Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-01 / 101. szám

Irxem f K/tanav 1975. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK Az ünnepi sportműsorból A május elseje tiszteletére rendezett sportesemények kö­zül már tegnap megkezdődött a nemzetközi kézilabdatoma Dunakeszin, s ma 15.3ű-kor folytatódik. A hagyományos gödöllői lovasverseny mai, második napján 14 órakor szállnak nyeregbe a hazai és külföldi díjugratók. Különbö­ző villámtomák, ünnepi ese­mények tarkítják a progra­mot, s az egyik legjelentő­sebb a Dunakeszi Vasutas Sportcsarnokban 10 órakor kezdődő nemzetközi ifjúsági birkózóviadal. A Pest megyei ifjúsági vá­logatott, a lengyel Lodz, va­lamint a román Constanza együttese vetélkedik. Két sző­nyegen bonyolítják le a via­dalt, s a legtöbb pontot szer­ző csapat szerzi meg a tró­feát, amelynek jelenlegi vé­dője a Pest megyei váloga­tott. Nemcsak a kézilabdázóknál, asztaliteniszben is lesz bajno­ki mérkőzés. A Ceglédi Vas­utas NB I-es férficsapata 11 órakor a VM KÖZÉRT együttesét fogadja. A férfi NB II-beti Szombathely— Perbál, a nőknél Hídépítők— Dunai Kőolaj mérkőzés kö­vetkezik. Gazdag műsor lesz a járá­sokban is. Így a budaiak, o munkahelyi spartakiád kispá­lyás labdarúgó döntőjét az Érdi Építők-pályán 9 órakor rendezik, s ugyanakkor lesz Százhalombattán a férfi, női kézilabdatorna. Az érdi mű­velődési házban 13 órakor kezdődik a járás legjobb sakkozóinak, a tizenkét meg­hívott versenyzőnek Május 1. Kupa viadala. Érden az Ercsi úti pályán kettős labdarúgó- program lesz. 15 órakor tart­ják a járási általános iskolás bajnokság döntőjét Százha­lombatta és Budaörs részvé­telével. APRÓHIRDETÉSEK A termikek lovasa (Thury Kornél, az MHSZ Pest megyei Ifjúmunkás és Mezőgazdasági Repülőklub­jának 41 éves vitorlázója. Ed­dig 2000 órát töltött a levegő­ben, s a több mint 40 ezer lé­gikilométer hosszabb, mint az egyenlítő. 4200 startja is so­kat mond.) — Az első 1951-ben volt a Hármashatárhegyen. Gumi­csúzli lőtte ki a masinát, amely 100—200 métert csúszott, arra kellett ügyelnem, hogy a szár­nyakat vízszintesen tartsam. Egyre feljebb kerültem a domboldalon, s a harmincadik rajtot a 30 másodperces egye­nes siklás követte. Ez volt az A-vizsga. Annak idején évente következtek a „felelések”, az A-, a B- és a C-vizsga, most mindez egy év alatt elérhető, hiszen fejlődött a technika, jobbak a gépek. (Ezüst-, arany-, gyémántko­szorú. Az elnevezés is jelzi a magasabb követelményeket. Az aranyhoz például 300 ki­lométeres céltáv, amelynél meghatározott helyen kell leszállni, illetve 500 kilomé­ter a penzum. A vontató mo­toros gépről 300 méter ma­gasan kapcsolja le magát a pilóta.) — A céltávot 1959-ben a Győr—Békéscsaba, a félezret, pontosabban 509 kilométert pedig 1962-ben a Dunakeszi— Békéscsaba—Dunakeszi—Rába _ pordány útvonalon teljesítet­tem. Az országban én repül­tem elsőként 500 kilométernél messzebbre. (Ez a két feladat a gyé­mántkoszorú megszerzéséhez Járási labdarúgás Buda Érdi Építők—Sóskút 1:2, Tárnok —Solymár 2:1, Piliscsaba—Üröm 1:4, Zsámbék—Dunai Kőolaj 3:2, Diósd—Budakeszi 1:1, Nagyková­csi-Érdi MEDOSZ 1:2. Az élme­zőny: 1. Érdi MEDOSZ 28, 2. Sós­kút 27, 3. Tárnok 23 ponttal. Vác Szob—Váci Vasutas 3:0, Váchar- tyán—Sződliget 4:0, Püspökhatvan —Váci Híradás n. 1:0, Dunakeszi SE—Vácduka 8:0, Fóti SE—Szoko- lya 6:0, Gödi TK—Vácrátót 2:2, Nagymaros—Ipolydamásd 6:1. Az élmezőny: 1. Gödi TK 34. 2. Fót 33, 3. Dunakeszi 28 ponttal. Nagykáta Zrínyi SE—Tápiőszentmárton 1:0, Üjazilvás—Pánd 2:2. Tápiószőlős— Tápiószecső 0:2, Tápióság—Szent- mártonkáta 6:2, Tápiógvörgye- Farmos 8:2, Nagykáta—Tápióbics- ke 3:1, Táoiószele—Kóka 1:2. Az élcsoport állása: 1. Nagvkáta 22 pont, 2. Üj szilvás 23, 3. Zrínyi SE 27. Rációé ve Halásztelek—'ÉGSZÖV TT. 2:1. Szigetszembmiklós—Dunavarsánv XI. kér. 1:3, Dömsöd—Szigetcsép 6:0, Dunavarsány I. kér.—Rácke­ve 1:3, Taksony—Csepel Autó 3 :0, Kiskunlacháza II. kér.—Tököl 2:2. Megkezdődött Tegnap Dunakeszin meg­kezdődött a május elseje tisz­teletére kiírt nemzetközi ké­zilabdatoma. Először a Bp. Honvéd—Dunakeszi VSE mér­kőzésre került sor. 400 néző előtt, végig fej fej melletti küzdelemben végül is a na­gyobb rutinnal játszó Bp. Honvéd nyert 26:23 (11:12) arányban. A hazaiak legjobb góldobói: Merkl (6), Fábián és Valentin (4—4). A második mérkőzésen, a Bp. Spartacus—Dynamo Ber­lin találkozón 21:21 (12:10) eredmény született. S. L. Elveszett a Textiles veretlenség A kézilabda férfi NB rt-ben a Ceglédi KÖZGÉP 23:14 (11:8) arányban nyert Tiszaföldvár el­len, míg a megyei bajnokság ne­gyedük fordulójában a papírforma érvényesült. Ismét sok gól esett, s ebből elsősorban Csulik (Bem SE) vette ki a részét, aki tizenöt­ször vette be a hálót. A múlt hé­ten Gödöllő 16:3-as vezetésénél félbeszakadt Domony—Gödöllői Vasas mérkőzést a pályán elért eredménnyel igazolták. A női rangadót Cegléd nyerte. Megyei férfibaínokság Gyömrő—Kossuth KFSE 26:15 (11:8). Gyömrő. Bem SE—Túra 32:17 (15:6). Cegléd. G. Vasas— Galgahévíz 28:20 (14:8). Gödöllő. Tököl—Dunai Kőolaj 25:17 (13:8). Százhalombatta. Csepel Autó—Do- mony 20:13 (12:5). Domony. IM Vasas Iklad—Nagymaros 30:6 (14:2). Dunakeszi. Ifjúságiak Csepel Autó—Domony 19:8, IM Vasas—Nagymaros 22:7, G. Vasas —Galgahévíz 17:12, Fóti Gyermek- város—Váci Híradás 19:16, Ceglédi KÖZGÉP—Túra 22:5. Megyei női bajnokság Ceglédi VSE—Budakalászi Texti­les 11:9 (8:2). Cegléd. Az eddig ve­retlen két csapat találkozóján a Vasutas az első félidőben hat gól előnyt szerzett. Szünet után a Budakalász nagyon feljavult és jó védekezéssel szorossá tette a mérkőzést. Ld.: Bálint (4), ill. Krammer, Bánkutiné (3—3). Gal­gahévíz—Váci Forte II. 12:7 (7:3). Galgahévíz. Nagykőrösi DSK— PEMÜ 8:3 (4:1). Solymár. Buda­örs—Dunai Kőolaj 14:5 (6:3). Bu­daörs. Gödi TK—Szigetszentmikló- si TK 9:6 (2:4). Göd., Ifjúságiak Göd—SZTK 13:9, Budaörs—D. Kőolaj 8:3, Nagykőrösi DSK— PEMÜ 15:7, Galgahévíz—Váci For­te 11:5, Cegléd—Budakalász 16:3. A mai műsor Férfiak. IM Vasas Iklad—Gyom­rai (11), Fóti Gyermekváros—Bőm SE (15), Túra—G. Vasas (10), Gal­gahévíz—Domony (16.15), Tököl— Nagymaros (10), Csepel Autó—D. Kőolaj (16). Nők. Nagykőrösi DSK •»-Ceglédi VSE (16.30). Berthóty Attila Egy hetes Megyei sportrejtvény-pá- lyázatunk 23. hetére 1012 da­rab szelvény érkezett. Nyol­cas telitalálat nem volt, a maximumot a hetes jelentet­te, amelyet egy pályázónak sikerült elérnie, így egyedül ő kapja a 100 darab totószel­vényt, amit postán küldünk el részére. A nyertes: Csorna János (Hévízgyörk, Fürst Sándor u. 54). is hozzá tartozik, de a legne­hezebb szám: állandóan kö­rözve ötezer méter magasba emelkedni. Ide feljutni csak viharfelhőben vagy hullám- emelésben lehet. Ha erősen fúj a szél, a levegő a hegyek fölött hullámzásba jön. Ilyen hullámemelésben állították fel a magassági világrekordot, több mint 13 ezer métert.) — Pedig még az ötezret elér­ni is nagyon nehéz, sőt veszé­lyes. A viharfelhőben szakad az eső, hatalmas cseppekben veri a gépet, a sebességmérő eldugul, nem működik, s a pi­lóta a fülére van utalva, hogy megállapítsa a gyorsaságot. (A magasság-, süllyedés- és emelkedésmérőre, az elfordu­lás- és mesterséges horizont­jelzőre szinte rátapad a pilóta szeme. Kifelé csak a szárny közepéig lehet ellátni, s a sö­tétségben ijesztőek az állan­dóan cikázó villámok, ame­lyek a gépet nem veszélyezte­tik.) — 1964-ben Vác környékén lengyel Mueha-típusú gépen értem el a gyémántkoszorúhoz szükséges magasságot, ponto­sabban 5600 métert. Több mint öt órát voltam a levegőben. Négyezerig gyakran eljutot­tam, de még magasabbra re­pülni csak a kora délutáni órákban sikerült, a fél Buda­pestnél nagyobb viharfelhő­ben. (Az ötezer métert a magya­rok közül tíz-tizenketten szár­nyalták túl. Félelemről nem beszélt, csak egy szólásmon­dást idézett: „A felhőben nincs bátor ember, csak a felhők alatt.’’ A felhők egyéb­ként gyakori szereplői ennek a sportnak, hisz ügyesen alá­juk kerülve, elcsíphetik a termiket, a felfelé szállító me­leg levegőt.) — Ha derült az idő, akkor sincs baj. Ilyenkor is vannak emelőáramlatok. Általában a búzatáblák, valamint a váro­sok és községek felett. Azért általában, hisz például Len­gyelországban az erdők fölött is emelkedtem, ami nálunk szokatlan. A jó eredménynek egyébként három fő tényezője van: elméleti és gyakorlati fel- készültség, a jó időjárás meg­választása, s a szerencse. (Ügy látszik, Thury Kornél ezeknek nem volt híján. Első versenyén, 1958-ban Győr­ben — míg a vitorlázó a pre­mierig eljut, 6—10 év repülés kell — hatodik lett. Egyenes, tört vonalú, illetve három­szögrepülés a penzum, s az a cél: ki teljesíti a legrövidebb idő alatt a feladatokat. Az áthaladást, egy-egy pont érintését fényképfelvétellel igazolják. Nemzetközi verse­nyek sem hiányoztak pálya­futásából.) — Az 1965-ös angliai világ- bajnokságon Petróczi György- gyel együtt képviseltük a ma- Igyar színeket, én 13. lettem, majd egy évvel később a ma­gyar nemzetközi bajnokság győztese. 1970-ben a texasi vi­lágbajnokságon indultam. AlatJ tunk az igazi vadnyugat. De nem olyan romantikus, mint a filmekben, ötven-száz kilomé­teren csak köves sivatag. Em­bernek nyoma sincs. Ha itt kell „kényszerleszállni”, hogyan ta­lálnak rám — motoszkált a fejemben. Szerencsére erre nem került sor. A csapatverse­nyen bronzérmet szereztünk. (1960—72. között volt a vá­logatott keret tagja, azóta munkahelyi elfoglaltsága mi­att nem tud annyi időt szen­telni a repülésnek. Az árvíz- védelmi központban dolgo­zik, a vízügyi rádiószolgálat vezetője.) — 1953-ban iratkoztam a műegyetem gépészmérnöki ka­rára, majd ráadásként a köz- gazdasági egyetem kétéves kül­kereskedelmi szakát végeztem el. A sportrepülés és a mun­kám összefügg. Sok helyre ju­tottam el vízügyi repülőmér­nökként. Tavaly Vietnamban jártam, Svájcban pedig a jég­elhárító központban. (Ez az a sport, ahol mű­szaki és humán műveltségre egyaránt nagy szükség van, hisz megfelelő felkészültség nélkül nem lehet eredményt elérni. Igen fontos a repülés jellemformáló és honvédelmi jelentősége. Ezeket a célokat vezetőként is szolgálta. 1952- ben — milyen fiatalon! — a Magyar Repülő Szövetségnél politikai tiszt volt, majd meg alakították az ipari tanulók klubját, melynek elnöki posztját is betöltötte 1956 és 1962 között. Az ország leg­jobb klubját alakították ki, s az akkori idősebb élgárdából jelenleg jó néhányan MA­LÉV -gépparancsnokként, má­sodpilótaként tevékenyked nek.) — Motoros gépet 1957 óta ve­zetek, vitorlázókat vontatok. S hogy miért nem lettem MA- LÉV-repülő? Túl egysíkúnak tartom. A vízügyi repülés, a rá. diószolgálat, s a sport változa­tosságot, komplex egységet adott. Kedvenc hobbym a me­teorológia, amelyet a vitorlá­zóknál, s a munkámban egy­aránt hasznosítok. (Thury Kornél nemcsak re­pül, hosszú idő óta oktató­ként is rendszeresen tevé­kenykedik. Sokoldalú, ered­ményes munkáját nemcsak i Magyar Népköztársaság Ki váló Sportolója cím jelzi. Az MHSZ-től háromszor kapta meg a kiváló munkáért ki­tüntetést, s egyben a „Hon­védelmi Érdemérem húsz év után” tulajdonosa. Jövőre már negyedszázados múltját honorálják.) — A Pest megyei klubot egyebek között a Repülőgépes Növényvédő Állomás patronál­ja. A klub egy lengyel Jantár típusú „csodagéppel” gazdago­dott. A Jantárral szeretnék részt venni a mezőgazdasági repülők versenyén, amelyen az elmúlt két évben egy második, s egy első helyet szereztem. Idén már néhányszor kinn voltam a hármashatárhegyi re. pülőtéren. (S hogy meddig hódol még régi légi szenvedélyének vecsési születésű gyémántkő szórás, arra ismét egy szólás mondás volt a válasz: „A re pülést csak elkezdeni lehet, a légi országút végtelen, min dig újabb feladatok vár­nak ...”) Iteitter László (eresünk műszerész szakmunkásokat boríték- gépmester! beosztásba, három műszakos munkarendben. Fizetés az érvényben levő rendelkezések szerint. PV. Szentendrei Papírgyár 2001 Szentendre, Dózsa György út 22. Munkaügyi osztály. Ez történt az ifiknél Megyei ifjúsági labdarúgó-baj nokság. Monor—Perbál 2:1, Mag­lód—Aszód 0:5, Budaörs—Pilis 2:0 Isaszeg—Törökbálint 1:1, TM Vasas Iklad—Gödöllő 0:0, Nagykőrösi Kinizsi—Szigethalo-m 1:1. Serdülők. Aszódi Építők—Nagy körösi Kinizsi 1:2, Isaszeg—Perbál 3:1. Pilisvörösvár—Budaörs 2:0, ^laglód—Monor 2:1. T otótippjeink 1. Lazio—Florentina 2. Sampdoria—Roma 3. Torino—Napoli 4. Varese—Milan 2 5. Kossuth KFSE—Bp. Spar­tacus 6. FOSPED—Dorog 7. Várpalota—Szolnoki MTE 8. Oroszlány—Dunaújváros 1 9. Siófok—Bp. Építők 10. Lőrinci Fonó—Székes- fehérvári MÁV 11. Törekvés—Pécsi VSK 2 12. HI. kér. TTVE—BKV Előre 13. Taranto—Perugia Pótmérkőzések 14. Parma—Como 15. Alessandria—Genoa 16. Atalanfca—N ovara ÁLLÁS A Kőbányai Gyógyszeráru­gyár elvételre keres gyógyszergyártó munkára vegyész­technikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, segédmunkásokat, továbbá lakatost, kőművest, víz- és gázszerelő szakmunkásokat, kazánfűtőket, hűtőgép- és kompresszor- kezelőket, valamint tiszta munkára nőket. Jelentkezés: Kőbánjai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztály Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149—027, 1475 Bpest, 10. Pf.: 27. A Monor Nagyközségi Tanács Végrehaitó Bi­zottsága pályázatot hir­det egy megüresedett körzeti orvosi állásra, rendelővel és lakással. Monorierdőn május l-i hatállyal. Egy körzeti orvosi állásra, rendelő­vel és lakással, Mono- ron szeptember l-i ha­tállyal. Mindkét eset­ben orvosházaspár je­lentkezése sem »elzárt, mert jelenleg ü^es egy gyermekszakorvosi ál­láshelyünk és szeptem­bertől kezdődően még egy gyermeksza«sorvo- álláshelyünk vár betöltésre. Monor nagyközség Budapest­hez 20 km-re, a fővá­ros központjától -Nyu­gati pályaudvar) kb. 40 km-re van. Kocsi­val, vonattal is köny- nyen megközelíthető. Egyúttal szakigazgatási szervünk pályázatot hirdet egy pénzügyi főelőadói és egy igaz­gatási főelőadói állás­helyre. Pénzügyi érett­ségivel, illetve számvi­teli főiskolával, va­lamint érettségivel és igazgatási gya­korlattal, vagy ál­lam- és jogtudomá­nyi egyetemmel ren­delkezők jelentkezését várjuk. Fizetés a 15/1973. (XII. 27.) MŰM. számú rendelet alap­ján megegyezés tár­gyát képezi, a gyakor­lattól és végzettségtől függően. Jelentkezni a Monor Nagyközségi Tanács elnökénél le­het személyesen, vagy írásban. A Ceglédi Cipőipari Vállalat (Cegléd III. Fűtőház u. 11.) ‘‘elvesz cipőfelsőrész-készítő szakmunkásnőket, va­lamint nőket betanított munkára. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni le­het: a vállalat mun* kaügvl osztályán A Budai Járási Építő­ipari Szövetkezet (Érd II.. Budai út 8.) fel­vesz : képesítéssel és gvakorlattal rendelke­ző építőipari normást és statisztikust. Je­lentkezni: személyzeti vezetőnél önéletrajz beadásával a fenti cí­men. A Fővárosi Ingatlan- kezelő Műszaki Válla­lat felvételre keres épületgépész techni­kust, vagy üzemmér­nököt tervezési mun­kákra, építész-, vagy faipari technikust fa­anyagvédelmi vizs­gálatokra, műszaki előkészítőt és gyártás- technológust általános gépipari üzemmérnöki kéDesítéssel, építész­mérnököt. gépíró ad­minisztrátort, bérel­számolót. teljesítmény- elszámolót. anyag könyvelőt és leltározót. Jelentkezés: Bp. IX. Üllői út 45. I. emelet személyzeti és oktatási osztály. A Pest megyei Ven­déglátóipari Vállala keres csúcsvezetőket a megyében levő szo­ros üzleteibe. Jelent kezni lehet a vállala' személyzeti osztályán Bp. V., Steindl I. u. 7, Telefon: M*—79Q Felvételre keresünk egy műszakos tize műnkbe cipőfelső­részkészítő női és férfi szak- és betanított munkásokat. Jelent­kezés: Bp. XXn.. Knoll József u. 2/4. Horváth Jenő részlegvezető. A Budapesti KÖZÉRT Vállalat az úlonnan megnyitandó Batthyány téri ABC áruházába felvesz szakképzett és szakképzetlen eladó­kat, pénztárosokat, bolti kisegítő munká­sokat, magas kereseti lehetőséggel. 44 órás munkahét, minden má­sodik héten 3zabad szombat biztosítva Felvételre Jelentkezni lehet a Budapesti KÖZÉRT Vállalat sze­mélyzeti osztályán Bu­dapest XII.. Böszörmé­nyi út 20—22. V. em 508. Üj létesítményeinkbe felvételre keresünk villanyszerelőt, kőmű vest, asztalost, mérleg műszerészt. pénztár- gépszerelőt, kazánke­zelőt: liftkezelőt, se gédmunkásokat és ta­karítónőket. valamint SZÍTK-ügyintézőt, bér­elszámolót. gyors- és gépírót. ZÖLDÉRT Vállalat munkaügyi osztály. 141—821. Bu­dapest IX., Nagyvásár telep. FELHÍVÁS! Esztergályos. betanított esztergályos, marós felvételt hirdet a Monori Vasipari Szövetkezet, Jelentkezés: Monor. Ady E. u. 47. A Kőfaragó és Épület­szobrászipari Vállalat felvételt hirdet az 1975, május 31-ig foiyama- tosan induló, hathóna­pos könnyűgépkezelő, illetve kő- és műkő- hel yező ta nf ol yamra. Jelentkezhetnek azok a szakmunkásbizonyít­vánnyal nem ''endel- kezők. akik a 18. élet­évet betöltötték, az ál­talános iskola 8. osztá­lyát sikeresen elvégez­ték. A tanfolyam >de1e alatt 2400 Ft'hó átlag­bért. vidékieknek té­rítés ellenében mun­kásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet sze­mélyesen Várszegi Ist­ván csoportvezetőnél, vagy írásban a vállalat munkaügyi osztályán. Cím: Budapest V., Báthori u. 12. III. em. 59. Kutatóintézet felvé­telre keres gyengeára­mú villamosmérnököt, vagy felsőfokú tech­nikust. Jelentkezés írásban vagy szemé­lyesen. Cím: Mezőgaz­dasági Gépkísérleti Intézet személyzeti osz­tály. Gödöllő. Tessedik Sámuel u. 4. ________ A Gödi Költségvetési Üzem keres közgazda- sági technikummal vagy képesített köny­velői vizsgával és öt­éves szakmai gya­korlattal könyvelő­ket. Jelentkezés sze­mélyesen az üzemve­zetőnél. 2132 Göd. Kis­faludy u. 7. A Kőfaragó és Épület- szobrászipari Vállalat felvételt hirdet: Ürömi munkahelyre (Pest megye): polgári fegy­veres őrt (240 óra ha­vi foglalkoztatással), kőfejtőket. Bp. XI., Fehérvári út 166. kőfa­ragó üzemébe: tálaló­kat, mosogatót, takarí­tót,. villástargonca-ke­zelőt. betanított mun­kásokat 3 műszakos foglalkoztatásra. Bp. XT., Adony u. 6. mii* kőüzembe: takarítót, szállító-rakodó munká­sokat egy műszakos foglalkoztatásra. Bp. XI.. Kelenföldi u. 25 tmk-üzembe: általános lakatost, maróst, esz- tergály.QSt. villanysze­relőt, autóvillanvsze- relőt, hegesztőt, tmk- segédmunkásokat. gé­pésztechnikusokat. Építésszerelésre (vál­tozó munkahelyre) kő- és műkőhelyező, ács­állványozó szakmunká­sokat, brigádokat. Bp. V., Báthori u. 12. vál­lalat központjába: kontírozó könyvelőt, gyors- és gépírókat, gépkönyvelőt, munkás­ellátási előadót, szak­ipari kivitelezésben jártas műszaki előké­szítőt, szakképzett épí­tőipari árkalkulátoro­kat. Jelentkezés: Bu­dapest V., Báthori u 12. III. emelet 60.. il­letve: Üröm. Templom tér 3. A Nagykunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság Pusztavacsl Fafeldolgozó üzeme felvételre keres azonnali belépéssel zárt kazánházban korszerűen telepített fahulladéktüzelésü mozdony­kazánokhoz magas nyomásra vizsgázott kazánfűtőket. Munkásszállás biztosítva. Jelentkezés: Faipari Üzem, Pusztavacs. (Irányítószám: 2378A Telefon: Pusztavacs 4. Megközelíthető: Örkény vasútállomástól autóbusszal. a klíma isz szentmái ton- kátai telepére raktárvezető­helyettest felvesz. Jelentkezni lehet: KLIMA ISZ, Szentmártonkáta. Rákóczi u. 61. Tatár Gyuláné irodavezetőnél A Cegléd Városi Ta­nács VB pályázatot hirdet igazgatási osz­tályvezetői állás be­töltésére. Az állás be­töltéséhez 4 év szak­mai gyakorlat szüksé­ges. Bérezés a 15/1973. MüM. sz. rendelet sze­rint. A pályázatot el­nyerőnek 2 szoba össz­komfortos lakást biz­tosítunk. A pályázatot részletes önéletrajzzal a Cegléd Városi Ta­nács elnökéhez kell benyújtani. Felvételre keresünk: galvanizálásra betanuló!, galvanizálót, asztalost (nyugdíjast Is). takarítónőt, présel őt (betanulásra isi, női munkaerőt könnyű munkára bet. munkára, fiatal női munkaerőt gyors- és gépírót, gépíró adminisztrátort. Jelentkezés: Fővárosi Óra- és Ékszeripari Vállalat munkaügyi osztályán, Bp. IX.. Balázs Béla u. Í7. Mozgássérült negyve­nes, férjezett asszony (gyerek nincs), állan­dó munkaviszonyban alkalmazna hasonló ko­rú egyedülálló nőt gondozónak. fizetés, ellátás. SZTK. gázfűté­ses külön szoba, nyu­godt otthon, gyakori színház-. mozilátoga­tás. Hegedűs Anna, 1066 Budapest, Weiner Leó u 18 Pesthez 35 km-re ievő munkahelyre kerület­vezető erdészt kere­sünk felvételre. .La­kás van” jeligére a hirdetőbe. A Cegléd Városi Ta­nács kórháza élelmezé­si részlege felvételre keres konyhám ész? - rost és konyhalányo­kat. ___________________ As ztalos szakmunká­sokat (nyugdíjasokat is), valamint Faipari fgépmunkásokat és se­gédmunkásokat fel­veszünk. Érdeklődni lehet: Bp. X.. Maláta u. 31. sz. alatt, vagy a 149—292-es telefonon. Gázfűtéses utcai külön szobát és természet­beni 'juttatást biztosí­tok olyan egyedülálló nyugdíjas nőnek (55— 58 között), aki egy mozgássérült negyve­nes. férjezett asszony délutáni és vasárnapi gondozását vállalná. Hegedűs Anna, 1066 Budapest. Winer Leó u 19______________ Házhelyek eiadOK ! Má- riabesnyőn. az orvoßi rendelőtől a második szomszédban. Érdek­lődni lehet: Herzog Istvánná, Damjanich u. 40. 1 VEGYES Esküvőre modern menyasszonyi, vőlegé- nyi. koszorúslányi ru­hák kölcsönzése. Bpest VTT. Akácfa u, ?7 Eskü vOiruua-koicson- zés új árukészletből! Kerepesi út—Lumumba utca sarok, 630—107. Metróval a Pillangó + r*-> pcr-511 őní 1 X a posh Da. irancia, Landi naevmájú fajta, törzsállományból kan- ható előjegyezhető. Bn XIV Francia u 4. I 841—Rl? vagy Döm­söd, Tavasz u. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents