Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-13 / 189. szám
A %Múap 1975. AUGUSZTUS 13., SZERDA Iparos vagy iparművész? Pásztor Béla, a veresegyházi tanács elnöke kérdezte: — Hallott már olyan kocsma rosr ól, aki a harmadik féldecit nem szolgálta ki ugyanannak az embernek? — kérdezte egészen váratlanul, fordítva a falu életéről szóló beszélgetésünk menetén. — Mert Czibula Péter ilyen kocsmáros volt. Igaz nem is bírta tovább három napnál ezt a mesterséget. Felmondott, ő ezt nem csinálja, jött be hozzám megelőzve, hogy az ÁFÉSZ vezetői tegyék ezt vele. Persze, ez régen volt már, lehet vagy hét esztendeje, nem is azért mondtam el, hogy ezt írja meg róla. Csupán azért említettem, mert tudom, hogy szívesen beszélget érdekes emberekkel. Már pedig Czibula Péter feltétlenül azok közé tartozik. így jutottam el Czibula Péter házába, pontosabban annak emeleti műtermeibe. Mert asz- talosműiielynek semmiképpen sem tudom nevezni azokat a teremszerű helyiségeket, amelyeket maga kezdett el építeni tíz esztendeje, s épít azóta Í£. A tanult mestersége: asztalos. Újpesten, a Jövő Ktsz-ben tanulta ki a szakmát, s itt is szerzett segédlevelet, még 1953-ban. Veresegyházra telek- nézőben érkezett tíz esztendővel ezelőtt, s az egyik tóparti telek annyira megnyerte a tetszését, hogy megragadt itt, s a budapesti illetőségét veresegyházival cserélte fel. — Házat építeni tíz esztendővel ezelőtt sem volt könnyű dolog. Én pedig nem örököltem mást a szüleimtől, csupán nyolc testvért. Az apámnak géplakatos volt a tanult mestersége, de a postánál dolgozott évtizedeken át. Ide jöttem, s arra gondoltam, nyitok egy kis presszót, amelynek én csinálom majd minden berendezését. Erre akkor nem volt lehetőség, de felajánlottak egy kis kocsmát, vezessem azt. Hogy miként jártam vele, azt már tudja. Alikor, fa emléktárgyakat kezdtem készíteni — a sablonmunkát, a típus dolgokat nem szeretem. Az ember, ha lehetősége kínálkozik rá, csinálja mindig azt, amihez kedvet érez. Nála a fúrás-faragás szere- tete a gyerekkorba nyúlik visz- sza. — Asztalos volt a keresztapám. En meg minden szabad * Czibula Péter ! időmben ott tébláboltam kö- ! rülötte. Ott tanultam meg szeretni a fát, ezt a csodálatos anyagot, amelyet az ember a kedve szerint formálhat, de amely mégis akkor a legszebb, lm a belőle készített tárgyak megőrzik jellegzetes vonásait, tulajdonságait. Erről tanúskodnak műtermei. Nincs két egyforma szék, fotel, asztal vagy szekrény, pedig jó néhány szobára való sorakozik itt. Mint ahogy a szög is ismeretlen fogalom Czibula Péter számára. Ékek, facsapok fogják össze, rögzítik ezeket az egyedi bútordarabokat, amelyek a régi mesterek munkáit A Dózsa-trónus Tóbiás Irén felvételei idézik a ma emberének nyelvére, ízlésére átfogalmazva. — Mindig is szerettem próbára tenni az erőmet, a fantáziámat. Az álmaim pedig arra ösztökéltek, hogy valami olyasmit csináljak, amit más nem csinál. Bútorokat, amelyek megőrzik a fa jellegzetes vonásait. Az erdőket járva mindig megcsodáltam a természet szinte utánozhatatlan alkotásait, a legkülönbözőbb alakú és törzsű fákat, amelyek között két egyformát találni lehetetlen. Tavaly ősszel meghívták a BNV-re. Egy vadászszoba-gar- ni'túrával mutatkozott be. Remekbe formált bútora szinte percek alatt gazdára talált. — Ez újabb ösztönzést adott, hogy jó úton indultam el. Mire emlékezteti ez? — mutat váratlanul egy, éppen égetés alatt álló ülőalkalmatosságra. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy bárki kitalálja: csak Dózsa György tüzes trónusa lehetett az ihletője. S mert munka köziben beszélgetünk, még inkáb erősíti a véleményt, amint égetés közben a kékesszín lángok végignyaldossák a súlyos trónus gö- csörtös, barna fáját. — Tudja, az volt a legnehezebb : megtalálni azt a fafajtát, amely nem reped, nem vetemedik, s a nagyságánál fogva is alkalmas az ilyen jellegű tárgyak elkészítéséhez. Csak nyárfával dolgozom, de anyagért be kell gyakran járnom a fél országot, hogy megfelelő formájú és méretű fákra találjak. Mint már annyiszor, néhány hete új kísérletbe kezdett. — Nagyon szeretek olvasni. Ezért is határoztam el, hogy szobrot készítek legkedvesebb könyveimnek. Annak a mintegy húsz—huszonöt kötetnék, amelyet, ha egyszer be kellene szálínom Noé bárkájába, feltétlenül magammal vinnék. Iparos vagy iparművész? Hivatalos papírja egyelőre még csak az asztalos szakmáról van. De talán már nem is olyan soká az iparművészeti boltokban is viszontláthatjuk jellegzetes alkotásait. Az már biztos, hogy meghívást Icapott a Mezőgazdasági Kiállításra, díjtalanul felajánlott kiállítóhellyel! Ott minden bizonnyal majd e sorok olvasói közül is sokan találkozhatnak Czibula Péter alkotásaival. Prukner Pál KÖNYVESPOLC * HULLÁMOK , „Számunkra, földi emberek izámára az Idő titokzatos fogalom ugyan, de legalább világos” — írja regényének bevezetőjében Jurij Zbanackij, az ismert ukrán író — „sietség nélkül repül, mégis kérlelhetetlenül gyorsan; szigorú sorrendben múlnak egymásután az évek, és egy láthatatlan számológép pontosan feljegyzi őket valamennyiünk életrajzi táblájára”. Zbanackij a „kérlelhetetlenül” suhanó esztendők krónikása. önéletrajzi ihletésű regényének lapjait, melyekre az Idő hullámait rajzolja fel — az emberi élet s a Történelem viharai pergetik. A Dabohej- család viszontagságos sorsa elevenedik meg a regényben, melynek stílusa, írásmódja a „parttalan tenger” lassú sodrású, mégis leküzdhetetlen erejű hullámzására emlékeztet. A nyugalmat árasztó —olykor hosszadalmas —, hűvös mondatok mögött hajdani és mai szenvedélyek, vágyak, gyötrelmes gondok és örömök eleven izzású parázsa ég. A Nagy Októberi Forradalom, a Honvédő Háború, a kiharcolt béke, majd a személyi kultusz idején, egy sárba fulladt falu elmaradott lakóinak kétségeit, öntudatra ébredését, felemelkedését ábrázolja a szerző, nehézkes, de súlyos, elmélkedő, mégis eseménygazdag leírásaiban. A „Hullámok” írója felidézi két nemzedék — apa és fiai — szembenállását és megbékélését, egymásra találását. Regényének kerete egy különös utazás, mely Nyeszterenko faluba, a múltba, az apa gyermek-, s ifjúkorának színterére vezet vissza. Emlékek áradása, s a jelen hullámzása vegyül össze a nagy terjedelmű, s évtizedek reményeit, álmait, csalódását és sikereit egybefogó történetben. Bojtár Anna fordítása híven tükrözi a „Hullámok” erényeit s hibáit egyaránt. Erényeit: a cselekmény hitelességét, a tájak, s emberek hű bemutatását, s hibáit, amelyek főképpen az itt-ott sematikus ábrázolásmódban nyilvánulnak meg. Mindent egybevetve: értékes, tanulságos és gondolat- gazdag regényt nyújt át az olvasónak az Európa és a Kárpáti kiadó (Uzshorod) közösen megjelentetett kötete. A KISASSZONY Műfaja szerint kisregény, mégis nagy írás Ivó Andric műve. Ritka hősnő az övé az irodalomban; talán csak Csehov egyik novellájában lelhető fel az élőképe. De míg a csehovi uzsorásnő vérbő, a férfiakat magához mágnesező típus, addig Ivó Andric „Kis- asszony”-a csakis a pénz, a talcarékosság, az önzés megszállottja — egyszóval: a megtestesült ridegség. Haldokló apjának — akit jóhiszeműsége tett tönkre — megígérte, hogy vasakarattal őrzi azt, ami az övé, és nem engedi, hogy kihasználják. Ezt a fogadalmát azután olyan mértékig tartja be, hogy elsorvaszt minden emberi kapcsolatot, megfagyasztja a részvét, a barátság, a rokoni érzés melegét. Homályosan él csak benne annak a szeretetnek az emléke, ami — még serdülő éveiben fiatal — és fiatalon meghalt nagybátyjához fűzte. De nemcsak hozzátartozóival bánik keményen, hanem könyörtelenül megtagadja a népet is, amelyhez tartozik, mert pénzéért reszketve, mindig a nyertesek oldalán akar álla- ni. Andric kiváló jellemrajzát adja a vagyongyűjtés, a takarékosság mániákusának. Egyúttal megmutatja az osztrák elnyomás alatt nyögő Szerbiát, a háború rombolását, a nyomorral, rendőrter- rorral párhuzamosan tomboló spekuláció elburjánzását —, amelyet a Kisasszony is kihasznál, Ferenc József fényképével és zászlajával bizonygatva a hatalomhoz való hűségét. A monarchia összeomlása után a hazafiak megvetése elől Szarajevóból Belg- rádba költözik. Itt folytonosan a bankokat járja, hogy a még itoi nem alakult, új szerb állam kezdeti, zavaros körülményei között alkalmazkodni tudjon a pénz értékének rejtélyes változásaihoz. Regénye vége felé Ivó Andric mesterien ábrázolja a szikkadt, öregedő lányban a nőt, amikor hálójába esik egy — a hajdani ifjú és kedves nagybácsihoz hasonló — szélhámos fiatalembernek, az elfojtott, soha ki nem virágzó szerelem és a hirtelen rátörő anyai érzés ösztönzésére. De a csalódás után még ridegebb lesz, s magányos szegénységben hal meg — félve dugdosott frankjai, dollárjai között. A szigorú szerkezetű mű — melyet Herceg János érzékletes fordításában jelentetett meg a Kriterion Könyvkiadó — a legmagasabb olvasói igényt is kielégiti. KIÁLLÍTÁS SZENTENDRÉN Bartók Béla és Vajda Lajos nyomdokain A napokban nyitotta meg Szabó Júlia művészettörténész a szentendrei Műeésztelepi Galériában a XX. századi művészet két jelentős alkotójának, Bálint Endrének és Korniss Dezsőnek együttes tárlatát. A század első negyedében, amikor Bartók és Kodály munkássága révén kultúránk egy csapásra . Európa érdeklődésének fényébe került, a hazai kritikusok kétes dicső-, ségről, jobb esetben egyszeri és megismételhetetjen teljesítményről cikkeztek. Kijelentették: népi és magas kultúra között nem képzelhető tartós híd, vagy ha igen, az az utóbbi végső lealacso- nyodásához vezet. A zenészek után az írók álltak hasonló igyekezettel sorompóba. Népieknek nevezték őket, s ha nyelvi korlátáink miatt eredményeik nem is visszhangzottak úgy Európa-szerte, mint idézett kortársaiké, hasonló szintézist mégis létre tudtak hozni. Harmadikként a képzőművészek következtek. Hogy miért utoljára ők, annak oka abban keresendő, hogy ebben a művészeti ágban az alcadémizmus sokkal erősebb bástyákat épített ki, sokkal megcsontosodottabb volt, mint akár a zene, akár az irodalom területén. Ám előbb-utóbb itt is megtört a jég, s egy álnépi, magyarko- dó korszak után tisztán bontakozott ki a fiatalok tartalmi és formai, mélyről induló népiáíége. Miben állt újszerűségük? Nem a cifraszűr- és csibuk- utánzásban, nem a gyöngyösbokréta pártás, pruszlikos menyecskefestésében. A fiatalok nem a már kialakított, művészi egységbe fogott népit másolták (akkor kizárólagosan parasztit értettek rajta), de meg akarták ismételni, újraélni és továbbéltetni a népi alkotás folyamatát. Bartók és Kodály művészetének tehát a lényegét, módszerüket ragadták meg, igyekeztek elsajátítani, s ezt tanulhatták —- az újítóknak rendesen kijáró — ínséges tanúi many útjaikon a XX. századi művészet legjelesebbjeitől is: az orosz-ukrán Chagálltól, a holland-flamand Permekétől, a francia Roualt- tól. Ezért indultak felfedezni a falut, ezért vágtak neki az ismeretlen városoknak; rekNYUSZKA Női becenévnek tetszik a cím, Ivó Andric másik kisregényének címe. Pedig felnőtt férfi kapta, feleségétől, Margittá úrasszonytól. S mintha ez határozná meg viszonyukat. A csendes, szelíd kis ember egyévi házasság és négyévi katonáskodás után az első világháborúból hazatérve, az erőteljes, kívánatos feleség helyett egy elhízott, örökké mérges, hatalmaskodó asz- szonyt, s egy négyéves fiút talált belgrádi otthonában. Elnyomó than, szenvedőn és értelmetlenül eltöltött két évtized után következett be a második világháború, s Jugoszlávia megszállása. A fasiszta rémuralom légkörében akar- va-akaratlanUl mindenkinek választania kellett — kikkel tart, hová tartozik. Ivó Andric elemző részletezéssel, finom és érzékeny motivációkkal mutatja meg azt a kezdetben öntudatlan, később mind szilárdabb, lassú, de biztosan építkező belső munkát, amellyel a csendes, tűrő ember megtalálja a maga igaz útját, amely egyben a szabadságért küzdő honfitársainak útja is — s ezzel együtt elveszettnek hitt élete értelmét. S ez fölébe emeli a gyűlölt, erőszakos asszonynak, a soha magáénak nem érzett fiúnak s az alacsony önzésnek és kicsinyességnek, amellyel azok tönkretették napjainak minden pillanatát. Andric emberismerete, teljességet nyújtó ábrázolási képessége az ismert témát új, meglepő és széles spektrumú színekkel mutatja fel. Csuka Zoltán méltón tolmácsolja a kitűnő regényt. (Kriterion) Barit Endre Koriüss Dezső: Fuvolázó vizitumokat gyűjteni, motívumokat jegyezni, új konstrukciókká sűríteni jellegzetességeiket. Hogy átörökítsék a százados kincseket egy új, az eredetit már nem ismerő kornak. A huszas évek elején népi programmal indult s a fel- szabadulás utánra ért klasz- szikussá Korniss Dezső, néhány évvel követi az úton Bálint Endre. Korniss a harmincas években már tervszerűen járja a „Pest alatt maradt világot”, Szigetmonostort, a szigeti falvakat s Szentendrét, a2 utóbbit ugyanez a levegő élteti. Vajda Lajos szantendreiságének bűvkörében nő fel, önálló utakra tér, végül nagy ívbe fogva az országot, Sárospatakról egyenesen a dunántúli kicsi Zsennyére ugrik át, hogy itt találjon végleges ihlető- és alkotóhelyre. Két ember, azonos indítások, külön festői világ. Eredményeik szintje mégis egyenlőképp magas. És ezt a szintet nem azok a kategóriák határozzák, amelyeket váltakozva alkalmazott rájuk az esztétika: konstruktivizmus, szürrealitás. A szemlélő ízlésvilág, műveltség, indíttatás, vagy egyszerűen csak hangulat szerint más-más fontost súlyozhat az egészből, ahogy a két alkotó is a választott motívumokhoz, azok természetéhez igazodva újul meg műről műre. De mégis úgy, hogy minden produktumuk önmagában megáll, külön egész, befejezettség. !gazi XX. századi művészek ők. A merev kategóriákat tagadják, átlépnek rajBálint Sildre: Figura lámpással tűk. Mindkettőjükre vonatkoztatható az esztétikusnak, el- mélkedőnek, írásművésznek is jeles Bálint Endre vallomása: „.. .leszűrtem és befogadtam a XX. század művészetéből mindazt, amit a magam számára hasznosítani tudtam. Olyan hagyományok útján igyekeztem járni, amelyeket Kelet és Nyugat találkozási pontjában: Magyarországon taposott ki egynéhány olyan keményléptű szellem, mint Bartók Béla a zenében és Vajda Lajos a festészetben.’’ Szabó Sándor, a Ferenczy Múzeum munkatársa Társadalomtudományi témákban Több közös kiadás A Kossuth Könyvkiadó és a ] moszkvai Politikai Irodalmi | Kiadó — együttműködésük további javítása érdekében —, szerződést kötött. A megállapodás szerint rugalmasabb, rendszeresebb és alaposabb lesz a kölcsönös tájékoztatás, a fordításos művek kiadásában való segítség. Tudós kollektívák bevonásával az eddiginél több olyan mű közös kiadású megjelentetését tervezik, amely az országhatáron túl is érdeklődésre tarthat számot. Elsősorban történettudományi, munkásmozgalom-történeti, ezenkívül közgazdasági, filozófiai, általánosságban társadalomtudományi művekből adódik majd a közös kiadás többlete. A CEGLÉD ÉS KORNYÉKE HÁZIIPARI SZÖVETKEZET szolgáltató üzlete (Cegléd, Rákóczi út 2.) rendelésre vállalja mérték után HORGOLT NŐI VALLKENDÖK ÉS GYERMEKHOLMIK, KÖTÖTT PULÓVEREK készítését, RÖVID HATÁRIDŐRE.
