Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-09 / 159. szám

1975. JÚLIUS 9., SZERDA mtern -d/Ps Tg sJimmf Várnál tetőzött az árhullám Eredményes védekezés Szadiidéi, űöd és Dunakeszi gátjain ' A vízügyi szolgálat országos jelentése sze­rint a Duna tegnap a felső szigetközi szaka­szon erőteljesen apadt, a mércék 50—60 cm- rel mutattak kevesebbet, mint korábban. Je­lentős erőket köt le végig a Duna mentén a fakadó vizek, buzgárok elleni védekezés, amelyben a vízügyi, honvédségi és helyi erők vesznek részt. Vácnál már tetőzött a Duna áradása. A hétfőről keddre virradó éjszaka válto­zatlan erővel folytak a védelmi munkálatok Letkéstől Budapestig. A Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság jelentése szerint hétwn az esti órákban megállt az áremelkedés, de hajnalban újra kezdődött. Duna-szakaszun- kon a tetőzés a délutáni órákra esett. Egész éjszaka eredményesen védekeztek a gátaknál Verőcemaroson, Gödön és Duna­keszin. Verőcemaroson Krebsz József tanácselnök vezetésével a hazatérő gyári munkások la­pátot ragadtak és tucatszámra töltötték a homokzsákokat. Szobon elsősorban a Sport utca lakóit tartja izgalomban a víz: ha tovább emel­kedik, el kell hagyni a házakat. Az Ipoly a jelentések szerint apad, de még mindig aka­dályozza a közlekedést. Vácon egyelőre egyetlen utcából sem kellett kiköltöztetni a lakókat. Éjszaka is dolgoztak a Sződliget és Göd közötti, valamint a dunakeszi gáton. Mun­kájuk nem volt hiábavaló, a buzgárok és a szivárgás ellenére eddig sikerült megvédeni a 2-es számú főközlekedési utat. Az esti órákban megszemlélte az árvíz- védelmi munkálatokat Barátlx Endre, a já­rási pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő, és Krima János, a járási hivatal elnöke. Cs. A. Nehéz órák a Duna mentén Árad a Duna napok óta, Besten már elfoglalta az alsó rakpartot, estétől hajnalra be­kúszott a játszóterekre, reggel a Csaszi úszómestere kétség­beesve panaszolta: nem tud­ták leengedni a vizet a me­dencékből, a duzzadt folyó visszanyomta, s érkeztek a hí­rek föntebbről a Római part­ról, Szentendréről, Leányfalu­ról, Visegrádról, meg a váci oldalról, itt is, ott is átlépték a part menti védművet a szutykos zöld hullámok, meg­telt a kanálisok, csenevész pa­takok árka, kikönyökölt a víz az országút szélibe. Lezárt utak Az útügyesekkel együtt ér­keztünk Nagymarosra, a fris­siben kitett forgalomelterelő táblánál blokkoltunk. Egy má­sik járműből Kecskeméti László, a KPM váci szakasz­mérnökségének vezetője száll ki. — No, ez még nem vészes — néz az aprócska, villódzó hul­lámok alá búvó országúira —, nincs mit tennünk, megvárjuk, amíg visszahúzódik a folyó. — Mikor „vészes”? — Ha legalább egy hétig víz alatt állna az út, akkor tarta­nunk kellene tőle, hogy alá- mossa az alapokat. Egyelőre csupán Szódnál kellett készen­létbe helyezni egy terepjárót, ha netán egy kocsi lefulladna, átkerekezve az arasznyi vizen, kivontathassuk. Itt már el kellett terelni egy szakaszon a forgalmat, kanya­rodnak sorra az autók, föl a faluba, a hegyoldalnak. — Nehezebb ügy volt — szól Niedermüller Ferenc vb- titkár — vasárnap a főtéri Maros étterem lezárása, szól­nunk kellett a vendégeknek, úgy este hat tájban, igyekez­zenek a vacsorával, mielőtt új vendég érkezik, a Duna. Kite­lepítettük a nemzetközi kem­pinget, a műegyetemi üdülőt, az alkotóházat is. Szüretem és kárbecslők Sziklás szakadékok lábánál kanyarog az út Szob felé, bal­ról szőlővel, málnasorokkál, mákkal, paprikával, paradi­csommal, helyenként kukori­cával, sápadtszőke kalászt rin­gató őszi árpával belütetett keskeny parcellák futnak a vízig, a vízbe. Görbedt hátú öregasszonyok, szikkadt, vén parasztok szedik a málnát fo­nott szakajtókba, a föl vásárló vállalat egységládáiba. Ezüs­tös üstökű, naprezezte, szúróá- szemű és bajuszú öreg töröl - geti a tarkóját, a nyakát, mielőtt megint csak töksijébe csapná a fekete kalapot, meg­markolná a kapát. — Minek igyekszik bátya, hiszen a kukorica felének már csak a címere látszik ki a víz­ből. — De a másik fele talán megmarad, azt se fujtsák meg a gyomok. Meg majd valamit a bizto­sító is fizet, Horváth Béláné, a szobi nagyközségi tanács igazgatási csoportvezetője el­mondotta, hogy ők is kiküld­ték már a kárbecslő bizottsá­got, hogy az elemi kár mérté­ke szerint elrendelhessék az adócsökkentési, ami az állami gondoskodás egyik formája. Egyébként a tanácsnál szom­bat reggel óta éjjel-nappal ügyeletet tartanak, s vasár­naptól a vízparti házakból hét családot telepítettek át az is­kolákba. Az Állami Biztosító már nem siet különösképpen az ilyenkor járó gyorssegé­lyek kifizetésével, De erről már az iskolában hallottam... „Költözés" — negyedszer A tantermek ajtaja közül egyedül a harmadik B föliratú nyűik a folyosó végén. Oda­bent kedélyes lakószoba — szekrénysor, heverők, hinta­szék —, a padokat föltomyoz- ták hátul a fal mellett. Itt él­nek második napja Cseh Sán- dorék. Szól a rádió, a vízállás- jelentést hallgatják. Az ősz férfi fehér necctrikóban üldö­gél, szemüvege a nyíló ajtóra csillan, álmos s talán kisírt szemű felesége kockás füzetbe számokat írogat. — Jegyezzük a vízállást, mondja az asszzony, amikor Komáromnál 730 centit mutat a mérce, már régen rossz ne­künk. Ez a negyedik költözkö­désünk, 1954-ben volt az első, akkor 30 centiméter víz volt a lakásban, 1965-ben a második, éppen tíz éve július 9-én, ak­kor 80 centiméter, aztán a je­gesár 1966-ban, és most ne­gyedszer ... Nagyon el va­gyunk keseredve, tavalyelőtt csináltattunk új padlót, most kicserélhetjük, jártam a biz­tosítónál az ilyenkor esedékes | kétezer forint gyorssegélyért, de csak annyit mondtak, hogy I intézkednek. Huszonnyolc éve lakunk a Duna partján — így a férj —, kétségtelenül nagyon szép kör­nyezetben, az ember egyszer­egyszer még elviselné az ilyen természeti csapást, de amint idősebbek leszünk, egyre in­kább nehezünkre esik a kite­lepülés, jobban féltjük a hol­minkat is, minden bútor sze­mélyes ismerősünk, hozzánk nőtt, szerencsére idejekorán segítettek a katonák, csak a függöny maradt az ablak előtt, föl tűztük, annak nem árt a víz. A katonák huszonötén jöttek, meg néhányan az erdé­szetből, a targoncakezelők a szörpüzemből, segítettek a mentésben. A legnagyobb fegy­vertény: a révállomás melletti betonelemgyártó szövetkezet üzeméből délután egytől haj­nali háromig négyezer zsák nátriumszulfátot hordtak a szárazra, összesen 200 tonnát, vállvetve az üzembeliekkel. Az utcába most benézett a Duna, gyerekek pancsolnak, ahol máskor futkorásznak. Te­repjáró Gaz érkezik az ÉDÁSZ-tól, a sofőr bátran be­lehajt a vízbe, de félúton meg­áll, hátramenetbe kapcsol... A kombájnok a szobi Űj Barázda Tsz tábláján már a hegy alatt vágják az ár­pát. — Még próbaüzemben ha­mar lekaptuk ami az Ipoly partján volt, így csak a szal­mabálákat bontogatja a víz — mondja Kanyó András gépcsoportvezető, négy kom- bájnos parancsnoka. — Igaz, helyenként már az országút is tocsogós, de már az innen­ső szélről is elvittük a víz elől, ami a mienké. Hajóval hozzák az élelmiszert Korzózni járnak az em­berek délután a vízpartra, az már bizonyos, hogy tragédiá­tól nem kell tartani. Bosszú­ság akad bőven. A víz,parti házak földbe ásott pincéiből hordják ki a krumplit, a part­menti víkemdházak alagsori konyháiból a probán-bután gázpalackot, a vízirendőrség járőrei a part mellett cir­kálnak, s a kézi hangosbe­szélőn erélyesen. figyelmez­tetik a némely elhagyott ház körül kószáló csónakosokat, vegyék másfelé az irányt, biztos, ami biztos, jobb meg­előzni, hogy lába keljen egy­nek, s másnak, mint nyomoz­ni utána. Csöndesek a ha- jóutak egész álló nap, csak a csehszlovák Kisuca önjáró uszály és a román Alexand­ria vontató küszködött az ár­ral szemben, lassan, mert nehéz haladni, s mert min­den jóravaló hajós tudja, hogy ilyenkor nem szabad erős hullámot verni, rongál­ni a vízben álló építménye­ket. A vízi rendőrök rang­idős főtörzsőrmestere hozza a hírt: a Szentendrei-sziget csúcsán, Kisorosziban köz­ellátási gondokat okozott az ár, elöntve a bekötő utat, meg­bénítva a komp forgalmát, de a helyiek végül orvoslást ta­láltak a bajra, a templom­mal szomszédos, partra futó utcában szükségkikötőt épí­tettek az átkelő hajócskáknak, s a személyjárattal hordták be a bolti árut — kenyeret, húst, zöldséget — a faluba. A. Z. Útelzárások A KPM útinform keddi tá­jékoztatása szerint Győr és Veszprém megyében a Rába és a Marcal áradása miatt a Bodonhely—Kisbabot közötti utat, a kamondi bekötő utat és a Csögle—Dorgáta közötti utat a forgalom elől elzárták. Csongrád megyében a bel­víz miatt szüntették meg a közlekedést, a Pálmonostor— Csánytelek és Hódmezővá­sárhely—Makó közötti úton: a forgalmat terelőúton bonyo­lítják le. A Duna áradása következ­tében a 2. számú főutat Sződ­liget térségében, a 12. számú főutat Nagymaros térségében, a 11. számú főutat Visegrád— Pilismarót között zárták el a forgalom elől. Továbbra is tünetei a közlekedés a Szob —Hont közötti úton. A köz­úti közlekedést az említett helyeken terelőutakon tartják fenn. A Szentendrei-szigeten Kisoroszi térségében egy al­sóbbrendű út, Csepel-szigeten több, a révhez vezető út ke­rült víz alá. Vas és Zala megyében a fo­lyók apadása következtében a közúti korlátoaSsokat meg­szüntették, és a helyreállítá­si munkálatokat megkezdték. Bébidoboz Hazánkban egyedül a Gyümölcs- és Fözelékkonzervgryár készít bébiételeket. A konzervek dobozait Dunakeszin gyártják. Képünkön Valentin József né dobozokat hegeszt. Tóbiás Irén felvétele Munka és szórakozás az aligai építőtáborban Csak félik telik nehezen a láda Lapunkban már korábban hírül adtuk, hogy az iskola­év befejeztével szerte az or­szágban számos ifjúsági tá­bor nyitotta meg kapuit. A napokban a balatonaligai épí­tőtábort kerestük fel. A balatonaligai építőtábort a magasabb part felől árnyas fák védik, a hatalmas terület utolsó fűcsomóit pedig a kék­lő vizű tó hullámai nyaldos­sák. A nyolc-tíz ágyas szo­bák verandáját széles üveg­ablakok kötik össze a külvi­lággal. Viharos időben rajtuk keresztül különösen szép lát­ványt nyújt a felkorbácsolt tó. Rékaujjró szuperverseny A kapun belépőket az épí­tőtáborok jellegzetes képe fogadja. Munkaruhás lányok mindenütt, sokan fürdőruhá­ba öltözve kergetik a labdát, mások beszélgetnek, énekel­nek. A táborvezetői épület falán komoly, fekete tábla függ, rajta játékos rajzok, vidám feirat: brekkancs-bé- kaugró szuperverseny — utá­na a győzteseit neve követke­zik. A tábort vezető Pázmándi Lajosáétól — tanárnő a Bor­sod megyei Kisgyőrött —, a Talán a vízibusz majd kiköt. A veszélyeztetett, részben már elöntött legelőről biztonságos helyre terelték a lórévi Duna menti Tsz teheneit. Nagy Iván és Szakos János felvételei tábor életéről, munkájáról ér­deklődöm. — Borsod és Pest megyéből jöttek a fiatalok Aligára, ösz- szesen 333-an. Valamennyien lányok, 15 és 18 év közöttiek. Két műszakban hat-hat órát dolgoznak a siófoki állami gazdaság alsótekeresi gyümöl­csösében. Ribizlit, cseresznyét, őszibarackot szednek, segí­tik a zöldségtermesztést, a faiskolai munkát. Akik ép­pen nem dolgoznak, játékos vetélkedőkön mérik össze erejüket, sportolnak, szóra­koznak, fürdenek, Harmincöt brigád tevékenykedik nálunk, pontos napirend szerint. — A legjobb eredményt elérőket megjutalmazzuk, a legsikeresebbeket például külföldi utazással. A lányok nagyon lelkesek. Az első éjszakán — bár tíz órakor van a takarodó — még későn is nótáktól visszhangzott a tábor. A vidámak Még beszélgetünk, amikor felhangzik a lányokat szállító autóbuszok motorjainak zú­gása. Az állami gazdaság 17 holdas gyümölcsöse legalább húsz kilométernyire van a Balaton-parttól. A kijáratnál brigádonként gyülekeznek a lányok. Az egyik maroknyi csoportnál igencsak jó hangulat ural­kodik. Mint később kiderült, ők nyerték a békaugró szu­perversenyt, s most azon nevetnek. — Bár nincsen hivatalosan nevünk, mi mégis vidámak­nak nevezzük magunkat — mondja a brigád vezetője, Paulik Ilona. Kedvük, öltöze­tük is ezt igazolja Fakult­sárga trikót viselnek és szür­ke munkaruhát. A blúzokon mókás feliratok. Pirosló ládarengeteg Dombos vidéken kanyarog utunk, nyárfák, magasba tö­rő jegenyék szaladnak el mellettünk. Elhagyjuk Enyin- get is, s innen már csak néhány kilométer az álla­mi gazdaság. Az utolsó pár száz métert gyalog tesszük meg a szemet gyönyörköd­tető cseresznye- és meggyfák között. Az út hajlata mun­kából érkező, fáradt lányok csapatát rejti. Tréfálkoznak az érkezőkkel. A sorok között pirosló ládarengeteg tűnik fel. A délelőtti műszakosok tel­jesítménye. Nem sok idő telik el, s az érkezők szétszóródnak a ribizlibokrok között. A ládák alját lassan lepi el az apró fürtök tömege. A „vi­dámak” mellé szegődöm. Egy magas, barnahajú, szemüveges lány mutatja be a brigádot: — Tizen dolgozunk együtt. Negyedikesek vagyunk. Az abonyi Kinizsi Pál gimná­ziumból jöttünk. A brigád­nak Nagy Magdolna, Mészá­ros Ilona, Gyikó Ágnes, Ká­dár Ilona, Nagy Gabriella, Göncöl Anna, Nagy Edit, Paulik Ilona és Baumann Ilo­na a tagja — mondja, de alig fejezi be a nevek soro­lását, amikor a sorok közül megszólal egy hang: — A Marticseket kifelejtet­ted! A közbeszólásra felcsattanó nevetés a válasz. Eltelik új­ra egy kevés idő, elcsendese­dik a beszélgetés, mindenki a' munkára figyel. Hamarosan felhangzik az első jó kedvvel végigdúdolt dallam, amelyre erősödő hangon válaszolnak a többiek: „Dalolj babám kedvedre, / nem hányom a szemedre.” „Csak jót mondhatok” Kis Ferencné, az állami gaz­daság hrigádvezetője Mátra- derecskén él. A nyári hó­napokban itt dolgozik. Addig, amíg tart az idény, ö mondja a lányok munkájáról: — Lelkes társaság ez. Any- nyit dolgoznak, amennyi az erejükből telik. Nem bánják a fáradságot. Mindössze egy dolgot sajnálnak: a ribizli ki­csit savanyú, csak cukorral jó. Igaz, a műszak leteltével ehetnek az út menti cseresz­nyefákról is. A beszélgetésbe Maries Sán­dor is bekapcsolódik. Immár tíz éve kertész az állami gaz­daságnál. — Sokat segítenek a lá­nyok az állami gazdaságnak. A leszedett gyümölcs kilójáért 1 forint 50 fillért kapnak. Ez a legjobbak jutalmazására elegendő. A világban ma­napság mindenfelé jelentős a munkaerőhiány. Nálunk — úgy gondolom — ez a kérdés legalábbis ilyenkor megoldott. Nem mondom, hogy a lányok annyit dolgoznak, mint a gyümölcsöst jól ismerő, gya­korlott asszonyok. De nem is maradnak el mögöttük. Ha róluk beszélek, csak jót mond­hatok. Lassan indulnunk kell. Út­közben a lányok egyik bölcs magyarázatára gondolok: — Sokan azt hiszik, nehe­zen telik a láda. Az első ap­ró fürtök eltűnnek a dobo­zok alján. Ilyenkor egy ki­csit akarni kell. Mert a láda csak a feléig telik nehezen. Utána már megy minden, mint a karikacsapás. Virág Ferenc *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents