Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-31 / 178. szám
A Szovjetunió természeivilága Kiállítás az Árammérőben A város közművelődési programjainak választéka bővül a közeli jövőben. A városi tanács vezetői felvették a kapcsolatot a Szovjet Kultúra és Tudomány Házával. Az első közös szervezésű rendezvény nyitására augusztus elsején, pénteken kerül sor. A Szovjet Kultúra és Tudomány Háza egy kiállítási anyagot hozott a városba, amelyet a Ganz Műszer Művek Gödöllői Árammérőgyárában mutatnak be. A számos fényképből álló tárlaton a Szovjetunió természetvilágával ismerkedhet meg a látogató. A kiállítás pénteken dél- uíán fél háromkor nyílik. II. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM 1975. JÜLIUS 31., CSÜTÖRTÖK A jövő héten a paradicsom Szedik az uborkát Vnnvpi dósetes A tanműhelytől a gyógyszertárig Ezekben a napokban futnak be a Hazafias Népfront járási bizottságához a gödöllői járás községeiből az alkotmánynapi ‘ünnepségek előzetes műsortervei. A múlt évek hagyományaihoz híven az idén is nagyszabású ünnepségek színhelye lesz a járás. S ha már a hagyományokról van szó, tegyük hozzá ezt is: augusztus 20-án is sok új létesítményt adnak át a lakosság képviselőinek az építők. Augusztus 20-án, délelőtt Aszódon — ahol három község: Aszód, Iklad és Domony lakosai ünnepelnek — átadjak a szakközépiskola 20 millió forintos költséggel felépülő tanműhelyét. Erdőkertesen — ugyancsak délelőtt tíz órakor — avatják fel kijzségbeliek jelenlétében az új sportpályát. Ezzel egy időben nyitják meg Valkon a régóta várt gyógyszertárat. Gyarapodó Bag Épül Bagón a fogorvosi rendelőintézet. Az új egészségügyi intézmény kivitelezői kisiparosok. A terveket Mihalicza József társadalmi munkában készítette el. A nagyközség óvodájának korszerűsítése is ezekben a napokban történik. A felújítás tetemes költségeit úgy sikerült csökkenteni, hogy a munka egy részét az ikladi Ipari Műszergyár csőszerelő szocialista brigádjai vállalták — társadalmi munkában. Tábornyitány Augusztus elsején — pénteken — délelőtt tíz órakor Szárion, a Székely Bertalan Múzeum kertjében ünnepélyesen megnyitja kapuit a Gödöllői Agrártudományi Egyetem képzőművészeti szakkörének alkotótábora. A rangos esemény vendége lesz dr. Losonci Miklós művészettörténész, aki a pénteki megnyitón ünnepi beszédet mond. Az uborkára jó volt az idő, de a szedőkre nem, mondta Gádor Mihály, az Egyesült túrái Galga menti Termelő- szövetkezet kertészeti brigádvezetője. Csak az utóbbi napok időjárása viselte meg a termést, van olyan terület, ahol húsz-huszonöt százalékos a jégkár. Még a hónap elején, július 4-én kezdték el a munkát az uborikaföldön, s előreláthatólag AratÉsíinálé a hét végén A szövetkezet gépei a borsót csépelik. Járásunk egyre több gazdasága foglalkozik nagy területen borsótermesztéssel. A rossz időjárás következtében sok helyen egybeesett a gabona és a borsó betakarítása, s csak komoly, átgondolt szervezéssel tudtak mindkét növénnyel foglalkozni. A valkói Egyesült Zöldmező Termelőszövetkezetben is párhuzamosan halad a munka. A borsó egy részét — technikai akadályok miatt —, nem tudták, időben leszedni, ezért az eredetileg tervezettnél kevesebbet, mintegy löl vagon 48 mázsát szállítottak a Hatvani Konzervgyárba. Hektáronkénti átlagtermésük 45 mázsa volt. Magborsónak mintegy 200 hektárnyi maradt meg, ennek a betakarítása folyamatos. Úgy tervezik, hogy a búza aratásának befejezése után valamennyi géppel a borsóra mennek. A gabona betakarítását vasárnap fejezik be. A szövetkezet vácszentlász- lói üzemegységében már rímcsen lábonálló búza, egy- egy kisebb tábla vár még aratásra, a valkói és a zsámboki határban. Az átlagtermésük takarmánybúzából 45 mázsa, étkezési búzából pedig körülbelül 40 mázsa. Mint a szövetkezetben elmondták, ha kevesebb csapadék esik, az utóbbiból is elérték volna a 45 mázsát. fi szoborról Lapunk a múlt héten háromrészes sorozatban számolt be olvasóinknak .a gödöllői Petőfi-szobor történetéről. Sőt szombaton még Olvasóink Fóruma — rovatunkban is közöltünk a témához szorosan kapcsolódó állásfoglalást. Megfeledkeztünk viszont arról, hogy a Gödöllői Kisegítő Általános Iskola pajtásai egy esztendővel ezelőtt védnökséget vállaltak a szobor környékének rendben tartásáért. A Városgazdálkodási Vállalat kertészetétől virágot kaptak az 5855-ös számú Gábor Áron úttörőcsapat pajtásai, s azóta is gondját viselik a szobornak. NÉPSZERŰ A PANORAMA Tankönyvek egymillióért VAN. AKINEK A KRIMI A diákok nagy szomorúságára telnek a gödöllői könyvesbolt raktárai. E hónap elején érkeztek meg az első tankönyvek az üzletbe. Mint Polgár József né boltvezető elmondotta, a tankönyveket az iskolák előzetes megrendelései alapján szerzik be. Tavalyi tankönyvkészletük értéke megközelítette a 900 ezer forintot, az idén előreláthatólag eléri az egymilliót. Ez idáig főleg az általános iskolai tankönyvek sorakoznak a raktárbáíT; A raktárkészlet értéke körülbelül 750 ezer forint. A könyvhét után megcsappant a bolt forgalma. Ebben a hónapban 425 ezer forintért adtak el könyvet. Ilyen nagy nyári melegben a vásárlók a legszívesebben olcsó könyvtári példányokat és krimit vesznek. Ez fér el legjobban az úticsomagban. Népszerűek a Panoráma-sorozat különböző darabjai. Sajnos, mint Polgár Józsefné megjegyezte, igen kevés van belőlük, példányszámban és választékban is. Legnagyobb a kereslete a Magyarország és a Szovjetunió kötetnek. Ebben a szezonban az elsőből 400, a másodikból 300 példány lelt gazdára. Már egy sincs a polcokon. Hetente 500 füzetcsomag Városszerte megjelentek a plakátok: most még húsz százalékkal olcsóbban vásárolhatók az iskolai füzetek! Mint a Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ- áruházában elmondták, a felhívások nyomán szinte rohamra indultak az iskolások szülei. A papír- és írószerosztályon alig győzik a kiszolgálást. Az osztály n^pl forgalma — csak iskolai tanszerekből 10— 15 ezer forint. Az utóbbi időben hetenként 500 füzetcsomagot adtak el. Az évkezdéshez szükséges tanszerek közül csak két fontos dolog hiánycikk: az alsós nebulóknak kötelező gyurma és színes ceruza. Pusztítás a rózsabarackosban Jönnek a pótkombájnok EBÉD GALGAHÉV'lZRŐL szeptember elsejéig szedik. Az eső miatt a múlt hét végén kicsi volt a piaci kereslet, ugyanis az uborka a nagy csapadéktól a konzervgyár által előírtnál jobban megnőtt; ezért valamennyi uborkatermesztő gazdaság vizes, illetve salátás uborkának szerette volna eladni. Az eddigi termésnek körülbelül hetven százaléka méretes uborka, ennek a legjobb az eladási ára. Mint Bencze János, kertészeti sfőágazatvezető-he- lyettes elmondta, százötven galgahévízi és 140 túrái asz- szony van kinn a földeken. Hektáronként száznegyven mázsás átlagtermést terveztek, s néhány napon belül teljesítik is ezt. A tervezett ár kilónként háromötven. A vizes és a salátás uborkát napi igény szerint a ZÖLDÉRT-nek, a MÉK-nek és a FÖSZÖVKER-nek szállítják. A méretes uborkára szerződést kötöttek a hatvani és a nagykőrösi konzervgyárral. A hévízi területen negyven hektárnyi, a túrái határban harminchét hektárnyi az uborkaföld. Az uborka szedésével égy- időben tisztítási munkák folynak a zöldségesföldeken, gyomtalanítják a sárgarépát és a cukorrépát is. Mint a gazdaságban elmondották, zöldségből az idén jó termés várható, teljesítik a termelési tervüket. A zöldségek többségére a konzervgyárakkal kötöttek szerződést: többi között petrezselyemre, sárgarépára is. Ebből a két növényből a ZÖLDÉRT szintén vesz át egy bizonyos mennyiséget Nyári káposztából már sok vagonnyi elment, folyamatos a szedése és a szállítása. Burgonyát az iciín száz hektáron vetettek, a tervezett átlagtermés százhúsz mázsa. Mint minden évben, most is megjelentek a növényen a burgonyabogarak, helikopteres permetezéssel sikerült a kártevőket elpusztítani. A terület egy részét, amely a víztározó közelében fekszik, öntözték is a jobb termés céljából. Bencze János elmondotta, hogy ebből a terményből újkrumplinak semmit sem adtak el. Részint mert az idényhez képest kései volt az ültetés, másrészt pedig nincsen munkaerő a kiszedéséhez. Az őszszel kiásott burgonyát, mint a a szövetkezet többi zöldségféléjét, a MÉK-nek, FÖSZÖVKER-nek és a ZÖLDÉRT-nek adják el. A jövő héten nagy munkához látnak: kezdődik a para- ! dicsomszüret. Ö. E. Immár másodszor találkoztam a hévízgyörki Petőfi Tsz irodájában az Állami Biztosító kárbecslőjével. Ezt a szövetkezetei is gyakran éri az utóbbi időben természeti csapás. Július 23-án, szerdán, negyvenkét milliméter, 25-én, pénteken negyven milliméter csapadék áztatta a gazdaság földjeit. Előttevaló hét végén jég és vihar aratott a határban. A gabonát szinte lehengerelte, kiverte a kalászból a szemeket. A szövetkezet 40 hektáros gyümölcsösében négyszáz, öthatéves barackfát csavart ki tövestől a szél. Akkorra már a termés egy részét leszedték, de a rózsabarack egy része, sajnos, áldozatul esett az ítéletidőnek. De ha süt a nap, szinte kora reggeltől késő estig mennek a gépek. A Petőfi Tsz 609 hektárnyi búzájának eddig a felét aratták le. Bezosztája MV 1-es kiszombori fajtákat vetettek, legtöbb a Kavkázból van. A napokban négy SZK—4-es kombájn halad a búzában, két gép pedig a borsó utolján dolgozik. Itt ís, mint a többi szövetkezetben, nyújtott műszakot kell tartani, gyakran előfordul, hogy a gépek este kilenc után jönnek be a földekről. Hogy azzal se veszítsenek időt, s a kombájnosoknak is jobb kedvük legyen, a galgahévízi étteremből naponta kiviszik a táblák szélére az ebédet. Ha tudnának egész nap aratni, három-három és fél vagon lehetne a learatott mennyiség. Mint a szövetkezetben elmondták, az átvételben nincsen fennakadás, az aszódi malomba viszik a terményt. Pillanatnyilag úgy látszik, hogy a malom korlátozott befogadóképessége miatt harmincöt vagont a tsz- nek kell tárolni. Az eddigi aratás alapján harminchárom-narmincöt mazsa a hektáronkénti átlagtermés. A munkákat nenezíti, nogy a szövetkezet gépparkja elavult. A napokban tárgyalták a gödöllői tangazdaság nagygombosi kerületének vezetőivel, akik a hét végére négy-öt gépét ígértek, kölcsön. Mélyebbre megy a kasza Malomba, vetőmagnak, tárolóba A viszontagságos időjárás csökkenti a learatott gabona értékét is. Az aratás kezdetekor a gabona hektolitersúlya nyolcvankettő volt, most a megdőlt termésnél nem ritka a harminchárom-harmincnégy hektolitersúly sem. Az aratással párhuzamosan szedik az asszonyok az uborkát, s folyik a BR—52-es borsó és a DSP-fajtájú csépié- se. Ezeket zöldborsónak annak idején nem tudták leszedni, ezért most már vetőmagnak tartalékolják. A vetőmagellátóval kötött szerződé« szerint egy részét Tápiószelére szállítják, más része pedig saját vetőmag lesz. A Gödöllői Tan-gazdaság gödöllői kerületében is megdöntötte a csak egy irányban tudja vágni az SZK—ár es kom bájn. Vidékünkön a legnagyobb területen a Gödöllői Tangazdaság termeszt búzát. Korszerű termelési módszerekkel dolgoznak, ennek köszönhető, hogy szinte minden évben a legmagasabb termésátlagot éri el. A tangazdaság az idén 2640 hektárnyi gabona aratását kezdte el. Földjein, mint az egész országban, nagy károkat okozott a mostoha időjárás. A vihar előtti betakarítás alapján termésátlaga 50 mázsa volt, de az utána betakarított gabona mennyisége negyven- nyolc mázsára csökkentette az átlagot. Mint a gazdaságban elmondották, ezen a héten pénteken mindhárom kerületben befejezik a munkát, s ezután már a gépekkel a környező szövetkezetek segítségére tudnak sietni. Jelenleg nyújtott műszakban dolgoznak a kombáj- nosok, reggel ötkor kezdődik a karbantartás, s ha az idő engedi, este hétig, nyolcig aratnak. A megdőlt gabona lassítja a munka ütemét is. A viharverte táblákon a gépek csak egy irányban tudnak vágni; a visszaütjük üresjárat. A gépek is könnyebben felmondják a szolgálatot, mivelhogy mélyebbre kell leengedni a kaszát. A learatott terményből 300 vagont az aszódi és a ferencvárosi malomba szállítanak. 500 vagonnyi mennyiség kerül a kartali és a nagygombosi vetőmagelőkészítőbe. Ugyanebben a két kerületben 100—100 vagonnyi búza tárolására van lehetőségük. Nem csupán járásunkban, hanem szerte az országban számos gazdaság tagja a tangazdaság borsótermesztö rendszerének. A rendszergazda ebben az évben 1200 hektár fajtaborsó betakarítását kezdte meg. Július 30-án, szerdán fejeződött be a munka a borsóföldeken, termésátlaguk 30—31 mázsa. A borsó betakarításában is segítenek a környező gazdaságokon. Körülbelül egy hete adtak kölcsön egy rendrevágó borsókombájnt a vérségi Egyevihar a gabonát. Á búza utolját Barcza Zsolt felvétele sült Barátság Termelőszövetkezetnek. E hét végén újabb két gépet tudnak segítőül adni a vérségi szövetkezetnek. A gyümölcsösben pillanatnyilag nincsen munka, nemrégiben szállították le az utolsó sárgabaracktételeket a nagykőrösi konzervgyárnak. A viharkár ellenére is jónak mondható a termés: 326 mázsa. —őr— SÁTORTÁBOR BALATONLELLÉN Hajóval Zánkára Augusztus hatodika lesz a váltás napja Balatonlellén, a járási és városi úttörőtáborban, amikor a gödöllői általános iskolák pajtásai veszik birtokukba a sátortábort. Az első turnus — augusztus 6. és 15-e között — nyaral Balatonlellén. Ekkor a Kisegítő Általános Iskola Gábor Áron úttörőcsapatának, a Légszesz utcai iskola 1940-es számú Petőfi úttörőcsapatának, a Szabadság téri iskola 1043-as számú Bartók Béla úttörőcsapatának pajtásai, valamint a Zeneiskola fúvószenekara, és a pozsonyi Steiner Gábor úttörőcsapat 45 tagú küldöttsége látogat el a Balaton mellé. A második turnus — amely augusztus 15-töl 24-ig tart — a Petőfi általános iskola 196- os számú Petőfi úttörőcsapatának és az Imre utcai általános iskola 1544-es Bornemissza Anna úttörőcsapatának pajtásaival kerekedik fel. — A tábor egyidőben 220 pajtás elhelyezésére alkalmas — mondotta Bencsik Ernő városi úttörőelnök. — Újdonság lesz a gyerekek számára, hogy egynapos hajókirándulás keretében ellátogatnak a zánkai úttörővárosba. A városi tanács és a KISZ gödöllői városi bizottsága által kezelt ifjúságpolitikai alapból 14 ezer forinttal támogatja a két turnus zánkai kirándulását.