Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-12 / 136. szám

A 1975. JÚNIUS 12., CSÜTÖRTÖK i Nagykőrös, Ráckeve Diák festők tárlatai ÉVEK ÖTA gyakorlat a nagykőrösi Arany János Gim­názium és Óvónőképzőben Molnár Eleimé kísérlete, mely­nek keretében tanítványai rajzi foglalkozások keretében önálló házi feladatként Nagy­kőrös és környéke vizuális felderítését végzik linóleum- metszetekkel. így a szeretett városotthon megörökítődik az ifjú nemzedék kezevonásával. Az Arany János Múzeumban június 14-ig látható kiállítá­son 26 növendék 45 műve sze­repel, a jók között is legjoa- bak Buda Júlia, Bánkúti Ág­nes, Végh Magdolna, Juhász Erika, Horváth Zsuzsa alkotásai. A régi és új Naigykőrös nép- rajzilag is pontos rajzi feldol­gozásait emelte ki a megnyitó beszédében dr. Balanyi Béla: — A képeken úgyszólván városunk minden építménytí­pusával találkoztunk. Szinte külön tárgykör a szegénypa­raszt tabáni és vízállási nád­vagy zsúptetős kis háza .. Az ősi városmagban lapuló apró házacskák rendszertelenül, egyenetlen falmagassággal, ki- sebb-nagyobb ablakokkal fe­hérlenek. Az iparosok, a keres­kedők, munkások, nincstelenek lakóházai voltak ezek, vegyes tetőzettel. A MOSTANI KIÁLLÍTÁS Molnár Elekné kísérletének életképességét igazolja, hiszen a diákok Nagykőrös múltjá­nak, jelenének rétegeit érzé­keltették „városképi ábrázolá­saikban”. Felemelő ez a pél­da, hiszen azt igazolja, hogy a képzőművészet manuális ré­sze tömeges méretben elter­jeszthető a közeljövő általános lakáskultúrájának előzménye­ként. Molnár Elekné műkö­désében az a kiemelkedő, hogy ezzel a tárlattal bizonyítja azt, hogy a rajzi analfabetiz­mus felszámolható, mindenki képes a grafikai alapfok elsa­játítására ősi és korszerű esz­közökkel. E megfontolt és életképes alkotói munka to­vábbi mozzanata lehetne, hogy Nagykőrösön létesüljön ha­zánk első ifjúsági galériája a gyerekek műveiből, s a továb­biakban is a város vállalhat­ná a megyei diák festők, később országos méretűvé terebélyesí- tett évi seregszemléjét. Mindez sok fiatalt ismertet­hetne meg az alkotó élet fe­szült örömeivel. Ennek a fo­Pető Tünde másodikos nagykőrösi tanuló linómetszete. lyamatnak igényes nyitánya a nagy­kőrösi példa, ahol együttes bizalom­ban tanár és' diák közösen keresi, ku­tatja és megtalál­ja azt a rajzi nyelvjárást, mely- lyel vonalakkal nevezik meg és ér­telmezik a város két évszázados osztott háznapló­ját. Keserűség, ma­gány, diadalmas népi józanság, egyaránt megtalál­ható ebben, s a régit felváltó új formák lendületes fejezete, a mi időnk. Az külön érték, hogy e va- lóságíeltáró mun­kában Molnár Elekné tanítvá­nyainak egyénisé­gét is tiszteli; sok­rétű feldolgozást engedélyez ízlésé­nek irányító tapin­tata. SIKERES ÉV­ZÁRÓ kiállítást rendezett a ráckevei Ady Endre Gimnázium képzőmű­vészeti szakköre is az intézet aulájában, mely ugyancsak jú­nius 14-ig tekinthető meg. A diák festők vezetője dr. Juhász József, aki tanári munkája mellett kitűnő kürtfaragó és mozaikokat is készített Rác­kevéról és a balatoni tájról. Juhász Erika első osztályos nagykőrösi növendék munkája. Tanítványai is tehetségesek. Kimagaslik Joszkih Erzsébet magabiztos vonalvezetése, de Gere Erzsébet szabatossága, Juhász Veronika színpontos­sága, Kiss Ildikó, Balázs Gi­zella, Tassy Tünde és Fodor Piroslca érzékeny festőisége szintén a tárlat értékét eme­lik. Losonci Miklós Monorí fiatalok a győztesek között Az oktatási miniszter meg­állapította az 1974—75. tanévi országos középiskolai tanul­mányi verseny eredményét. Földrajz tantárgyból a II. dí­jat Halász Ibolya, a III. díjat Pető Erzsébet nyerte el. Mind­ketten a monorí József Attila Gimnázium III. osztályos ta­nulói, szaktanáruk dr. Halász János. Pályázat aspiranturákra A Tudományos Minősítő Bi­zottság kiadta az 1976. évi bel­földi és külföldi aspiramtúrára szóló pályázati felhívását. Pá­lyázni lehet a felhívásban fel­sorolt kutatási feladatokbóil vá­lasztott témakörökkel belföldi ösztöndíjas és levelező aspi- ra.n túrára, továbbá európai szocialista országokba és Ku­bába, ugyancsak ösztöndíjas és levelező aspirantúrára. A határidő július 31., a pá­lyázatokat a főhatóságok sze­mélyzeti osztályára kell eljut­tatni az említett időpontig... A felhívást a kutatóhelyek, na­gyobb üzemek megkapták, de beszerezhető a , Tudományos Minősítő Bizottság titkárságán is. Véres farsang, Törököt fogtunk A Gyulai Várszínház július 4-én rendezi 12. évadjának megnyitó előadását. A hagyo­mányokhoz híven ebben az évben is két új bemutatót tű­zött műsorra a várszínház rendezősége. Elsőként július 4-én Veress Dániel romániai magyar író drámája, a Véres farsang kerül színre. Ez lesz a darab magyarországi ősbe­mutatója. Az eddigiekhez képest új tendenciát képvisel a második bemutató. Görgey Gábor, a várszínház felkérésére írta meg Törököt fogtunk című tragikomédiáját. .----——■—- reggel óta mérgelődik. I A IOnÖk | Bal lábbal kelt fel, mond- ---------------- ták az előszobában vá­rakozó főosztályvezetők. Borzsák, aki legjobban félt a főnök hangulatától — többször mart már bele —, gyorsan még egyszer elolvasta az előterjesztést. Is­ten ments, hogy éppen ő adjon okot a kitörésre. Szpaskó István cinkosan ösz- szekacsintott Horváth Zsigával és Bor- zsák felé bökött. Az elértette a jelzést és csípett: — Nem kell berezelni, a főnök sem isten. — A félistenek rosszabbak — szállt be Demeter Ármin a beszélgetésbe szélle- meskedve. — A falnak is füle van, komám — óvatoskodott Pataki László. A főnök valóban rosszkedvű volt. Mi­helyt beültek a tárgyalóasztalhoz, azon- nyomban kiderült a méreg oka is. — Elvtársaim — kezdte az igazgató —, azért mégiscsak sok, hogy harmad­szor adom vissza a jelentést átdolgozás­ra, és még mindig tele van pontatlan­sággal. Várt egy pillanatot, hátha valaki megkérdezi, miről van szó, aztán foly­tatta: — Tessék megnézni a negyedik ol­dalon, az éves fejlődés ütemét két szá­zalékban jelzik, de a 24. oldal táblázatá­ban az összehasonlító számoknál ugyan­ez két és fél százalék. — Az azért van — bátorkodott köz­beszólni a mindig mindent megmagya­rázó Horváth Zsigmond, mert... — Semmiért ne legyen! — lovallta bele magát a dühbe az igazgató. Ha szá­mokban pontatlanok, akkor az általá­nosításoknak, az elemzéseknek sem le­het hitelük. Nézzék — és kapkodva la­pozott a bekötött jelentésben —, hány széljegyzetet írtam. Ráment az egész éj­szakám. Borzsák magában dohogott: a fene en­né meg az egészet. Kidolgozza itt a lel­két az ember, és az is kevés. A főnök mintha olvasott Volna a gon­dolatában, felé fordult: — Nem mondom, dolgoznak maguk, nincs is abban hiba, de hogyan? Néha félszívvel. Így is lehet. Azt hiszik, a kár Felelősség nem a maguké. A szégyen sem. Ha ez a jelentés így, menne tovább a tröszthöz, nem magukat, hanem az egész vállala­tot röhögnék ki. És ami még rosszabb, ha egyszer jót csinálunk, annak sem hisznek majd. — Igaz — helyeselt Szpesko. No, csak ez kellett: — Ha igaz, akkor a maguk főosztá­lyán miért írnak le ilyen mondatokat? — és belezte az ötödik, a nyolcadik, a tizenegyedik és a tizenkilencedik oldal ellentmondásait. — Politikai hiba ez ké­rem, nem más. Minek értékelik maguk, hogy hamis vagy téves számokat mu­tatnak ki? Kit vagy kiket csapnak be vele? j——----:——-------- kik haragosan Ki k sértődötten, szegték le vörös­--------------------------- ben játszó arcu­kat. Alig várták, hogy megszabadulja­nak. De nem szabadultak meg egyköny- nyen. A tegnapi, a tegnapelőtti disznó- ságokat is kiteregette a főnök. Nem mintha cáfolni lehetett volna, amit mond, hiszen a Szpeskóék mulasztásai­ból majdnem tízezer dolláros kár kelet-* kezett. Szerencsére az utolsó pillanat­ban felfedezték a bajt. a kínos érte­kezlet, ami­kor Irénke, a nyugdíj előtt álló titkárnő behozta a kávét. Ez afféle járandóság, ami kijár a hosszabb értekezleten. A főnök ha­gyott egy lélegzetvételnyi kávészünetet. Valamennyien belehörböltek a kávéba. — Ez hideg, Irénke! — méltatlanko­dott egyikük. — Hogyan lenne az? — kétkedett a titkárnő. — Úgy Irénke, hogy ez ihatatlan! — És mindenki, Demeter Ármin kivételé­vel (aki vagy szereti hidegen is a kávét, vagy megsajnálta a sápadt Irénkét) kedvetlenül hagyta ott a rossz ízű löty- työt. Irénke dadogta, hogy hoz majd egy másikat, frissen lefőzi, jaj de saj­[ Még javában (ártott ) nálja, hogy történhetett épp vele ez a szégyen? — Ne fáradjon — hárította el a fő­nök —, majd legközelebb jobban odafi­gyel. folytatódott. Sorra Az értekezlet mentek minden ki­fogásolt részen, ki­húztak sorokat, megváltoztattak számo­kat. Előadóknak telefonáltak, szedje­nek össze még adatokat. Utasították a statisztikusokat, mit számoljanak még- egyszer. Mintha engedett volna a fe­szültség. Szpesko egy alkalmas pilla­natban Pataki Lászlóhoz hajolt: — No, ezt megúsztuk. Pataki elmosolyodott. A főnök sejtette, mit sugdosnak, de úgy tett, mintha süket lenne. Az előb­binél jóval csendesebben, kicsit szomo­rúan megjegyezte: — Emberek, én nem bántani akarom magukat, csak szeretném, ha éreznék, mekkora felelősség hárul minden főosz­tályra. Dollárral fizetünk minden hi­bánkért. Ha nem is kell megtérítenünk, ha nem is érinti az év végi nyereségré­szesedést, azért... Folytatta volna, de az ajtóban Ismét Irénke jelent meg. Krémest hozott. — Ezt ki rendelte? hűlt ei a főnök. — Tetszik tudni, sajnálom, ami tör­tént, a hideg fekete... — Hideg fekete? De hát ez krémes! — értetlenkedett az igazgató. — Én vettem, tessék megenni a ked­vemért. Jóvá szeretném tenni ... Irénke sorba kirakta a főnölt és az öt főosztályvezető elé a magafizette süte­ményt. Nem viselhette el soha, ha vala­miben hibázott. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, csönd lett. Valaki — ta­lán az igazgató — jegyezte meg: — Szegény, nem utasíthattuk vissza, pedig abból a havi kétezer-egyszázból tesz jóvá ilyen hülyeséget... Ilyet?! az óráját néz­Egyik főosztályvezető te. Bosszús volt: siethet­nének egy kicsit, mikor lesz ennek az egésznek így vége. És ásítást magába fojtva felnyitotta a javításra váró so­ron következő oldalt. Sági Ágnes HETI FILMJEGYZET A legjobb ember, akit ismerek Jelenet A legjobb ember, akit ismerek című bolgár filmből. A meglehetősen hosszú cím tulajdonképpen egy iskolai dolgozat címe. Georgievna, a fiatal tanárnő adja tanítvá­nyainak a film vége felé, de addig sok minden törté­nik ebben a bolgár filmben, melyet Liliana Mihajlova for­gatókönyvéből Ljubomir Sar- landzsijev rendezett. Ebből arra gondolhatnánk, hogy a film úgynevezett is- kolafllm. Az is, de nem a megszokott értelemben. A tanárnő diákjai ugyanis fel­nőtt emberek, akik esti is­kolában pótolják a valamikor, valamilyen ok miatt el nem végzett osztályokat. Ez a tény jó alkalmat nyújt a film al­kotóinak, hogy a mai bolgár társadalom valóságos kis ke- resztemetszetét adják. S ép­pen ebben van a film érde­kessége, számunkra figyelemre méltó mondanivalója. Az esti iskolában sokféle ember gyűlik össze. Van köz­tük meglett családapa, van fiatal lány, akinek az életét egy súlyos következmények­kel járó keserű csalódás ter­he nyomja, van fiatal, köny- nyelmű férfi, van ingatag jel­lemű, ügyeskedő emberke, van talpig becsületes, önzetlen, de forrófejű munkás — kicsit a mindennapi élet ismert figu­ráinak gyűjtőhelye ez az osz­tály. Egyben megegyeznek: mindnyájan fizikai munkát végeznek. A sok ismert vonás talán gyanús: holmi tanmesé­ről van szó, tételek illusztrá­lásáról. Nos, van ilyesféle vo­nása is a filmnek, de nem ez a legjellemzőbb. Inkább az, hogy még egy ilyen kis kö­zösség sem lehet meg célok, elképzelések és közös törek­vések nélkül, még egy kis lét­számú esti iskolás osztályban is tükröződnie kell a társada­lom nagy, jelentős vonásainak. Az egyes figurákhoz kötő­dő történeteket tulajdonkép­pen a tanárnő alakja szerve­zi, fogja össze filmsztorivá. S ez is érdekesen, színvona­lasan megoldott, mert bár a Georgievna figuráját alakító Nevena Kokanova alighanem a film legjobb színésze, még­sem telepszik rá a filmre, hanem úgy válik központi fi­gurává, hogy körülötte is egyenrangú fontosságú és sze­replő alakok jelennek meg. Némi egyszerűsítéssel íel-r foghatjuk úgy is a film szer­kezetét, dramaturgiai felépíté- sét, mint portrék sorozatát. Az egyes alakoknak ugyanis megvan a maguk kis kerek története, mindenki megkapja a maga egyéniségének kibon­takoztatásához szükséges lehe­tőségeket. A legvonzóbb talán mégis az a filmben, hogy tud folyama­tokat is ábrázolni. Az egyes hősök a film végére mások, talán többek, talán gazdagab­bak lesznek, mint a film ele­jén voltak. Emberibb közös­séggé formálódnak, megértőbb, teljesebb életet élő, egymásra jobban figyelő emberek lettek. S ebben, ha néhol észrevét­lenül is, ott a tanárnő mun­kája, de ott a közösség önma­gát, egyes tagjait formáló ere­je, képessége is. Ami viszont némiképp csökkenti a film ér­tékét, az a gyakran terjengős, túl széles tempójú elbeszélés, a kényelmes előadásmód. Fe­szesebb tempó, frissebb rit­mus, kevesebb magyarázkodás bizonyára segített volna a film gondolatainak a nézőhöz való továbbításában. A szép maneken esete Szándékát tekintve bűnügyi film ez a csehszlovák film, melyet Andrej Lettrich rende­zett. Egy látszólag értelmetle­nül elkövetett gyilkosság áll a film középponjában: megöl­nek egy csinos fiatal nőt, aki­ről kezdetben csak annyit tu­dunk, hogy — eléggé érthetet­lenül — jelentkezett egy olyan házassági hirdetésre, melyre, a papírforma szerint, legfeljebb erősen korosodó vénlányoknak kellett volna levelet írniuk. Az indító ötlet, ha nem 1s túlságosan eredeti, mégis elő­legezi egy érdekes, a végén kezdett és a kezdetén végzett szerkesztési módú krimi él­ményét. Igen ám, de a film készítőinek menet közben más lesz a szándékuk. Az egysze­rű, szabályos krimibe belesző­nek mindenféle álkonfliktust, félrevezető szálak mentén ha­ladunk hosszadalmason, hamis gyanúkra pazarolja idejét és energiáját a nyomozást vezető Strelková kapitánynő és segí­tője, Michalko főhadnagy, ter­jedelmes mellékepizódok féke­zik le a cselekmény szükséges tempóját, s bár sok minden­kivel megismerkedünk, sok mindent megtudunk, mégsem nagyon jutunk előbbre. Ez a tipikus szituáció, amely azért szokott előállni gyen­gébben sikerült bűnügyi fil­mekben, mert az alkotók nem bíznak sem a maguk törté­netének egyszerű voltában is érdekfeszítő sodrásában, sem a nézőben, s ezért elkezdik fel- cicomázni, feldúsítani a cse­lekményt, mindenféle lényeg­telen ötlettel és történetkével. Holott a műfaj klasszikusaitól legalább azt kötelező megta­nulni, hogy a legcélravezetőbb mindig az egyetlen, de nagyon alaposan kigondolt, végigveze­tett szálra felfűzött történet. Egy ötletes, szellemes rejt­vénykészítő — a krimik írói tulajdonképpen igesa magas szintű rejtvényszerkasztők — ennyiből is meg tudja formál­ni az izgalmas mesét, mely leköti a nézőt (vagy olvasót). S a lényeg úgyis ®ándig ugyanaz: ki tette? Nos, A szép maneken esete ezt&l nem elégszik meg, hanem — telje­sen indokolatlanul, a féSténet logikájából nem eredően — a lélektani krimi igényével lép fel. Legalábbis ide érkezik el, sok, felesleges csavarás után — a történet. S miután en­nek a variációnak előzőleg nem teremtődött meg a hitele, elfogadni sem tudjuk. A négy muskétás újabb kalandjai Ősi filmműfaj,,a burleszk éli reneszánszát ebben a már má­sodik darabjával jelentkező francia filmsorozatban. Jósze­rével ugyanis sorozattá áll ösz- sze a híres Dumas-regény, A három testőr cselekményét szabadon kezelő, s elsősorban az inasok szemszögéből látó­láttató filmek sora. Nevetni mindenesetre lehet rajtuk. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents