Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-06 / 183. szám
Újdonság: as óvodacipő Sikerrel zárult a Sabaria Cipőgyár nyári börzéje. A hazai cipő-nagykereskedelmi vállalatok, továbbá a Centrum, a Luxus és a szövetkezeti áruházak szakemberei másfél millió pár női, férfi- és gyermekcipőt rendeltek 1976 első félévére a szombat- helyi gyártól. A Budapesten megtartott börze újdonsága volt, hogy a megrendeléseket a helyszínen szerződéskötés követte, s ebben pontos szállítási határidőket rögzítettek. A Sabaria hazánk legnagyobb gyermekcipőgyártó üzeme, így az e korosztály- .nak szánt harmincféle lábbeli között ismét több újdonság is van. Jövőre kerül az üzletekbe a fröcsi talpú, posztó felsőrészű, óvodacipő. A nők számára több mint negyven szandál- és cipőfazont fogadott érdeklődéssel a kereskedelem. Az eddigi börzékhez hasonlóan ezúttal is óvatosan bántak a kereskedők a gyár néhány új termékével. így a textil felsőrészű szandálokból és félcipőkből keveset mertek rendelni. A vászoncipők még jövőre is szinte csak kísérleti jelleggel kerülnek forgalomba. Hasonló tartózkodással fogadta a kereskedelem a már sikert aratott gyermek és női siesta-cipőcsalád új tagját, a betétes fél- és ' magasszárú férficipőket. A minőség és az elfogadható árajánlat is közrejátszott a másfél millió páros gyors megrendelésnél. A Sabaria- cipők a közepes árfekvésű lábbelik közé tartoznak. További erőfeszítéseket tesznek a gyártósorokon, hogy csökkentsék a hibás termékek számát. HISZ—KOMSZOMOL Hét végi találkozók II. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 1975. AUGUSZTUS 6., SZERDA ■ f Anya- és csecsemővédelem Csömörön Jól fejlett kicsinyek Az anya- és csecsemővéde- lemről tárgyalt Csömörön a községi tanács végrehajtó bizottsága. Azt vizsgálták meg, hogy az egészségügyi törvény széliemét milyen mértékben sikerült gyakorlattá tenni, illetve az egészségügyi intézményeik mennyire alkalmasak arra, hagy a kiteljesedett társadalombiztosítási törvény szolgálatába álljanak. Hét látogatás A népesedéspolitikai határozat nyomán Csömörön is új, egységes terhesgondt^zási ügyintézés lépett életbe. Tavaly az 1973. évihez képest nem nőtt ugyan számottevően az élveszületések száma, de a csecsemőhalandóság statisztikai adatai javultak. Aránya az országos átlag körüli, 33 ezrelék. A terhes anyákat az általános tanácsadáson hetente egy alkalommal fogadják az orLValkót és környékét érdekli A kútfúró Zöld Mező A harmadik negyedben kezdik A valkói nagyközségi közös tanács területén még csupán Zsámbok községről lehet elmondani, hogy „közel” van a jó ivóvízhez. A községi vízmű létrehozására már korábban elkészültek a tervek, s 1973-ban1 Mezei József né vezetésével megalakult a vízműtársulat. Az építési ‘munkák viszont lassan haladnak, s bár a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat e hónap öl-re ígérte a munkák befejezését, még'tovább kell várni az ünnepi pillanatra. Ennek egyik oka, hogy a volt zsámboki termelőszövetkezet által fúrt kút nem felelt meg az előírásoknak. A PVCSV 360 ezer forintos költséggel tavaly novemberben új kutat adott át. Az előzetes számítások szerint a községi tanácsnak a kivitelezési költségekkel 1 millió 330 ezer forinttal kell hozzájárulni, s az összegből ma még hátralevő összeget az idén átutalják a társulatnak. így 1976-ban a nagyközségi tanács a valkói és vácszentlászlói vízrendszer kiépítésére fordíthatja anyagi erőit. Az idén a két községben két kút fúrását tervezték. Az egyik költségeit a valkói Egyesült Zöld Mező Termelőszövetkezet fedezi, a másikra a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat vállalkozott, így ez a költség nem terheli a tanács fejlesztési alapját, viszont a termelőszövetkezetnek 350 ezer forint költség. A tervek szerint a kutakat 1975 harmadik negyedévében készítik el, megfelelő cső hiányában, sajnos, erre nem kerülhet előbb sor. A nagyközségi tanács mindenképpen szeretné még az idén elkészíttetni a vízhálózat kiviteli tervét. A bejárók érdekében Több mint 7 ezer ember lakik a valkói nagyközségi közös tanács irányítása alá tartozó társközségekben. A munkaképes lakosságból számosán (csaknem 40 százalék) bejáró dolgozó, de élelmiszert és egyéb cikkeket szívesebben vásárolna meg falujában, mint a fővárosban vagy Gödöllőn. Ennek, sajnos, ma még objektív akadályai vannak. A falvakban nincsenek állami üzletek, valamennyi boltot az ÁFÉSZ tartja fönn. Az élelmiszert, húst, iparcikket árusító egységek mellett három presszó és két vendéglő van, valamint zöldség- felvásárlók és fűtőolajtelepek. Az egységek többsége korszerűtlen, legfőképp az élelmiszereket árusító üzletek. Legjobban a hűtőberendezés hiányzik. Ez a vidék, különösen Zsámbok, híres zöldségtermesztéséről. talán ez az oka annak, hogy egyik faluban sincs zöldségesüzlet. Zsámbokon volt ugyan egy kiskereskedő, de az is bezárta az üzletét június elsején. Az egyéb üzletek választékán megmutatkozik, hogy a géptől a ruhaneműig mindent lehet egy helyen vásárolni. Talán, ha a társközségek között megosztanák a cikkféleságeket, javítana az ellátáson, s így egy-egy területen bővülhetne a választék. A bejáróknak viszont az okozza a legnagyobb problémát, hogy egyik faluban sem megnyugtató a szolgáltatás. Az igények kielégítésére körülbelül 10 százalékban az ÁFÉSZ vállalkozik, a többi feladat elvégzése, a különféle javítási munkák a kisiparosokra várnak. Kazaltüz Felelőtlenöl eldobott cigarettavég okozott kazaltüzet Isaszeg és Dány között, a dá- nyi Magvető Termelőszövetkezet határában. Kigyulladt egy tizenöt méter hosszú, négy méter széles, nyolc méter magas szalmakazal. A1 tűzoltók gyors munkája ellenére a kár háromezer forint körül van. vosok és országos összehasonlításban is kiváló eredménynek számít az, hogy a kismamák az utóbbi két.évben szinte valamennyien megjelentek a megelőző szakorvosi vizsgálatokon. Az érdeklődők arányszáma alapján több az egészséges újszülött a községben. A kismamákat rendszeresen felkeresik a védőnők. A számítások szerint egy születésre hét látogatás jut, ami megegyezik az országos adatokkal. A szép eredmények ellenére akadnak elgondolkodtató adatok is a végrehajtó bizottság álltai megtárgyalt beszámolóban. Például az, hogy 1976- ban még csaik 25, tavaly vadig már a kismamáknak 70 százaléka volt veszélyeztetett terhes. A koraszülések megelőzésére sokukat helyezték át könnyebb munkahelyre. Meglepően magas volt ezzel szemben azoknak a terhes anyáknak a száma, akik táppénzes állományba kerültek, s így háztartásbeliekké váltak. Megjegyezzük: egy-egy népesebb család háztartásának vezetése bizony legkevésbé sem számít a könnyű fizikai munkák körébe. Háziasszonyok táppénzen , Elgondolkoztató az is, hogy a védőnő — ahányszor csak felkereste a táppénzen levő kismamákat — szinte minden alkalommal a legnagyobb házimunka kellős közepében találta őket, de volt arra is példa, hogy hiába zörgetett, senkit nem lelt otthon. Ezzel szemben a helybeli üzemekben kedvező tapasztalatok bizonyítják, hogy az üzemek orvosai és munkásvédelmi felelősei kjsmamarészlegek létrehozásával védik a terheseket, s gondoskodnak számúkra olyan munkáról, amely lényegesen csökkenti a Roraszü- lések veszélyét. Az általános és szakrendeléseiken bemutatott csecsemők száma csökkent ugyan Csömörön, de ez az intenzív otthoni körzeti orvosi látogatásokkal magyarázható. Az egész ségügyi felvilágosító előadás»! nyomán nőtt a községben be gyűjtött anyatej mennyisége is, óár sajnálatos módon csökkent az anyatejjel táplált csecsemők száma. Ez elsősorban annak következménye, hogy kitűnő, de az anyatejet teljes mértékben nem pótoló tápszerek forgalma nőtt a községben. A rendszeres szakorvosi vizsgálatok, s a szakorvosok iránt megnyilvánuló bizalom eredményeképpen jól tápláltak, fejlettek a csömöri gyerekek. Az iskolai felvétel előtti orvo- 'si — alkalmassági — szűrő- vizsgálat nagyon jó eredménynyel zárult. Mindössze három gyereket kellett további szakorvosi vizsgálatra küldeni annak tisztázására: mehetnek-e iskolába. Az épületaggastyán Gond, a munkát nehezítő tényezők azonban a tetszetős eredmények ellenére is akadnak. Korszerűtlen az egészségház felszerelése, sőt maga az épület is, miint azt a legutóbbi népi ellenőrzési vizsgálat is megállapította. A község már eddig is sokat költött az elaggott egészségügyi létesítmény fiatalítására — ám úgy látszik, mégsem eleget. A szűk helyiségek a népesedéspolitikai határozat nyomán a jövőben várhatóan egyre nagyobb forgalomnak örvendenek. Ma még nem tudni, hogyan alakul a szűk kis helyiségek és a csecsemők növekvő létszáma közötti egyenlőtlen verseny. Annyi azonban bizonyos, hogy Csömör megérdemelne egy új egészségházat. Berká Pál Lisztszállítás tartályban A Fejér megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat kedden megkezdte a liszt tartálykocsis szállítását Székesfehérváron. A székesfehérvári malomból .5 tonnás IFA-tehergépkocsikra szerelt tartályban továbbítják a lisztet a kenyérgyárba. Augusztus 8 és 16 között rendezik meg első alkalommal hazánkban a magyar—szovjet ifjúsági barátság fesztivált. A rendezvénysorozatba járásunk községi és munkahelyi KISZ- szervezetei is bekapcsolódnak. Gólya István, a KISZ gödöllői járási bizottságának munkatársa elmondotta, hogy szombaton délelőtt kilenc órától Ikladon, az Ipari Műszergyár KlSZ-bizottsága szervezésében, vasárnap délután egy órakor Vácszentlászlón, délután háromkor pedig Dányban — a két község KISZ-alapszervezeteinek rendezésében — KISZ—Komszo- mol barátsági napokra ke-, rül sor. A gyár, illetve a két község ifjúkommunistái az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet katonafiatalokat látják vendégül. A találkozókon barátságos labdarúgó-mérkőzéseket játszanak egymással és rögtönzött dal- és népi- tánc-bemuitatókon ismerkednek meg kölcsödösen a két nép kultúrájával. B. P. Ifjú vasgyűjtők Tanácskoznak a titkárok Csütörtök délelőtt titkári értekezlet színhelye lesz Gödöllőn a járási KISZ-bizottság. A tanácskozáson a KISZ-alap - szervezetek második félévi üléstervét és a KISZ KB 1974. október 30-i határozatának megvalósítását segítő intézkedési tervet vitatják meg. Az értekezleten, szó lesz az ipari és mezőgazdasági jellegű KISZ-alapszervezeteknek a XI. pártkongresszus határozatainak végrehajtásával kapcsolatos feladatairól és a KISZ Központi Bizottsága által meghirdetett vasgyűjtési mozgalom megszervezéséről, illetve eddigi tapasztalatairól. A titkárok a csütörtöki tanácskozáson beszámolnak az ifjúsági szocialista brigádoknak a kongresszusi munkaversenyben eddig elért eredményeiről, a kongresszus óta eltelt időszakban szervezett társadahmmunka-mozgal- makról és forintban mérhető eredményeiről. SPORT -f SPORT + SPORT + SPORT SPORTKÖR SZÜLETIK Hétfőn döntenek Javában folynak az előkészületek Gödöllőn a városi sportegyesület megalakítására. Sok évvel ezelőtt már szóba került, hogy városivá kell tenni a sportkört, s irányítását „egy kézbe” kéne helyezni. Egyre többen vélekednek úgy, hogy újabb eredményeket már csak ezen a módon lehet elérni. Az MSZMP sportpolitikai célkitűzéseinek megvalósítására 1974 decemberében határozat született, amely kimondta: városi sportkört kell létrehozni J a minőségi sport megalapozására és ehhez a már meglevő anyagi erők összevonására is szükség lesz. Eddig csak azok iaz üzemek és intézmények rendelkeztek sportalappal, amelyekben sportkör is volt. fgy vált tehát városivá a Ganz Árammérő- gyár, amely a Ganz Vasast tartotta fenn. A jövőben — amennyiben megalakul a városi sportegyesül et — valaTú! az. alapozáson A Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat bakta brándházl gyáregységének dolgozói befejezték Gödöllőn a Mosolygó Antal utcai lakótelep óvodájának alapozását. Helyükre kerültek a vasbeton alaptestek. Képünkön: az alappilléreket állítják be. Barcza Zsolt felvétele mennyi üzemnek és intézménynek részt kell vennie az anyagi támogatásban — ezzel is anyagi-erkölcsi alapot teremtve az új sportkör működéséhez. A felmérések már elkészültek arról: hogyan tovább. Fejleszteni, bővíteni kell tehát a sporttelepet, klubházat kell építeni a közelébe‘ a későbbiek folyamán. A városi sportkör alakuló ülését hétfőn délután fél ötkor tartják a városi pártbizottság nagytermében. A meghívókat és a közgyűlés anyagát már elküldték a tanácskozás meghívottjainak. A megbeszélés célja egyébként az lesz, hogy megvitassák a klub alap- és fegyelmi szabályzatát. Az alapszabályzatot egyébként néhány „helyi sajátossággal” is felvértezték. Ám nemcsak a közgyűlésre hívják meg az üzemek és intézmények vezetőit, hanem a későbbiekben is számítanak munkájukra és segítségükre. A hétfői tanácskozás elnökségében intéző bizottság is lesz. amelynek vezetője (ügyvezető elnök) a sportegyesület „ceremóniamestere” lesz. Megbízatása az őszi választásig érvényes, s akkor választanak végleges elnököt. Csiba József Mi lesz, srácok? Falragaszok . városszerte: a Vasas úttörő labdarúgócsapata felvételt hirdet. Utánpótlást keresnek. „Jelentkezhetnek azok a fiúk, akik 1960 és 1963 között születtek. Jelentkezés kedden és csütörtökön délután, a Vasas-pályán az Er- zsébet-parkban” — hirdetik a falragaszok. Sajnos, a felhívásra eddig egyetlen . pajtás sem válaszolt, vagy látogatott el a hirdetményben feltüntetett helyre — mondta kissé szomorkásán Horváth János, az úttörők és serdülők edzője. Így azután vele együtt kérdezzük: Mi lesz, srácok? Azok a pajtások, akiknek netán kedvük támadna labdát kergetni, a megjelölt helyen jelentkezhetnek. Jól teszik, ha mindjárt tornafelszerelést is visznek magukkal! i