Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-08 / 106. szám
1973. MÁJUS 8., CSÜTÖRTÖK %Kniai> Újabb tudományos osztályülések Szerdán — az Akadémia jubileumi közgyűlésének keretében — folytatódott a tudományos oszályülések sorozata. Tegnap a kémiai tudományok osztálya, az agrártudományok osztálya, a matematikai és fizikai tudományok osz>- tálya, valamint a nyelv- és irodalomtudományok osztálya ülésezett. Ma délután — a tudományos osztályok üléssorozatának befejezésével — az Akadémia dísztermében megtartják a jubiláris közgyűlés nyilvános záróülését. PFSZ-iroda A Palesztin Felszabadítási Szervezet budapesti irodájának felállításáról és működéséről szóló okmányokat írt alá tegnap dr. Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, a Magyar Szolidaritási Bizottság alelnöke és Faruk Kaddumi Asszad, a Palesztin Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának tagja. A térkép Csapatzászlót adományozott az MSZBT a szovjet déli liadseregcsoportnak A győzelem napja 30. évfordulója alkalmából szerdán díszün népségét és fogadást redeztek az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport főparancsnokságán. Az ünnepségen — amelyen B. P. Ivanov vezérezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka mondott beszédet —, megjelent és az elnökségben foglalt helyet Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borbándi János, a Minls'zfértáWács elnökhelyettese, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője és Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára. Részt vett az ünnepségen V. J. Pavlov budapesti szovjet nagykövet, V. K. Andrjuscsenko altábornagy, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője, továbbá K. J. Provalov vezérezredes vezetésével a győzelem napja 30. évfordulója alkalmából hazánkba érkezett szovjet katonai delegáció és G. M. Kosztrubbal az élen a szovjet békebizottság küldöttsége. Czinege Lajos mondott beszédet, majd Nagy Mária, az MSZBT főtitkára az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadsereg csoportnak átadta az MSZBT által adományozott csapatzászlót. Az MSZBT aranykoszorús jelvényét nyújtotta át azoknak a katonáknak, akik részt vettek a Magyarország felszaba- I dításáért folytatott harcokban, s azóta is sokat tettek a magyar—szovjet barátság ápolásáért, gazdagításáért. Ott, bár persze ez a térkép csupán Pest megye közigazgatási határait tünteti fel, s nem a világ végét. Mégis, a térkép szélén, a megyehatáron levő települések némelyike hol csendben, hol hallhatóan amiatt panaszkodik, hogy nem jó ilyen messzire kerülni a tűztől. Azt, hogy egyetlen területen sem képzelhető el teljesen kiegyensúlyozott fejlődés — akár községről, járásról, akár azokon belül vízről, villanyról, útról legyen szó — különösebben nem szükséges bizonygatni, hiszen annyira kézenfekvő. Mindig és mindenben összhangot teremteni, tartani annyi, mint a lehetetlent kívánni. A fejlődésnek ugyanis természetszerű kísérője, hogy /egyenetlenségeket hoz létre éppen a korábbi egyenetlenségek kiküszöbölésével. A gyakorlatban azonban korántsem olyan egyszerű ennek az igazságnak az elismertetése, mint amikor csak elvi tételként hangzik el. A féligazságok veszélye Játszik-e valamilyen szerepet a térkép szélér; fekvés abban, hogy évek óta csendesen fogyatkozik Tápiógyörgye lakossága, másfélszer, kétszer annyian hunynak el, mint amennyi újszülöttet bejegyezhetnek? A községbelielniek nem gond a kenyérkereset. A vasúti közlekedés ’megfelelő, de például a szomszédos Tá- piószelére, a Kohászati Gyárépítő Vállalat ottani gyáregységébe úgy is bejárhatnak, hogy vonatra sem ülnek. Ha meg felszállnak, akár Szolnokig, a másik irányba Nagyká- táig sem túl nagy teher az utazás, de még a fővárosba is — ahogy mondják —, csak megszokás kérdése. A termelőszövetkezet sem ítéli tagjait nélkülözésre. Hanem akkor? Erre az a felelet, hogy tíz, tizenöt, húsz éve mozdultak meg innét azok, akik ma gya- rapíthatnák gyermekeikkel a népességet. S nem azért mozdultak akkor sem, mert a megyehatári településnek kevés jövőt adtak, hanem,, mert a földben, a mezőgazdaságban nem tudtak, nem akartak gyökeret verni. Közben sok minden alapvetően változott a községben, ám a már másutt letelepültek nem tértek visz- sza, s az újonnan érkezők sem' alkottak népes sereget. Azaz egyszerre apadt el a két utánpótlási forrás, a természetes szaporodás pozitív kü- lönbözete és a bevándorlás. Hamis útra vezetne tehát, ha engednénk a féligazságok csábításának, s azt állítanánk, hogy a község fekvése, gazdasági adottságai kínálják a magyarázatot a korábban vázoltakra. A magyarázat sokkal inkább abban van — s ez már nem féligazság —, hogyv a nagy társadalmi vonzerők elsősorban a teljesen mezőgazdasági jellegű településekről mozdították ki a fiatalokat, az újat kezdőket, a földdel felha- gyókat. Onnét, ahol nem kínálkozott harmadik út, hanem csak a vagy-vagy volt. Vagy maradni a földnél, vagy menni a városba, az ipari munkát ígérő településre. Szinte megegyező folyamat tanúi lehetünk akkor, ha a nagykátai járás községe után égy gödöllői járásbelit, Valkót vesszük szemügyre. Itt is ugyanaz ment végbe, s megy ma is, ám egy valamiről el ne feledkezzünk: társadalmilag jogos veszteség volt ez a népességvándorlás, mert hiszen a munka társadalmi hatékonyságát tekinted alacsonyabb termelékenységű területekről magasabb termelékenységi színvonalú ágazatokba mentek át az emberek. a Rába folyón egyetlen híd sem maradt, de még csónakot sem találtunk az átkeléshez. Egy farönkbe kapaszkodva próbáltam — elsőnek — átúszni a túlsó partra, de még a víz közepéig sem értem, amikor egy hullám lesodort a rönkről. Csurom vizesen értem partot, kiöntöttem a vizet a csizmámból, kicsavartam a ruhámat, majd újra felvettem s mentem tovább. Még csak náthás sem lettem, pedig április elején még hűvös volt az idő arrafelé. Egy napon aztán átléptük az osztrák határt. Wienerneustadttól Bécsig szinte méterenként törtük magunkat előre. A leg- szömyűbb azonban Bécsben várt ránk: az utcai harcok. Szokatlan volt nekünk, hogy minden ablakból, padláslyukból orvlövészek lesnek ránk, hogy minden kapualjból, minden sarok mögül lőnek — mi addig csak sík terepen harcoltunk. Itt, az osztrák főváros XX. kerületében — április 11-én —, megsebesültem. Kórházba nem akartam menni, mert féltem, hogy lemaradok az ezredemtől, de amikor dagadni kezdett a lábam, nem kérdezték, mit akarok, vittek. Sebtében kellett megoperálni, így csak a nagyját szedték ki a szilánkoknak, 14 apróbb ma is bennem van... T ASSZ-jelentés, 1945. április 5-én: „A Vörös Hadsereg csapatai felszabadították Magyarországot. Április 4-én az utolsó magyár községből is kiűztük a német fasisztákat. Tol- buchin marsall parancsnoksága alatt harcoltak az 1. Bolgár Hadsereg, s a 3. Ukrán Front déli szárnyát fedező 3. Jugoszláv Hadsereg csapatai is. A Csepeli Kombinát dolgozói munkásgyűléseken úgy határoztak, hogy határidő előtt teljesítik a Szovjet Hadsereg megrendeléseit.” C sehszlovákiába vitt az utunk Ausztriából. Lóháton kocogtam a század mellett, mert járni még nem bírtam. Május elsején léptük át a cseh határt. Valóságos virágszőnyegen vonultunk be az első községbe. A lakosság újjongott, éljenezett. „Nazdar, naz- dar!” — hangzott mindenfelől, ami csehül éljent jelent, mi viszont nazad-nak értettük, ami hátra, vissza a mi nyelvünkön. Azt hittük, németek vannak előttünk, azoktól féltenek. Mire kiderült a félreértés, már minden szovjet katonába öt-hat apróság, meg síró-ne- vető asszony kapaszkodott. — Protivin városkához közeledtünk, amikor szájról szájra járt a hír: Hitler kaputt, vojna kaputt. Győztünk. Örömünkben kilőttük minden töltényünket, késő éjszakáig énekeltünk. Nekem azóta is május 9. a legnagyobb és legszebb ünnep. — Július végén parancsot kaptunk: irány Magyarország. Jókora kis út volt, Ceské—Budejovice—Brno—Bratislava—Budapest—Tápiószentmárton: gyalog. Én század Komszomol-titkár voltam, természetesen elől mentem. Tá- piószentmártonban nyolc hónapig tartózkodtunk, a falu melletti erdőben, kunyhókban laktunk. Nem volt ott sem puha ágy, sem kényelem, mégis felejthetetlen időszaka az életemnek: azóta érzem, hogy nekem ez az ország a második hazám. ( Rámnevet: — Bizonyítékot akar? Tessék. Itt lettem párttag. Az első párttagsági könyvemet Farmoson vettem kézhez, mert ott székelt a parancsnokság. Az első barátaimat itt, Tápiószentmártonban szereztem: Vörös Józsefet, Fehér Mi- hályékat Csepregi Illést és Mariska lányát. A mai napig is tart közöttünk a kapcsolat, a gyerekek azóta megnőttek, a lányok férjhez mentek, de a barátságunk — ha változott —, csak erősebb lett. Csepregi Illés nevezett el Lajosnak, az egész falu úgy hívott: Katona Lajos. Amikor — 1948 februárjában — jött a parancs, hogy hazamegyünk, Csepregiék akkora zsák útra- valót pakoltak össze nekem, hogy abból élt az egész raj hazáig. P olitotgyel — politikai osztály: ez áll az irodája ajtaján. A szobában három íróasztal, egy üvegezett szekrény, s egy fél falat beborító Euró- pa-térkép. Az asztalán egy fekete telefon — ez köti össze a laktanya más irodáival — és egy fehér: ezen üzen a külvilág. Mégpedig — szinte ötpercenként. Csöngetés — a Csepel Autógyár párt- bizottsága jelentkezik, megbeszélni a májusi ünnepség részleteit. Űjabb csöngetés — a Széchenyi könyvtárból keresik, ahol törzsvendég; mivel az Engels Katonapolitikai Iskola után előbb a marxista esti egyetemen, majd a Leningrádi Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát, rendszeresen bejár kutatni a Széchenyi könyvtárba. Hogy mit kutat? Mindent, ami Mágyarország szabadságharcainak, forradalmi munkásmozgalmának történetéhez hozzátartozik; ezek segítségével írta ugyanis a jegyzeteket, tankönyveket, amelyekből az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet alakulatok harcosait oktatják. A magyar nép hősi múltja című jegyzetsorozata az ági tár toroknak és propagandistáknak nyújt segítséget a politikai oktatáshoz. Fotyin alezredes — mint a magyar képzőművészet értő barátja — évente több alkalommal vállalkozik tárlatvezetésre a Nemzeti Galériában. Legjobban a történelmi és a tájképfestészetet — Székely Bertalan, Madarász Viktor, Than Mór, Mészöly Géza és Markó Károly képeit — szereti. Magyarra váltja a szót: — Markó Károly azért szeretem, mert vele kezdődött a magyar hazafias festészet — mondja kis nyelvtani hibával, de őszinte rajongással. — Nekem minden történelmi festmény — egy-egy kis regény a magyar múltból. Ha egy reprodukciót mutatok a katonáknak, köny- nyebben tudok magyar történelemről mesélni. Megint egy csöngetés, az ÁFOR-tól keresik: köszönik a jól sikerült, magyar nyelvű előadást a Szovjetunió gazdasági, kulturális, tudományos fejlődéséről, a nagy építkezésekről. — Még valami nagyon szeretek: Parlamentben idegenvezetni. Szovjet turistákat, kiskatonákat, mindenkit. Fogom vinni nemsoká tápiószentmártoni Arany Szarvas Tsz tagságát is Munkácsy-te- rembe, Vadász-terembe, és magyarázom a látnivalókat. Feleségem, Péter fiam már behunyt szemmel sem eltévedne. — Egy fia van? — Másik is van, Vlagyimir, ő tiszt; iskolás ptthon. Mikor hatvanas években szolgáltam Magyarországon, még ő is itt volt velünk. — Magának még nem hencegtem? Jaj, pedig szeretek; 12 szovjet katonai kitüntetésemhez kaptam tizenharmadikát Czinege Lajos honvédelmi minisztertől, április 4-én: a Haza Szolgálatáért Érdemérmet. Erre vagyok nagyon büszke... Nyíri Éva Másfél millió forintot Nagy hiba lenne ezek után arra gondolni, hogy a megyehatáron levő települések többsége most már csak vegetál, s majd lassan elnéptelenedik. Nemcsak az cáfolja ezt, hogy például Valkón most építik a gyógyszertárat a gyógyszerész lakásával együtt — tényleges szükségletek kielégítésére, másfél millió forintot fektetve bele —, hanem az is, hogy a megmaradt lakosság egyre inkább kéri, követeli életkörülményeinek javítását, s ha kell, akkor áldozatot is hoz érte. Jogos következtetésnek ítélhetjük, hogy ezeknek és a hasonló településeknek a sorsában egy idő után megteremtődik az egyensúly. Nem lesznek ugyan gyorsan népességet gyarapítók — s ez nem mindig irigylésre méltó állapot —, de elnéptelenedők sem. Átalakulnak, s megváltozott formában élnek tovább — amit Valkó esetében máris jelez a közös tanács —, s azt a veszteséget, amit elszenvedtek, másféle módon — a mezőgazdasági munka gépesítésének növekedésével, a kemi- zálással stb. — visszakapják. Azaz településük, környezetük ún. eltartó képessége nem csökken, a megélhetés keresésének kényszere már senkit nem ösztönöz távozásra. Egy lépéssel előbb Ha csupán jóslatként írhatnánk le az előbbieket, akkor sem lenne felelőtlenség, mert mind a migrációs mozgások, mind a területfejlesztési tapasztalatok ezt sugallják. Vannak azonban tényeink is, az egy lépéssel előbbre tartó településekről!, így a ceglédi járásbeli Törteiről. Ezt a községet a hatvanas években kezdték úgy tekinteni, mint jövő nélkülit. Tanyák, nehézkes életkörülmények... ismert a sematikus okadatolás. Az élet azonban nem igazodik a sémákhoz. Törteién ma annyi gyerek születik, hogy sürgősen elő kell venni az óvoda bővítésének ügyét. Mi történt? Csupán annyi, hogy mind gazdaságilag, mind a településfejlesztésben túljutottak a holtponton, s most már olyan munkákba foghattak, mint a belvízreridezés, az ivóvízvezeték tervezése, a villanyhálózat bővítése stb. Tehát megkezdhették a megváltozott körülményekhez igazodó község kialakítását, amiben helye van az ifjúsági könyvtárnak éppúgy, mint a szilárd járdának. Természetesen szó sincs arról, hogy a szükségletek, lehetőségek, igények közötti kiegyenlítődés automatikusan menne végbe, hogy a településnek titokzatosan működő belső törvényszerűségei lennének. Nagyon is kimutatható tényezőkről van szó s arról, hogy nem egy vagy két mozzanat, hanem sokrétű cselekedetsor végeredménye a megállapodás, majd a felemelkedés kezdete. Ha tehát a jövőt nézzük, akkor a ma még holtponton álló, vagy afelé tartó településeknél is azt kell első helyre tenni, hogy mi minden szükséges a majdani fel- emelkedés kezdetéhez. Kettős segítség Maradjunk még Törteién. A legutóbbi években rendelkezéseikre álló 330—350 ezer forintot kitevő fejlesztési alap bizony kevés ahhoz, hogy nagy gondjaikat megoldják. Ám itt avatkozik be a települések életébe az átgondolt terület- fejlesztés, azaz a megyei távlati elképzelések érvényesítése. A község olyan feladatokra, mint például a belvízrendezés, megyei támogatást kap, ez a tény viszont beszédesen igazolja a lakosság előtt, hogy „nem írták le őket”, hogy bár a térkép szélén vannak, számolnak gondjaikkal. S innét már fél lépés csupán, hogy maguk is tegyenek a községért, áldozatot vállaljanak, mert végső soron a maguk életének könnyebbedését segítik. Ezért rendkívül nagy a felelőssége a területfejlesztés részletkérdéseiről döntést hozóknak, s ezért kell elutasítani a végletességet. Azt a véleményt például, hogy a megye minden anyagi eszközét fordítsa az agglomerációs övezet fejlesztésére, „koncentráljon” erre, a többi majd csak lesz valahogy. A megyét nem ,lehet úgy fejleszteni, hogy bi- "zonyos területeken — s elsősorban a peremvidékeken, a térkép szélén — semmi nem történik, más területeken viszont valamennyi lehetséges forrás meglelhető. A megyét csak egészként lehet felfogni — s részeként a Központi Iparvidéknek —, s 'ennek az egésznek differenciált, de lényegét tekintve kiegyensúlyozott fejlesztését megteremteni. A megyében éppen elég feszültség halmozódott fel a fel- szabadulást követő három évtized nagy társadalmi változásainak, gazdasági fejlődésének hatásaként, s ezeket a feszültségeket nem újabbak teremtésével lehet enyhíteni, hanem az okok megkeresésével, s a feltárást követő intézkedésekkel. A jól alkalmazott \ területfejlesztési koncepciót megtestesítő intézkedések nem egyszerűen segítséget adnak, hanem — ahogy Törtei esetében — megkettőződnek, a lakosságnak bebizonyítják, hogy nincsenek a térkép szélén. Távlatok összhangja Ha ez történik — s nagy baj lenne, ha más történne —, akkor összhang teremtődik az egyéni, családi távlatok s a társadalmi, gazdasági távlatok között. A párt XI. kongresszusa ugyanis — , mind a határozatban, mind a programnyilatkozatban — sok tekintetben új módon világította meg a területfejlesztés elveit, s követendő gyakorlatát, s ez még inkább ösztönzés arra, hogy jól értelmezzük, néhány kérdésben az érintett országos irányító szervekkel újraértelmezzük a teendőket. Nincs olyan társadalmi érdek, mely azt diktálná, hogy a térkép szélén, a közigazgatási határoknál senki földje alakuljon ki, elnéptelenedő településekkel, évtizedes késésben levő községekkel. Éppen a fordítottja, az együttműködés szolgálja a társadalmi érdekeket, az, hogy a nemzeti vagyonnak egyetlen darabja se menjen veszendőbe, hanem őrizze meg értékét, sőt, ha olyanok a feltételek, gyarapodhassál!. Az eddig követett megyei területfejlesztési gyakorlat tiszteletre méltó eredményeket hozott. Jó alap ez arra, hogy még inkább formáljuk a távlatok összhangját, hogy ne a település földrajzi helye, hanem szerepköre szabja meg, lakosai mit kapnak a közös forrásokból, maguk mit tehetnek jelenük és jövőjük érdekében, s hogy a térkép csak útbaigazító eszköz, s ne a rangsorolás papírja legyen. Mészáros Ottó I viseletében dr. Korom Mihály Karakas László koszorúzta meg az emlékművet. A Bolgár Népköztársaság nagykövetségének koszorúját Sz, Sztanoev nagykövet helyezte el az emlékművön. Beremenden a jugoszláv hősi emlékműnél az Elnöki Tanács nevében Nánási László és Szabó István, a kormány képviseletében dr. Korom Mihály, Karakas László koszorúzta meg az emlékművet. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nagykövetségének koszorúját dr. Z. Vodusek nagykövet helyezte el az emlékművön. ★ Szerdán a fasizmus fölötti győzelem 30. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség irodája a DÍVSZ székházában. Az ünnepségen — amelyen ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete — Pietro Lapiccirella, a DÍVSZ elnöke ismertette a világszövetségnek a fasizmus fölötti győzelem 30. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatát. A győzelem napja alkalmából szerdán koszorúzasi ünnepségek voltak Budapesten és vidéken azoknak a katonahősöknek a sírjainál, emlékművénél, akik a második világháború idején életüket adták hazánk szabadságáért. A kegyeletes megemlékezések színhelyén mindenütt katonai díszegységek sorakoztak fel csaoatzászlóval. Rákosligeten, a felszabadító harcokban elesett román katonahősök síremlékénél az Elnöki Tanács nevében Bo- donyi Pálné és dr. Trautmann Rezső, a kormány képviseletében Keserű Jánosné, dr. Po- linszky Károly koszorúzott. A Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetségének koszorúját loan Cotot nagykövet helyezte el. Solymáron az angol katonai temetőben, a felszabadító harcok idején elesett angol, lengyel, kanadai, ausztrál és új-zélandi hősök emlékművét koszorúzták meg. Az Elnöki Tanács nevében Vass Istvánná és dr. Bartha Tibor, a kormány képviseletében dr. Di- mény Imre, Szurdi István koszorúzott. Nagy-Britannia és Észak-lrország Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének nevében A. J. Payne ideiglenes ügyvivő, a Lengyel Népköztársaság nagykövetsége nevében Stefan Jedry- chowski nagykövet, Kanada budapesti nagykövetségének képviseletében R. B. Edmonds ideiglenes ügyvivő helyezett el koszorút. E megemlékezésen a Pest megyei Tanács képviseletében Császár Ferenc általános elnökhelyettes és dr. Csicsay Iván elnökhelyettes koszorúzott. A Budaörsi úton a felszabadító harcokban hősi halált halt amerikai katonák emlékművénél az Elnöki Tanács nevében Vass Istvánná és dr. Bartha Tibor, a kormány képviseletében dr. Dimény Imre, Szurdi István helyezett el koszorút. Áz Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének koszorúját E. V. McAuliffe nagyköyet helyezte el. Harkányban a bolgár hősök emlékművénél az Elnöki Tanács nevében Nánási László és Szabó István, a kormány képA GYŐZELEM NAPJA ALKALMÁBÓL Kosmmsok, megemlékezések
