mely elnyerte a kiál­lítás rendezőinek nagydíját, bekerülve ezzel a nagyon cse­kély számú és a legjobb mi­nőségű élelmiszeripari termé­kek táborába. A szobi léüzem­ben a Golden szörp gyártását az idén kezdték el — Golden almából. Az új termék gyor­san betört a hazai piacra és az idei tervezett mennyiségnek 6—7-szeresét palackozzák Szo- bon. Más termékekkel is je­lentkeztek: kiváló minőségű málna-, fekete ribizke- és na­rancsszörpjük is elnyerte al szakemberek elismerését. Az idén csaknem 200 vagon gyü­mölcsöt vásároltak fel Szobon, melyből 100 vagon a málna. Megváltoztatták az üzemben a Eeldolgozott alapanyagokat is és idén már főként hazaiból állít­ják elő termékeiket. A hűtőipar kiállításán öröm­mel fedeztük fel a Dunakeszi Hűtőház gyümölcseit, a mál­nát, a szamócát, a fekete és piros ribizkét. Gazdag válasz­tékát és sokoldalúságát bizo­nyította a konzervipari bemu­tatón a Dunakeszi Konzerv­gyár hagyományos és újabb tartósított termékeivel. Nagyon sok érdeklődőt von* zanak a tenyészállat-bemuta­tók. A sertéstenyésztési pavi­lonban kiváló tenyésztői mun­kájának elismeréseként állítha­tott ki a Püspökhatvani Gal- gavölgye Termelőszövetkezet. Magyar nagyfehér fajtájú ko­casüldői ezüst-, kansüldői aranyérmet nyertek. A püs­pökhatvani közös gazdaság nemcsak a saját állomány utánpótlására, hanem hazai és külföldi eladásra is neveli te­nyészállatait. A juhtenyész- tési pavilonban az Országos Állattenyésztési Felügyelőség teljesítményvizsgáló állomá­sának bemutatóján láthattuk a Galgavölgye Tsz anyajuhait és bárányait is. A közös gazdaság jó eredményeket ért el a juh­tenyésztésben és fajtakísérle­tük, melyben á svéd Landrasz fajtájú birkákat keresztezték a magyar fésűs merinóval, hús- és gyapjútermelésben is meg­hozta a várt teljesítményt. Rajki Labdarúgóműsor A járási bajnokság 5. for­dulóját vasárnap délután fél négykor játsszák a csapatok a következő párosításban: Gödi TK—Esze Tamás (veze­ti: Fodor), Vácrátót—Fóti SE (v: Temesvári I., Vécsey), Püs­pökhatvan—Szokolya (v: Kő­bányai), Szob—Letkés (v: Heincz, Papp). Váchartyán— Váci Vasutas (v: Kozma I., Vigh), Dunakeszi SE—Vácduka (v: Várszegi, Emődi), Sződli- get—Nagymaros (v: Lózs, Ur- bán). Északi csoport: Verőcemaros —Kemence (v: Huszár K.), Ipolydamásd—DCM (v: Pin­tér 3 órakor), Kóspallag— Nagybörzsöny (v: Hartai), Vá- mosmikola—Perőcsény (v: Ku- nya 3-kor), Letkés II.—Zebe- gény (v: -Dorozsmai 3-kor), Márlanosztra—Kismaros (v: Sinkó 3 órakor). Déli csoport: Penc—Püspök­szilágy (v. Kunstár), Sződ— Kösd (v: Kozma II.). Galga- györk—Ácsa (v: Vidra), Fóti Vasutas—Örbottyán (v: Job­bágy), Fóti SE II.—Rád (v: Galbács).

Next

/
Thumbnails
Contents