Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-26 / 174. szám

MONOR Újjáalakul a területi KISZ-alapszcrvezct Ä KISZ monori Szamuely Tibor alapszervezetének veze­tősége augusztus 1-én, pénte­ken este 6 órakor, a művelő­dési házban megbeszélést tart a területi KISZ-alapszervezet újjáalakításáról. A megbeszé­lésre olyan bejáró, illetve helybeli dolgozó fiatalok je­lentkezését várja, akik bekap­csolódnának a munkába, és öt­letekkel, javaslatokkal segíte­nék a további tennivalókat. Tévéjük, rádiójuk van Tanulnak, építkeznek A Sülysápon élő 37 cigány- család többsége rendszeresen dolgozik, gyermekeik iskolába járásával nem volt különö­sebb gondja az elmúlt tan­évben a pedagógusoknak, sőt, egynéhányan a felnőttek kö­zül is beiratkoztak a dolgo­zók esti iskolájába. Televíziója 14, rádiója 20 családnak van. öt család OTP-hitelre, kettő saját pén­zéből vásárolt, ugyancsak kettő pedig épített magának lakóépületet. A községbeli cigánylakos­ság . élet- és kulturáltsági színvonala, amint azt a süly- sápi tanács legutóbbi végre­hajtó-bizottsági ülése megál­lapította, évről évre emelke­dik. P E S T • M E GY'! 1 HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM 1975. JŰLIUS 86., SZOMBAT ' A még tisztább, egészségesebb Sülysápért Köszönet a Vöröskereszt-szervezeti tagok hasznos közreműködéséért Gyömrő után, Sülysápon is napirendre tűzte a tanács végrehajtó bizottsága a község egészségügyi helyzetének meg­vitatását Dr. Gáspár István ügyveze­tő körzeti főorvos az egészség- ügyi létesítményeket megfele­lőnek minősítette: az egészség­ház, az orvosi rendelő, a ta­nácsadó, a ravatalozó, vala­mennyi szeméttelep és az úgy­nevezett dögkút egészségügyi szempontból szinte kifogásta­lan. A három körzeti orvos egy év alatt 41 ezer 507 embert vizsgált meg a rendelők­ben, 3 ezer 444-ct pedig, hívásra, saját otthonuk­ban kezelt. Természetesen, amint azt a résztvevők az írásos előter­jesztésből is megtudták, a há­zasság előtti tanácsadás, me­lyet száztizenkilencen igényel­tek és a 871 tüdőbeteg, a cu­korbetegek, a vérkeringési za­varokkal küszködök, az ideg­JO HANGULATBAN Jelentősen javultak a tanácsi dolgozók élet- és munkakörülményei SZAKSZERVEZETI NAP GOMBÁN A szakszervezeti nap részvevői érdeklődéssel nézték meg Nagy István képzőművészeti csoport kiállított műveit. Mutnéfalvy Adorján felvétele Járásunk községi tanácsi dolgozói a csütörtöki napon, reggel nem a hivatalba siet­tek, hanem Monoron gyüle­keztek, s onnan indultak Gombára, ahol a Közalkal­mazottak Szakszervezete mo­nori járási tanácsi alapszer­vezete rendezésében, jubileu­mi szakszervezeti napot tar­tottak. Részt vett az ünnep­ségen Földest István, az MSZMP monori járási Bi­zottságának osztályvezetője és dr. Bencsik Mihály, a já­rási hivatal elnöke is. Erdélyi Lajos szakszerveze­ti titkár beszámolójában szólt az elmúlt öt év munkájáról. Elmondotta, hogy a monori járásban ez év májusában került sor a községekben és nagyközségekben a bizalmi csoportok vezetőinek, vala­mint az osztálybizottságok tagjainak megválasztására. Ecseren, Mendén, Nyáregyhá­zán, Péteriben, Úriban és Vasadon bizalmiakat, Gyom. rőn, Maglódon, Pilisen, Süly­sápon, Üllőn és Vecsésen osztálybizottságokat válasz­tottak. A járási szakszervezeti bi­zottságot az idén, május 23- án választották meg, a járá­si küldöttértekezleten. A me­gyebizottság évről évre sok segítséget nyújt a járási alap­szervezet tevékenységéhez. Jelentősen javultak a tanácsi dolgozók élet- és munkakö­rülményei, s kedvezően érez­tette hatását a bérrendezés is. — Szép jubileumhoz érkez­tünk — mondotta befejezésül Erdélyi Lajos — mert ez a mai nap jubileum, 1962-ben rendeztek először ilyen ösz- szejövetelt a járásban. A beszéd elhangzása után a csaknem háromszáz tanácsi dolgozó megtekintette a mű­velődési házban a Nagy Ist­ván képzőművészeti csoport kiállítását, Magócsi Károly tárlatvezető kalauzolásával. Később a környező fák, bokrok alá telepedtek a részt­vevők, s megkezdődött a sportpályán a járási hivatal, valamint a községi tanácsok csapata közötti labdarúgó­mérkőzés. A községiek nem tisztelték a járásiakat, mert 5:3 arányban legyőzték őket. A mérkőzés befejeztével fi­nom ebédet kaptak a résztve­vők, majd sokat nevettek a vitatkozó Hacseken és Sa­jón, akiket Kibédi Ervin és tilatky László személyesített meg. Jó hangulatban telt el a nap hátralevő része is, min­denki jól érezte magát, örül­tek azok a nyugdíjas tanácsi dolgozók is, akiket szintén meghívtak a szakszervezeti napra. Az esti órákban befejező­dött program után, szinte egyöntetű volt a vélemény: régen sikerült ilyen jól a szakszervezeti nap, kár, hogy egy évben csak egyszer ren­dezik meg. (gér) és elmebetegek, az alkoholis­ták gondozása is a körzeti or­vosokra hárul, a terhes- és csecsemő tanácsadás és az ol­tások lebonyolítása úgyszintén. Dr. Gáspár István neve a Vöröskereszt-mozgalomban közismert, nem csoda tehát, hogy a végrehajtó bizottság hosszabban foglalkozott a vö­röskeresztesekkel, akik elsőse­gélyt 310 esetben nyújtottak, betegeket ápoltak, egészség- ügyi témájú könyveket kölcsö­nöztek, részt vettek a véradás és a tüdőszűrés lebonyolításá­ban, a tisztasági verseny érté­kelésében. Amint az előadó mondotta, ahol szükség van rájuk, segítenek. Munkájukért, mely hasznos, köszönet jár, fi­zetést egyébként sem kapnak érte. A végrehajtó bizottság tagjai teljesen egyetértettek a köszönet kinyilvánításával. A két településből eggyé vált nagyközségben tavaly negyvennyolccal többen születtek, mint amennyien elhunytak. A közegészségügy helyzete javult. A falu tiszta, ami első­sorban az egészségügyi sze­mélyzetnek és a vöröskeresz­tes aktíváknak köszönhető. Egyre több ház kerül tető alá, amely, ellentétben az öregek­kel, jól szigetelt és napos, für­dőszobával és vízvezetékkel el­látott, sőt nem ritka már a központi fűtés sem. Egészség- ügyi szempontból sok gondot okoznak a kátyús utak, ame­lyekben az összegyűlt víz meg- poshad és természetesen, ve­szélyeztetik a közlekedés biz­tonságát is. Az előadó megjegyezte, hogy az ÁFÉSZ egységei zömükben megfelelnek az egészségügyi előírásoknak, még az italboltok Is, ez utóbbiakból azonban nem kellene olyan sok. A termelőszövetkezet tanya- központja rendezett, két ott dolgozó Vöröskereszt- szerve­zeti tagot elsősegélynyújtásra is kiképeztek. — örvendetes — állapította meg az előadó —, hogy Süly­sápon a termelőszövetkezet zöldséges boltjaiban sok a gyümölcs és zöldség. Az általános iskolákban két egészségügyi előadást tartot­tak, összesen 479 kisdiák hall­gatóval. Három alkalommal aktuális kérdésekről beszélget­tek el az orvosok a tanulók­kal. Az előadó a fertőző betegsé­gekről is beszélt, majd a tisz­tasági mozgalommal foglalko­zott. A vöröskeresztesek 1684 portát kerestek fel, közü­lük 1276-ot megfelelőnek, rendezettnek találtak, úgy­szintén megfelelő tisztasá­gúnak minősítették az is­kolákat és az üzleteket is. A véradások és a tüdőszűré­sek eredményesen zárultak, s népszerűekké váltak az egész­ségügyi előadások: dr. Gáspár István huszonhármat, dr. Bu­gyi István hármat tartott, ösz- szesen 1350 érdeklődőnek. Kovács György A Középdunavölgyi Vízgazdálkodási Társulat dabasi üze­me építi a monori vízmüvet. A tervek szerint már teljes ka­pacitással be kellett volna kapcsolódnia a monori építkezésbe, de másik munkáját, a taksonyi vízmű építését nem tudta ha­táridőre befejezni. A társulat vezetői ígérik, hogy még eb­ben az esztendőben teljesítik feladatukat: húsz kilométer ve­zetéket fektetnek le a monori utcákon. Képünkön: a vízmű­építők egy csoportja a Széchenyi utcában árkot ás a csövek­nek. Mutnéíalvy Adorján felvétele Eltűntek a gödrök Az üllői Maglódi utcai hid környékét a nehéz járművek szüntelenül rongálták: az út­testet feltörték, nemcsak ká­tyúk, hanem nagyobb gödrök is keletkeztek rajta. A múlt évben a Betonútépítő Vállalat a hídról elágazó 40 méteres, most pedig a hídra vezető 70 méteres szakaszt — a vasúti átjárótól kezdve — bitumen­nel leöntötte. Az út megjavult, a jármű­vek most már zavartalanul közlekedhetnek arrafelé. A feladatokat sikerrel végrehajtották Tegnap hajnalban teherau­tók érkeztek a monori Kossuth Termelőszövetkezetbe, s ugyanakkor az úri tsz köz­pontja is benépesült: ezt a két gazdaságot jelölték ki a polgá­ri védelmi bemutatók színhe­lyéül. A monori Kossuth Tsz- be a járás öt termelőszövetke­zetéből, Gombáról, Üllőről, Vecsésről, Vasadról és a mo­nori Üj Élet Tsz-ből érkeztek csaknem ötszázan, hogy végig­nézzék a riasztást követően az önvédelmi, állat- és növény védelmi egységek mentő mun­káját. Forgatókönyv szerint, pontosan, gyakorlottan és gyorsan zajlott minden a fel­tételezett atomtámadás után. . A gyakorlati bemutatót ki' emellkedően jónak értékelték a jelenlevők, közöttük dr. Ko­vács László, a Pest megyei Állategészségügyi Állomás fő­állatorvosa és dr. Fodor János járási főállatorvos is. (zs) MŰSOR MOZIK Gomba: Gyilkosság, másod­kézből; Gyömrő: A dunai ha- j ós; Maglód: Farkashorda; Mende: Az édes szó: szabad­ság, I—II. (dupla helyár); Monor: A fej nélküli lovas. Éjszakai előadás: Francia kapcsolat (felemelt helyár). Pilis: 141 perc a Befejezetlen mondatból (dupla helyár); Üllő: Jutalomutazás; Vecsés: Nincs visszatérés. Éjszakai előadás: Csoda, olasz módra. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gombán, 19 órakor: a Pa- taky-cirkusz vendégjátéka. Gyömrőn, a TÖVÁL szobor­kertjében, 19 órakor: a ceg­lédi Dózsa György ifjúsági klub Kaláris-együttesének vendégjátéka. Ecseren, 15-től 18 óráig: a népi tánccsoport próbája. Péteriben, 18-tól 20 óráig: hangstúdió, hangoshír­adó; 20—24 óráig ifjúsági klub, zenés foglalkozás. Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba), Gyömrőn és Péteriben: köz­ponti ügyelet (Gyömrő, Stein­metz kapitány u. 12., telefon: 26), Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Pe­tőfi Sándor u. 30., telefon: 207), Maglódon és Ecseren: dn Holló Mariann (Ecser), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Illanincz Ele­mér (Pilis, Rákóczi u. 13.), Sülysápon és Üriban: dr. Gás­pár István (Sülysáp,), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen: dr. Szebeni Antal (Eötvös u.) tart ügyeletet, Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Já­nos utcai. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reg­gel 8 órától 13 óráig, illetve 15-től 19 óráig Monoron, a fő­téri gyógyszertárban. Az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat VASADI ÜZEM­EGYSÉGÉBE BÉTÁN ITOTT FÉRFI ÉS NŐI MUNKAERŐKET AZONNAL FELVESZÜNK Jelentkezés: Vasad, Bem u. 1., Bak Imre üzemvezetőnél. Fél évszázados múlt Példásan álltak helyt Jubilál a mendei önkéntes tűzoltó-egyesület más korszerű tűzoltó szer­szám. Az idén felújítják a szer­tárt, oktatótermet is építenek. Érdemes megemlítenünk, hogy a korábbi ásott kutakat és a Tápióbóli vízszerzési le­hetőséget szinte teljesen fel­váltotta a nagy hozamú fúrt kutak és a vízmű hálózatára telepített tűzcsapok alkalma­zása. Több mint tíz tűzcsap van a községben. Ott voltak a mentők között A felszabadulás előtt éven­te három-négy tűzeset is előfordult. Többnyire a szé- rűskertekben őrzött széna és szalma fogott tüzet. Előfor­dult azonban, hogy szalmate­tős épületek is kigyulladtak, nem egy le is égett. 1960-ban azt követően, hogy Mende is termelőszövetkezeti község lett, már kevesebb a tűzeset, hiszen felszámolták a szérűs- kerteket. Tavaly nem keletkezett a községben tűz, viszont ja­nuárban éppen azon a napon gyulladt ki egy melléképület, amelyen az önkéntes tűzol­tók közgyűlésüket tartották. Természetesen az önkéntes tűzoltók munkája nem szorít­kozik kizárólag tűzoltásra. A helytállás bizonyítéka volt az 1963. szeptemberi árvíz, két méter magas lévén a Tápió vízszintje, és az emlékezetes pusztaszentistváni vasúti sze­rencsétlenség, 1968 decembe­rében: mindkét alkalommal példásan álltak helyt, kivet­ték részüket a mentésből. Korompay János tűzbiztonság. Gondjuk volt arra is, hogy a felszereltség­ben se szenvedjenek hiányt: beszereztek egy újabb kocsi­fecskendőt, egy puttonyfecs­kendőt és két víztartályt is, úgynevezett lajtkocsit. A jól felszerelt és egyre több tag­gal rendelkező egyesület azonban a második világhá­ború idején nem működött. A felszabadulást követően Vecserik János állami tűzol­tó szervezte meg ismét Men­üén a községi önkéntes tűz­oltóságot. Néhány hónapig ő látta el a parancsnoki teen­dőket is. A szervezet, az új követelményekhez igazo­dóan, most már testületként működött. Száz taggal Röviddel a megalakulás után Dezbach Kálmán lett a testület parancsnoka, aki Vá­cott tűzoltóparancsnoki tan­folyamon vett részt. 1973-ban, idős korára tekintettel, kér­te felmentését, azóta ismét Vecserik János a parancsnok. Az egyesületnek — január óta ismét egyesületként mű­ködik, mivel így erősebb a kötődése a helyi tanácshoz — ma már száz tagja van. Korszerűsödött a felszere­lés: 1960-ban percenként 400 liter teljesítményű motoros fecskendőt kapott a testület, amit 1968-ban kétszeres tel­jesítményű, mobil motoros fecskendő váltott fel. Ugyan­akkor kapott a község egy nagy méretű ladikot is, amit árvíz esetén használhatnak. Akad csáklya, szikracsapó s Ötven esztendeje még az ország mezőgazdasága java­részt kisparaszti gazdaságo­kon alapult. A települések határában és a földeken egy­mást érték a szérűskertek, a gabonaasztagok és a cséplés számára előkészített terüle­tek, az azokra felhalmozott széna és szalma gyakran tü­zet fogott: ez tette ország­szert e szükségessé az önkén­tes tűzoltó-egyesületek meg­alakítását. Csak egy kocsifecskendő A Tápió melletti Mendén 1925-ben Frecska György evangélikus kántor-tanító ala­pította meg a község önkén­tes tűzoltó egyesületét. Ö volt az első parancsnok, s rajta kí­vül huszonöt diák tartozott az alapítók közé. Felszerelé­sük kezdetben csak egy ló- vontatású, úgynevezett kocsi­fecskendő s néhány kézi szer­szám volt, melyet az akkori elöljáróság által külön e cél­ra épített tűzoltószertárban tároltak. Hosszú időn át a templom harangjának félre- verésével és a téglagyári du­da megszólaltatásával riasz­tottak. A harmincas években, ami­kor Szénási József asztalos kisiparos vette át a parancs­nokságot, már negyven tagja volt az egyesületnek. A diá­kokhoz csatlakozva, a község valamennyi kisiparosa és ke­reskedője önkéntes tűzoltó volt, ami érthető is, hiszen ezeknek az embereknek kü­lönösképpen érdekük volt a

Next

/
Thumbnails
Contents