Pest Megyi Hírlap, 1975. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-11 / 161. szám
1975. JŰLIÜS 11., PÉNTEK Állattartás — háztájiban Fokozottabb támogatás Ä szarvasmarha-tenyésztés helyzetéről igyekeztünk képet adni a minap lapunkban, s a cikk néhány sorában afölött tűnődtünk, vajon nem lenne-e kívánatos erőteljesebben ösztönözni a háztáji állattartást, hiszen a portákon ma még állnak az istállók, jobbára üresen, ugyanakkor egy-egy modern szarvasmarhatelep építési költségéből az egy tehénférőhelyre jutó összeg legalább 80 ezer forint. A téma nem új, hiszen a megyei tanács tavaly októberben tárgyalta az állattenyésztés fejlődését, s részletesen foglalkozott a háztáji és kisegítő gazdaságok helyzetével- szerepével, különös tekintettel a szarvasmarha-tenyésztésre. Határozatban írta elő a tanácsülés, hogy a helyi tanácsok és a termelőszövetkezeti vezetők támogassák a kisgazdaságokat, mindenekelőtt a takarmány beszerzésében. Csökken az állomány Mit történt az eltelt hónapokban? Egyáltalán hogyan fest háztáji állattenyésztésünk? Ezekre a kérdésekre kértünk választ dr. Hadházy Józseftől, a Pest megyei Állattenyésztési Felügyelőség igazgatójától. — A Központi Statisztikai Hivatal állatszámlálásából kitűnik — mondja az igazgató —, hogy tavaly a szarvasmarha-állomány 6,1, a tehénállomány 8,9 százalékkal csökkent a háztájiban, a kisegítő gazdaságokban. Az állomány az idén tovább apadt, különösen a budai, a szentendrei, a ráckevei, a monori és a t'áct járás fővároshoz közel eső, erősen iparosodó községeiben, de 5— 7 százalékkal csökkent a tehénlétszám még Nagykőrös, Cegléd, Nagykáta vidékén is. Tapasztalataink szerint lassan elöregszik a háztáji tehénállomány, utánpótlás pedig, a ceglédi és a dabasi járás kivételével — nem a kellő mértékű. — Az okok? — Komoly gondot okoz, hogy az állattartók csak hosszas utánjárással tudják beszerezni állataik tömegtakarmányát, elmarad a nagyüzemi gazdaságok, a községi tanácsok segítsége. A vidéki lakosság fiatalabb generációja legtöbb községben nem szívesen ' bajlódik a tehenekkel, azért is, mert az anyagi befektetés lassan térül meg ebben az állattenyésztési ágazatban. Például Tápiógyörgyén Az illetékesek hat járásban azt is fölmérték, milyen életkorú gazdák tartanak tehenet, s a 2072 tehéntartóból összesen 41 — két százalék — volt harminc év alatti, míg az 50—60 évesek száma meghaladta a hétszázat, s csaknem ennyien találtattak a hatvan év fölötti korosztályból. Érdekes, hogy azokon a vidékeken, ahol nagy hagyományai vannak a tehéntartásnak, nem igyekszik szabadulni állataitól a parasztság, sőt nő a több tehenet is tartó gazdák száma. Miért? Emlékszem, Tápiógyörgyén járva kerestem erre egyszer feleletet, s e falut említi példaként a felügyelőség igazgatója is. A helybeliek elmondották, hogy részint a tehenenként évente járó 1500 forintos állami támogatás lendíti a tenyésztői kedvet, részint a helyi termelő- szövetkezet segítsége: a közös gazdaság rendszeresen ellátja abrak- és szálas takarmánnyal, cukorgyári melléktermékkel a tagságot. S még valamit: egyáltalán nem ritka a györgyei portákon a munkát igencsak megkönnyítő fejőgép. Ilyenformán kellene másutt Is fölpártolni, megszervezni a dolgokat. S mindenekelőtt eloszlatni azokat az alaptalan rémhíreket, amelyek az állattartók megadóztatásáról terjednek. Jegyezzük ide: a mezőgazdasági lakosság jövedelemadójának alapja a föld- használatból a földterület nagysága, művelési ága és minősége alapján elérhető átlag- jövedelem. Az átlagosnál nagyobb adót csupán az évi 50 ezer forint tiszta jövedelmet elkönyvelők fizetnek. Segítő családtagonként, a gazdaságban közreműködő feleség és gyermekek után azonban további 10—10 ezer forinttal csökken az adóalap. (A tiszta jövedelem megállapításánál 40 százalék termelési költséget vesznek figyelembe, esetenként azonban a tanácsi szakigazgatás véleménye alapján az e határt meghaladó kiadásokat is elfogadják az adóhatóságok. Egyébként tavaly az országban mindössze 2 ezer nagy jövedelmű földhasználót tartottak nyilván s csak egytizedük volt a tiszta jövedelem alapján adózó állattartó.) Akciók és kedvezmények A Pest megyei Állattenyésztési Felügyelőség igazgatója beszámolt a háztáji állattartás más ágazatairól, így a sertéstenyésztésről is, elmondva, hogy az elmúlt év második felében, csakúgy mint az országban mindenütt, csökkent a háztájiban tartott kocák száma, mégpedig rohamosan a megyében, 34 százalékkal. Mindez történt a sertéstenyésztés példátlan felfutása után, amit jól érzékeltet a statisztika: 1967-ben 655 ezer 200 tonna, tavaly 1 millió 40 ezer tonna volt az ország sertés- hústermelése. A háztáji tenyészállomány csökkenése jelentős szaporulatkieséssel fenyegetett. A kedvezőtlen jelenség okai között elsőként szintén a takarmányellátás gondjai szerepeltek. Meghirdették a kedvezményes vemheskoca-értékesítési akciót, az állatforgalmi és húsipari vállalatok jó tenyészértékű állatokat vásároltak az állami gazdaságokból és a tsz-ekből — a PENOMAH több mint 2 és fél ezer tenyészsüldő felvásárlására kötött szerződést —, az állatokat felemelt vételárnál 500 forinttal olcsóbban juttatták a háztáji állattartóknak. A paraszti kisgazdaságokba került állatok ellenértékét két részletben törleszthetik a gazdák — 1976 márciusának és szeptemberének végéig —, s ami ennél is fontosabb: tenyészállatonként 5 mázsa kocatáp, 1 mázsa malactáp és 200 mázsa süldőtáp vásárlására teremtenek — szavatol tan — lehetőséget. Javuló takarmányellátás Az állattenyésztési felügyelőség megvizsgálta a takarmányellátás helyzetét is. Megállapította, hogy az ellátásban javulás tapasztalható, bővíteni kell azonban a választékot. A megyében a terményforgalmi vállalat nagyobb községekben és városokban fenntartott ellátó központjai mellett az ÁFÉSZ-ek szinte minden községben árusítanak boltjaikban takarmányokat, közreműködik a takarmány ellátásban a Dél- Pest megyei tsz-szövetség, a keverőüzemmel rendelkező termelőszövetkezetek szintén több takarmányboltot nyitottak. I A felmérés megállapítása szerint a baromfitenyésztés színvonala kielégítő a megyében, e téren is a takarmányellátás javítása, a tápkínálat bővítése a teendő. A. Z. A nyereség a vállalaté - a veszteség az államé A problémát közgazdasági találós kérdésként úgy fogalmazhatjuk meg: miképpen lehetséges, hogy a vállalatok és szövetkezetek nyeresége évről évre tekintélyes összeggel gyarapodik — az elmúlt évben például az 1973 évi 123 milliárdról 141 milliárdra — ugyanakkor a költségvetés többnyire deficites, holott bevételeinek túlnyomó többsége a vállalatoktól származik. Ilyen körülmények között az lenne a logikus, hogy a vállalatok és a költségvetés pénzügyi helyzete azonos, de legalább is hasonló legyen. „Idegen” forrásokból Alapjában véve örvendetes, hogy a vállalati mérlegek nyereséggel zárulnak. Csakhogy a vállalati mérlegek ilyen — nyereség — rovatában kimutatott összegek egyre nagyobb hányada táplálkozik „idegen” forrásokból. Nevezetesen a költségvetés termeléssel kapcsolatos közvetlen kiadásaiból, a termelői árkiegészítésből, az importár- kiegészítésből, az állami visz- szatérítésből, az egyéb termelői támogatásokból. Jó néhány esztendeje a vállalati nyereség több mint fele — az elmúlt évben pedig már csaknem 70 százaléka — az államkassza most részletezett juttatásaiból származik. Valamikor úgy fogalmaztuk meg a vállalati nyereség lényegét, hogy az a termelési kiadások és az árbevétel különbsége; ez ma már csak másodlagos forrása a mérlegekben kimutatott nyereségnek. A vállalati nyereség tartalmának eltorzulásában szerepe volt és van annak is, Már az első hétköznapon Nagy érdeklődés a Bolgár Nemzeti Kiállítás iránt Megkezdődött a szakmai napok sorozata Első hétköznapján, csütörtökön, reggel 10 árakor nyitotta meg kapuit a bolgár nemzeti kiállítás. A nap folyamán 2000-nél több látogatót fogadtak a bolgár vendéglátók. A legnagyobb érdeklődés a Magyarországon most első ízben bemutatott újtípusú bolgár telefonközpont iránt nyilvánult meg, s tetszést aratott a működés közben látható automata almaosztályozó és csomagoló gép is. Az éppen magyarországi körúton résztvevő bolgár turisták egy csoportja is megtekintette a kiállítást. A szakmai napok sorozata is megkezdődött. Elsőként a gépipar és a kohászat vállalatainak dolgozóit látták vendégül a bolgár szakemberek, s beszámoltak a bolgár gépipar eredményeiről. A rendezvényt Heiczman János és Sztoian Drndarov kohó- és gépipari miniszterhelyettesek nyitották meg. Heiczman János a megnyitó után elmondotta, hogy a Magyarország és Bulgária közötti kereskedelemben a gépipar és a kohászat különösen jelentős, hiszen az összforgalomnak több mint felét ezeknek az iparágaknak a termékei alkotják. Az idén mintegy 45 millió rubel értékű magyar kohó- és gépipari terméket vásárolnak a bolgár partnerek, mi pedig 55 millió rubel értékűt importálunk Bulgáriából. A most megrendezett kiállítás különösen jó lehetőséget kínál a magyar szakembereknek, hogy áttekintsék a bolgár gépipar színvonalának növekedését, s újabb üzletkötésekre ~ is lehetőség kínálkozik. Az itt bemutatásra került szőlökombájnt a magyar mezőgazdasági üzemekben már ki is próbálták, s tárgyalások folynak 200 ilyen gép vásárlásáról. Több magyar vállalat is érdeklődik azok iránt a kiállított elektromos és motoros targoncák iránt, amelyek az eddig ismert bolgár típusoknál magasabbra ralihatják a terhet, s fordulékonyabbak is. A két ország minisztériumai keresik az együttműködés magasabb formáinak, és a szakosodás új lehetőségeit is. Mindkét fél számára előnyös lehet például az a tervezett kooperáció, amelyben magyar és bolgár vállalatok élelmiszer- ipari gépsorokat gyártanának, s azokat harmadik országban közösen értékesítenék. hogy a tőkés világpiaci infláció és a nagy mértékű áremelkedések káros hatásait nem engedtük be a magyar gazdaságba, árrendszerbe. Ilyen törekvéseink és pénzügyi áldozataink eredményes voltát bizonyítja, hogy a vállalatok költségeit a világpiaci árváltozások lényegében nem növelték. Ám eközben felerősödött az a vállalati szemlélet, hogy a külső piaci változásokból, a hazai és a világpiaci árak különbségéből adódó előnyök a vállalati gazdálkodás „eredményei”, míg a terhek elhárításáról, viseléséről az államnak, a költségvetésnek kell gondoskodnia. Ezen az úton a jövőben nem haladhatunk tovább. Egyebek között azért sem, mert a költségvetés vállalatokat óvó, védelmező ernyője már nem nyitható szélesebbre. És azért sem, mert mindez a népgazdaság belső egyensúlyi helyzetét rontja. Nem állítjuk azt, hogy a vállalatok mind gazdagok. Az viszont tény, hogy az elmúlt évben a vállalatoknak volt pénzük, beruházásaik és készleteik tekintélyes mértékű növelésére, s a vállalati kasszákból a tervezettnél több pénz áramlott ki személyi jövedelmekre. Ennek konzekvenciái akarva-akaratlanul is csökkentették a népgazdaság exportteljesítményét s egyidejűleg növelték importszükségletét, végső soron hozzájárultak a külkereskedelmi mérleghiány létrejöttéhez. Ugyanezeket a tüneteket észlelhettük az idei esztendő első felében is; miközben a költségvetés növekvő összegekkel támogatja a vállalatokat, azoktól a tervezettnél több vásárlóerő áramlott ki. Fogalmazhatunk oly módon is, hogy a vállalati gazdálkodás nem mindenben a tervcélok által kijelölt úton halad, veszélyezteti azok megvalósítását. A termelés szférájában oldható meg A Központi Bizottság július 2-i ülésének határozata a magyar népgazdaság jelenlegi helyzetét elemezve, a népgazdaság minden szintjén határozott és konkrét cselekvést sürget. Mit jelent ez a követelmény e téma kapcsán? Mindenekelőtt azt, hogy valós közgazdasági gondok és feladatok kizárólag költség- vetési módszerekkel, támogatásokkal nem oldhatók meg. Gondjaink, feladataink olyanok, amelyek főként a termelés szférájában, a vállalatok jobb munkájával oldhatók meg. A nagyon is időszerű vállalati tetteknek, cselekvésnek az is feltétele, hogy a gazdálkodó egységeket erre a körülmények rá is kényszerítsék. Érezzék a gazdálkodás mai realitásait, eddiginél nehezebb feltételeit s boldogulásuk pénzügyi forrását, a nyereséget gazdálkodásuk erőteljes fejlesztésével» javításával hozzák létre. Garamvölgyi István Az erősáramú ipar kiállítása. Gazdag látnivaló a könnyűipari cikkek szemléjén. Csaknem hatezren Bejárókról - nem sematikusan Tanácskozás a Csepel Autógyárban A Csepel Autógyár csaknem tízezer dolgozójából körülbelül hatezer a bejáró. A hatalmas nagyüzemben azonban mégiscsak tegnap délután tartották az első olyan tanácskozásit, amelyen az ingázók helyzetét, élet- és munka- körülményeit tárgyalták meg. Ennek a késlekedésnek nemcsak az az oka, hogy a bejárók ügyével országosan is most kezdünk intenzívebben foglalkozni. Szerepet játszott ebben a gyár sajátos helyzete, amelynek következtében ez a probléma itt nem jelentkezett olyan szorító gondként, mint másutt. Ennek a speciális helyzetnek az összetevőire az a vizsgálat derített fényt, amelyet a Szakszervezetek Megyei Tanácsának és a Hazafias Népfront budapesti bizottságának kérésére a SZÉKI, a Szak- szervezetek Elméleti Kutató Intézete a gyárban folytatott és nemrég fejezett be. Eszerint az autógyár bejáró dolgozóinak helyzete azért különbözik a többi üzemétől, mert az ingázók jó része Budapestről jár ki, sőt ők a gyár legrégebbi és legaktívabb munkásai. A helyben lakók, a szigethalmiak és a sziget- szentmiklósiak viszont újabb dolgozók, jó részük Szabolcs megyéből települt Pest megyébe és most esnék át a munkássá válás első fázisán. Érthető hát, hogy ilyen körülmények között a bejárók között jóval több a szakmunkás, mint a helyben lakók körében, hogy jobbak az ingázók lakásviszonyai és a keresetük is, s a magasabb iskolai végzettségben is megelőzik őket. A Csepel Autógyárban nem tapasztalható a bejárók másutt sokat panaszolt társadalmi passzivitása sem. Ellenkezőleg: a bejárók nagyobb arányban töltenek be politikai-társadalmi szervezetekben funkciókat, mint a helybeliek. Mindez természetszerűleg egyáltalán nem azt jelenti, hogy a bejáróknak itt könynyebb. A tegnapi tanácskozáson vitaindító előadásában erről is beszélt Nagy Lajos, a szakszervezeti bizottság titkára, a bejáró életforma számos kézzel fogható hátrányát elemezve. A bejárók például több órát utaznak naponta — nagyon sokan még négy óránál is többet —, s emiatt nyilvánvalóan kevesebb idejük jut a családra, a művelődésre, a továbbképzésre. A bejára asszonyok általában tartózkodnak a szüléstől, különösen a második és a .harmadik gyermektől. Helyzetükből következően rosszabb az ingázók egészségügyi ellátása, mint a helyben lakóké, és a mindennapos bevásárlás is nagyobb gondokat jelent számukra. Éppen ezért a gyári szak- szervezet — a szakmai vezetéssel együtt — a jövőben az eddiginél intenzívebben foglalkozik a bejárók élet- és munkakörülményeinek javításával. Egyebek közt bővítik majd a gyár munkásszállóját, intézkednek a közlekedési gondok enyhítése érdekében, javítják a gyári öltözők, fürdők állapotát, közbenjárnak, hogy színvonalasabbá váljon a kereskedelmi ellátás, közreműködnek a környező községek óvodáinak, bölcsődéinek bővítésében. A felszólalók főképpen e közlekedés és a kereskedelmi ellátás problémáit tették szóvá, s mindazt, ami ebből a helyzetből következik: az idő- és energiahiányt. Sófalvi Zoltánná, az SZMT titkára az általános, a szakmai és a politikai műveltség fontosságát hangsúlyozva rámutatott: a közlekedési gondok csökkentésével, a kereskedelmi ellátás javításával is elő kell segíteni a munkásműveltség fejlesztését. A cél elérése érdekében hathatós intézkedéseket kell kidolgozni. Ezek kimunkálásában és végrehajtásában a szakszervezet szívesen vállalja a ráháruló tennivalókat. Ö. L.
