Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-30 / 177. szám
4 I«* ^rj ifi? ms. jClius 30> SZERDA Eloszlatni egy tévedést — <í kiejtésben Cegléd város köznyelvének vizsgálatáról Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának lelkes, hozzáértő hallgatóiból toborzódott az a kutatócsoport, amelynek tagjai mintegy két éven át a helyszínen gyűjtöttek anyagot Cegléd nyelvhasználatának vizsgálatához. E két év során magam is több ízben megfordultam a városban, s nagy örömmel töltött el az az őszinte vendégszeretet, segítőkészség, ahogy például a KÖZGÉP- nél vagy az életkorát és szellemét tekintve is olyan fiatal gyárban, az EVIG-ben fogadtak bennünket. Kétféle „e” A gyűjtőmunka befejeztével ezúton is szeretnék köszönetét mondani a város vezetőinek, hogy olyan megértéssel támogatták törekvéseinket, 'valamint mindazoknak, akik idejüket és erejüket nem sajnálván, több órás beszélgetésre leülteit mikrofonunk elé: A velük való közös munka során diákjaink gazdagabbak lettek szakmai tudásban, élettapasztalatban, emberségben. Korai volna még nyilatkozni a ceglédi köznyelvről, hiszen az összegyűjtött nyelvi anyag értékelése, elemzése még hátravan. Egyetlen jelenséget mégis szóvá kell tennem, egy tévedést meg kell próbálnom eloszlatni; tévedést, amelynek következményeit a ceglédiek nyelvhasználatában, kiejtésében észleltük, de amely bizonyára nem elszigetelten ceglédi sajátosság, s ezért a közönség érdeklődésére is igényt tarthat. Ismeretes, hogy a magyar nyelven beszélő emberek többsége kétféle e hangot tanult meg anyanyelvével együtt: a nyílt és a zárt e hangot: ember, gyerek, mindén, lehet stb. E két hang úgy különbözik egymástól, mint az o és az o, csak ez utóbbiaknak más-más a betűjele, míg a kétféle e hangot — helyesírási hagyományainknak megfelelően — egyetlen betűvel jelöljük. A nyelvészek álláspontja sem egyezik meg mindenben a zárt é mai köznyelvi helyzetét illetően (a legutóbbi vita anyagát 1.: Látóhatár, 1975. február 171—193), jó néhány kérdésben azonban egységes a szakemberek véleménye. Vitathatatlan például, hogy ennek a hangnak jelentésmegkülönböztető szerepe van azok beszédében, akik ismerik a kétféle é-t. Az ő számukra teljesen világos, hogy az eszem és az eszem, a szegek és a szegek szópárokból az első főnév, a második igealak; a vészek jelentése; .vásárolok’, a veszek jelentése pedig: .elveszek’; hogy csak néhányat említsek a sok kínálkozó példából. — A nyelvesztétikai megfontolások is a kétféle e hang megkülönböztetése mellett szólnak. A zárt e olyan változatosságot visz nyelvünk hangzásába, olyan színt képvisel, amelyről kár volna lemondani. Értékként óvandó ■ Tessék csak kiejteni a következő mondatot egyféle e hanggal, majd próbáljuk meg kimondani a megfelelő helyeken szabályosan váltogatva a nyílt és a zárt é-t: „Sejtette, hogy a gyerekekkel rettenetes kegyetlenségét cselekedtek”. Az előző monoton, mekegő, az utóbbi színesebb, árnyaltabb hangzású. Igaz, példamondatunkban szándékosan halmoztuk az e hangokat, de bárki meggyőződhet róla, hogy természetes beszédben is érvényes az, amit e mesterkélt mondatban megfigyelhettünk. Abban is megegyeznek a szakemberek, hogy a zárt é nem nyelvjárási szintű hang, hanem köznyelvi értékű; teljes jogú tagja a magyar nyelv hangrendszerének, helye van a művelt ember nyelvhasználatában, sőt kívánatos volna, hogy — akik így tanulták meg anyanyelvűket — sose feledjék el, értékként óvják. Beszédük szépsége, kifejező ereje ellen vétenek azok, akik a nyelvjárási formákkal együtt (szíp, niz; embör, gyerök stb.) a zárt é-t is kivetik nyelvükből. Különnemű jelenségeket minősítenek azonos módon, s ezzel — akarva-akaratlan — közreműködnek anyanyelvűnk elszeg ényítésébén. Ceglédi gyűjtőmunkánk során azt tapasztaltuk, hogy sok helybéli ember nyelvéből kezd elmaradozni a zárt' é. Volt olyan adatközlőnk, egy fiatal lány, akinek beszédében csak a nyomait lehetett fölfedezni, holott gyermekkorában minden bizonnyal ő is szabályosan használta ezt a hangot. Találkoztunk egy tanárnővel, aki saját beszédében is, tanítványai kiejtésében is tudatosan irtotta a zárt é-t, abban a tévedésben élve, hogy ez provinciális vagy éppen vulgáris jellegű. Egyik kedves segítőtársunk a KÖZGÉP-nél elmondta, hogy közéleti szereplései alkalmával, kivált fölolvasás közben, elhagyja a zárt é-t. Sajnálatos, hogy erre buzdítja az oktatási szünetekben hazalátogató egye. temista fia is. Visszavonulnak a tájnyelvi alakok A zárt é hang tekintélyének megingásában minden bizonynyal nagy szerepe van a napjainkban egyre gyorsuló ütemű nyelvi egységesülés folyamatának. Az iskolázott emberek beszédében a tájnyelvi alakok visszaszorulása, az egységesebb köznyelvi formák előretörése természetes velejárója életmódjuknak. A művelődés széles körben való kibontakozása már a falvakban sem kedvez a szélsőséges nyelvjárási alakoknak. Vigyázzunk azonban arra, hogy — a köznyelvűség téves megítéléséből adódóan — ennek az alapjában véve kedvező folyamatnak ne essenek áldozatul pótolhatatlan értékek. Őrizzék beszédük szépségét mindazok, akik képesek a kétféle e hang megkülönböztetésére. Erre kérem a ceglédieket, amikor a kutatócsoport nevében búcsúzom tőlük, és ismét megköszönöm segítségüket. Dr. G. Varga Györgyi egyetemi docens Tovább emelkedett a kiadott könyvek száma, s az utóbbi 5 évben mintegy 50 százalékkal nőtt a művek választéka és példányszáma — állapítja meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének legutóbbi felmérése. A statisztikák szerint a tavaly napvilágot látott több mint 7 ezer könyveimből a szakirodalom kis híján 3 ezerrel részesedett, ezt a tankönyvek majd 1200-as címszáma követi. A könyvkiadás egyik legörEmlckck, műemlékek Kedden az NDK Kulturális és Tájékoztató Központjában ünnepélyes külsőségek között nyitották meg Borbély László festőművész Emlékek, műemlékek című kiállítását, amelyen felsorakoznak a magyar festőművésznek az NDK-ról készült munkái. Mura menti népdalok egy vajdasági kiadónál Dr. Vinko Zganec, a jugoszláviai Vajdaság egyik neves népdal- és népzenekutatója — a magyar népzenekutatás támogatásával — hosszabb időn át gyűjtötte a Zala megyei délszláv községek szerb-hor- vát nyelvű lakossága által ismert és énekelt népdalokat. Tótszentmárton, Tótszerda- hely, Semjénháza, Figyeháza és Murakeresztúr községekben 34 idős embertől 300 Mura menti népdalt vettek magnetofonszalagra; ebből 180 került kiadásra a Csáktornyái Zrinski Kiadó gondozásában. A Zala megyei délszlávok dalait egy kötetben jelentette meg a kiadó a Muraközben élő délszlávok népdalaival. Mint a gyűjtő megállapítja, a zalai és a muraközi délszláv ajkú lakosság nyelvjárása, népzenéje, folklórja nagy hasonlóságot mutat. A népzenei mű külön fejezetben adja közre a Mura bal és jobb oldalán élő délszlávok katonadalait, a szerelmi, a lakodalmi, valamint az úgynevezett alkalmi dalokat. vendetesebb adata: az elmúlt évben 10 százalékkal több ismeretterjesztő könyv jelent meg, csaknem 20 százalékkal magasabb példányszámban, mint a megelőző évben. Emelkedő tendenciát mutat a szakirodalom kiadása, s gyarapodott az ifjúsági és gyermekkönyvek választéka is. Számottevő a műszaki könyvkiadás emelkedése. Mai szerzők írták a tavaly megjelent szépirodalmi művek körülbelül 60 százalékát. Nyolcmillió fölé emelkedett a fordítások száma. 50 százalék emelkedés Könyvválmték — példányszám Robinsonok P yermekkorom kedvelt re'':r gényhőse Robinson volt. Hogy miért éppen ő? Csodáltam bátorságát, leleményességét, helytállását s nem kevésbé tudását, amely biztosította hogy a rendkívüli helyzetben is feltalálja magát s előteremtse mindazt, amire élete megőrzéséhez szüksége van. A Robinson-ideál éveken át végigkísérte életemet, egészen addig a napig, amíg pajtásaim reám nem osztották Robinson szerepét. Ott álltam a grund egy távoli sarkában, az volt a Robin- son-sziget, ahonnan egész délután sóvárogva néztem a többiek önfeledt játékát. Azokban az órákban üresnek és céltalannak éreztem az életemet, s jómagámat olyan személyiségnek, aki ugyan fontos, hiszen jelenléte nem hiányozhat a gyermek fantáziavilágából, de akire még- sincsen szüksége senkinek. Attól a délutántól kezdve soha többet nem akartam Robinson lenni. Hogy most, annyi év után, miért jutott eszembe ez a régi, gyermekkori emlék? A közelmúltban, tanévzáró értekezleten a gödöllői járásban panaszolta egy iskolaigazgató: „Annyi a feladat, segítség meg szinte semmi...” ! A feladat valóban sok, azon vitatkozni sem lehet, túlságosan mozgalmasak voltak az elmúlt hónapok, de hogy egy tízegynéhány fős tantestülettől szinte semmi segítséget ne kapjon az igazgató, azt kétszer is megkérdőjeleztem jegyzetfüzetemben: erről beszélgetnünk kell. Amikor később rákérdeztem, először csak annyit mondott: „Tudja, sok még a Robinson ..Aztán megmagyarázta: „Azokat a pedagógusokat neveztem el így, akik az oktatáson kívül semmi mással nem törődnek. Csak élnek a világban, mintha egy lakatlan szigeten lennének, ahol rajtuk, a családjukon kívül senki más nem létezik. Bár paragrafus nem szól ellenük, a munkájukra sem lehet különösebb panasz, én mégis félembereknek tartom őket”. A véleményével nem ma- radt egyedül. Másutt, más környezetben is viszonthallottam már ugyanezt, A legtalálóbban talán egyik nagy gyárunk igazgatója fogalmazta meg a Robinsonok természetrajzát: „A munkájukat becsülettel elvégzik — ez vitathatatlan érdemük. Ugyanilyen munkát követelnek a beosztottaiktól is. Csakhogy ... A munka számukra csupán tervteljesítés. Az emberek — gépek. Hogyan végzik el a rájuk bízott munkát nem érdekli őket. Csak a terv teljesítése. Politikai munka, meggyőzés, nevelés — ismeretlen fogalmak a számukra. Mintha nem is azokkal az emberekkel élnék le az életüket, akikkel nap mint nap együtt dolgoznak, hanem valamilyen különleges világban, amely csak a számukra létezik...” T gen, a ma Robinsonjai- nak legfőbb ismérve: önmaguk előtérbe helyezése a közösséggel szemben. Pontosabb definícióval élve: az önzés. Ök azok, akik hangoskodnak ott, ahol a csöndes szó járja, mit sem törődve embertársaikkal, ök azok a bürokrata hivatalnokok, akik számára csak a paragrafus létezik, mert az emberséges ügyintézés esetleg többlet- munkával járna. ök azok, akik gátlástalanul bírálnak és akik azonnal megsértődnek, ha őket bírálják, ök azok, akik részvétlenül haladnak el bajbajutott társuk mellett, de halálosan megbántódnak, ha mások nem veszik észre, hogy rosszkedvűk van. És ők azok, akik! mindig ott vannak, ahol valamit kapni lehet és ők azok, akik hiányoznak onnan, ahol adni is kell. Mindegy, hogy mit: pénzt, vért, munkát, szeretetet, tudást vagy csupán őszinte együttérzést. Robinsonok. Ügy érzik, egyedül élnek egy lakatlan szigeten mindaddig, amíg nem szorulnak rá mások segítségére. Ügy érzik, hogy a levegő is azért van, csak ők szippanthassanak belőle. A Robinsonok nem ennek a kornak a szülöttei. A Ro- binson-természet a kapitalista társadalom emberének jellemvonása. Abból a társadalomból fakad, amely a magántulajdon szentségével együtt az egyén szentségét hirdeti. És rákényszeríti az embereket, hogy látható vagy láthatatlan válaszfalakat építsenek maguk,'köré. önmaguk védelmére. Ahány ember, annyi kis Robinson-sziget TIT árom évtizede már a múlté hazánkban a kapitalista társadalmi rend. De a válaszfalak, az emberek tudatában akarva-akaratlan felépített válaszfalak sok helyütt még állnak. Védelmezik a Robinson-szigeteket, amelyek felett pedig már rég eljárt az idő. Prukner Pál BÉKÉS ISTVÁN: ^mre nótái CljCl B ogár Szabó Mihály ellen még Pestre szállít- tatása napján megindították a statáriális eljárást. Az erről szóló — ugyancsak a Pest megyei Levéltárban elfekvő ‘— jegyzőkönyv így kezdődik: — Ö Nagyméltósága Pálffy Móritz gróf által múlt 1861. évi December hó 25-én ... in- tézvényével a rablók, rabló- gyilkosok és gyújtogatok ellen a rögtönítélö bíráskodás hatalmával felruházván, f. 1862. évi deczember hó 2-án, esteli 6 órakor e megyék szab. kir. Pest városában a Megyeház épületében Árvatörvényszéki elnök tekintetes Földy János, mint rögtönítélő bíróság elnöklete alatt... a rögtönítélő \ törvényszék elhir- hedtt Bogár Szabó Mihály rablók fölött ítéletet mondandó összeülvén; a fentebb megnevezett elnök és közbírák mindenekelőtt ... megesked- tettek arra, hogy az ítéletet ezen szabályok szerint ho- candják. A Bállá Kálmán esetírásának ismertetése után a talponálló bíróság előtt felolvasták dr. Lisztonyi, Pest megyei főorvos aznap felvett, alábbi látleletét: Bogár Szabó Miska 30 éves írtai napon Tekintetes Fenyítő Törvényszék felhívása folytán megvizsgáltatott és a következő sebzések észleltettek: a) A ball mellkason, a csontközi hézagon keresztül ható lövés folytán létrejött sebcsatorna. b) A mellkas oldaltáján megfelelően a négy alsó áll- bordáknak egy fél ujjnyi nagyságú görgeteg sebnyílás, mely beható golyó által előidéztetett. A kilencedik borda törve találtatott. Vélemény. A b) alatti sebzés életveszélyes, minthogy a hasűr nemesebb zsigerei, lép és belek megsértettek, melynek következménye nagyobb- szerű belvérzés és hashártya- lob halálos lefolyással. A bíróság a látlelet alapján megállapította: „hogy miután a vádlott az orvosi vizsgálati jelentés nyomán oly súlyosan sebesült, hogy önerejéből a bíróság előtt megjelenni teljesen képtelen, s miután állapota olyannyira veszélyes lenne, hogy kimúlása bizonytalan időhöz köttetnék; vádlott kihallgatását börtönében kellett eszközölni”. Este 6 órától éjfél előtt háromnegyed 12-ig tartott Bogár Szabó Mihály, halálra sebzett betyár tárgyalása a pesti vármegyeház tömlöcé- ben. A halálra sebzett betyár a közel hatórás tárgyalás, kihallgatás alatt végig eszméletnél volt, értelmes, sőt meggondolt válaszokat adott, s lehetőségéhez képest védte magát, s vallomását, írástudó lévén — sajátkezű aláírásával hitelesítette. A perrendszerű és szokásos önvallomás nem bővítette jelentős részletekkel a Bogárcsalád betyárklodása históriájának adattárát. Mégis, mint e szegénylegény-csapat tetteiről szóló utolsó hiteles tudósítás — egy haldokló konfesz- sziója — megérdemli, hogy évszázados lappangás után — némi rövidítéssel — nyilvánosságra hozzuk. A Pest megyei börtön mélyén, az utolsó óráit élő Bogár Szabó Miskának feltett kérdések és a kapott válaszok így hangzottak: — Mi neved, hogy hínak, micsoda vallásé és sorsú ember vagy? — Bogár Szabó Mihály (csúfnevem nincs) most i. 1862. évi augusztus hó 24-én léptem. a 30. esztendőmbe. Rám. kath., Csongrád megyei, Csongrád városi születés, nőtlen, bolyongó vagyok, lakásom nincs, 1854. ősszel mintegy október 20-án, Kecskeméten lólopásért két évre elítéltettem, mely időt Vácon ki is töltöttem. Ezen lopást Bíró Mihály és Bessenyő Antallal együtt követtem el — írni, olvasni tudok. — Beszéldd el körülményesen mért vagy itt és mit cselekedtél. — Tegnap reggel (deczember 1) összetalálkoztam a Pilisi vármegyével, meglövöldöztek, és mi is őket. Ez így történt: Én Bácskából harmad- magammal, az öcsémmel és Bubán Miskával, két lóval kocsin hajnalra értünk a Jászföldre, Kovács Lőrincz tanyájára, Deklina Istvánhoz, ki ott juhász ember, a kocsit a lovakkal elhelyeztük a szín há- tamögé és ott hagytuk vele Bubán Miskát, hogy vigyázzon a lovakra, én pedig és öcsém Bogár Jakab bementünk a konyhába, és egy kis szolgálólányt találtunk, akitől azt kérdeztem „ki van itthon?” az ángyom — feleié a leány, mire én mondám: „na az kell nekem, nem is kell nekem más csak az ángyod, mert meg akart bennünket elfogatni. — Egyszerre csak megláttuk a vármegyét, hogy jönnek, és én és Jakab öcsém bementünk a jobbfelőli setét szobába, s én ott is maradtam, de Jakab öcsém amint látta, hogy már itt van a vármegye, a konyhaajtót belől- ről kifelé taszította, hogy be ne jöhessenek, míg aztán csakhamar hozzám beugrott a sötét szobába. — A vármegye hadnagyok künn járkáltak, beszélgettek és pipára gyújtottak. Erre a hadnagyok benyitották a setét ajtót és ekkor mi, én és öcsém Jakab a konyhában levő hadnagyokra lőttünk, kik közül kettő a lövésre összeesett. Erre mind a ketten (t. i. én és öcsém) kirohantunk, hogy meneküljünk, azonban én a szűrömet a konyhában hagytam, azt akartam elhozni, ahogy beléptem a konyhába és szűrömet az egyik hadnagy alól ki akartam venni — mert rajta feküdt — azon pillanatban valaki az ablakon belőtt, úgy hogy mindjárt leestem. Engem öcsém (Jakab) és a tanyabeli kuka szolgálló bevonszoltak az istállóba, ezalatt Bubán Mihály a kocsival és a lovakkal tovább állott. — Jakab öcsém pedig az istállóban elbúcsúzott tőllem, Isten hozzádot mondott, és elment, nem tudom merre s hová, azt nem mondta, — Arra jól emlékszem, hogy az egyik, vármegye emberét én lőttem le, a másikat pedig Jakab öcsém. Énnálam volt egy dupla-puska, más semmi, de az öcsémnél volt egy duplapuslca, vont csövű revolver, melyet 80 Pft- ért vett egy embertől, de kinek a nevét nem tudom, mert nem mondta. Én csak egyszer lőttem, de öcsém kétszer, vagyis duplázott. — Mi bizony azér lőttünk, mert különben is elfogtak volna és lelőttek volna, mert ellenségünk a vármegye. (Folytatjuk.) 4 .A , , ' ---/T' , . -y' > s) - ■ ■ ,, ,/• ,,/j 4*4• .<//*?* á>! /., ’ , ' J Vj, tón, U tí s-iS ír/ f *4*' »*>€« 1 4 -fje, c/ J . *. y * ■ V s.s ..' |: jfx /**rj £ * 4-*' -*r41* 4 ssL- ,,,-~~7 V .' / * O' j. .sü.kw;aáaw/.-2ix A megyei iűorvos látlelete. — Pest megyei Levéltár. i i 1 k
