Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-03 / 128. szám

MA: CSÚCSFORGALOM Nagykőrös a rádióban és a tv-ben Pénteken délután „Hej, Nagykőrös híres város’’ cí­men Arany Jdraos-műsort köz­vetített a Kossuth-rádió, rész­leteket adott az Arany János Társaság és a művelődési központ legutóbbi kultúrest- jének műsorából. Ugyancsak pénteken délután a televízió részére részleteket vettek fel a Déryné Színház és a művelődési központ if­júsági színielőadásának ifaű- sorából, melyet június 14—16. között közvetítenek. Június 3-án, kedden délután a Petőfi-adón 16,30 és 18 óra között: Csúcsforgalom címen az Arany János Művelődési Központ előtti térről ri­portműsort adnak, melyet Petress István rádióriporter vezet. k. 1. A hét végén történt Mint lapunkban már hírül adtuk, szombaton városunkban nyílt meg a könyvhét Pest megyei eseménysorozata. Felvéte­lünk az Arany János Művelődési Központban készült, Gabányi Lajos, az MSZMP Pest megyei Bizottságának gazdaságpoliti­kai osztályvezetője ünnepi beszédét mondja. Mellette Baranyi Ferenc, Kovács Sándor, Xuza Sándorné dr„ és Pásztor István. Varga Irén felvétele Elkötelezett hittel Perlekedni a jobbért Beszélgetés Baranyi Ferene SZOT-díjas költővel A könyvhét ünnepélyes meg­nyitása alkalmával városunk kedves vendége volt Garat Gá­bor Kossuth-díjas és Baranyi Ferenc SZOT-díjas költő Munkatársunk Baranyi Fe­renccel beszélgetett. — Járt-e már Nagykörösön? — Többször is, és mindig szívesen időztem itt. — Mi a benyomása a város­ról és a körösi emberekről? — Az, amit „Duna-Tisza kö­ze” című versemben 1970-ben leírtam: ..........nem szólt, csak bólintott a nép, s egyenes volt kifent kaszája, de muzulmán rabságba is innét mentek legmegadóbban — odaadás és megadás e földön testvérek valóban.” — Mire kiváncsi itt? — Mint mindenütt e hazá­ban, az új emberi mozdulatok születésére. — Melyek azok a hatások, melyek ösztönzésére verset ír? — Elsősorban a személyes üggyé vált közgondok, de min­den, amitől egyébként ujjon- gana, vagy káromkodna az ember. — Hisz-e abban, hogy a köl­tőnek feltétlen ihletre van szüksége, hogy verset írjon? — Ha a misztifikált ihlet nem is. a személyes indulat min­denképp nélkülözhetetlen. v— Nagykőrösön mit vár a könyvhéttől? — Néhány új versbarátot. — Van-e előre meghatáro- tott programja? — Nincs. A költőnél „alka- om szüli a tolvajt”. De van világnézetem, amely megszab- a leendő verseim előjeleit. — Miben látja költészetének álját és értelmét? — Furdalni, mardosni aka- ok, mint a lelkiismeret — a isztulás érdekében. Perleked­ni a jobbért, a tisztességeseb­iért. Csak úgy, mint minden a ladó költő tette, két évszá- ad óta. — Szeretettel várjuk a közel jövőben megjelenő új verses­kötetét ! Sz. F. XIX. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM 1975- JtNIUS 3., KEDD Megváltozott körülmények, egészséges kisgyermekek Húsz éve került Kocsérra Fehér Ilona védőnő. Akkor egy orvossal és két szülésznő­vel dolgozott együtt. Abban az időben még minden asszony otthon szült, csak rendkívüli esetekben lehetett rávenni az anyákat, hogy szülőotthonba menjenek. Valamennyien ide­genkedtek ettől. Néhány évvel Később megszűntek a szülész­női állások. Az egyik elment a faluból, a másik házi beteg­ápolóként működött nyugdí­jazásáig. Orvosi felügyelet alatt — A háborút követő évek­ben némelyik háznál még az is gondot okozott, hogy meg­felelő mosdótálat, törülközőt adjanak. Nemcsak az anyagi helyzet volt szűkösebb, hiá­nyosak voltak az anyák isme­retei is. Kisebbek, egészségte­lenebbek voltak a lakások, hiányzott a villany, nem Is­merték a korszerű táplálko­zást, gyermekgondozást, ru­házkodást. A vitaminhiány okozta angolkór gyakori volt. — Azóta nagy változás ment végbe a mi községünkben is. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy terhes anya ne álljon rendszeres orvosi felügyelet alatt. Már ekkor megkapja az első tanácsokat, maga és szü­letendő gyereke számára. A terhességi idő felétől a kis­mamákat könnyebb munkára osztják be, ugyanazzal-a fize­téssel. Mindkét kocséri terme­EZEROTSZAZ DIÁK A PÁLYÁN Jól sikerült az ünnepély TORNATEREM, IFJÚSÁGI SPORTTELEP ÉPÜLT lőszövetkezetben nagy gondot fordítanak erre. — Az ma már természetes, hogy jól felszerelt kórházak, szülészeti osztályok várják a szülő nőket. Különös gonddal óvják a veszélyeztetett terhe­seket és a koraszülött csecse­mőket. Fehér Ilona elmondta, hogy a csecsemőket, kisgyermekeket rendszeresen felkeresi, és a táplálkozással, öltöztetéssel, a higiéniával kapcsolatban ad felvilágosítást. A nőgyógyász és a gyermekgyógyász szak­orvos minden hónapban ren- tiel az egészségházban, ilyen­kor elvégzi a szükséges vizs­gálatokat, felvilágosítást ad, tápszereket ír, ha az anyate­jet pótolni kell. A kisgyerme­kek és az óvodások ingyen kapnak vitaminokat, s ha jut, megosztják a kisiskolásokkal is. Gyermekgondozási segélyen — Amióta a termelőszövet­kezetek megalakultak és meg­erősödtek, rendeződött a csa­ládok anyagi helyzete. Ma már szinte valamennyien jobb kö­rülmények közt élnek. Még a tanyák közül is sokba elju­tott a villany, megvásárolhat­ták a háztartási gépeket. Az anyák bébiételeket vásárolnak kicsinyeiknek, jut pénz a megfelelő öltözékre, a gyer­mekágy, a járóka sehol sem hiányzik. — Az édesanyák igénybe ve­szik a gyermekgondozási se­gélyt — jelenleg negyvenen kapják. Mindezeknek szereoe van abban, "hogy a csecsemők, kisgyermekek általában egész­ségesen fejlődjenek, megkí­mélve a súlyosabb betegségek­től. Ebben a kellő időben adott védőoltások is közrejátszanak. Tanyáról óvodába A védőnő becslése szerint a kocséri csaladok többsége két gyermeket nevel. Évente 32—35 gyerek születik. Ennek elsősorban az az oka, hogy a fiatal házasok, miután egy ré­szük már korábban is Nagy­körösön vállalt munkát, elköl­töznek a községből, ott jut­nak lakáshoz is. A legfrissebb adatok szerint a gyermeksza­porulat valamelyes emelke­dése várható. Kőcserem a lakosság na­gyobbik fele a tanyákon él, ott születik a gyerekek több­sége is. Egyre több tanyai szü­lő kéri gyermeke felvételét az óvodába. Ez is indokolja, hogy a községi tanács napirenden tartja az intézmény bővítésé­nek gondolatát. Tamasi Tamás, Orvosi ügyelet június 3-tól 7-ig I—II. és VI. körzetnek: dr. Lengyel György, rendel: 8— 11-ig és 5—6-ig. III—IV. kör­zet: dr. Mikó Miklós, ren­del: 11—13-ig és 6—7-ig. V. körzet: dr. Pólus Károly, ren­del: 11—14-ig és 6—7-ig. VII— VIII. körzet: dr. Kiss Dániel, rendel: 11—14-ig és 6—7-ig. Központi ügyelet június 7-én délután 2 órától 9-én reg­gel 7 óráig a Magyar u. 2. szám alatti rendelőintézetben lesz. Ma délután Nagygyűlés a konzervgyárban Június harmadikán, ma délután két órai kezdettel a konzervgyárban választási nagygyűlés lesz, melynek előadója Kovács Sándyr, a város országgyűlési képviselő- jelöltje. A rendezők nemcsak a gyárbeliek megjelenésére szá­mítanák, várják a városbeli, máshol dolgozó választópolgá­rokat is. Fiatal választók összejövetele A június 15-re kitűzött or­szággyűlési képviselőválasz­táson először járulnak a sza­vazóurnákhoz a 18. életévüket betöltött fiatalok, akiket a na­pokban választógyűlésre hív­tak össze. Nagy számban jöttek össze a fiatalok a termelőszövetkeze­tekből, az ipari üzemekből es az oktatási intézményekből. A megjelenteket a választási bizottság és a KISZ városi bi­zottsága nevében Nagy Balázs- né‘ városi úttörőelnök köszön­tötte, majd megnyitotta a gyű­lést. Dr. Bodóczky László, a vá­rosi bíróság elnöke szólt a fia­tal választókhoz. Ismertette az országgyűlési képviselőválasz­tások történelmi hátterét, s az ország életében való nagy je­lentőségét, valamint a válasz­tási tudnivalókat. Elmondotta, hogy a jelölő- gyűlésen a város országgyűlési képviselőjének egyhangúlag Kovács Sándort, a konzerv­gyár igazgatóját jelölték, alti a legutóbbi ciklusban is kép­viselte a várost az országgyű­lésben, s aki nemcsak a kon­zervgyár, hanem Nagykőrös fejlődéséért is sokat tett. A fiatalok választói gyűlésén felszólalt Pásztor István, az MSZMP városi bizottságának első titkára is, aki arra muta­tott rá, hogy a választójogo- sultság nemcsak állampolgári jogokat biztosít, hanem az élet minden területén munkás, ha­zafias kötelességteljesítésre kötelezi a választópolgárokat. Arra kérte a fiatalokat, hogy ennek átérzésével vegyenek részt az országgyűlési képvise­lőválasztáson. A gyűlés Nagy Balázsné zár. szavával ért véget. K. L. Szerölszáz általános iskolás színpompás bemutatója volt a Bolygó méhkashoz hasonlí­tott szombaton délután a Ki­nizsi- sporttelep és környéke. Nagykőrös 1500 általános isko­lás tanulója' és legalább ugyanennyi szülő és érdeklődő gyülekezett a borongós időben. Városunk idei egyik legna­gyobb tömegsporteseménye volt a négy belterületi általá­nos iskolája közös torna- és sportünnepélye, a testnevelés szakmai munkaközösség szer­vezésében. Zenére nyolcas so­rokban vonultak a pályára az úttörők az iskolák csoportjai­nak élén zászlóvivőkkel. A Himnusz után Bokor Ele­mér pedagógus üdvözölte a je­lenlevőket. Dobos Tibor, Nagy­kőrös általános tanulmányi felügyelője megnyitó beszédé­ben a testi nevelés közösség- formáló erejéről, a szabad idő helyes felhasználásáról, vala­mint a mozgáskultúra fontos­ságáról szólt. Mint elmondta, a közelmúltban a Kossuth -is kola tornatermet kapott, s több mil­liós költséggel csaknem telje­sen elkészült városunkban az Ifjúsági sporttelep. A műsorban ezer ^elsőtago- zatos fiú és leány harmonikus szabadgyakorlatot, 160 első és második osztályos labdajátékot szombati tomaünnepély. Kiss András felvétele mutatott be. A város tornász­utánpótlása szőnyegen lendü­letes taíajíorna-bemutatót tar­tott. Harmadikos és negyedikes kisdobosok piros, fehér és zöld karikákkal szerepeltek. Több sportágban bemutató jellegű verseny folyt. A 160 felső tagozatos fiú pi­ros és fehér rudakkal bemuta­tott gyakorlatát és a 200 felsős leány kendőgyakorlatát nagy taps fogadta. Gyönyörű volt a zárókép: a pálya közepén a diákok formázták a 30-as szá­mot. a felszabadulás 30. évfor­dulójára utalva. Sulyok Zoltán SPORT Nagyarányú vereség Perbál—Nagykőrösi Kinizsi 5:0 (2:0). Kinizsi: Kocza — Suba, Or­bán, Balogh (Banyár, a szü­netben), Lengyel, Somlyai, Ca- valloni, Karsai, Tóth, Marton, Kovács T. (Sarkad!, 65. p.). Perbál külföldi útja miatt elő­rehozták a vasárnapi mérkő­zési. Szögletrúgás után a körösi védők késlekedtek, és az ötös­ről a hazaiak fejes góllal meg­szerezték a vezetést, 1:0. A közeli erős lövés Kocza lába között jutott a hálóba, 2:0. Fordulás után feleslegesen szabálytalankodott a körösi vé­delem a 16-oson, az erős sza­badrúgás a kapu előtt felpat­tant, és úgy jutott a hálóba, 3:0. Jobbról beívelt szabadrú­gásnál a védők szabadon hagy­tak egy csatárt, és az a hosz- szú sarokba fejelt, 4:0. Ismét egy elkerülhető szabálytalan­ság után a rosszul felállt sor­fal mellett szabadrúgásból voltak eredményesek a ha­zaiak, 5:0. A múlt vasárnapi teljesít­ménynél sokkal job tan ját­szott a csapat, de — a már NB III-as Perbál ellen nem tudott eredményes lenni. A jelenlegi játékosállomány ennél többre nem képes. Mind a tizenhárom játékos becsülettel küzdött. Suba, Lengyel, Somlyai, Kar­sai játszott jól. Tabányi játék­vezető — feleslegesen — a ha­zai csapatnak kedvezett. Perbál ifi—Nagykőrösi Ki­nizsi ifi 1:0. Kinizsi ifi: Tóth I. — Ko­vács, Bélteki, Várkonyi S., Tóth J., Fehér, Benkó (Kecskés), Mu­csányi (Leskó), R^ittner, Kur- gyis, Hajdú. A körösi csapat jobban ját­szott mint a hazai, de hely­zeteit nem tudta kihasználni. A perbáli csapat lesgóllal nyert. Keddi műsor Atlétika Gödöllő: az úttörő-olimpia megyei döntője. Teke Cegléd, 17: C. KÖZGÉP C— Volánbusz (Nk.) B, megyei fér­fi csapatbajnoki mérkőzés. P. S. Ozv. Szűcs Kálmánná gyermekei köszönetét mondanak mindazon kedves rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek akik megjelentek a temetésen, illetve részvétüket fe­jezték ki drága édesanyjuk el­hunyta' alkalmából. Május 26-tól június 28-ig MINDEN FÉRFIÖLTÖNYHÖZ KÉT NYAKKENDŐT, MINDEN FÉRFIZAKÓHOZ ÉS PANTALLÓHOZ EGY-EGY NYAKKENDŐT AJÁNDÉKOZUNK í/aVh ^555^ KÉSZRUHABOl TUNKBAß Nagykőrös, Szabadság tér 10.

Next

/
Thumbnails
Contents