Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-18 / 141. szám

Kemencei köszöntő VÁCI NAPLÓ XIX. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM 1975. JÚNIUS 18., SZERDA A nyári nagy munkák előtt l Málnaszüret a kosdi Lenin Tsz-ben A szeszélyes tavasz ellené­re nagyon szép a határ. Jól fejlettek a gabonák és gyü­mölcsét érleli a cseresznye, meggy, fekefceribizli, eper és a málna. A kosdi Lenin Tsz-ben Lep­rád! János növénytermesztési főágazatvezetővel indultunk határszemlére. Megtudtuk, hogy a járásban itt okozott legnagyobb kárt a június eleji jég. Az Állami Bizto­sító előzetes kárfelmérése alapján a 905 hektár őszi bú­za egyharmad részén 15 szá­zalékos jégkárt állapítottak meg, a málnában, a cukorré­pában és a kukoricánál en­nél is nagyobb a veszteség. A kosdi központból Rúdra mentünk át, mivel ott kez­dődött meg a mai nap a málnaszüret. A két község közötti földút, bizony, nem a iegalkamasabb a málna szál­lítására. A növénytermesztési főágazatvezető elmondta, hogy tervezik a két község között aszfaltút építését, a beruhá­zásról már tárgyalnak. Ez liemcsak a mezőgazdasági termékek szállításának ne­hézségeit szüntetné meg, ha­nem segítené a két község további közeledését egymás­hoz, javítaná a bejáró dol­gozók utaztatását is, vala­mint segítené — a tervek sze­rint — Rád és Kösd közös közigazgatásának megvalósí­tását» Az idei termés minden ed­digit felülmúlónak ígérkezik, a jégverés ellenére is, mivel ez inkább a jövő évi vessző­ket károsította. A málnabok­rok roskadoznak a színesedő és már érett gyümölcsök sú­lya alatt. A rádi határban levő 33 hektáros Hellipg—Promisz fajtájú málna szedését kezd­ték meg a közös gazdaság tagjai, a családtagok segít­ségével. Az első napon mint­egy 120-an szorgoskodtak a málnában, melynek eredmé­nye több mint 33 mázsa gyü­mölcs; a szövetkezet gépko­csijai szállították a Dunake­szi Hűtőházba, ahol a gu­ruló minőségű málnát mí­nusz 30 fokon fagyasztják. Légrádi János elmondta, hogy 30 vagon málnára kötöt­tek szerződést a Dunakeszi Hűtőházzal, kg-onként be­szállítva 20 forintot kapnak érte, valamint — minőségi felárat —, ha eléri az I. osz­tályút még egy forintot ki­lónként. Megtudtuk, hogy a 125 hektár málnás egynegye­dét részes művelésben vál­lalták a tagok. Ök végzik ka­pálását, metszését, hajtás­válogatását, kötözését, sze­dését, mindezekért kilo­grammonként 8 forint 50 fil­lért kapnak. A többi terü­let szedését a tsz erdészeti és kertészeti brigádjai, a kö­zös gazdaság ipari üzemei­nek dolgozói, valamint ide­genek végzi^c. A mezőgazdasá­gi szakközépiskolából és az Ái-pád úti általános iskolá­ból június 20-tól naponta százhetven diák szedi a mál­nát. Vácról és Nézsáról öt­ven asszony szerződött. A tsz huszonkilenc szocialista bri­gádjának háromszáztíz tagja 20 óra társadalmi munkát vállalt a mezőgazdaságban, ebből 10 órát a málnában dolgoznak. — Szerződést kötöttünk a hűtőházzal, hogy a nem meg­felelő minőségű málnát — a más gazdaságokét is — visz- szavásároljuk és saját szörp­üzemünkben dolgozzuk fel. Raj ki László Kőbánya a Börzsönyben Királyrétet elhagyva, a Baj- dázói-tó után festői környe­zetben szép látvány tárul az arra járók elé. Ég felé törő sárga-barna, szépen erezett sziklák verik vissza a napsu­garakat. Az Ipoly vidéki Parkerdő- gazdaság kőbányáját az 1900- as évek elejétől használják. Jelenleg a szokolyai Béke Tsz bérli. A bányászat ősi módsze­rekkel folyik. Az izmos kőfa­ragók kalapácsai, vésői alatt sikít a kő, formálódik az anyag. Készítenek - házépítés­hez alapnak valót, lábazati és ciklopkövet, járdalapot. — A tandíjat a vállalat fedezte. A Pest megyei Ve­gyi- és Divatciikkipari Válla­lat nagy gondot és jelentős anyagi eszközöket fordít a dolgozói iskoláztatására, szakmai átképzésére. Tavaly például több mint 400 ezer forintot költött ilyen célok­ra, s ezzel gyakorlatilag az ilyen irányú igényeket teljes mértékben kielégítette. Röpülj, páva! Sok sikeres fellépés emlé­két őrzi a Kalácska Lászlóné pedagógus vezette kemencei Páva-kör harmincnyolc tagja. Mindjárt az elsőét: 1969 no­vemberében alakultak és a felszabadulás 25. évforduló­ján mutatkoztak be, egyönte­tű elismerést arattak. A taps szólt — és szól — saját gyűj­tésű környékbeli népdalaik­nak és a magás színvonalú előadásnak. Őrzik emlékét a visegrádi napok országos versenyének, ahonnan elhozták a 2. dijat és a múzeum különdíját; a mis­kolci meghívásos bemutató­nak, a galgahévízi Röpülj, páva! vetélkedőnek; a verőcei expressztábori fellépésnek; a nagymarosi Szóljatok, szép szavak bemutatónak ... Otthon, szűkebb hazájukban is „próféták”, kétszer rendez­ték meg — utóbb néhány he­te — a kemencei majális ese­ménysorozatot és a hazai si- i Felfordulás — nagyban — A táblákról leszedett és rekeszbe töltött málnát trak- torvontatású szántalpakkal szállítjuk a hét átvevőhelyre, onnan pedig hét, 5 tonnás IFA és három, 4 tonnás Csepel tehergépkocsival fuvarozzuk a Dunakeszi Hűtőházba. A rekeszellátás megfelelő. A hűtőháztól tizenkétezer re­keszt hoztunk ki. a kezdés­hez és szállításkor gyöleget ' kapunk. 23ÜB utalványt váltottak Korszerűsítették g vád TÜZÉP-tebpct Szombaton délelőtt is sorra kifordultak a brikettel, szén­nel megrakott lovas kocsik a váci TÜZÉP Sebes Imre ut­cai telepéről. A kedvezmé­nyes tüzelőakció utolsó nap­jaiban 3500 mázsára állítot­tak ki fuvarlevelet. Paluska Ferenc TÜZÉP-te- lepvezető elmondta, hogy a 14 tagú telepi brigád jól össze­hangolt munkája szükséges ahhoz, hogy kielégíthessék Vác és környékének évről évre növekedő igényét. A múlt év első felében 1900 kedvezményes utalványt vál­tottak be. Az idép ez a szám 2300-ra emelkedett. A SZOT- utalványok szeptemberig ér­vényesek, csak most már napi áron kerül az áru for­galomba. Megtudjuk, hogy a „sztár” változatlanul a bri­kett volt; 22 ezer mázsát .ad­tak ki április 1-től a várpa­lotai, dorogi, tatai fajtából. A tűzifa szállítása néha akadozik; ez leginkább fu­varkiesés következménye. Ami viszont kedvező jelenség: ma már az évenként kiadott 65— 70 ezer mázsa tűzifának mint­egy 80—90 százaléka fűré­szelve jut el a vásárlókhoz. Ez előny a közületeknek, a magánosoknak egyaránt. A Sebes Imre utcai telep változatlanul Észak-Pest me­gye legforgalmasabb tüzelő­anyag-telepe. Ideális helyen van, a vasútvonal mellett, a város centrumában. Ugyan­akkor nem kis feladatot okoz az ideérkező évi 330 ezer mázsa tüzelőanyag ki­rakása, osztályozása. A nehéz fizikai munkát kor­szerűsítésekkel könnyítik. Az idén érkezett a 650 ezer fo­rint értékű NDK rakodógép, amely nagyban megköny- nyíti a munkát. Kaptak két szállítószalagot is: az NDK- ból és Zalaegerszegről. Ugyanakkor megszépült az irodaház környéke. Befestet­ték a korlátokat, világos színt kapott a fal. Kelleme­sebb a környezet az itt dol­gozóknak s barátságosabb külső a naponta itt megfor­duló nagyszámú vásárlónak. (Papp) A váci Földvári téri lakó­negyed előtt elhaladó autó­buszból jól lehet látná azt az állványerdőt, amely az Á—3-as és az Á—4-es épület között áll már tavaly óta. Az állvá­nyok miatt csöngettem be Bé­bi Lajos lakóbizottsági elnök­höz, aki a Váci Napló szer­kesztőségét arra kérte, hogy' í valaki írja meg az ott ural­kodó áEapotokat. A jegyzet, amelyet a kezem­be nyomtak, egyebek között ilyen mondatokat tartalmaz. A kerti csap vize az épület falára folyik. Néhány sorral lejjebb. — A tanács virágtartókat adott, a költségvetési üzem fel­szerelte őket, a virág nincs benne. Az Á—3-as és Á—4-es épü­let között orvosi rendelő épí­tését kezdték meg. Ennek tu­lajdonképpen örülnek a la­kók és ezért szívesen mondtak le az alagsori lomkamrákról, amelyekből a helyiségeket kialakítják. Tavaly szeptemberben kezd­te meg a vállalat a munkát — mondja Bábi Lajos. — Melyik vállalat? — Sajnos, ezt1 nem sikerült kiderítenünk. Nekem sem, mert nem ta­láltuk a táblát, amit építke­zések alkalmával ki szoktak cseregön- j tenni, ráírva a kivitelező, meg az építésvezető nevét. — Novemberben a mun­kát félbehagyták, januárig elő sem jöttek az építők — folytatta a lakóbizottsági el­nök. Aztán két-három hónap­pal ezelőtt megint abbahagy­ták a munkát. A két épület között szaba­don járhat-kelhet bárki ide­gen. Éjjel bemehet a folyo­sókra, alagsori helyiségekbe, ha tetszik, kedvére garázdál­kodhat. Nádpadlós illemhely éktele- níti a modern házak környé­két. Egy másik nádpadlós bó­dé falán kapcsolótábla, rajta a felirat: Vigyázz! 380 volt! — Vajon be van kapcsolva? — Nem tudom. A felnőtt ember óvatos. De rengeteg a kíváncsi gyerek. Nem győzünk rájuk eléggé vigyázni. A falon szabadon futnak a földgázvezetékek. Bárki meg­rongálhatja a szennyvízleveze­tő csatornát. A két épület közti szűk térségben tüzet raknak, játszanak, tanyát üt­nek a kalandot kereső fiata­lok. Létrát támasztanak az állványokhoz és felmásznak az A—4-es emeleti ablakai alá, ijesztgetni az idősebb lakókat. Bármikor történhet baleset. A fal mellett kis halom iker­sejt tégla. — Ez már csak a tizede an­nak, amit ideszállítottak. — És a többi? — Észrevétlenül eltűnt, el­kopott. Gazdátlanul hever a létra, az eldőlt betonidom, lehango­ló rendetlenség, mintha ' nem is építenének, hanem valaki szándékosan rombolna. A lakók türelmetlenek, sze­retnék tudni, mikor lesz kész az orvosi rendelő, és azt is, hogy miért kezelik ilyen gon­datlanul a közös vagyont, a Pest megyei Állami Építőipa­ri Vállalatnál. Kovács István kér mindennél többet ér. Olyan szempontból is „prófé­ták”, hogy mióta együttest alkotnak, keresik-kutatják sa­ját dalkincsüket — hat dal­változatukat az Akadémia is újnak, eleddig ismeretlen­nek minősítette —, és észreve­hetően megnőtt a becsülete a határközeli faluban minden­féle népi művészetnek. A la­kások értékei közé tartozik már egy-egy régi használati tárgy, munkás-, parasztembe­rek figyelik, óvják, elevenítik fel a régi mondókákat, la­kodalmi szokásokat, gyermek- játékokat ... Az együttes krónikája va­sárnap újabb sorokkal gaz­dagodott. Apró momentum az egész, azt mondják, emlí­teni se kéne. Annyi történt mindössze, hogy délelőtt 9-re találkozót beszéltek meg a ta­nácsháza, az 1. számú szava­zókor elé. Perére pontosan — népviseletben — meg is jelentek, szavaztak igaz meg­győződésük szerint, aztán az épület teraszán kört alkotva a maguk és a szavazó kemen- ceiek gyönyörűségére eléne­keltek néhány szép dalt. Mondhatnánk, hogy 9-re, percnyi pontosan az együt­tes tagjai valamennyien meg­jelentek, de nem így volt. Fliányzott Zsóka Simon — ci­vilben az egyik fővárosi épí- tővállalat brigádvezetője —, vállalt hivatali kötelessége tartotta távol. Néhány ház­zal feljebb, az iskolában levő 2. számú szarxizókörben a szavazatszedő bizottságban tevékenykedett. Végig a falu fő útján, éne­kelve, a pávaköriek elmen­tek hozzá, hogy ott is, vele együtt köszöntsék apró „sem­miséggel”, néhány nótával a választoltat. És a 3. számú szavazókörben is ... Kézilabda: gyenge védekezés A VÁCI VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT FEL VE belső ellenőrt, építőipari szakmunkásokat:- kőműves,- bádogos,- asztalos.- ács, tetőfedő,- vízvezeték-szerelő,- lakatos,- szobafestö-mázoló szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán (Vác, Zrínyi u. 9.) Budakalász—Váci Híradás 20:18 (12:8) V. Híradás: Seres — Vi­rágú — Nemes — Kohlmann (1) — Illés (2) — Boczkó (6) — Hornyák (4) — Nyári (1) — Berczelly (4) — Sári — Petrányi. Befejezéshez közeledik a kézilabda-bajnokság tavaszi idénye. Az utolsó előtti for­dulóban a kétgólos vereség ellenére nem játszott aláren­delt szerepet a Híradás Bu- dakalászon. Az NB I/B-t meg­járt vendéglátók csak igen szerencsésen és bírói segéd­lettel jutottak a bajnoki pon­tokhoz. A Híradás ebben az évben még nem tudott a leg­jobb összeállításban kiállni, most Székely és Kis hiány­zott a csapatból. A hazaiak kétszer is vezettek öt góllal, a váciak azonban mindig le­dolgozták hátrányukat. A já» tékvezetők a kritikus pillana­tokban — 9:7, 19:8 — részre- hajlóan bíráskodtak. A buda­kalásziak 10 hétméterest lőt­tek, ebből is érezhető a Hír­adás gyenge pontja, a véde-r kéz és. A helyenként kemény mér­kőzésen sajnálatos esemény, hogy egy összecsapásban Pet­rányi István orrcsonttörést szenvedett. A szegény embert még az ág is húzza, most már 3 kez­dő játékos van a sérültek lis­táján. A csapatból csak Hor­nyák és Boczkó teljesítmé­nyét lehet kiemelni. Vasárnap, 22-én 9,30 óra­kor játssza utolsó mérkőzé­sét a Híradás a Nyíregyháza ellen. Az ifjúsági csapat két gól­lal kikapott a Ceglédi Bem SE otthonában. Az ifik csak helyenként játszottak jól, saj­nos, fölényüket nem tudták gólra váltani. Két mérkőzés — 2 pont Maiatok Vak Dattyás váci lavas szobránál A lovas szobor erősebben felhívja magára a figyelmet, mint a magában álló ember­alak. Lényeges szerepe van ebben annak, hogy az ember és a ló hossztengelye derék­szöget zár be, és így fokozot­tabban a térben helyezkedik el. Vidéki városainkban alig van lovas szobor. A váci Vak Bottyán-szobor a modern szobrászat híveinek talán nem tetszik. Igaz, hagyo­mányos realista stílusban ké­szült, ’ egyes részletei szinte a nem kívánatos naturalizmus­ba hajlanak (gondolunk itt például a pisztoly és pisztoly- táska túlzottan aprólékos, pre­cíz megmunkálására). És mégis azt mondjuk, hogy a szobor szép és jó. Szép a le­szegett fejű, sőt. leszegett nya­kú lóval ellentétet képező, kengyelében álló. nyergéből felemelkedő Bottyán János alakja. Kiss István szobrász- művész ezzel a mozdulattal kifejezésre juttatta a jobbágy származású Rákóczi-tábomok egyenes jellemét és haláláig töretlen akaratát. Akik élet­rajzát behatóbban ismerik, tudják, hogy hihetetlen moz­gékonyság jellemezte. Nagy távolságokból ütött rajta a császáriakon, akiket személye rettegésben tartott. Pályájának töretlenségén az sem változtat, hogy múzeu­munk névadója a Rákóczi- szabadságharc előtt, fiatal ko­rában a közös császári hadse­reg tagja volt, ilyen minőségé­ben volt néhány hónapig a váci vár parancsnoka is. Fél szemét is abban az időben veszítette el. Mindezt én a szo­borból érzem. Ami a mű külön érdeme, körüljárva minden oldalról másként fejezi ki ugyanezt. Egy modern stíiusirányt kö­vető szobor nagyon rontotta volna a közeli barokk-copf műemléki környezetet. A rea­lista stílusú szobor jól átvezet a síma, modern ieánykollé- gium épületétől a barokk kör­nyezethez. Érdekes az is, hogy a leme­zek összeillesztésénél a varra­tokat nem cizellálták el. így látszanak. És olyanok, mintha a ló szőrzete lennének. Érde­kes! És ez már nem a hagyo­mányos megoldás. Dr. Stcfaits István Újból kettős hazai mérkő­zést hozott a tavaszi forduló utolsó előtti mérkőzése. Saj­nos, a PENOMAH nagyará­nyú vereséget szenvedett a tavaszi bajnokjelölttől, a Fo­nó megyei rangadón végigve­zetve győzte le Cegléd csapa­tát. PENOMAH—KÉV METRÓ 11:18 (6:11) PENOMAH: Sluch — Pé­ter — Kucsa — Papp (1) — Rétiné (2) — Császár (2) — Tóth M. (5) — Nógrádi (1) — Tóth É. Már a tizedik percben sem volt kétséges a fővárosi lá­nyok győzelme. A volt NB I- es játékosokkal is szereplő vendégek, végig magas szin­ten játszottak. A vereség el­lenére a PENOMAH a mér­kőzés egyes részeiben jó tel­jesítményt mutatott. VÁCI FONÓ—CEGLÉD 21:16 (11:9) Váci Fonó: Schvarcz — Králik — Király, Oroszki (l) — Pápa (7) — Vörösmarty, Török (4) — Szabó, Kova- csics (1) — Danyi (4) — Tol­di (1) — Básti (3). Nem alakult id nagy küz­delem, mindkét csapat takti­kai harcot vívott. 5:5-ig tud­ta tartani magát a Cegléd, ezután Schvarcz kapus, va­lamint Danyi jóvoltából már 8 gólos különbség is volt a két csapat között. A végére, mint ahogy lenni szokott, a széteső védekezés eredménye­ként a vendégek csökkentet­ték hátrányukat. A Fonó győ­zelmével a harmadik helyre került. Soron következő mérkőzését a Taurus csapatával Buda­pesten játssza a Fonó, a PE- NOMAH-lányok Hódmező­vásárhelyre látogatnak. fi TäBGYMÖTEREMBOL Ittasan motorozott A Váci Járási Ügyészség vádindítványt adott ki Gáspár Béla, 21 éves, bernecebaráti la­kos ellen. A fiatalember Vác határában vezette az ország­úton LS 98-75 forgalmi rend­számú motorkerék oá rját.' A rendőrjárőrnek feltűnt, hogy hol a jobb, hol a bal oldalon halad. Amikor ismét átment a bal oldalra, felborult és meg­sérült. Mentők részesítették elsősegélyben. Az orvosi vizs­gálat kimutatta, hogy alkoholt fogyasztott vezetés előtt. A jo­gosítványa sem volt rendbep, mert lejárt az orvosi vizsgálat határideje. Az ügyészség in­dítványozta, hogy a bíróság — tárgyalás mellőzésével — pénzbírságot szabjon ki. AZ ÍTÉLET JOGERŐS LETT A Váci Járásbíróság zsaro­lás miatt elsőfokon két év és hat hónap elzárásra ítélte Vis- ki Zoltán 31 éves, szokolyai la­kost. Egyben három évre el­tiltotta a közügyek gyakorlá­sától. Viski nem vállalt ál­landó munkát. Az italt szeret­te, s az italozáshoz szükséges pénzt idős szüleitől zsarolta ki. Amikor nem kapott, bán­talmazta apját, anyját, akik már 30 ezer forintnál tartot­tak, amikor a büntetőeljárás megindult a brutális férfi el­len. A Pest megyei Bíróság most másodfokon jóváhagyta az ítéletet, s az jogerős lett. <P.)

Next

/
Thumbnails
Contents