Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-08 / 185. szám

ARATASI KORKÉP Talán a hét végére Legutóbbi, keddi híradásunk óta lényegesen megváltozott a helyzet a szántóföldeken. Ak­korra még csak a kalászosok 82 százalékát takarították be a földekről a termelőszövetkeze­tek és a közös gazdaságok, s azt a hírt jelentettük olva­sóinknak, hogy eddig a járás három közös gazdaságában vé­geztek az aratással. Tegnap délelőtt ismét érdek­lődtünk Merziczky Lászlótól, a járási hivatal munkatársától, akihez — csütörtök lévén — sorra érkeztek a jelentések a termelőszövetkezetek irodáiból, a betakarítási munkákról. A jelentések alapján közöl­hetjük, hogy újabb öt közös gazdaság számolt be arról, hogy befejezték a munkát. Végzett a betakarítással a vérségi Barátság, a cinlco- tai Aranykalász, az ikladi Galga-parti, a valkói Egyesült Zöld Mező és a hévizgyörki Petőfi termelőszövetkezet. Ez­zel egvidőben másutt is szé­pen haladtak a munkával, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a kalászosok több, mint 90 szá­zalékát learatták már. A hét elején még arról szá­moltunk be olvasóinknak, hogy a munkával már végzett gaz­daságok kombájnokat és szál­lítóeszközöket bocsátanak kis­sé lemaradt szomszédaik ren­delkezésére. A hét közepére úgy alakult a helyzet, hogy újabb gépek átirányítására már nem volt szükség. Mogyo­ródon 30, Kerepesen ugyaneny- nyi, Dányban pedig 50 hektár­nyi búza és zab vár betaka­rításra, ezzel a mennyiséggel pedig már saját erőből is ké­pesek lesznek megbirkózni a gazdaságok. A járási hivatal mezőgaz­dasági osztálya arról is tájé­koztatta lapunkat, hogy a szerda délutáni és csütörtök délelőtti esőzések ellenére mindenhol szépen haladnak a munkával Így megvan a ke­mény arra, hogy legkésőbb va­sárnap estig a járás valameny- nyi termelőszövetkezetében befejezik az aratást.* Még nem tudni, milyen idő­járással köszönt be a szombat és a vasárnap, annyi azonban már most is biztos, hogy eső nélkül ezv. vagy talán két nappal előbb sikerült vqlna be­fejezni a munkát. IX. ÉVFOLYAM, 1S5. SZÁM 1975. AUGUSZTUS 8., PÉNTEK A páá-vh ülése Szerdán ülést tartott Gödöl­lőn a városi pártbizottság vég­rehajtó bizottsága. A tanácsko zás első napirendi pontjaként a Vegyesipari Szövetkezet és a gödöllői Építőipari Szövet­kezet munkáját vizsgálta meg az MSZMP KB 1974. december 4-i határozatának tükrében. — A tanácskozás második napi rendi pontja a négyéves ok­tatási terv megvitatása és értékelése volt. Megkéselt meghívók Törvényességei a szövetkezetekben! (1) Hiányzott a szavazattöbbség Falvaink életében egyre na- vetkezet esetében. Ott ugyan- gyobb szerephez jutnak a sző- is jogszabály- és alapszabály- vetkezetek. A lakosság mun- ellenesen 1974-ben műanyag- kaadója egy-egy szövetkezet, j feldolgozót ijoztak létre. A ha­vagy pedig szolgáltatásait ve- ‘ tározat a megszüntetésére ko­szi igénybe naponta. telezte a szövetkezetét. Sajnos, akadt az utóbbi idő­ben olyan szövetkezet is, ahol meglehetősen formálisan ér­telmezték a demokráciát. A volt vácegresi Kossuth Ter­melőszövetkezetben a közgyű­lés előtti napon kézbesítették a meghívókat — az előírás szerint nyolc nappal korábban | lenne szükséges —, de a pa­pírokra természetesen a „meg­felelő” keltezést írták. Első az alapszabály A megnövekedett feladatok, a tevékenységi ^terület tágulá­sa tette szükségessé új törvé­nyek, jogszabályok születését. A vonatkozó rendelkezések részint a gazdaságos termelés­re ösztönöznek, megakadályoz­zák a jogtalan haszonszerzést, s nem utolsósorban segítik a szövetkezeti demokrácia ér­vényesülését. A szövetkezetek törvények szerinti működését minden esetben az illetékes államigaz­gatási szerv ellenőrzi. Járá­sunk területén ezt a feladatot a járási hivatal élelmiszer­gazdasági és kereskedelmi osz­tályának dolgozói végzik. A közeli múltban alapos vizsgá­latot folytattak, melynek ta­pasztalatait járási pártbizott­sági ülésen tárgyalták meg. Szövetkezeteinkben a múlt évben módosították az alap­szabályokat. Sajnos, az alap­szabályok számos esetben nem épülnek a valóságra, nem veszik figyelembe az időköz­ben bekövetkezett változáso­kat. Kirívó volt a helyzet pél­dául a csömöri Haladás Ter­melőszövetkezetben. Három j évvel ezelőtt készítettek ugyan j új alapszabályt, de új ügy- j renddel „elfelejtették” Idegé-; szítend. j Államigazgatási határozat-! tál kellett intézkedni a kere- . pesi Szilas menti Termelőszö- | Ne egyik napról a másikra ! A szövetkezeti tagok lebe­csülése, ha egyik napról a | másikra hirdetik a közgyűlést. Fontos az előkészítő munka és a tények rögzítése céljából a i testületi jegyzőkönyvek pon­tos vezetése. Ez a tárgyalt időszakban igen felületesen történt az említett szövetke­zetnél, valamint a hévizgyör­ki Petőfi és a veresegyházi Vörös Csillag szakszövetke­zetnél. Olyan jegyzőkönyv is ké­szült közgyűlésről, például Csömörön, ahol még azt sem sikerült megállapítani, hogy határozatképes volt-e az ösz- szehívott tagság. Vácegresen viszont a jelenléti ivekről ki­derült, hogy bár a közgyűlés tisztségviselőket választott, a hiányos megjelenés miatt nem lett volna erre joga. Ebben az esetben újraválasztást rendel­tek el. Törvénytelen momentumai voltak a bag—hévizgyörki Pe­tőfi Tsz tavaly október 29-i vezetőségválasztó közgyűlésé­nek. A szavazatszedő bizottság ugyanis valamennyi tisztség- viselőt megválasztottnak je­lentette be. A szavazólapok felülvizsgálásakor kiderült, hogy ketten nem kapták meg a szükséges kétharmados sza vazattöbbséget. Ezt a válasz­tást is meg kellett ismételni. Előleg a prémiumra Szövetkezeteinkben az is gyakran előfordul, hogy ön­kényesen eltekintenek' a ve­zetőségi ülések havonkénti összehívásától. Általában ar­ra hivatkoznak, hogy nem volt megtárgyalásra érdemes napirendi téma. Ezzel indo­kolta az ülés meg nem tartá­sát például a mogyoródi Arany János Termelő- és a veresegyházi szakszövetkezet is. A szövetkezet vezetői ez esetben nem vették figyelem­be, hogy a vezetőségi ülésre nemcsak konkrét intézkedé­sek miatt van szükség: folya­matosan kell tájékoztatni a vezetőségi tagokat a szövetke­zeti élet eseményeiről is. Sokszor anyagi vetülete is van a törvényszegésnek. A ve­resegyházi szövetkezetnél és a kistarcsai Általános Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat­nál olyan határozat született, mely lehetővé teszi a maga­sabb munkakört betöltő dol­gozók részére az év végi pré­mium év közi kifizetését. (Folytatjuk.) O. E. Mederkövezők i ű§; V : v V'-; ^ • *$. sí#:-: V&ÍX&*. - - ^ r * ^ V \ mM 11ig|| \ lÉlT A köztulajdon építői Telefon a buszmegállóban Alig van olyan utcája Ve­resegyháznak, amelyikben ne tevékenykedett volna már a nagyközségi tanács költ­ségvetési üzeme. Száz dolgo­zója mindenhova eljut a fa­luban; utat épit, csatornáz, villamoshálózatot szerel, köz­épületet, szolgálati lakást emel, rendben tartja a par­kokat, utcákat, a strandot; s hosszú lenne fölsorolni vala­mennyi munkaterületet. — Elsősorban kommunális vállalkozók vagyunk, mun­káink nagyobb részét taná­csi megrendelések alapján vé­gezzük. Például az első fél­évi termelésünknek, melyet há­rom és fél százalékkal túl­teljesítettünk, a vállalt 70 szá­zalék helyett 79 százaléka a tanács részére végzett mun­ka — tájékoztatott a költség- vetési üzem vezetője, Övári Jánosné. A három és fél millió fo­rint értékű építőipari munká­ból még a háromszázezer fo­rintot. sem éri el az idegen tanácsok részére történő ki­vitelezés. Az első félévben Veresegyházon sokhelyütt dolgozott a költségvetési üzem. Április negyedikén át­adta a szolgálati lakásokkal egybeépített orvosi rendelőt. A régi rendelő épületében szolgálati lakást alakítot­tak ki, augusztus másodikén az utolsóba is beköltöztek. Sokat haladtak a gázpalack- cse'retelep építésével is. Idő­közben rövid időre kénytele­nek voltak leállni, ugyanis á tűzrendészeti előírások miatt nem állíthatták be az előze­tesen tervezett panelokat. A robbanásveszély miatt csak hagyományos téglafalat sza­bad itt emelni. A telepet nemsokára befejezik, a fala­kat már felhúzták, a vas te­tőszerkezet, az úgynevezett re­pülőszerkezet van még hátra. A Virág utcában is szolgá­lati lakásokat adnak át az ősszel. Egy pedagóguslakásból, bővítéssel, kettőt alakítanak ki. A tetőt kell befejezni, a beköltözés pillanatnyilag at­tól függ, hogy mikor tud az üzem megfelelő ablakokat és ajtókat beszerezni. — A' múlt félévben utat Is építettünk a nagyközségben. A kinizsi utcában már használ­ható az úttest, a Bánóczy út csak a burkolatra vár. Az ütemtervnek megfelelően tu­dunk ebben a félévben fog­lalkozni a belvízrendezéssel, csatornázással is. Folyamatos a közvilágítás rekonstrukció­ja — folytatta az üzem veze­tője. — Veresegyház főutcá­ján már nyoma van a vil­lanyszerelők munkájának. A régi, elavult oszlopok helyett szilárdabb tartókról világíta­nak az „ostornyelek”. Saját gyártmányukkal is ta­lálkozhatunk a nagyközségben. Hírlappavilonokat, buszváró­lkat állítanak elő. Az üzemve­zetője talán a legbüszkébb a benzinkúti megállóra, ott ugyanis a buszváróba segély­kérő telefont is felszereltek. — Egy kicsit meglátszik, hogy iskolaszünet van. Az út­törők szocialista megőrzésre vették át a várókat, s jóleső érzés nézni, milyen gonddal söprögetik a kis helyiségeket, mossák az ablakokat. Szíve­sen dolgozom Veresegyházon. Munkánkat segíti á tanács, s a lakosság is őrzi, vigyázza fa­luját. Olyan itt a szellem, hogy nem élnek meg a rom­bolók, a köztulajdon-rongálók. Itt nem üres fogalom az a szó, hogy köztulajdon — mondotta befejezésül Óvári Jánosné. (őrszigethy) Utazik a vb A gödöllői városi tanács végrehajtó bizottsága a jövő héten csütörtökön kihelyezett végrehajtó bizottsági ülést tart Balatonlellén, a járási és vá­rosi úttörőtáborban. Tanács­kozásukon a végrehajtó bi­zottság tagjai az ifjúsági szer­vezetek támogatására fordí­tandó összeg felhasználásáról tárgyalnak. Lemeztcka — böngészősarok Megnyílik a könyvtár Az ünnepélyes megnyitóra ugyan csak augusztus 19-én kerül sor, de egy héttel ko­rábban — augusztus 12-én, kedden — már a látogatók és a könyvbarátok rendelkezésé­re áll a járási és városi Ju­hász Gyula Könyvtár. Mint ismeretes, tavaly november közepén bezárták a könyvtá­rat, s az azóta eltelt kilenc hónap alatt alaposan megvál­toztak a kölcsönzőhelyiségek és olvasótermek. A megfiatalodott intézmény 25 ezer kötetnyi könyvvel és mintegy 500 hanglemezzel várja látogatóit. A törzsláto­gatók mintegy kétezer új kö­tet közül válogathatnak a polcokon, és egy újdonsággal is meglepték őket a könyvtár dolgozói; lesz folyóiratolvasó és újságböngésző sarok. — Nevelőszülők „körzetesí­tése”. A Pest megyed gyer­mek- és ifjúságvédelmi inté­zet — az állami gondozott fiatalok neveJSsszülőinek munkáját javítandó — 19 körzetet szervezett. A körze­tesítésnél figyelembe vették az iskolák távolságát, a köz­lekedést, az orvosi ellátást is, hogy a gondozottak ne­velése minél eredményesebb lehessen. SPORT SPORT -f- SPORT -|- SPORT A harmadik nap Dobogón az egész mezőny A Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat gödöllői Telepének brigádjai _ Válóczy József és Kelemen József vezetésével — a Rákos-patak meciíét kövezik. A me­der két oldalát és alját 180 centiméter magasan és 200 méter hosszon terméskövekkel rak­ják ki. A háttérben a János utcában épülő lakónegyed házai. (Barcza Zsolt felvétele) A Gödöllői Építőipari Szövetkezet azonnal felvesz szobafestő­mázoló szak- és betanított munkásokat. Besorolás az OSZB. szerint. Fizetés teljesítmény­bérben. Cím: 2101 Gödöllő, Dózsa György út 67. Tel.: 456. Két héttel azután, hogy be­fejeződtek a férfiak verse­nyei, Gödöllőn a lányok áll­tak csatasorba a Tessedik-ku- pa mérkőzésein. A hagyo­mányosnak számító versen­gés házigazdája ezúttal is az Agrártudományi Egye­tem volt. A női kézilabdacsapatok ezen a héten hétfőn kezdték a versenyt — sajnos — kissé megfogyatkozott mezőnnyel. Dr. Bencze József, a GEAC elnöke megnyitó beszédé­ben elmondta, hogy a maros­vásárhelyi csapat és a buda­pesti Spartacus lányai nem érkeztek meg. Szereplésüket az utolsó pillanatban mond­ták le. Megtudtuk azt is, hogy a Spartacusnál edző­válság dúl, így egyelőre semmi remény arra, hogy a lányokat az idén a torna in­dulói között láthassuk. A nyitó mérkőzésen — j amelyen egyébként a Pécs és a Taurus vonult ki — sok régi arcot láthattunk. El­jött a találkozóra Turóczi Béla, a PTSH elnökhelyette­se és Kovács Tibor, a városi és járási sporthivatal elnöke. A kemény küzdelem végül is a pécsiek győzelmével ért véget, 15:10 arányban nyer­ték a találkozót. A második napon megérkezett a ferenc­városi csapat is, vele a torna résztvevőinek szama három­ra (!) emelkedett. Takácsné, a Taurus játékosa igen jó for­mát mutatott. Egymaga nyolc gólt dobott, ám az eredmény így is a Fradi számára szer­zett győzelmet. FTC—Tau­rus 16:12. A harmadik napon azután valóságos vendégjárás kezdő­dött. A szép mérkőzésekre jel­lemző, hogy dr. Mikola Jenő­nek nem akadt munkája. A sportszerű mérkőzéseiken egyetlen sérülés sem esett eddig. Az idő telik, s mire ezek a sorok megjelennek, már csak 2 nap lesz hátra az izgalmas mérkőzésekből. Szerdán a Pécs a Ferencvárossal találkozott és szenvedett a fővárosi csa­pattól 23:11 arányban vere­séget. A nézők között meg­tartott közvélemény-kutatás eredménye: legtöbben arra tippelnek, hogy a Ferencvá­ros szerzi meg a pálYnát. Pénteken a Taurus—FTC, szombaton pedig az FTC— Pécs találkozóra kerül sor. A pénteki mérkőzés kezdésé­nek időpontja 17 óra, a szom­batié pedig 16 óra. Szombaton délután 5 óra­kor eredményhirdetésre vo­nulnak fel a csapatok. Az el­ső három nap eredményei alapján a csapatok helyezé­si sorrendje a következő ké­pet mutatja: 1. FTC. 2. Pécs, 3. Taurus. A meglepetés persze egyál­talán nem kizárt. Csiba József Bemelegítő találkozók Előkészületi mérkőzéseken találkoztak a gödöllői járási labdarúgó-bajnokságban sze­replő csapatok. A találkozók kiváló felkészülési lehetősé­get kínáltak a közelgő MNK- ra és a hamarosan induló lab­darúgó-bajnokságra. A mérkőzések eredményei a következők voltak: Gödöllő— Kistarcsa 4:0, Isaszeg—Kere­pes 3:2, Domony—Pest me­gyei 4. sz. Építő 3:1, Pest megyei 4. sz. Építő—Domöny 2:1, Galgamácsa—Galga­györk 5:1, Domoriy II—Galga- mácsa 0:6, Pécel—Valkó 4:1. Az Alsó-Galga menti csa­patok — Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Túra — a Galga- kupa mérkőzésein vettek részt. Az Ipari Műszergyár, Iklad gyakorlott (lehetőleg érettségizett) gyors- és gépírót keres felvételre budapesti munkahelyre. Jelentkezés írásban: Ipari Műszergyár, Személyzeti Osztály Aszód, Pf. 2. Személyesen: Budapest V., Mérleg u. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents