Pest Megyi Hírlap, 1975. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-10 / 187. szám

1975. AUGUSZTUS 10., VASÄRNAP íMiiiw G. SZABÓ LÁSZLÓ: Ibolyántúli Kitárt tenyéren hoztad elém az elvesztett hitet hitemet a csodában s lettél egyúttal a megtestesült csoda valóra váltva s megszüntetne önmagod Azóta hiába tapogat utánad csápjaival a külvilág bensőmben emelkedsz fölösen s fenségesen ibolyántúli fényben — süket pogányok földjén harsogó orgonaszóval bélelt székesegyház jV em tudom, mások hogyan emlékeznek rá: én fény­be mártva, fényekkel birkózva, a fény lobogó változataiban látom kilencszáawegyvenöt ta­vaszát. Amikor elhallgatott az utol­só aknavető, s először jöttünk fel a mélyből, a Gellérthegy ostroma után, még februárban: fény fogadott a feldúlt kertben, szemet fájdító sok fény a félig leroskadt ház előtt. Olyan telt, duzzadt, vastag fény, mint egy húsos szirmú virág. Mögöttünk a pince, a homály, a mécses­bűz, a falakon a salétrom, tü­dőnkben az elakadó lélegzet — és a vakondélet után szinte kábított a sárgahúsú fény va­lószínűtlensége. Csak óvato­san lehetett nyeldekelmi, mint egy ismeretlen szeszt. De néhány nap múlva már ragacsos és csúfondáros lett. KERESZTREJTVÉNY A KMP ELSŐ KONGRESSZUSA Otven éve, 1925. augusztus ■ hó­napban ülésezett a Kommunisták Magyarországi Pártjának I. kong­resszusa. A kongresszus megálla­pítja a párt fő jelszavait, me­lyekből rejtvényünkben idézünk kettőt. VÍZSZINTES: 1. Az elsőnek idé­zett jelszó (folyt, a függőleges 42. számú sorban; zárt betűk: T, G, E. V, S). 13. Kéziszerszám. 11. Te­kercs. 15. Finnország északi ré­szén élő nép. 16. Soha, németül. 11. A liata.su> felszerelése. 18. Szí­neinket ebben a versenyben az Újpesti Dózsa képviseli. 19. Auszt­ria és Vatikán autójelzése. 20. Markolod. 21. Kossuth-díjas szí­nésznő (Hona). 22. Világtalan. 24. Figyel. 35. Hazánk második leg­nagyobb folyója. 26. Borsod me­gyei község. 28. Drágakövek, arany finomsági fokának megje­lölése. 29. Kicsinyítő képző. 30. Csonka szobor. 32. On. 3$. Levegő, lord. 34. Népszerű színész (Lajos). 36. Kibújik, fejlődik. 37. Nagy múltú NB I-es labdarúg «csapa­tunk. 39. Az egyik szülő nevének íele. 40. Járműgyárunk. 42. Hatá­rozó- és kötőszó ford. 43. Ritka női név. 45. A cselekvés kiváltá­sának emberi formája. 47. Sür­gető, ösztökélő. 19. Az ipari ta­nuló régi neve. 50. Vonat eleje. 51. Rendszertelenül arat. 52. A népgazdaság egyik ága. 54. Mázol­va. 56. Csak erre lehet biztos-n építeni. 57. Szerencsejáték. 7j. Aid félmúlt formája. 60. Vércsa­tornája. 61. Óhajt. FÜGGŐLEGES: L Meredek röp- pályájú lőfegyver. 2. Szende. 3. Középen tépek. 4. A vízszintes 39. {második fele. 5. Már nem fiata­los. 6. Kissé ittas. 7. Ismert jugo­szláv üdülőhely. 8. Ség párja. 9. Mássalhangzó fonetikusan, ford. SO. Szít. 11. Díjszabás, ár. 12. Készpénz röv. 17. A második jel­szó. (Zárt hetük: R, N.) 18. Régi török vezetők. 21. Királyság röv. 23. Ráma. 25. Jelenlevő igazoló!. 27. Nagy Zoltán. 28. A KNDK Mi­nisztertanácsa ein. nevének egy része. 29. Akkumulátorok töltésé­re használják. 31. A török biro­dalmat így is hívták. 32. Hamisan játszó. 33. ... giu, dunai kikötő ÍRomániában. 35. Kórházban fek­vő. 36. Pólus, fordítva. 38. Kiker­get. 41. Kíván. 42. A vízszintes 1. számú sor folytatása. (Zárt be­tűk: N, S, A, K, O.) 44. A cigány népies neve. 46. Magas építmény. 48. Alattomos, gyanakvó. 