Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-01 / 127. szám

Köszöntő 1951 óta minden év jú­niusa első vasárnapján megünneplik hazánkban a pedagógusnapot, a nevelés és oktatás dolgozóinak ün­nepét. Ezen a napon dol­gozó népünk hálával emlé­kezik meg , a pedagógusok fáradságos munkájáról, amellyel az ifjú nemzedé­ket, gyermekeinket neve­lik, s így előkészítik őket a felnőtt életre, a szocia­lizmus építésében rájuk váró feladatokra. A tanulók, a szülői mun­kaközösségek és egész tár­sadalmunk virággal kö­szönti ezen a napon a ne­velőket. Virágcsokor helyett ezen a módon szeretnénk mi is köszönteni a járás pedagógusait és kívánni oktató-nevelő munkájuk­hoz sok sikert, magánéle­tükben beteljesedő boldog­ságot, a jövő nagy felada­tainak megoldásához pedig jó erőt és egészséget. A Magyar Szocialista Munkáspárt gödöllői járási' bizottsága Fotókiállítás Ikiadon Harminc cv épííőrauiikája Harminc év építőmunká­ját reprezentáló kiállítás nyílik június 3-án, kedden délután három órakor az ik- ladi klubkönyvtárban. A megyei fotókiállítást a gö­döllői járási pártbizottság titkára, Járjapka József nyitja meg. A kiállítás jú­nius 10-ig tart nyitva. — Kávémérleg. A statisz­tikák szarint sok kávét iszunk. Idén az első negyed­évben 3.8 millió forint érté­kű kávét szolgáltak fel a Pest megyei Vendéglátóipart Vállalat egységeiben, az elő­ző év hasonló időszakának 3,5 millió forintjával szem­ben. Cegléden és Gödöllőn nőtt a kávéeladás a legna­gyobb mértékben. II. ÉVFOLYAM, 127. SZÁM 1975. JŰNIUS 1., VASÁRNAP A Galgavidéke ÁFÉSZ munkája Ötvenezer lakos javára Sárga fiókos asztalok, szé­keik, iratszekrények halmozód­nak egymás hegyén-hátán a Galgavidéke ÁFÉSZ túrái köz­ponti épületénél. Most emelik a három szövetkezetből egye­sített ÁFÉSZ központi iroda­épületeit: néhol még a telő is hiányzik, de olyan része is van, amelyben már lerakták a parkettát. A régi épület iro­dáiban nagy a zsúfoltság,, a dolgozók mindannyian várják már az új épületszárnyak át­adását. A „bagolyvár” álla­pot persze nem akadályozza az egyesített szövetkezet munká­ját. Mint a Galgavidéke ÁFÉSZ elnökhelyettese Dudás József elmondotta, most szok­nak össze a három szövetkezet dolgozói, most alakulnak ki a közös tervek. Az ÁFBSZ-hez tizenhat köz­ség tartozik, mintegy ötven­ezer ember ellátása a felada­tuk. A szövetkezetnek körül­belül hétszáz dolgozója van. Az egyesítés után az első és legfontosabb feladatuk az volt, hogy a még külön elkezdett beruházásolcat folytassák, il­letve befejezzék. Nagy munkát végeznek többek között Dány­ban, ahol márciusban készül­tek el egy vegyesbolt alapjai. A tervek szerint 1976-ban ad­ják át a lakosságnak. Idei terveik között szerepel a galgamácsai vegyesbolt fel­építése és a vérségi élelmiszer- bolt átalakítása. Százezer fo­rintot fordítanak 1975-tsen hű­tő- és egyéb gépek beszerzé­sére. S ami a legnagyobb fel­adat; Túrán mintegy 700 ezer forintnyi értékben gyümölcs-, zöldségfelvásárló telepet sze­retnének építeni. Dudás József elmondta, hogy reméli, még az idén elkészül. 1975-ben fejlesz­tésre több mint négymillió fo- \ rintot fordítanak. A primőr- és zöldségszezon nagy munkát jelent ' az ÁFÉSZ-nak is. Az üzletek többségében saját felvásárlású árut szállítanak: a túrái, dá- nyi, valkói termelőszövetkezet­ből, valamint magántermelők­től. A helyben megtermelt áruk helybeni értékesítésének jelentőségét mutatják az ÁFÉSZ-boltok zöldségárai. Például akkor, amikor a bu­dapesti piacokon tizenegy, a gödöllői piacon tizennégy fo­rint volt a borsó kilója, a ti­zenhat községben hét forintért árusították. A helyi termékek forgalmazását nehezíti, hogy a szövetkezetnek kevés a gépko­csija, s ilyen dologidőben a termelőszövetkezetek sem tud­nak a szállításnál segédkezni. De a szövetkezet mindent megtesz a jó ellátásért, s he­tenként kétszer, kedden és csütörtökön friss árut szállná­nak a boltokba. A Galgavidéke ÁFÉSZ túrái központjában százan dolgoz­nak, szinte a környék minden faívából bejárnak ide. A szö­vetkezet, hogy segítse dolgo­zói munkáját, a területre új menetrend-szerű járatot igé­nyelt. Az egyik adminisztrátor, Dóczi Magdolna dányi lakos, az egyesülés előtt a zsámboki ÁFÉSZ-nál dolgozott. Elmond­ta, hogy pillanatnyilag egy Zsulc kocsival hoznak be arról a vidékről huszonkilenc dolgo­zót. Dány, Zsámboli és Túra között eddig nem volt menet- rendszerű járat. A szövetkezet közbenjárására a közeljövőben naponta indulnak majd össze­kötő autóbuszok. Remélhetőleg nemcsak a falvak között javul meg az ÁFÉSZ tevékenysége nyomán az összeköttetés, hanem a jö­vőben a munkakapcsolat is gyümölcsöző eredményeket hoz — járásunk ötvenezer la­kosa javára. ö. E. G or. doh, örömök, hétköznapok Amiről a város beszél Társas lcnj az ember. Gyár­ban, üzemben, laboratórium­ban, az iskolák tanári szobá­jában, szórakozóhelyeken, vagy utazás közben gyakran terelődik a szó a lakóhely éle­tére, a város vagy a járás gondjaira. Így van jól, mert hi­szen a körülöttünk zajló ese­ményektől senki nem zárkóz­hat el. Már csak azért sem, mert boldog részesei, vagy ép­pen szenvedő alanyai vagyunk ezeknek a történéseknek. Minden érdekel, bennünket, ami körülöttünk történik, s szerencsére ma mái- egyre ke­vesebb olyan ember , van, aki vélemény nélkül él, s ez jó jel. A lakóhely, a város, vagy a fa­lu életével való törődés egyik módja a kritika. Nálunk Gö­döllőn jó információs rendszer alakult ki, s így a közvéle­ményt foglalkoztató kérdések hamar eljutnak az illetékesek­hez. Ám nemcsak a munkahe­lyeken, értekezleten, hanem az emberek egymás közötti be­szélgetéseik során is gyakran teszik fel a kérdést: ez. vagy az miért van így. Ki találta ki azt, hogy valamit így vagy úgy tegyenek. A válaszra mindenki igényt tart. Legyen ez az írás egyfaj­ta közszemle azokból a kérdé­sekből, amelyek manapság leg­inkább foglalkoztatják a gödöi- lőieket. Nagy meglepetéssel vette tu­domásul a lakosság, hogy szom­baton délután valamennyi élel­miszerüzlet rolót húz, és bezár. Igaz ugyan, hogy a munkaidő­csökkentésről szóló határozat ^ kereskedelmi dolgozókat is kell, hogy érintse, de itt vala­hogy mégis ellentmondást ér­zünk. Sokan laknak a város­ban, akik nem csökkentett munkaidőben dolgoznak még, s pénteken nem mindenki tud bevásárolni. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy városunk­nak egyre növekvő idegenfor­galma van, áthidaló megoldást kéne tehát keresni, szombaton délután Gödöllő belterületén egy üzletnek nyitva kellene tartani, s annak dolgozói mond­juk hétfőn pihennének. A módszer a posta kézbesítőinél már bevált. Mikor lesz végre jó kenyér a városban? — kérdezzük na­ponta. Sajnos, a mintabolt sem tud mindig kifogástalan árut szállítani. Szakemberhiányra és a technológiai fegyelem megsértőire hivatkozva, bár ez nem sokat javít a kenyér mi­nőségén. Tavaly már megírtuk, hogy Gödöllőn kenyérgyár épül. Sőt azt is, hogy március­ban már elkezdődik a próba­sütés. A dologból nem lett sem­mi. A Sütőipari Vállalat köz­pontját áthelyezte Kerepesre, a Vadász utcai objektum építése pedig áll. A szemonos hiánya sok ka­landos utazásnak teszi ki mindazokat, akik ilyesfajta egészségügyi ellátásra szorul­nak. Pesten a kórházban csak ambulanciás kezelésre fogad­nak beteget, de szemüveget nem írnak fel, mondván: nagy a zsúfoltság. Sok a városban az idős ember, s a fiatalok közül is soknak van szüksége szem­üvegre. Bizonyára erre a gond­ra is lehetne találni gyors és megnyugtató megoldást. Vannak akik a városi ta­nács házasságkötő termét si­várnak tartják. Igaz a gödöl- lőinél sokkal szebb házasság- kötő termek is vannak az or­szágban, de a tanács mostani épületében már nem szabad újabb beruházásokat kezdeni. Örömmel közöljük, hogy a vá­rosi tanács családi és társadal­mi eseményeket rendező iro­dát nyitott. Az iroda díjtalan, térítéses és önköltséges ünnep­ségek megrendezését vállalja. Az elmúlt pár hónap alatt több mint húsz alkalommal kértek a gödöllői és környék­beli lakosok ilyesfajta szolgál­tatásokat. A Lumniczer utcában a jár- ialapoal ellátott oldalon sok­helyütt balesetveszélyes a gya- 'ogos közlekedés, mert a nyár­fák gyökerei megemelték a cementlapokat. Ugyanitt nem­rég csöveket fektettek, ám az árokból kimaradt földet az építők a járdán hagyták. A szűk utcában buszok, teher­autók közlekednek, ami már magában is veszélyes lenne, de ennél nagyobb gond az, hogy a kismamáknak, a gyerekko­csikat az úttesten kell tolniuk, mert a csőfektetők által hát­rahagyott íöldrakást hetek óta nem szállítják el. A sportszerei« emberek nagy érdeklődéssel várják a városi sportkör megalakítását. A ha­táridő közeledik, s egyre töb­ben kérdezik: hogy állnak a tervek? A tabellán egyre lej­jebb csúszó, a városi színeket képviselő Vasas labdarúgóival mi történik? Hová sorolják majd be az együttest? Közelednek az országgyűlési képviselőválasztások. A város lakói számára megnyugvást je­lent, hogy jelöltje ismét Cser- venka Ferencné lesz, aki az elmúlt ciklusban rendkívül so­kat tett a város fejlődéséért. Épülnek az alsóparki lakóte­lep toronyházai, átadták a Légszesz utcai iskolát, s épül az Illés István úti; óvodák, bölcsődék készülnek, s fejlődik a város vízvezeték-hálózata. Mindezt tudják a városiak, s ezért érthető az az érdeklődés, amely a június 4-én, szerdán délután három órakor az Ag­rártudományi Egyetem aulájá­ban megrendezendő választási nagygyűlés iránt irányul. Az olvasóban a kérdés, miért is írtunk ezekről a gondokról, örömökről? Válaszunk ez: azért, mert azokra a kérdések­re. amelyekre mi magunk nem adtunk választ, az illetékesek­től várunk feleletet oly módon, hogy azt a lap hasábjain ke­resztül az olvasó is megkapja. Tervünk az, hogy időnként a fentihez hasonló formában helyt adunk panaszoknak, be­jelentéseknek, észrevételek­nek, elsősorban tehát olyan témáknak, amelyekről sokan beszélnek. Csiba József Jószágok „útlevéliel” Rövidesen két tucat bika indul Hévízgyörkről a Szov­jetunióba. A Petőfi Termelő­szövetkezet a tejhasiznosítású tehenek tartása mellett hí­zómarhák tenyésztésével is foglalkozik. Mint a gazda­ságban elmondták, a huszon­négy bika már átesett a szükséges állategészségügyi vizsgálatokon; „mégkapta az útlevelét” a Szovjetunióba. TALLÓZÓ A 22. héten történt Vasárnap, május 25-én műsorokat, színes játékokat szer­veztek a gyerekeknek. A gyermeknapi programokat sok he­lyen együtt rendezték a kisdobosok és úttörőik avatásával. Hétfőn, május 26-án járásunk három községében tartot­tak tanácsülést. Dányban a Magvető Termelőszövetkezet el­nöke számolt be a közös gazdaság idei termelési terveiről, a foglalkoztatás alakulásáról, majd a második napirendi pont­ként a mezőgazdasági bizottság munkájáról szóló jelentést hallgatták meg a tanácstagok. Bagón ugyancsak közérdekű témáról, az ivóvízmű-hálózat építéséről tárgyaltak. A karta- li tanácsülés napirendjén a termelőszövetkezet munkája, va­lamint az ifjúságpolitikai határozat végrehajtása, az oktatá­si bizottság tevékenysége szerepelt. E napon sokfelé szerve­zett a Hazafias Népfront országgyűlési választások előtti ré­teggyűléseket. Bagón a vöröskeresztes aktívák, a tanácsta­gok, a népfrontbizottság tagjai, Isaszegen a KISZ-tagok, Ver- segen a gépjavító műhely dolgozói, Galgahévízen a népfront­klub tagjai tartottak réteggyűlést. Bagón és Nagytarcsán el­nökségi ülést tartott a helyi Hazafias Népfront bizottság a választásokkal kapcsolatos feladatok megvitatására. Kedden, május 27-én ülést tartott a járási pártbizottság. Megtárgyalták járásunk közművelődési helyzetét, s a fej­lesztéssel kapcsolatos feladatokat, majd tájékoztatót hallgat­tak meg az országgyűlési képviselőválasztások politikai és szervezeti intézkedési tervének végrehajtásáról. (Május 28.). Galgahévízen e napon tanácsülést tartottak, megvitatták a község .közművelődési helyzetét, s tájékoztatót hallgattak meg az ivóvízmű kiviteli munkálataival kapcsolatban. Végrehaj­tó bizottsági ülést tartott az aszódi nagyközségi közös tanács. Az ikl-adi és a domonyi kirendeltségvezetők számoltak be munkájukról, majd a közös tanács területén folyó közműve­lődésügyi munkát, az elkövetkezendő esztendők ezzel kap­csolatos feladatait vitatta meg a testület. Délután a gödöllői Petőfi művelődési házban megalakult városunk közművelő­dési bizottsága. Elnöke Dékán Antal nyugalmazott iskola­igazgató, titkára Klemm Pál városi népművelési felügyelő lett. A bizottság elsődleges feladata, hogy koordinálja a köz- művelődési munkát, s ajánlásokat dolgozzon ki az állami és pártirányításnak. A vácegresi és a szadai népfrontbizottság elnökségi ülésen tárgyalta meg az országgyűlési választások­kal kapcsolatos feladatokat. Szerdán, május 28-án ülést tartott a városi párt-végre­hajtó bizottság. Dr. Weidl József városi főorvos beszámolt Gödöllő közegészségügyi helyzetéről, majd a végrehajtó bi­zottság tagjai többi között foglalkoztak a marxizmus—leni- nizmus esti egyetemi felvételekkel. A Lágszesz utcai általá­nos iskolában pedagógus szakszervezeti választást tartottak, ezen megjelent Plutzer Miklós, a városi pártbizottság első titkára is. E napon magyar—szovjet barátsági napot tartot­tak a vácszentlászlói művelődési házban. A Gödöllő és Vidé­ke ÁFÉSZ nőbizottsága, ifjúsági bizottsága, párt- és KISZ- alapszervezete, valamint szakszervezeti bizottsága 'találkozót szervezett a szövetkezet gyermekgondozási szabadságon levő kismamái számára. (Május 29.). Csütörtökön, május 29-én, ülést tartott a gödöllői városi tanács végrehajtó bizottsága. A kistarcsai tanácsülésen me­gyei tanácstagi beszámoló hangzott el, majd egy jelentés az ifjúsági törvény végrehajtásának helyzetéről. Bagón az óvo­dai szülői munkaközösség, valamint a község üzemi munká­sai tartottak réteggyűlést. Pénteken, május 30-án ünnepséget tartottak Kistarcsán abból az alkalomból, hogy az Általános Építőipari Szövetke­zet Közös Vállalat immár másodszor nyerte el a kiváló szö­vetkezet címet. (Május 31). tJjabb három községben tartot­tak tanácsülést e napon. Szadán tájékoztató hangzott el a lakossági áruellátásról, valamint az ifjúsági törvényből adó­dó feladatok végrehajtásáról. (Május 30.). Csömörön az álta­lános iskola oktató-nevelő munkája, valamint az ipar-, ke­reskedelmi és ellátási bizottság tevékenysége szerepelt napi­renden, míg a veresegyházi tanácstagok a nagyközség köz- művelődési helyzetéről, további fejlesztésének lehetőségeiről tárgyaltak, továbbá meghallgatták a szociális és egészségügyi bizottság munkájáról szóló jelentést. Ezen a napon tartották a pedagógusnapi ünnepséget a gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Versegen választási réteggyűlést tartottak az ér­telmiségiek, valamint a termelőszövetkezet melléküzemének nődolgozói. Szombaton, május 31-én, az egykori aszódi gimnázium — most Petőfi Múzeum — falán leleplezték Koren István emléktábláját. (Május 29.). Isaszegen a bejáró munkások, Versegen a fiatal választók tartottak réteggyűlést. (Összeállította: Fehér Béla) SPORT + SPORT -+- SPORT + SPORT TIZENEGYESEK DÖNTÖTTEK Doktorok tornacipőben Labdarúgómérkőzést vív­tak egymással a gödöllői ál­talános orvosok és a fogor­vosok. Az első félidő tizedik percében a fogászok egy eredményes támadás után megszerezték a vezetést. Né­hány perccel később azon­ban az általános orvosok csa­pata egyenlített. Bár a má­sodik negyvenöt percbei) többet támadott az általános orvosok csapata, a mérkőzés mégis az első félidő eredmé­nyével ért véget. A hosszab­bítás sem hozott eredményt az ádáz küzdelemhez. A mér­kőzés eredményét végül is a tizen egy esirúgások döntöt­ték el. A fogorvosok győzte­sen vonultak le a pályáról. Képünkön a mérkőzés egyik izgalmas pillanata. (Kép, szöveg: Barcza Zsolt) PLUSZ 100 HELY Bővítés 6 millióért A Ganz Műszer Művek gödöllői Árammérőgyára je­lenleg egy 30 gyermeket be­fogadó botosodét és 120 sze­mélyes óvodát tart fenn. A következő ötéves tervben — hatmillió forint költséggel — újabb 100 hellyel kívánják bővíteni az üzemi gyermek- intézményeket. Citerások a múzeumban Ma, vasárnap délután öt órakor Dalolj velünk cím­mel műsoros estet rendez­nek Nagytarcsán a falumú­zeumban. Az est műsorán citeraművészek, ének- és tánccsoportok, balladamon­dók lépnek fel. Nem azonos! Május 29-én. csütörtökön tudósí­tottunk a járási labdarúgó-baj­nokság legutóbbi fordulójáról, a Dányban és Hévízgyörkön leját­szódott sajnálatos eseményekről. Megírtuk azt is, hogy a dányi ta­lálkozón egy Lados József neveze­tű néző — eljárás indul ellene — leköpte a partjelzőt. Többek kér­désére, tájékoztatásul közöljük, hogy a sportszerűtlen néző ifj. Zámbó János és Sőregi László társa*ságában nézte a mérkőzést, epryütt szidalmazták a játékveze­tőt. Lados József gödöllői gépko­csivezető nem azonos a karfa!! MEDOSZ sportegyestílet hasonló nevű gazdasági vezetőjével.

Next

/
Thumbnails
Contents