Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-04 / 103. szám

1975. MÁJUS 4., VASÁRNAP Hétfőn jubileumi közgyűlés Százötven éves Akadémiánk Széchenyi István, Arany Já­nos, Eötvös József, Eötvös Lo­ránd, Bartók Béla, Kodály Zol­tán, Erdei Ferenc ... Talán a legnagyobbak a nagyok közül, akiknek neve a Magyar Tudo­mányos Akadémia 150 éves múltjával összekapcsolódott. Nemzeti célok szolgálatában Hazánkban a polgári forra­dalmat és átalakulást érlelő re. formkor teremtette meg az Akadémiát. A nyelvművelő, a nemzeti irodalmat felkaroló tudományos testületre már a felvilágosodás korában szük­ség lett volna, tényleges meg­alakulása idején azonban már társadalmi igényként jelentke­zett a tudomány művelése, a természeti és műszaki tudo­mány fejlesztése is. A problé­mának ez a kettőssége azután 1049-ig meg is maradt, döntés nem születhetett. Az Akadémia kezdetben a nyelvművelésre, majd a nyelv- tudományra, a régészetre, mű­emlékvédelemre, a kritikai te­vékenységre és a dramaturgiai alkotómunkára fordította fi­gyelmét, és érdeklődési köré­ből kiestek a természeti és mű­szaki tudományok, holott azok ugyanolyan lendülettel fejlőd­tek, mint az irodalom. Széche­nyinek még 1842-ben is az volt a véleménye, hogy csak a nyelv fennmaradása és kiműveltsége mentheti meg a nemzetet. 1849 után azonban terjedt a felismerés, hogy az ország léte nemcsak nyelvének birtoklásá­tól függ, hanem attól is, hogy be tud-e kapcsolódni a 19. szá­zad tudományos és technikai folyamatába. Arany Jánosnak, az Akadémia korabeli főtitká­rának és Eötvös Józsefnek te­vékenységük nyomán szeren­csés összhang teremtődött az Akadémián a hazai feladatok és a nemzetközi vívmányok közös érvényesítésében. A nemzeti célok szolgálatába ál­lított ttidomány háttérbe szo­rította a humán és reál tudo­mányok közötti választás di­lemmáját. Akadémiánk harmadik kor­szakát Eötvös Loránd neve fémjelzi. A századfordulón bontakozott ki a természeti és műszaki tudományok valódi szerepe Eötvös Loránd, Bánki Donát, König Gyula életműve már a majdani szocialista kor­szak természettudományos szemléletének előhírnöke. E korszak jellemző törekvése: a tudományos műhelyek kiala­kítása. A két világháború közötti korszakban a konzervatív szemlélet és a szakmai közép- szerűség a jellemző az akadé­miai tagok többségére. Ebből a szürkeségből emelkedtek ki a korszak nagy természet- és tár­sadalomtudósai, művészei: Fe­jér Lipót, Zemplén Géza, Kan­dó Kálmán, Szent-Györgyi Al­bert, Bartók Béla, Kodály Zol­tán, Szekfű Gyula. És ha egy- egy kiváló tudósunk félreért­hetetlenül fellépett a fasizmus megnyilvánulásai ellen, állás- foglalása történelmi súlyú lett még akkor is, ha többé-kevés- bé elszigetelt maradt. Az új let és tudat formálója A felszabadulás utáni gyöke­res átalakulás az Akadémián csak 1949-ben bontakozott ki. Az elmúlt negyedszázadban egyre jobban érvényesült az a szándék, hogy a tudományos kutató- és alkotó munka a szo­cializmus felépítésének, az em­ber új létének és tudatának formálójává váljék. Az Akadémia 135. közgyűlé­sére iránymutatást jelentenek a XI. kongresszusnak a tudo­mányra vonatkozó megállapí­tásai. Feladatként jelölte meg a kongresszus, hogy hatéko­nyabbá kell tenni a kutatási eredmények gyakorlati hasz­nosítását, és növelni kell a szo­cialista fejlődésünkkel közvet­lenül összefüggő kutatások ará­nyát. Az Akadémia közgyűlése részben visszapillant, összege­zi az elmúlt időszak eredmé­nyeit, részben azonban előre tekint, kidolgozza a jövő fel­adatait. Az idei közgyűlés min­den bizonnyal felméri a kong­resszus határozataiból az Aka­démiára — mint a magyar tu­domány központjára — háruló konkrét feladatokat. Horti József ÚJ KÖNYVEK Szovjet írók Magyarország felszabadítósdról Két, széles körű érdeklő­désre számító könyv kerül rövidesen az üzletekbe. Az egyik, 1. M. Majszkij köny­ve, az Egy diplomata fel­jegyzései a Gondolat és a Kossuth könyvkiadó közös gondozásában jut az olva­sókhoz. Szerzője a szovjet állam megalakulásától a má­sodik világháborút követő éve­kig töltött be különböző, fon­tos diplomáciai posztokat. A második világháborút közvet­lenül megelőző időszakban például a Szovjetunió lon­doni nagykövetségén szolgált, s mint ilyen, részese volt az antifasiszta összefogásra, a Hitler-ellenes szövetség meg­teremtésére irányuló politi­kai-diplomáciai erőfeszítések­nek. A másik — rövidesen út­jára induló — kötet az Eu­rópa és a Kossuth könyv­kiadó gondozásában jelenik meg, Magyar földön címmel. Ez a kötet a hazánk íel- szabadtíásában részt vett szovjet írók műveiből ösz- szeállított antológia. Ismeretes, hogy sok száz szovjet író harcolta végig a második világháborút, tollal és fegyverrel. A kötetben szereplő írók némelyike 1945- ben még ismeretlen szovjet katona volt, egyesek közü­lük éppen magyar vonatko­zású művekkel kezdték írói pályafutásukat, ma pedig a szovjet irodalom legismer­tebb alkotóiként tartják őket számon. Egy-egy írással sze­repel a kötetben például Olesz Honcsar, Vaszil Bikov, Mihail Alekszejev és Szergej Szmir- nov. Ny. É. TV-FIGYELŐ A szakkör riadója. A kör­nyezetvédelem egészen új, ta­lán a legfiatalabb tudomány. Annyira, hogy jószerivel még az egyetemeken sem tanít­ják, legfeljebb külön kol­légiumokban esik szó róla. Mit kereshet akkor ez a tu­domány a középiskolában? Mint a Családi kör kedd es­ti adásából megtudtuk, na­gyon sokat. A műsor egyik jól sikerült riportja az érdi Vörösmarty Gimnázium kör­nyezetvédelmi szakkörét mu­tatta be, s mint Horváth Kin­ga tanárnő, a szakkör veze­tője, elmondotta, eddig fő­képpen az érdi vizek és a le­vegő szennyezettségét vizs­gálták. Ez a munka — monda­nunk sem kell — önmagában is nagyon fontos. Mégsem a konkrét munka adja ennek az újszerű szakkörnek a jelentő­ségét, hanem szinte a puszta léte, hogy úgy mondjuk, an­nak a problémának a felve­tése és ébren tartása, amely a szakkört létrehozta. Az a tény, hogy minden erőnkkel védekeznünk kell a környezet szennyeződése ellen. A szakkör megalakulása tehát figyelmeztetés és riadó egyszerre. Rozov új arca. Viktor ro­zovot, a nálunk is sokat ját­szott, népszerű szovjet drá­maírót, nagyközségünk köny- nyed hangú vígjátékok szer­zőiéként ismerte meg. Igaz, hogy aki jól odafigyelt az író drámai munkáira, észre­vehette: a könnyűnek látszó vígjátékok hátterében tár­sadalmi és emberi mélysé­gek nyíltak. Mégis, az a kép, amit szerdán este a tv jó­voltából Rozovról kaptunk, nyugodtan mondhatjuk, a né­zők többsége számára telje­sen újként hatott. A Négy csepp című összeállításban ugyanis nem a megszokott, könnyed hanggal, hanem az élet mélyebb rétegeivel, sú­lyosabb tanulságaival-tapasz- talataival .. találkoztunk. Aho­gyan maga az író a játék előtti nyilatkozatában el­mondotta, olyan cseppekkel, amely egyszerre lehet könny és orvosság is. Formailag, a dramaturgiai konstrukció szempontjából ezek az új művek is a régi Rozovot mutatják. A kitűnő emberábrázolót, a bravúros cselekményvezetőt, aki a rea­lizmus hagyományos hang­ján is tud újat mondani a mai valóságról. A Szönyi G. Sándor ren­dezte négy novella közremű­mű Vállalattal, az ott dolgozó munkásokkal ismerkedhettek a tévé-nézők. Bán János riporter nehéz feladatra vállalkozott, elmondani rövid műsoridőben nem volt könnyű érdemben elmondani, elmondatni és lát­tatni e hatalmas beruházás je­lentőségét. így jobbára inkább az óriás kémények árnyéká­ban elhangzó karetszövegből. kaphattunk körvonalszerű ké­pet arról, hogy mennyire bo­nyolult és sokrétű kooperáció eredménye az az egyszerűen hangzó tény, hogy az erőmű egyszerre lehet jól működő baton délután húsz percen át! üzem és napról napra gyara- riportműsor jóvoltából a száz-| podó nagyberuházás, halombaítai Dunamenti Hőerő- * K. Gy. A. ködői szemléletes karakte­rek formálásával bontották ki az írói mondanivalót, amely a régi és új konfliktusait nem a valamikori múltból, hanem a jelenből vezette le. A népes színészgárdából Már­kus László, Sinkovits Imre, Avar István, György László, valamint a szolnoki együttes, és egy eddig teljesen isme­retlen fiatal színésznő, Kis Gabi érzékeny játékát emel­hetjük ki. Ökrös László Ismerkedés a DHV-val. szom­RADIOFIGYELO A NYITNIKÉK nemcsak az Iskolarádió, a gyerekadások, hanem a rádió valamennyi műsora közül is kiemelkedik — erről már többször volt al­kalmam szólni. Legutóbbi programja azonban újabb meglepetést kínált: hitele­sen, igazi melegséggel, gyön­géden beszélt és beszéltette a kisiskolásokat anyák napjá­ról. Meglepetés volt hát szá­momra is, hogy erről a té­máról lehet még ilyen érzel­mesen és okosan beszélni, hogy az ünneplés nem vezet feltétlenül közhelysorolás­hoz, hogy a műsor készítői épp oly fontosnak tartják a hogyant, mint azt, hogy mi­ről szólnak. Szabó Éva újból jó hangot talált, az egysze­rűség sehol sem lett leegy­szerűsítés, az érthetőség nem gügyögés, gyerekeknek is „beadható” olcsóság. Amikor a természet mozgásaival kö­tötte össze az ünnepet, tud­tam, éreztem, hogy sikerült valami új, igazi és fontos gondolatot továbbadnia a gyerekeknek. A tavaszi szél hullámzása és az anyai rin- gatás összeviilantása már maga is költői „fogás” — ta­lán csakugyan ez a költészet megtanításának egyetlen út­ja. Az anyák napját köszön­tő összeállításban persze nemcsak versek hangzottak el, hanem megszívlelendő töprengések is, gyerekvallo­mások, amelyek közül több igazán emlékezetes marad. A ZS-EBRADIÓSZINHAZ újabb bemutatója, A képtár­ban közel sem volt ilyen te­litalálat, s talán legnagyobb vagy szinte egyedüli érdeme a rövidségben kereshető. Gerhard Rentzsch szövege igazán nem zseniális, de el­képzelhető, hogy az alap­anyag valamivel jobb elő­adást is lehetővé tett volna. A rádióminiatűr, műfaji ke­reteinek megfelelően, egyet­len érzést, egyetlen drámai szituációt ragad meg, a tör­ténet fura torzsága, esetlen­sége így éppen nem a sike­res bemutató akadálya. Ér­zésem szerint még bátrabban kellett volna engedni, „bele­törődni” a sutaságba, . KESZI IMRÉRE emléke­zett egy irodalmi összeállítás, oiyan műsor, atneiyhez ha­sonló sok hangzik el a rádió­ban. Kulturált, gördülékeny, de nem hagy mélyebb nyo­mot a hallgatóban. A nem­rég elhunyt író, esszéista kü­lönös személyisége, titkok­kal, ellentmondásokkal teli éiete, kevéssé ismert életmű­ve izgalmasabb összeállításra is csábíthatott volna. A szel­lemes, öntegező formában írt önéletrajz és a halott Kodály Zoltánhoz írt megrendült le­vél jól fogta keretbe a mű­sort, mindkét írás az alka­lomhoz illően is, a még nem és a már nem evilági léten túli állapotot kutatta. Az Emberrablás című hangjá­tékból kiszakított részletet azonban soknak, nehézkes­nek éreztem, a gondolatok felszínesebben, szeilemeske- dőbben vonultak fel, az in­dulatok inkább álindulatok voltak, semmi nem hangzott hitelesen. A részlet beemelé­sét talán csak az indokolta, hogy készen volt? Meggyőző­désem, hogy Keszi Imre életművéből ennél érdeke­sebb műsor is készül majd. Levendel Júlia ATLANTISZ ÉS VADGESZTENYE József Etelka Ráckevén A ráckevei Ady Endre gimnázium vendégkönyvébe 1975. április 28-án a következő sorok kerültek: „Ma itt járt Attila; hogy ez megtörténhetett, az érdeme az itten uralkodó szellemnek, a tanárok oda­adó munkájának, mellyel az ifjúságot nevelik szépre, jóra, emberségre. Azért is sok szeretettel köszöntőm és ölelem őket József Etel". G imnazisták, szakközépis­kolások, vízügyi dolgo­zók, szocialista brigádok várták fokozott tisztelettel Jó­zsef Etelkát minap a ráckevei Ady Endre gimnáziumban. Mintegy kétszázan. A diákok rövid, ám hatásos műsorral kedveskedtek, amelyet kérdé­sek követtek. Mindenki akart valami eddig nem ismertet, fel nem tárt részletet tudni, meg­tudni József Attila életéből. Nem hiába vártak erre. A han­gulat megnyitotta Etelka emlé­kezőkedvét; hosszan, el-elmé- lázva beszélt Attiláról és a Ma­máról. Olyan dolgokat is érin­tett, amelyeket eddig egyálta­lán nem vagy csak hézagosán ismert a nagy proletárköltő életművét ^ísérő szakirodalom. Elmondta többek között, hogy a Mama vasárnap délutánon­ként sokat olvasott; a Mama is nagy gyerek volt, aki lámpa­fénynél Zolával, Petőfivel „ron­totta szemét”. Aztán felidéző- dött a Kálvin téri pince, ahol a gőzben nem találták a Ma­mát, aki „zongoramagasságú szennyesek” között robotolt, s a vizes betonon patkányok sza­ladgáltak. „Papa” nagyon hi­ányzott, jegyezte meg József Etelka. „Mamát pótoltuk az ő helyére is.” A gyerekek közül csak Jolán emlékezett Papára; csak annyit tudott róla a csa­lád, hogy Romániában újra megnősült, s e házasságból egy fiú született Attila halála kö­rüli időben hunyt el ő is. Más­különben József Attila halála évében Temesvárra készült apját felkeresni, de az út vé­gül elmaradt ugyanúgy, mint Etelka terve, aki három gyer­mekét szintén meg akarta mu­tatni az arcát fel nem fedő apá­nak, annak az embernek, aki mintha egyszer leverte volna a lábast a „csikósparheltről”, amely felett kék falvédő lógott. Egy kicsit leverte vele a három gyerek gondtalan ifjúságát is. A zsúfolt terem csöndje még áthatóbb lett, amikor Jó­zsef Etelka Attilával kap­csolatos közös élményeiket so­rolta. Azt, hogy a háború után' Abbáziában — ahová sok más gyerekkel együtt „felhizlalni” küldték őket — milyen jólesett a sok babfőzelék, hogy Attila ott tanult meg úszni, hogy kö­zös megállapodásból írták első verseiket játékos kedvükben. . Csöndesen jegyezte meg Jó­zsef Etelka: Attila tragédiáját főként az okozta, hogy életében nem kapott „teherbíró szere- tetet”. Annak ellenére sem, hogy sógora, dr. Makay Ödön, a József-család „gyémántkö­szörűse” volt, aki a költőért is sokat próbált tenni. Irodalomtörténetileg érde­kes adat, hogy a Betlehemi ki­rályokat Attila Etelkának írta, somolyogva mellékelve a kö­vetkező megjegyzést a gyer­mekágyban fekvő asszonynak: „Lányt szülni nem is olyan nagy dolog". B úcsúzóul arról beszélt Etelka: a hozzá eljutott hírek nyomán József Áron arra volt büszke, hogy Attila fiából Magyarországon „híres ügyvéd” lett. Karriernek ez szebb rtett volna — szeren­csénkre, József Attilát nem vonzotta az ilyen karrier. Losonci Miklós Hiedelmek a mai közgondolkozásban TUDOMÁNYOS ÉRTEKEZLET VtSEGRÁDON MINDENNAPI TUDATUNK KORSZERŰSÍTÉSÉRŐL hiszékeny egy dologban, ugyanolyan hiszékeny lehet egy másikban is. Lassú átalakulás E hiedelmeinket vizsgáló visegrádi értekezlet alkal­mával készített legújabb fel­mérések szerint korszerűbben élünk, mint ahogyan gon­dolkodunk; vagyis tudatunk elmaradt létünktől. A köztu­dat átalakítása a vártnál lassúbb ütemben halad és az eddig elért eredmények sin­csenek arányban a ráfordítá­sokkal ! Nem mindig jó és alkal­mas a felvilágosító, isme­retterjesztő módszerünk sem. Ilyen amikor ki-kiragadunk egyes elemeket, jelenségeket, s csak azokat állítjuk elő­térbe és az értelmiségiek gondolkodásmódja, vagy tu­dáskincse alapján tárgyal­juk, holott sok esetben az újat még egy régiesebb tu­datformába kell illesztenünk. Innen vannak olyan megle­pő eredmények, mint a tv néprajzi műsorán kihalt ér­dekességként bemutatott be­tegséggyógyító ráolvasás, melyre az ország különböző pontjairól ketten is úgy rea­gálták, hogy gyógyíthatat­féle szükség. A kérdés azon­ban ennél kiterjedtebb, bo­nyolultabb, mert magáról a közgondolkodásról van szó. Itt van mindjárt néhány eléggé közismert balvéleke­dés, én egyikre sem monda­nám, hogy teljesen ártatla­nok: ha manapság a magya­rok eredetéről beszélgetünk, óhatatlanul felemlegetik az emigráns magyarok sumér- magyar rokonsági zagyvasá- gait; és eddig minden erő­feszítésünk hiábavaló volt ellene. (Most állítottunk össze egy új őstörténeti kéziköny­vet.) De ne maradjunk ma­gunknál, vegyünk más ese­tet: hiába írt róla többször is a tudománynépszerűsítő sajtó, hogy Atlantisz, a me­sés, óceánba elsüllyedt vi­lágrész nem létezett, mégis inkább hisznek egy színesebb, de merő tévedésen és félre­értésen alapuló legendának. Ez alól nem kivételek fia­taljaink sem! És most a leg- szomorúbb példa, mely film­vásárlási politikánkat is oly­kor megkérdőjelezi; valóság­gal tömeghatása volt A jövő emlékei című, elejétől vé­gig hazug és tudománytalan nyugatnémet filmnek. Siker­telen volt minden cáfola­tunk ellene. Pedig ha valaki Hagyjuk most a félig tré­fásan, félig komolyan emle­getett 7-es, 13-as számot és a pénteki napot! Tegyük föl a kérdést komolyabban és a hiedelmet vegyük a baboná­nál szélesebb értelemben: vannak-e még az emberek tu­datában olyan téveszmék, helytelen vélekedések, előíté­letek és elfogultságok, me­lyeket a tudomány vagy a tár­sadalmi gyakorlat nem iga­zolt és a jövőben sem fog! Adja meg a választ a valóság, ne pedig az a vágyunk, amit szeretnénk! Balvélekedések hétköznapjainkból Van egy ismerősöm, aki nem ül aznap saját bocsijá­ba, ha odamenet fekete macs­kával tallákozik, inkább vil­lamossal vagy busszal közle­kedik. Jó, mondhatná bár­ki, de ilyen autós nagyon kevés van, egyre kevesebb lesz; rá kell hagyni, kár ve­le foglalkozni! Ha csakugyan elszigetelt esetekről lenne szó, és a hiedelmek gyors ütemben folyton csak vissza­szorulnának, az e napokban lezajlott visegrádi értekez­letre sem lett volna semmi­Amilyen egyértelmű volt a diagnózis, a ténymegállapí­tás, legalább olyan nehéz az átgondolt, tervszerű tudat- formálás. E tekintetben még csak ott tartunk, hogy végfe a legilletékesebb szakembe­rek találkoztak: a Magyar Rá­dió és Televízió Tömegkom­munikációs Kutatóközpontja és a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató- csoportja több érdekelt tu­dományszak (filozófia, lélek­tan, szociológia, néprajz, esz­tétika, nyelvészet stb.) mint­egy félszáz képviselőjét hívta meg Visegrádra, háromna­pos, mintaszerűen szervezett Tudományágak egy asztalnál lan beteg rokonuk számára telefonon újra kérték a szöve­geket! De ki ne emlékeznék a Szeged környéki néhány év előtti „boszorkányperre” és hasonlókra? Ne higgyük azonban, hogy csak az „elmaradott” vidé­keken él a babona! Nekem egy fővárosi reumatológus szakorvos (!) ajánlotta, hogy hordjak vadgesztenyét a zse­bemben, nem fog fájni a de­rekam. Azt viszont már nem tudta, hogy kb. a 16. század óta ajánlgatják egymásnak az emberek minden ered­mény nélkül! Mihelyt tehát valamilyen bizonytalansági tényező akad, azorínal tág tere nyílik a kép­zelődéseknek, téveszmék fenn­maradásának, esetenként ter­jedésének is. Könnyelműség lenne ölbe tett kézzel ül­nünk. Mi hát a teendő?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents