Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-11 / 135. szám

%úúdtw 1975. JÚNIUS 11., SZERDA 5 Légből kapott gulya Az óriás géppel megérkezett a legutóbbi szállítmány a tengeren­túlról: 150 üsző. Itt már — igaz, karámban — a Taksony vidéki legelőkkel ismer­kedik a messzirÄ jött gulya. Az ország egyik legmodernebb szakosított telepére költöztetett ál­latok a nap jó részét a kifutókban töltik, csak etetéskor — s később majd, a borjadzás után, á fejőskor — térnek be az istállóba. Tóbiás Irén felvételei Mind munkásként kezdték A képviselőjelölt (jobboldali) munka közben. Xöbiás Irén felvétele Budaörsi szárnyak Országos tanácskozás a repülőgépes növényvédelemről A mezőgazdasági termelés­ben, a növényvédelmi mun­kában közreműködő repülőgé­pek és helikopterek szerepéről és jelentőségéről kezdődött két­napos, gyakorlati bemutatóval egybekötött országos ta­nácskozás Nyíregyházán, a Mezőgazda- sági Főiskolán. Napjainkban csaknem 400 mezőgazdasági nagyüzem — állami gazdaság, termelőszö­vetkezet, társulás — veszi igénybe a budaörsi légi fövény- védelem szolgáltatásait. Nyír­egyházán évek óta sikerrel képezik a növényvédő repü­lőgépek pilótáit, az idén szep­tembertől pedig Kaposvárott a MŰM 506. számú Szak­munkásképző Intézetében megkezdik a repülőgép- szerelők képzését, okta­tását is. A nyíregyházi tanácskozá­son dr. Nagy Bálint, a MÉM főosztályvezetője tájékoztatta a szakembereket egy új kez­deményezésről, amelyet a kö­zeli napokban vezet be a MÉM Növényvédelmi Köz­pontja. A növényvédelem előtt álló feladatok ugyanis szük­ségessé tették az integrált központi előrejel­zés megszervezését. Ez tájegysé­genként, fertőzési körzetek szerint is jelzi az egyes kár­tevők megjelenését és a me­zőgazdasági üzemeket időben értesíti a védekezés módsze­reiről, s tájékoztatja a hazai kereskedelemben beszerezhe­tő szerek lehetőségéről is Az idén az előrejelzési rend­szert három kultúrnövényre — burgonya, szőlő és alma — s azok kártevőire terjesztik ki. Kővágésaöllős határában földmunkák során rendkívül masszív falakra bukkantak a munkások. Bejelentésükre a Pécsi Janus Pannonius Múze­um régészed — Maráz Borbála és Kárpáti Gábor — ásatáso­kat kezdtek a területen, s en­nek nyomán egy hatalmas, gazdag római villa inaradvá- nyai tárultak fel. Eddig kiásták a főépület egyik szárnyának Fiatal, még csak 32 esz­tendős és már négy éven át képviselte Pest megye 6. vá- lasztólcerületét, Tápiószelét, Matula Pál. Fiatal kora el­lenére három éve üzemveze­tő a Kohászati Gyárépitő Vállalat tápiószelei részlegé­ben. Százhatvan lakatos tar­tozik hozzá, neki is ez a ta­nult mestersége. Előzőleg az azóta megszűnt gépállomá­son dolgozott, levelező tago­zaton elvégezte annak ide­jén a mezőgazdasági techni­kumot. Most pedig beiratko­zik a gépészeti szakközépis­kolába. Tanultai mindig szeretett, csakhogy a MÁV-nál dolgozó tetőfedő apja öt gyermekét nem járathatta magasabb is­kolába. Szakmunkássá azon­ban mindegyiket kiképeztet- te. Matula Pál három fivére között van mérnök, techni­kus, mind munkásként kezd­ték. A nővére a fővárosi ta­nácsnál előadó. Négy esztendeje, amikor kiírták a választásokat, a gyárban és máshol is minde­nütt arról beszéltek, fiatal az ipar a járásban, ebből a ke­rületből munkáscsaládból származó fiatal munkást sze­retnének küldeni a parla­mentbe. Mégpedig helybeli családból valót. Matula Pál­nak eszébe sem jutott, hogy mindenben megfelel ezeknek a követelményeknek, de neki is ez volt a véleménye. Meg­lepődött azután, amikor ki­derült, hogy öt jelölik. Akkor, az első alkalommal meglehe# tősen feszengve fogadta a vá­lasztók bizalmát. Beválthat­ja-e a személyéhez fűződő reményeket? Ezúttal, ami­kor másodszor jelölték, már magabiztosabban néz a má­sodszori mandátum elé. Nem alapfalait, és a belső udvarba vezető oszlopcsarnok négy ősz. lopának alapját. A lakóháztól körülbelül ötven méter távol­ságban egy másik épület ma­radványai tűntek elő, feltehe­tően itt laktak a rabszolgák, itt voltaic a hombárok és az istállók. További ötven méter­re újabb épület maradványait rejti a föld, ennek rendeltetése még ismeretlen. annak örül, hogy megint je­lölték, hanem — mint mondja — annak, hogy ez­zel elismerik eddigi képvise­lői munkásságát. Farmoson lakik magyar— orosz szakos tanár feleségé­vel és nyolcéves kisfiával An­tóniával. Ha megválasztják, A Beton- és Vasbetonipari Művek, amely az utóbbi két évben több gazdaságtalan be- tonáru-telepét megszüntette, most elsősorban a korszerű termékstruktúra kialakítá­sát szorgalmazza. Ebben az évben csaknem 20 termék gyártását adja át tanácsi vállalatoknak és egyéb szervezeteknek, amelyek a kisebb sorozatú cikkeket is gazdaságosan ál­líthatják elő. Ugyanakkor a betongyárak jobban kihasz­nálhatják nagy gépsoraikat korszerűbb és hosszú termék­sorozatok gyártására. A komplex intézkedési ter­vek szerint nagy figyelmet fordítanak arra, hogy meg­gyorsítsák a rugalmasabb technológiájú gépsorok fej­lesztését. így a célgépeket fo­kozatosan felváltják a több­féle tennék gyártására köny- nyen átállítható korszerű be­hogyan vesz részt a követke­ző országgyűlés munkájában? — A XI. pártkongresszus határozatainak megvalósulá­sát kell minden képviselőnek elősegítenie. Ez az én prog­ramom is. Matula Pál’ egyébként pártonkívüli. Sz. E. rendezésekkel. A gazdaságo­sabb termékstruktúra kialakí­tásában számításba vett új termékek közül azokat helyezték előtér­be, amelyek a vállalat­nál és a felhasználóknál i egyaránt megtakarítást eredményeznek. Többek között megkezdik a nagy fesztávolságú spen-deck födémpanelek gyártását. Eze­ket a termékeket az építők­nek már nem kell vakolniuk, tehát egy munkaműveletet és ezzel embert és gépet taka­rítanak meg. A gyártási el­járások korszerűsítésével te­remtik meg az acélmegtaka­rítás feltételeit több újfajta tetőpanelnél és födémbélés- elemnél, amellyel az acélbe­tétes elemeket váltják fel. A régi technológiai eljárások felülvizsgálásával egyidőben felderítették a hulladék- és energiaveszteség csökkenté­sének lehetőségeit is. . Egy másik épület is Alapfalak, oszlopok Korszerűsít a BVM Ahogy jobban kifizetődik Bállá László: Útközben A dunavarsányi Petőfi Ter­melőszövetkezet közelmúltban átadott 640 férőhelyes telepé­re a napokban szállították át azt a 320 Holstein-friz elő- hasi üszőt, amelyet tavaly vásároltak, s eddig a szabad ég alatt karámban tartottak. Ide ismét újonnan vásárolt üszők kerülnek: a fekete- tarka jószág az USA Tenes- see és Pennsylvania államá­ból érkezik. Országos feladatokat ellátó, importjogú TEK vállalat számítógéprendszer* alapismeretekkel rendelkező, raktározási és anyagmozgatási technológiában jártas, magas fokú, lehetőleg gépészeti szakismeretekkel bíró munkavállalót alkalmaz. Az ajánlatokat önéletrajzzal „Perspektíva H" jeligére, a kiadóba kérjük. Az úti társ iimiiimiiiiiiiiiiiiiii Utazás... Kijevbe vonaton tizennégy óra. Moszkvába huszonhárom. És régeb­ben, a gőzmozdonyok korában a dup­lája. Évente négyszer-ötször megjárom ezt az utat, hol csak Kijevig, hol a végállomásig. Ez hány út is eddigi hi­vatali szolgálatom három évtizede alatt? És bizonyára egy közepes község la­kosságát kitenné azoknak a száma, akikkel együtt utaztam, akikkel meg­ismerkedtem, akiket később — jórészt — elfelejtettem, pedig legalább a fe­lerészük részletesen tájékoztatott éle­tének eddigi folyásáról, családjáról, problémáiról, terveiről. Pedig nem mindig van úgy az em­ber, hogy szívesen hallgassa a másik vallomását, nem mindig van maga sem abban az ideg- és kedélyállapot­ban, hogy bekapcsolódjék másnak a gondjaiba. Most sem. De két úti társam — egyelőre csak hárman vagyunk a fülkében — nem is közeledik. Anya a kisfiával. A gye­reknek jócskán megvan dagadva az arca. Beszélgetésükből kitűnik, hogy a legénykét kórházba viszik Kijevbe. Nem mondják, hogy mi baja. Én nem kérdem. De fönt a hegyekben teljessé válik a létszám. Kitűnik, hogy az egyik felső fekvőhely egy élénk szemű, barna fiatalemberé, s ez alig hogy felcsapja kis bőröndjét a tárolóba, bombázni kezd a kérdéseivel. Hova utazom, hivatalosanTe vagy üdülni, mennyi időre — és a többi, és a töb­bi, ami a fantáziájából kitelik. Ha ezek a kérdések túlságosan sű­rűk és öncélúak, akkor a szándék nyilvánvaló: útitársunk azt akarja, hogy mi is kérdezgessünk: beszélhet- nékje van. Én egy ideig makacsul ellenállok, de utána mégis felülkerekedik ben­nem a jó érzés: „És maga?” Persze, ezzel egész lavinát indítot­tam el... Abban a pillanatban megtudom, hogy utolsó éves, diplomázó egyetemi hallgató. Történész. Nem, nem hiva­talos út. A feleségéhez utazik Kijev­be ... És most már kérdés nélkül: kerek három hete házas; az asszony kijevi, ugyancsak diplomázik. És képzeljem el ezt a szerencsét: ő már meg is kap­ta a kinevezését Kijevbe, egy vado­natúj iskolába... Fővárosba! Per­sze, nem ment könnyen. De a törvény — törvény. A felesége ott van, lakás biztosítva... És érdekes dolog történik. Mintha valami rejtett fényforrást kapcsoltak volna be, sugározni kezd a fülkében egy sikeres fiatal élet, s ez mindnyájunkat felráz magunkba- meredésünkből. Az elménkben lassan semmi hely nem marad a minket ed­dig lekötő problémák számára — tel­jesen betölti útitársunk áradozása, boldogsága. Már az anya és fia is odafigyel, lassan bekapcsolódik a be­szélgetésünkbe. Most következnek a megismerkedés részletei, a fiatal- asszony csodálatos egyéniségének, jó tulajdonságainak ecsetelése, a lagzi leírása apróra, színesen. És most már sajnálom, hogy Kijev- től Moszkváig üres lesz az élénk sze­mű fiatalember helye, vagy valami savanyú, magamfajta középkorú em­berekkel utazom tovább. De már itt is van Kijev. A fiatal­ember a kezemet szorongatja, ruga­nyos léptekkel ugrik le a lépcsőn. Persze, a felesége ott várja a pe­ronon, s nekem olyan ismerősnek lát­szik ... Pedig soha életemben nem láttam, de lassan többet tudok róla, mint a saját menyemről. Emlékmű 11111111111111111111111 Bresztben egyetlen taxisofőr vál­lalkozott erre az irdatlanul hosszú útra, egy belevaló, jókedvű belorusz fiú. Még a túra elején megvallotta, hogy senkit nem utál úgy, mint az unalmas útitársakat, amiből arra le­hetett következtetni, hogy bennün­ket nem talált azoknak. Ml sem őt. Csak úgy szórta az anekdotákat, már az első órákban több ezer darabra becsültem a repertoárját. Lassan az ötszázadik kilométer körül járt a tá- volságmérő, nem is voltunk már olyan messze a hazai tájaktól (nem­rég maradt a hátunk mögött Lvov), mikor hirtelen elapadt a tréfálkozó kedve, hagyta, hogy egymással évőd- jünk, ő maga nem szólt bele, azután minden átmenet nélkül közölte, hogy az út bal oldalán pár perc múlva egy emlékmű következik, ott majd meg­állunk szusszantásnyi időre. Kis, alkalmi közösségünk egyik tagja — a sportvezető — azt állította magáról, hogy az egész Ívovi terüle­tet úgy ismeri, mint a tenyerét, vál­tig erősködött, hogy errefelé semmi­féle emlékmű nem lehet. — Van az, csak meg kell keres­ni ... — Fogadni mernék.. — Elvesztené. Egyébként meg is érkeztünk. A kocsi megáll, s mi hiába nézelő­dünk mindenfelé. — Szánjanak csak ki. De nem vezet oda minket mind­járt. Először mesél. Régen történt, mondja, maga sem tudja biztosan, hogy mikor, tíz éve biztosan megvan, de az is lehet, hogy tizenöt. Látják, abból a kanyarból fordult ki a kocsi. És most nézzék meg ezt a kaput. Innen szaladt ki hirtelen a két ikerkislány. At akar­tak futni az úttestein. Épp az autó elé. A sofőrnek már nem volt más választása: vagy elüti őket, vagy ne­ki annak a vastag tölgyfának az út szélén. Persze, az első pillanatban szörnyethalt. Az autóból is csak roncs maradt. No, most jöjjenek kö­zelebb a fához. A magasba mutat, közvetlenül a korona alá. Egy kormánykerék van három-négy rozsdás szeggel odaerő­sítve, alatta egy rendszámtábla. Az is rozsdás, már olvashatatlan. — Kis dzsip volt. Gazik ... — né­zegeti az egyik, autós dolgokban jár­tas útitársunk a rendszámtáblát, vo­lánt. — Látják, azóta itt van. Valaki ideszegezte, és senki sem bántja. A sofőrök mind megállnak itt pár percre. Mi is szótlanul álltunk ott egy hosszú sort. Valahogy egészen külö­nös hatást tett ránk ez a furcsa em­lékmű. Emlékmű, amelyet nem ható­ság, nem is nagy társadalmi meg­mozdulás emelt, valami melegszívű, friss ötletű kisember fejezte ki vele háláját egy másik kisember nagy tet­te iránt. Nagy tett, ha nincs is az a társadalmi súlya, történelmi jelentő­sége .. Szóval: nem jár érte már­vány. Három embernek mégis a leg­nagyobb tett volt: jelentősége kettő­nek élet, az egyiknek halál... A két kislány azóta már talán férjhez is ment, már bizonyára anyák, s ha gyermekeikkel elmennek a tölgyfa mellett... Különös, különös emlékmű, őszin­te-primitívségével megrázó, egysze­rű dísztelenségével bronzkolosszu­sok sorába emelkedő. ... Épp nagy útról voltam akkor hazatérőben. Alig múlt huszonnégy órája, hogy Weimarban a világkultú­ra nem egy nagyságának sírja, em­lékműve, szobra előtt tisztelegtem. De itt mintha valami okból mé­lyebben hajtottam volna meg a feje­met.

Next

/
Thumbnails
Contents