49. Após, népies kifejezéssel. 52. Tele van, ford. S3. Kérdőszó. 55. Lap betűi. 86. ... én, kémiai elem, vegyüle- tci méreg, de gyógyszer is. 57. Ez a föld az alumíniumgyártás fon­tos alapanyaga. 58. Talán, népies formája. 60. Mássalhangzó kiejt­ve. 61. Korona röv. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., függőleges 42. és függőleges 17. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉSI HATÁRIDŐ: egy hét. JULIUS 27-1 KERESZTREJTVÉ­NYÜNK HELYES MEGFEJTÉSE: Mikó utcai angyalkert; Halhatat­lan kedves. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Szövetes Gézáné (1012 Budapest, Kuny Domokos u. 3—5.), Ratal Istvánné (2600 Vác, Sebes I. .u 5.), Vörös Istvánné (2120 Dunakeszi, Kossuth út 21.), Erdélyi Károly (2700 Cegléd, Pesti út 17.), Len­gyel László (2730 Albertirsa, Erkel Ferenc u. 39.), Thodory Csaba (2767 Tápiógyörgye, Wesselényi u. 6.), Bojtos Ferencné (2755 Kocsér, József A. u. 23.), Túrt József (2760 Nagykáta, Jászberényi u. 55.), Ma­yer Ferenc (2116 Zsámbok, Fel- szabadulás tér 16.), Eder Jenő (2336 Iíunavarsány, n., Templom u. 31.). GYERMEKREJTVÉNY Pajtások! Utolsó szünidei ki­rándulásunk során a Mecsek és a Nyugati-hegyvidék egy-egy szép táját keressük fel. 1 ü á 5 b * i 4 (0 « a. iá H 15 44». IF (6 •<? 10 XL 15 2H ­35 VÍZSZINTES: 1. Pécstől délre visz az út eh­hez a középkori eredetű várhoz. Bástyasétányáról festői kilátás nyílik az Ormánsági-sfkságra, Harkányra és a Villányi-hegyekre. 7. Túrós mássalhangzók! 9. Szá­raz levelek tömege. 10. Fiúnév. 12. Védelmező. 13. Kibuggyan. 14. Mi­nisztertanács ismert rövidítése. 15. Ruhadarabot-alaposan átalakít. 17. Pécsváradrói közelíthető meg a Mecselc-szigethegység legmaga­sabb csúcsa, mely 682 méter ma­gas. 18. Saját kezűleg rövidítése. 19. Érdemrend. 20. Mi a foglalko­zása? 21. Alma-... — a Kazah SZSZK fővárosa. 22. Etiópiái tő, le­folyása a Kék-Nílus. 24. Lőfegy­vert használ. 25. A háttér síkjából erősen kiemelkedő. FÜGGŐLEGES: 1. Becézett Stefánia. 2. Ez is leánynév. 3. Az eleje lapos?! 4. Féltőén vigyázol rá. 5. Savanyú ízű, maró hatású anyag. 6. A Du­nántúl legmagasabb csúcsa (883 m) Kőszeg felett. 8. A pécsiek ked­velt kiránduló- és fürdőhelye, a Mecsek egyik legszebb része. 11. Zenei mükiíejezés, jelentése: las­san, szélesen (LARGO). 14. 534 mé­ter magasan fekszik Pécs felett ez a „tető”, kilátójából áttekint­hető az egész Mecsek. 15. Kőzép- Eurőpa harmadik legnagyobb ta­va. Közvetlen környéke kedves, változatos táj, kedvelt kiránduló- hely. 16. Fél tüdő? 17. ZOLA betűi összekeverve. 20. Belőle fejlődik az új növény. 22. Tata egyik fele. 23. Csak a fele avas! Pajtások! A vastag betűkkel sze­dett sorok megfejtését írjátok le egy levelezőlapra és augusztus 17-ig küldjétek be a szerkesztő­séghez. A helyes megfejtők részt vesznek az augusztusi jutalom- sorsolásban. Rátenyerelt a fagyott földre, és azon nyomban már öntötte el a meredek hegyi utcákat. Mint a hangyavonulatok, hátizsákok és emberek nyomakodtak min­denfelé. A tegnapi fény elke­veredett a mai sárral, és kicsi tócsákból nevetett fel a törme­lékbe ragadt vándorokra. Azután patakokban kezdett ömleni. Ügy zuhogott lefelé, minit egy vízesés. Ekkor már vad kopácsolás harsogott a he­gyen. A háztetőkön férfiak, a roncsolt, üres ablakkeretekben asszonyok és öregek: a tető­ket cseréppel, deszkával és bá­doglemezekkel foltozták, az ablakokra zsíros csomagolópa­pírt ragasztottak. Erre a han­gos, boldog, első rendtevésre ömlött a sok fény. Aki meg- fürdött benne, piros és barna lett a vízesés-kedvű sugárzás­tól. De itt már megszakítom an­nak a tavasznak fénylő alak- változásait. Hogy a nagyon erős fénynek milyen sötét, alattomos, vad az árnyéka — ezt is azon a tavaszon tanul­tam meg. Sok-sok év múltán sem tudom elkerülni a hangos, boldog fény pillanatokra feltű­nő sötét árnyékát. IVI ár rendezkedett akkor az élet, éledeztek a hivata­lok, a hídjait vesztett Dunán néhány rozzant csónak is át­merészkedett a túlsó partra. Egy délelőtt a budai elöljáró­ság zsúfolt szobáiban új és új emberhullámok sodortak kü­lönböző íróasztalokhoz. Va­lamilyen igazolványféle kel­lett volna. Át akartam ke­rülni Pestre, s figyelmez­tettek: jó ilyenkor a pe­csétes írás. Már megvolt az igazolvány, a legújabb alkalmi pecsétet is ráütötték, s már kifelé tartottam a zsírért lisz­tet cserélők gyűrűiből, a szö­vettel, törmelékarannyal és la­kással üzletelők izgatott cso­portjaiból, amikor ismerősök állítottak meg. Egyszerre két halált is mondtak. Még januárban meghalt leg­jobb barátom, örley István, a nagyon tehetséges, fiatal no­vellista, az igazságosan irgal­matlan kritikus. Milyen bízta­tó, hirtelen felragyogó tehet­ség volt. Milyen meredeken in­dult felfelé — és már másfél hónapja halott! Egy repülőtá­madás szünetében néhány ci­garettaszippantásra az óvó­helyről kilépett az udvarra, itt érte őt a váratlan repesz. „Csak annyi maradt az arcából, mint egy álarc. A homlok és a száj — közölte hírmondóm. Mintha fejbe ütöttek volna a fényben. Mert az a tavaszi fény még ide is bejött, a füs­tös, zajos, bűzös hivatali szo­bákba. És rögtön utána másvalaki egy másik halált mondott. Nyilasok és SS-katonák még decemberben elfogták, le­ütötték és a Liszt Ferenc téren egy tömegsírba lökték Gábor Ignácot. Pestre kerülve, még egyetemi éveiben megismer­hettem őt. A magyar vers és nyelv szerelmese volt. Milyen félelmetesen sokat tudott, mi­lyen szellemesen vívott. Évek óta izgalommal figyeltem har­cias, eszményien tiszta párba­jait Babits Mihállyal, Hor­váth Jánossal — az ősi magyar versritmus vitatott kérdéseiről. A nagy vitákat most egy ot­romba géppisztolysorozat vág­ta el. Megrendített a két halál. Pe­dig már ismerősként üdvözöl­hettem volna, mert néhány he­te engem is súrolt. Nevemre szóló katonai behí­vóval szökevényként éltem ka­rácsony óta a Ménesi úti ház­ban. Már feljelentettek, és a razziázóktól csak egy súlyos tü­dőgyulladás mentett meg. Or­vos egyszer látott, akkor is go­lyózáporban jött el. Egyetlen orvossága a vizes lepedő volt, abba csavartak. Hogy meg fo­gok halni, arra egy-két jel fél­reérthetetlenül intett. Még ka­rácsony előtt a szomszéd­ban lakó fiatal irodalomtörté­nész megajándékozott két csi­nos különlenyomattal, Verhae- ren tájverseit taglalta az egyik. Hölderlin misztikáját a másik. Az orvos diagnózisa után, a körülményeket mérlegelve, irodalomtörténészem is átjött, ő is golyózáporban, s felesé­gemtől visszakérte a két kü- lönlenyomatot. Mert minek maradjon egy haldoklónál Verhaeren és Hölderlin? — gondolhatta jogosan. Az is rossz volt, hogy negy­venegy fokos lázzal birkózva is emlékeztem Csokonai tüdő- gyulladást köszöntő versére, különösen ezekre a sorokra: „Szívem megett egy láthatat­lan kéznek nyila bélőve áll — Sarkával rugdos két halál”. A vizes lepedő végül is erő­sebbnek bizonyult a tüdőgyul­ladásnál — de a halál nem ha­gyott el. Már nem az én halá­lom, másoké. Ahány ismerős­sel találkoztam Pestre átérve, annyiszor lépett elém a halál. Nem boldog vég, aminek Ho­mérosz nevezi: ,.Mézízű mély álom.” Sokkal inkább Racine Phaedrájának szólítása: „Jég­nél hidegebb fagy.” A Váci utcában, romok kö­zött botladozva találkoztam Szerb Antalnéval. A kiégett kirakatokban lepényárusok, és a feleség szemében a kiégett remény. Egyszerre három ha­lált vezet elém: Szerb Antalét, Sárközi Györgyét és Halász Gáborét. „Mint a fal. Százszor nekimegyek, és hiába, század- szorra sem tudom áttörni”. Ezt mondja. Már tudom, soha nem fogom elfelejteni a szavait. De már Donne káromlására kell gondolnom: „Miért hencegsz úgy Halál? — Mi felkelünk, az öröklét karja vár. S te nem leszel. Meg fogsz halni, Halál”. Czerb már nem írja meg ^ regényét, pedig izgalmas folytatással bíztattak megje­lent fejezetei. És Halász Gábor sem tartja meg ígéretét. Azt ígérte: a teljes Madách máso­dik kiadása elé nagy Madách- életrajzot ír. Ezt is leütötték puskatussal. Nehéz folytatni..Már csak a legutolsót. A legszoron- gatóbbat. Már nyár van, ősz van. A könyvkiadóban Íróasztalomon Radnóti Miklós utolsó verses­kötetének kézirata. Nem, még nem kötet. Csak egybegyűjtött, utolsó versei. Azt sem tudjuk, él-e Radnóti? Csak kétségbe­esetten reméljük: talán él. De ha él — neki kell kötetté for­málni ezeket a félelmetes ver­seket, köztük az utolsó eklogá- kat. Nem, a kötet mégsem je­lenhetik meg. Meg kell vár­nunk öt. Várni kell rá, hogy ő építse fel ezt a kötetét is, olyan gondosan, mint előtte a többit. „Lassan öld meg, hadd érez­ze a halált” — adja ki a pa­rancsot Camus Caligulája. Ezt a lassú, mindennél fájdalma­sabb halált éreztük mindany- nyian, barátai, 1945-ben. És 1946-ban megjelenik a kötet, Radnóti Miklós utolsó vers­kötete, a Tajtékos ég. A leg­utolsó versek mondják el a költő végső, szorongató üzene­tét: „fölöttünk fú a förtelmes halál”. A fény alakváltozásainak fe- ledhetetlem tavaszából ilyen sötét emlékek is szólnak sokszor hozzám. Azt hiszem, mindanmyiunkhoz. ILLÉS ENDRE: A fény alakváltozásai »» Júlia, szépleány Radóczy Mária zománcképe Becs Ernő versei: Merengő szívemet kőtálon, viszik a reggelek. Gólya-nyakú tudósok vizsgálják vesémet. Roham, az ember meredek lépcsőkön vasutak partján. Hümmögő okosok jósolnak tenyeréből, esték szalmáján meditál. Üdvösséghez nem elég a kenyér, üdvösséghez kevés a só! Rohan az ember és üvegfalhoz ér. Megmérik léptéit, szívét is, szigorú mérlegek. A Makulátlanak felmutatják fejét az Utagfal előtt. Fogjátok le a szemem, ha átvisztek a városon. Szégyen ne érjen, ne kövessen szánalom, ájtatos alázat. De lásson a bibor-köldökű hóhér és gondoljanak rám a szendergő szarkofágok. FERCSIK MIHÁLY: Galambok A láflV neím akal”t® az esküvőt. 7 A fiú sem siettette. A szülők naponta találkoztak. — Ennek pedig már meg kell lenni! — mondta Kurucz. — Meg! — bizonykodott Szilágyi. A lány éjjel érkezett haza. Az anya az előszobában várta. Megérezte lá­nyán az ital szagát. — Egy hónap múlva esküvő! — Ha nektek jó, hát legyen! — hagy­ta rá a lány, s szobája ajtaját magára zárta. A fiú hajnalban nyitott be a lakás ajtaján. Az apa mellén összefogott kéz­zel állt eléje. — Egy hónap múlva esküvő! — Ha nagyon akarod! — hagyta az apjára a fiú. A fürdőszoba zuhanyozójának rózsá­jából nagy dübörgéssel zúdult a víz a fiú izmos testére. Szájába vizet vett és hangos prüszköléssel kiköpte. A hétfőket gyorsan követték a szom­batok. Egy hét hiányzott még az esküvőig. Asszonyok gyúrták a tésztát. Férfiak építették a sátrat. A szülők tárgyalták. — Mi adjuk a vőnek az autót! — mondták Szilágyiék. — Mi vesszük a menyünknek a la­kást! — mondták Kuruczék. A lány éjjel érkezett hasa. Az anya és az apa az előszobában várta. — Kuruczék megveszik a lakást. A berendezés a menyasszonytáncból ösz- szejön. A lány nevetett — Jó! Több szava nem volt. Szobája ajta­ját magára zárta. A fiú hajnalban nyitott be a lakás ajtaján. Az anya és az apa együtt állt eléje. — Szilágyiék az esküvőre nászaján­dékul megveszik az autót! — Csak? — kérdezte a fiú, és belé­pett a fürdőszobába. A szombati esküvőt megelőző szer­dán a lány a fővárosiba utazott. Egye­temista évfolyamtársával, nagy szerel­mével találkozott. — Szombaton esküvő! A f , a lecsúszott takarót a lány Ilii meztelen vállára húzta. Arcát a lány arcához szorította. — Így döntöttél? — Így! — Hát, jó. Akkor megszerzem az ira­tokat. Tanúkról gondoskodom. Maga felé fordította a lányt. A taka­ró ismét lecsúszott, de a fiú most nem igazította meg. Az anya ezen az éjszakán hiába várt az előszobában. A fiú már csütörtökön megkapta a nászajándékot. Zsiguli volt. Csillogott, villogott. Még aznap este a szomszéd kisvárosba repítette tulajdonosát. Az újonnan épített lakótelep egyik kétszobás lakásában ült együtt a nagy család. A fiú benyitott, öt testvére kö­zül felállt a lány. Átölelte a fiú nya­kát. A fiú a slusszkulccsal játszott. Alany felfedezte a krómozott kicsiséget. — Vigyél el autózni! A gyerekek — négy és tizennégy év közöttiek — ordítanak. — Miniket is! A gyerekekkel megrakott kocsi elin­dult. A volán mellett megszólalt a fiú. — Szombaton esküszünk! — Nincs menyasszonyruhám sem! — tiltakozik a lány. — Nem is kell! — húzódik savanyú­ra a fiú arca. Azon a szombaton szem nem maradt szárazon a templomban. Sírt minden­ki. Az örömtől. A boldogságtól. Attól, hogy így egymásra találtak. Hogy így összeillenek! Hogy régen volt ilyen szép pár a faluban! A vőfély a padlásra küldte a fiata­lokat. A tisztabúzát az oosútól külön­választani. Galamboknak való megbí­zatás! A násznép kunc<>gottAz öröm’ 1 szülők könnyes meghatottsággal néztek a padlásfeljá­róban eltűnő ifjú pár után. — Hát, sikerült! A keresztapa kajánul súgta nász­nagytársának. — Csak a plafont le ne szakítsák a nagy hancúrozásban! Az újasszony ült a sütemények, tor­ták és apró ajándékok között. Szembe vele az új férj. Nem néztek egymásra. Percek múlva a menyecske kérdezett. — És most, hogy lesz? — Élünk, mint eddig! — Te a fiúddal? — Te a csajoddal? — De nem albérletben! — Nem filléres gondok között! — Apámék adják az apanázst! — Amíg bele nem rokkannak! — Addigra a kezdő mérnökből fő­mérnök lesz. — És a beosztott közgazdászból fő­könyvelő! — Nem lett volna jobb kivárni a boldogságot? — Zsíros kenyér vacsorákkal? Esti tv-nézéssel? Pelenkamosással? A há­ziúr közös bejáratával? — Most lesz mindenünk! — így jó! — Élünk!1 — Gazemberek vagyunk! — Mert örömet szereztünk a szüle' inknek, s gazdagságot, életet magunk nak? A vőfély a galambokat szólította. A galambok 3>Ä* Fogták egymás kezét és a násznépí * mosolyogtak. i 1

Next

/
Thumbnails
Contents