Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-09 / 107. szám
Új raktár épült Szállítás helyben és vidéken Kiváló vállalat az 1. Volán Az 1-es Volán Vállalat , nagykőrösi telepe, Horváth ' József üzemigazgató vezetésével évről évre mind jobb eredményeket ér el. Tavaly 24 millió forintos éves tervüket túlteljesítették. Az idei évet már 25 millió forintos tervvel kezdték, melynek időarányos részét az első negyedévben 115,8 százalékra íeljesí tették. — Hányán dolgoznak a telepen? — kérdeztük az üzemigazgatótól. — összesen 33 műszaki szerelőnk és 110 gépkocsivezetőnk és ugyanannyi gépkocsink van. Helyben és az ország más vidékein végzünk szállításokat. Az idén is mi vállaltuk például a Nagykőrösi Konzervgyár áruszállításait, a főszezonban 60 kocsink dolgozik a gyárnak. Mi fuvarozunk "a heiyi MÉK_ nek, jelenleg öt autónk szállítja a salátát. Vidéki munkákat is vállalunk, például a budapesti Lakásépítő Válla. latnak is fuvarozunk. — A műszaki brigádok a meghibásodó autókat javítják. Különösen jól dolgozik a tíztagú Bánky Donát szocia- S lista brigád, mely most másodszor kapta meg az aranykoszorús kitüntetést, hatezer forint pénzjutalommal. — Nem kevés társadalmi munkát is vállaltak dolgozóink: a város szociális létesítményeinek fejlesztésére 3 ezer óra társadalmi munkát ajánlottak fel és a kommunista műszakokban keresett 50 ezer forintot is átutaljuk majd erre a célra. — Vállalatunk elnyerte a kiváló vállalat címet, és május elsejére négy dolgozónkat: Kecskés Kálmánnét, Papp Lajost, Róka Sándort és Veszprémi Jánost kiváló dolgozó címmel tüntették ki. Az önkéntes rendőri munkát végző Németh Dénes és Rab Balázs dolgozónk elismerő oklevelet nyert, Kisgyörgy Benő pedig mint érdemes tűzoltó kapott dicsérő oklevelet. Horváth József üzemigazgató elmondta még, hogy 650 ezer forint költséggel, most készült el új üzemi raktárunk, melynek műszaki átadását a napokban tartották meg. Kopa László Az 1-es Volán dolgozói között sok újító akad. Képünkön Németh Dénes egyik hasznos újítását láthatjuk, amely mintegy 27 ezer forint megtakarítást eredményez. A tárolótér megvilágítására szolgáló lámpákat a tolató gépkocsik gyakran kinyomták, s most azokra rugós védőkereteket szereltek, amelyek hangjelzéssel figyelmeztetik a gépkocsivezetőket a veszélyre. Kiss András felvétele KIHALÓ SZAKMA Az utolsó kocsigyártó SZABAD IDEJÉBEN DALOL A napokban felkerestük az egyik legidősebb nagykőrösi iparosmestert, a 80 esztendős Pászti Albertet. Mestersége immár kuriózum: ő volt az utolsó nagykőrösi kocsigyártó mester, a bognár szakma egyik rangosabb ágának művelője. Öt évvel a századforduló előtt született Szentesen. Az iskola befejezése után az aradi vagongyárban tanulta ki a kocsigyártó t szakmát, ! majd Szegeden dolgozott, j Nemsokára jött az 1914-es első világháború. Pilótaiskolába I vitték, s megtanult repülőgé- ! pet is vezetni. A háború után ismét Sze- ! gedre ment dolgozni, ott is- j merkedett meg egy körösi j lánnyal, Dósa Erzsébettel. AI leányt elvette feleségül, s 1919-ben Nagykőrösre jöttek lakni. Itt ipart váltott, és 50 egynéhány esztendővel ezelőtt hozzáfogott a lőcsös, táblás és cséza kocsikat készíteni. — Szívesen csináltam — mondja a mester, igazi örömet éreztem, ha egy-egy szép kocsi elkészült. Mindig akadt megrendelés, vásárra sohasem jártam. Régi, kedves időtöltésemnek, az éneklésnek is hódoltam: az iparosok dal karában megkaptam a bronz-, ezüst- és aranyérmeket, s most is tagja vagyok a városi dalárdának. — Mikor csinálta az utolsó kocsit? — Már régen, 31 éve, Si- monfy Ákos erdőtanácsosnak készítet lem egy cséza kocsit Azután lemondtam az iparról s elmentem a konzervgyárba dolgozni, onnan mentem nyugdíjba is. — A múlt évben a feleségem meghalt, családunk nem volt, és most egyedül élek. Ebédet a tormási szociális otthonban kapok, és nagyon jólesik, hogy szeretettel támogat a konzervgyár bölcsődéjének Horváth brigádja. A kedves asszonyok gyakran meglátogatnak és kitakarítják a lakást is. K. L. PES FME&Y E 1 HÍRLAP KÜLÖN KIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 107. SZÄM 1975. MÁJUS 9., PÉNTEK Nagyobb feladat a fiataloknak Munka verseny az ÉFÉSZ-néi Bővebb áruválaszték — alacsonyabb költség A helyi ÁFÉSZ csaknem 400 dolgozója e hetekben már a kongresszusi munkaverseny második szakaszának sikerén munkálkodik. Szorgos tevékenységük eredményeként; e sok százezer dolgozót mozgósító, széles körű akció tavaly is imponáló eredményeket hozott. A szövetkezetben a szocialista brigádok kezdeményezése nyomán kibontakozó munkaverseny az évek óta zajló brigád- és versenymozgalom méltó folytatásának bizonyult: a vásárlóközönség jobb és színvonalasabb ellátására, a kedvezőbb vásárlási feltételek megteremtésére irányuló törekvéseik eredményesek voltaik, s erre vonatkozó vállalásaikat jórészt már teljesítették. Bővítik □ választékot Tavaly például a korszerű, egészséges táplálkozás elősegítésére több tejet, tejterméket és a korábbinál nagyobb mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt kínáltak eladásra. Nagy gondot fordítottak arra. hogy elegendő csecsemő- és gyermekruha között választhassanak a boltjaikban megforduló vevők, s számortevően bővítették az iparcikkek választékát is. Eredményeik összesítése után megállapíthatók: a versenyben részt vevő kollektíváknak döntő szerepe volt abban, hogy a szövetkezet csaknem 11 millió forintos nyereséggel zárta az évet. A kereskedelmi egységeik összesen 212, a vendéglátóipari egységek pedig 27 millió forintos forgalmat értek el. A gazdasági eredményeken túl számos más jellegű vállalás sikere is igazolja az ÁFÉSZ dolgozóinak igyekezetét,. Az elmúlt évben összesen mintegy másfél ezer társadalmi munkaórát serénykedtek környezetük szépítésén. író—olvasó találkozókat, őszi és mezőgazdasági könyvheteket rendez tek. Külön érdemes szólni, a szövetkezet szocialista brigádjairól: tavaly 9 munkahelyi kollektíva nyerte el a szocialista címet. E kis közösségeket több szocialista szerződés fűzi a társvállalatokhoz, s ez nemcsak az együttműködést segíti, de kedvező lehetőségeket kínál a közös gondok orvoslására is. Valgmennvf közödig életében érvényesül a brigádmozgalom hármas jelszava, tagjai ezek szellemében tevékenykednek. Közös kirándulások, kulturális és sportrendezvények teszik változatossá a programjaikat. Tagjaik közt nem egy kiváló eredményt elért dolgozó akad. Közülük 25-en éppen tavalyi munkájuk alapján kapták meg a kiváló dolgozó címet. 25 milliós forgalom A murikaverseny mostani, második szakaszában újab'o vállalások, felajánlások születtek. Nemrégen e célra szö- vegezett nyomtatványokat juttattak el a különböző egységeik kollektíváihoz, s azokon rögzítették a következő hónapok tennivalóit. Már az eddig beérkezett kiegészítő vállalások alapján megállapítható; az ÁFÉSZ dolgozói az idén is az eddigiekhez hasonló igyekezettel munkálkodnak a kongresszusi verseny sikeréért Űjabb feladatok is adódtak, köztük az ésszerű takarékossággal kapcsolatos teendők. A 11. számú Vasbolt dolgozói például vállalták, hogy az idén csaknem 25 millió forint forgalmat érnek el, és tíz százalékkal csökkentik munkájuk költségét. Hasonló vállalás született a 4. számú Háztartási Boltban is: az itteniek ugyancsak tízszázalékos költségcsökkentést ajánlottak fel. A 17-es bolt Ifjúsági brigádja pedig több mint négymillió forintos forgalmat és ötszázalékos költségcsökkentést vállalt. Halasi János, az ÁFÉSZ igazgatósági elnöke elégedetten szól a munkaverseny eredményeiről, a szocialista brigádok szorgalmáról: — Már a tavalyt hónapok Is számos szép sikert hoztak, s az idei első negyedévben pedig 13 százalékkal haladtuk meg kereskedelmi egységeinkben a tavalyi év hasonló időszakának forgalmát. Vendéglátó egységeinkben 12 százalékos ez az arány. Jogosan bízunk tehát abban, hogy a következő hónapok is szép eredményt hoznak. Átgondoltabb lesz az irányítás Bízhatnak ebben annál is inkább, mivel, mint az elnök elmondta, a dolgozók szorgos munkáját a vezetők tevékenységének ésszerű átszervezése Negyedszázados jubileum Kiváló intézet — három ízben Új zöldség és gyümölcsfajták mölcs- és 40 zöldséefajtát, fajtajelöltet nemesítettek, rózsagyűjteményük is nemzetközi hírű, összesen 3 ezer fajtát rendszereztek. TAVALY csaknem másfélszáz előadást tartottak az intézet munkatársai, itthon és külföldön — mondta egyebek között dr. Molnár Béla főigazgató. az intézet elmúlt évi munkájáról szólva. A bécsi kiállításon 5 különdíjat, 22 arany-, 21 ezüst és 31 bronzérmet nyertek zöldség-gyümölcs és dísznövényeikkel. Az leitZnegayeSadUlaTatttaht «“ÄdaSTwromszor kapta meg a kiváló intézet oklevelet és 2 alkalommal miniszteri dicséretben részesült. Az elmúlt évben 10 millió forinttal haladták meg a tervezett termelési értéket. Az intézet jó kapcsolatokat alakított ki a termelő és feldolgozó vállalatokkal, évek óta együttműködnek a konzerviparral a zöldborsó és a zöldbab fajtakísérletekben, és a növényvédelmi kísérletekben is. Dr. Szalóczv Bálint, a MÉM főosztályvezetője , elismeréssel szólt a jó munkahelyi légkörről, a szocialista brigádok versenyéről. HUNYA ISTVÁN, a ME- DOSZ elnöke felszólalásában elmondta, hogy egyre több zöldségre és gyümölcsre van szükség a lakosság ellátása, a friss és tartósított zöldséggyümölcs exportfeladatok teljesítése érdekében. Ezt követően átadták a munkában élenjáró dolgozóknak a megérdemelt jutalmakat: heten a mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést. *i zen négyen pedie a kiváló dolgozó kitüntetést vehették át. Dr. Komád Zoltán teszi még hatékonyabbá: hozzáértő szakemberekből álló bizottságok fogják majd át az egyes területeket, s így átgondoltabbá válik a belső irányítás. Ehhez viszont újabb szakképzett dolgozókra lenne szükségük, a többi között például munka- és személyzeti ügyintézőre, valamint gondnokra. — Fontos tennivalónk a munkahelyi demokrácia szélesítése is — folytatja az elnök —, és többet kell törődnünk a fiatalokkal. Az eddiginél nagyobb feladatokat bízunk rajuk. S ez nem csupán azt jelenti, hogy kellően .képzett vezetőkről szeretnénk gondoskodni, de szándékunk azt is jelzi: értékesnek tartjuk fiataljaink munkáját, arra mindig számítunk. Khim Antal Mit látunk ma a moziban? A két amerikai. Színes, szinkronizált amerikai film. Kísérőműsor: A la certe. Előadások kezdete: 6 és 8 árakor. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN Akinek van egy unokatestvére Broxban. Előadás kezdete: 7 órakor. Megemlék ezés a győzelem napján A fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulóját ünnepeljük ma, május 9-én. Eb- bpl az alkalomból délután 16 órakor megemlékezést tartanak a református temetőben a hazánk felszabadításáért életüket áldozó szovjet és román hősök sírjánál. Ünnepi beszédet Hegedűs László, a városi pártbizottság titkára mond, majd felavatják az évforduló tiszteletére kialakított internacionalista parkot, amelyben szovjet és román katonák pihennek, s ahol a mártír halált halt Mészáros János emlékműve is áll. Az ünnepi megemlékezést koszorúzás zárja. Közlemény Nagykőrös Városi Tanács végrehajtó bizottsága értesíti a város lakosságát, hogy az országgyűlési választókerületi bizottság elnökének, titkárának, valamint tagjainak nevét és lakcímét tartalmazó névsort meg lehet tekinteni a városi tanács folyosóján levő hirdetőtáblán, valamint a városi tanács 40. számú szobájában. A városi választási elnökség elnökének és tagjainak nevét, valamint lakcímét tartalmazó hirdetmény közzététele is megtörtént a városi tanács folyosóján levő hirdetőtáblán és a városi tanács 40. számú szobájában. Értesíti a városi tárnics végrehajtó bizottsága a város lakosságát, hogy az ország- gyűlési képviselőválasztásra elkészült névjegyzéket 1975. május 5—14-ig mindennap 8 órától 5 óráig lehet megtekinteni a városi tanács vb. igazgatási osztályvezetőjének szobájában (földszint 51. számú szoba). Azok a választópolgárok, akik értesítést nem kapnak arról, hogy a névjegyzékbe felvételük megtörtént, jelentsék be a városi tanács vb- ti tkáránál. SPORT Győzelem a kézilabda NB ll-ben ifi 6:5 (1:1). Mindkét gárda főleg a védekezésben, jeleskedett. A jól küzdő körösiek góljait Kecskés (4) és Szaráka 12) dobták. Férfi DSK-bajnoki: Nk. Toldi—Váci 204. sz. Szakmunkás- Képző 28:3 il0:2). Biztos gyó- zeiecn, lendületes támadások- Kal. Legjoob dooók: Kiss (15), es Henruí (6). Női DSK-bajnoki: Nk. Toldi —Ceglédi Közgazdasági Szas- Középiskola 2*:5 (a :o;, jo játékkal, ld.: Szaráka (10), Bató és Tóth (5—5). Abonyi Gimnázium—Nk. Gimnázium, az' el- ;eniél jobb volt, ld.: Komlós (•*;. Fóti gyermekvarosi Szak- KózépiskOia—Nk. Gimnázium 23:6, a bajnok biztosan nyert, ld.: Mázás (3). Pénteki műsor A nagykőrösi kézilabdások tétmérkőzéseiken hazai pályán szerepeltek, az utóbbi napokban csupán a gimnazista lányoknak kellett — két ízben is — vidékre utazniuk. NB 11. férfi: Nk. Kinizsi— HODIKOT (Hódmezővásárhely) 26:19 (14:10). Nk.: Szabó — Dér (4), Junász (1), Pod- horszki (3), Varsányi (5),- Kolossá (7), Vikartóczki (1); csere: Zubány (4), Fülep (1), D. Kovács F„ Nagy A. A 9 éve NB II-ben játszó vendégek 3:0-ás vezetéssel meglepték a Kinizsit. Hét perc után megnyugodott a hazai együttes, védekezésben erősen feljavult és nagy akarással, jól kidolgozott helyzetekből, biztos vezetést szerzett. Szünet után az előny tartása volt a fő feladat, ami a lelkes küzdőszellemű csapatnak sikerült, s a hajrában az előny is nőtt. Szabó kapus a mezőny legjobbja volt, de az egész Kinizsit dicséret illeti, első NB Il-es győzelméért. Összevont járási férfi: Al- bertirsai VSF—Nk. Kinizsi II 20:18 (7:8). A múlt évi területi 4. helyezett ellen az újonnan leigazolt Kismarci kapus megnyugtató védésével a zömmel ifikből álló körösiek jól helytálltak. A hajrá a rutinosabb, erősebb testi felépítésű- eknek 'sikerült jobban. Góldobók: M. Szűcs (6), Bertalan (5). Kovács F. és Mészáros (2 —2). Simon, Fehér és Kőházi (1-1). Megyei felnőtt, női: Cegléd5 VSE—Nk. Toldi DSK 11:7 (6:3). Nk.: Hatvani — Pocker (1), Boda, Sütő (2), Dér (1), Polgár (1), Gálig (2). A múlt évi megyei bajnok ellen a tartalékosán és csere nélkül kiálló tol - disok jó iramú mérkőzést vívtak, a mezőnyben jól helytáll tak, de a hatosoknál a vendégek találékonyabbak voltak, s ez döntött. Megyei női ifjúsági: Nk Toldi DSK ifi—Ceglédi VSE Atlétika Múzeum előtti füves terület, 15: városi felszabadulási jubileumi általános iskolás mezei futóverseny. Kosárlabda Toldi-sportcsarnok, 17: Toldi ÁFÉSZ városi férfi KISZ-es bajnoki mérkőzés. Teke Cegléd: C. KÖZGÉP üzem— Nk. Szabadság Tsz, megyei csapatbajnoki mérkőzés. S. Z. — Országos konzervipari napok. Nagykőrösön május 12. és 14. között országos konzervipari napokat rendeznek. A háromnapos tanácskozáson az ország minden konzervgyárának és kutatóintézetének képviselői a termelés technikai fejlesztésének legidőszerűbb kérdéseit, valamint a távlati fejlesztés tennivalóit vitatják meg. A 25 ÉVE alakult Kertészeti Kutató Intézet nyerte el a Kiváló intézet címet, amelyet dr.' Szalóczy Bálint, a MÉM tudományos kutatási főosztályvezetője adott át dr. Molnár Bélának, az intézet főigazgatójának. Az ünnepségen megjelent Hunya István, a MEDOSZ elnöke, dr. Somos András akadémikus, a Kertészeti Egyetem rektora. Pekó József, a MÉM kertészeti osztályának vezetője és dr. Molnár Béla főigazgató. Negyed századdal ezelőtt kevés épület és felszerelés állt még a kutatók rendelkezésére. Ma számos épület és korszerű felszerelés teszi lehetővé, hogy az itteni szakemberek új zöldség-gyümölcs és dísznövény fajtái nemesítsenek, valamint új termesztési technológiákat dolgozzanak ki. Az elmúlt 25 év alatt 120 gyű-