Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-31 / 178. szám
ALACI ÁLLAMI GAZDASÁG A héten befejezik az aratást KÖLCSÖNKOMBÁJN LETKÉSEN A járás legnagyobb területű 6s legmodernebb mezőgazda- sági üzeme az Alagi Állami Gazdaság. Abban is különbözik a termelőszövetkezetektől, hogy földjei különböző helyeken, Dunakeszin, Vác környékén, Szobon is vannak. A gazdaság főmezőgazdásza, Mészáros András szerint, náluk az aratás nem olyan izgalmas, eredményeket eldöntő munka, mint a környék termelőszövetkezeteiben: mindössze 923 hektár búzát, 30S hektár tavaszi árpát és 327 hektár repcét ültettek, és a betakarítás jól gépesített. Legmodernebb kombájnjukat, egy nyugatnémet betakarító berendezést, mely egymaga naponta 20—25 hektárnyi gabonaterületről képes vágni, csépelni, tisztítani, segítségképpen kölcsönadták a letkési Ipolyvölgye Termelőszövetkezetnek: vállalták, hogy 300 hektár gabonát aratnak le vele. A kölcsön, mint ezt az eredmények is bizonyítják, nem megy kárukra': búzából már csak 100 hektár vár aratásra. A tavaszi árpa és a repce vágása is a végéhez közeledik. Ha jó az idő, a héten túljutnak a munkán. Jók a termésátlagok is. Búzából például 33—34 mázsa a hektáronkénti átlag, pedig sok táblájuk homokos terület. Az utolsó napokban egy kicsit lassul a munka: fáradnak a kombájnosok, gépkocsivezetők, mindazok, akiknek részük van a betakarításban. A gazdaság igyekszik kedvezni, bőséges élelmet, üdítő italt ad a földeken dolgozóknak. (—ás) JEGYZET Késnek a vonatok Késnek a vonalok. Régi téma mát az. Ülünk vagy tízen a nagymarosi állomáson, és bosszúsan várjuk a 7 óra 54 perces vonat érkezését, mert ugye, már 8 óra 20 perc. A forgalmista kétszer is bemondja: — A Budapest 'Nyugati pályaudvarra közlekedő személyvonat előreláthatólag 20— 25 percet késik. Öt perc múlva, a közlés szerint már csak 22 percet késik. Előreláthatólag. Ha minden igaz, még ma eljutunk a Nyugatiba. Néhá- nyunkat majd megszidnak munkahelyünkön, esetleg levonnak késésünk miatt a fizetésünkből, mások elkésnek fontos megbeszélésekről, megint mások a Balaton felé induló vonatról maradnak le. Szóval bosszankodunk, de úgy láts2ák, hiába: régi téma már ez. Végre megérkezik a vonat: 8 ó*a 26 perckor. A forgalmista csak keveset tévedett: a szerelvény 30 percet késett. I Régi téma ez. De váljon I meddig? ★ Nemrég történt ez az eset is. Mit sem sejtve, felszálltam a Nyugati pályaudvaron, több száz utastársammal együtt a 15 óra 22 perckor induló vonatra, amely, gyorsított járat lévén, csak néhány állomáson áll meg Vácig. — Ezzel hamarább hazajutunk — gondoltuk. Tévedtünk. Dunakeszin máj- megelőzött egy gyorsvonat, Gödön még egy, s ott végleg leparkíroztunk. A forgalmista közölte: szálljunk le a vonatról, s menjünk tovább a következővel, azzal, amelyik a Nyugatiból csaknem negyedórával utánunk indult. Sokan bosszankodtak, a jelzőket és véleményeket nem sorolom fel. Többen főleg azt nem értették, miért nem úgy közlekedtetik a gyorsvonatokat, hogy azok ne zavarják a személyvonatok forgalmát? F. Z. VÁCI WAPLO A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁC I JÁRÁS ÉS VÁC VÁ R OS RÉSZÉ RE XIX. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM 1975. JŰLIUS 31., CSÜTÖRTÖK Határidőre elkészül az új művelődési központ Tovább fokozódóit a társadalmi összefogás elmaradnának a járulékos beruházások. A legnehezebb helyzetben a deákváriak vannak, hiszen 5 év alatt, egy óvoda kivételével, semmi sem épült a lakótelepen, még az egyetlen vendéglőt is be kellett zárni, mert életveszélyessé vált. Talán valamit enyhít a bajon, hogy a váci ÁFÉSZ most egy 200 négyzetméteres élelmiszer- üzletet épít, s augusztus 20-ra elkészül egy másik 75 személyes óvoda. Az iskolát tornateremmel és egy 500 adagos konyhával bővítik. Egyre nagyobbak az igények. Szükség van új lakásokra is, máris 1300 jogos’igényt tartanak nyilván a tanácson. Az elkészült új óvodák ellenére a gyerekek 90 százalékát tudják csak felvenni, s a bölcsődék is túlzsúfoltak. A Földvári téren épített iskola, az ottani gyerekek g'ondját megszünteti, de máris nyilvánvaló, hogy Deákváron előbb-utóbb Nagy örömmel fogadták a város és a környező községek autósai a modern, jól felszerelt AFIT-szervizt. Mint a tanácselnökhelyettes elmondta, sok panasz volt a szerviz munkájára, de most már nagyobb a fegyelem, kevesebb a kifogás ... Két nagyáruház épült az ötéves tervben. A tulajdonosok, a váci ÁFÉSZ és a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat forgalma azt mutatja, hogy megérte Vácra építeni. Lényegesen javult a város és vonzásterülete közlekedése, ami az új Volán-telep elkészültének köszönhető. Százhúszmillió forintba került az új váci tejüzem. Ha ekészül, nem lesz panasz a tejre és tejtermékre. Soha nem látott még a város akkora társadalmi összefogást, mint amilyen az új művelődési központ építése során megvalósult, A váciak társadalmi munkával, kommunista szombatokkal segítenek. De szigorú bírálók is, figyelemmel kísérik a munka menetét. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az építők a kezdeti elmaradás után, most szocialista szerződést kötöttek, és ígérik, hogy december 8-ra, a város felszabadulásának napjára átadják rendeltetésének az új művelődési intézményt. Az ötéves terv beruházásainak felsorolása nem teljes. Nem szóltunk a gázprogramról, a milliókat felemésztő kisebb-nagyobb beruházásokról, a milliókat felemésztő a parkokról, a játszóterekről és így tovább. Végezetül az elmúlt ötéves terv számadataiból csupán egyet említünk: tavaly a város lakossága ötmillió forinttal segítette a városépítést. (csulák) Elhalasztották a forgalomszámlálást Jelentkezőket várnak Már hírt adtunk arról, hogy a városi tanács forgalomszámlálást tart a városi utakon. Célja: felmérni az útvonalak igénybe vételét, s megfelelően intézkedni azok korszerűsítésére, új utak építésére, tehát a későbbi tervek előkészítését szolgálja. A mostani forgalomszámlálást mégis el kellett halasztani, mert nem volt elég jelentkező, aki a kijelölt utak mentén felmérje a forgalmat. A forgalomszámlálás úja'bb időpontja: augusztus 10., 17., 24., szeptember 9. és 25., reggel 6 órától 18 óráig. A városi tanács műszaki osztályán augusztus 8-ig személyesen, vagy írásban lehet jelentkezni forgalomszámlálónak. A Új munkarend a Dunakeszi Járműjavítóban Augusztus 1-től megváltozik a Dunakeszi Járműjavító Vállalat munkarendje. 6 óra 50 perc helyett, 6 óra 45 perckor kezdődik a munka, és 15 óra 10 perc helyett, 15 óra 20 perckor fejeződik be a műszak, így a dolgozók több szabadidőhöz jutnak a hét végén: a szabad szombatos hét végeken ugyanis 12 óra 25 perckor fejeződik be a munkanap. Búcsú az oídalkocsigyártástól Negyedmillió motorkerék- pár-oldalkocsi készült a Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyárában. A gyártás befejezése alkalmából, augusztusban, az elmúlt 20 év eredményes munkájára emlékeznek a volt ol- dalkocsi-csomagoló műhelyben. Magyar Rézfúvósnégyes a Múzeumkertben Mélyülő barátság Vendégekként — Suhl megyében A sóbányászok csapata A Váci Híradás Vasas bronzérmes labdarúgócsapata NDK-beli testvérmegyénkbe, Suhlba utazott: Bad Salzungenban, az 1200 éves város ünnepségsorozatán vett részt. Bad Salzungenban, a 25 ezer lakosú városban, a Híradás labdarúgói a Kali Werra II. ligás labdarúgócsapat vendégei voltak. Fehér köpenyben Az izgalmas, Budapest— Lipcse közötti repülőút után — a csapat tagjainak többsége először ült repülőgépen —, a vendéglátók, autóbusszal, Lipcsétől több mint 200 és Bad Salzungentől 8 kilométerre levő szálláshelyükre, Merkersbe vitték a fiúkat. Érkezésük másnapján, szálláshelyükről, a váci játékosok az ünneplő, felvirágozott és zászlódíszbe öltözött városba mentek, ahol az 1200 éves település történetéről hallottak előadást. A városnak és környékének legnagyobb értéke a három sóbánya, és a több sófeldolgozó üzem, melyekben 8 ezer munkás dolgozik. Tájékoztatták a fiúkat arról is, hogy délutáni ellenfelük, a II. ligában szereplő Kali Werra is a sóbányászok csapata. Az előadás után megtekintettük a világhírű sószanatóriumot, ahol a légzési zavarokban szenvedőket gyógyítják. A szanatóriumban különböző nemzetiségű betegek voltak, köztük 34 magyar is. A szanatórium igazgatója elmondta, hogy a betegek gyógyítása és ellátása teljesen ingyenes, fizetniük csak utazási költségüket kell. Miután a váciak is, az előírásnak megfelelően, fehér köpenybe öltözve, megtettek néhány kört a sóbelélegző folyosókon, nem éppen édes szájjal távoztak a szanatóriumból. Döntetlen és Kőkapu Bad Salzungenben, az Október 7. Stadionban, az ottani szakásokhoz hűen, trombiták harsogása közepette vonult a pályára a két labdarúgócsapat. Zászlócsere, majd megkezdődött a mérkőzés a Kali Werra és a Váci Híradás labdarúgói között. A vendéglátók hamarosan 2:0-ás vezetéshez jutőttak, de a Híradás egyre jobban belelendült, s még az első félidőbén egy, majd a második játékrészben újabb góllal kiegyenlítettek. A végeredmény így 2:2 lett, ami a II. ligás Kali ellen sikernek számít. A magyar fiúk a második játékrészben többször is nyíltszíni tapsot kaptak, látványos, technikás játékukért. Mérkőzés utáni banketten vett részt a csapat, melyen megjelent a város polgármestere, Heinz Kunze is. Király Tamás átadta a város polgár- mesterének a Kőkapuval díszített, 900 éves- városunkat jelképező színes zászlót, majd a vezetők és játékosok ajándékokkal kedveskedtek egymásnak. A bankett kitűnő baráti hangulatban zárult, s a két vezetőség megállapodott, hogy jövőre a Káli Werra labdarúgócsapata Vácra látogat. Az Erzsébet- asszonyházban Másnap az 51 ezer lakosú Eisenach város és Wartburg várának megtekintése következett. Az egykori várpalota főépítménye, a tartománygrófi ház, az NDK legjobb állapotban megmaradt, talán legszebb román stílusú épülete. Végighaladva a vár részeiben, a lovagteremtől a Luther-szobáig, a leglátványoisabbnak az apró mozaik vakolatú Erzsébet- asszonyház tetszett: ebben a szobában lakott 1211-ben a négyéves magyar királylány. A róla szóló legendákat az Er- zsébet-galériában gyönyörű freskók mutatják be. Német barátaink még az utolsó előtti napot is színessé tették: elvitték a labdarúgókat Bad Liebenstcinbe, ahol az Altensteiner-Höhle barlangot mutatták meg nekik, majd a trusetáli, félig mesterséges vízesést, végezetül pedig az inselbergi tv-toronyból a gyönyörű kilátást. Üfcban a szállás felé, Fried- richrod közelében, a nemzetközi úttörőtáborban magyar úttörőkkel, közöttük két váci f iúval is találkoztak. Másnap korán reggel utazás Lipcsébe, s az utolsó kedves emlék, a Lipcse—Budapest repülőút. László Attila A vendéglátók társaságában, a sószanatóriumban Pálinkás János felvétele Augusztus 2-án, szombaton este 7 ófai kezdettel, a Vak Bottyán Múzeum kertjében a Magyar Rézfúvósnégyes ad szabadtéri hangversenyt. Az együttes tagjai: Inhoff Ede, Varasdy Frigyes, Steiner Ferenc és Sztán Tivadar. Gordonkán közreműködik Szö- dényi Nagy Enikő. Ilyen jellegű zenét ritkán hallhatunk Vácott. A színvonalasnak ígérkező műsorban Gervais Reneszánsz táncok, Reiche Három toronyszonáta, Gabrieli Két ricercare, Bach C-dúr szólószvit, és Mihály András Kis toronyzene című műve kapott helyet. Jegyek elővételben válthatók a művelődési központ pénztárában és a múzeumban. Rossz idő esetén a hangversenyt a múzeum belső termében tartják meg. ★ A művelődési központ megkezdte a belépőjegyek árusítását az augusztus 17-én megrendezésre kerülő Lehotka Gábor—Sziklay Erika hangversenyre Péter Pál Városunk 1975. évi úszóbajnokai Két úszóversenyt bonyolítottak le a napokban a városi uszodában. Vác város 1975. évi úszóbajnokai a következők: 400 méteres férfi gyors- úszás: Vízkelethy Péter (Váci Vízmű), 100 méteres férfi mellúszás: Haris Tamás (Váci Víz'mű), 100 méteres férfi pillangó: Tóth László (GYESE), 100 méteres férfi hátúszás: Kovács Zsolt (Váci Vízmű), 200 méteres férfi mell: Haris Tamás (Váci Vízmű), 400 méteres férfi vegyes: Vízkelethy Péter (Váci Vízmű), 4X100 méteres férfi gyorsváltó: Gyöngyösi Energia SE (Tóth, Török, Horváth, Bognár). 4X100 méteres női gyorsváltó: Váci Vízmű SE (Haris, Győri, Bélák, Takács), 100 méteres leány mellúszás: Bóbi Beáta (GYESE), 100 méteres ifi női mellúszás: Haris Ágnes (Váci Vízmű), 100 méteres serdülő fiú pillangóúszás: Vízkelethy Péter (Váci Vízmű), 100 méteres fiú gyorsúszás: Ripka Kálmán (GYESE), 100 méteres gyermek leány gyorsúszás: Bódi Beáta (GYESE), '200 méteres serdülő fiú mellúszás: Fazekas Rudolf (Váci Vízmű), 100 méteres gyermek fiú mellúszás: Ripka Kálmán (GYESE), 100 méteres ifi női gyorsúszás: Haris Agnes (Váci Vízmű). A gödi Fészek napok KISZ Kupa úszóversenyeinek győztesei: Vízkelethy Péter (Váci Vízmű), Haris Tamás (Váci Géza Gimnázium), Soltész József (DMRVV, Vác), Bódi Beáta (Gyöngyös), Haris Agnes (Vác, Géza Gimn.), Fazekas Rudolf (Váci Vízmű), Szalat- nyai Gábor (Váci Öntöde), Kovács Zsolt (Váci MŰM), Kozma György (Forte) Budavári Margit (Abony). Fészek napi sportversenyek A váci városi-járási sport- felügyelőség augusztus 2-án és 3-án bonyolítja le a hagyományos Fészek napi versenyeket, kézilabda, kispályás labdarúgás, röplabda és lövészet sportágakban. Kispályás labdarúgásban 2-án (szombaton), 9 árakor kezdődik a selejtező, az alsógödi sporttelepen. A nőik szombaton lejátsszák a döntőket is, a férfiaknak 3-án (vasárnap) délelőtt 11 órakor, a gödi Fészek kispályáján lesz a döntő. Kézilabda: férfi—női, augusztus 3-án, 9 órakor a Gödi TK-pályán (Göd-felső). Röplabda: férfi—női, augusztus 3-án, 9 órakor a Dunakeszi Vasutas Sporttelepen. Lövészet: férfi—női kispuska, 3-án, 9 órakor, a dunakeszi lőtéren. k L i Mennyire hiányzott öt éve az a kétezer lakás, amit terveztünk. Hiányoztak az üzletek, a közművelődési intézmények, óvodák, iskolák, az^ áruházak és a töbhi új létesítmény. Tari Kálmán, a városi tanács elnökhelyettese ezekről a beruházásokról adott tájékoztatást. Tekintsük át, mit terveztünk, és mi épült öt év alatt? A legfontosabb feladat a lakásépítés volt. Kétezer lakást irányzott elő a terv, 950 tanácsi, a többi szövetkezeti, OTP- és magánerőből felépülő, s ebből 834 tavaly elkészült. Az idén 131 tanácsi lakást kell befejezni. A pénz megvan rá, csupán a Pest megyei Állami Építőipari Vállalaton múlik, valóban elkészíti-e időre? A tervek szerint épültek a szövetkezeti és az OTP munkás- lakások is. A lakásprogramban részt vevő vállalatok, a Pest megyei, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat, a Pest megyei tanácsi és a 6-os számú szövetkezeti vállalat dolgozóinak munkájára sok a panasz. Most csak egyet említünk: a Pest megyei 6-os számú szövetkezeti építőipari vállalat többszöri határidő-módosítás után átadta ugyan az ifjúsági szövetkezeti lakástömböt Deákváron, de a bojlert és a függönykarnisokat elfelejtette beépíteni: a fiatal lakóknak most főhet a feje, hogyan fürödjenek, mossanak. A nagyszabású lakásépítési program mögött mintha kicsit