Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-21 / 117. szám
... 1975. MÁJUS 21., SZERDA GÖDÖLLŐ Tudományos ülésszak Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából kedden tudományos ülésszakot rendeztek a gödöllői Agrártudományi Egyetemen. A délelőtti plenáris illést dr. Udvari László, a mezőgazdaságtudományi kar dékánja nyitotta meg, majd dr. Magyart András egyetemi tanár tartott előadást a hústermelésre szakosított szarvasmarha-tenyésztés feltételeiről, tapasztalatairól és további fejlesztéséről. A takarmánytermesztés helyzetéről dr. Lőrincz József egyetemi tanár adott áttekintést, ezt követően ■ dr. Tóth Mihály egyetemi tanár fejtegette a takarmánygazdálkodás ökonómiai kérdéseit. A tudományos ülésszak délután három szekcióban — állattenyésztési, takarmánytermesztési és ökonómiai témákban — folytatódott. Jobb az országos átlagnál A népesedéspolitika az egyetemes egészségnevelésben Kétnapos megyei tanácskozás Szentendrén Egészségügyi védőnők, továbbá családvédelmi, nővédelmi és házasulandók tanácsadását vezető szakorvosok, körzeti orvosok gyűltek egybe tegnap reggel Szentendrén, a városi tanács dísztermében, hogy kétnapos értekezleten összegezzék a népesedéspolitikai határozatok végrehajtásának eddigi eredményeit, s jelöljék meg egyúttal a soron következő feladatokat. A rendező Pest megyei Tanács és a Szentendrei Városi Tanács egészségügyi osztálya korábban nem kevesebb. mint 320 meghívót postáFelkészülés az új KRESZ-ből Először az oktatók tanulnak Kedden délelőtt a Pest megyei Közlekedésbiztonsági Tanács oktatási szakbizottságából alakult operatív bizottság Csepeli Sándor rendőr százados, KBT-titkár vezetésével megbeszélést tartott. Az értekezlet célja az új KRESZ-szel kapcsolatos oktatási teendők meghatározása volt. Az operatív bizottság feladata lesz ugyanis az elkövetkezendő hetekben-hóna- pokban az új KRESZ-ből tartandó megyei szakoktatások irányítása, a tematika kidolgozása, s annak eldöntése, hogy mikor, hol, kinek rendezzen előadás-sorozatot a megyei KBT mintegy 220 felkért társadalmi aktívája: rendőrök, bírák, pedagógusok, vállalati szakemberek. A tegnapi értekezleten az operatív bizottsági tagok á hat témakörben folyó tanmenetnek megfelelően meghatározták a legközelebbi teendőket. Ennek megfelelően az új KRESZ oktatása júniusban, júliusban gyakorlatilag elkezdődik. Először az oktatók tanulnak, majd augusztustól Pest megye egész területén valamennyi hivatásos gép- járművezető és más érdeklődő számára kiterjesztik a továbbképzést az új KRESZ- ből, hogy a törvényerejű rendelet hatálybalépésének idejére, 1976. január l-re tájékozottam felkészülten vegyen részt mindenki a közúti forgalomban. AZ ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZŐ VÁLLALAT mátyásföldi gyáregysége telepített üzemébe FELVESZ építőgépszerelő, autó-villanyszerelő, autó-motorszerelő, lakatos, hegesztő, villanyszerelő, víz-, gáz- és központifűtés-szerelő szakmunkásokat, valamint betanított és segédmunkásokat. Építési munkahelyekre: kőműveseket, betonozó és kubikos munkásokat, valamint segédmunkásokat. Bérezés: a kollektív szerződés szerint, teljesítménybér és időbér + prémium. A kiemelt munkahelyen dolgozóknak 6—8% kiemelt építéshelyi prémium + kiemelt munkahelyi prémium. A vállalat modern munkásszállóról, étkezésről és munkaruháról gondoskodik, különélési pótlékot fizet és utazási költséget térít. A vállalat a betanított és a segédmunkásoknak biztosítja a szakmunkás-képesítéshez szükséges átképzési feltételeket. Jelentkezési cím: Építőipari Kivitelező Vállalat Központi Gyáregysége, Budapest XVI., Űjszász u. 37-39. Építési munkahelyre: Építőipari Kivitelező Vállalat, Budapest X., Salgótarjáni út 18. zott a megye valamennyi településére, s a címzettek — küldetésük tudatában- — tettek eleget a meghívásnak. Az első napi értekezlet üléselnöki tisztét dr. Rigó János, a Pest megyei Semmelweis kórház igazgató-főorvosa látta el, a megjelenteket Marosvölgyi Lajos, Szentendre városi tanácsának elnöke köszöntötte. Dr. Váradt Pál, az Egészség- ügyi Minisztérium osztályvezetője — a nap egyik előadója — elmondta, hogy Pest megye, sajátos helyzete ellenére, előkelő helyet foglal el a népesedés- politikai határozatok megvalósításában a megyék rangsorában. Jóllehet nehezíti a munkát, hogy a szükséges intézmények tekintélyes része nem közvetlenül a területen, hanem a fővárosban található. Ennek ellenére számottevőek az eredmények a terhességmegszakítás csökkenésében, és széles körben elterjedt a fogamzás- gátló szerek használata is. Ugyancsak jók az eredmények a kötelező tanácsadás területén; különösen Zsámbékon, Isaszegen, Gödön járnak elöl jó példával, de lehet hivatkozni a szentendrei példára is, ahol a tanácsadást jóval a törvényes életbe lépése előtt már rendszeresítették. További feladatok hárulnak azonban — hangsúlyozza dr. Váradi Pál — azokra az egészségügyi dolgozókra, akik az anya- és gyermekvédelem területén tevékenykednek. Különösen gondot okoz a képez- hetetlen fogyatékos gyerekek intézeti elhelyezése, amely Pes'; megyében csakúgy, mint az ország egész területén, intézkedést sürget. Hiszen ezek a gyerekek minél előbb kerülnek megfelelő környezetbe, annál több a remény viszonylagos gyógyulásukra. Jó hír, hogy az V. ötéves tervidőszakában jelentős állami támogatással megyénk területén két ilyen intézet is létesül: Gödön 90, Tésán 50 gyerek elhelyezésére lesz lehetőség. A minisztérium ezenkívül égy ötvenszemélyes bölcsőde felépítésének költségeit is finanszírozza — az előzetes tervek szerint Cegléden — az elkövetkezendő tervidőszakban. A ) nap másik előadója, dr. Laczkó György, a Pest megyei Tanács egészségügyi osztályának helyettes vezetője a népesedéspolitikai határozatok tavalyi egészségügyi eredményeit összegezte. Jelentősen emelkedett a születésszám s ezen belül külön örvendetes az először terhesek számának növekedése. A népesedéspolitika valamennyi mutatója pozitívabb értéket mutat megyénkben — emelte ki —, mint az országos átlag. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek még jócskán megoldásra váró feladatok. Nem egy helyen például formális, a tanácsadás, ami szervezési fogyatékosságokkal és tapasztalatlansággal magyarázható A kétnapos értekezletnek éppen az a célja, hogy a számvetésen túl módszereket fogalmazzon meg a hatékonyabb munka még jobb szervezéséhez s megtalálja annak módozatait, hogy miként épülhet be a jövőben a népesedéspolitikai tevékenység az egyetemes egészségvédelembe, egészségnevelésbe. Előadása végén dr. Laczkó György kiemelte a munkában oroszlánrészt magukra vállaló védőnők tiszteletet parancsoló helytállását. Délután a résztvevők — dr. Belső László, a Pest megyei Tanács egészségügyi osztálya csoportvezető főorvosa és dr. Makkal László, a Pest megyei Tanács egészségügyi osztálya egészségnevelési csoportvezető főorvosa elnöklésével — fórumon cserélték ki tapasztalataikat. Ma a tanácskozás folytatódik. K. P. Madarak és fák napja Kedves, madárdalos erdő, lombos fák, barna mókusok, pihenés, fészekrakó csivi- tek és ezernyi virág, értetek — értünk írom e sorokat. Erdő nélkül nem fészkel a madár, madár nélkül daltalan a természet. Védjük, szeressük a fákat, oltalmazzuk a madarakat, hogy emberibb, kedvesebb legyen e világ. Nyugtató a fák zöldje, a trillázó rigófütty pedig feloldja a nagyvárosi zakatolások és gépdübörgések ideggörcseit. Ide másolom Déry Tibor Egy nap hordalékai című meditáció- és megfigyelésfolyamának néhány sorát: „Szeretem a madarakat. Tudnilevő, az Ötesta- mentum is kitüntető helyet szán a „repdeső” állatoknak, már két nappal az ember teremtése előtt szárnyra bocsátotta őket. (Itt abba is hagyhatta volna a teremtést, gondolja néha az ember.) Kertünk színültig telítve madárfüttyel, feketerigók trilláival, gerlék bugásával, cinkék csevegésével, verebek csiripjeivel. Hajnali ébredésüket ugyan — sajnos — átaluszom, de esti búcsújuk elsimítja, meg is édesíti naplementéim tragikumát. Az élet folytonosságát szövik bele az alkonyatba.” Szánthó Imre Héjtető a Csaszi felett Kitettek magukért a váci hajógyáriak Még nincs egy éve, hogy a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregysége megkezdte a budapesti Császár-fürdő versenyuszodájának tetőépítését. Nem mindennapi látvány volt a fővárosiaknak, amikor a müncheni olimpiai stadionhoz hasonló héjszerkezet fémíveit toronydaru segítségével a helyükre emelték. Ilyenkor leállt a Duna- parti forgalom, a több mint 20 méteres ívek a daru gémjén függve átnyúltak az út felett. A mutatvány elmaradt — Hetenként három tetőelemet röptettünk a magasba, összesen 26 ívből és két rácsos tartóból áll a 61 méter^ hosszú, 40 méter fesztávú, középen szétnyitható héjszerkezet. — magyarázza Nógrádi László, a váci lakatosok csoportvezetője, s igyekszik rábeszélni, hogy nézzem meg közelebbről a kupolára erősített hidat, mely majd a páraelszívó berendezést, a világítótesteket és a hangszórókat tartja. A légtornász-produkció végülis elmarad, mert közben megérkezik a gyár műszaki ellenőre, Szathmáry Béla, s még két szerelő csatlakozik hozzánk: Szégner György, az aranykoszorús Alkotmány szocialista brigád tagja, aki egyébként a konténeralkatrészek gyártásával foglalkozik és Pénzes Zsigmond, a fhotorszerelő műhelyből. — Tizennyolcán dolgoztak itt a Császár uszodában, nemrég volt a műszaki átadás, most az utolsó simításokat már hárman is be tudják fejezni. Május 30-án elhagyjuk a színteret — kérésemre a műszaki ellenőr megmutatja az átadási jegyzőkönyvet. Hibahatár alatt Az ALUTERV és a generál vállalkozó, a Budapesti Lakásépítő Vállalat megfelelőnek találta az MHD 20 millió forint értékű munkáját, mindössze 40 ezer forint értékű hiánypótlást kér, mely összeg jóval . a megenegedett A müncheni olimpiai stadionhoz hasonló Nagy Iván felvétele 2—3 százalékos hibahatár alatt van. Elégedettek a tervezők, kivitelezők a jó minőségű munkával, tehát kezdődhet a villamos berendezés szerelése, mivel a tetőnyitáshoz beépített motor adja az erőt. — És most vissza Vácra? — Igen, újból műhelyben dolgozunk. Nehéz lesz ennyi szabadság után megszokni a zárt üzemet. Itt szabadban dolgoztunk, enyhe volt a tél, s megálapitottuk: nem is rossz építőmunkásnak lenni. Ezt is kipróbáltuk. Valójában, ha úgy vesszük, már mindennel foglalkozunk, hajógyártáson kívül — könnyed tréfának tűnik a csoportvezető megjegyzése, pedig szavaiban a régi szakma iránti sóvárgás bújik meg. Tizennyolc évig hajómotor szerelő volt. Négy évvel ezelőtt változott a váci gyár profilja, a motorműhely dolgozóit átképezték szerkezeti lakatossá. A sisak is ér annyit — Azok voltak a szép idők, mikor még a hajógyár hajógyár volt. Vízibuszokkal, szárnyas hajókkal jártuk a Dunát, a Balatont... A két szerelő egyetértőén bólogat, de aztán Pénzes Zsigmond jókedvűen hátba böki társát: — Mit búsulsz a hajóidért, a Császár sisakja is ér anynyit, lepipáltuk vele a müncheni stadiont! H. A. A VASÉRT VÁLLALAT Tüzeléstechnikai osztálya a Budapest V., Szt. István tér 15. szám alól elköltözik. MÁJUS 24-TÖL AZ ÚJ ClM: BUDAPEST Vili., ÜLLŐI ÜT 32. Telefon: 334-900 és 141-840. GYERMEKNAPI JÁTÉKVÁSÁR május 19-től 31-ig 20% ENGEDMÉNNYEL A PIK SZAKUZLETEIBEN ÉS A VEGYESIPARGKK-BOLTOKBAN. MOST VÁSÁROLJON ÖN IS, MOST ÉRDEMES! PEST MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT